Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-31 / 76. szám

2 Kedd, 1981. március 31: i Ma kezdődik a bolgár pártkongresszus Az MSZMP delegációja megérkezett Szófiába 0 Szófia (MTI) Egy nappal a Bolgár Kommunista Párt XII. kong­resszusa előtt Szófia ünnepi köntösben, zászlódíszben kö­szönti a küldötteket és a külföldi vendégeket. A bol­gár főváros valósággal meg­újult az ünnepi eseményre: sok régi középületet res­tauráltak, lakóházak egész sorának tatarozását fejezték be. Szófia főútvonalait és köz­ponti tereit nemzetiszínű zászlók és a nemzetközi munkásmozgalom vörös lo­bogói, a XII. pártkongresz­szust és az államalapítás 1300. évfordulóját köszöntő szines plakátok díszítik. A BKP ma. kedden dél­előtt megnyíló XII. kong­resszusának több mint 1600 küldöttének többsége már Szófiában tartózkodik. A bolgár kommunisták legfelső fóruma szombatig tartó tanácskozásónak a szó­fiai Nemzeti Kultúrpalota vadonatúj épülete ad ott­hont. A negyezer személyt befogadó kongresszusi te­remben megtartandó plená­ris üléseknek a televíziós közvetítések Jóvoltából kül­földön is sokmillióan lehet­nek tanúi. A pártkongresz­szus az előzetes tervek sze­rint a plenáris üléseken kí­vül öt szekcióban ls tanács­kozik. Ez lehetővé teszi, hogy minél több küldött vegyen részt aktívan a kongresszus munkájában. A BKP XII. kongresszusa iránt nagy érdeklődést mu­tat mind a hazai, mind pe­dig a nemzetközi sajtó. A kongresszus sajtóközpontjá­ban . eddig ötven ország mintegy másfélszáz tudósí­tója akkreditáltatta magát. Nagy várakozás előzi meg a BKP Központi Bizottságá­nak beszámolóját, amelyet a Központi Bizottság meg­bízásából Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára terjeszt ma délelőtt a kongresszus elé. Aczél Györgynek, a Politi­kai Bizottság tagjának, a Minisztertanács elnökhelyet­tesének vezetésével hétfőn elutazott Szófiába a Magyar Szocialista Munkáspárt kül­döttsége, amely a Bolgár Kommunista Pórt Központi Bizottságának meghívására részt vesz a bolgár testvér­párt XII. kongresszusán. A küldöttség tagjai: Romány Pál, az MSZMP Bács-Kiskun megyei bizottságának első titkára, Glanz Lászlóné, a felsőszölnöki általános Is­kola igazgatója, a Közpon­ti Bizottság tagja, és Se bej­tyén Jenő, hazánk bulgáriai nagykövete. A küldöttség megérkezett Szófiába. * Megérkezett Szófiába a BKP XII. kongresszusán részt vevő szovjet pártkül­döttség, élén Vlagyimir Scserbickijjel, az SZKP KB Politikai Bizottsága tag­jával, az Ukrán Kommunis­ta Pórt Központi Bizottsága első titkárával. Amerikai nyilatkozatok tokozzák a feszültséget A tárgyalások eredményeként Nem lesz sztrájk Lengyelországban Tanácskozott a LEMP KB 9. plénuma # Varsó (MTI) tok együttműködési bizottsá­Varsóban plenáris tárgyalásokon és szakértői csopor- ga. tokban folytatódtak a megbeszélések a kormány és a Szo- Az ülésen a Lengyel Egye­lidaritás képviselői között. A Szolidaritás küldöttsége a sül Munkáspárt képvisele­kormány képviselőivel folytatott megbeszélések befejezése tében Stanislaw Kania, Hen­után. hétfőn 19.00 órakor bejelentette, hogy nem kerül sor ryk Jablonski, Wojciech Ja­a keddre meghirdetett országos általános sztrájkra. A vég- ruzelski. Kazlmierz Bora­leges döntést a Szolidaritás