Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

12 Vasárnap, 1981. április 19: Mindennapi igazságtalanságaink A

termelő fóliaházat épít, magot vet, palántát ültet. Drága olajjal fűt a növénykéire, öntözi őket. bánkódik, ha nem süt a nap, kezét dörzsöli, ha virágzik a paradicsom. Amikor megpirosodik a termés, leszedi, simogatja, törölgeti, és elviszi a kereskedőnek. Hosszú hónapok idegességének, verejtékes munkájának eredménye fekszik a rekeszekben. A kereskedő ad érte mondjuk hetven forintot kilónként. Aztán fölpakolja az autóra, elszállítja az ország másik végébe és eladja 120-ért. A szállítás költségére és másfél napi munkára csaknem annyi pénz üti a markát, mint a termelőnek. S a fogyasztó? Vitaminhiányos időkben egy kiló paradicsomot — csaknem egynapi bére ellenértékét — egy reggeli mellé fölfalna egy jóétvágyú ember. Ha az „egyenlő munkáért egyenlő bért" elvén nevelkedett igazságérzetünkre hallgatunk, mindezt felháborítóan igazságtalannak y tartjuk. Az egyik téesz sivár homokon gazdálkodik, a sovány termésért is embertelenül meg kell dolgozniuk a tagoknak. Másutt, ha nem feledkeznek meg a vetésről, szinte magától terem a föld. Természetesen a tagok jövedelmén is meglátszik mindez. Az üzemben éppolyan nehéz, piszkos munkát kell végezni, mint a B üzemben. Mégis a piaci értékek szerint B üzem termékei korszerűbbek, jobb áron. nagyobb nyereségtartalommal értékesíthetők. Tehát arról az A üzemben tisztességesen dolgozó munkás, hogy munkája eredménye kisebb, mint a B üzemben hasonlóképpen teljesítő társáé? Milyen jogon „büntetnék" hát alacsonyabb jövedelemmel? Azt mondják a pszichológusok, a tehetség sokféle lehet. Valamihez mindenkinek van tehetsége. Ha ez így van, nem igazságtalan dolog-e a társadalomtól, hogy a jövedelemben, következésképpen az életszínvonalban is érzékelhető módon azt a fajta tehetséget értékeli többre, amire momentán szüksége van? És ha nemcsak a tehetség irányában van a különbség, hanem igaz az, hogy az egyik ember tehetségesebb a másiknál: tehet-e erről a kevésbé tehetséges? Hiszen genetikai örökségünk felett semmi befolyással sem rendelkezünk. s — legalábbis életünk kezdetén — társadalmi környezetünket sem magunk választjuk. Nézzük a másik oldalát a dolognak: hiába dolgoznak többet a tagok a gyenge adottságú téeszben, mit sem változtat ez azon a tényen, hogy hatvan mázsa búzából több és jobb kenyeret lehet sütni, mint 15 mázsa rozsból. Vagy: körberöhögné a külkereskedelmi partner azt az üzletkötőt, aki arra hivatkozna, a közepes minőségű magyar áruért azért adjanak többet, mint a világszínvonalat képviselő hasonló termékekért, mert a gyártónak ennyibe kerül az előállítása. Nehéz volt a munka és szegény magyar dolgozók igen elfáradtak közben. Vagy: hiába születik valaki az íjkészítés istenáldotta adottságával, a mai hadiipar aligha tud mit kezdeni az illetővel. Ha tehát a szigorúan vett elvek oldaláról nézzük: pusztán ahhoz, hogy a gazdaságot hatékonyan működtethessük. egysor — hatásában kisebb jelentőségű — igazságtalanságot vállalni kell. Márpedig a hatékony gazdaságra igencsak szükség van: részben azért, mert a kommunisztikus elosztást csak megfelelő árubőséggel valósíthatjuk majd meg: részben pedig azért, mert egy glóbuszra vagyunk összezárva egy ellenséges világrendszerrel. amely sokkal több gondot fordít a hatékony gazdaságra, mint a társadalmi igazságosságra. A gazdasággal kapcsolatos fogalmak közt nem szerepel az igazságosság. Olyanféle dolog ez, mint a természetes kiválasztódás. Igazságos