Délmagyarország, 1981. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

W gftoí) YfLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 71. évfolyam 108. szám 1981. május 10., vasárnap Ára: 1,80 forint MSZMP SZEGED VÁR OS I BIZOTTSÁGÁN LAPJA Felhívás társadalmi munkára Gyarapítsák és fejlesszük lakóhelyünket, megyénket! A megye lakossága áldozatkész társadalmi munká­jávai jelentős részt vállalt magára a települések fejlesztéséből az elmúlt tervidőszakban, s ezzel nagy segítséget nyújtott a megye fejlesztéspolitikai céljainak megvalósításához. Szélesebb körűvé, szervezettebbé vált a társadalmi összefogás a közérdekű feladatok megva­lósításában, például a komplex belvízrendezési tenni­valókban, melyek több tervcikluson áthúzódnak. Az előző tervidőszakban alkalmazott gyakorlatot követve, elkészült a hatodik ötéves terv időszakára is a társa­dalmi munkák programja, amelyben javaslatként sze­repelnek a legfontosabb munkafeladatok. Ennek isme­retében a lakóhelyükért tenni akaró vállalati és szö­vetkezeti kollektívák, a szocialista brigádok, az intéz­mények. az ifjúsági szervezetek tagjainak, megyénk valamennyi, tettre kész lakójának lehetősége van arra, hogy olyan társadalmi munkát vállaljon, melyet a leg­szívesebben, s a legjobban el tud végezni. A program­ban megjelölt célok természetesen egybeesnek a taná­csok fejlesztési' és költségvetési terveiben meghatáro­zott feladatokkal. A javasolt célok mindemellett nem tartalmazzák a társadalmi munkával megvalósítható, ésszerűen és jól elvégezhető összes munkafeladatot. Éppen ezért kér­jük a helyi tanácsok, a népfrontbizottságok, a szak­szervezeti bizottságok és a KISZ-szervezetek által kez­deményezett — e helyeken fel nem sorolt — feladatok­hoz, munkaakciókhoz való csatlakozást is, mivel azok lényeges helyi közösségi igényeket szándékoznak kielé­gíteni. Az 1981—85-ös évekre javasolt főbb társadalmi­munka-célkitűzéseink a következők: 1981 a testi fogyatékosok és mozgássérült emberek éve, ezért olyan irányú társadalmi tevékenységet java­solunk, amely hozzájárul az ellátásukat, gondozásukat szolgáló intézmények jobb anyagi feltételeinek biztosí­tásához. A megye lakosságának jelentős része Idős korú. Ezért továbbra is javasoljuk, nyújtsanak segítséget az idős, a beteg, a magányos embereknek azzal, hogy a szociális, a napközi otthonok helyeinek fejlesztésében és fenntartásában részt vesznek. Nyújtsanak továbbra is számottevő társadalmi se­gítséget a gyermekintézmények, elsősorban az iskolák, a bölcsődék fejlesztéséhez, berendezésük javításához, az épületek karbantartásához, a szemléltetőeszközök készítéséhez. A megyei településeinek sportlétesítményekkel va­ló ellátása még mindig elmarad a szükségletektől, ezért, a társadalmi segítség formája terjedjen ki a tornater­mek. sportmunkacsarnokok, valamint sportpályák tár­sadalmi összefogással való megvalósításéira is. A megye településeinek tisztaságára, a parkok, a játszóterek építésére, karbantartására a középtávú tervben előirányzott összegek mellett fontos feladatok várnak a települések lakosságára is. A VI. ötéves terv­ben e feladatok megvalósítása érdekében további, még fokozottabb segítséget kérünk megyénk lakosságától. A megyében működő üzemek, vállalatok, Intézmé­nyek, iskolák vezetői és dolgozói az eddigieknél még rendszeresebben és folyamatosan törekedjenek a keze­lésükben levő épületek gondozására, és gondoskodjanak környezetük tisztaságáról. A helyi tanácsok tervei magukba foglalják azokat a fontosabb munkákat, amelyeket a társadalmi össze­fogással, a szocialista brigádok, valamint a települések lakossága munkájával szeretnénk megvalósítani. Ezen munkák megszervezéséhez, elvégzéséhez segít­ségül hívjuk a Hazafias Népfront aktíváit, a szakszer­vezeti és KISZ-bizottságokat, a tanácstagokat, a tele­pülések lakosságát, az ipari és mezőgazdasági intézmé­nyek dolgozóit, a szocialista brigádok tagjait. A településfejlesztési verseny értékelése a mérhető társadalmi munkák eredményei alapján történik min­den évben. A helyezési sorrendre a megyei település­fejlesztési versenyt szervező bizottság tesz javaslatot a megyei tanács vb-nek minden év március 20-ig, a vb pedig április 4-ig