Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-20 / 67. szám
39 Péntek, 1981. március 20. I jó mozgalmi munka Szakszervezeti elismerése I KISZ KB Vörös Yándorzászlajávai tüntették ki a DÉMííSZ vásárhelyi Edison alapszervezetét Mindössze 10 éves múltra Tegnap délután 3 órakor tekinthet vissza a DÉMASZ kibővített ünnepélyes KISZvásárhelyi üzemigazgatósá- taggyűlést tartottak a vásárgának „Edison" KISZ-alap- helyi üzemigazgatóságon. Az szervezete. Ez alatt az idő eseményen — amelyen jelenalatt azonban az ott dolgozó volt Kapás Sándorné az fiatalok ritkán tapasztalható MSZMP Csongrád megyei lendülettel és lelkesedéssel végrehajtó bizottságának végezték munkájukat. Egyik tagja. Szilágyi János, a KISZ legfontosabb feladatuknak megyei bizottságának megaz üzemigazgatóság előtt ál- bízott szervező titkára, valaló gazdasági célok megváló- mint Dobai József, a városi sitásának segítését tekintet- pártbizottság titkára is — a tók. Komócsin Zoltán SzakköAz V. ötéves terv befeje- zépiskola irodalmi szakköre ző évében munkájuk haté- mutatta be a Tanácsköztárkonyságának. minőségének saság 62. évfordulója tisztejavítását tartották a legfon- Jetére készített ünnepi műsotosabbnak. Ezt a célt szol- rát. majd Nemes Ildikó. a gálta a szocialista brigád- KISZ Központi Bizottságámozgalom segítésébe, vala- nak tagja átadta Szalay mint az FMKT és újító László alapszervezeti titkármozgalomba való eredmenyes bekapcsolódásuk. Elsőként. jelentetlék be csatlakozásukat a XII. pártkongresszus tiszteletére kezdeményezett munkafelajánláshoz es a városi KISZ-bizottság által szervezett munkaakciókhoz. nak a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját. A magas elismerést követően további kitüntetéseket kaptak a munkában élen járó fiatalok. Az ünnepség a DIVSZinduló hangjaival ért véget. kitüntetések A Forradalmi Ifjúsági Napok alkalmából több Csongrád megyei szakszervezeti aktívát tüntettek k. Budapesten vette át a Szakszervezeti Munkáért ezüst fokozata kitüntetést Horváth. András, a KISZ Csongrád megyei Bi zottságának ifjúsági felelőse, az SZMT ifjúsági bizottságának tagja. Szakszervezeti Munkáért oklevelet kapott Joó Irén, a FÉG makói gyárának munkása, a gyár bizalmi testületének elnöke, az SZMT tagja. Ugyanilyen kitüntetésben részesült Hattal Margit a sándórfalvi gyógy' szertár gyógyszerésze. az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete megyei bizottsága mellett működő if júsági bizottság tagja. Szegeden, az Építő-, Fa és Építőanyag-ipari Dolgozók Szakszervezeti megyei bizottsági ülésén adták át a Szakszervezeti Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát Fejes Ernőnek, a szegedi téglagyár igazgatójának. Még Telt-múlt az idő, elérkezett a február, mi, szegediek csak a fővárosi árak változásáról értesültünk, s továbbra is a régi díjszabás szerint' fizettük a mosást, tisztítást. Végül, mint ahogy arról olvasóinkat is tájékoztattuk már válik. Ch. A. mH mindig megéri! Üj árak, új tervek a Patyolatnál Némi aggodalommal fogad- kiló ruhát mos egyszerre az látása: mozgó felvevőhelyelcták a háziasszonyok az év ember. A vasalásért azonban kel igyekeznek enyhíteni az elején az anyag- és árhivatal 15 százalékkal kell többet fi- ottani lakosság gondjain. Szeközleményét, mely egyebek zetni, ez kilónként 30—40 fii- ged peremkerületeiben, Miközött arról tájékoztatott, lért jelent. Az