Délmagyarország, 1981. április (71. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-19 / 92. szám

12 Vasárnap, 1981. április 19: Pűrbeszéd a gabonáról Hol terem a magyar búza? Kisiskolás korunkban jólesett hallanunk, és szívesen meg is tanultuk, hogy olyan jó búzát tudunk mi termelni, amilyet más országok nem tudnak. A magyar búza állta is a versenyt mindaddig, amíg a nagyüzemi mezőgazdaság más követelményekkel nem lépett elő. Nem arról van szó, hogy igénytelenebbekké váltunk volna, és meg kellett elégednünk a gyöngébb fajtákkal is, hanem arról, hogy a nágy hírű magyar fajták intenzív termelésre, gépi betakarításra alkalmatlanok voltak. Hírük máig nem veszett el, a világ szinte valamennyi búzanemesítőjének a tenyészkertjében ott van például a bánkúti. Szániel Imrétől, a mezőgazdasági tudományok doktorától, a szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet igazgatójától mégis azt kérdeztük először, beszélhetünk-e hazai búzatermesztésünkben magyar fajtákról? — A ma köztermesztésben levő fajtáknak egészen más termesztési föltételeknek kell megfelelniük, mint a régieknek. Gondoljunk csak a nagy tőáilomónyra, a műtrágyaadagokra, a vegyszeres növényvédelemre és a kombájnos betakarításra. A magyar kutatók kezén születő új fajtákat joggal tekinthetjük hazai körülményeinkhez alkalmazkodó jó fajtáknak, de. hozzá kell tennünk, hogy nemesítőink külföldi búzafajták előnyös tulajdonságait is „belekeverték" szinte mindegyikbe. A GK—Szeged mediterrán származású, a martonvásári fajták inkább sztyeppéi jellegűek. A fehérjetartalom szempontjából mindmáig legjobbnak számító GK—Tiszatáj is ötvöz máshonnan származó jó tulajdonságokat. Igaz, volt Időszak, amikor hivatalosan is azt mondták, nekünk nem Is kell búzát nemesítenünk, elég átvennünk másokét. Szerencsére akkor is tudták nemesítőink, hogy kell, mert a magyar fajták genetikai alapja kitűnő. Egyik bánáti fajtánk — magától a nemesítőtől tudjuk — a Bezosztájában is benne van. — Búzáink híre az Alföld egyes részeihez kötődött Változtak a termesztési körülmények. föltehetően átrendeződött termőtáiaink térképe is. — A Tisza-vidék középső és alsó része, a szolnoki löszhát, a Nagykunság, a Zagwa-medence, a békés-csanádi löszhát, a Hajdűhát adja a legtöbbet és a legjobbat. Hasonló a Mezőföld is. Lényegében ezek tekinthetők most is lesjobb búzatermelő területeinknek. de hozzá kell tennünk, hogy jő búza másutt ls terem, és meg is éri termeszteni, mert a közgazdasági föltételek is kedveznek. Vizsgálataink azonban érdekes eredményeket hoztak. A bácskai löszös táblákon a rhostani körülmények között alig kapunk minőségben kimagasló eredményeket, egyes évjáratokban egyes fajták viszont kiváló termést adtak a Nyírségben is, és az Alpok alján is. — A következtetések? — Vizsgálati eredményeinkből nem mindig vonhatók le a termesztésre utaló egyenes következtetések. Ha a minőség élvonalbeli követelmény lesz, úgy tűnik, a legjobb búzát akkor is klasszikusnak számító termőhelyeinkről várhatjuk, de számítanunk kell olyan időszakokra is, amikor más területek jobbat adnak, tartaléknak tehát azokat is meg kell tartanunk. — Milyen szempontok szerint vizsgálták egyes tájak termését? — Nem ipari, hanem ökológiai szempontok érdekeltek most bennünket. A hektolitertömeg, illetve ezerrnagtömeg mellett vizsgáltuk minden esetben a nedves sikértartalmat, a nyújthatóságot, a liszt vízfelvevő képességét, a nyers fehérjét, az úgynevezett valorigráfos értéket, a próbacipó alaki hányadosát, és még néhány más tulajdonságot. — Valamikor