dolog-e, hogy a gonosz vezérgorilla elveri a satnyább hímeket a nőstények közeléből? Ha a satnyább hímek szemszögéből nézzük a dolgot, ez bizony fölöttébb igazságtalan gyakorlat. A faj egésze szempontjából viszont az a legfontosabb, hogy a legkiválóbb egyedek adják át genetikai örökségüket az utódoknak. Gorilláéknál persze egyszerűbb a dolog. Minden vezérgorilla-aspiránsnak meg kell küzdenie a „hatalomért". hiszen nem épült ki olyan társadalmi intézményrendszer, amely esetleg satnyább hímeket is megvéd a konkurrenciától. Az emberi társadalom viszont tudatosan igyekszik szabályozni, irányítani önmaga fejlődését. Ügy tűnik, a legharmonikusabb fejlődés akkor érhető el. ha a gazdaságban — bizonyos határokon belül — a természetes kiválasztódás logikáját érvényesítjük, ám az így keietkező és a társadalmi viszonyok révén örökíthető különbségeket igyekszünk csökkenteni. Törékeny és folyton korrigálandó egyensúly ez. de jelenleg nem tudunk jobbat. Meg keU próbálni úgy irányítani a dolgokat, hogy aki hasznosabban dolgozik, az nagyobb jövedelemhez jusson, de aki elmaradozik, az sem kerüljön behozhatatlan hátrányba. Ez tulajdonképpen a megtermelt javak újraelosztását jelenti. A kiváló termőhelyi adottságokkal rendelkező téeszben esetleg jobban keresnek a tagok, mint a gyengébben: de nem annyival, amennyivel több értéket termelnek. A kiemelkedően magas vállalati nyereséget elvonja az állam és megsegíti belőle a gyengébben gazdálkodókat. A társadalmi juttatások pénzügyi fedezetét is biztosítani kell: valakitől el kell vonni, és más szempontok alapján újból elosztani a javakat. Hallatlan érzékenységet követel, hogy mindenkor tisztában legyenek vele az irányítók, melyik szélsőség felé, milyen messzire lehet elmenni. Ha túlzottan visszafogják a munka szerinti elosztást, romlik a termelés hatékonysága. Ha megnyirbálják a szociális juttatásokat, társadalmi feszültségek keletkezhetnek. Ez a mostani helyzet kétféle módon változhatna meg. Az egyik: ha az emberek döntő többsége a társadalmimunkamegosztás valamennyi posztján elfogadhatót tudna produkálni. Akkor ugyanis megszűnhetne a foglalkozások jelenlegi, a társadalmi helyzetet is meghatározó szerepe. Ez azonban igen távoli megoldás, ha arra gondolunk, a gyakorlatban olyasmit jelentene, hogy valaki egykét évig csatornát pucolna, aztán újabb egy-két évig az atomfizikai kutatóintézet részecskegyorsítóját kezelné. A másik: ha a társadalom döntő többsége közvetlen ösztönzés, gyakran körmönfont manipulálás helyett saját jószántából a legjobb tudása szerint dolgozna ott, ahol képességeinek és a társadalom szükségleteinek összhangja — vagy kompromisszuma — kijelölné helyét. A mai magyar valóság ismeretében mindkét — vagy talán egy harmadik, teljesen más jellegű — megoldás a távoli jövőbe vész. Addig — sajnos — meg kell tanulnunk együttélni mindennapjaink apró-cseprő igazságtalanságaival TANÁCS ISTVÁN Koszorúér, infarktus, pészméker Irta: Dr. Ábrahám Ambrus Bírtalan Ferenc Örökség kaptam fillért fényeset vihart vértől ékeset halántékomra kék eret halottaimhoz könnyeket virágom hétszer hét színű kenyerem föld és vér ízű hazug hangok közt élezek acél csengésű éneket halált dalolok szerelmet vétkes ősöknek kegyelmet zúgó szavaim harangok koldus kezében aranybot CZINDER ANTAL RAJZAI & H