ágyneműköl- hálytelken, Hattyastelepen, hogy más szolgáltatások árai csönzés korábban 25 forintba Ságváritelepen, Béketelepen, mellett a Patyolat díjai is került, jelenleg 26 forint az Gyálaréten még az idén megváltoznak. Akkor azt olva6- ára, 21 napos igénybevételért, jelennek ezek a kereken guhattuk: a lakossági mosás A felsőruha vegytisztítási ruló „üzletek". A Lenin körárát átlag 30 százalékkal, a dijai egységesen 10 százalék- úti szalon, amelyet a járásvegytisztitásét 10 százalékkal, kai emelkedtek. bál is sokan fölkeresnek, uj, a kettőt együtt 24 százalék- A szegedi vállalat az összes nagy teljesítményű tisztítókat emelik, február 1-től. lakossági mosás árát 15,6 szá- berendezést, vaslógépeket is zalékkal, a vegytisztitáset 10 kapott, másfél hónap múlva százalékkal, az összes lakos- Pedig befejeződik a központi sági szolgáltatásét együtt az üzem rekonstrukciója, árhivatal által megengedett A Patyolat Vállalat igazga24 százalékkal szemben 11,9 tója — az áremelések ellenészázalékkal növelte. Ezzel a re — derűlátó: a háztartások 90 százalékra csökkent álla- nem tudják nélkülözni szolmi támogatásból eredő „vesz- gáltatásaikat, s még mindig szolgáltatói oldalunkon, mar- teséget" igyekszik „behozni", megéri a Patyolattal mosatni, cius 11-től új árak léptek A több pénzért mennyivel tisztíttatni. A megbízható, jó életbe Szegeden és a megye ad töt>bet „kuncsaftjainak" a minőségű munka lehet a gaósszes Patyolat fiókjában patyolat? Az árváltozások rancia arra, hogy a lakossági Hogy mi volt az oka annak a miatt átdolgozták idei tervü- szolgáltatás tervezett, áremo„megbocsátható" késésnek. ket: mérsékeltebb fejlesztést, lést is figyelembe vevő. 1,6 hogyan kalkulálták ki az új a j0bb minőségi munkát tűz- százalékos emelkedése valóra díjtételeket, erre kértünk vá- ték ki célul. A mosást már ~~ laszt Nyári Mihálytól, a Sze- garantált határidővel vállalgedi Patyolat Vállalat igaz- Jak szegeden, jóllehet nem gatójátóL terjedt el eléggé sem a lakosMinthogy a hivatalos köz- ság, sem az ott dolgozók tulemény nem tette kötelezővé datában. A vállalat szeretné az árváltozások februári be- vidéki üzleteiben is bevezet vezetését, a szegedi Patyolat ni azt. és kiterjeszteni a ezt nem siette el. alapos vegytisztításra is. Ezzel a megfontolás után terjesztette módszerrel — azaz. ha időre elképzelését a helyi árható- nem érkezett meg a tiszta sagok elé. Fölmérték a ta- holmi, a megrendelő nem fivaly végzett munka eredmé- zet — a vállalat önmagát nyét, 6 ettől tették függővé, kényszeríti a pontos, megbíz milyen árakat javasoljanak, ható munkára. Figyelembe vették azonban A Patyolatot nem érheti az azt is. hogy a túl drága el- a vád, hogy véka alá rejti az lenszolgáltatás elriasztaná a árait: minden üzletben kifügmegrendelőket. Amint az gesztik a listát Bárki, bárigazgató mondta: „Belőlük mikor, helyben ellenőrizheti, élünk, nem akarjuk elveszí- nincs-e valami tévedés a száteni őket". — A megengedett molásban. ezzel sok utólagos határon belül észerüen igge- reklamációt hosszadalmas keztek differenciálni az ára- ügyintézést előznek meg. S, kat. Noha a díjtételeket már hogy mennyire komolyan korábban megismertettük ol- veszik a munka minőségévasóinkkal, ezúttal ismét kö- nek javítását, bizonyítja: a zöljük: hátha elkerülte vala- tarjáni szalonban megpróbálkinek a figyelmét, s talán így ják elnyerni az idén a ,.kia