büszkék voltunk a nyúithatóságra. — Hazai fogyasztásban most is fontos, de külföldi vevőink nem sokat törődnek vele. Érdekes eredmény: 1974-ben az egész országban rossz volt, kivéve a Dunántúli-középhegységet. — Az átlagember a vfzfelvevő képességről igen keveset tud. — A sütőipar számára fontos, hogy száz kiló Ii,szt mennyi vizet vesz föl. Ettől függ, mennyi kenyér lesz belőle. Évről évre kimutathatóan csökken. Föltehetően nem a fajtától, hanem a termesztés körülményeitől függ. Pollhamer Ernőné, a búza nagy tőállományával hozza összefüggésbe. Azt tapasztaltuk, hogy az ország nyugati részéről keletre haladva mindig nagyobb a liszt vízfölvevő képessége. — Fehérjegondokkal küszködik a világ, nyilván fontos, napi eledelünkben, a kenyérben, mennyi a fehérje. — Fajtától, termőhelytől éstermesztástechnológiától is függ. A klasszikus búzatermő tájakon a legkedvezőbb, de egyes évjáratokban a Nyírségben és az Északi-középhegységben is 16 eredményeket kaptunk. A OK—Tiszatálé és néhány martonváséri fajtáé igen magas, a Tiszatáiban már 18 százalékot is mértünk. — Lehetne minősítő tényező is? — Nálunk még nem az, de néhány külföldi vásárló már keresi azt a fajtát, amelyikben több a fehérje. A takarmánybúzákról nem tudtunk átfogó véleményt adni, csak 1977-től vizsgáltuk azokat. Azt találtuk, néhány fajtánál kimondottan alacsony, másoknál a vártnál is magasabb. Eddig csak az volt a szempont, ami a sütőiparnak nem jó, az takarmánynak jó lesz. és nem törődtünk vele, a takarmányban mennyi a fehérje, noha éppen fehérjéből szorulunk behozatalra. A GK—Szeged takarmánybúza ugyan, de fehérjében kimondottan gazdag. — Magyarra fordítva: több hús lehet belőle? — Kulcskérdése a takarmányozásnak. valóban erről van szó. A Tiszatáj tartalmazza a legtöbb fehérjét, javító búzának is mondjuk, mert gyöngébb búzával, keverve is jó lisztet ad, tehát fontos, hogy termeljük. Meg kell azonban azt is vizsgálnunk, ha ennyire bőséges benne a fehérje, nem émé-e meg takarmányként is termelni? Űj szempont, szokatlan is, sokak számára bizonyára meglerő. de lényeges, drága valutával fizetünk a fehérjéért. Mindenkénnen meg Vélten0 gálnunk termőhelyenként a takarmánybúzákat e szerint is. hiszen a takarmányozás R7akenVtere;nek tudniuk kell. miből mennyi van az állatok takarmányában, és mennyi hús lesz belőle. Zajok és hangulatok Mi van a kukoricában? Kukoricát kell termelnünk ahhoz, hogy húst ehessünk, és húst exportálhassunk. Ha többet akarunk, többet kell termelnünk — ilyen egyszerű volt eddig a tétel. Amikor a kutatók elkezdték vizsgálni, melyik kukoricafajtáb-on mennyi a hasznosítható tápanyag, megbillent a tétel. Nem mindegy, melyikből termelünk többet. Szániel Imre tudományos alapossággal azt is vizsgálta, termőtájaink ökológiai viszonyai szerint hogvan változik a kukorica minősége. — A búzánál szó volt a nyers fehérjéről, nyilván fontos szempont a kukoricánál is. — Igaz, a kukoricában kevesebb a fehérje, és aminosavainak összetétele is kedvezőtlenebb, de az itthon termett abrak 75—80 százaléka kukorica. Átszámítva az abraknövényekkel előállított fehérje mintegy kétharmada kukoricából származik, rendkívül fontos tehát. A keveréktakarrnányckba kénytelenek vagyunk külföldről vásárolt fehérját adagolni, nem lehet közömbös, mennyi van eredetileg a kukoricában. A Tisza-vidék alsó és középső szakaszán, a Duna-völgy síkján és a Dráva mentén termett kukoricák ebfcöl a szempontból nagyon jók. Hasonlóan jó a Dunántúli dombság kukoricája. Ez azért fontos szempont, mert az utóbbi