Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-12 / 60. szám

4 Csütörtök, 1981. március 12. i sB? SS r.j» spa Ami jó, az eladható lfitci paprika kör Szinte állandó kiegészítő zét, hogy visszakapja majd, hangzott Régen sok inunk/ ­jelzője lett a szegedi fűszer- de ha nem használjuk kl val és kevés befektetéssel paprikánuk, hogy világhíres, a berendezéseket, nem ér- termelték a paprikát. Most Iskolákban ls tanítják, hogy demeltük meg a támogatóst, olajat használnak az utóór­a termóe nagyobbik részét Jogos érvek ezek, de a piac leléare c-s a szárításra — ha­külföld veszi meg. Ebből kontrája előtt nem állhat- talmas tételeket —, azelőtt azonban az az egyszerű tény nak meg: ha nem tudjuk egyszerűen kiakasztották az is következik, hogy a kül- eladni rendesen -a paprikát, eresz alá, és az oszi napra földi piacok Igen erősen be- akkor nem szabad újabb bíztak az érlelést is, szik: leszólnak, mennyit termel- költségek árán fölösleget kasztast is. Akármennyi jo jtlnk belőle. Bizonytalan piac termelni. ide visszatérni, nem mellett raktárra termelni Az erÖ9 kontrának iS le- TnZn oú^V .^naTszük" f* rek0ntrája- Á papiika-, íSelnünk.aamibaan SÜ& re legtöbbszörazonnalszük- ,Par magyarazatára avval ^ összefoglaló beszú­* "rszégnak Is válaszoltak a termelők, ők molásában íey olvasható: „A mag a termelőnek is. Most úgy tudják, a jó papnká- szlkkasztókapacltás (7560 éppen rossz szelek Járnak, nak változatlanul van híre tonna) kihasználtsága 53 9 huzatos a világpiac: azt l«. piaca ls. A szegődi pap- azázolé'k, meglehetősen a'.a­mondja a foldolgozó Ipar, rika változatlanul állja és cgony» Tudnunk kell, hogy a idén a kevesebb is elég nyeri a versenyt még az ol- izikkaSztók ls állami pénzbeli csóbban termelő spanyolok gegécl lettel épültek, és egy portékájával szemben ia, lia részük a lehető legolcsobb jó. Ha viszont nem jó, ak- termálenergiával működik, kor valahol elrontották. Bki ezt nem használja ki, az Csökkentsék ott a termő- legalább ne panaszkodjon. Eddig igen egyszerű a k*P- területeket, ahol a gyön- Az a cifrája a dolognak, let, fellebbezni nem is ér- gébbet termelik. Ennek Jubiláló fémkomliinát A cserepovecl fómkambi- mára. Jelenleg is a vállalat nát több mint 30 országba szállítja a Togliatti, Moszk­exportálja termékeit. Fenn- vai és Gorkiji Autógyárnak állásának 25. évfordulóját a a lemezacélokat. 10 milliomodik tonna acél A caerepovocl fémkombi­olvasztásával ünnepelte. Az nát negyedszázados jublleu­üzem kollektívája az ország- mát az ország legnagyobb ban először állított elő le- acélkonvertcres üzemének mezacélt a távoli Északon munkabedllításával ünnepel­használt gázvezetékek szá- te. 0 Ritka lelet A bolgár állam ősi fővá­rosának — Pliszkának — ásatásainál a régészek érde­kes leletre bukkantak: egy rózpénzre, amelyet I.- Nikep­hóroa bizánci császár ural­kodása Idején verettek. Ez eddig az egyetlen bizánci pénzérme, amelyet, bolgár földön találtak. Néhány ha­sonló érme található a le­ningrádi Ermitáz* és a Bri­tish Múzeum kollekciójában. KiSZ-aíapszervezet — tagsága fele gyesen Huszonkét tagja van a Jó a kapcsolatuk a KISZ- RÖVIKÖT-nek — ahhoz fű­Rövid- éa Kötöttáru Nagy- cseknek a vállalati pártalap- ződik érdeke, hogy az általa kereskedelmi Vállalat KISZ- szervezettel és a gazdasági használható szaktudáa meg. szervezetének, 11-en mentek vezetőkkel. A vállalati párt- szerzését támogassa, közülük gyermekgondozási vezetőségét dr. Jankó Lusz- Ugyancsak gond — és segélyre. Főleg nők dolgoz- Ióné, a