Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-17 / 40. szám
6 Kedd, 1981. február 17. Ahol a sport a tömegeké Közgyűlés a KSZV SE-nél Kosárlabda NB I Duplázott a SZEOL férficsapata AK Mint már arról beszámol- amikor a vendégek újabb tolunk, a SZEOL AK férficsa- sarat dobva biztosították pata szombaton remek iá- győzelmüket. tékkal győzött a KSC ellen. Holnap Előkészületi mérkőzés NB Il-es labdarúgó-csapataink főpróbája következik holnap, szerdán A DÉLÉP SC gárdája Szegeden lép pályára, ellenfele a HMSC csapata lesz. A találkozó délután 2 órakor kezdődik. A Szegedi Dózsa * vidéken, Szarvason játszik Vezetőségválasztó közgyű- Az ügyvezető elnök el- emelni az elmúlt években t pulését tegnap, hétfőn dél- mondta, az egyesület műkő- f^U^St SX utan tartotta a Kenderfono desehez a legszükségesebb által a korábbiaknál íenyegesen és Szövőipari Vállalat sport- anyagi alapúk rendelkezé- jobb eredményeket ert el az első egyesülete a szegedi kender- sükre állnak, de a szakosz- csapat. Figyelemre méltó, hogy fonógyár tanácstermében, tályok es versenyzőik fel- ^sz^' UJSMM "egySíimükií melyen megjelent az szereléssel való ellátottsága des igen jói kamatozott. MSZMP Csongrád megyei csak közepesnek mondhaió. Töraegsport. Messzemenően bizottsága képviseletében A továbbiakban — a teljes- betöltötte hivatását, ha valahol, Czifra Pál. A résztvevőket ség igénye nélkül — érté- ÁGY A KSZV SE-nél el lehet Gyulai Zoltán, a Szegedi kelte a szakosztályokban m«nd«m; a ap°n " Aton^if ií,<fara-^1 igencsak megviselt ,esre vizsgázott . , . .. ... •„ , .. szórakoztatásává vált. A vaiia- állapotban voltak de azért Kenderfonogyár üzemi part- vegzett munkát, maid va- lat doigozói a szegeden és más mX™trk T Jnt r bizottságának titkára kö- zolta azokat a feladatokat, megyékben lebonyolított verse- ""asjegyezu?*. „teszunK roszöntötte. majd ismertette a melyeket az új elnökségnek. ni'e_k_e'l nae>' »ámban, aktivan la, napirendi pontokat. illetve szakosztályvezetésekEzután Ambrózy László. nek kel1 megoldaniuk, az egyesület ügyvezető elnöA SZEOL valamennyi jáMasnap, vasarnap Kecske- tókosa dicséretet érdemel, méten volt a folytatna. A sze. nagybetűs" teljesítményt gedi mérkőzés utan a KSC nyújtott. küzdenitudásból jeAsztalitenisz-szakosztály. A , _ . • , .... vártnál gyengébben szerepelt, ke beszámolt az egyesület ennek oka/ hogy mérkőzéseik munkájáról. Hangsúlyozta, időpontjai egybe estek az egyerózy László megköszönte a megyei és városi párt-, va iKajaroi. Hangsúlyozta, időpontjai egybe estek az egye- , . i .... az egyesület sportéletében te,nl vizsgákkal, igy versenyló- lamint aUami vezetes. a az egyesület sportelete ben lk n<Mn mir,r;í„ „„,,„!,.„_ vállalati vezetés segítségét, s mindazokét, akik támoKözgyűlés A Szegedi AFIT SE kedden tartja taa fi;„1 , ik nem mindig álltak rendelkenagy jelentőségű esemeny zésükre. Esetükben azt sem keliaafSt'éveTmuér^: ^y^^NB^-es^nS gatták "az elnökség munka- rémtettek a javából, kerep fát ff , f JTU , színvonala lényegesen emelke- ját. Ezután Schrott József, a lökkel, no meg szűnni jat, tevekenyseget. Kiemel- dett a korábbi évekhez képest. , . ... .. ., .