vállalat árkalkulációja is váló mosási minőségi jel" tuérthetőbb lesz. lajdonosa címet A Lenin Az úgynevezett kilogram- körút l-es szalon pedig a felmos háztartási mosás, (törül- sőruha vegytisztítás nunoseközó, konyharuha, ágynemű) gi jel pályázatára „nevezett 10 napos vállalási határidő- be". Ha a szigorú elvárásokvei 3 forint 90 fillér volt. nak eleget tesznek egész március 11. óta 5 forint. az éven át. büszkén viselhetik árnövekedés 28 százalékos. A az országos emblémát, sürgős, „72 órás" mosás ára Mindemelett a fejlesztésről 5 forint 10 fillér helyett 6 fo- sem mondhat le a vállalat, rint 50 fillér lett, 27 száza- hisz az V. ötéves terv lemalékkal nőtt. A darabos téte- radásait ezután kell meglek (ing, pizsama. hálóing) szüntetni: nem épültek föl a kezelésének dija 20 százalék- komplett mosó-vegytisztitó kai lett több. A szalonban és a mosó szalonok. Szeretvégzett pipere mosás eddig nék, ha az épülő városrésem volt túlságosan olcsá szekben, Rókuson és az ezért a gépforduló árához Északi városrészben új felve [ nem nyúltak, ezután is vő üzleteket adhatnának át, | fi nyugdíjasok tüzelöutalványairól A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól kapott tájékoztatás szerint megváltozik a nyugdíjasok tüzelőutalványainak kézbesítési rendje. Az idén nem külön küldeményként, hanem a márciusi nyugdíjjal együtt kapják kézhez a 900 forint értékű tüzelőutalványt azok. akik azt már tavaly is igénybe . vették. Célszerű, hogv az | érintett nyugdíjasok ellen- | őrizzék: a nyugdíjütalvány náluk maradó csekkszelvény- ' részén rajta van-e a nagy T-betűvel megjelölt tüzelőutalvány. A z agitáció szerepe és jelentősége napjainkban növekszik. Minden kérdésben fontos szerepe van, különösen a személyekhez szóló politikai meggyőzésnek. Nemcsak arról van szó, hogy nehezebb a gazdasági helyzetünk, bonyolultabbak a gazdaságpolitikai kérdések. Előtérbe került az agitáció. Pártunk egész története bizonyítja. hogy az agitáció segít a valóság megismerésében és feltárásában, a központi és a helyi feladatok megértetésében és végrehajtásában. Mi annyian vagyunk, annyian veszünk részt a fejlett szocialista társadalom építésében ahány embert sikerű^ napról napra meggyőzni és megnyerni ügyünk igazáról. A párt agitációia mindig szoros összefüggésben volt és marad a párt vezető szerepének biztosításával, elfogadtatásával és fejlesztésével. Régóta bevált elv és gyakorlat érvényes a párt és a tömegek, a vezetők és a vezetettek kölcsönös bizalmára épülő kapcsolatban. Esetenként azonban tapasztalható, hogv megfeledkeznek erről. Lábra kap parancsolgatás. újraélednek bürokratikus vonások. Ezek veszélyes tünetek és még idejében fel kell lépni ellenük ott és akkor, ahol és amikor ezeket tapasztaljuk. A szegedi járásban az agitáció a legszélesebb tömegeket fogja át. bár vannak még fehér foltok, például a tanyavilágban, a nők körében. Propagandamunkánk — a gondokkal együtt is — szervezettebb és jobban megtervezett a pártszervezetekben, mint az agitáció, jóllehet az összhang még nem mindenütt felel meg a követelménveknek. Például a pártoktatásban nem készítik fel kellően a párttagokat a mindennapos és konkrét agitációra. Ebben nemcsak a tankönyvek hibásait A hallgatók nem kapnak időszerű kérdésekből kellő információt. Az utóbbi időben a pártmunkába szervesebben illeszkedik az agitáció. Ezzel rendszeresebben foglalkoznak a