Délmagyarország, 1981. február (71. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

8 VasárnaiJ. 1981. február 15. immMSWWM wmmm AAAJS®•® Egy este Fejemet karomra támasztottam és belemélyedtem „A írancia forradalom történe íéoe", mindenről elfelejtkezve a világon. Egyszer csak azt éreztem, hogy hátul valaki megfogja a kabátomat. Aztán könyökkel hátbaütnek. Majd karom alatt megjelent egy fából készült tehén buta pofája. Ügy tettem, mintha nerA venném észre ezeket a ravaszságokat. Mögöttem az a valaki sikertelen risérletbe fogott, hogy kihúzza alólam a széket. Aztán megszólalt egy hang: — Bácsika! — Mi kell. Lidocska? — Mit csinálsz? Kisg3'erekkel mindig felettébb ostoba hangot ütök meg. — A zsirondisták taktikájáról olvasok, gyermekem. Höszszan bámul rám. — Miért? — Azért, hogy az analitikus módszer fénysugarát Vessem a korabeli politikai szituáció homályára. — Miért? — Hogy szélesítsem látókörömet és fejlesszem szürkeállományomat. — Szürkét? — Igen. Ez egy élettani kifejezés. — Miért? Ördögi türelme van. Ezerszer is képes megkérdezni, hogy „miért" T — Lida! Beszélj nyíltan, mit akarsz? A tagadás csak súlyosbítja az ember bűneit. Ó, női következetlenség. Lida sóhajtva válaszol: — Semmit sem akarok. A képeket akarom nézni. — Lida, üresfejű asszonyszemély vagy. Fogd ezt az újságot és páni rémületben menekülj a hegyek közé. — És aztán mesét is akarok. Kék szeme, tündöklő haja mellett elhalványul „A francia forradalom története". —. Nálad, kedvesem, a kérés több mint állítás. Nem lesz egy így jó. Inkább t« mesélj nekem. Térden csúszik hozzám és nyakon csókol. — Sose hagysz békén engem ezzel a meséléssel, bácsikám. Hogy meséljek és meséljek. No, figyelj csak ide ... hallottál már Piroskáról? Csodálkozó arcot vágtam. — Most hallom először. — Akkor figyelj... Hol volt, hol nem volt, volt egyszeregy kislány, akit Piroskának hívtak ... — Már bocsáss meg, de nem tudnád megmondani, hogy pontosan hol is volt? Felvilágosítás céljából, a mese fejleményei során. — Miért? — Szóval, hol lakott? Lida elgondolkodik, majd kiböki az egyetlen városnevet, amit ismer. — Hááát... Szimferopolban. — Nagyszerű! Égek a vágytól, hogy hallhassam, mi következik. — ... Kosarába rakott pogácsát még vajat, és elindult az' erdőn át a nagymamájához ... — Ez az erdő magántulajdon volt vagy kincstári birtok? Csak. hogy békén hagyjam, szárazon odaveti: — Kincstári. Ment, mendegélt. egyszerre csak előtte termett a farkas. — Latinul: lupus. — Micsoda? — Azt kérdem, hogy mekkora volt a farkas? — Ekkora. Es azt mondja neki... Fintorog és úgy mondja: — Hová még, Piroska? — Lida! Ez nem igaz! Hiszen a farkasok nem tudnak beszélni. Te becsapod szegény öreg bácsikádat! Szenvedóen összeszorítja száját. — Többet nem mondok mesét neked. Elszégyelltem magam. — No, akkor majd mesélek én neked. Hol volt, hol nem volt, volt'egyszer egy kisfiú... •-L Es hol lakott? — kérdezi kajánul. — Az Urál nyugati hegynyúlványánál. Történt pedig, hogy az édesapja egyszer kivitte a kertbe, ahol alma termett. Leültette az egyik fa ala, ö maga pedig felmászott a fára, hogy almát, szedjen. A kisfiú megkérdezte: ..Édesapám, van az almának lába?" ..Nincs, kisfiam." „Akkor én megettem egy, varangyosbékát.!" Ezt az ostoba, hülye mesét egy részeges öregasszonytól hallottam valamikor. De Lidára döbbenetes hatással volt. — Jaj! Varangyosbékát evett! — Képzeld. Bizonyára eltompultak nyelvén az ízlelő szemölcsök. Most pedig menj szépen, olvasni akarok. Vagy húsz perc múlva megint az ismerős ráncigálást érzem a kabátomon, egy könyök puhán hátba bök és suttogás hallatszik. — Bácsika! Tudok egy mesét. Nehéz neki kosarat adni. Szemei úgy ragyognak, akár az apró csillagok, és száját olyan mulatságosan csücsöríti. — No, rendben van. öntsd ki fájdalmas lelkedet. — Itt a mese. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Az édesanyja kivitte a kertbe, ahol azok a... körték termettek. Felmászott a fára, a lányát pedig a fa alá ültette. Bizony. Aztán azt kérdezi a kislány: „Édesanyám! Van a körtének lábuk?" „Nincs, kislányom." „Akkor én megettem egy tyúkot!" — Lidka! De hiszen ez az én mesém! A felháborodástól reszketve ütöget kezével és közben kiabál: — Nem, az enyém, az enyém, az enyém! A tiéd más. — Lida! Tudod, hogy ez plágium? Szégyelld magad! Hogy végét vesse a beszélgetés kínos fordulatának, megkér: — Mutass nekem képeket! — No jó. Akarod, hogy mégkeressem az újságban a vőlegényed képét? — Igen. Előveszek egy ócska újságot. és kikeresek benne egy torzképet, amely Gogol Vij-ét ábrázolja. Gúnyolódva odanyújtom neki. — Nesze, itt a vőlegényed. Elborzadva néz a szörnyszülöttre. majd lenyelve a k&sérű sértést, színlelt nyájassággal mondja: — Hát jó... Most add ide, megkeresem én a te vőlegényedet. — Talán menyasszonyt akartál mondani? — Igen, menyasszonyt. Megint csend lesz. Lida lemászik a díványról, nagyokat sóhajt, és lapoz, lapoz a könyvben. — Gyere ide, bácsika — szólal meg bizonytalan hangon. — Itt a menyasszonyod. Ujjával félénken egy agasbogas füz göcsörtös törzsére mutat. — Nem lesz ez így jó, lelkem. Miféle menyasszony ez? Hiszen ez egy fa. Keress inkább vaiami utálatos asszonyt. Csend lett újból, csak a gyorsan pörgetett lapok zizegése hallatszik. Majd halk, gyönge sírás. — Lida, Lidocska... Mi bajod? A bőven ömlő könnyektől alig tud beszélni, rádobja magát a könyvre, úgy zokogja: — Nem tudok ... neked ... elég utálatos ... menyasszonyt találni. Vállvonogatva ülök le a „Forradalom" mellé, elmerülök az olvasásba. Lida az ajtó kulcsát tartja még nedves szeme elé, és a nyíláson keresztül néz rám. Elbámul azon, hogyha személez közel tartja a kulcsot, akkor egészben lát engem, ha messzire, akkor pedig csak egy darabkát belőlem. Nyögdécselve lemászik a díványról. felém jön és mögöttem egy arasznyira néz bele a kulcsba. Szemében ott ragyog az őszinte csodálat és csodálkozás a természetnek e rejtélyes talánya iránt... ARKAGY1J AVERCSENKO 11 Egsizmus" és presztízs A műszaki egyetemeken és főiskolákban terjed az „egsizmus". vagyis az a jelenség, hogy a diákok elégségessel csúszkálnak át vizsgáikon — mondta nemrégiben s: országgyűlés ipari bizott, sásának ülésén egv fiatal képviselőnő. a Diósgyőri Gépgyár mérnöke. Ezzel egyszersmind utalt arra is. hogv a műszaki pályák presztízse jócskán csökkent, következésképpen gyengült vonzereje is. A műszaki egyetemele némely karán már. az utánpótlás felkészültségi színvonalát illetően aggályokra okot adó. alacsony mérce szerint veszik fel a jelentkezőkel — hallani több helyről is. Mi az oka ennek a jelenségnek? Mi sz oka anr.ak. hogy némelyik műszaki diflomás — önszántából — fizikai munkakörben. gép mellett; nem a képzettségének megfelelő beosztásban helyezkedik el? S mi az oka annak. hogy lassan már meg sem lepődünk, amikor megtudjuk: az egyik fővárosi uszoda büféiében a pincér teendőit egy okleveles mérnök látja el? Jóllehet, a műszaki pályákra is többségében a szakma • iránti vonzalom, a tenniakarás viszi a fiatalokat. tenniakarásuk azonban sok helyütt akadályokba ütközik. Ki kell várni sorukat.. hogv előbbre lépjenek, addig csalt másod-. harmad-, húszadrangú feladatokat látnak el. Ezt részben az is okozza, hogy nincs megfelelő arány n különböző típusú és végzettségű műszakiak — mérnökök, üzemmérnökök, technikusok — között. Sok az elméleti, kevés a gyakorlati szakember. A hozzáértők szerint nem vált be például az a tíz esztendővel