Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-04 / 80. szám

Szombat, 1981. április 4. 31 ZSS5ZK DM Az alkotóműhelyekről Időről időre íöllángol a vita az alkotóműhelyekről. Most, hogy valamelyest szélcsend támadt, tán nem lesz haszontalan elborongani az indulatokon, melyekkel értekezleteken, ankétokon, hivatalosan vagy félhivatalos beszélgetésekben szellőztetnek véleményeket a belülről, tehát leginkább érdekeltek. trók. festők, grafikusok, színészek, zenészek,' stb. Miről van szó? Voltaképpen a kályhától illenék kezdeni, hiszen maga a fogalom, alkotóműhely, sem rakott fészket a közgondolkodásban oly értelműen. Alkotóműhely ahol alkotnak, alkotás születik, önálló művészeti produktumot, szellemi értéket hoznak létre. S az alábbiakban most tekintsünk el a tudomány termővidékeitöl, s a valóság visszatükrözésének (lukácsi kategóriákkal szólva) másik, úgynevezett művészi (intuitív) formáiban keressük az alkotóműhelyek fogalomkörletét, szerepét, rendeltetését, egymás iránti fogékonyságát vagy éppen elszigeteltségüknek mibenlétét. 1. Ügy gondolom, magát a kifejezést, az az igény szülte, biztatta közgondolkodásunk főútvonalára, hogy verbálisan is kifejeződjék a művészi produktumok társadalmasításónak mozzanata, benne megfogalmazódjék szocialista társadalmunk azon mozgástörvénye hogy művészete is a közösségé. Tulajdonképpen alkotóműhely — mikroformájában — a festő, szobrász műterme, az író, komponista, előadóművész „boszorkánykonyhája", 6zeUemfészke, de igazán mikroformájában funkcionál: zenekari vagy színházi közösség, kiadók, művészeti szövetségek, szerkesztőségek alkalmi vagy rendszeres együttélésre szövetkezett kollektívái — imigyen tehát lehet intézmény, munkahely is, ámbátor nem szükségképpen az. Használják tehát 6zűkebb és tágabb értelemben egyaránt. Az MSZMP KB kultúrpolitikai munkaközösségének 1972-es állásfoglalása szerint „önálló válogatási, publikálási jogkörrel rendelkeznek, ugyanakkor az önállósággal arányosan, nagymértékben felelősek azért, hogy tevékenységüket centralizálja a marxizmus—leninizmus, szocialista kulturális politikánk eszmeisége". Miért idézem? Mert az alkotóműhelyek portáján parázsló viták tüzét egyfelől éppen az önállóság és felelősség viszonylatai, az alternatívák megítélésében föllelhető (vagyis a műhelyeken belüli) véleménykülönbségek szítják. Másrészt viszont az egyes műhelyek kapcsolatában sincs idill; pontosabban, aszinkronba került vágy és tenniakarás, igény és gya• korlat. Válasszuk hát külön-külön e két problémát 2. Hetekkel ezelőtt Koncz János is reflektált rá lapunkban (Társadalom, közművelődés, művészet); a műhelyönállóság értelmezésében vannak, akik úgy ítélik meg, hogy a jogok és kötelességek egyfajta különválasztásáról van szó. Nevezetesen, hogy egy műhelynek joga egyedül kialakítani törekvéseit, válogatni és közzétenni az alkotásokat, és a társadalomnak pedig kötelessége ezt tudomásul venni, mi több, csak pozitívan értékelni". Az önállóság és- felelősség dialektikáját egyoldalúan értfilmező, tulajdonképpen arisztokratikus házirend mögött olyasfajta veszélyzónákra ismerni, mint — az alkotóműhelynek eleve kijárnak a hivatalos elismerés mirtuszvirágai, ha már alkotóműhelynek elismerték, — szakmai belgazdálkodásuk esztétikai irányai, modelljei megfellebbezhetetlenek^ — a befogadás tömegszlntjének, a közönségnek alóbecsülése. Koncz János idézett dolgozata sem rejti véka alá. a társadalomi nsk el kell fogadnia a műhelyek reális mértékű önállóságát, s a hangsúlyt tegyük most a reálisra, ám jogosan kérheti számon azt is, hogy miként gazdálkodnak a társadalom anyagi, erkölcsi, szellemi értékeivel. Magyarán: a fejléc még nem garantál védettséget esztétikai ízlésficamra, önkénveskedésre, öncélú