Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-13 / 37. szám
8 Péntek, 1981. február 13. DM röviden Elektrotechnika a gyógyászatban Üj típusú, a legkorszerűbb elektronikai egységek felhasználásúval készült orvosi műszereket gyártanak a Szovjetunióban. A szovjet ipar e fontos ágazatára jellemző, hogy az ilyen berendezések és készülékek fejlesztésével ötszáz tudományos intézetben és gyárban több mint egvmillióan foglalkoznak. A képen: az agy vizsgálatára szolgáló berendezés SZEGEDI EGYÜTTES BUDAPESTI FELLÉPÉSE A szegedi Avantgarde Kvartett (Paragi Jenő — klarinét, Gárgyián Gábor — gordonka, Saelezsán István — harsona. Borka István — zongora) ma, pénteken este fél 8 órakor a budapesti Zeneakademia kistermében lép fel. A hangversenyt a Magyar Zeneművészek Szövetsége az Országos Filharmónia és a Zeneművészek Szakszervezetének zenepedagógus szakosztálya rendezi — a Zeneiskolai tanárok tavalyi, kaposvári találkozójának műsorából. POSTÁSTANULÖK FOGADALOMTÉTELE Tegnap, csütörtökön, délután a Bebrits Lajos szakközépiskola postai tagozata ünnepséget rendezett Szegeden, melyen az elsőévesek fogadalomtétele után Rózsa István, a szegedi postaigazgatóság vezetője emléklapokat és postai műszereket adott- át a hallgatóknak. Közülük „az év legjobb tanulója"-alapítvány pénzjutalmát Kovács Ferenc, negyedéves szakközépiskolás vette át SZABADEGYETEM A TIT megyei szervezetének áliamelméleti szabadegyeteme ma, pénteken (csütörtök helyett) délután 5 órakor rendezi meg soron következő előadását a Hazafias Népfront Vörösmarty utca 3. szám alatti termében. Ezúttal dr. Czuth Béla egyetemi adjunktus tart előadást De civitate Dei — a középkori keresztény áliameszmény címmel. GYÚJTOGATÓ LAS VEGASBAN Gyújtogató okozta a Las Vegas-i Hilton-szállóban kedden este kitört óriási tüzet. amely a 30 emeletes épület 8. szintjétől egészen a 29. szintig terjedt, megölt nyolc embert, 242-őt pedig megsebesített — jelentették be hivatalosan Las Vegasban. Gyújtogatás és nyolc ember meggyilkolásának vádjával letartóztatták a 23 éves Philip Bruce Cline-t, a szálloda alkalmazottját, aki egyébként maga jelentette elsőként a tüzet. A szállóban tízmillió dolláros kár keletkezett, de a biztosítási összeg bőven fedezi a költségeket. Egy hét múlva a szálló ismét megnyílik a vendégek előtt. KI MINEK MESTERE? Ki, minek mestere? címmel szakmai-politikai vetélkedőt hirdetett a vasműszaki szakmában dolgozó fiatalok részére a Belkereskedelmi Minisztérium, a KISZ KB, a KPVDSZ, a Szövetkezetek Országos Szövetsége és az Állami Ifjúsági Bizottság. A vetélkedő területi elődöntőjét szerdán, Szegeden, a Jókai utcai nagyáruházban tartották. A Bács-Kiskun. Békés, Csongrád és Szolnok megyét képviselő 20 versenyző szakmánként, politikai és szakmai kérdésekben mérte össze tudását, s persze a gyakorlati vizsga sem maradt el. Az egész napos versenyt elbíráló zsűri döntése alapján mindkét szakmából ketten jutottak tovább a márciusban, Budapesten rendezendő országos döntőbe. A két első és második helyezett között sajnos nincs Csongrád megyei versenyző. ELŐADÁS, KÖNYVVÁSÁR Ma, pénteken 5 órakor a mezőgazdasági könyvhónap keretében a November 7. Művelődési Házban SzentMiklóssy Ferenc, a Kertészet és Szőlészet munkatársa tart előadást. Előtte könyvvásárt rendeznek. Csak két bélyeget! Vannak percek az életben, melyek. na. de hagyjuk ezt! Ügyis elég kellemetlen még beszélni Ls róla. — Két húszpfenniges bélveget — mondtam a pult másik oldalán trónoló. idősödő asszonyságnak, és odatoltam azt a százmárkást, amelyet énpen most kaptam a takarékpénztárban. Tekintetét a pénzre vetette, aztán