árom rövid szó és alatta mennyi gond, mennyi bánat, mennyi fájdalom, mennyi remény és mennyi reménytelenség. Három rövid szó és alatta a világon mindenütt és mindenen uralkodó három probléma és három a legszigorúbban egymásba kapcsolódó folyamatrendszer. A betgg koszorúér, szüleménye az infarktus és ennek kirendelt kísérője vagy úgy is mondhatnám, gyógyító eszköze: a pészméker. Három olyan szó, amely nem is nagyon régen még nem szerepelt a hétköznapi nyelvezet szótárában. Hogy a kérdéskomplexumban világosságot gyújtsak, pennahegyre veszem a három szereplőt, úgy, ahogy hallottam, ahogy olvastam és a mikroszkópok lencséi fölé hajolva évek hosszú során keresztül vizsgáltam és tanulmányoztam. A munka, amelyet szív és a vérerek kutatásával végeztem, hatvan esztendővel ezelőtt Budapesten kezdődött és ma is folytatódik, természetesen nem úgy, mint aktív koromban. Hogy mégis megy a dolog és hozzá folyamatosan, abban nagy része van annak, hogy ma a vizsgálatokhoz szükséges készítményeket nem fénymikroszkóppal nézem, ahogy tettem még néhány esztendővel ezelőtt, hanem elektronmikroszkóppal. Ehhez pedig az előkészítő munka egyszerűbb és sokkal rövidebb időt vesz igénybe. Amikor a szervezet legnagyobb ütőere, az aorta, amely a testet ellátja oxigénnel, táplálékkal, hormonokkal és vitaminokkal megrakott vérrel, elhagyni készül a szívet, két vékony vastagfalú ütőeret ad le a szív falába. Egyik a jobb oldali, a másik a bal oldali koszorúér. A jobb oldali a koszorúbarázdában jobb felé halad. A szív jobb szélén hátrakanyarodik és a hátulsó hosszbarázdába hajlik, amelyben a szív csúcsáig húzódik. Elől egy gazdagon elágazó nagyobb és több kisebb ágat ad le a jobb kamrához és a jobb pitvarhoz. A jobb oldali koszorúér látja el vérrel a kamrai válaszfalat és az ebben haladó ingervezető nyalábot. A bal oldali koszorúér a szívbe való belépése után két ágra oszlik, egy leszálló és egy körkörös ágra. Az első, amely az elülső hosszbarázdában húzódik, lefelé, jobbra és balra ágakat ad a két kamra számára. A másik a körkörös ág, a körbarázdában balfelé halad és ezzel hátrakanyarodik. Elől kisebb ágakat ad a bal pitvarhoz. Elől és hátul is erős ágakkal látja el a bal kamrát. Sok vita volt arra vonatkozólag, hogy a két koszorúér között van-e összeköttetés, illetőleg vannak-e összekötő ágak. A vita során beigazolódott, hogy mind az erősebb, mind a vékonyabb ágak között van összeköttetés, éspedig mind azok között az ágak között, amelyek a felületen futnak, mind azok között, amelyek mélyen az imorétegben helyezkednek el. A kórtani tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy érelzáródás esetén ezek az összekötő ágak nem elegendők arra, hogy a vérkeringésből kikapcsolt szivfalterületeket ellássák vérrel. A szív rendes működése a koszorúerektől függ. A legkisebb koszorúér-elváltozás súlyos működészavart okoz, sőt a működés megszűnését is előidézheti. Az a nagy vérmennyiség, amely átáramlik a szív üregein, a szív táplálásához a legkisebb mértékben sem járul hozza. A szívet egyedül a koszorúerek táplálják. A gyakori és sokat emlegetett angina pectorist, a szívtájon hirtelen rohamokban jelentkező fájdalmat a koszorúerek elmeszesedése vagy a falazatnak a megvastagodása következtében előálló érszűkület idézi elő. Ugyancsak a koszorúerek elmeszesedésére vezethető vissza a nehéz légzés és a szívasztma. A koszorúerek elmeszesedése rendszerint idős embereknél szokott bekövetkezni. Néha azonban már negyvenéves kor előtt is kifejlődik. Érelmeszesedésben a koszorúerek rugalmassága csökken. Az ér fala merevebbé és vastagabbá, az ürege szűkebbé válik. A három réteg közül, amely az ér falát alkotja, a belső rostos rétegbe és a középsőbe, az izomrétegbe mész rakódik le. Mikroszkópi készíiménveken könnyű