Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-03 / 52. szám

Szerda^ 1981. március 4. 5 Tetszés m képernyő |l ! A tömegkommunikációs kutatóközpont munkatársai nemrégiben temét fölmérték, ki tetszik a közönségnek. A nehezen kimondható nevű intézmény vizsgálatát józan ésszel és első pillanatban értelmesnek találjuk, hiszen az lehet a célja, hogy segítsen az illetékeseknek: olyan tévés személyiségeket keressenek és szerepeltessenek, akik megnyerik a nézőket, akiket szívesen látnak, hallgatnak. Végignézve a vizsgálat eredményeként összeállított névsoron (népszerűségi sorrend) és az Igényelt tulajdonságok listáján — elképedtem. Egyáltalán nem hasonlítottak le nem írt, de gondolatban mégis létező listáimhoz. Mit tehetünk, megismételjük a közhely igazságát: igényeink és ízlésünk úgyszólván annyiféle, ahányan vagyunk. Ezért is nem támadnak irigyeik (csak csepülőik) például a mflsonszerkesztőknek (meg a kritikusoknak). Mindez arról jutott eszembe, hogy mostanában léptennyomon vitákat hallani — Hajdú János személyéről. Nem A Hét című tévés politikai hetilapról, melynek Hajdú a közelmúltban vette át a felelős szerkesztői tisztét, nem ennek megváltozott szerkesztésmódjáról, riportjairól, kommentárjairól, hanem kifejezetten róla, aki új funkciójában a műsorvezető szerepkörét is „megtartotta magának". Azért az idézőjel, mert sokan fejezik ki magukat így, enyhe rosszalással. Vagyis: nem azt gondolják, hogy valamilyen cél érdekében váXlaXta a nem mindig hálás feladatot, hanem azt, hogy a többiek elé tolakodva, önkényesen sajátította ki a fontos posztot. Mondják aztán a folytatást is: túl magabiztos, kedélytelen-mosolytalan; sőt, azt Is hallottam már: „mintha lenézne, lekezelne bennünket". őszintén szólva nem tudom sajnálni Hajdút. Ellenkezőleg, már-már irigylem. Nemcsak azért, mert A Hétbeli szerepléseit mások ellentétesen ítélik meg, s úgy tűnik, többen vannak, akik dicsérik. Igazságot osztani nem lehet, fölösleges is, hisz az ember(ek) úgyis csak a magáét (személyes, szubjektív igazságát) mondhatja. Én pillanatnyilag kevésbé találom fontosnak, hogy Hajdú személye és műsorvezetői magatartása tetszik a nézőknek, vagy sem. Sokkal lényegesebb, amiről nem igen vitázik senki, hogy tudniillik, mióta ő vezeti és szerkeszti a tévé hetilapját, az — előnyére változott. Sokkal érdekesebb, tartalmasabb, izgalmasabb, változatosabb. Lehet, érdemes nézni. Mert körültekintően, korrektül tájékoztat egy-egy hetünk kül- és belföldi eseményeiről, határozottan segít követni, sőt fölfognimegérteni mindennapjainkat. Ami önmagában nagy dolog, hiszen az ember a jelenében tájékozódik legnehezebben, különösen, ha bonyolult a jelene. Ráadásul az eseményeknek, a tényeknek, s azok hátterének, mozgatóinak megvilágítása szigorú mederben terelt, a fölfoghatcság, áttekinthetőség érdekében céltudatosan szerkesztett. A Hét minden adásán érződik, hogy legalább egy fejben rendre a helyükre találnak a bemutatandó dolgok, események, emberek; elrendeződnek, meghatározott cél érdekében egymás mellé sorolódnak, s ugyancsak határozott hatáskeltés céljából különféle formákban tálalódnak. Vagyis, a műsor egészében és részleteiben is „kézben van", a fejetlenség, kapkodás, ötletszerűség úgyszólván kizárt A Hét föltett szándéka, hogy befolyásoljon, orientáljon bennünket, hogy a bemutatott témákról, eseményekről a műsor által sugallt álláspontot, véleményt a magunkénak fogadjuk eL Manipuláció? A szónak rossz íze lehet, attól függően, miként értelmezzük. Ezúttal se többet, se kevesebbet nem kíván jelenteni, mint hogy egy ország elfogadott tisztességes, politikai, s tudati nevelési céljainak szolgálatába állítani a heti egy órás televíziós műsort Bárha több olyan adása lenne tévénknek, mely képes ilyen módon „manipulálni", vagyis tartalma, formája, előadásmódja alapján a szándékai szerinti hatást gyakorolni a nézőkre. A Hét közelmúltbeli