Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-21 / 44. szám

8 Csütörtök, 1981. február 19. Nem tudni ml. mikor, hogyan és miért, de ősrobbant. — A mindenségit! — szólt egy hang. — Mi lesz ebből?! EbbőH lett a Mindenség! Elsőnek a fény tört ki. Nyomában hemzsegtek a részecskék öldöklő tülekedésben. Forró volt a helyzet! Midőn némi tért hódítot­tak. némelyek összekapaszkodva ka­varogtak tovább. Látszott már. hogv gáz van! Ám a kiszabadult szellemet nem lehetett visszadugni a — szóval, abba. ami felrobbant Már itt kivi­láglott hogy semmi sem megy si­mán. Amint kissé lehűltek a kedélyek, a kezdetben egyenletes trutymó meg­csomósodott. A csomók egvre növe­kedtek. s kész volt a gubanc! Azaz. hogy rengeteg gubanc. Mindegyik annyit ragadt magához a készletből, amennyit csak bírt. Mikor aztán ki­fogyott. önállósodtak. Ettől kezdve mindegvik a saiát ér­dekében forgolódik. Az anyag egv része továbbra is ködösít. Egyes pon­tokon pedig megindul a tömörülés. A központban sűrűsödik a helyzet. rr Ősrobbant A tömegek nagv nyomást gyakorol­nak rá. Ettől előbb-utóbb úgy be­gyullad. hogy kigyullad. Az ered­mény fényes. Hosszú távon megbíz­hatóan működik. A termék bevált. Azóta is sorozatban készül. Az egvik ilven reaktor mellett kísérleti telep is létesült. Több állomáson folvtak a kísérletek. Az egyik különösen ak­tívnak bizonyult. Kiváltképpen sok képződött bizonyos folvadékból. Benne idővel különös ielenségek zajlottak. Ebben többféle anyag vett részt szervesen. Üj szokásokat vett fel. táplálkozott, növekedett, egészen virgonc lett, mondhatni — eleven. Az élőiénvek lankadatlanul pusz­tították egymást, és szaporították önmagukat.. Sőt., újítások révén egv­re más-más formát öltöttek, s mind több alakban lubickoltak az ősiében. Később aztán lábrakaotak és terep­szemlét tartottak a parton. Megba­rátkoztak a7. új körülményekkel, és igyekeztek beilleszkedni. Ami igaz. az igaz: ennek feltételeit egysze­rűbb lények teremtették meg. Ezek már korábban partot értek, de föld­be gyökeredzett a lábuk. Mindazon­által ők készítették elő a talajt a többieknek. Szerették is őket — le­gelni. . A húsevésre berendezkedók pedig egymást részesítették előnyben. Emellett szaporodtak. változtak. Formagazdagságban továbbra sem volt hiány Sok idő múltán egv csúf. de ügyes négylábú észbekapott. Megpróbált két lábra állni. (Azóta sem mindig sikerül.) A másik kettőt barkácsolás­ra használta. Addig-addig fusizott, okoskodott mígnem értelmes lény­nek tekintette magát. Hihetetlenül kíváncsi, mindent tudni akar. mindenbe beleüti az or­rát Meg akaria ismerni önmagát, és a világot. Ettől még messze van. de sejti már: valami. valamikor, valahogy ősrobbant. V. A. 1981. FEBRUÁR 21., SZOMBAT - NÉVNAP: ELEONORA A Nap kel 8 óra 40 perckor, és nyugszik 17 óra 17 perckor. A Hold kei 19 Ora 56 perckor, és nyugszik 8 óra 01 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 441 cm (apadó). röviden Már a tavaszra... Somogyi Károlyné felvétele Akárhogy késik Is a melegebb idő. akármilyen nehezeit várjuk is a tavaszt, meg kell jönnie hamarosan. Ebben bíz­nak mindazok, akik a vetőmagboltokban válogatnak a ta­vaszi mezőgazdasági munkákhoz szükséges kellékekben, vegyszerekben ' és vetőmagokban. Képünk a Marx téri pa­vilonban készült, ahol