gazdasági vezetőket szintén nemcsak a RÖVL nak a RÖVIKÖT-nól. sok a dr. Polyvás Cs^ba igazgató KÖT-nél — a családosok be­gyermekes fiatal A vállala- képviselte a beszámoló tag- vonása a közös, mozgalmi ti központból 13-an tagjai a gyűlésen. Az alapszervezet munkába. Olyan rendezve­KISZ-nek, a lerakatból 9-en. egyik legsikeresebb rendez- nyekre, közös kirándulások. paprikamalom emberei, ak- jóban orról van szó, hogy sítésre szorulnak. Nem mi kora vita kerekedik még- egy-két évben rosszul síké- mondjuk, ez is a tanácskozá­ia, hogy követni is nehéz, rült a paprika, erősebb vá- son hangzott el: változtatni Olyan kemény mondatok is logatósra lett volna szük- kell a szikkasztók belső elhangzottak a szegedi kör- ség. Hamut hintett fejére rendszerén, hogy az olcsó zet paprikatermelőinek tár- egyik-másik gazdaság kép- energiát valóban föl tudjuk sulási ülésén a múlt héten, viselője a tanácskozáson, el- használni. A kutatók is elő­hogy lélektani hadviselés fo- Ismerve, hogy ők is men- álltak a maguk javaslataival, lylk a termelők ellem, mert tek fűhöz-fához, vegye át a Ha az utóérlelés és a szárí­a szerencsétlen piaci hely- feldolgozó azt ls, amiről tós okozza a legnagyobb zet következményeit rájuk mindketten tudták, hogy jó gondot az olaj drágulása mi­bkarják hárítani. A földol- fűszer nem lehet belőle. att, akkor mindenképpen ko­gozók viszont azt mond- rai fajtákat kell termelni, ják, jó szándékuknak na- I n I mert azok lényegesen olcsób­gyobb bizonyítékát még so- | | ban, lényegesen jobb minő­ha nem adták, hiszen ar- gégét adhatnak. Az is elhang­ra az- átmeneti egy eszten- Ellentmondás tehát van zott. ami sajnos frázisként dőre, amiről számításuk sze- bőven, kölcsönösségi alapon w már „lö ^ kanyökön. rint szo lehet, ötezer forin- akár megbékelést is hirdet- ' „ „ . . tot fizetnek minden terv- hettek volna, de nem jutót- pedl* arany lgazság' ** a ben szereplő hektár után, tunk még az érvek végére, mennyiséget hajszoljuk, ha ha nem paprikával ültetik Valamelyik fölmérés vagy az gyönge és eladhatatlan, Ilyenre pontegyeztetés szükséges, gazdasági helyzetéről. az eimúlt évben, a siker azt hogy akkorra tegyék a tag- Elhangzott a beszámoló- bizonyítja, többször is lehet­gyuleseket, vitákat, amikor ban, hogy a KISZ-szerve- ne hasonlót szervezni, mindenki ráér. . . nem élt jogaival a fia- A gyesen levők valameny­AZ alapszervezet beszá- IAJOK jutalmazásának, és a nyien kaptak meghívót, de KTCV ^gyuléS1n Síf Eva továbbtanulási igényeinek egy kivételével úgy érezték, KISZ-titkar elmondte a elbírálásakor. Kérdeztük: a gyereknevelés nem hagy nehezsegek ellenere lgyc- mi van emögött? Kiderült, másfél órányi idői hogy keztek - több-kevesebb sl- a KISZ-es korú dolgozók gj vednek a beszámoló kerrel - tartalma, mozgat- létszámához képest kevesen taggyűlésen. Egyetlen kis­att. akkor mindenképpen ko- ™ Jyív„ ^í31 az ifjúsági szövetség- ^^ jeient meg a tizhóna­" ^J^-L,^7 létszámu as nek. Emiatt a korábbi veze- pos Szllvla társaságábaa A alapszervezet, a politikai tők szemében „nem volt kel- csönoséa a maga módián ÍÍ5Ü? * lő súlya" a KISZ-nek. gggf te bStaóttS szervezettel közösen bizto­ífuzi, r,,„H.,;;i összetett kérdés a tovább- elhangzottakhoz, s a vtta felsőfokú' ISltlkai wí^sT tanulni s^ndékozók támo- szünetében kézről kézre ad­ben te "réaS^nrv^tt. ^tása. Dr. Polyvás Csaba ták őt a leendő kismamá*. szerint mindenkit támogat-. nyaa A városi Ki&Z-bizott- ^'"'akí^k^ol^i'^;' Az alaPszervezet egyetlen ság aktivistájaként ia doU ^ "K™*a férfítagja kérte ne újíteák » r .. « S KPVÓSZ^ « KISZ-tagságát Két be. Meghaladja erőnket, Iránymutató tanulmány kör- hanem a lfthet6 legjobb pap- j blzottsáeában vállalt cnS«dély elbírálásakor, még- gyesen levő kismama 'szin­hogy ebben a kiéleződött be- zetekre osztotta a szegedi ... . ..... szélgetésben döntő szót termötájat, és azt javasolja, nKat termelj UK mondjunk, de ha eddig min- hogy a Szeged környéki hó­dén rezdülésre figyeltünk mokvidéken szüneteltessék a tájunk valóban hfres fűszer- termelést. Az analógia me­növényének alkalmankénti glnt hajszálra egyezik a ma 3. * kinek komolyak és kinek tén így foglalt állást A töb­í pw" ,„„„,„ . nem a tanulás szándékai? blek elfogadhatóan teljesl­FO-^HII^T^Ha Jó a személyzeti munka, tették egyéni vállalásalkat, ran^SSlai.ín1 í «t el lehet dönteni, véleke- így továbbra is tagjai ma­Sri NZU™ 1. dett az igazgató. A dolgozok radnak a KISZ-nek. Tltkár­ozegedi Ifjúsági Napokon is. QIU. vitájában, kötelességünknek kói hagymára tett évekkel rte"^nteiftari E^X érezzük most is hoev les- ezelőtti javaslatta : ott is azt ae ,a vita még tart. tgy ao­erezzuK most is. nogy leg j logUn mindenképpen a ter­alébb összefoglaljuk a vt- -kartak azonsa tájon hM> mellékeli állnunk: ha tát legjobb hagymát adja. A ter- termetest ágazatra nézve A termelők azért hada- melók egyértelműen mond- változások tapaszta ­koznak a visszafejlesztés el- ják, ha igaz, hogy a jó pap- " ,a világpiacon, a meg­Jen, mert párhuzamos pél- rikának van csak jó piaca, kercsésébe azonna dák sorát tudják fölsora- akkor éppen ezen a terüle- P® keU voruli a tejelőket koztatni: évekkel ezelőtt szó ten bűn abbahagyni. volt arról, hogy nem éri g-,..™ haneoztatluk azt Ha van szó- hogy a meg nekünk cukorrépát ter- átrenLződött a vü^ ^ papiika eladhatA a rossz melnünk, tehát ne termel- ^g'ggfSd J'Slbbóe nfm: kell junk olyan sokat mostaná- újabb hatásokat nem akarja mmden mtezKecionek. hogy a ban újra buzdítást halla- f,Jgyelembe venni, egyszerű- Lei™e16 tud nak; a hagymáról ls mond- e* eivérzik Még nem állt ftdnl az iparnak. A szegedi ták többször is, nincs pia- gyorslift, amelyik társulásba tömörült gazdasá­ca, legjobb, ha lemondunk . " lai áráf vl3zi eBvre g°k vezetőinek és azakembe­róla, most azt hallani, min- gasabbra Dedig az olajjal relnek legnagyobb panasza, d*» „ mennyiség eladható; müködö ' Pprikaszárítók már ^n^lu Tní^Tft" szóról szóra ez a fordulat az elmúlt szezonban súlyos ®okra ®PP«n azokat nem hív­állt be a baromfitenyésztés ráfizetést hoztak. Az követ- ?ák meg. akiken a rég, hírű esetében is. Más, hasonló- kezlk ebből, aki nem tudja a 10 PaPrik* termelése múlik. A tanácskozás befejeződött, ! Nyugdíjas'-találkozót szervez- továbbtanulásán pedig nem- nak Ismét Sílle Évát. ve«v s a vita még tart Egy do- ­logban mindenképpen a ter an súlyos nyomatéka is hirtelen változó körülménye­van érveiknek. Akkora vál- ket gyorsan változó terme­lozások mentek végbe álla- lést vagy földolgozási mód­;nl pénzek befektetésével a szerekkel követni, annak sú­termelés és szárítás kor- lyos következményekkel kell szerűsítésében, amekkorára szembenéznie. Nem receptet azelőtt nem volt példa, akarunk most sem adni ar­Nyilván arra számított az ál- ra, hogv mit kell Itt tenni, lam, amikor boleolte a pén- csak fölsoroljuk, ami el­Horvúth Dezső tek 16 órAnv tónudalnií csak nycrbet- veszíthet ís a tőség! tagoknak Várad! Má­7-llLu MÜf-.uT vállalat. Ha valaki „lemor- riát és Schmidtné Balog! wrn^ „I ^JST.SfS tolódik" két