„ -•—•1 ' " '• • • te, az új vezetésbe olyan Mindent összevetve, a szakosz- számvizsgáló bizottság emoszemélyeket kell választani. ta;ly "}fete},el} az elvárásoknak. ke jsmertetle a rájuk bízott oHd- „ , ,.... . További célok: az első hat kő- M ti KIK az erKoicsi, pouttKai, zott végezzen a csapat, és munka végzésé Sbran valamint a szakmai követel- aranyjelvényes ifjúsági ver- „„t-itou-ot vt.iKi„t menyeknek is maradéktala- senyzőket neveljen. pasztaltakat. Felhívta nul eleget tudnak tenni. A Kajak-kenu-szakosztály. Az gyeimet., a jövőben min továbbiakban megemlítette, egyik „legnagyobb útszáma kell változtatni, mi az, amit - .., , , , , ' szakosztálya az friyesületneU, ma, az egyesület kettős feladatot mim olimpiai sportág, komoly ezután másként kell csidélután 4 órakor valósít meg. Egyrészt bizto- aua,. i .aui^auiAZ vezetőségválasztó sít-1a a vállalat dolgozóinak egyesület az utánpótlás-nevelést . „ ... , vezetőségva 1 aszto a tömegsportba való b^,,. tartja legfontosabb feladatának, Közgyűlését. Az eseményre esolódását. másrészt a minő- mégpedig úgy, hogy minőségi versenyzőit a SZEOL AK rendelkezésére bocsássa. a vállalat KISZ-klubjában ségi szakosztályaival kép(Tolbuhin sgt. 11.) kerül viseli Csongrád megye élsor. sportját PVSK—SZEOL AK 82-78 hogy vasárnap a SZEOL (30-48, 70-70). Női mérkőzés. észnek részt, magukénak te- jöjjön haza ilyen lógó orral, pécs, 300 néző. Vezette: Varkintilc a tömegsportmozgalmat. mint ^ amilyennel mi távo- ga j Nagy j Beszámolója végén Amb- /unlt! Q7t,AI MniNin v Hogy mennyire komolyan aznAJL, ált. MULIIAK B. gondolták mindezt. afelől <19>. NOVAKNÉ (8). Gönsemmi kétséget nem hagyott d°cs. n0)' VERASZTÓ (14), a kecskeméti Sportcsarnok ^^ <15>- c*ere:. Ko^°rközönsége. Hangulatot te- ™an. dn Keriesz (—) Doran (10), Dovalovszkiné nem (2). Edző: Pungor MiUlós. akaró lelkes biztatásukkal Az első félidőben jól játalakították ..oroszlánbarlang- szőtt a szegedi csapat. Ugyegá" a nézőteret. A találkozó sen védekezet, gyors ellentásorán a szegedi kosarasok bi- madásba ment át, leindította zonyították, nem zavarja ellenfelét. A 15. percben Noőket az „aréna" — bár hazai vákné súiyos sérülést szenvemérkőzéseiken is hasonlóban dett — kifordult a bokája —, lenne részük —, és drámai nem tudta folytatni a játéküzdelemben ismét diadal- kot Szünet után, a jelentős maskodtak; győzelemből előny birtokában, könnyeldupláztak a rájátszásban. műsködtek a kék-feketék, A női csapat mindkétszer egyszerűen nem hitték el: a idegenben. Pécsett és Szek- mérkőzést még nem nyerték nálni. Az elhangzottakhoz sorrendben a következő^ szóltak hozz.'.: (kajak-kenu Szűcs Mihály (kézilabdaLabdarúgós SZEOL-győzelem Csehszlovákiában A Csehszlovákiában túrázó DÉLÉP SC: Leskó (Varga), SZEOL AK NB Il-es labda- Czompó, Terhes S., Czibere. rúgó-csapata vasárnap leját- Holler — Petró, Csurka (Mé Kézilabda-szakosztálya csak női csapattal működik. A megyei bajnokságban az ötödik szakosztály), dr. Hajós Imhelyen vegzett, teljesítményével re (labdarúgó-szakosztály), Nagy László szárdon játszott. Első talál- meg! Hibáikat kihasználták szakosztály), kozóján — hosszabbítás után a pécsiek, mégpedig úgy. — balszerencsés vereséget határtalan lelkesedésükkel szenvedett. Az