Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-12 / 86. szám
12 Vasárnap, 1981. április 12. X DM röviden Díszcserjék Szőregről EMLÉKEZÉS JÓZSEF ATTILÁRA Szombaton Balatonszárszón, József Attila szobra előtt emlékeztek meg a költészet napjaröl, s a költőről. Az egy hete Boglárlellén tartó hagyományos József Attila versmondó tábor befejező aktusaként baranyai, somogyi és tolnai fiatalok mondták el a költő legszebb verseik Ezután a Somogy megyei művelődési központ népművelői, s a környék társadalmi szervezeteinek. intézményeinek képviselői megkoszorúzták a szobrok Koszorúzás! ünnepséget tartottak szombaton Lillafüreden, a nagy költő tartózkodását megörökítő emléktáblánál is. ELŐADÁS A KÜLPOLITIKAI KLUBBAN „Lengyelország — ahogyan a tudósító látja" címmel tart előadást holnap, hétfőn délután 5 órai ke»dottel dr. Domány András, a Magyar Rádió munkatársa a népfront külpolitikai klubjában (Lenin krk 47., II. emelek a népfront megyei titkárságának tanácskozóterme). „Mindazáltal legszebb dolog a madárdal" — állítja a jeles mondás —, s mind ez ideig fenntartás nélkül elhittük. Sőt. a modern lakótelepek betankalickáiban élők különös örömmel erősítették ezt a hiedelmet magukban. ha ablakukon néha. csendesebb reggeleken nem az autók motorzaja és fékcsikorgása, de netán a párját kereső gerle bugása vagy verébcsiripelés kéredzkedett be. így voltak ezzel a közelmúltig a város legifjabb lakótelepe egyik házának újdonsült lakástulajdonosai is. Még csak nem is sejtvén a veszedelmet, ami a természetből leselkedett rájuk, először nagy. majd mind kisebb ívben repülve, kerülgetve a házat — A verébcsapat csendes — de mint később kiderült, kellő rafinériával párosuló — kerengősének eleinte senki nem tulajdonított, semmiféle jelentőséget. Mindenkinek volt elég öröme-gondja, másfelé figyelni valója, az új otthon teremtésének első heteiben. Ez ugye természetes. Miként természetes, hogy a kora tavaszi reggeleken az ablakokon behallatszó madárcsicsergést is természetesnek vélték eleinte. Csak amikor mind gyakrabban mindig közelebbről és egyre nagyobb hangerővel érkezett menetrendszerűen kora reggel a verébkompánia „zenés ébresztője", akkor kezdték mindinkább természetellenesnek tartani. A hajnali órákban a verébricsajra ébredve, egyre kevesebb lakónak volt első gondolata, hogy „mindazáltal legszebb dolog a madárdal" ... Sőt. szebbnek tartották volna a további csendes szundi kálást. Ennek érdekében néhányan napról napra megpróbálták elhessegetni az ablaMindazáltal kaikat kerülgető, egyre tűrhetetlenebb lármát csapó „vendégeket". Akik viszont sose repültek el messzire — dacara némely nyilván elvetemült és állatgyűlölő „lakótárs" csúzlija kavicsának, s az üldözésükben újfajta harci játékot, találó és élvező gyerekek nyílpuskáinak. Sőt, szemtelen magabiztossággal újra és újra megjelentek, zavarásuk miatt egyre dühösebb csipogással tiltakozva. Az álmos lakók és a friss reggeli nótákat fújó szürke tollűak ádáz csatái, ki tudja, hová fajultak volna, ha egy ornitplógiában műkedvelő lakótársnak a tavaszról, a nap mint nap ugyanazon a helyen röpdöső és lármázó madarakról meg azok párzásáról eszébe nem jut, a fészekrakás. Megvilágosodott! Ahol a madár, ott a fészek — adták ki a jelszót, s kezdték házszerte keresni a hívatlan vendégek szálláshelyét.. Az erkélyeken. a folyosókon persze nem volt, a lapostetőn ereszalja nem lévén. ott sem találták, s üresen lelték a központi szellőzőkürtőket is. A keresgélés eredménytelen maradt, a kollektív képzelőerő azonban meglódulván — miként másféle közügyeinkben is oly gyakran —. ismét csodára volt képes. Egyik délután gyanút gyanúsítgatásra halmozva, kellőképpen összebonyolítva legfontosabb közügyekről a ház előtt tanácskozó lakógyülekezet egyik — amúgy is álmatlanságban szenvedő, s ezért a verebeket különösen utáló — tagja gyűlölködő pillantást vetett a ma. gasban repdeső madárkák felé. majd diadalmasan felkiáltott: a szellőzőlyuk! Azzal, uccu neki. felrohant a harmadik emeletre, a vad csengetésre riadtan ajtót nyitó háziasszony mellett beviharzott a konyhába szinte feltépte a spájz helyett szolgáló beépített szekrény ajtaját, letérdelt, kiemelte a szellőzőrácsot, s egy marék piszkos szalmát és füvet kiragadva. a falban levő üregből diadalittasan fordult a nyomában felcsörtetett szomszédokhoz: — Itt a fészek! Ezután a műkedvelő madártanászszal ott helyben tudálékosan kielemezték. hogy a verebek miért és hogyan tudnak fészket rakni a panelházak szellőzőlyukaiban, majd a lakógyülekezés rögtönitélő