év utón. ak- Margitot választották. A v4­mievTlóítónl^Lt . kor hiába vette igénybe a rosl küldöttgyűlésen Amlv SttSSflvStö SS. « különböző kedvezményeket, rus Gabriella képviseli majd az idén - a tapasztalatlan " alaP«^ezetet- _ _ új dolgozók nagy száma Vállalatnak - nemcsak a T. t miatt — a munkaverseny, mozgalomban sem vett részt a központ KISZ-eseit is tö­mörítő szocialista brigád. Munkahelyi olimpiát ren­deztek, s tollaslabdaverse­nyen is voltak az alapszer­vezet tagjai. Nem épült fel a lerakatl raktár mellett tervezett sportpálya: mint kiderült, részben a pénz, részben egyes érdekeltek restsége akadályozta a már évek óta minden akció­programban szereplő pálya megépítését. Az NDK-ból Daruk négy kontinensen A világ több mint *?Az ki­kötőjében — Casablancában ugyanúgy, mint Rotterdam­ban, Rostockban. Rióban, Murmanszkban, vagj Ham­burgban — eberswalaei ra­kodódaruk működnek. A Né­met Demokratikus Köztár­saságnak ez a városkája, Eberswalde, a helyi daru­gyár korszerű termékeivel vált világhírűvé. A csak da­rugyártással foglalkozó üzem­ben három és felezren dol­goznak. Eberswaldéhairt, 1949 óta csaknem 3200 darut készítet­tek. Ezek 27 oiszágb-m se­gítik a rakodást. Azok a ki­kötők, amelyeket ezekkel a darukkal szereltek fel. a rö­vid várakozási időről, a gyors átrakásról nevezetesek, A gyár konstruktőrei e jó hírnevet újabb, korszerű gyártmányok szerkezetével akarják megőrizni, sőt, öreg­bíteni. Az „Albatros" da­ru teljesítménye a korábbi típusokénak a kétszeresére nőtt, önsúlya pedig 220 ton­náról 183 tonnára csökkent. Szerkezete a hagyományos módszerektől eltérően olyan elemekből kiszül, amelyek szükségtelenné teszik a rako­dóterek költséges korrózió­védelmét Lakberendezési áruházunkban Szeged, Dugonics tér 11. esiist és arany ékszereket, dísztárgyakat árusítunk ÜJ KÉSZLET ÉRKEZETT. Közületek, magánosok figyelem! A Szeged városi Beruházási Vállalat a Szesed. Lom­niei u. 109—149.. Csongrádi sgt. 139., 141.. Agyagos u. 20.. 22.. 26.. Felsővárosi feketeföldek 153., Makkosházi U. 27.. 29.. Gót u. 2.. 3.. 4.. Gyöngyvirág U. 19.. 23„ 27. sz. épületeket versenytárgyalás útján 1981. március 14-én. 8 órakor értékesíti. A részvétel feltételei a következők: 6 hónapos munkaviszony és állandó szegedi la­kás. személves megjelenés, helyszínen fizetendő óvadék 5000 Ft. Teljes vételár befizetése 3 na­pon belül. Amennyiben a befizetés nem törté­nik meg. az óvadék felhasználásával ismételten versenytárgyalásra bocsátjuk az épületeket. Fel­kérjük a vásárolni szándékozókat, hogv az épít­ményeket tekintsék meg. mert az anyag minő­ségére és mennyiségére utólagos reklamációt el­fogadni nem áll módunkban. A versenytárgyalás találkozási helye: Szeged. Csongrádi sgt. 141. , x A CSONGRÁD MEGYEI ZÖLDÉRT KIRENDELTSÉG f e I v e s gyakorlattal rendelkező AUTÓSZERELŐKET akkumulátortöltésben és -iavításban gyakorlattal rendelkező VILLANYSZERELÖKET kisteljesít­ményű GÖZKAZANKEZELÖT. ÉPÍTŐIPARI SEGÉDMUNKASOKAT. O Jelentkezés: a vállalat Dorozsmai út 41. szám alatti telepén, a munkaügyi csoportnál reggel 3—13 óráig. x Szegedi „C" kategóriás vállalat pályázatot hirdet közgazdasági osztályvezetői és üzemgazdasági csoportvezetői munkakör betöltésére. Követelmény: közgazdaságtudományi egyetem vagy számviteli főiskolai végzettség és legalább 3 éves vezetői gyakorlat. A pályázatban kérjük az eddigi tevékenység részletes megjelölését. Pályázatokat „Jó vezetőkészség" 603'12" jeligére a Sajtóházba kérjük leadni. i

Next

/
Thumbnails
Contents