területen búzából szinte a legrosszabb terem. — Vizsgálati szempont 'volt a kukorica olajtartalma. Az átlagosan művelt ember nem ls tudja, hogy olaj is van benne, és természetesen azt se. milyen. — Étolaj nyerhető belőle. — Jó? — Nálunk jóval gazdagabb országokban is csak a gazdagok fogyasztják. Állítólag jobban szeretik, mint az olívaolajat. — Ha mi sok kukoricát termelünk, sok olajunk lehetne. — Kimondva igen egyszerű, de megvalósítani nehezebb. A kukoricacsíra tartalmazza az olajat, előbb tehát ki kellene hasítanunk a csírát a szemből. Ügy hallottam Szabadegyházán készülnek ilyen berendezést üzembe helyezni. — Ezek szerint oda kellene szállítanunk minden kukoricát, ha olajat akarunk belőle, és visszaszállítani a maradékot? — Nagyon megdrágítaná a szállítás a kukoricát is, és az olajat is. Mi azért is vizsgáltuk tájegységenként az olajtartalmat, hogy esetleges üzemtelepítésekhez segítséget adhassunk. — Legnagyobb gond tehát a csírakihasító gép megszerkesztése? — Az is, de ügyelni kell másra is. A kukoricából kihasított csírát rövid időn belül ki kell sajtolni, különben avasodik a benne levő olaj. Az olajipar — a növényi olajokról van szó! — nem lát akkora fantáziát benne, mint a tudomány, föltehetően azért, mert a napraforgóból származó étolajat is jól el tudjuk adni. — Takarmányként mi a szerepe a kukorica olajának? — Energiaforrás az is. — Nélkülözhetetlen? — A keményítő pótolja, abból pedig sok van a kukoricábanTöbb. mint amennyit o. kedvezőtlen febérjearány miatt hasznosítani tudnak az állatok. — A termőhelyi vizsgálatokból mi derült ki? — Érdekes összefüggésekre jöttünk rá. Ahol a legnagyobb termést érhetjük el. ott találjuk benne a legtöbb olajat is A Fácskái löszősháton, a Dráva mellékén a Békés—-Csanádi löszháton és a Mezőföldön. — A több termelésre való törekvésünk tehát nem befolyásoTja hátrányosan az olajtartalmat? — Ügy tünlk, nem. — Vizsgálták a kukorica nolográfos értékét is. Ez is olyan szempont, amiről szinte semmit nem tudunk. —. Valóban újdonságról van szó, a vizsgálati módsz.er alapja, a molográf, saját találmány. — Lényege? — A sz.em keménysége és beitartalma között igen szoros az összefüggés. Ha mérni tudjuk a kukorica keménységét, következtetni tudunk belőle az. ólaira is, fehérjére is. Minél keményebb, annál kevesebb a héja is. — Térjünk vissza a tudomány eredményeire. Van műszerünk, tudiuk mérni a minőséget. Hol terem a legjobb kukorica? — RÚ kellett jönnünk, olyan kiemelkedő tájhatások nincsenek, mint a búzánál. Jó minőség terem az Alpok alján és a Kisalföldön. — Ez is meglepő, hiszen a kukorica a melegebb éghajlatot szereti • — Elég könnyű magyarázatot adni rá. Mivel rövidebb a tenyészidő. ezeken a területeken a korai fajtákat termesztik azoknak pedig jobb az úgynevezett beltartalmi értékük. — Az önök intézete biztatja is a gazdaságokat. termesszenek több korai kukoricát. — Az ésszerűség egyre többször szól bele a mezőgazdaság dolgaiba. Ha például kukoricát exportálunk, és a vevő megnézi, hogy mit vesz, könnyebb nyugatra szállítanunk a nyugati határ mellől, mint Békés megyéből. Az sem biztos a vizsgálatok alaoián, hogv a földolgozó üzemeket az Alföldön kell majd fölépítenünk kivétel nélkül. Tanulságos volt számunkra a beszélgetés, mert a vizsgálatok sok új ismeretet is adtak. Erősítette azt a meggyőződésünket is, hogy kutatók és konstruktőrök sok tartalékot tudnak még föltárni. Olyanokat is. amikre eddig nem is gondoltunk. HORVÁTH DEZSŐ E