formalizmusra. S az alkotóműhelyek vezetői, irányító kollektívái sem sajátíthatják ki egyéni ambícióiknak, ízlésüknek, belterjes szempontjaiknak a ráiuk bízott intézmények művészi potenciálját. Nem kapitális fölismerés a közönségre hivatkoznunk. Annak — heterogenitása ellenére — kialakult, lépten-nyomon megmutatkozó elmellőzhetetlen. véleményére, mégha az nem ' is mindig útbaigazító, s gyakorta áttételesen jelentkezik. Az alkotóműhelyeknek tudniillik tudomásul kell venniük, vonzáskörletükben a közönség mindig adott. ízlésszintje, kultúrája kétségtelenül befolyásolható, fejleszthető, de nem bármi áron — s végtére ezt a közönséget nem lehet kicserélni, leváltani. 3. A műhelyek bel6Ő életének szervezettsége, dinamizmusa is függvénye, ha jószerivel máig Apáti Miklós Egy mondat a felszabadulásról Legszívesebben egy történettel válaszolnék kérdésedre, • szerkesztő uram, mondta kissé léhán L. M. a szeplős kisfiú. de akkoriból — 1945 április — még nincs saját történetem, talán féléves ha voltam, vagy kicsit több, hát csoda-e, ha nem emlékszem pontosan az első szülői házra, csak annyit tudok, hogy találatot kapott, ezért Kispestről Kőbányára költöztünk, mert apám barátai odafogadtak, apám Kőbányáról Csepelre, a Weisz Manfrédba járt dolgozni, anyám szerint gyalog, de ez szerintem képtelenség, szerintem is. mondanám mert ' L. M. apja és anyja az én szüleim, tudom, hogy kissé bonyolult történet ez, de mi lesz a háborúval? arról nem mesélünk? hol a történet itt? az a bizonyos mondat? legalább egy hősi halott. egy családias, meghitt ellenálló Jenne, aki a németek ellen ... az oroszokért... s boldogan mosolygott a tankok mongolarcú, kormos kölykeire. örült a csokoládénak, a fekete kenyérnek, legális történet ez csak így lesz, kedvesem — ugyan, feleli, én a nép fia vagyok, s a néppel ama fölszentelt tavasznaoon nem történt semmi, nem vívott csatát, nem ünnepelt, egy födelet keresett, igen, a fejem fölé is, babot, meg krumplit csereberélt, kásá4 és melasz? evett, s miként az újszülöttet sem születéskor keresztelik így eshetett, hogv több. mint harmincöt év után írtam és mondtam ki először — felnőtt fejjel — ezt a szót — felszabadultunk, és tettem sietve hozzá — Magyarország. rendezetlen a szegedi alkotóműhelyek kapcsolata egymással. Fura dolog, mindenki hiányolja. Aztán, a különféle kezdeményezések — melyeket nem utolsósorban a megyei tanács vb mellett működő művészeti tanácsadó testület szorgalmazott — megrekednek néhány közösen összehozott program szintjén. Abból tudniillik, hogy a műhelyek vezetői, tagjai feszült érdeklődéssel hallgatnak gazdaságpolitikai előadást, még nehéz következtetni termékeny kontaktusokra, annál kevésbé, mivel egy más alkalomból rendezett komplex, műsoros beszélgetésük a szó szoros értelmében véve fulladt érdektelenségbe. Nem kísérte több szerencse messzi évekkel ezelőtt sem az úgynevezett művészklubok sorsát. S e kezdeményezések csupán formális mutatók, a kapcsolatok tartalmi sűrűje, rendszeressége, természetessége hiányzik. Pár lehangoló példa nyomán nemegyszer elfogott a sanda gyanú, maguknak a művészeknek sincs igazán másért szükségük a műhelyek pórbeszédére, minthogy saját görcseiket beszéljék ki magukból, személyes, alkotói-egzisztenciális problémáikra keressenek gyógyulást vagy legalább gyógyjavallatoknt — már a másiknak hasonló gondjai iránt is érzéketlenek. mindenki fúiia a maRáét. Ür tátong. írócsoport és színház, képzőművészek és írók, 6zínííaz és irodalmi folyóirat között (satöbbi), pedig egymás munkáján menynyit lendíthetnének, mily erős szövetséget köthetnének a közönség meghódítására. A szükségletek fölismerésén és pár sikeres próbálkozáson túl (tárlatok a Kisszínltáz előcsarnokában) alig