piaci napokon különösen nagy a i forgalom Csökkenő felhőzet Várható időjárás ma estig: Átmenetileg többfelé csök­kenő felhőzet. Már csak szórványosan kisebb hava­zással, hózáporral. Napköz­ben megélénkülő déli, dél­keleti szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ma: 0, +5° között. A lottó nyerő­számai: 4, 10, 47, 55, 77 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Abonyban megtartott 8. heti sorsolás alkalmával a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 10, 47, 55, 77. KITÜNTETÉS A Népköztársaság Elnö­ki Tanácsa dr. Horti Győ­zőnek, a Csongrád megyei MÉSZÖV revizori irodája vezetőjének nyugállományba vonulása alkalmából, mun­kássága elismeréséül a Mun­ka Érdemrend arany foko­zatát adományozta, ÖS/IBARACK­ÉS ALMATERMESZTÉS Balástyán, a pártházban február 23-án, hétfőn este 6 órakor Az őszibarack- és íz rJmatermesztcs techno­lógiája címmel előadást tart Szita István, kertészeti fő­iskolai adjunktus. BETONOZÁS — FAGYBAN IS Csehszlovák főiskolai ku­tatóintézetekben új cement­fajtát kísérleteztek ki, amely lehetővé teszi a be­tonozási munkát akár —40 fokos hőmérséklet mellett is. Az új anyag ugyanis gyor­san szilárdul, a betonalátétet már néhány óra múlva meg­terhelheti. FORGALOM­KORLÁTOZÁS A szovjet hadsereg meg­alakulása évfordulóját kö­szöntő koszorúzási ünnep­ség miatt forgalomkorlátozás lesz február 23-án délután, negyed négytől negyed ötig Szegeden, a Széchenyi té­ren és a térre csatlakozó út­szakaszokon. A villamosok a II. számú Szovjet Hősi Emlékmű koszorúzása ide­jén nem közlekednek. Panasz Egy háziasszony pa­nasza: Nálunk, otthon már annyi elektromos ké­szülék van, hogy csak egy villamosszék hiány­zik, a férjemnek! NÉGYSZÁZÖTVEN ÉVES A PAPAI KOLLÉGIUM Az idén ünnepük a nagy hírű pápai kollégium ala­pításának 450. évfordulóját A város vezetői és az egy­kori református főiskola haj­dani diákjaiból alakult ren­dező bizottság gazdag kul­turáiis programot dolgozott ki az évfordulóra. Szeptem­ber 28 a és október 2-a kö­zött egyhetes rendezvényso­rozaton foglalkoznak a Du­nántúl egyik szellemi böl­csőjének múltjával, hazánk művelődésében betöltött szerepével, ismeretterjesztő, pedagógiai jelentőségével. Emlékülésen idézik az is­kola neves tanárainak, Bo­csor Istvánnak, Tarczy La­josnak, Vály Ferencnek alakját. Pápa az irodalom­ban címmel kiállítás nyílik, melynek látogatói visszate­kinthetnek Petőfi Sándor, Jókai Mór, Nagy László Pá­pán töltött éveire. DOKTORAVATAS AZ EGYETEMEN A JATE Dugonics téri épü­letének aulájában dr. An­tal'ffy György rektor ma, szombaton délelőtt 11 óra­kor 95 jogászt, 12 órakor pedig 34 bölcsészt és 20, a természettudományi karon végzett hallgatót avat dok­torrá. ELKERÜLI A BELVÁROST Egerben, pénteken, teg­nap átadták a forga­lomnak a 25-ös szá­mú főútnak a városon át­haladó új szakaszát és a négysávos úttesten kétirá­nyú forgalmat vezettek be. Az új útvonal elkerüli a belvárost NAPKOHÓ Napkohó építését kezdték meg a Krím-félszigeti Ka­civeliben. A szovjet szak­emberek által kidolgozott berendézések segítségével rendkívül nagy tisztaságú fé­meket állítanak majd elő. A dombtetőkön felállított heliosztátok elforgathatok, s így követhetik a Nap já­rását A paraboloid tükör fókuszpontjában a hőmér­séklet eléri a 3500 Celsius­fokot — ez nagy kémiai tisztaságú fémek előállítását teszi lehetőve. Fájó szívvel tudatjuk, hogy. a szeretett férj, édesapa, nagyapa, VASS ANTAL életének 88. évében elhunyt. Te­metése február 23-án 13 orakor lesz az Alsóvárosi temetőben. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, barátoknak, szomszé­doknak, akik RAJMOND KÁLMÁN temetésén részt vettek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk a II. kór­ház sebészeti osztálya orvosai­nak és ápolóinak, akik élete megmentéséért fáradoztak. A gyászoló család. Minden külön értesítés helyett, fájdalomtól megtört szívvel tu­datjuk, hogy NAGY DEZSONÉ Szél Irén életének 75. évében, rövid szen­vedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 23-án 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Hálásan köszönöm a roko­noknak, ismerősöknek, az épí­tők szakszervezete nyugdíjas csoportjának, a felejthetetlen férjem, VETltO JÓZSEF iránt tanúsított együttérzésüket. Gyászoló felesége. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér és rokon, SZALOKI ISTVÁN volt vágóhídi dolgozó, eletének híteni igyekeztek. A gyászoló család. 12 655 BAKOS MIHALYNÉ Kisalaki Ilona életének 74. évében hosszú Gyász Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, jó barátoknak, a BIV­1MPEX váll. dolgozóinak, a Ságvárltelepi Alt Iskola tan­testületének és VIII. osztályos 71. évében, hosszú szenvedés tanulóinak, akik felejthetetlen után itthagyott bennünket. Te- édesanyánk, metése 1981. február 24-én 11 ORDOGH ANTALNE orakor lesz az Alsóvárosi te- temetésén megjelentek, részvé­metű kápolnájából. Gyászoló tűkkel és virágaikkal mély fáj­felesége,. fia és családja. 12 313 dalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 12 654 A legdrágább férj, apa, testvér, sógor, nagyapa, Mély fájdalommal tudatjuk, DR. MIHÁLYI MIKLÓS hoSy a felejthetetlen édesanya, volt szegedi nyugdíjas ügyvéd, nagymama életének 76. évében elhunyt. Temetése 1981. február 23-án 11 meta°r ká'pohiá^ából^A^gyászoTó --edés "tan elhunyt. Teme­család, Roosevelt tér 10. 12 657 ^ febiLuár .órakor lesz az ujszegedi temető rava­Mély fájdalommal tudatjuk, talozojából. A gyászoló család, hogy a felejthetetlen férj, édes- 12 652 apa, nagyapa. Drága édesanyánk, nagymama, VÖRÖS ISTVÁN déd es ükmama, életének 70. évében, hosszú BARANY PALNÉ szenvedés után elhunyt. Teme- Farkas Mária tese február 21-en 15 órakor lesz 198l január 31-én 99 éves korá­a szóregi temető ravatalozójából. ban c-sendben elhunyt. Hamvasz­A gyászoló csalad. 12 656 tós utáni bucSuztatása 1981. feb­Köszönetet mondunk mind- r"ár '2 órakor lesz a Bél­átoknak a rokonoknak, ismerő- városi temető ravatalozójából, söknek, szomszédoknak, a me- Gyászoló gyermekei, Tarján gyei Illetékhivatal és Szegedi 308 ÁB. 10 872 Orás-Ékszerész Szövetkezet dol- Köszönetet mondunk mind­gozóinak, akik felejthetetlen azoknak, akik felejthetetlen szerettünk, halottunk, BIEBER JÁNOST MARTONOSI SANDORNfi utolsö útjára elkísérték és ko- elhunyta alkalmából gyászunk­szorúikkal. virágaikkal, részvé- ban„-oo««eztak. A gyászoló ess tűkkel mély fájdalmunkat eny- J/a, József A. sgt. 31. 