bírósággá alakulva, kihirdette a szentenciát: azonnal ki kell sörpörnj a fészkeket, dróttal sűrűre fonni a szellőzőrácsot. hogy a kellemetlen „társbérlők" többé ne zavarhassák az igazi lakástulajdonosok békességét, Mindenki megnyugodott — véli a történet olvasója. Hát, nem! A lakás tulajdonosai ugyanis nem szedték ki a fészket, nem drótozták sűrűbbre a rácsot. Mert: „A gyerekek úgy élvezik, hogy verebek laknak nálunk." — Hogy a többi lakó mit élvez, vagy sem. kit érdekel?... Különben is illenék ismerniük, hogy „mindazáltal legszebb dolog a madárdal." Hogy? Igazán szó esik madarakról példálózva az irodalomban arról is. hogy ..Rossz szomszédság: török átok"... Ne tessék mondani! Még hogy kívülről kellett volna ilyesmit tanulni már az általános iskolában? — Ámbár, mindazáltal.. • Szabó Magdolna Nagy László felvételei Napjaink közkedvelt szálas virágai mellett keresettek a különböző dísznövények. A nemesített fajták hagymáit, töveit a kiskertekben és a háztáji gazdaságokban nevelik fel. A Szeged-szőregi Virág és Dísznövény ÁFÉSZ a termelőktől felvásárolt rózsatöveket, díszcserjéket, virághagymákat értékesíti. A szövetkezet szerződés alapján folyamatosan ellátja áruival az ország vetőmagboltjait. Egyik legnagyobb vevője a budapesti Skála-hálózat, ahová az őszi—tavaszi idényben 30 ezer darab rózsatövet szállítanak. Felső képünkön: kötözik a díszfákat. Alsó képünkön: csomagolják a rózsatövekel a Skála-hálózat számára Száraz idő Várható időjárás vasárnap estig: Általában kevés felhő, száraz idő. Lassan mérséklődő északkeleti, keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap: 17—22 fok között. SZEGEDI TUDÖS KÜLFÖLDÖN Dr. Csillik "Bertalan egyetemi tanár, a SZOTE Anatómiai Intézetének igazgatója New Ha ven be (USA) utazott A Yale Egyetem meghívására előadásokat és konzultációkat fog tartani a fájdalomérzés gerincvelői központjának fejlődésérői és működéséről. SZÁNTÓ PIROSKA TÁRLATA VÁSÁRHELYEN A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban kiállítást rendeznek Szántó Piroska Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból. A tárlatot Fegyvesi Félix Lajos költő nyitja meg ma, vasárnap délben. ELHUNYT SZÖNYI JÁNOS Életének 50. évében ho6Zszan tartó, súlyos betegségben április 11-én, szombaton elhunyt Szőnyi János, a Magyar Televízió sportosztályának helyettes vezetője. Riporterként több mint húsz éven át fáradhatatlanul tudósított a különböző hazai és nemzetközi sporteseményekről. Személyében a Magyar Televízió egyik legrégibb, legtapasztaltabb munkatársát veszítette el. Temetéséről később intézkednek. LOTTÓTAJÉKOZTATO A Sportfogadási és LottŐ Igazgatóság tájékoztatása szerint a 15. játékhéten 1 darab öttaiálatos szelvény volt Nyereménye 1 558 029 forint Négytalálatos 53 darab, nyereményük egyenként 117 587 forint. Három találata 5626 fogadónak volt, nyereményük egyenként 692 forint A kéttalálatos szelvények száma 179 744 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek, a nyeremények az illeték levonása után értendők. Művészeti napok az orvosegyetemen Védekezés Az orvos rosszallóan csóválja a fejét: — Az ön kisfia négy nappal ezelőtt lenvélt egy ötmárkás pénzdarabot, és csak ma hozza el hozzám I Az apa zavartan vakarja meg a feje búbját: — Tudja, doktor úr. most az egyszer nem volt sürgős szükségünk a pénzre. Irodalmi rejtvénymüsorral kezdődött pénteken a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő orvosegyetemi művészeti napok eseménysorozata. A program holnap, hétfőn délután 5 órakor a SZOTE új oktatási épületében folytatódik, bemutatkozik a Solar '76 nevű szegedi fotókör, este 8 órakor pedig ugyanott irodalmi estet rendeznek. Kedden délután 5 órakor Sajdik Ferenc, a Ludas Matyi rajzolóművésze mutatja be karikatúráit szintén az oktatási épületben, ahol este 8-kor Sárközy Gergely lantművész szólóestjében gyönyörködhetnek az egyetemisták. Szérdán este 8 órakor a SZOTE Apáthy-kollégl urnának tanulószobájában Házi játék és muzsika címmel művészeti vetélkedőt tartanak a JATE. a SZOTE és a tanárképző főiskola hallgatói csapatai között. Április 16-án, csütörtökön délután 6 órakor az oktatási épületben a Budapesti Modern Rézfúvós Együttes ad koncertet, a művészeti napok programja április 17én, pénteken ér véget, amikoris 12 óra 20 perctől a Magyar Rádi ó innen közvetíti Ki nyer ma? — Játék és muzsika tíz percben című műsorát. Egységes módszer a gépkocsi' károk megállapítására MENETRENDVÁLTOZÁSOK A MÁV vezérigazgatósága közli, hogy hétfőtől előreláthatólag május 15-ig az Üllő