Délmagyarország, 1981. március (71. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-20 / 67. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! 71. évfolyam 67. szám 1981 március 20., péntek Ara: 1,40 forint AZ HS2HP SlEGEO VÁROSI BI ZOTT SÁ<S A N A K t A M-A Kádár János és Sianislaw Kania megbeszélése Budapesten Kádár János, az MSZMP KB első titkára fogadta Stanislaw Kaniát. a LEMP KB első titkárát. (MTI-fotó — Telefotó—KS) Kádár Jánosnak, a Ma- a LEMP Központi Bizottság párt és ország testvéri és ha­gyar Szocialista Munkás- 8. plénuma határozatait, gyományosan baráti kap­párt Központi Bizottsága amelyeknek az a célja, hogy csolatai a marxizmus—leni­első titkárának a meghivá- megszilárdítsák a párt hely- nizmus és a proletár inter­sára csütörtökön látogatást zetét. kivezessék Lengyel- nacionalizmus elvei alapján tett Budapesten Stanislaw országot nehéz válsághelyze- fejlődnek. A két párt a jö­Kania, a Lengyel Egyesült téből, megvédjék és tovább- vőben is azon munkálkodik, Munkáspárt Központi Bi- fejlesszék a lengyel nép szo- hogy a magyar—lengyel zottságának első titkára. cialista vívmányait. kapcsolatok minden terüle­, _ . , Kádár János kifejtette, ten kiegyensúlyozottan és Kadar János es stanislaw hogy a Magyar Szocialista vendszeresen tovább fejlőd­Kama őszinte elvtársi leg- Munkáspárt ' szolidáris a jenek. ^^.JLiíif0"^^6.!^: lengyel kommunistáknak a Áttekintve Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tar­tott. Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyet­tes. az Országos Tervhivatal elnöke ielen­tést tett a KGST tervezési, együttműködési bizottságának XXV. üléséről, amely a terv­koordináció tapasztalatainak értékelésével foglalkozott. A kormány jóváhagyta a mezőgazdaság ez évi felkészüléséről szóló jelentést. Meg­állapította. hogy a mezőgazdaság és az ágazatot segítő szervezetek összehangolt és körültekintő munkával megteremtették az idei feladatok végrehajtásának feltételeit. Felhívta az állami gazdaságok, a termelő­szövetkezetek dolgozóit, hogy összpontosít­sák erőiket a gabona- és hústermelés fej­lesztésére. a lakosság igényeinek kielégíté­sére. az export növelésére és az energia­takarékosságra. A kormány felkérte az ér­dekelt. ágazati szakszervezeteket, a Ter­melőszövetkezetek Országos Tanácsát. a fogyasztási szövetkezeteket, és a Kommu­nista Ifjúsági Szövetséget, hogy a szocialis­ta munkaversenv- és brigádmozgalom tá­mogatásával s egyéb mozgalmi eszközök­kel segítsék elő az 1981. évi mezőgazdasági célok elérését. A Minisztertanács jóváhagyta a Gazda­sági Bizottság tájékoztatóját a zöldség-, gyümölcs- burgonyatermelés és -forgal­mazás fejlesztése, az irányítás iavítása ér­dekében szükséges tennivalókról. A szabá­lyozás és az irányítás korszerűsítésének célja hogy gyorsabban nőjön a termelés mennyisége, javuljon a termékek minősége, választéka, gazdaságossága és /piaci ver­senyképessége növekedjék a vállalatok ön­állósága javuljanak kapcsolatai mind a termelőkkel, mind a felhasználókkal. A korszerűsítés hosszabb távú feladatainak megoldására, a lakosság igénveinek jobb kielégítésére és a gazdaságos export bőví­tésére az érdekelt minisztériumok, főható­ságok az év végéig átfogó programot dol­goznak ki. az időszerű ' Zöldség-, gyümolcs­és burgonyaellátás Az elmúlt években a zöld- akadályozta a folyamatos vánatosabb. mert közvetlenül séá-. gyümölcs- és bur- frissáru-ellátást, és ezt nem a termőhelyről származik és téi szellemében tájékoztat társadalmi rend és nyuga- nemzetközi kérdéseket, a két j gonyaellátás javult, a terme- ellensúlyozta az, hogy öt év útja folyamatos. ták egymást országaik hely- r'™""" * .'