10 864 ú < ZENES SZÍNHÁZ Ma este 7 órakor: Balettest ­Egressy X—2-bérlet. Vasárnap délután 3 órakor: Balettest - Pécsi—Soós-bérlet. KISSZLNHAZ Ma délután 3 ólakor: Holló és sajt - Mikszáth-bérlet. Vasárnap délután 3 órakor: Holló és sajt - Katona-bérlet. MOZIK Fáklya: ma és vasárnap há­romnegyed 3, negyed 6 és fél 8 orakor: Körhinta (magyar). Ma­tiné vasárnap délelőtt fél 11 órakor: Egigérő fü (színes ma­gyar). Vörös Csillag: ma és vasárnap délelőtt 10 órakor: Körhinta (magyar), negyed 4 orakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (színes magyar), fél 6 és há­romnegyed 8 órakor: Isten hoz­ta, Mr . .. (színes amerikai). November 7. Újszeged: A rej­télyes bankbetét (színes szovjet bűnügyi, 7 órakor). Dugonics Mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.): Csendestárs (színes kanadai krimi, Hl. helyárral, 5 és 7 órakor). Postás Mozi: Ordasok között (szovjet, 5 órakor). BÁBSZÍNHÁZ Vasárnap délelőtt fél 10 óra­kor Pinooehió-bérletben, 11 óra­kor Hagymácska-bérletben: Já­nos vitéz. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics ter 1. sz. (13/53-as), aste 8 órától reggel 7 oralg. Csak sürgős esetben. BALESETI ES SEBESZET1 ÜGYELET Ma és vasárnap a balesetet szen edett személyeket Szegeden a II. sz. sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebeszeti ügye­letet mindkét nap az I. sz. Se­bészeti Klinika tart. ' GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 19 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig a Gyermekklinika am­bulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán (Korányi fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sür­gős esetek orvosi ellátása. Vasárnap 8 óratói 14 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben, 14 órától 24 óráig a Gyermekkli­nika ambulanciáján, 0 óra és reggel 8 óra között a Gyermek­klinikán és a Városi Gyermek­kórházban. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel I óráig, munkaszüneti napokon reggel 1 órától este 19 óráig a felnőtt la­kosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 22 órától reg­gel 6 óráig. Munkaszüneti napo­kon: reggel 8-tól 18 óráig és este 22 órától reggel 6 óráig. Szeged, Zöld Sándor u. 1-3. Telefon: 14-420. 9. O. 8. LELKISEGELY­SZOLGALAT Mindennap este 7-tól reggel 7 óráig. Telefon: ll-ooo. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Február 28-ig, szombat 13 órá­tól hétfő reggel 6 óráig, hétköz­nap este 6 órától reggel 6 óráig, elsősegély és nehéz elles esetére ügyeletes: I. és m. kerület, Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula állatorvos. Laká­sa: Szeged, Partizán u. 7. Tele­fon: 10-563. II. kerület, Algyő, Tápé terüle­tén : dr. Duba István állatorvos. Lakása: Üjszeged, Odesszai krt, 8. Telefon: 17-639. Szőreg, Tiszasziget, Üjszent­lván, Deszk, Kübekháza terüle­tén : dr. Kis Albert állatorvos. Lakása: Üjszeged. Közép fasor 21. Telefon: 18-599. Az állatorvos kiszállításéról a hívó fél köteles gondoskodni. íífira 17.05: öt év jövőnk - riport 17.11: Sorstársak - a pécsi körzeti stúdió műsora 18.05: Századunk lírája — ism. 18,30: Parabola 19.10: Tévetorna 19.15: Esti mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Ver9 — mindenkinek 20.05: Szombat esti fllmkoktél: Breki és a többiek 20.40: Wusa - m. b. amerikai film 22.30: Dalról dalra — angol zenés film 23.25: Minikrónikák - francia filmsorozat 22.40: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 13.50: Kérem a kővetkezőt! — 7. 