utolsó húsz ledolgozták hátrányukat —a másodpercben egyenlítettek szegediek hat perc alatt csua vendéglátók, majd a pán három pontot értek el! elérte a kijelölt celt. A jövőben Zalatnay Lajos (labdarúgó- hosszabbításban jobbnak bi. —. kiegyenlítettek. A hoszaz egyesület vezetése elvárja, a szakosztáiy) CzifTa Pal, zonyultak Szekszárdon már szabbításban a hazaiak fölémegyei bajnokságban az 1—3. hely valamelyikén végezzen az együttes. Természetjáró szakosztály. Az elmúlt Időszakban betöltötte hivatását. örvendetesen emelkedett a létszám, melynek közel felét a nyugdíjasok képezik. Az szotta harmadik, utolsó mér kórósét. Ellenfele az I. osztályú besztercebányai együttes volt. SZEOL AK—Besztercebánya 4-3 (2-2). Besztercebánya, 2 ezer néző. szár), Zádori (Diószegi) — Miklós E., Török. Wenner (Parti). Fagyos, egyenetlen talajú pályán mérkőztek a csapatok. Az első játékrész egysnSponner igazgató. A közgyűlés végül megválasztotta a KSZV SE új elnökségét. Az egyesület elnöke dr. Szabó István, ügyelmult években a szakosztály vezető elnöke Ambrózy felszerelése gyarapodott, ezeket László léit. Elnökségi taJenö személyzeti ,.hozta magát" a csapat, tu- nye egyértelművé vált, és — játékával biztosan a mérkőzés egészét véve ha szerencsével is, de győztek. SZEOL AK—Szekszárdi Dózsa 69-55 (35-26). Női mérkőzés. Szekszárd, 400 néző. Gaa vállalat dolgozói mind nagyobb számban veszik igénybe. Az egyesület tovább szeretné bővíteni lehetőségeiket, mind több dolgozónak kíván kult'.Vált sz'Örangú ellenfelek küzdelmét rakozást, túrázás, biztosítani, hozta. Fordulás után rákap- Labdarúgó-szakosztály. AS?E01, AK.: Ujhelyi — csolt a H. Szabó Lajos SE. s egyesület legrégibb és egy: r Furkó (Hevesi), Kozma Z., megérdemelt győzelmet ara. legjobb eredményeit elérő kár Hojszak, Kutasi (Kollár) — tott. A DÉLÉP SC-ből senkit sége. Sajnos, az erőfeszítések Szabó, Marton (Hagelmann), sem lehet kiemelni. nem tudták megfelelő szintre Repka — dr. Jernei, Kun, Polyvás. A csehszlovák I. osztályú bajnokságban szereplő besz tercebányaiak ellen a szegedi, ek mindkét félidőben jol játszottak, megérdemelten nyertek. A szegediek góllövői: Kozma (1 l-esből), Szabó, Hágelmann. Kun. gok: Vőneki Antal, Kopasz Imre, Kovács Imre, Kaszás József, Poíztner Lajos. A számvizsgáló bizottság elnö!••?: Schrott József, tagjai: Pcíi.'nszki A^hertnc, Csorba Magdolna. A közgyűlés jutalmazásokkai ért véget. * Kézilabda Hírlap Kupa Ismét a Volán SC a győztes datos nyert. SZEOL AK—KSC 77-72 (34-41). Férfimérkőzés. Kecskemét, 500 néző. Vezette: dr. Frizzi, Simó. SZEOL AK: Boros (12). Vezette: Péter Gy., dr. Dobi (2), Molnár (8). Lestár ramvölgyi. (12), Vincze (8) Csere: Mé- SZEOL AK. Mo]nár E (26) szaros (10), dr. Kecskes (11). . „„ ... Kovács (14), Edző: Guóth ÜORÁN (16). Gondocs (8). Iván. Verasztó (3), LÁZÁR (8). Kipontozódás; Mészáros Csere: DR. KERTÉSZ (8). (22. perc). Dobi (27. p.). Ko- Edző: Pungor Miklós. SZEOL AK)" (VaIamennyÍ A szegediek „összeszedték" / , magukat, tudatos játékkal Az első jatékreszben meg- l ték eIlenfelüket. Fekitezott a szegedieken,^ hogy gyelmezt:tCn küzdöttek, jól , ma. V(|dekézté!;, támadásaik is kosárral fejeződött be. A. 13. percben Verasztó ellen a negyedik személyi hielőző nap „kihajtották' íukal. A hazaiak nagy ira- rcnc;re mot diktáltak, jól dobtak távolré.'