Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-25 / 47. szám
8 Csütörtök, 1981. február 19. 5 Tavaszi < kórustalálkozók Az országos és a megyei júság kórushangversenyek, rendező szervek ebben a ahol a szegedi járás általáta névben is meghirdették az nos iskoláinak énekkarai taáétalános és középiskolák lálkoznak. További hangverénekkarainak — Bartók Bé- senyek: március 1-én Mindia centenáriuma tiszteletére szenten; a szegedi iskolák — az Éneklő Ifjúság ének- hangversenyeire március 3— kari szemlét. Kétféle hang- 4—5-én az Ifjúsági Házban versenyforma közül választ- kerül sor; március 5-én két hatnak a nevezők: a minősí- hangversenyen rendezik a tő- és a fesztiváljellegű kő- megyei középiskolák kóruzött Mindkettő a közös sainak dalosünnepét, szintén éneklés ember- és közösség- a szegedi Ifjúsági Házban; formáló erejére épül: összes- március 11-én a makói Ütségében pedig a zenei élmé^ töróház ad otthont a környék kiteljesítését szolgálja. nyék énekkarainak; márciA zenei nevelés feladatai us 13-án Kisteleken, a II. között, különös hangsúlya Rákóczi Ferenc Altalános va£ * 1dalkincs megtanítása- Iskoláb 26-án a nak. Meghatarozo itt a von- ' „ zo ének- és énekkari óra, hódmezővásárhelyi Petőfi hisz jobbára ezeken múlik, Sándor Művelődési Központigazi zenebarát lesz-e a da- haj, terveznek kórushangverlolgató fiatalból- A szakmai ^^ Az ^k-zenei áitaláalkalmakon kivul persze ke- . , _ .. resra keli egyéb lehetősége- nos lskolált hangversenyei ket is- Hogyan lehet például március 28-én a csongrádi nagyobb csoportokat sőt Ifjúsági Házban rendezik; a az Iskola egészét bevonni a szentesi művelődési központ közös éneklésbe? Nem köny- ad otthont Csongrád és Szentes általános iskolai kóCsongrád megye és Sze- rusainak. A rendezvényso ged 156 általános- és közép- rozat 12 koncertből áll, a iskolájából 87 kórus nevezett gálahangversenyre április be- Ami szép szám, elvégre 24-én kerül sor a szegedi az utóbbi években mindösz- Zenés Színházban. A díszsze 60 körül járt a résztve- hangversennyel elismert vők száma. Különösen a énekkarok közül a legkivászakközépiskolákban és a lóbbakat vándorserleggel, szakmunkásképző intézetek- táborozási lehetőséggel, leben lenne fontos az énekkari mez-, vagy rádiófelvétellel nevelő munka- Tudvalevő: jutalmazzák. Az Éneklő Ifjúezekben az intézménytípu- ság hangversenyeit a mai sokban jóformán teljességgel magyar kórusművek bemuhiányzik a művészeti képzés, tatója és Bartók Béla ö6szes Pedig az általános iskolát kórusmüvét felsorakoztató végzett gyerekek jelentós énekkari hangverseny egeszázaléka itt. tanul tovább, szíti ki- E két hangversenyen igényelné a zenei élménye- felnőtt- és diák-énekkarok ket. egyebek között az irá. szerepelnek. ülés Mihály nyitott közös éneklést- A feltételek megteremtésében domináns szerepet kapnak az igazgatók: látják-e, felismerik-e a valóságos igényeket tesznek-e ezért valamit? De több segítséget adhatna a Csongrád megyei Továbbképzési és Módszertani Intézet és a Kórusok Országos Tanácsának Csongrád megyei szervezete isFebruár 27-én, Tiszaszigeten kezdődnek az Éneklő IfPályázat a Népművészet íf*ú mestere cim elnyeréséért Az idén — tizedik alkalommal — ismét pályázatot hirdetett a KISZ Központi Bizottsága a Népművészet