Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-11 / 9. szám

így folytatta: — Akkor Ilonkával úgy határoztunk, hogy mi is így fogjuk szeretni egymást. Ilyen vak bizalommal, a sors iránt, az emberek iránt, egymás iránt. — És most le fogtok vetkőzni? — kérdezte Máder, öblösen nevetve. — Ti megkergültetek ... — Én valaha modell voltam — mondta Ilonka lassan —, én akármikor, akárki előtt levetkőzöm. Van a fenekemen egy anyajegy, de hát kit zavar az? — Ti ittatok már ... előre? — kérdezte Ircsi óvatosan, közben Máderre nézett. Máder nem nézett vissza rá. a levegőbe bámult, valószínűleg elképzelte Ilonkát meztelenül, a fenekén megpróbálta elhelyezni a képzeletbeli anyajegyet. — Nem ittunk semmit. Csak eszünkbe jutottak az oroszlánok — mondta Ilonka. — Ugye, te sem ittál még, Adám? — Nem. Illetve csak most, ezzel a pohárral. — Ti tényleg úgv akartok élni, mint a... vadállatok? — kérdezte Ircsi, kicsit belepirulva a gondolatba. — Mi is azt hittük délután, hogy . .. — Igaz is ... Bocsánat. Azt hiszem, Laci akart mesélni valamit..., 'hogy ma délután az állatkertben ... — Zende hátradőlt, próbálta átfogni felesége vállát, de Ilonka óvatosan, szinte észrevétlenül kisiklott a karja alól. Zende rágyújtott. Csönd lett. Ircsi még mindig kicsit ijedten pillogott Ilonkára, Máderra: ismerte a férjét, tudta róla, hogy milyen könnyen fölgerjed. Különösen az előrehajló r.ok látványa volt Máderra élénkítő hatással, ezért Ircsinek egyszerű dolga volt. Ha akart Mádertől valamit, csak leejtett valami zajosan koppanó tárgvat. és lassan lehajolt érte. Máder csak odanézett, és máris indultak az ágy felé. De akár nagymosás közben is, a fürdőszobában ... Máder kényelmesre fészkelte magát a fotelban, és pontosan ott folytatta a mesélést, ahol abbahagyta: — Szóval, karomon életem legkisebb párja. Már megnéztük a zebrákat, az elefántokat, a vízilovat, pontosabban vízidisznót, a madarakat, a majmokat, és egyszeresak mit látunk? Az oroszlánok ketrecében két meztelen fiatal, egy fiú és egy lány feküdt, pontosan úgy, mint a ti oroszlánjaitok. A ketrec előtt nem mertek megállni az emberek, csak odasandítottak, aztán mentek is tovább ... — Nem igaz! — kiabált Ircsi. — Nem igaz! Hazudsz! — Pedig te is azt mondtad, milyen szépek. — De fel voltak öltözve! Volt ruha rajtuk. Csak lakásuk nem volt! Azért nem néztek oda az emberek! — Én se hiszem el — mondta Zende. — Még hogy két fiatal, meztelenül, az oroszlánketrecben ... — És a rendőrök? Vagy a mentők?... azok hol voltak? — Én elhiszem — mondta Ilonka, és úgv nézett Máderra, ahogy valaha Zendére nézett, mikor még igazán szerette. — Én elhiszem, hogy meztelenek voltak — mondta még eevszer. És mosolygott. — Menjünk azonnal haza! — Ircsi kiabált, szinte sírt. — Nem megvek sehová! — mondta nyugodtan Máder. — Itt vagyok a barátaimnál, a barátaim szeretnek engem. Igaz? — Igaz — mondta Ilonka. — Akkor megyek egyedül. — Men.i! — Máder nem volt goromba, csak őszinte. — Várj. Ircsi. lekísérlek — mondta hosszú szünet után Zende. — Nekünk itt nincs most semmi dolgunk. — Csak tréfáltunk — mondta Ilonka később. — Csak tréfáltunk — mond • ta Máder. És csöndesen megvacsoráztak. APÁTI MIKLÓS Ormánsági kirándulás Baranya megye délnyugati sarkában, a Dráva- és az Okor-folyók között különlegesen érdekes néprajzi tájegység terül el, az Ormánság. Még a múlt században is vizes, mocsaras terület volt, lakói emiatt házaikat hatalmas talpfákra építették („talpasház"), a falakat sövényből fonták, sárral tapasztották. Érdemes végigutazni a Siklós—Sellye útvonalon, ahol az útközbeni községek is sok érdekes művészeti, történelmi, néprajzi látnivalót kínálnak. Kovácshidán a közelmúltban egyházművészeti kiállítás nyílt, ahol középkori ötvösmunkák", múlt századi templomi kegytárgvak, díszes kötésű bibliák láthatók. A község nevezetessége még a református templom karzatának festett fakazettái. Hasonlóan díszített falusi templomokat láthatunk még Adorjáson, Drávaiványiban is. A kórósi templom festett mennyezet- és karzatkazettái a népi díszítőművészet kimagaslóan értékes alkotása. A mennyezetkazetták 1795-ben és 1'134-ben, a karzat festése 1836ban készült. Sellye az Ormánság központja. Itt hozták létre a Kiss Géza Ormánsági Múzeumot. Kertjében egy eredeti talpasházat tekinthetünk meg, korhű berendezéssel. A község másik nevezetes épülete az 1700 körül épült Batthyány-kastély. Parkja ritka növényeket őrző, jelentős arborétum. TAKÁCS GÁBOR Bajkeverő oroszlánok Z

ende Ádám és felesége, Ilonka már hónapok óta éltek lakótelepi lakásukban úgy, hogy nem történt velük semmi. Se jó, se rossz. Felkeltek, Ilonka tornázott, megreggeliztek, majd Zende vagy bement az Intézetbe, vagy sem. Ha összevesztek, olyankor annyira gyűlölték egymást, hogy kénytelenek voltak mindig sietve kibékülni, mert „különben erkölcstelen volna a további együttélés". Zende Adám kutatómérnöki állása is oka volt annak, hogy aránylag sokat voltak együtt otthon, no meg az is, hogy, Ilonkának már jó ideje nem sikerült „képességéhez és képzettségéhez" illő állást találnia. Ettek, ittak, szeretkeztek a lakásban. Aztán egyszeresak elkezdtek vágyódni régi, elhagyott barátaik után. Erre az estére végre bejelentkezett Máder Laci és a felesége. Zendéék délután húst sütöttek, takarítottak, megfürödtek, majdnem szeretkeztek is, de közben, Zende ironikus megjegyzése miatt valahogy elment a kedvük az egésztől. » Beesteledett. „Mintha vasárnaponként gyorsabban sötétedne ..." — mondta, vagy inkább mormolta Zende. Ilonka gyorsan lecsapott a mondatra, ízekre szedte, bebizonyította, hogy a mondat értelmetlen és fölösleges. és furcsamód, Zende számára úgy tetszett, mintha mindez rá, Zende Ádám kutatómérnökre vonatkozna. Ezt mindenesetre kikérte magának, valamint azt is, hogv vele, a családfenntartóval egy állástalan laboráns liba így beszéljen. Ilonka berohant a szobájába, és jól hallhatóan sírva fakadt. Zende Ádám Ilyenkor értelmetlennek és fölöslegesnek érezte egész eddigi és további életét, és még az is megfordult a fejében, hogy envnyi eróvel akár Ilonka nélkül is élhetne. Rágyújtott, noha Ilonka már évek óta próbálta leszoktatni a cigarettáról, mind ez idáig kevés eredménnyel. Zende egy ízben teljes három hónapig nem dohányzott, az ételek ízét újra érezni kezdte, harapni tudott volna a friss levegőből, de sajnos, egy baráti borozgatás során rágyújtott. És másnaptól újra fújta a füstöt, rendületlenül. Ahogy most is. Már nagyon „ várta Mádért, és Ircsit, a feleségét. Talán ötöt-hatot szippanthatott a cigarettából, amikor fölpattant Ilonka szobájának ajtaja, és Ilonka halkan. de érthetően, sírástól és gyűlölettől maszatos arccal annyit mondott Zende Ádámnak: „És vedd tudomásul, hogy meg foglak csalni!" — „Kivel?" — kérdezett vissza Zende, reflexszerű gyorsasággal. „Máderral, ha érdekel, a Máderral, a barátoddal!" Ilonka újra magára csukta az ajtót. Zende ott maradt saját