országos egyeztető bizottsági- ko™ski « Stefan Olszowski nak keddre kitűzött ülésen hozzák meg, a hétfői bejelentés vet.t r?f? „ . . . . tehát egyelőre csak felfüggesztést Jelent. Sí^ís^gJcwT"3SES Varsóban hétfőn, hajnali ki az államot és a népet, Tornai, Boleslaw Struzek és négy órakor fejeződött be a amennyiben következetesen Jerzy Grzybczak képviselte. Lengyel Egyesült Munkás- halad a szocialista megúju- A Demokrata Párt részé­párt Központi Bizottságánál! lás útján. Figyelmeztetett ről Edward Kowalczyk, Jan kilencedik plénuma. arra, hogy az országban te- Fajecki, Jozef Musei és Ma­A tanácskozást vasárnap ret nyer a Szolidaritás rek Wieczorek volt jelen, délelőtt Stanislaw Kania a egyes vezetdi által képviselt A PAP hírügynökség köz­Központi Bizottság első "tit- szocialistaellenes irányvo- leménye szerint a bizottság kára nyitotta meg, hangsú- nal- sokoldalúan megvizsgálta lyozva, hogy a plénum rend- A kilencedik plénum ha- »z orszagban kialakult dra­kívül nehéz helyzetben ült tározatokat fogadott el, mai gazdásági és társadalmi össze. Állást kell foglalni a majd felhívást intézett a helyzetet, amelynek folyta­helyzet kiéleződésével, vala- lengyel munkásosztályhoz, tódása a gazdasági élet szet­mint azzal kapcsolatban, valamennyi lengyelhez és a esésével fenyeget, az allam­hogy az újabb feszültség Szolidaritáshoz. Ebben, mint rend alaasasahoz vezet es forrása a bydgoszczt lnci- a varsói rádió jelentette, ar- mindennek kovetkezmenye­dens ürügye-e vagy pedig ra szólít fel, hogy március ké?Pen veszélyeztet a fug­valahol mélyebben rejtő, 31-e - vagyis a kilátásba oetíen ^ németi létezést zlk-e a mostani helyzet oka. helyezett országos általános „Helyzetünk aggodalmai Sztrájk napja — „legyen kelt barátaink, szocialista a megbékélés és a párbe­szomszédaink, az egész szo- széd győzelmének napja clalista közösség körében, Lengyelországban". az 0 Washington (MTI) Az amerikai kormányzat vasárnap nyilatkozatok egész sorával húzta alá, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok elleni konfrontá­ció útján halad tovább. és saját érdekelt előnyben ré­szesíti a nemzetközi bizton­ság követelményeivel szem­ben. Reagan elnök, a kormány­zat és a kongresszus más fe. lelős vezetői a gabonaem­bargó fenntartásával és esetleges kiterjesztésével. Kí­na felfegyverzésével fenyege. tőztek, első pillantásra is elfogadhatatlan feltételekhez kötötték a szovjet—ameri­kai csúcstalálkozó megtar­tását, szorgalmazták az an­gólal ellenforradalmárok tá­mogatását. a dél-afrikai faj­üldöző rezsimhez fűződő kapcsolatok javítását.— Hasonló hangnemben nyi­latkozott Haig köHlgyminlS2-i ter és Weinberger hadügy­miniszter is. Árvízvédelem Jugoszláviában 0 Belgrád (MTI) Jugoszláviában tovább tart a küzdélem a Duna, Tisza, Száva, Mofava és mellékfo­lyóik árvizével. A több mint két hete kezdődött áradás Je­lenleg a Duna Belgrád és Brzapalanka közti szakaszán okozza a legnagyobb gondot, A polgári védelmi, társadal. mi, önvédelmi és katonai ala­kulatok, ifjúsági brigádok mindenütt óriási erőfeszíté­seket tesznek a lakosság meg­segítésére. A vajdasági tartományt kormány bírálta az aldunnl Vaskapu—1 közös jugoszláv —román vízerőmű igazgató­ságát Horváth Sándor, a tar­tományi