olyan leplezetlen rémülettel nézett rám. mintha nyelvet öltöttem volna rá. vagv megpróbáltam volna neki kezet csókolni. — Sajnálom — mondta végül, miután kissé összeszedte magát. — Ezt nem tudom felváltani. Nincs kisebb? — Sajnos nincs — válaszoltam. — Nem tudok visszaadni — ismételte. — A takarékpénztárban adták ezt a címletet — mondtam. — Nem az én hibám. — Talán az enyém? — szegezte nekem. — Mindenesetre, ezt a címletet nem tudom felváltani. — De nekem szükségem van a bélyegekre — jegyeztem meg. — Méghozzá sürgősen. Nagyon fontos. Megvonta a vállát: — Mi lenne, ha nagyobb mennyiségű bélyeget venne? — Ez egv ió ötlet — bólintottam megkönnyebbülten. — Akkor adjon, legyen szíves, négy tízpfenniges bélyeget. Vagy nyolc ötpfennigest... Megrázta a fejét: — ön félreértett engem. Nézze csak. ez egy kis postahivatal. A legjobb akarattal sincs annyi apróm. Csak akkor tudok magának visszaadni. ha legalább száz darab húszpfenniges bélveget vesz. — Százat? — kiáltottam. — Mit kezdjek én száz bélyeggel? Nem vagyok én vállalat, hanem magánszemély! Nekem kettő elég — többre nincs szükségem! — Talán pillanatnyilag — mondta. — De hiszen biztosan fog ön még levelet írni élete során, nem? Akkor aztán majd hálás lesz. hogy mindig lesz a házban bélveg. — Lehet lehet — mondtam. Mégis, távol áll tőlem, hogy éppen bélyegeket halmozzak föl. Miért talán önnek százával hevernek otthon a bélyegek, pedig ön a postán dolgozik — nahát! — Nem rólam van szó — válaszolta. — De nem is tettem még soha kísérletei, arra. hogv egy százmárkással vegyek két húszpfenniges bélyeget! — Azt akarja ezzel mondani netán. hogy én ezt merő rosszindulatból teszem? — kérdeztem izgatottan. — Semmi esetre sem — mondta. — Mindazonáltal nem tudom önnek felváltani ezt a címletet. Ez az utolsó szavam. — Ahá — kiáltottam ingerülten. — Maga tehát azt akarja, hogy két vacak bélyeg miatt mindiárt megvegyem az egész postahivatalt! — Kissé mérsékeltebb hangon hozzátettem: — Támadt egy ötletem. Véletlenül van nálam eav csomag gyufa meg borítékok. Maga ad nekem bélyeget, és kap helyette, tetszése szerint. vagv négy doboz gyufát, vagy tíz borítékot. Mit szól a javaslatomhoz? Dühösen nézett rám, — Nálunk nincs természetbeni kereskedelem. Ez nem csereközpont, hanem postahivatal. — Kérek két húszpfenniges bélyeget — szólalt meg a hátam mögött egy úr. Átnyújtotta nekem a bélyegeket, és ezt mondta: — Itt van. vegye önnek ajándékozom. — Szívből köszönöm — mondtam meglepetten. — Nagyon nagv segítséget nyújtott nekem. Remélem, megengedi, hogv viszonozzam a szívességét. — Nagyon kedves öntől, de nekem sem gvufára. sem borítékra nincs szükségem — hárította el. — Akkor talán meghívhatom önt egy negvedórácskára egv üveg sörre? Nem szívesen fogadok el ajándékot. Ezzel a javaslatommal egyetértett. Bementünk egy közeli vendéglőbe. — Valóban nagyon le vagyok önnek kötelezve — mondtam neki a sörünk mellett ülve. — Ha ön nem lett volna, végül valóban meg kellett volna vennem a száz bélyegek Gondolja csak meg. húsz márkáért bélyeget! Értelmes ember létére ki csinál ilyet? Mikor megittuk a sörünket, fizetni akartam. — Sajnálom — mondta a főpincér. amikor odanyújtottam neki a százast. — Ezt nem tudom felváltani. Csak most léptem szolgálatba. Talán innának az urak még néhány üveggél ? Az adott helyzetben teljesen észszerűnek találtam az indítványt, és rendeltem. Amikor néhány óra múlva ismét hívtam a főpincért. szó nélkül visszaadott a százasból. Mily különös véletlen: a ceh pontosan húsz márkát tett ki. Na, mindegy. Fő az. hogv megvan a két bélyeg. Rolf Pester Felhősödés Várható időjárás péntek estig: változóan felhős idő. Időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 0, plusz 5 fok között. Nemesfém" ... és most az aranyról lesz szó — mondja a tanár. — Az arany nemesfém, amely nem rozsdásodik ... Emil, te nem figyelsz, mondd meg, mi az, ami nem rozsdásodik? Emii válasza azonnal jön: — A régi szerelem, tanár úr! LETARTÓZTATTAK A KOKAINKIRÁLYT Kolumbiában letartóztatták Raul Gómezt, LatinAmerika „kokainkirályát". Gómezt évek óta úgy ismeri a rendőrség, mint a kontinens egyik legjelentősebb kábítószer-kereskedőjét; hatalmas marihuanaültetvénye van az észak-kolumbiai tengerparton, amely a világ legnagyobb kábítószertermesztő területe. Letartóztatásakor Gómez házában nagy mennyiségű automata fegyvert és lőszert foglalt le a hadsereg. EGYSÉGESÍTETT TÜZELŐOLAJUTALVÁNYOK Az ÁFOR egységesíti a könnyű, kénmentes tüzelőolaj beszerzésére rendszeresített különböző típusú utalványokat. A közületek február 20-tól szerezhetik be az egységes utalványokat az ÁFOR-tól. A régi utalványok csak február végéig maradnak érvényben, a fel nem használtakat az ÁFOR március 15-től visszaváltja. POSTATAKARÉK Szegeden, a Technika Házában három megye — Bács, Békés. Csongrád — postai lakarékmegbízottai és OTP-szakemberei részvételével tegnap, csütörtökön értékelték az elmúlt év postai takarékszolgálatának eredményeit. Csongrád megyében tavaly közel 138 millió forint emelkedést ért el a postai betétállomány, s ezzel a teljes összeg elérte az 1 milliárd 978 millió forintot PAIZS LÁSZLÓ PLASZTIKÁI A Bartók Béla Művelődési Központ a progresszív avantgard magyar képzőművészetet bemutató sorozatának második kiállítása ma, pénteken délutántól tekinthető meg a B Galériában. Paizs László szobrászművész plasztikái március 10-ig láthatók. Tévésorozat múzeumokról Magyar múzeumok címmel 4 részes sorozat forgatását kezdik meg a napokban a televízió munkatársai. A legjelentősebb közgyűjtemények közül elsőként a Néprajzi Múzeumról készül film. Alkotói — Szakály István rendező, Ézsiás Anikó szerkesztő és Czabarka Péter operatőr — a múzeum gyűjtési területein, létrejöttének és fejlesztésének legfontosabb állomásain kívül bemutatják a legszebb műtárgyakat, és. képet adnak a tudományos feldolgozó munka folyamatáról is. Megismerkedhetnek a nézők a zenetárt archív anyagokkal, bepillanthatnak a restaurátori műhelyekbe, a könyvtárba, s nagy értékeket őrző raktárakba is. A sorozat toyábbj adásaihoz a Szépművészeti, az Iparművészeti Múzeumban, valamint a Nemzeti Galériában forgatnak a televízió munkatársai. Műbőr siló Győrből Emeltek már nagykereskedelmi áruraktárakat, járműtárolót, munkacsarnokot a Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár sátorponyváiból, borítottak velük uszodát, s most újabb e célra alkalmas gyártmányokat ígér a vállalat. A Győriterv Északdunántúli Tervező Vállalat készítette el annak az állattartásra és -tárolásra egyaránt megfelelő sátorépület terveit, amelyet árbocos szerkezetre feszítenek ki. A mintapéldány már elkészült. Ugyancsak a gyakorlatban vizsgázik a nedves termények légmentes tárolására szolgáló 40 vagonos műbőr siló, melynek elterjedése sok millió forint árú, szárításra használt energia megtakarítását ígéri. Újdonság még a Graboplast sátorral borított műtrágyatárház, amelyet szintén a Győriterv elgondolásai alapján készítettek., A győri sátortetőkből, műanyag tárolókból az idén már az NSZK-ba és a skandináv országokba is szállítanak. Új műsorok a rádióban Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik szeretett férjem és édesapa, TERHES MIHÁLY temetésén megjelentek és mély fájdalmunkat virágaikkal enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Lenin krt. 39. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, ÖZV. LOVÁSZI MIHALYNÉ Kiss Rozália 82 éves korában váratlanul elhunyt. 1981. február 14-én 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a röszkel temetőben. A gyászoló család, Röszke. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, az I. belgyógyászati klinika cukorambulancta orvosának és ápoloinak, valamint a körzeti orvosának és ápolóinak és az Üj Elet Tsz vezetőségének és tagságának, akik felejthetetlen férjem, BIC.ZOK FERENC temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, Mihálytelek. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, az Alsóvárosi Szociális Otthon kolGyászközlemények lektívájának, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. KRANITZ SANDORNE Krizsanits Irén temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Külön értesítés helyett: LAASZ JÁNOS ny. tanító hamvasztás utáni földi maradványát tisztelettel helyezzük örök nyugalomra 1981. február 14-én 10 óra 30 perckor Budapesten a X. kerületi ÜjKöztemetőben. (Kozma utca.) Dr. Laász és családja. Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik ID. BARATH LASZLÖ temetésén részt vettek. Gyászoló családja. Ezúton mondunk köszönetet a MAHART vezetőségének és minden munkatársnak, valamint a hegesztő brigádoknak, akik drága szerettünk, MOLNÁR JÁNOS mellett voltak, élete utolsó szakaszában. Egyúttal köszönetet mondunk a háziipar, valamint a takarékszövetkezet dolgozóinak is, hogy részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, anyós, testvér, sógornő és rokon, BADARIK ISTVANNE Rosnyákovtts Gizella életének 78. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése február 16-án 13 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójábóL A gyászoló család, Zöldfa u. 6. 10 844 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, ÖZV. LUKACS MIHALYNE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 10 836 Köszönetünket fejezzük kl mindazon rokonoknak. Ismerősöknek akik szeretett leányunk. FERENCZ KAROLYNE Borka Rózsika temetésén megjelentek és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 10 843 Tavasztól újabb műsorok gazdagítják a Rádió politikai adásainak programjait. A hallgatók informálódási igényének további kielégítésére újabb 3 perces híradás hangzik majd el naponta 11.30 órakor a Petőfi adón. Módosul a Déli krónika. Az információs műsor az eddigi programmal összeötvözve, zenébe ágyazva, hazai és külföldi tudósításokkal frissítve jelentkezik. A szocialista országok idei pártkongresszusaihoz kapcsolódva Vonzások és változások címmel sorozat kezdődik. Az adások a baráti országok gazdaságpolitikájáról, gazdasági helyzetéről számolnak be. A testvéri országok életének jobb megismerését szolgálják azok a kerekasztal-beszélgetések, amelyek Hogyan él a mai falu?, Családtervezés. Közgazdászok—menedzserek, Mások-e a mai fiatalok? címmel havonta jelentkeznek a rádióban. Gazdasági témát vizsgál majd az Exportképes termék című sorozat. Áz a véleményem a címe annak az adásnak, amely azt boncolgatja: ki mibe éí miért akar beleszólni a gyárkapun belül. A többet ésszel című műsor rendszeresen megjelenő rovataiban az ésszerű, a takarékos gazdálkodást népszerűsíti, az ennek ellentmondó jelenségek okait kutatja. illltS . DEimcmmzÁG \ A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 672*, Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. ElAfIzethetó B postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetés' ölj egy hónapra 30 — laúeii (ÍN), obm* i 9143—923 a