iörtént valami. Hiába egyezkedett például a Tiszatáj szerkesztősége a színház korábbi prózai vezetésével, hogy mai magyar darab bemutatójához igazítva publikálják a drámát, hátha az olvasónak kedve szottyan nézővé avanzsálni és viszont — a premier elmaradt, a hangszereket nem sikerült összehangolni. Az igazság az. hogy a közŐ6 érdeklődésnek efféle spontán természetű, kölcsönös igyekezetét bárminemű központi (párt vagy állami frontról gerjesztett) akarat, ha megfeszül is, képtelen huzamosabb időn át áram alatt tartani. Éppen az alkotóműhelyek önállóságának tisztelete okán. A helyi műhelyeken belüli légkörnek kellene változnia aszerint, hogy nagyobb érdeklődés mutatkozzék a szomszédos művészeti területeken dolgozók alkotó munkája iránt Melyhez olykor nem ártana bizony cseponyivel több önkritika, ha tetszik, művészeti alázat sem. NIKOLÉNYI ISTVÁN Brigádportré — 1975 körül Magyarországon még csak az egyetemeken Ismerték az integrált áramköröket — mondja Eltér Antal, a szegedi gumigyár üzemvezetője. — A Puskás Tivadar brigád tagjai néhány év alatt a maguk erejéből, a rendelkezésre álló — néhol bizony hézagos — szakirodalom alapján elsajátították ezt a tudományt, s ma mér a gyakorlatban alkalmazzák. Persze ez csak a legbonyolultabb, legizgalmasabb része a munkájuknak. A laikusnak szinte zúg a feje, amikor Laczi István brigádvezeto elsorolja, mi minden tartozik a nyolc brigádtag feladatai közé. — Karbantartunk, javítunk elektronikus, kalorikus, pneumatikus műszereket. Mi ellenőrizzük a laboratórium berendezéseit is. — Miből áll egy átlagos napjuk? — Az ellenőrző műszereket mindennap kell kezelni. Leszedjük a működésüket regisztráló diagramokat, átvizsgáljuk és eljuttatjuk a gazdasági vezetőkhöz. Ha üzemzavar adódik, elhárítjuk. Van ezenkívül karbantartási tervünk: a műszaki osztály és az egyes üzemek vezetői megegyeznek, mikor, mit vizsgáljunk ót úgv. hosv az o lehető legkisebb termeléskieséssel járjon. Ilyenkor megbontjuk a gépeket, ha kell alkatrészeket cserélünk, ha szükséges, kiegészítő berendezéseket szerelünk fel. Ha más szakmák segítségére is szükség van, előzőleg megállapodunk a munkavégzés sorrendjében. A fennmaradó — nem túl sok — időben újításokon dolgozunk, vagy a saját . munkakörülményeinket igyekszünk javítani. — Ha leáll egy gép, a karbantartóknak gyorsan kell cselekedniük. Van elég alkatrész? — Mióta bevezették az új szabályozókat, nem lehet nagy készleteket felhalmozni. Tudjuk azért, milyen alkatrészekre van szükség a leggyakrabban. Igyekszünk úgy rendelni, hogy ezekből mindig legyen raktáron. — És ha mégsincs? — Akkor van a baj. Persze esete válogatja. Van, amit meg lehet szerezni, van, amit nem. A legfőbb baj, hogy a gyártóknál egy-másfél évre előre meg kelj rendelni az alkatrészeket. Enynyi jdőre nem lehet teljesen pontosan tervezni. Valahogyan még mindig megoldottuk a problémákat: kevésbé fontos helyről ideiglenesen áthelyeztünk műszereket, vagy átszereltünk alkatrészekej. Gyorsan kelj dönteni és cselekedni. Petri Csathó Ferenc Feltámadás voltam érdes vagyok már selymes és úgy vagyok már engedelmes mint a fű gerinctörötten is fölállok — az út végén volt ott világolt nézem a lámpást ég-e? nem jött a világvége: járok mozdul a lábam ez már a feltámadás lenne az angyal száll kerengve lázálom mozijában Bókkon Gábor Nagyanyámnak Ne legyen meg a Te akaratod csak a nagyanyámé ki hajnalok sivatagában botladoz teát főz — a kék láng mint az alattomos visszér-virógok lábán — a konyha elvarázsolt falai közt lár.ia a tenger-magány útjait bálnahátú horizontok nélkül Nem volt szigetek hóleplú királynője csak haja színében őrzi telek havazását — Ékszerekről sem álmodik — csak nagyapámról — aki sokat izzadva és