- nemzewozi Kerekeset, a ket i gonya. iefér.u nár'iáik nolitikáiá- helyi eaüitasa. a szocia- pdrt központi bizottságának lesben ^ érf-t5ferk ntettéra ním. b.sta epites -során _ felmerült eisó titkárai hangsúlyoztak. ról és áttekintették a nem- nehéz.ségek leküzdése, a szo- hogy "a~SÍÖvietüníó'kommu­zetkozt helyzet időszerű kór- cialista irányú kibontakp- ££ P^tja' xxvi ko^g­° zás érdekében "kifejtett érő- 'fesstusán tett nagy jelentő­Kádár János tájékoztatta feszítéseivel, és azzal az el-> ségű ' kezdeményezések jó vendégét az MSZMP XII. határozottságával. hogy a alapokat teremtenek a béke kongresszusa határozatai- szocialista országok közössé- és biztonság ügyének elő­nak végrehajtása érdeké- gével egységben küzdenek mozdítására, a fegyverkezési ben folytatott munkáról, a társadalmi és nemzeti céljaik hajsza megfékezésére, a nem­szocializmus építésének ma- eléréséért, gyarországi tapasztalatairól. A megbeszélések során Stanislaw Kania ismertette megállapították, hogy a két levő zetközi enyhülés folytatásá­ra. Kifejezték, hogy készek továbbra is sokoldalúan hoz­zájárulni a szocialista kö­zösség országai együttműkö­désének erősítéséhez, elő­segíteni a kommunista és munkáspártok kapcsolatai­. . A- nak a fejlesztését és támo­Nagyon kemenyen^mutat- alakult ki^magas^wzszint^es Ratni valamennyi haladó, £0rradakni erdnek az irnpe_ w Árvédelmi készültség kozott be az idei hidrológiai a szakemberek mintegy 550 tavasz: a Tisza, a Maros és centis vízállásra számítanak, a Körösök alsó szakaszán Ennek alapján tegnap, csü­mindenütt elrendelték az törtökön elrendelte az ATI­árvízvédelmi készültséget. VÍZIG a III. fokú árvédel­Pillanatnyilag is több mint mi készültséget, kétszáz tagú osztag lát el Sajnos az elmúlt két nap védelmi munkát az ATIVI- esőzései általánosan érintet­ZIG gárdájából a Körösök ték a Tisza és mellékfolyói­gátjainál- A műszaki egy- nak vízgyűjtő területét, így ség a mályvádi víztároló el- a ]evonuÍó árhullámok után­zárásáig marad a Körösök Pótlást kaptak. A Tisza teg­mentén. nap — amint dr. Vágás Ist­A Maroson levonuló ár- ván. a szegedi vízügyi igaz­hullám tegnap Aradnál az gatóság mérnöke elmondotta előrejelzésnél 20 centivel — Tokajnál tetőzött és ez az magasabb értékkel tetőzött árhullám a jövő hét végé­így aztán ma Nagylaktól a re ér a folyó megyei szaka­Makóig terjedő szakaszon szához. A bérpolitika alapelveiről A szakszervezet bérpoliti- ügyi lehetőségek ezen a té­kájának alapelveiről tár- rületen is szerényebbek lesz­gyalt csütörtöki ülésén a nek. mint 1975—1980 között, Pedagógusok Szakszervezeté- meg kell őrizni az eddig él­nék központi vezetősége, ért eredményeket, s nem Miként a testület elé ter- szabad lemondani arról, jesztett dokumentum meg- hogy a bérpolitika ebben az