ifjú mestere cím elnyerésére. Az egyre népszerűbb pályázattal — amelyre tavaly csaknem másfél százan küldték el jelentekzésüket —, az ifjúság alkotó és előadói tevékenységét, a nemzeti hagyományok ápolását és továbbfejlesztését kívánják elősegíteni, beleértve a nemzetiségiek kultúráját is. A pályázaton 30 éves korig lehet részt venni, a következő művészeti ágakban: hangszeres népzene, népdal, néptánc és népmese. ' A tárgyi alkotások kategóriájában 35 év a felsó korhatár. Itt az alábbi művészeti ágakban várnak pályaműveket : hímzés, szövés, fafaragás, fazekasság, kerámia, szövött technikájú szőnyeg, kékfestés, tojásfestés, kovácsolt vas, gyékény- és vesszőfonás. Az előadóművészeti kategóriában a jelentkezéseket és a tárgyi népművészeti alkotásokat 1981. május 1—5. között kell benyújtani a KISZ Központi Művészegyüttes székházában. Cim: Budapest VII., Rottenbiller utca 16—22. A Népművészet ifjú mestere címekről, amelyet a pályázók csak egy alkalommal nyerhetnek el, felkért bíráló bízottság dönt. A népzene. a népdal, néptánc és a népmese kategóriában indulók később meghatározandó időpontban mutatják be tudásukat a zsűri előtt. A Népművészet ifjú mestere címeket augusztus 20án osztják ki. Szocialista brigádok vetélkedője Harmadik fordulóiához érkezett a Hősök városai, városok hősei szellemi vetélkedő, amelynek házi versenvein több mint 5 ezer szocialista brigád indult. Lezajlottak a megyei fordulók is. és márciusban, áprilisban 20 csapat indulhat a Szovjetunió hős városai, valamint Breszt. a hős erőd honvédő harcaival és jelenével foglalkozó hat középdöntőben. A döntőt a fasizmus felett aratott győzelem napja tiszteletére rendezik meg. Nemcsak a Szovjetunió történelmi múltIáról. hanem a testvéri nép országémtő munkájának úi eredményeiről, politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és tudományos fejlődéséről is sok szó esik ezekben a hetekben az MSZBT több mint 1600 ipari, mezőgazdasági, intézményi, valamint iskolai tagcsoportjában. Politikai és kulturális rendezvényeken, szovjet, vendégekkel folytatott baráti eszmecseréken köszöntik az SZKP XXVI. kongresszusát A kiállílásrendezés eiienimondasai Katalógusok margójára A kiállításrendezés leg- Palota kupolájában; Pataki alábbis mesterség, ha nem Ferenc legutóbbi tárlatára művészet. Különböző alko- a Bartók Béla Művelődési tásokat egy adott építészeti Központ B Galériájában, környezethez, belső térhez Ezek a tárlatok szándék és úgy igazítani, hogy értékeik megvalósulás, akotói világ nyilvánvalóvá váljanak, ve- és klállításrendezés egymás- lításrendezés zessék a nézőket a művek ra találásáról tanúskodtak, nek Paizs ls volt példa — Vécsy Attila fotókiállításán — amikor a frappáns, nagyszerű rendezői ötlet elhomályosította a bemutatott műveket, s épp most lehetünk tanúi a kiálnagy kérdtséLászló plexiMéhpempős méz Keresik a hazai vásárlók a koppány-kaposvölgyi ÁFÉSZ készítményét a méhpempős mézet, amelyből az idén a tavalyinál tízezerrel több, összesen 230 ezer dobozzal szállít a boltokba a Tolna megyei szövetkezet. A Tamásiban működő „mézközpontból" távoli országokba is eljut a kaptárak kincse: az idén például 40 ezer üvegbe csordított továbbá 20 ezer kilogrammnyi, kerettel együtt csomagolt lépes mézet valamint 4 