pártszervek és a pártalapszervezetek. A tömegszervezetek és -mozgalmak agitációs tevékenysége fejlődött, nagvobb tömegekhez jut el. Esetenként azonban mechanikusan ismétlésekbe bocsátkoznak. Olykor a pártszervezetek sem adnak kellő segítséget és útmutatást. Nem érvényesül meg kellően az agitációban a munkamegosztás. jóllehet, a tőmegszervezetek és -mozgalmak, a KISZ-, a szakszervezet és a népfront agitációs tevékenysége dinamikusabban fejlődött. • Az agitációnak kiemelkedő — ha nem is kizárólagos — szerepe van a szocialista demokrácia erősítésében, fórumainak kihasználásában és továbbfejlesztésében. Itt is van fejlődés, amely felgyorsult, de még korántsem merítettük ki lehetőségeinket. Az emberek a demokratikus fórumokon felvetett kérdéseikre, iavaslataikra. bírálataikra őszinte választ és intézkedéseket várnak. Ebben a munkában sokat tehet az agitáció is, mert a válasz, az intézkedés felelőssége az illetékes vezetőké. Az agitáció ösztönözhet és ösztönöznie is kell. hogv az emberek éljenek demokratikus jogaikkal. Azért is' akadozik a demokratikus közszellem kiteljesedése, mert a tömegek nem kapnak az agitációtól is kellő biztatást és ösztönzést. A szegedi járásban az agitáció fejlődése mai állapota a fő kérdésekben megegyezik az országos és a megyei helyzetképpel. Néhány kérdésben — a járás sajátosságaiból adódóan — talán valamivel nagvobbak gondjaink az átlagosnál. Az elmúlt években agitációnkban kiemelkedő helyet foglalt el és foglal el jelenleg is a gazdaságpolitika megértetése. Ezen a területen volt a legdinamikusabb a fejlődés bSr ez nem egyformán érvénves minden gazdaságra, pártszervezetre. Gazdaságpolitikai agitációnkban — ha nem akarunk elszakadni a valóságtól — figyelembe kell venni néhánv járási sajátosságot is. Mezőgazdasági szövetkezeteink kétharmada és az állami gazdaság is kedszóval vezőtlen termőhelyi adottságokkal rendelkezik. A gazdasági fejlődés üteme objektíve kedvezőtlenebb és a fejlesztési alapok is lényegesen kisebbek a jobb adottságokkal rendelkező üzemeknél. A forráskút! Haladás és a szatymazi Finn—Magyar Barátság Tsz példája mutatja, hogy ebből a helyzetből ki lehet emelkedni. Járásunkban a mezőgazdasági szövetkezetek mellett ott vannak a szakszövetkezetek is. Hat községünkben — a 25-ből — az uralkodó gazdálkodási forma a szakszövetkezet Feilődési ütemük differenciált, többségük megerősödött, a közös gazdálkodás irányába haladnak. Ezzel egvütt a tagi gazdaságok naey többsége modernizálódott és gazdaságilag sokat fejlődött Ného! — Ásotthalom Zsombó — a tagi gazdaságé még a domináns szerep. Ezt figyelembe kell venni. Egyrészt — siettetés nélkül — a közös erősítése a fő cél. másrészt a tagi gazdálkodásra szükségünk van: illetve a tagi gazdálkodás biztos alapja a szakszövetkezetekben Ls az erős közös gazdaság. Mezőgazdasági szövetkezeteinkben a dolgozók jövedelmében jelentős a háztáji gazdálkodás. Nagv átlagban a családi jövedelem körülbelül 50 százaléka a háztáii gazdaságokból származik. A pártalapszervezetek termelési agitációs tevékenységükben ezt jobban vegyék figyelembe. Egyrészt az agitáció eszközével is magyarázzák meg a közösben dolgozás elsődlegességének szükségességét azt. hogv a háztáii a közös gazdaság segítése nélkül nem boldogul; azt. hogy a háztáji gazdaság fejlesztése nem mehet a közös rovására, másrészt az agitáció eszközeive) Ls ösztönözni kell a