állapította, az előző ötéves időszakban is az oktató-ne­terv során jelentős mérték- velő munka minőségét, szín­ben — az átlagot jóval meg- vonalának javítását szolgál­haladóan — növekedett az ja. Ezért indokolt, hogy a oktatásügyi dolgozók bére. pedagógiai követelmények­A csaknem 50 százalékos' nek kevésbé megfelelő, mun­emelkedés eredményeként kájukat fegyelmezetlenül nagyban mérséklődött a pe- végző dolgozók csupán a dagógusok keresetének el- haromévenkénti kötelező maradasa a népgazdaság béremelést kapják. míg , ., , , ,, ugyanakkor a feladataikat más agazataiban foglalkoz- kiemelked6 szakmai-mód­tatottakétól. szertani felkészültséggel tel­Az ülésen állást foglaltak jesítő pedagógusok az átla­amellett, hogy bár a VI. öt- got meghaladó anyagi meg-, éves tervidőszakban a pénz- becsülést élvezzenek. rializmus. újgyarmatosítás és fajüldözés elleni harcát. Stanislaw Kania csütörtö­kön az esti órákban eluta­zott Budapestről. A Ferihe­gyi repülőtéren Kádár János búcsúztatta a vendéget. Szövetkezetek számvetése múlt évi gazdálkodásról és vetlenül a termelőktől, az idei tennivalókról. Utol­sónak tegnap, csütörtökön a Tisza Gyöngye Étteremben a Szeged és Vidéke ÁFÉSZ küldöttei ültek asztalhoz. Részt vett és felszólalt a _iKA1 tanácskozáson dr. Solymossy ^LZtTl^^^l' Margit, a városi pártbizott­ság munkatársa is. nivalót vásároltak Szegeden és a környék hét községé­ben. Elhangzott a tegnapi számvetésen, hogy állandóan jutott mindenhová élelmi­szer. Előnynek említették, hogy tavaly a vásárlóknak nyolcszor rendeztek árube­mutatóval egybekötött vá­sárt. Csaknem 5 millió fo- séget. es a forgalmazásban alatt mintegy 15%-kal nőve. A GB tájékoztatója alapve­tartalékokat azonban kedett a tartósított termékek tóen azt tükrözi hogv a zöld­nem sikerült teljesen mozgó- előállítása. ség-gyümölcs-eljátás tovub­sítani és az indokolatlan Az elmúlt időszakban a bi javítása összetett feladat, veszteségeknek sem sikerült frissáru-ellátásban zökkenő- amelyben az érintetteknek, elejét venni; ezert ujabb in- ket okozött, hogy a szerződé- amellett, hogy saját területü­tézkedésekre van szükség — sek megállapodásait a part- kön meg kell találniuk a ez tűnik ki a gazdasági bi- nerek rendre megszegték. Ha legjobb megoldásokat az zottság tájékoztatójából, ame. történetesen sok volt az áru, együttműködés elmélyítésére lyet csütörtökön hagyott jová akkor a kereskedelem húzó- is vállalkozniuk kell. Enélkül a kormány. dozott átvételétől, amikor pe- ugyanis az egyébként költ­A gazdasági bizottság egye- őig nem volt elegendő a ség- és esetenként kézimun­bek között azt állapította készlet, akkor a termelök ke- ka-igényes ágazatok helyze­meg, hogy a mezőgazdaság resték meg a szerződésen kí- tét, jövedelmezőségét nehéz terméslehetőségei. nagyobbak vüli értékesítés számukra ak- javítani. a tényleges kínálatnál. Gond koL éppen nyereségesebb le- _ a minisztertanácsi. például, hogy az időjárási té- hetősegeit. Az áru is túlságo- jóváhagyás alapján - a ti nyezők még mindig túlságo- bonyolult úton érkezett vábbiakban bővítik a ter san nagy mértékben, eseten- az eladóhelyekre. A forgal- meiók műszaki lehetősé, ként 30—40 százalékkal is nö- mazás hálózalaban sok volt a