ezer kiló frissítő hatású virágporkészítményt szállítanak az arab országokba. kapcsolódjanak egymáshoz, Természetes, másféle el- plasztikáinak bemutatóján a nem kis faladat. Jól tud- gondolást kíván egy cso. B Galériában. Paizs művei juk, kiállítótermeink és portos fotókiállítás. mint csak önállóan tervezett és kiállításra használatos helyi- egy dokumentációs bamu- kigondolt térben, raffinált ségeink határokat szabnak tató, egy életműtárlat, mint világítási effektusok mellett a bemutatandó művek egy kollektív kiállítás. A érhetik el igazi hatásukat, mennyiségének éppúgy, mint legutóbbi nyári tárlatot a amelyeket az alkotó bekala rendezői fantáziának, zsúfoltság nyomasztó érzésé- kulált a művek készítésénél. Gondoljuk csak el, hogy egy tői a rendezői lelemény men_ Sajnos, ezekre egyre kevetenyérnyi kamarateremben tette meg, s rendezői bra- sebb a lehetőség, a pénz. miként lehet elhelyezni tö- vúrnak tekinthető Szelesi így aztán a kiállításrenderékeny és nagyméretű ke- Zoltán elmúlt évi két élet- zés néha képakasztássá, rámiatárgyakat, vagy egy mű-tárlat rendezése — Fon- szobor-ragasztássá, gyakran rosszul világított helyiség- tos Sándor és Tápai Antal erőszakolt megoldásokká ben hogyan lehet paravá- kiállítása — ahol a krono- degradálódik. Kár volna, ha nofcra akasztani apró pon- lógiai sorrend, a kiemelés, a ez általánossá válna, hiszen tokból szerveződő grafiká- hangsúlyteremtés, a közön- egy frappáns rendezői elkat?! (ségvezetés, a precíz logika képzelés igazi eseménnyé A kiáUitásrendezés ma és az érzelmi hatás sikeres emelheti az egyre szaporodó jószerével nem áll többől, ötvözete valósult meg. Arra tárlatok egy részét mint az egyen-paravánokra (gyakran piszkos, foltos) és installációkként használt hasábokra fölakasztani, fölragasztani a festményeket grafikákat kisplasztikákat, kerámiákat Nem sok lehetősége van a rendezői koncepciónak, az alkotó fantáziának, Pedig az elmúlt időbői is jó néhány igazán kiválóan rendezett tárlat maradt emlékezetünkben. Gondolok itt például a Szekeres Mihály belsőépítész által tervezett Németh Évatextilbemutatóra, ahol a faliképek, szőnyegek nemcsak egymáshoz kapcsolódtak, de az adott térben önálló kompozícióvá is váltak; gondolok Balla Margit tüllökkel oldott kamaraklállítására az Ifjúsági Ház minigalériájában : Süsü sárkánynak és „nem kell manipulálni a nézőt" jelszóval. Részint a megnyitót emlékezetessé igyekeznek tenni, s az ajánló szavak mellé hangulatkeltésnek, kapcsolatteremtésnek, ráhangoló mozzanatnak, költemények, dalok, zeneműveik hangzanak el a és udvartaitásának fölsora- „maradandó élményt teremkozására a Közművelődési teni, segíteni a nézőt az elMegnyílók ingerküszöbe Eseménnyé avathatja a igazodásban" — gondolat kiállítások megnyitását a jegyében. Ha az utóbbi hejól megszerkesztett, ponto- tek kiállításokra invitáló san megfogalmazott beszéd meghívóit böngészgetem, és rövid műsor is. E téren nem nehéz megállapítani, kétféle tendencia érvényesül hogy ez utóbbinak lényegenapjainkban. A kiállítások sen nagyobb a tábora. részint mindenféle hókusz- Vinc2e András tárlatán pókusz nélkül, csöndben Ady Endre verse teremtett megnyílnak es bezárnak, képekhez simuló hangulatot; Gémes Eszter Történetek Rázna Sándorról A kegyelem