föl nem tett kérdéseinek hálóiában, némán. és tapinthatóan ártatlanul. Odakinn harangoztak. „Hét óra"..." — juttatta eszébe a harang, „lassan jönniük kell". Csöngettek. Ilonka berohant a fürdőszobába, magával rángatva hosszú ruháiát, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy rendbe hozza kisírt arcát. és. hogy felöltözzön. „Szóval, tetszeni akar ez a kurva ..." gondolta tovább a dolgot Zende. és ment ajtót nyitni. — Pontosak vaavtok —. mosolygott a barátjára. Szerette ezt a behemót művészembert. a Mádért. — Mint a halál — mondta Máder. és nevetett, ircsi is mosolygott, de ő inkább elbújt a mosolya mögé. Máder nevetése kitárulkozás volt, ártatlanság, derűs otthoniasság a világ dolgai közt. Ircsi egy kicsit elbújt Máder háta mögött is, alacsonyabb volt a szokásosnál, „de a kelleténél nem", mondta már régen Máder, és onnan kérdezte : — És Ilonka? — A fürdőszobában. Renoválja magát, azt hiszem. — Még nincs rászorulva ... — morogta Máder udvariasan. mivel a fürdőszoba ajtajához elég közel álltak. Aztán beljebb nyomult a lakásba, és egy fotelba dobta magát. Zende kicsit féltette Máder súlyától kedvenc bútordarabját, de fegyelmezte magát. — Képzeljétek! Voltunk az állatkertben! — Ircsi, ha egyszer elkezdett lelkesedni, csak nehezen tudta abbahagyni. — És olyat láttunk, de olyat. . — ezt Máder tette hozzá, kevésbé lelkesen, de annál ígéretesebben. — Mit? — kérdezte Ilonka, kihajolva a fürdőszobaajtón. Bejött a szobába, lehuppant a másik fotelba, Máder mellé. — Mit láttatok? — Mondd el te. te sokkal jobban tudod... — biztatta Ircsi Mádért. Máder jó mesélő volt, csak kissé felületes. Különösen a leírásai voltak hézagosak. Szerette a történeteit középen elkezdeni. — Szóval, az állatkert... Szép. kora őszi délután. 9 karomon a hitvesem, az életem párja, életem legkisebb nője. — Tudjuk. Az Ircsi. Most mesélsz, vagy szerelmet vallasz? — Ki tud előre mindent? — Máder morgott, mert Ilonka megzavarta. Morgott, aztán elhallgatott. Zende töltött a poharakba, fölállt, poharát magasra emelte, kissé túlságosan meghatottan, de teljesen átélve saját megindultságát, azt mondta: — Gyerekek, üdvözlöm lakásunkban az els'ö igazi vendégeket. Eddig csak a szerelők, a díjbeszedők, és a gondnok tette be ide a lábát. Igyatok, az egészségetekre. — Egészségetekre... — Ilonka is fölállt, neki is pohár volt a kezében. — Ugyan már, miért kell az ivásnak ekkora feneket keríteni? Iszunk és beszélgetünk. Aztán elmegyünk, haza. — Csináltam egy kis vacsorát ... sült húst. — Ilonka szemérmesen Zendére sandított, hiszen a vacsorát nem ő csinálta, ketten csinálták. De Zende nem akart háborúskodni. Már visszaült, mikor azt mondta. — Egyszer Ilonkával a Kárpátokban jártunk. Találtunk ott egy egészen kicsi állatkertet. Medvék voltak benne, őzek, szarvasok, mókusok. És az egyik ketrecben egy oroszlánpár sütkérezett. — És? — kérdezte Máder. — Biztosan melegük volt. — Igen. De ez a két oroszlán szerette egymást. Egymást átölelve bóbiskoltak a napon, a mancsukat, a mellsőt. nagy szeretettel egymás vállára, hasára tették. így volt. Ilonka? — Persze. A legérdekesebb az volt. hogy ez a két oroszlán teljesen meztelen volt. — Hülyék. Minden oroszlán meztelen — mondta Máder. — De ezek másként voltak meztelenek! Ezek mintha levetkeztek volna másukról mindent: az emberek pillantásait, a kiszolgáltatottságukat, a rabságukat, mindent... — Zende megállt egy pillanatra, és a feleségére nézett. Aztán