kormány vízgazdál­kodási titkára kijelentette: „A Duna megengedett maxi­mális vízállása a Néra fo­lyócska torkolatánál 68 méter lehet a tengerszint felett. A vízerőmű még március ll-én, az árhullám megérkezésekor is a 69,5 méteres szintet tár. totta. s amikor a zsilipeket kinyitották, akkor már késő volt. Még Belgrádban is ha­talmas károk keletkeztek. A főváros jó része víz alatt áll. Bizonyos, hogy a károk ki­sebbek lettek volna, s az ár­hullám rövidebb ideig tart, ha az erőmű már a tetőzés előtt a 68 méteres, vagy en­nél ls alacsonyabb vízszintet tartja fenn a Dunán" A SZEGED ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ — tiszaszigeti 160. számú élelmiszerboltjába vezetőt és helyettest. — 41. sz. ABC (Algyői u.) egységébe vezetöhelvettest — tápéi 126. számú élelmiszerboltjába két vezetőhelye! test. — tápéi 125. számú élelmiszerboltjába vezetőt — és az újonnan megnyíló Koordinált raktárnál. (Fonógyári út) egységébe vezetőt keres azonnali belépéssel A pálvázatokat fenti munkakörökre részletes szakmai életrajzzal kérjük benyújtani a szövetkezet élelmiszer-kereskedelmi osztályára. Szeged. Szt. István tér 3. szám alá. Pályázati feltételek! előírt szakmai és vezetői képzettség több éves szakmai gyakorlat, tiszta erkölcsi és működési bizonyítvány. X Merénylet Reagan ellen Megműtötték az elnö­köt, állapota kielégítő Elfogták a merénylőt Washington (AP) '' <- - . TC Hat lövést adtak le hét­főn Ronald Reagan alhérikai elnökre, amint kilépett a washingtoni Hilton Szállo­dábóL A kormány őrség em­berei golyóálló gépkocsijába tuszkolták az elnököt, akit a mellénért egy golyó és a tü­dejébe hatolt Az elnököt azonnal kórházba szállítot­ták, megműtötték, az állapo­ta kielégítő. A kormány őrség két em­bere sebesült meg, ég találat érte James Bradyt, az elnök sa.itótltkárát. A fehér házi szóvivőt kórházba szállították. Az első jelentések szerint egy 23 éves fehér férfi volt a merénylő, akit a rend­őrök a helyszínen azonnal őrizetbe vettek. Reagan szakszervezeti ta­nácskozáson vett részt a Hil­tonban, s távozóban volt, amikor a merénylet történt, helyi idő szerint délután fél háromkor. valamint minden barátunk­nál a világon" — hangsú­lyozta bevezetőjében Kania. Ezután Kazimierz Barci­kowski, a PB tagja, a KB titkára előterjesztette a Po­litikai Bizottság referátu­mát „Az ország helyzetének alapvető problémái és a párt feladatai a kilencedik kong­resszusra való előkészüle­tek" címmel. A referátum az ország helyzetéről szólva megállapította, hogy a Szoli­daritás Szakszervezetben fe­lülkerekedtek a kifejezetten politikai tendenciáit, s nap­jainkban, ipar nemcsak a Yézgtésré ..J^flstö&il^ nyo^ rtiásról, hanem egyenesen a hatalomért vívott ' harqról kell beszélüí' A' pártügyei­ről szólva a beszámolóban a Politikai Bizottság javasol­ta, hogy rövidesen kezdőd­jön beszámolási-választási kampány, amelynek befeje­zése után meg kell tartani a LEMP kilencedik, rendkí­vüli kongresszusát. A referátum vitájában 44­en szólaltak fel. Közülük sokan nehezményezték, hogy lassú a szocialista megúju­lás folyamata, vontatottan halad különféle fontos intéz­kedések, határozatok kidol­gozása. Többen felhívták a figyelmet a politikai és gaz­dasági helyzei rendkívüli