dönt a sorrendről, mely a közvagyont gyarapító és fenntartó munka, társadalmi munka és a lakosság önkéntes pénzbeni hozzájárulásának egy la­kosra számított pénzösszege alapján számítható ki. J utalmazásra 1981-től évi 4 millió forintot irányoz­tak elő. melyet az alábbiak szerint osztanak meg: az első helyre kerülő városi tanács 2 millió, az első nagyközségi tanács 1 millió, az első községi tanács 600 ezer és a második községi tanács pedig 400 ezer forin­tot kap, melyet fejlesztési célokra fordíthatnak. A Csongrád megyei Tanács, a Hazafias Nép­front megyei Bizottsága, a Szakszervezetek megyei Tanácsa, a KISZ megyei Bizottsága Jogászok tanácskozása A jogalkotásnak és a jog­alkalmazásnak a gazdasági viszonyok fejlesztésében, a népgazdaság vérkeringésé­ben betöltött szerepéről, s a gazdasági életben jelenleg te­vékenykedő mintegy ötezer vállalati jogtanácsos mun­kájáról, feladatairól három­napos tanácskozás kezdődött szombaton Siófokon a Ma­gyar Jogász Szövetség ren­dezésében. Dr. Antalffy György, egye­temi tanár, a szövetség el­nöke nyitotta meg a válla­lati jogásztagozatok VI. or­szágos munkaértekezletét, amelynek elnökségében töb­bek között helyet foglalt dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyész, dr. Szilbereky Jenő, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, dr. Csikós-Nagy Béla állam­titkár, a Magyar Közgazda­sági Társaság elnöke és Szabó István, az MSZMP Központi Bizottságának al­osztályvezetője. A tanácskozáson dr. Mar­kója Imre igazságügy-mi­niszter részletesen szólt a párt XII. kongresszusának határozataiból, s a VI. öt­éves terv céljaiból a gazda­sági jogalkotásra és jogalkal­mazásra háruló feladatokról. Ezt követően dr. Hoós Já­nos országos tervhivatali ál­lamtitkár a VI. ötéves terv gazdaságpolitikai feladatai­ról és szabályozó rendszeré­ről tartott előadást. Az or­szágos munkaértekezlet több mint másfél ezer résztvevő­je a továbbiakban munka­bizottságokat alakítva elő­adások és korreferátumok alapján összegezte a gazda­ságirányítás jogi szabályozá­sával, a vállalati szervezeti formák működésével, vala­mint a vállalati kockázat, felelősség és biztosítás témá­jával kapcsolatos tapaszta­latait. Vasárnap a résztvevők munkabizottságokban foly­tatnak eszmecserét. (MTI) Rúzsai tervek Biztosítják a lakosok ellátását Minden község fejlesztési lehetőségeit meghatározza a megye településhálózatában elfoglalt helye. Rúzsa esze­rint alsófokú központnak minősül, két termelőszövet­kezete révén viszont a terü­let termelési centruma. A falvakban előteremtett jöve­delmeket azonban nem fel­tétlenül ott használják fel, ahol megtermelték: az egyes célokat mérlegelve újraelosztják a fejlesztéshez szükséges pénzeszközöket. Ruzsán például alapfokú ellátást kell helyben bizto­sítani. Ennek egyik kiemelt létesítménye az egészségház, amely — ha elkészül — hosszú időre megoldja a község egészségügyi ellátá­sát. Két körzeti orvos, egy gyermekszakorvos, fogorvos és gyógyszerész dolgozik majd az új egészségházban, melynek befejezését az idei év végére ígérik az építők. Négy lakás is lesz benne, Jaz orvosok zavartalanul gyó­" gvíthatják majd a rúzsai be­tegeket. tájékoztatott Ld­becz László tanácstitkár. Idén felavatják a felsza­badulási emlékművet. Mar­ton László háromalakos szobrát, amely a falu köz­pontját díszíti. Az idei év nagy feladatct még a szennyvízcsatorna el­készítése. A CSOMITERV. április végén készítette el a terveket, a kivitelezésnek májusban látnak neki. Sür­gős a dolog, hiszen ez a há­lózat vezeti majd el az egészségház, a művelődési ház és a telepszerűen épített lakások szennyvizét. A ké­sőbbiekben az iskola, a ter­melőszövetkezeti központ, a vendéglátó egységek és a nemrég alakult lakásszövet­kezet által építendő lakások is kapcsolódnak ehhez a csatornarendszerhez. Bővíteni kívánják a teme­tőt. s ami igen fontos: rava­talozót építenek. Tartalék kút fúrása is szerepel a rúzsai tervek között. Régi vágya a község la­kóinak, hogv Üllésről átve­zessék a földgázt. Igen sok­ba kerül, a lakosság önkén­tes hozzájárulása is szüksé­ges hozzá. A tanács szak­igazgatási szerve felmérést végez, hányan és milyen anyagi áldozatokat hozná­nak a gáz bevezetéséért A