ezelőtt bevezetett képzési módszer. amely megszüntette a technikumoltat és helyette szakközépiskolákat hozott létre. Sokan problematikusnak látják az üzemmérnökképzést is. Az üzemmérnököknek a technikusnál magasabban képzett gyakorlati szakembereknek kellene lenniük. Ám' nem annyira gyakorlati mérnökök, mint elméletileg gyengébben képzett s?akemberek. A pályát sokan a méltánytalannak tartott anyagi-társadalmi megbecsülés miatt hagyják el. A j Mecseki' Szénbányákban műsza- ! ki értelmiségiek körében végzett | vizsgálat szerint a mérnökök. ; technikusok, konstruktőrök a kü- j lönbözó társadalmi, gazdasági, j műszaki körülményeket tekintve j legkevésbé a társadalmi megbe- j csüléssel elégedettek. Ami az anyagi díjazást illeti, az utóbbi időszakban — viszonylagosan — sokat romlott. A Lenin Kohászati Műveknél és a Diósgyőri Gépgyárban például a műszakiak bére — ha a munkások átlagbérét 1nek vesszük — 1971-ben 2,1 volt, s ez a szám 1980-ra 1,32-re csökkent. Falusné Szikra Katalin a Társadalmi Szemle márciusi számában megjelent cikkében táblázatot közöl az iparban foglalkoztatott műszaki alkalmazottak kereseti alakulásáról. Eszerint 1955ben 72 százalékkal. 1978-ban 39 százalékkal kerestp^ többet a műszaki • alkalmazottak, mint a munkások. Ilyenformán ma a beosztott mérnök keresete alig haladja meg a szakmunkásokét, sőt. sokszor alatta marad annak. A mérnökök összeadptt. úgynevezett ..életkeresete" n negyvenéves korukra éri el a munkásokét. Ez azért Is gondot okoz. mert számos szociális kedvezményben — például a lakáselosztásnál, gyermekük óvodai, bölcsődei elhelyezésénél — hátrányos helyzetbe kerülnek. Tény persze, hogy ez sem általános: a vidéki' ipartelepítés sok helyütt csak úgy oldható meg. ha a műszaki szakemberek, a fővárosi, illetve a nagy iparvárosok körülményeihez képest, kedvezményeket kaprait fizetésben, lakásban, s van perspektíva az előrelépésre is. Az említett okok — legalábbis részben — talán választ adnak az írás eleién feltett kérdésekre: az „egsizmusra" és a presztízs csökkenésére. Am az is nyilvánvaló,' hogy a jelenlegi helyzetben, a szűkös pénzügyi keretekből a a műszaki értelmiség anyagi gondjai nem enyhíthetők. nem szüntethetők még általános béremeléssel. Elgondolkodtató azonban. hogy a műszaki alkotó értelmiség túlóráit, az otthon munkával töltött szombat-vasárnapjait nemigen díjazzák. Méginkább továbbgondolásra és megfontolásra érdemes a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének javaslata. amely szerint a kedvezményekre való jogosultságot a jövőben nem egy réteghez, szakmához való tartozás alapján, hanem egyénileg, a végzett munka szerint kellene elbírálni. Tény. hon' az országban általában nem túl jó az emberek úgynevezett bérdifferencia-tűrőképessége. Ám az is valószínű, hogv n legtöbb vállalatnál még bőven a tűréshatáron belül vannak. s lenne lehetőség arra. hogy a iól ..húzó" műszaki értelmiségi is többet kereshessen. Ez a vállalatoknál, szövetkezeteknél. intézeteknél „önérdek" la. Hiszen az a vezető, aki nem ismeri fel a műszaki értelmiségi szerepét, jelentőségét mulasztásának következményeit előbbutóbb vállalata eredményein ia tapasztalja majd. MOLNÁR PATRÍCIA Micsoda igények Sokat kell fáradozniuk azoknak a fiataloknak, akik 1980-ban fejezték be tanulmányaikat hogy állást találjanak. Igényeiket le.kell szállítaniuk. ,.Mit tervez az ön fia?" „Közgazdasági doktorátust szerzett és taxisofőr lesz. örülünk a szerencsének, hogy tanulmányai befejezése után azonnal ilyen állást szerzett!", „Bizonyára jók az összeköttetéseik?" „Valóban ismerünk valakit. akinek három taxija van. A fiam előbb maga keresett taxisofőri állást. Néhány hónap után azonban belátta; nem az számít, ki