. erőszakosan j.i 'szóltak. A játékvezetők. hogy elejét vegyék a a s durvulásápak, sűrűn sípoltak. mindebben esuy.án az a furcsa, hogy legtöbbször kettős személyi hibát Hé i,ck... úttal gyengébbnek tűnt az évek óta megszokottóL A tornazáró nap eredményei. Férfiak. Az 1-2. helyért: Sz. Volán SC -Sz. DEl.ÉP SC 31-23 (12-8). Vezette: Kiiment, papp Gy. LeffVasárnap befejeződött Sze8> geden a városi sportcsarnokban a Csongrád megyei NB-s A DÉLÉP SC NB II-eslab- női és férficsapatok kézilabdarúgó-csapata szombaton datornája a Csongrád meMezőtúron lépett pályára. A gyei Hírlap vándorserlegei- _ kék-fehérek nagy különbsé- ért. A háromhetes küzdelem- Jobb dobók: Lele to, Lukács, gű vereséget szenvedtek ven- sorozat jól szolgálta a csa- oiáh B. 6-6, Hubai. Barabás 3déglátóiktól: patok felkészülését a közel- £_3,netve Noel 6' Paku' Klss u B,„hn laiov sr_né. ső bajnoki nyitányra, de *"a 3_4. helyért: Békéscsabai " !>zaDO , ajOS egybe erőfelmérést is jelen- Előre-Spartaeus-Szarvasl FőlsLEP SC 4-0 (0-0). Mezőtúr, tett a résztvevőknek A kö- kola-Spartacus 26-25 (io-4>. v.: 200 néző. Vezette: Asztalos, zönség érdeklődésétől kísért SS^'o^ o^^'n^iSfi viadal egyértelműen bizo- 7> Mancsúr 4. szilágyi 3. nyitja, a Csongrád megyei AZ 5-6. helyért: Ceglédi KOzNB-s csapatok erőviszonyá- GÉP-HODIKÖT 23-22 (I9-»). V.: „ „„,„ .;•,•, Czikkely, Tárnok. I-d.: Farsang ban nem történt szamottevo s> Len/vel 5> Jón4s 4> UL Kors6s változás, a kupavedo iden is «, Nagy A. 5. — tavalyhoz hasonlóan — A 7-8. helyért: HÖDGEP Kkmind a férfiaknál, mind a dorozama-üjkígyósi nőknél — a Sz. Volán SC 3. Sv„ Testi) 6 3 - 3 130-126 6 1. HODGEP Kkdorozsma 6 - - 6 98-166 A legjobb kapus címet és tiszteletűi iat Erdőháti (szentesi Konktakt.t) kapta. A gólkirály Juhász (H. Porcelán) lett 48, oe a játékvezetők, őt dc. Kertész váltotta fel, aki nagyszerű játékkal rukkolt !'i. Fordulás után váltózaiianul a szagediek irányi . .. toltak, magabiztosan játszvx A SZJCCOL a 3. perct 1 veze. c, mcgérdemeit sikerű. ett először, később fej tej mellett haladtak a c patok. A 38. perctől így alakú t ar, eredmény: 63-GíV 69-68,69-70, 71-70, 73-70, 73-72 A mérkő. zés vége előtt 29 másodpercmásodik Marozsán E. (Szentesi cei (;) két büntetődobáshoz jobb szegedi Konktakta) 47, harmadik Kőtele- jutottak a hegedjék. Oldal- (20), Csonka !:et. NR l-es Ifjúsági mérkőzések. Nők. SZEOL AK— PVSK 51-47 (22-23). Pécs. Vezette: Tóth, Kovács. Legdobók: Hary (13), Nemes góiiai. ról is játékba hozhatták voL (8). SZEOL AK—Szekszárd A kupákat, illetve a tisztelet- na a labdát Molnár azonban 64-52 (11-18). Szekszárd. Vedijakat szedő István a verseny- elvállalta a' két dobást, és zette: Kassai, Hegyi. LegCsongrácf megyei Hir.ap^sp'Vt- mindkettőt értékesítetteMdá- jobb ^egedl dobók: Csonka rovatának vezetője adta át rom másodperc volt hátra, (14), Dovalovszkine (12), Hegedűs (9). (Szentesi Kontakta) 40 Bulgária— Isztambul 1981. IV. 12—18. Utazás: autóbusszal Elhelyezés: 2 ágyas szállodai szobákban Ellátás: reggeli + vacsora Részvételi díj: 5600 Ft + útlevél + költőpénz B p • r r usojaras 1981" Időpont: 1»B1. március 1. Utazás: autóbusszal Részvételi díj: 272 Ft (ebéddel együtt) © Jelentkezés és részletes felvilágosítás az. EXPRESS Ifjúsági és Diák Utazási Irodában, Szeged. Kígyó u. 3. Tel.: 11-303, 11-310 s lett 34. második Noel (Sz. DEa LEP SC) 33, harmadik Jónás Tsz. SK 36-33 (19-15). V.: Dr. Bicsérdi, Varga. Ld.: Gyuris 14, Polyák, illetve a Szentesi Kontakta Link 6-6, Kormány s. — lett. A torna legjobb kapusa címet és tiszteletdíjat Bartalos Z. (Sz. A torna nyolc férficsapata volán so kapta, A gólkirály két csoportban előbb kör- Gyuris (HODGEP Kkdorozsma) mérkőzést vívott, majd a Lí.p 33 csoportok azonos helyezett- (ceglédi KÖZGEPJ 32 góllal, jei a Vasárnap délelőtti hely- Nők. Szemesi Koniakta—Sz. osztókon alakították ki a Textil 21-20 («-9>. v.t DzsipoM, véfzxó sorrendet A férfiak K,ss S" IxS': Kot-"'klné »• Ma" vegso sorrendet, a teruaK rozs4n F 7> Elek 2, m. Karkus, mezőnyéből kiemelkedett a rári 5-5. Farkas 4, Domonkos 3. Szegedi Volán SC NB l-es H. poroeián-Sz. Textil 25-20 gárdája, a közlekedésiek va- /'«-»>• hv" „KaJa"z; , 1 . , .... , Ld.: Juhasz 13, Lázár 5, Tatar [amennyi talalkozón a vara- 3> „, K.arkus 7, oobozy 6, kozásnak megfelelően bizto- Fári 3. san győztek. Az alacsonyabb szentesi Kontakta-HODC.Ep nsztálvii ellenfelek még mee- kkdorozsma 26-22 (7-61. V.: Kiss osztályú eiienteiek meg meg s papp Gy . Kf-neiekiné 9, szorítani sem tudtak. Az el- Marozsán E. 8, Orosz 3, Bors. ső helyért vívott mérkőzésen Marozsán m. 2-2, ui. csomor, az NB I B-s DÉLÉP SC el- Domokos, Hegedűi. 2-2. ' • • , •„ ,,„, . • , H. Porcelán-HODGEP Kklen ÍS végig vezetve, bizto- doroz,ma 28.21 (15.10). v. Gyönsan nyertek. , syösi. Kékes Szabó. Ld.: Juhász ,8, Paku 5. Gál, Lázár, Talár 3A negy noi csapat komoly 3> „, Hegedűs 8. Csomor 5. megterhelést jelentő küzde- Farkas 3. lemsorozatból a Szentesi A végeredmény Kontakta együttese került ki L Szentesi Kontakt^ t jrj ^ M győztesen. A női mezőny ez- z. H. Porcelán 6 4-2 127-103 8 A Központi Statisztikai Hivatal Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállala' Békéscsabai Számítóközpontja felsőfokú végzettséggel. ESZR-es gvakorlatta' rendelkező fiatal munkaerőket keres 75-ös számítógép mellé rendszerprogramozói és propiMóí munkakörökbe le'entkezéseket kériük a KSH SZÜV Békéscsabai Számítóközpontja Békéscsaba, Irányi u. 5 (5600) szám alá küldeni. így kellett volna tippelni! 1. Bologna—Perugla 4-0 1 2. Brescia—Roma 1-2 2 3. Cagliari—Internazionale l-l x 4. Como—Juventus 1-2 2 5. Fiorentina—Avellino 2-1 1 6. Napoll-Ascoli törölve 7. Torino—Catanzaro 2-0 1 8. Udlnese-Plstoiese 1-0 1 9. Atalanta—Palermo L-L X 10. Lanerosst—Taranto 1-0 1 11. Pescara—Genoa 2-1 1 12. Riminl—Spal 1-0 1 13. Sampdoria—Cesena 0-0 x 14. I.ecce—Bari 1-3 2 15. Foggla—Catanla 0-0 X A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 289 darab, a nyeremény 8141 forint. Ezek közül 13 plusz l-es 75 darab, nyereményük 18 ezer 598 forint. 12 találatos szelvény 4375 darab, nyereményük 359 forint. 11 ilalatos szelvény 33 037 darab, 1 nyereményük 47 forint. 10 találatos szelvények száma 139 ezer 502 darab, a nyeremény 21 forint. (MTI)