adásait ilyen, vagyis újságírói, szakmai szempontból nem sok kifogás érheti. Ami pedig a műsorvezető személyét, magatartását illeti: tisztelem Hajdú Jánost, amiért szemernyit sem változtatott modorán, hangnemén, tartásán (pedig nyilván hallott nemtetszésekről), a népszerűbbé válás érdekében. Kétes értékű lenne a nagyobb hajlékonyság, a sokarcú közönség tetszésének megnyerését célzó igyekezet. Különben is, nekem tetszik, hogy nem akar csevegni, viszont találóan, tömören, pontosan, célratörően fogalmaz; hogy nem kell a szavai közül szelektálnom, mert talán egyetlen fölösleges szó sem kerül a mondanivalóra koncentráló, szabatos mondatokba. Igaz, nem tetszett a minap, hogy „szerény önkritikával" fölolvasta a hanglejtését bíráló levelet. Tetszett viszont... és folytathanám, mert erről el lehet csevegni. Ha tetszik... Sulyok Erzsébet A holland kulturális miniszter hazánkban Vasárnap — Pozsgay Imre művelődési miniszter meghívására — kulturális küldöttség élén hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Mathilde GardeniersBerendsen holland kulturális miniszter. A miniszterasszony tárgyalásokat folytat a kulturális kapcsolatok szélesítésének lehetőségeiről, meglátogat több kulturális intézményt, és találkozik kulturális életünk számos vezető személyiségével. Fogadásán a Ferihegyi repülőtéren megjelent Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes. és jelen volt Frits Kupers, Hollandia magyarországi nagykövete. Üj dísztáviratok Hat újfajta, egyszerűbb, ízlésesebb dísztávirattal bővítette a választékot a posia — jelentette |?e a hétfőn, tegnap tartott sajtótájékoztatóján Valter Ferenc, a posta vezérigazgató-helyettese. Pályázat alapján, a nyilvánosságot is bevonya. harminc pályaműből választották ki a most forgalomba kerülteket, amelyeknek tervezői Vankóné Dudás Juli, Reich Károly, és két fiatal képzőművész, Varga Judit és Békés Rozi. A négyoldalas, ablakos borítékú dísztáviratok Budapestre és a nagyobb városokba már küldhetők, más helységekbe a jövő héttől adhatók fel. ötféle üdvözlő távirat ára 18 forint, az újfajta gyásztáviraté 12 forint. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a köszöntéseknek, az üdvözléseknek ez a formája népszerű. Tavaly például a 13,4 milliós táviratforgalman belül 5,4 millió volt a dísztávirat Később egyébként bővítik az egyszerűbb, a boríték nélküli dísztáviratlapok választékát, és tervezik színes selyemre nyomott dísztáviratlapok kiadását is. Beszámolt arról, hogy változatlanul forgalomban marad a régebbi, tizennégy fajta olcsó, 3 és 5 forintos dísztávirat is. Kiállítás - szakmáiról Tegnap, hétfőn . délután a megyei diáknapok keretében szakmatörténeti kiállítás nyílt Szegeden, a 600-as számú ipari szakmunkásképző intézet klubiában (Tolbuhin sugárút 84.). A nyolcadik osztályt végző általános iskolások pályaválasztásában nagy segítséget adhat a bemutató: szabó, asztalos, öntő, villamosipari közlekedés története látható. Bemutatnak hat pályamunkát, ezek más szakmák múltját ismertetik. A kiállítás március 12-ig tekinthető meg. Logikaiját ék- pályázat A bűvöskocka és társai nemzetközi sikerére alapozva logikai játékpályázatot hirdet a Konsumex — jelentette be a külkereskedelmi vállalat hétfői sajtótájékoztatóján Tóth László vezérigazgató. Április 30-ig kell beküldeni — az 1450. Budapest, IX. Pf. 76. címre — az eredeti ötleteket tartalmazó, kivitelezhető jeligés pályázatokat — mintát, fényképet, rajzot, leírást —, amelyek közül a legjobbakat 30. 