geit javítják a tech, vélik vagy csökkentik a ter- felesleges átrakóállomás, nikáj' színvonalat és új faj. mést. A kézimunka-igényes emiatt a zöldség és a gyü- tákat nemesítenek ki szá­növények előállításánál a mölcs minősége útközben mukra. Bővítik az öntözött STLKíXL8 romlott Az esetek többségé- kerületet is mintegy csök. kívántnál kisebb mértekben " kentve az időjárás negatív sikerült kiterjeszteni a kis- ben a drágábban értékesítő hatásait. Szervezettebbé te­termelőkre. Ez időszakonként kiskereskedők áruja azért kí- szik a betakarítást, mérsékel­lall un. m ve a helyenként nagvarányú veszteségeket. Javítják a gaz­daságokból elszállított árut kereskedelmi értékét is azzal, hogy a válogatást-osztályo­zást a termőhelyen szervezik meg. Az eddiginél többet ad­nak arra, hogy magasabb fel­dolgozottsági fokú termék ke­rüljön a felvásárló-, feldolgo­zó hálózatba az állami gaz­daságokból és a tsz-ekből A termelők értékesítési biztonságát növelik; nagyobb szerepet szánnak az úgyne­vezett garantált áraknak, amelyekbén a korábbinál jobban kifejezésre jut majd az áru tényleges értéke és ezentúl a védőárak is jobban tükrözik a piaci értékítéle­tet. A kereskedelmet abban te­szik érdekeltté, hogy jól ér­tékesíthető és jó minőségű áru eladására ösztönözze a termelőket. A kereskedelmi hálózat üzletvezetői nagyobb önállóságot kapnak majd a megrendeléseknél és az árak alakításába is több beleszó­lásuk lesz. A zöldség-gyü­mölcs frissáru-kereskedelem legnagyobb részét lebonyolí­tó vállalatnak, a ZÖLDÉRT­nek a szervezetét korszerűsí­tik; a ZÖLDÉRT vállalatok teljes önállóságot kapnak. Áruellátás, felvásárlás Csongrád megyében 12 rint értékű friss zöldséget és A vendéglátók nem érték (ÁFÉSZ küldöttei döntenek a gyümölcsöt vásároltak köz- el a'kívánt bevételt, de több Kevesebbet költöttek ru­hára a szegediek — leg­alábbis az ÁFÉSZ adatai er­re engednek következtetni. Igaz. hogy nem volt nagyon pénzük gyűlt össze a kasz­szában, mint tavaly. Szege­den. a peremkerületben és a hét járási községben ösz­szesen 176 millió 400 ezer forint bevételük lett a ven­déglősöknek. Legtöbbet étel­ből árultak. A kistermelőktől 435 ton­na burgonyát, 1785 tonna pulóvereket kerestek a ve­vők, meg apróbb kellékeket __ zoknit hflrisnyát stb .A A szegedi ÁFÉSZ jó évet hiányok közé sorolták még zöldséget. 1305 tonna gyü­hagyott maga mögött. Több néhány mosó- és mosogató^ mölcsöt vettek át. Csaknem árut adtak el a boltokban, port, szappant, fogkrémet, 10 ezer hízódisznót. 2 millió mint amennyire évkezdetkor egészségügyi papírt és alu- 655 ezer tojást, 153 tonna gondoltak. Főleg enni- és in- fóliát A "nagyobb dolgok mézet vásároltak föl. Több közül pedig a szenet és tű- ' rtlt.ek es dolgoztak föl a vagóhi­ziíat- don, 1622 malacot és 3 ezer 1980-ban 375 új tag váltott 646 birkát részjegyet — á egyben szo- A szövetkezetnek 1 milli­vetkezeli tagságot. így most árd 206 millió forint árbevé­már több mint 11 ezer em- tele volt, nyereségük több ber tartozik a szövetkezet- mint 20 millió forint lett. hez, és több mint 3 millió A tegnapi küldöttgyűlésen forinttal segítették a közös- megvitatták az idei tenniva­lókat is. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents