Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-12 / 36. szám
Csütörtök, 1981. február 12. 3 Igazságügyi vezetők országos értekezlete A fejlett szocialista tár- tosítani kell a jogrendszer renciált elbírálása. A bünsadalom építésének jelenle- stabilitását, s kellő eréllyel tetőjog eszközeivel is hatági szakaszában tovább nö a kell fellépni a jogi túlsza- rozottan fel kell lépni társzocialista állam és a jog bályozás ellen. A Minisz- sadalmi életünk negatív jeszerepe. _ tertanács nemrég jóváhagy- lenségei, a jogtalan előnyA kosrzerű, egységes, köz- ta a VI. ötéves terv idejére szerzési törekvések, a korérthető és könnyen áttekint- szóló középtávú kodifikációs rupció és a közélet tisztahétö jogrendszerrel össz- programot amelynek meg- ságát sértő egyéb magatarhangban alapvető követel- valósítása elsősorban az ál- tások ellen. A gazdasági cémény a gyors, törvényes és laméíet továbbfejlesztését, lok elérését veszélyeztető jogpolitikailag is helyes irá- valamint a gazdaságpolitikai magatartások, jelenségek nyú jogalkalmazás — han- célok jogi feltételeinek ja- visszaszorítása érdekében goztatták azon a kétnapos vitását szolgálja majd. következetesen érvényt kell országos igazságügyi vezetői Az elkövetkező években szeretni a gazdasági bűncseértekezleten, amely szerdán meg kell gyorsítani az ala- lekményeket szabályozó új kezdődött a Magyar Tudo- csonyabb szintű joganyag rendelkezéseknek, mányos Akadémia dísztér- rendezését és korszerűsíti- A polgári a gazdasági és értekezleten, sét — hangsúlyozta dr. Mar- a munkaügyi bíráskodásban >ja Imre. ügyelni kell a jogszabályok A kongresszusi határoza- helyes, társadalmi és gaznokhelyettese, s ott voltak toknak megfelelően, a szo- dasági rendeltetésüknek a megyei és a járásbírósá- cialista demokrácia fejlesz- megfelelő értelmezésére gok elnökei, valamint más tése, elmélyítése az igazság- ' ' .. , , , * igazságügyi vezetők. meg- ügyi szervekre- is sokrétű , .. y>zreno megovasaban. tárgyalják az MSZMP XII. feladatot hárít. Erősíteni a , közbiztonság^ ervenyesitékongresszusának határoza- kell a jogalkotás demokra- a , a punozes elleni kuztaiból az igazságügvi szer- tizmusát, annak érdekében, def m?en'. vagyis a 8z°?a~ vekre háruló feladatokat. hogy valamennyi, a társa- bsta törvényesseg erositeseDr. Markója Imre igaz- dalmi, gazdasági életre vo- bea fontos^ feladatok harulságügy-miniszter bevezető natkozó alapvető jogszabály "aK az elkövetkező moszakelőadásában részletesen tézisei időben, társadalmi, ban 18 a buntetes-vegrehajs?ólt a kongresszusi határa- illetve szakmai fórumok ~lé tasi szer^eH:rf- * ountetes,ntoT, „inronniir,*,, érdeké- kerüljenek Megvitatásra. vegrehajtasi testület jovobemében. Az amelyen részt vett Borbándi kója Imre. ', János, a Minisztertanács elzatok végrehajtása ben a jogalkotásra, az igaz-Az igazságszolgáltatás fő ni munkáját új, korszerű büntetőjogi és büntetés-végságszolgáltatásra és a bün- feladataként jelölte meg az ...... ... . tetés-végrehajtásra háruló igazságügy-miniszter az 'ítél- re'ia^asi Jogszabályok hatateendökről. Az elmúlt tíz kezés időszerűségének, tör- rozza'J meg' A tarsadalmi esztendőben kibontakozott vényességének es jogpoliti- együttélés alapvető normái tervszerű jogalkotási reform kai színvonalának emeléséi. euen. ®"ly?sf-n -ve k d,t£e" renciált felelősségre vonásáállamélet. fő területeit, aleg- dául nagy súlyt kell helyez- val. . összhangban intenzív fontosabb gazdasági és tár- ni az új Btk. differenciál- ^ltudatos ** *» szervezett sadalmi viszonyokat, az ál- tabb büntetéskiszabási gyá- nevelőmunkát kell végezni lampolgárok alapvétő jogait korlatot biztosító rendel ke- a,\ ?0£;y a..., és kötelességeit korszerű, zéseinek következetesebb ér- vesztest letöltötték kesobh magas szintű jogszabályok vényesítésére. A köznyuga- dolgosk törvénytisztelő emrendezik. Az elkövetkező lom megóvását szolgálja az úerke,nt, kerüljenek vissza a időszakban is fontos köve- emberölések és egyéb erő- ^rsaraiomba — hangsutélmény, hogy a jog kellő szakos bűncselekmények, a !/''zta az igazsagugy-miniszidöben kövesse a társadal- közrendet és a közbiztonsá- *ei' mi, gazdasági viszonyok got sértő súlyos bűncselek- Ezt követően felszólalások változásait, ugyanakkor biz- inények szigorú, ám difié- hangzottak el. (MTI) eredményeként ma már az A büntető ítélkezésben pélNagyüzemek kezdeményezése?! A VI. ötéves terv energia- dt-zések korszerűsítésének a vei szerint nagy teret széngáz dál^odasi programja 1.2 huliadékenergia haoznosíta- telnek a hulladékok haszno—1,5 millió tonna kőolajjal sának már korábban meg- sításának. Így a furfurolcgyemrtékü energiahordozó kezdett programjait, s az üzemben keletkező úgynevemegtakaritását irányozta elő idén összesen 12 ezer tonna zett korpát — farostot tar1985-re. Eszerint csak egy- kőolajjal egyenértékű ener- talmazó hulladékot — fűtőfajta „energiával" nem kell gin megtakarítását irányoz- anyagként tüzelik el a kazáés nem is szabad takarékos- ták elő. Egyebek között a nokban, s értékes energiakodni: azzal a szellemi be- Salgótarjáni Síküveggyár hordozókat kiváltva szolgálfektetéssel és társadalmi ÖJZ- Zagyva III. kemencéjét az jók a gyár gőzellátását. Ezszefogással, amely minden átépítéssel korszerűsítik, s zel fedezik az idei energiaesszerű lehetőséget megra- így mintegy 30 százalékkal takarékossági előirányzatnak gad a pazarlás megszüntető- mersekiiü 3 tüzelőanyag, a csaknem egynegyedét. sére, a drága és nehezen bc- szénhidrogén felhasználását. Az országos program szeszerezhető energiahorciozóK A Nagykanizsai üveggyár- avaskohászatban a tervfelhasznalasanak csökkente- oan epüettél: fel az első irt*,7„k zvshpn 240 sére. A program tehát nem- elektromos fűtésű kádke- megcsak azokkal a központi vál- mencét - japán licenc alap- t°nna k2*szot Ke ™f lalati erőforrásokkal számol, ján s az idén újabb két séheHeTentőSm hozzájárul amelyek — fejlesztesi beru- kemence átépítését kezdik ö J. Kohászati tDemekházásokkal - viszonylag meg. Ezenkívül öt üveggyár háíom szakaLan me»nagy léptekkel segítik az nyolc kemencéjénel szerelik vaIósuló PnereiaracionaliZáenergiatakarékosságot. ha- fel azokat a berendezéseket, uhiz|f E^nt ko nem a találékonyságnak az amelyekkel a kéménybe: tá- EgáÖiók^St és osztonzesnek, a gondosság- vozo 400-800 fokos füstgáz teliesítménvű légnak és a .munkaszervezés hőenergiáját az üzemek me- {^f^pS™kkel '« javitasanak viszonylag kis legviz- és gozeloallitasara berendezésekkel a négy lépéseivel, amelyeknek to- hasznosítják. nagyolvasztóba 150 Celsius meges elterjedése szintúgy A Papíripari Vállalat - fokkal nagyobb hömérsékjelentosen gyorsnja az eio- amely a könnyűipar legna- letűre felforrósított gázkevet^m fáll^tllí például gyobb energiafelhasználója csapón szervezési intézkedé- - 'mindenekelőtt az úgyne- évente ^ sekkel 40—50 ezer tonna ko- vezett hulladékhő újrahasz- eredményezi (MTI) olajnak megfelelő energia- nositásának kiterjesztését hordozó megtakarítását ter- , ^_ vezik. vette programjaba. így a „ . papírgyártó gépek szárító A Borsodi Vegyi Kombi- szakaszainál távozó forró, yátbhn az energiagazdálko- párás levegőnek mintegy 50 dást fejlesztették azzal a százalékát nyerik meg újra szervezési intézkedéssel, a termelés számára. Felmé. , reseik szerint az energiafelamely szerint a műanyag- használásnak mintegy 15 készítéshez szükséges klór százalékát befolyásolja közgyártását a leggazdaságo- vetlenül az emberi gondossabban dolgozó elektrolízis- ság. Ezért a vállalat 14 gyáüzemben koncentrálták. Így rában olyan érdekeltségi most már egy tonna klórt a rendszert vezettek be, amely korábbi 3400 helyett 3100 a dolgozókat, de mindenekkilowattpra elektromos ener- előtt a vezetőket fokozottan giával állítanak elő. Ez az ösztönzi a takarékosságra, a átlagosan 300 kilowattóra pazarlás megszüntetésére. A megtakarítás az idén mint- sokrétű intézkedések alapján egy 9 millió forint értékű a vállalat a VI. ötéves tervhasznot hoz a.vállalatnak. időszakban 3,5 százalékos Az Üvegipari Művek gyá- energiamegtakarítást irányoraiban sok apró lépéssel zott el0- , folytatják a nagy energiafo- A Péti Nitrogénművek gyasztó kemencék és beren- idei energiagazdálkodási terM: ibe kerülhet vajon a döntések haló- függőnek tűnő tények valamiféle meggyőgatása? Példák százai és elméleti ző rendszerré állnak össze. S még több kutatások szerint sokba, olykor tú- idő kell ahhoz, hogv a tények ereje fölüllontúl is sokba. Milliókba, a közelebbi és kerekedjék a különböző humánus megfontávolabbi jövő bizonytalanabbá válásába, tolásokon, a már megszokott rendben még vagv akár emberéletekbe is. Nem. aligha fogom valaha is elfelejteni. Egv fiatal gépkocsivezetőnek rövid pályakiutakat fölfedezni vélő megoldásokhoz való ragaszkodáson, s kiváltsa az oly anvnyira szükséges elvi döntést a minőségi futása alat.t. negyedévenként, félévenként változtatás érdekében. Mindehhez általáakadtak könnyebb balesetei, valamennyi a ban évek kellenek, s a döntés általában a saját hibájából. Megvizsgáltatták. s a huszonnegyedik órában születik csak meg. pszichológus javasolta, tiltsák el a foglal- amikor az adott szervezet életképtelensékozásától. mert hajlik valamelyest az aa- ge már nagyon is világossá vált. resszivitásra. s ami a fő. hajlamos tűibe- És hogy milyen károkat képes okozni a csülni saját képességeit, s alaposan csü'c- ('öntés halogatása, késése? Például az kent a veszélyérzete, a lehetséges vesvé- adott gazdasági szervezet mutatói romlalyek fölbecsülésének képességt?. Első fokon nak. fokozatosan veszteségessé válik, amit el is tanácsolták a pályáról a fiatalembert, időben hozott döntéssel még el lehetett De hát nagyon szeretett vezetni, rendes volna kerülni. Eközben a szervezet sok ember volt. olyan „aranyos fiú", akinek drága energiát, nyersanyagot és értékes nagyon nehéz nemet mondani Sikerült hat emberi erőfeszítést ..fogyaszt el", többévisszakönyerögnie magát a volán mellé, kevésbé fölöslegesen, amit más módon, jóÉs két hónap múlva három ember és a val hatékonyabban is föl lehetne használsaját halálát okozta, mert gyorshajtás kö- ni. S közben az adott szervezet ráadásul vetkeztében a jeges úton átsodródott a még elveszít olyan — nagvon fontos — bal oldalra, s frontálisan ütközött egy te- piacokat is. amelvek visszaszerzése kéherautóval. Véletlen? Lehet, de ezúttal e sőbb már esetleg lehetetlenné válik, vagv véletlennek voltak figyelmeztető előjelei, s ar.nviba kerül, ami jelentős fejlesztések e konkrét véletlen valószínűsége így sok- lehetőségétől foszthatja meg a gazdaságot. kai nagyobb volt az átlagosnál. Ez viszont ismét csak csökkenti az adott Végül is miről volt szó e balesetben? A szféra minőségi teljesítőképességét, vagyis döntés halogatásáról, „humánus" megfon- végül piacképességét Azaz. egv késve hotolásáról. De sajnos nem ez az egyetlen zott döntés nemcsak milliós károkat okozolypn baleset Magyarországon (vagy akár hat, hanem úi problémákat is szülhet s a világon), amely mögött a halogatott dön- esetenként a döntés késése szinte lehetettés. vagv a döntések szükségességének föl lenné teszi a megoldást, legalábbis nanem ismerése húzódik meg okként. s amelynek emberéletek esnek áldozatul. — A példa — ha nem is egyedülálló az ilyen eset — nyilván nem mentes a kugyobb veszteségek nélkül. 'ermészetesen a példa csak példa marad, hiszen mifelénk általában kevés ember találhatja szembe ma' J^ 'e riózitástóL a szélsőségektől. Nem. mert gát ilven súlyú és kiterjedésű, lényegében ilyen helyzetekben végül is emberéletek politikai döntéseket igénylő problémákkal, esnek áldozatul, s azért sem. mert az ilyen Am mindennapjainkban alig akad ember, esetek előjelei nagyjából nyilvánvalóvá aki akár naponta, de évente mindenképteszik a megelőző döntés szükségességét pen többször is ne kerülne szembe olyan (Hogy azután a szükséges döntés ilyen, kérdésekkel amik a döntését igényelnék. Vagy olyan okokból elmarad, az más lap- amik olyan döntéseket igényelnek, amera tartozik.) Am elméleti kutatások igazol- Ivek — többnyire — minőségi változtatáják, hogy például a gazdasági döntések sokkal hivatottak megoldást találni egyeseiében. ahol is emberéletek nem forog- egy fölgyülemlett problémára. S ha a színak kockán, harminc-ötven, vagy akár vünkre tesszük a kezünket legalább matöbb száz százalékkal többe kerülhet va- gunknak be kell ismernünk. ilyenkor lamilven problémának a megoldása. Jia a többnyire halogatjuk a döntést, mert még szükséges döntés nem születik meg időben, maga a probléma is bizonytalanul körvoS éppen ezeken a területeken gyakori ná- nalazódik: mert magunk .sem vagyunk bizlunk a döntéshozatal késedelmessége, min- tosak. mit is kellene tennünk; mert tuddenekelőtt azért, mert a döntést sürgető juk, nagy ellenállásokat kellene legyőzokok. jelek többnyire nem állnak össze nünk... S közben a dolgok — ha toldozegyértelműen világos és áttekinthető gatva és foltozgatva is — mennek a marendszerbe. Ez. valamint a döntések el* guk útján, mindaddig, amíg a sejtések maradásainak kevésbé súlyos, emberélete- bizonyossággá nem válnak, amíg a kelleket nem követelő következményei is meg- metlen tények áradata nem válik abszolút különböztetik a gazdasági szférát az előbb meggyőzővé. Ilyenkor aztán általában — említett példa egyértelmű előjeleitől és immár felsőbb jóváhagyásra és sürgetésre tragikus következményeitől. A közös vo- is — döntünk végre, hiszen egv ígv hozott nás csak az. hogy a döntések halogatása az döntést már semmiképpen sem tekinthetélet minden területén sokba, nagyon sok- nem mások .egyéni ugrálásnak". Azaz. miba kerülhet. Kogv mennyibe? Azt kiszá- ni malisra faragtuk döntésünk kockázatát, molni aligha lehet Inkább csak példákat S hogy közben anyagot, emberi és matelehetne sorolni. ' riális energiát, pénzt piacokat, lehetöséAdva van például egv tröszt, egy nagy- geket veszítettünk? Hát igen. de ezek a vállalat Nagyjából világossá válik, hogy veszteségek végül is többnvire nem váladott szervezeti fölépítésében óriásivá nő nak nyilvánvalóvá, nem olyan kézenfeka tehetetlenségi nyomaték, hogv egvre ke- vöek. mint egv leltárhiány, s többnvire vésbé képes ily módon megfelelni a gvor- valóban az obiektív gondok és nehézségek san változó piaci követelménveknek. Nos. számláiára irhatok. Mert azt már általáilyen esetben idő kell ahhoz is. mégpedig ban sehol Sem tartiák számon hogy az nem kevés, hogy egyáltalán — a tények „objektív nehézségek" ideiében hozott láncából — megfogalmazódjék és többé- ésszerű döntések révén ..mérsékelten kedkevésbé világossá váljék a fölismerés: vező körülmények"-ké is válhattak volna, változtatni kellene. S még több idő kell Sokszor túl sokszor halogatjuk döntéseahhoz. amíg ez a fölismerés, mint infor- inket. Igaz. egv .elsietett" döntés is okozmació. ilyen vagv olyan utakon végigiúr- hat károkat, ha helytelen, de az elkésett ia az adott vállalat vezetésének s főható- döntés biztos, hogy károkat okoz. s nem ságainak alacsonyabb-magasabb szféráit, s is kicsiket. amíg a sokszor esetlegesnek, össze nem Szávay István Tervek a Tisza sza bá lyozására A Tisza több mint ötszáz nek megakadályozása, a hikilométeres magyarországi dak és más védművek megszakaszának szabályozására a óvása. Jelentós szerepet kap Vízgazdálkodási Tudományos benne a már rendezett raeKutató Intézet. által készí- derszakaszok közötti részek tett koncepciót szerdán To- védelmének kiépítése, mert a kajban vitatták meg az érdekelt vízügyi igazgatóságok és vállalatok képviselői. A most tervezett végleges szabályozás célja a Ti- az Észak-Magyarországi Vízsza „lépcsőzése" nyomán ke- agyj igazgatóság területén, letkezett egyes problémák Taktabájnál. megoldása, a jég kártételéÚj módszerekkel —több cukor A cukorrépa-termelő nagy- tése nélkül kell több alap- hogv egyes — általában'imüzemeknek a VI. ötéves terv anyagot adniuk a feldolgo- portból származó — géptíidőszakában a terület böví- zoiparnak; a tervezett több- pusokhoz nem jutottak hozletet, az agrotechnika javítá- zá a termelők, satói és a jelenleg gyakran hi- Ay előirányzat- számol azanycikknek- számító gépek zai hof;y a 100_20ü hektábeszerzesi lehetőségenek biz- roa ,-épatermelésre berentositasatól varjak. dezkedett üzemek megrenA répa termőterülete a deléseit hazai, illetve a szokövetkező években 110 ezer cialista importból származó hektár körül alakul, ami gépekből kielégítik, megfelel az elmúlt év útla- Javítja a termelők eséganak. Az egy hektárról ... nyert cukornak viszont mint- lyét- hogy a novenytermeszeqy 500 kilogrammal kell tésnek ebben az ágazatában növekednie, s így — 1985-ig iol működő termelési rend— meg kell haladnia a 4530 szerek fogják össze a gazkilogrammot. Ez úgy érhető daságokat. A termőterület el ha hektáronként mintegy 80 százalékán a termelési 3 ezer kilogrammal emel- rendszerekhez tartozó gazkedik a termésátlag. Ahhoz, daságok foglalkoznak ezzel a hogy ezt a hatalmas répatö- növénnyel. így a legújabb meget lehozhassák a földek- módszereket és a kedvező ről, javítani kell az üzemek ••• pusztaiatokat soron kívül ilégellátását. Már az elmúlt átvehetik a rendszergazdákévi betakarításnál is nehéz- • d, és a gépek átcsi.nortosíségek mutatkoztak a gépi ur ára is ió lehetőségük lesz. munkáknál, elsősorban azért, (MTI) Tisza itt okozza ' a legtöbb kárt. Átmetszéssel ^negrövidítenek néhány fólyókanyart is. Ilyen munka kezdődött (MTI)