Erre a fogoly felordít, megfeszíti kezén a kötelet. az bevág a húsába úgv. hogy a vér kiserked. — Léev átkozott, még élsz! Holtod után is gazember! Az utálat minden ereiével szemközt köm. — Készüli a holnapra, imádkozz! — mondja a vezér. Azzal otthagyta a megkötözött foglyot, aldt a biinat. utálat megbénított. Még sokáig hallott a mulatozás zaja. végre elcsendesedett Ép gondolata csak azt szorgalmazza, mentül hamarabb végezzenek vele. annál jobb. Minek élni? Felesége? Vagyona? Por a levegőbe, vigye a szél! Hanem a lányom! Hatot érte! Nem halok meg! Élnem kell! Feszegeti a köteleit, tágul. Ekkora fáidalmat nem bír elvinni a sírba! Ezt itt le kell rakni! Minden csepo vér bosszút kiált! Édes legven a halál! Az meg csak úgy lesz édes. ha a drága gyermekért bosszút áll. Feszegeti a köteleket Lépteket hall a lépcsőn. „Ha egv katona még összekötött kézzel is ráugrok" — gondolia. Sámsoni erőt érez. Közeledik a lépés, ásóoengés. valamihez odaütődött. Félrébb húzódik. „Nem halok meg! Le kell számolnom! Aztán megyek csak az Ürhoz számadásra." — Apám! Édesapám! — suttog a leány. — Lánvom! Itt vagyok. Jer közelebb! — Apám! Hoztam kést. amivel elvágiuk a kötelet Ásót is. hátha szükség lesz rá. Meneküljünk! — Mi van odalent lányom? — Mind hever holt részegen, anvám is! — Ne mondd ki többet ezt a szót! — Csak egy őr sétál a ház körül — mondja a lány. — Isten legven neki irgalmas! Csendesen lejöttek a padlásról, megvárták, míg az őr háttal lesz hozzájuk, az apa magasra emelte az ásót, és a sétáló őr feiét kettészelte. Egy szó nem hagyta el az ajkát holtan rogyott össze. — Gyerünk, apám! Megfogták egvmás kezét mentek a megfertőzött tanyától, ahol olvan csúffá tették őket Útközben csak kellett kocsit kérni, mert a lánya kéntelen volt Iárni. nagvon beteg volt. Pár nap múlva értek Szegedre. Itt is a háborús hírek: Így van? Ügy van? Biztosat senki sem tud. A szenttamási ember ott áll a városháza előtt, már akkor híre szaladt, hogy honnan jönnek, össze volt a nép gyűlve. — Beszéljen! Beszél jertt — kiabálták mindenfelől. Felvette karjára beteg lányát, úgy beszélte, mi történik Délvidéken. Mikor beszédje végére ért. felemeli beteg lánvát. hogv megmutassa, ekkor látja, hogv halott. Elordítja magát, leién az emelvényről, viszi félig őrülten halott lánvát a kocsihoz. Megindítja a lovat előre, hogv hová viszi. nem számít csak vissza ne! A város felső felén, az erdő mellett állt meg. Hová tegve kedves hallottját? Kincsét, mindenét! Mi a vagyona, mi a felesége ehhez kéoest. amit most vesztett. Nézelődik, hol találna neki méltó helvet. A sok közül kiválaszt egv sudár fenvőt. „Ide teszlek! Ilven voltál! Sudár magas, ég felé törő! Ide teszlek! Vigve lelked a fenvőillat. oda. ahová való. Istenhez! Én édes mártírom! Előttem haladsz. Térden állva kérj Istentől bocsánatot számomra, az elkövetendő bűneimért Ne ítélje meg cselekedeteimet. mert félig őrült vagvok!" Megássa a sírt a magával hozott ásóval. Puha falevéllel béleli, belefekteti drága halottiát. Selymes füvet szór rá. s mondia: „Ne fái ion a g]örönevhullás!" Ellenállhatatlan erő húzza a selymes fűágyra. ide. a lányával egy helyre. De egy belső hang keményen szól: „Élj! Élj! Élj!" Kocsijához megy. A lovat elcsapta, legelész. A rendre vágott szénából