20 és 10 ezer forinttal díjazzák, de megvásárolnak minden hasznosítható ötletet. A Konsumex hasznosítási szerződést köt az eredményesen pályázókkal, akik a megállapodás szerint részesülnek az export, illetve a belföldi forgalom értékéből. A munka erő Enyhén ideges leszek, ha hallom — s hányszor lehet! —, hogy Magyarországon mindenki ért a futballhoz, hogy Magyarországon mindenki ért a gazdasághoz, a szervezéshez, a politikához, mindenhez A kijelentés közhelyszerűségén túl ugyan van valami abban, hogy „a nagyokosok" országa is vagyunk, de régi meggyőződésem, hogy nálunk is (akárcsak másutt) az emberek közvetlen szakmáikon kívül kollektíven mindig ahhoz értenek elsősorban, ami közvetlen érdekeiket leginkább érinti. Ha anyagiakra gondolunk, e szentencia fokozott érvényességű: végső soron mindenki saját zsebéhez ért legjobban. Örömteli dolog, hogy a rádió e felismerés birtokában tűzte napirendre az alcím szerint „A hónap gazdasági eseményét", a bérek, a béremelések különböző kérdéseit a Kossuth adó múlt héten kedden este sugárzott adásában, az Erről beszélni kell! című műsorban. Mert ha valamiről, erről aztán tényleg beszélni kell. „Sokan már megkapták, mások csak várják még az idei béremelést. Olyan is Gémes Eszter Történetek Rúzsa Sándorról A betyárok bosszúja — De Sándor, kérlek, hallgass meg! — Egy kutya ugasson, az én löszök! Ki ajánlotta a vérdíjat Szögedébe a kapitánynak? Bántottuk münk kigyelmének valamijét? Mi jár az árulónak? Ki húzatta szét a zsellérök kunyhóját? Ki gyújtotta fő űket? Ki üldözte óket kódusbotra? Feleljön! Halál angyala áll kigyelme előtt! — Irgalom! Kegyelem! Szánakozz rajtam! Elmegyek erről a tájról, még annyit sem viszek el, amit a hátamon elbírok, mindent itt hagyok, csak az éietem ne vedd el! — Bosszúm elengödhetetlen! Azok a cseleködetök, amiket kigyelme vitt végbe, vért kévánnak. Ekkorra már Fáni elájult. Palásthvt a szó szoros értelmében lemeszarultak, aztán ami érték nekik kellett, elvitték, ami meg nem, megégett, mert felgyújtották a házát. A boroshordókat is elvitték, ami tele volt. Egy különösen nehéz volt, mikor felbontották, tele volt arannyal — Bitang! Te is loptad a gróftú! Ezért köllöttek a zsoldosok. * Ha valaki ezen eset hitelességében kételkedne, az alábbi nóta igazolja megtörténését A nép szerkesztett róla nótát, amit minden mulatságban eldaloltak. Nekem hitelesen a rokonok is mondták, de különösen egy 96 esztendős rokonom erősítette meg, aki a múlt évben halt meg, a Macskássy Pista bácsi. A nóta így hangzik: Jaj, de hosszú, jaj, de széles az út, Antikon a kilenc betyár elindult. Míndön búkor mögröszketött előttük, A csillagok sápadoztak fölöttük. Palásthv úr. adjon Isten 16 estét! Adjon Isten, kilenc betyár, szerencsét! Palásthy úr, ne kívánjon szerencsét! Még az éjjel nagy kés járja a szívét! Fáni lányom, eredj le a pincébe! Hozzál föl bort, a legnagyobb iccébe! Palásth' ufam, nem köll nekünk a bora! Csak a szívét tögye ki az asztalra. Hosszú a kés, élesre van megfenve, Palásth' uram szívének lett eresztve. A bosszúnak kegyetlenség virága. Halottas ház lett Palásthy tanyája. Veszelka Imre ezért a bűnéért, meg a vasútrablásért lett elítélve 15 évre. Még azt is feljegyzem, hogy mikor a kisasszony felhozta a pincéből az iccében a bort, a betyár a bal kezébe fogta a bort, a jobba meg a pisztolyt és így szólt Palásthvnéhoz: — Nemzetös asszonyom! A bor az én egészségűmre, ez mög a maga halálára! És agyonlőtte őt, is, meg a lányt is. De Palásthyt úgy szúrták agyon. 1 Rúzsa Sándor subája Pénteki nap a betyár sem szeret mulatni, mert a vallása tiltja. Betyár Pista kocsmájaban mégiscsak vannak vagy tizen, akik mulatnak. Nem háborgatja őket senki, az ajtó be van zárva. A kocsmáros azt engedi be, akit ő akar. Két cigány van a kocsmában, odainti Rúzsa, kezdi dalolni: Árva vagyok, árvább nálam senki sincs! se szeretöm, sé vagyonom nékörn nincs. Jó barátom az erdők, a madarak, Lovam után tűnnek e a hatarak. Ha lefekszök, még akkó se nem alszok. A vármögye árkon-bukron át hajszol. Szeretőm sincs, ki kitárja a karját, Igazítsa fejem alatt a párnát. Mindegyik betyár mondta utána komoran, bánatosan a nótát, mert néha bennük is megszólalt a család utáni vágy. Kivesz Rúzsa két darab aranyat, kiteszi az asztalra. — Na, muzsikus! Ha jó húzod neköm azt a