veszélyességére. Ez utóbblak között volt Stefan Olszows­ki, a Politikai Bizottság tag­ja. a KB titkára ls. aki a többi között rámutatott hogy Lengyelországban meg. gyengült az államhatalom, a gazdaság katasztrófálls álla­potba jutott. Ebből a hely­zetből csak a párt vezetheti A LEMP, valamint Egyesült Parasztpárt és a Demokrata Párt képviselői a leghatározottabban , kiáll­tak a sztrájkakciók befejezé­se mellett. Lengyelország­* nak táreadalnú nyugalomra III. kategóriás ipari szövetkezet hirdet főkönyvelő-helyettesi, könyvelést csoportvezetői, belső ellenőri, titkárságvezetői munkakörök betöltésére. Jelentkezni: ..Számvitelt, logl szakképesítés 645/12" jeligére a Sajtóházba kérjük. Személygépkocsik alváz­és ttregvédelmct rövid haláridővel vállaljuk. Világszínvonalú svéd D I anyagokkal és technológiával dolgozunk. 3 hónaposnál nem idősebb gépkocsikra 4 év garanciát vállalunk. Magyar Autóklub Műszaki Állomás nia zárszavával ért véget. * Hétfőn Lengyelországban ülést tartott a politikai pár­van szüksége a népgazdaság normális működésének hely­reállításához — hangoztat­ták. Szovjetunió Szociálpolitikai intézkedések mekes anyák - bedolgozó­ként otthon végezhessék munkájukat, n- i Fenntartják o^gyermekru­házati cikkek és más, a gyermekes családok számá­ra nélkülözhetetlen termé­kek éllarrti ártámogatásának 0 Moszkva (MTI) Két nagy fontosságú párt­és kormányhatározatot tet­tek közzé hétfőn a Szovjet­unióban: a gyermekes csa­ládok, illetve a nyugdíjasok helyzetének megjavítására hoztak döntéseket, az SZKP rendszerét. Megváltoztatják a XXVI. kongresszusán elfő- szülési segélyek összegét, és gadott határozatoknak meg- az eddiginél nagyobb elő­felelően. nyöket biztosítanak a gyer­A gyermekes családok mekes családoknak a laká­helyzetének megjavítása so- sok kiutalásánál, illetve a rán a Szovjetunióban egy- szövetkezeti és a magánerő­éves gyermekgondozási se- bői történő építkezéseknél, gélyt vezetnek be. Az erre A nyugdíjasok helyzetének az időre kifizetendő össze- további Javításéval foglal­get övezetenként állapították kozó párt- és kormányhatá­meg, így elsősorban azok- rozat értelmében az idén fel­ben a körzetekben maga- emelik a legalacsonyabb sabb a gyermekgondozási se- öregségi nyugdíjakat, az öz­gély, ahol a letelepedés, az vegyi nyugdíjakat és rok­életkörülmények nehezeb- kar.tsági nyugdíjakat az ipa­bek. rí munkások és alkalma­Fontos eleme a határozat- zottak kategóriájában. Eb­nek, hogy az egyes terüle- ben az ötéves tervidőszak­teken kidolgozzák a kis- ban megemelik a kolhozpa­gyermekes anyák rövidí- rasztok minimális öregségi tett, csökkentett munkaidő- nyugdíját is. Növelik a ben történő foglalkoztatásé- nyugdíjas korúak számára a nak lehetőségét. Ahol er- részfoglalkozás, a csökken­re mód nyílik, biztosítani tett Idejű foglalkozás lehe­kell azt is, hogy a kisgyer- tőségét. A Csongrád megyei Fémtechnikai Vállalat kedvező feltételekkel pályázatot hirdet árelSadói munkakör betöltésére Feltételek: középfokú műszaki végzettség árkalkulátori vagv árszakértőt szakvizsga. Megegyezés esetén lakást Is biztosítunk. A oálvázatot a vállalat személvzeti osztályára kell beküldeni. Cím: Hódmezővásárhely. Vőröscslllag u. 6 6801. X

Next

/
Thumbnails
Contents