gy ismeretlen fiatalasszony megtisztelt azzal, hogy nekem címezte levelét. Panaszkodott. Nem is tudom hogyan juthattam eszébe, hiszen újságírói gyakorlatomban nagyon ritkán szoktam olyan témákkal foglalkozni, amilyet fölpanaszolt. Szakterületem a közgazdaságtan. Lehet, hogy koromnál fogva értettem meg mondandóját. Úgy vélem, akár gyermekem is lehetne a hozzám forduló menyecske, ezért hagytam asztalomon terjedelmes írását, s nem adtam át a lap Postaláda rovatának, hogy magam is elmélkedjem egy kevéskét azon, amit továbbított. A nehezen olvasható írást sokáig silabizálgattam, s legszívesebben közreadnám teljes terjedelmében. A téma igen egyszerűnek tűnhet: emberségünkről szól. A megértésről, az együttélésről, gyermekekről, fiatal szülőkről, középkorúaknál és öregebbekről. Vagyis azokról, kik örömmel vagy örömtelenül, de élnek, laknak, dolgoznak, fut fölöttük az idő, s ők maguk is futnak az idővel. Ki így él, ki úgy. Vajon ki tudná minősíteni az emberi életet, a viselkedést? Erre műszert sem lehet kitalálni, sohasem. Remélem, hogy amíg ember él a Földön, ilyen szerkezetet nem is találnak föl. Egyet azonban biztosai! tudok, a szívünkben, a lelkünkben valahol mégis van valami, ami rendszerezi hangulatainkat, az agyunk közvetítésével, idegszálainkkal sejteti velünk, miként is viselkedjünk, értékeljünk, hogyan fogadjuk embertársainkat, azok erényeit, gyarlóságait. Mentsen meg minket a sors attól, hogy mindannvian egyformákká váljunk. Bennünk, emberekben éppen ez a különbözőség a legszebb. Vagy ezért is volnánk emberek? A kérdés inkább az volna, hogy megtudjuk-e tartani emberségünket. Mit is írt az említett asszonyka? Azt, hogy lakóhelyükön élő társak közül egyre többen vannak olyanok, akiknek kellemesebbé válik a motorzúgás, mint a gyermekek csivitelése. Lóvéiét is eleve védekezéssel kezdte: — Még soha nem fogtam tollat sérelmeim miatt, de most olyan méreg fogott el, tehetetlenségem akkora, hogy kénytelen voltam erre fanyalodni. — Azután is sündlsznöállásból védekezik, magyaráz-, kodik. Elcsépelt sziorgokra hivatkozik (?), amikor a gyermekáldás előtt álló társait védelmezvén megemlíti pártunk és kormányunk népesedéspolitikai irányelveit. Mi kényszeritette erre a megoldásra? Megtudtam később, hogy olyan huszonöt lakásos társasházban laknak, amelyet öt esztendőn át építettek, s ők maguk háromszor annyi idő alatt kapar-' gatták össze a lakás árát. Állami támogatást is kaptak, sőt a „megajánlott" leendő gyermekekre még további kedvezményeket. Valószínű mindenki tisztában volt avval, hogy egy ekkora lakóházban lesznek majd fiatal, középkorú és idősebb családok. Az élet rendje szerint a fiatal házaspároknál megjelenik az első, majd a második vagy a harmadik gyermek is. A középkorúaknál kiröppennek az ifjak, az öregeknél viszont mind gyakrabban tal í'kozunk picinyekkel. unokákkal. Ez oly természetes és oly szép, hogy röstellem is leírni. A mai divat szerint — a levélíró inspirálására — tesztet készítettem. Amolyan kontárszerűt. Találomra megkérdeztem a saját lakóházunkban levő szomszédaimat, hogy rossz volt a reprezentációs kiválasztásom, mert végül kiderült: akiket kérdezgettem, vagy fiatal szülők voltak, vagy — egyiküket régóta is ismervén — éppen most lettek „ifjú" nagyszülők. Örömmel fogadták a világ legszebb és zenében soha le nem kottázható muzsikáját, a gyermekek csivitelését. Csivitelését? Szépségüket, rosszalkodásukat. kacajukat, sikításaikat. verekedéseiket, ordibálásaikat. simogatásaikat, ütlegeléseiket. naiv. öntudatlan szavaikat, csúnyaságaikat. Kitől is tanulták? Apjuktól? Anyjuktól? A szomszédék vásott