dob a kocsiba, belefekszik. Három napja sem evés sem alvás. Fáradt. Még visszamegy a sírhoz, szépen elegyengeti, nem is látszik, hogy ott sír van. Letérdel, imádkozik. de kisodródik az imádságból, mert egy kis madár olvan búsan dalol a feje fölött . Ki avatkozik az én gyászomba? Ki érez velem? Ni csak. egy kismadár! Nem vagvok egv ed ül nagv halottam temetésén. Járj el kismadárkám ezután is ennek a sudár fának az ágára, daloli az én halottamnak ezután is! Kettőnkön kívül úgysem tudia senki, ki nyugszik itt" Megcsókolta a rögöt melvet a fa tövéből vett fel. kiment a kocsihoz. A lovat megkötötte, ő meg belefeküdt a kocsin a szénába, s a gyötrelmes napok után mélven elaludt Arra ébredt, amire otthon szokott, madárdalra. Nem is jutott mindjárt eszébe a szomorú valóság. Indulna de nem tud. Már a ló is be van fogva. Most hová? Egv éjjel eltelt. . Elmenjek búcsú nélkül? Nem, azt nem teszem. Vagv jövök vissza, vagv soha. erre a helvre." Leveti a lóistrángot. bemegy az erdőbe. Keresi a sírt. sehol rá nem lel. Leheveredik a fűbe. újra elszunnyad. Hangok ütik meg a fülét. Nem akar hallgatózni, de kénytelen véle. Rövidesen rájött, kikkel hozta össze a sorsa. A beszéd így folyt: — Te Sándor! Szőnék, de nem tom. meriek-e? Münk mán valamönnyien únjuk ezt az életöt. Mán jó ki vannak a gazdák zsigerülve. nem nagvon tud itt mán a betyár élni! Most lönne a módja, hogv főhaggvunk vele. Mög hittak is. miiven szénen mondta: „Ott a helyetök." Ez azt jelönti hogy köllünk valahun. — Én benne vagyok! — felel Sándor. Ha efognak. tüktöket nem bántanak. Csak a' nincs, aki a kögvelmet kijárja. Azér lesekszünk most itt. ha gyünne valamilyen rangos embör ki vagy be a városba, kiláratnánk vele a kögvelmet. Vagy adjatok fő. oszt tük möhettök szabadon. — Azt mán nem. Halálig! (Folytatjuk! a mártélyi fiatalok kollektív kiállításán az űjszegedi kamarazenekar muzsikált, Aranyi Sándor tárlatán egy hegedű. Asztal Csaba kiállításán egy fuvola szólalt meg; Szabó Miklós kamarakiállításán pedig a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola női kara és hallgatói adtait műsort. Ez utóbbi esetben kapott gellert az eredeti elképzelés. A különben gyönyörűen éneklő kórus koncertnek vélte a megnyitón való szereplést. Pedig mi más lett volna a feladatuk, szerepük a tárlatnyitáson, mint ráhangolni a résztvevőket a művek világára, érzékennyé tenni őket az alkotások befogadására, emlékezetes eseménnyé avatni a megnyitó negyedóráját?! Ám a több mint 20 perces koncert vége felé toporogtak a nagy kabá tokban izzadok, órájukra pislogtak, egymást bökdösték, s megindult a susrnus. Pontos mércéje volt annak, mi kor lépték át a közreműködök a kiállításmegnyitás ingerküszöbét. S erre is érdemes odafigyelni. Nehogy bumeránggá váljon a jó szándék! Tandi Lajos Parádi víz A népszerű parádi vizet — a gyomor és a légutak bánta! mainak természetes gyógyszerét — gyakran hiába keresik a boltokban. Ennek oka jórészt az, hogy a forrás hozama az elmúlt hónap>okban a csapadékhullás korábbi ingadozása következtében megcsappant. A parádi víz fogyasztói számára örvendetes hír, hogy most ismét bővebben buzog a parádi forrás, több víz tör föl a kutakból. A palackozóban naponta hathétezer üveget töltenek meg a gyógyforrás vizével.