és Monor állomások közötti pályakorszerűsítési munkák miatt a Budapest, Nyugati pályaudvar—ceglédi vasútvonal több személyszállító vonat menetrendje megváltozik. A változásokról e pályaudvarokon adnak részletes felvilágosítást Centrum hétfő 30% árengedmény / Készágym-mügsrnltúrák, textil falinaptárait, ferfl hoRsziitiJJU ingek A méteráru- rs fehérú'emüosztályon. r SZEGEDI O-" Centrum Áruház Fájó szfwel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj. apa. nagyapa, dédapa, após, PALFI ISTVÁN szabómester, életének 84. évében rövid szenvedés utón elhunyt. Temetése 1881. április 14-én du. IS órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Köszönetet mondunk a rokonoknak. ismerósöknek, akllc felejthetetlen férjem és édesapa, KHASZNAI ISTVÁN elhunyta alkalmából mély gyászunkban igaz emberi érzéssel fájdalmunkat enyhíteni igyekezték. özv. Krasznal Istvánné, Úttörő tér 8. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, testvéreknek, munkatársaknak. a ház lakóinak és •szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, SETÉNYI ISTVÁN -metésén megjelentek, részvéikkel es virágaikkal mély fáj lalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. U 430 Gyászközlemények Köszönetet mondunk a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak. a Minőségi Cipőgyár vezetösegének és kedves munka* tarsaknak, akik felejthetetlen szeretett testvérünk, ÖZV. JÁVORKAI GYTJLANÉ végső búcsúztótósan megjelentek, és koszorúikkal, virágaikkal, részvétükkel nagy bánatunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen szerettünk, FENYVESI JÁNOS temetésén részt vettek. A gyászoló család, Kistelek, Rákóczi u. 20. SZ. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk. KARA ISTVANNÉ Zimányl Margit volt Hétvezér u. 58. sz. alatti lakos, életének 86. évében elhunyt. Temetése április 14-én 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 12 847 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa, nagyapa, BIHARI IMRE életének 71. évében elhunyt. Temetése április 14-én 14.30 órakor lesz a kísktindorozsmai temető ravatalozójából. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya. testvér, anyós, nagymama, dédmama és rokon. VÁSÁRHELYI GÉZANS Szélpál Rozália mórahalmi lakos, életének 72. évében hirtelen elhunyt. Végső búcsúztatása 1981. április 14-én 15 órakor lesz a mórahalml temető ravatalozójából. A gyászoló család. 12 4M Oj számítási módszert dolgoztak ki a karambolos gépkocsik forgalmi értékének megállapítására az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézetben. Az elmúlt években ugyanis sok gondot okozott, hogy egy-egy karambol után a szakvéleményt készítő igazságügyi szakértők különböző módon állapították meg a gépjárművek kár utáni értékét, még az is előfordult, hogy ugyanarról a gépkocsiról a szakértők teljesen eltérő véleménnyel voltak. Az egységes gyakorlat megteremtése érdekében az Állami Biztosító fölkérésére dolgozták kj az új számítási rendszert, amelynek tartalma módszertani levél formájában jelenik meg április végén az Igazságügyi KözlönyI ben. A számítási rendszert a biztosító képviselői elfogadták, s a jövőben már ennek figyelembevételével számítják ki a sérült gépjárművek forgalmi értékét. A módszertani levél segítséget jelent majd a bíróságoknak is a vitás esetek rúegitélésénél. ugyanakkor kevesebb nézeteltérésre ad majd lehetőséget a gépkocsi-tulajdonosok, a biztosító, illetve az igazságügyi szakéi-tők között. (MTI) / JOGI TANÁCSOK ÉPÍTKEZŐKNEK Magánépíttetők részéne rendez ingyenes jogi tanácsadást a népfront városi bizottsága a népfrontszékházban (Vörösmarty utca 3.), kedden délután 5 órakor. Az építkezések szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban kapnak fölvilágosítást az érdeklődők. KERTBARÁTOKNAK Április 14-én, kedden délután 6 órakor Förgeteg Szilveszter dísznövény-nemesítő tart előadást A giadiólusa fajtái, termesztése és virágzásának időzítése címmel, a népfront és a Bartók Béla Művelődési Központ kertbarátklubjában. DÉLMAGYfíRORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes t Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelőa kiadó: Kováea László — Szerkesztősig és kiadóvállalat: 8zeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 8740 - Telefon: 12-633 - A lapot fvomla: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 8728. igazgató: Dobó József — Terjeszti • Magyar rosta Előfizethető a sostahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési du egy hónapra M forint, — Indexi 21K! - ISSN: 6133—025 m