káromkodva tiltakozott az infarktus csendet intő mozdulata ellen — és nem hagyott maga után palotákat csak éjszakák emlékezéstől kifehéredett perceit — mikor rekedten sóhajt a szekrény és az asztalon összebújva virrasztanak a holdfénytől babonázott villák meg a kések Legyen meg az Ö akarata Aki ha fogatlan szájával tükörbe néz az elmúlás próbálja új maszkját [fintorogva Legyen meg az Ö akarata ki naponta felkelt, homlokomra téve [kezét (mert egyetlen királyfija vagyok) — halálomból — Mit tud egy karbantartó brigád korszerűsíteni egy gépen? — Egy űj. komplett gépsor beszerzése irdatlan pénzekbe kerülne. Kapni viszont a piacon olyan klégészítő berendezéseket, amelyeket, ha rászerelünk a régebbi gépeinkre, ezek is ugyanolyan jó minőségű terméket állítanak elő, mint az újak. — Kik végzik ezt a szerteágazó, komoly szakértelmet Igénylő munkát? — Hét érettségizett szakmunkásunk van. Van egy űj tagja is a brigádnak. 1966. január 25én alakultunk meg a mai formában. Akkor azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy megteremtjük a saját műszerparkunkat, s a termelő berendezések folyamatos működésének a feltételeit. — Nem akármilyen vállalás volt ez — vég közbe Eltér Antal. — A hasonló nyugati üzemekkel szemben lépéshátrányban volt a szegedi gyár. Mindent, amit a szakterületükön könyvekből, műszaki útmutatásokból össze lehetett bogarászni, összebogarásztak és megvalósítottak. — Ez lenne a természetes, nem? — Még sincsenek ennek a magatartásnak különösebben gazdag hagyományai a magyar üzemekben. Sok helyen közepesen középszerűen dolgoznak a karbantartók. — Ez mit jelent? — Mindig csak utasításokra várnak, arra, hogy a vezetők kézenfogjgk őket, és megmutassak, mit hogyan kell csinálni. — Hogyan alakult a kollektíva? — Olyanok kerültek a brigádba, akik ipari tanulóként itt töltötték a gyakorlati idejüket. Megszokták a: kezdeményező, egymást segítő légkört, jól érezték magukat benne. Láttuk a munkájukat, aki rendesen tette a dolgát, közénk illett, az maradhatott — mondja a brigádvezető. -!• Mindenki mestere valamelyik részterületnek. Ha van egy konkrét munkánk, elmondják a véleményüket, hogyan kell elvégezni, — Volt, aki elment? »= Akadt. Miért? Fiatal volt, építkezett. Olyan vállalathoz ment el ahol nem egy-kétszáz forinttal többet fizettek. Megértettük, csak így tudta megoldani a problémáját. Más? — Csorba István elment, két év múlva visszajött. — Miért? —, Ez volt az első munkahelyem. Rosszak voltak a munkakörülmények — ma sem különösen jók — azt hittem, másutt jobb lesz. Ahová elmentem, alacsonyabb volt a műszaki színvonal Pénzt is csak ígérgettek, míg oda nem mentem, de végül alig kaptam többet. A légkör is más volt. — Miben? — Szakmailag mindenki féltékeny volt a másikra. Nekem itt mindenki a barátom, nem ehhez szoktam. — Hogyan jött vissza? — Ha nem szégyelltem volna, már a második héten visszajöttem volna. Lehúztam két évet, maid aztán visszakéredzkedtem. Ugyanannyi bérért, ugyanahhoz az asztalhoz kerültem vissza. Az a szép ebben a munkában, hogy itt az óramű pontosságával kell és lehet dolgozni. — Mennyi a jövedelmük? A brigádvezeto és az üzemvezető összenéznek: — Tizennyolc és huszonkét forint körül vannak az órabérek,. Ez a teljes jövedelemnek körülbelül a háromnegyede. Erre jönnek rá brigádjutalmak, újítási díj, ilyesmi. — Otthon tudnak hozzá keresni ? . ' — Mikor? Aki itt lépést akar tartani, annak szakirodalmat kell olvasni, tanulni, képezni magát. Hagyomány a brigádban, hogy rengeteg társadalmi munkát végzünk. Ehhez idő kell. — Egy középszerű brigád szerelői maszekban sokszorosát kereshetik. Maciiknak megéri lemondani erről? — Igen. De nem annyira a pénz, inkább a közösség és a munka miatt. . TANÁCS ISTVÁN