12.00: Oldás és kötés ­magyar film 15.35: Gólya vári esték 16.20: Telesport: Gyorskorcsolya; Magyarország­Szovjetunió valogatott vizilabda-mérkózés; Fedettpalyás Atlétikai VB 19.20: Evolucio — bolgár babfilm — ims. 19.30: Tévéhíradó 20.00: Vers mindenkinek 20.05: Szaraz György: Gyilkosok — az Agria Játékszín előadása (14 éven felülieknek!) Kb. Közben: 21.00: Tévéhíradó 2. BELGRÁD L 12.50: Emlékmuzeumok: Jajee 14.45: Játék a havon 15.35: Dokumentumműsor 16.15: Gyermekműsor 17.15: Kosárlabda: Buducnost­Crvena Zvezda 18.45: Költöi derű 11.15: Rajzfilm 20.00: Talaikozaso* a stúdióban 21.00: Custerbridge polgár­mestere — filmsorozat 22.05: Szombat este VASARNAP DELELOTT BUDAPEST L 8.05: Tévétorna 8.10: Mindenki iskolája — Ism. 9.15: Óvodások filmmüsora — ism. 9.35: Tau bácsi - 8. 10.10: Hírek 10.15: Nagy tévében kis mozt 10.45: Jazz-hangverseny 11.40: Török fürdőn Budán ­ism. KOSSUTH 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: Népdalok, néptáncok 9.30: „Vár egy új világ..." 10.05: Opera-múvéRzlemezek 11.06: Rádiószínház 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magyarán szólva 12.45: A Brüsszeli Pro Musica Antiqua együttes Machaut-felvételeiböl 13.00: Arckép emlékeinkből 142)0: Hogy múlat egy magyar úr? 14.10: I£J. Tabányi Antal népi zenekara játszik 14.30: Igazodni a külpiac változásaihoz 15.05: Üj Zenei Üjság 16.00: 168 óra 17.30: Évszázadok mestermüvei 18.40: Rádiószínház 19.10: Töltsön egy órát kedvenceivel 20.10: Világirodalmi mozaik 20.30: Magyar előadóművészek 21.00: Arnyak és rejtélyek 22.20: Emlékek, nyilatkozatok Bartók Béláról 23.03: Nagy mestrek kamarazenéjéből 0.10: Melódiakoktél BUDAPEST L 8.10: Tévétorna 8.15: Iskolatévé 8.55: Kisfilm-összeállítás 9.20: A tűz — ism. 9.50: A mi képernyőnk — ism. 10.10: A világ legszebb asszonya — Ism. 11.55: Keresztkérdés - ism. 14.20: Sport mindenkinek ­szovjet film 14.45: Az állatok titokzatos világa — szovjet film 15.30: A Fekete-tenger hullámai — 2. 16.40: Hírek 16.45: Előszó helyett. A Korda Sándor sorozatról PETŐFI 8.05: Ifjúsági dalok 8.20: Száznyelvü kultúra 8.3S: örökzöld dallamok 9.27: Fúvósátiratok 9.42: Válaszolunk hallgatóinknak 10.00: Szombat délelőtt 12.00: Beat együttesek felvétele) 12.33: Jó ebédhez szól a nóta 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Ritmus 14.35: Orvosi tanácsok 14.40: Csókolj meg Katám ­Részi. 15.10: A tegnap slágereiből 15.52: Tükör, a cica. Gottfricd Keller elbeszélése 16.33: Tessék választani 1 Nyilvános tánczenei bemutató 18.33: Lelátó. Zenés sportmagazin 20.00: Sanzonok, 20.33: Takács Ferenc dokumentumműsora gróf Batthyány Lajosról 20.56: A Hungária Szálló prímása 21.43: Két operett-nyitány 22.00: Szombat esti diszkó 23.15: Slágermúzeum A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István — Kiadja a Csongrád megyei Lapkladő vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Ta­nácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 8740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 26. — 6720, Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta előfizethető » aostablvataloknál és kézbesítőknél Előfizetés! díj egy hónapra 34 íorioa. — Indesi 25 tej — ItibN; UJJ-025 s

Next

/
Thumbnails
Contents