beszélgetésekből ugyanis úgy tűnik, a ruzsaiak több­sége — még a külterületiek közül is sokan — bevezet­tetné a gázt, ha lehetőség lenne rá. A Népszabadság Tsz is beszállna anyagilag. A Napsugár Termelőszövet­kezet viszont nincs a leg­jobb pénzügyi helyzetben és úgy tűnik, fóliasátrai fűté­sét sikerül termálenergiával megoldania. A kereskedelmi ellátást fejleszteni kell. Az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ vezetői ígér­ték is, hogy kereskedelmi egységek helycseréjével, bővítésével javítanak a je­lenleg sem rossz helyzeten. A rúzsai vezetők mini Pa­tyolatszalont is szerettek volna, a szolgáltatóvállalat­nál azonban úgy vélik, az igényeket a mozgófelvevő­hely is ki tudja elégíteni. Javítják a kisipari szol­gáltatásokat. Az egykori kisvasút állomásának egyik, raktárépületében húsipari műhelyek kapnak helyet. Bővítik az óvodát. Lassan növekszenek a bölcsőde iránti igények is. A mázsa­házat a húsipari vállalattal egyetértésben a falu külső részén helyezik el. Van néhány Kevésbé fon­tos, de az itt lakók kényel­mét, jó közérzetét szolgáló távlati tervük is. Megvizs­gáltatják a termálkút vizét, nincs-e esetleg gyógyhatása. Ha van, valamikor a jövő­ben esetleg községi fürdőt telepíthetnének rá. Véderdő­sávot telepítenének a falu köré, méghozzá úgy, hogv az Alföldön található összes fafajiéból legyen benne né­hány példány. Kiemelt feladat a lakás­építés: több szintes, telep, szerű formában készülnek az új lakások: a téeszek szak­emberei részére például már talán az év végére elkészül az első tíz korszerű otthon, T. I. Búcsúznak a végzős diákok Virágba borult tegnap a város. Ráadásul e virágtenger — mozgott is: áradt, hömpöly­gött az iskolák felé. ünneplőbe öltözött szülők, testvérek, barátok kezei között. Azok, akik­nek mindezt szánták, szintén ünneplőben, némi megilletődöttséggel néztek szét az évek óta jól ismert falak között, ráébredvén: eljött a búcsú pillanata. Szeged 14 középiskolájá­ban 1300 végzős diák ballagott tegnap — övék lett a város erre a napra. Ugyancsak tegnap, az Ifjúsági Házban rendezték meg a gyógyszerészhallgatók ha­gyományos ballagási ünnepségét is. Dr. Minker Emil tanszékvezető egyetemi tanár, a gyógyszerészkar dékánja köszöntötte a 93 végzős hallgatót. A ballagási ünnepségek egyéb­ként már korábban megkezdődtek: a JATE természettudományi karának 231 utolsóéves hallgatója már csütörtökön elbúcsúzott. 14-én a bölcsészek ballagnak, mához egy hétre, 16-án pedig az orvosok és a tanárképző főiskolán végzett diákok köszönnek el az alma matertől. Képünk a Déri Miksa Gépipari Szakközépiskola tanulóinak ballagásán készült. Nincs elmaradás a földeken A nyáriasra fordult idöjá- rád megyei tanács vb mező-: rás kedvez a szántófölde- gazdasági és élelmezésügyi ken dolgozóknak és vala- osztályának tájékoztatása mennyi mezőgazdasági kul- szerint a korábbi, tartós sze­túra fejlődésének. A Csöng- szélyes tavaszi hetek ellené­___________________________ re sincs elmaradás az idö­Í szerű munkákban. Közvetlen befejezés előtt áll a kukori­ca vetése. Már csak a mé­Ivebb fekvésű, vízjárta táb­j Iák várják a magot. Ezekre a területekre rövidtenyész­idejű fajtákat vetnek. Ugyancsak földbe került a napraforgó és a rizs. A kiadós csapadék és fel­melegedés hatására néhány nap alatt sokat változtak, erőre kaptak, szebbek, zöl­debbek, mint voltak a gyen­gébben kelt tavaszi vetésű növények. Éppen a változás, az eső­zések utáni felmelegedés in­tenzívebb növényvédelmet követel. A búzákon helyen­ként gombabetegséget liszt­harmatfertőzést észleltek a mezőgazdászok. A Repülőgé­pes Növényvédő Állomás hódmezővásárhelyi bázisá­nak brigádjai naponta átla­gosan ötven felszállást haj­tanak végre, hogy mielőbb eljuttassák a gombaölő vegy­szert a búzatáblákra. A gyorsan felmelegedett Duna—Tisza közi homokföl­deken, a Szegedi Konzerv­gyár paradicsomtermelö kör­zetében kivonultak a palái) ­tázók. Az időjárás viszon­tagságait kevésbé tűrő szerpaprika palám í í csak elvétve kezdték mi-j. A lucerna kaszálását auor­sitott ütemben végzik a szá­raz, esőmentes napokon é« folyama to6, éjjel-nappali műszakban dolgoznak a szá­rító üzemek, a lucernaliszt­készítő berendezések.

Next

/
Thumbnails
Contents