meggyőződni ennek az állításnak az igazságáról. Ha az érfalból vékony metszeteket készítünk, és ezeket ezüstnitrátoldattal kezeljük, azt látjuk, hogy az érfal belső és középső rétegében lerakódott mészszemecskék megfeketednek. Ez a jelenség nemcsak a koszorúerekben, hanem idősebb korban más ütőerek falában is észlelhető. Az ilyen metszetek mikroszkóp alatt ügy néznek ki. mintha mákkal volnának telehintve. Ritkán ugyan, de az is előfordul, hogy a vérben levő zsírszerű anyagnak (a ma sokat emlegetett koleszterinnek) és a mészszemecskéknek az összecsomósodása következtében valóságos, szabad szemmel is jól látható kövek formálódnak a koszorúütőér falában. Ennek a különleges jelenségnek magam is szemlélője voltam. Egy alkalommal a koszorúütőér falából fagyasztott metszeteket készítettem azért, hogy az ér falát ellátó idegsejtek és idegrostok szerkezetét és az érfallal való kapcsolódását tanulmányozzam. Ahogy egyik metszetet vágtam a másik után. azt vettem észre, hogy a mikrotomkésnek. amelylyel a metszeteket csináltam, megpercent az éle. Mindjárt kivettem a késtartóból és meglepetve láttam, hogy egy jól szembetűnő darabon kitörött az éle. Rögtön megnéztem az anyagot, amelyből a metszeteket készítettem és azt vettem észre, hogy az érfalban egy jól látható sárgás színű, lapos, tömör test helyezkedik el. Ez volt az az anyag, amiben kitörött a kés éle. Hegyes bonctűvel kiemeltem az érfalból. Megfogtam és kőkeménynek találtam. Szerettem volna analizáltatni, hogy megtudjam, milyen anyagokból áll. de eddig még nem volt hozzá lehetőségem. Lefényképeztük és a képet a szív és az erek mikroszkópos beidegzéséről írott és angol nyelven megjelent monográfiámban leközöltem. Érthető, hogy az ilyen vagy ehhez hasonló kisebb vagy nagyobb kődarabkák erősen megkeményítik az ér falát, ami megnehezíti vagy lehetetlenné teszi az érfal ritmikus összehúzódását. Ezzel együtt jár az is, hogy ilyen érfal mellett a vérnek az erekben való tovahajtás* nagyobb munkájába kerül a szívnek, mint amikor a még rugalmas érfal ebben nagy segítséget nyújt. Ilyen körülmények között a túlterhelés következtében a szívizomsejtek megnőnek, majd fokozatosan elsorvadnak, elfogynak és helyüket rostos szövetelemek foglalják el, amelyek öszszehúzódásra képtelenek. A folyamat előrehaladásával az izomsejtek annyira megfogyatkoznak, hogy a szív a ráháruló munka elvégzésére képtelenné válik. Társaságbeli beszélgetéseim során többször hallottam arról az elgondolásról, hogy az erek falában levő meszet úgy kellene eltávolítani, mint a kazánkövet a kazán faláról. Igen, erre valóban lehetne gondolni, mondtam a gondolat felvetőinek, ha a mész az érfal belső felületén és nem magában a falban volna lerakódva. Mindenesetre lehet, hogy valamikor arra is meg lesz a lehetőség, hogy az érelmeszesedést ki lehessen küszöbölni vagy az érfalat a mésztől meg lehessen szabadítani, de ma még, mint sok minden egyebet, ezt is a jövőre kell bíznunk. A koszorúarteriák elmeszesedésével a legszorosabb kapcsolatban áll az infarktus, a szívizom körülírt részének az elhalása a koszorúerek valamelyikének a hirtelen elzáródása következtében. Az érfal elhalása azt jelenti, hogy elhalnak a munkaizomsejtek, amelyek az összehúzódásokat létesícik, az ingerületképző és ezt tovább vezető izomsejtek, az idegsejtek és idegrostok, amelyeka központi idegrendszerből serkentő és gátló impulzusokat továbbítanak a szívfalba. A tünetsorozatnak az oka az. hogy az egyik koszorúérnek valameMk végágába léghólyag kerül, (Folytatás a 6. oldalon.)