háztáji termelés fejlesztésére. J ellemző a szegedi járásra a tanvavilág. Jelenleg három irányú, ellentmondásos folyamat zajlik: a tanyák modernizálódása; a tanyák romosodása; a hobbi tanyák szaporodása. Egyrészt fokozatos az elöregedés, ami nehezíti az agitációt másrészt a tanyák villamosításával ott van a kultúra. A tanyai Lskolák megszűnésével a közösségi kultúrközpontok száma csökkent. Jelenleg 13 tanvai iskola van a 10 évvel ezelőtti több mint százzal szemben. Ugyanakkor örvendetes jelenség, hogv néhány községben a volt tanvai iskolákban kultúrcentrumot hoztak létre vagy terveznek létrehozni. A népfront bázisa sajnos a jelenlegi választásokon tovább szűkült: 11 tanvai népfrontbizottság helyett csak hét helyen választották úiiá a tanyai néofrontbizottságokat A szegedi járás lakosságának 41 százaléka, több mint 30 ezer ember ma is 13 ezer tanván él. A tanyai lakosság körében végzett agitációs tevékenység továbbra is fontos féladat. Területünkön nemzetiségi lakta községek is vannak. A körükben végzett politikai agitáció alapvetően nem tér el az általánostól, hiszen ők is a szocializmust építő magvar nép nagy családjába tartoznak. Éppen ezért agitációnkban figyelembe kell venni a nemzetiségi sajátosságokat, az anyanyelv és a kultúra ápolását, valamint az anyaországhoz is kötődő érzelmi s tálait. Fő célunk, hogy az agitációval ts erősítsük a magvarok és nemzetiségiek közös ügvét. a fejlett szocialista társadalom felépítéséért. Tovább kell erősítenünk a központi per litikai agitáció és a helyi agitáció össa hangját. Az agitáció segítsen felkészíteni az embereket a nehezebb és bonyolultabb feladatokra. Hirdesse hogv jobb és hatékonyabb munkával a nehezebb körülmények között is lehet eredményesen dolgozni. Most méginkább szükség van rá hogv a dolgozók értsék és fogadiák el a népgazdasági. a csoport- és az egvéni érdek helyes sorrendiét és összhangját. Értsék és tudják a gazdasági döntések és intézkedések szü kségességét Szabó Lajos, az MSZMP szegedi járási bizottságának titkára Moszkvai vendég a szegedi KfSZ-iskolán Magyarországi előadókör- munkájáról, a politikai képútja keretében Szegedre lá- zés rendszeréről. Ezt követogatott Alekszej Vaszilje- tőén a rektorhel.vettes előrics Mihalkin. a moszkvai adást tartott a KISZ-iskola Komszomol főiskola rektor- hallgatóinak az SZKP XXVI helyettese. Szegeden, a KISZ kongresszusának munkájáról Csongrád megyei Vezetőkép- a Szovjetunió időszerű gazző Központjában Horváth dasági és politikai feladataiMiklós, az iskola igazgató- ról, valamint a Komszomol A Tanácsköztársaság évfordulóján BmBékiiimops Jj# koszorúzás Az MSZMP Szeged városi szöntő. 14 óra 30 perckor bizottsága, a Szeged megyei kezdődő városi ünnepségen városi tanács, a Hazafias dr. Serfőző Lajos, az MSZMP Népfront Szeged városi bi- városi bizottságának tagja zottsága, a Szegedi Kábel- mond beszédet gyár párt- és társadalmi Az évforduló alkalmából szervei emlékünnepséget ma, délután 4 órai kezdetrendeznek ma, pénteken dél. tel koszorúzási ünnepséget után a Kábelgyár kultúr.... . ,, ... , . , , a Kábelgyár kultúr- tartanak a Tisza-parton, a helyettese fogadta a vendé- szereperol a kommunista termében. A Tanácsköztár- Tanácsköztársaság emlékmű. 30 forint, akár két, akár hat Nem kielégítő a községek el-1 get, 6 tájékoztatta az iskola társadalom építésében. | saság 62. évfordulóját kö- vénél.