gyereKe tol .' ÚOiUK IS, es ScllnUJl ocni. Elvégre is ímnuenKi seo.uszeaja va.a,uiieK, s nünuenkineK vannaK ősei és utouai. benki se vegye íarizeuskodásnuK, újságírói logosnaK. ha azt mondom, nogy e.igem nem zavar a gyereitek lármája. Miért is zavárua? Társak neiKÜI, gyerekek és öregek nélkül miért is elntnk? A magam élete csak masoxéval egybefonódva elet. A kapott levelet tizedszer, lehet, hogy százauszor is átolvastam. Számottevő könyvtáramban még kevés ilyen olvasmányt leltem. Folytatom: — Társasházunk amúgy is kicsiny udvaránaK felét garázsokkal építették teli, ami megmaradt, ott játszhatnának a gyerekek. De sokan embertelenül ezt is szeretnék megakadályozni. Azt mondják, hogy zavarja őket a gyerekek lármája. Szebb és idegrendszerükre is megnyugtatóbb, muzikálisabb volna a, gépkocsik motorzúgása? Félreértes ne essék, nekem is van autóm, s így kénytelen vagyok hallgatni zaját De mégis azt mondom, szebb zaj a kicsinyek rosszalkodással átszőtt lármája, mint az en autóm csöndesre állított berregése. Ami lelkiismeretemet is fölborzolta, az volt, amit a levélíró említett. Idézem: „Nem tudjuk mire vélni, hogy vannak olyan emberek — közöttük néhányan valamikor éppen gyermekneveléssel foglalkoztak —, akik a gyerekek játékos kedvét még annyira sem tudták elviselni, hogy velünk beszéljék meg az esetleges túlkapásaikat. Ez mellőzvén bírósági feljelentést tettek, s meghurcoltat Uuk a gyerekes szülőket, mint valami gonosztevőket. Kiszolgáltatottak lettünk, s nekünk sem időnk, sem kedvünk bírósági tárgyalásokra járni, mert mindannyian valahol dolgozunk. Csakis rosszindulatra gondolhatunk. A gyerekeknek levegőre, mozgásra van szükségük, ha azt akarjuk, hogy egészségesek és normálisak legyenek. A mi házunknak kicsiny az udvara, de csak ott látjuk őket biztonságban, hiszen az utca forgalmas, veszelynek lennének kliove." Nem folytatom tovább a panaszáradatot. Közelebbit sem kívánok fölemlíteni a levélben, félek, hogv magukra ismernének az érdekeitek. Egyet viszont megkérdezek önmagamtól is. Vajon hány ilyen ház van Szegeden, vagy máshol? Tudom, sok ilyen lakóház található környezetünkben.'Mondhatnám azt. hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Bárcsak kevesen gondolnának „ingeikre". Egy valaki a tesztelésemkor ellenvéleményt mondott. „Minket ne zavarjon senki gyereke! Tanítsák őket rendre, tiszteletre, viselkedésre." Ez is igaz. Megfigyeltem már azt is, hogy valóban rendre, viselkedésre tanították ifjú szülők gyerekeiket. Mégis az a válaszom azoknak, akik ily módon jártak el hogy mentsen meg minden apróságul a sors attól, hogy szüleik metodikáját bárki is átvegye. Burában nem lehet gyereket nevelni, — legfeljebb klinikai esetekben, de azt se kívánom az égvilágon senkinek. Mit is tehetnénk hát? Oly keveset Igényel tőiünk az élet. Csak annyit lássunk be, hogy nem egyedül élünk ezen a sárgolyón, társáslények vagyunk. S ne kívánjunk senkit sem magunk viselkedésére. kialakult énünkre gyúrni. Én ilyen vagyok. ő olyan, ti olyanok vágytok. Tudom, a ozülónek elidegeníthetetlen joga, hogy saját gyermekét a legszebbnek, a legokosabbnak és a legjobbnak tekintse. Legalább ezt a szent jogot tartsuk tiszteletben, hiszen viszonosság is van a világon, nekünk ls vannak gyermekeink, unokáink. Azokat sem szeretném megsérteni, kiknek valamilyen oknál fogva nem lehetett részük gyermekzsivajban, unokák esivitelésében, mert tudom, hogy nekik mindez jobban fáj, mint bármi más ezen a világon. A zajokai és hangulatainkat soha ne keverjük össze. GAZDAGH ISTVÁN