nótát. amit te se tudsz, mos én sé. tied a két arany! Vakarja a fülét a cigány: — Hej! Hej! De jó lenne azt elnyerni. Venník rajta jó gúnyát! Futná is! — Na, gyerünk vele! — szólítgatja Sándor. Már mindnyájan találgatják, még a kocsmáros is, még sincs kitalálva. Ez alkalmat adott a vigasságra, murizásra. A másik asztalnál két férfi ült, egy jól öltözött, igazi szép nővel. Már ezek is odafigyelnek. Értik már, miről van szó. Most egyszerre a nő felkel, odamegy Rúzsáék asztalához. Elkéri a cigány hegedűjét. Odaáll Rúzsa elébe. Mosolyog, apró gödröcskék keletkeznek az arcán. A húrokat finom ujjaival megszólaltaja, társul a hegedűhöz csodálatos hangja. Együtt a kettő, egybefonódva, a sziv, a lélek érzését hiven tolmácsolja: Ki tanyája ez a nyárfás. Nem hallik be a kurjantás? ' Vagy alusznak, vagy nem hallják? Vagy talán nem is akarják! De a kislány meghallotta, Az anyjának mindjárt mondta, Keljen kend fej, édesanyám! Erre jár a kedves babám! Rúzsa meglepődik le nem veszi szemét a lányról. Gyönyörű az alakja, nézi elbűvölve. — No eltaláltam? — kérdi a lány. — Tökéletösen! feleli Sándor. — Én sí tudom, a muzsikus se, mer ha tudnánk, nem kérdöznénk. Húgomasszony, a píz a magáé! — Köszönöm! — Markába söpri és odaadja a cigánynak, — Nesze! Neked kerestem! — Üljön ide mellém, húgomasszony! Igyék! — hívja Rúzsa. A nő leül, a két pár szem összekapcsolódik, mindkettőnek a lelke vágya, szíve kívánsága, testi követelése kiorcátlankodott a szem tükrébe. A lány kezdett el beszélni: — Mért dalolt olvan szomorú nótákat? (Folytatjuk.) rádiófigyelő akad, aki kimaradt belőle. Akár így, akár ugy, az üzemekben, a hivatalokban beszélnek róla az emberek, újból és újból szóba kerül: milyen a kapcsolat a munka és a teljesítmény között. A szakzsargon a bérek, a jövedelmek differenciálásának nevezi ezt a témaköri." Így a rádióújság beharangozója. S mivel e műsor is az egyre elterjedtebb „telefonosok" közé tartozott, roppant indokoltan: érthető érdeklődéssel várhatta a Hallgató, milyen izgalmas kérdéseket vet is majd föl egykét vállalkozó szellemű telefonáló. Csalódnia kellett. Ráadásul úgy, hogy nem is igen hibáztathat senkit: ha ugyanis egy ilyen fontos, bevallottan nagy közérdeklődésre számot tartó adás időtartama mindössze fél óra, akár összetörheti magát a nagy igyekezetben a két műsorvezető (Tarnói Gizella és Gálik Mihály), a meghívott beszélgetőpartnerek (Fazekas Sándor és Pirityi Ottó), forróra tárcsázhatják telefonjaikat a hozzászólni, kérdezni akarók — édeskevés jut mindebből a hallgatóknak. Ahhoz, hogy érdemibb, átfogóbb kép alakulhasson ki erről az igenigen bonyolult, ám annál többeket érintő kérdéskörről — idő kell, csakis Idő. Ezt leszámítva minden volt: színvonalas műsorvezetés, érdekes, okos tapasztalatokat elmondó gyári munkás és bérszakértő, még két-három telefonos kérdés is de valamiféle összkép egyáltalán nem alakulhatott ki. Részkérdések merültek fel a bérezés differenciáltságának és demokratizmusának bizonyos döccenőiről, a különböző bérkategóriák kialakulásának hagyományairól, a bérarányokról ezek máig érő hatásáról és hasonlókról. Még azt is megtudhattuk, hogy 1980-ban a magyar munkásság átlagkeresete 4 ezer 400 forint volt. A bér. a munkaerő ára sokféle fénytörésben villan föl itt is, ott is — a hiányérzet viszont, akár egy. a vártnál laposabb boríték láttán, megmaradt Gyanítom: érdemes volna elgondolkodni azon (remélhetőleg van ilyesféle terv a rádióban), hogyan, miként lehetne akár az Erről beszélni kell !-adásban is tovább folytatni a sajna, csak megkezdett közös társalgást a honi bérek szövevényes állapotairól. Mert nemcsak a befejezettség nyugodalmas érzéséről nem beszélhetünk e nagy figyelmet keltett műsor kapcsán, hanem a béreknek — a munkaerő árának — egyértelmű, kialakult, statikus, vitán felül álló voltáról sem. Tehát minderről — igencsak oeÍ

szelni kellene még. Domonkos László r