mit tud, hanem az, hogy ki kit ismer!" „És mik a tervei a Gertrúd lánynak?" „Most fejezte be irodalmi tanulmányait és kilátásban van számára egy pincéméi állás. Ab'oan reménykedik, hogy mégis sikerül áruházi eladóként elhelyezkednie. Mi mindenesetre figyelmeztettük őt, hogy az áruházak manapság csak olyanokat vesznek fel eladónak, akik alkalmazott matematikai diplomával rendelkeznek". „A fiam. Heinz nem panaszködhat a szerencséjére. Már az utolsó jőgi szemesztere során állást .biztosítottak számára!" „Ügyvédi irodában?" „Ah, dehogy: a postai levélelosztó'oan ..." „Önök bizonyára nagyon büszkék rá". „Igen. Legalább tudjuk, hogy nem hiába hoztunk érte hét éven át áldozatot. Az ön lánya, ugye, most fejezte be tanulmányait a Művészeti Akadémián?" ..Valóban, méghozzá kitüntetéssel!" ..Nos. és milyen hivatást választ?" „Néhány valóban csábító ajánlatot kapott. A legszívesebben a helyi újsághoz került volna. Ez kikerült is neki: hirdetéseket vesz fel telefonon". „Szeretném, ha megismerné a fiamat. Most szerzett biológiai doktorátust, és egy kertészetben virágágyakat fog majd ásni" ... Ez van! ART BUCHWALD Olvasom valamelyik magazinban, hogy az NSZK-ban is mi vagyunk többen. Ott a lakosság ötvenkét százaléka hord Okulárét, s ezzel számomra. aki magam is két szódásüveg vastagságú dioptriás nagyítót hordok a szemem előtt, mintegy helyreállt a teremtés igazsága. Nincs olyan távol, hogy ne emlékeznek, miképpen csúfoltak társaim a suliban. amikor még csbpán legfeljebb ablaküvegnél alig • vastagabb szemüveg illeszkedett piszének is mondható szaglószervem nyergére. Én voltam a szemüveges kígyó, a vaksi hólyag, aki se futballkapuba, se úszómedencébe nem való — egy szemüveg az antivilágban azt jelentette, hogy tornából is egykönnyen felmentették az embert. Engem már régen nem zavar a szemüveg: az előnyeit igyekszem élvezni, és nem a hátrányait. Ha szemüveg van rajtam, soha még pucéron sem érzem magam meztelennek : van rajtám legalább egy, igaz, diszkréten átlátszó darab, embervoltom egyik félreérthetetlen jegye, Szemüvegesek melyet, ha akarok, hát leveszek, ellentétben például a pápaszemes kígyóval, akinek a' természet ragasztotta oda az okulárét. Az ember, könyveltem el magamban, optikus lény, mert immár fél évezrede feltalálta a szemüveget, s csak néha borzadok el, laikus. ként. orvosi könyveket is olvasva, hogy a szemüveget a medicina latin tolvajnyelvén éppúgy protézisnek hívják, mint a műfogsort, vagy a műlábat. No, de a leverő pillanatokat is megédesíti az a tudat, hogy többségbe kerülünk. Nincs messze az az idő, mikor az iskolában a sok szemüveges nebuló „meztelenszemű"-nek csúfolja a szemüvegnélküli kisebbséget, amikor — a többséghez való igazodás elnyomhatatlan ösztönétől, és a magam számításától vezettetve — csiszolt ablaküvegből szemüveget / kezdenek hordani azok is, akik különben pompásan látnak, anélkül, csak éppen nem akácnak feltűnni, kiválni a tömegből. Egyáltalán, ez a szemüvegdolog. s a győzelmünk közeles ígérete rádöbbentett arra. hogy elég volt, igen, elég. Elég volt kisebbségben anynyi ideig! Üldöztek már, mint szemüvegest, mint fiatalt, mert az is sokáig kisebbség volt, mint értelmiségit —, s eddig ritkán sikerült lépteimet a többséghez igazítanom. Most végre, akár tetszikj akár nem, többségiségemnek igencsak látható jelével járkálhatok a világban. Ismét sikerült felszabadulnom valamiben: szemüveges vagyok. Vakok közt félszemű a király — tartja a közmondás, Hát még, akinek négy szeme van, mint nekem! Győztünk, barátaim, kiáltanám a legszívesebben, de sajnos. egy-egy nagyobb fejmozdulatnál leesik a szemüvegem. Szemüveg nélkül pedig ismét kisebbség lennék. A végén még üldözni kezdenek. UNGVÁRI TAMÁS