Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-08 / 6. szám

6 Csütörtök, 1981. január 47. A VITlIKI-ban vizsgálják az épülő Paksi Atomerőmű hűtővizének Duna-vízmelegítő ha­tását. Az 1980 tavaszán kezdődött kísér'et lényege: a Duna legfontosabb halfajainak, víz­zel vonuló állatainak és növényeinek életműködéséhez megkeresni azt a felső hőmér­sékleti határt, amelynél még nem károsodik „ folyó élővilága. A kutatás eredményeit felhasználják az atomerőmű építői, a hűtővíz-hőmérséklet csökkentésének megoldásá­ban. A képen: Simon László né és Gégény Éva laboránsok kísérleteznek a hűtő-fűtő ter­mosztáttal Személyszállítás, árufuvarozás A Volán tájékoztatója Sikerrel fejezte be ötéves 680 személykocsit és 800 au­tervét a Volán; hiánytalanul tóbuszt vásárolnak. Az építé­végrehajtotta a tőle elvárt . ,,, .... . . fuvarozási feladatokat, ele- 81 beruházásoknál alapvetően get tett a legfontosabb közle- a meglevő nagyobb munkák kedéspolitikai követeimé- befejezésére törekednek. El­nyeknek — jelentette be a készül például a Népstadion Volán Tröszt szerdai tegnapi ü autóbugz.pályaudvar, s sajtotájekoztatojan Tapolczat Kálmán vezérigazgató. átadjak Monoron a két bu­A tervidőszakban minden dapesti, az l-es és a 20-as Vo­200 lakosnál nagyobb telepü- lán Vállalat, közös műszaki­lésk bekapcsoltak az országos forgalnli tf.l et autobuszhalozatba, a gyor­sabban fejlődő igények elle- A tervek vegrehajtasat nére számottevően javították szolgálja a Volán szerveze­a személyszállítást, a helyi tének korszerűsítése is, közlekedésben is csökkentet- ameiynek a lényege az, hogy tek a zsúfoltságot, fejlesztet- •• •„. ték a munkás- és tanulószál- a vallalatok nagyobb onallo­lítást, az autóbuszpark há- ságot kapnak, bővül döntési romnegyedét korszerű típu-. hatáskörük, azért, hogy a sokkal váltották fel. Az áru- helyi igényeket színvonala­szállításban is végrehajtották a tröszt részére kijelölt nép­gazdasági feladatokat. A Volán Tröszt idei fő cél­ja gazdasági stabilitásának megőrzése, a szállítási szük­ségletek teljes körű kielégíté­se, a személy- és árufuvaro­zás színvonalának lehetőség szerinti további javítása. Változatlanul fő feladatnak tekintik a mérsékeltebb ütemben növekvő személy­szállítási igények kulturál­tabb kielégítését. A tavalyi­nál 3,2 százalékkal több, ösz­szesen 1,6 milliárd utas el­szállítására készültek fel. Továbbra is törekednek az utasok kiszolgálásának javí­tására, a kiemelt városok közlekedésének, az elővárosi forgalomnak erőteljes fejlesz­tésére, a csúcsidőszakok zsú­foltságának csökkentésére. Az áruszállításban lényegé­ben azonos gépjárműparkkal a tavalyinál több, 188 millió tonnás teljesítményt tervez­nek, elsősorban a szervezet­tebb és korszerűbb fuvarozá­si módszerek széles körű al­kalmazásával. Előtérbe kerül a szállítmányozási tevékeny­ség szélesítése. A lakossági szolgáltatásokat egyebek kö­zött a képviseleti hálózat bő­vítésével, újabb értékesítési­szállítási komplex tevékeny­ség bevezetésével javítják. Az idén a lakossági fuvarok­ra is kiterjesztik az előszezo­ni kedvezményt, amely hét­főtől-péntekig 10, a hétvége­ken 20 százalék. A Volán idei terve 2,5 mil­liárd forintot irányoz elő be­ruházásokra, többségében a selejtpótlást szolgáló jármű­beszerzésre. Ennek érdekében egyebek között több mint sabban elégíthessék ki. Végső búcsú Somogyi Miklóstól Szeretteinek, barátainak, harcostársainak, tisztelőinek hosszú menete kísérte utol­só útjára szerdán a Mező Imre úti temetőben Somo­gyi Miklóst, az MSZMP Központi Bizottsága és a SZOT tagját, a magyar munkásmozgalom kiemelke­dő személyiségét. A vörös drapériával szegélyezett, ko­szorúkkal övezett ravatalnál tisztelegtek az elhunyt előtt párt. és állami életünk kép­viselői, egykori harcostársai. A gyászszertartáson a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a gyászoló család nevében Ap­ró Antal, a Központi Bizott­ság tagja, az országgyűlés elnöke vett búcsút az el­hunyttól. M inden túlzás nélkül mondhatuk: a szocia­lista építés társadal­mában a politika művészete abban van, hogy a politikai stabilitás fenntartása és ál­landó erősítése mellett biz­tosítani tudja a fejlődés megfelelő dinamizmusát. E kettős cél tulajdonképpen el sem választható egymástól, kölcsönösen feltételezik egy­mást. A politikai stabilitás alapvető feltétele minden­fajta haladásnak. Csak a szocialista demokráciában kifejlődő szilárd munkásha­talom és; annak tömegtámo­gatása biztosíthatja a ki­egyensúlyozott munkát, az alkotó, építő tevékenységet. Ugyanakkor a fejlődés dina­mizmusa révén jönnek létre azok az eszközök, amelyek lehetővé teszik a tömegek sokoldalú szükségleteinek növekvő kielégítését. E nél­kül hosszabb távon elképzel­hetetlen bármilyen politikai stabilitás. E kölcsönös feltételezettsé­gi kapcsolatban a két oldal nem azonos súlyú. Tapaszta­latból is tudjuk, hogy a po­litikai stabilitásnak elsődle­ges meghatározó szerepe van. Ez azonban csak a ket­tő közötti összhang fenntar­tására irányuló erőfeszítések keretei között állja meg a helyét, és tartósan semmi­képpen sem érvényesíthető a fejlődés dinamizmusának ro­vására. Egy hosszan tartó stagnálás a társadalmi élet bármelyik területén elkerül­hetetlenül alóássa a legszi­lárdabbnak vélt politikai vi­szonyokat is. A politikai stabilizációt, azonban nemcsak a tartós stagnálás áshatja alá, ha­nem a túlzott és megalapo­zatlan, a dolgozókra elvisel­hetetlenül nagy teriieket je­lentő gyors ütemű fejlesztés is. Az ötvenes évek tapasz­talataiból tudjuk, hogy ez szintén súlyos gondokat okozhat. A rendkívüli hely­zeteket leszámítva — ami­kor is a tömegek áldozat­it a DELEP Szocialista brigádok gyermekintézményekért Az óvodák környékén A DÉLÉP 340 szocialista rultak, hogy a többi óvodát szokásos gyerekzsivaj még brigádjának közel 4 ezer mentesítő intézményben mi­ilyenkor télen sem kisebb az tagja a társadalmimunka- előbb megindulhasson a Odessza lakótelepi l-es szá- felajánlásai nagy részét a munka. Ahogy ezt nem vál­lalta senki a nehéz munka miatt, ugyanígy „gazdátlan' mú óvoda udvarán, ahol a gyermekintézmények segíté „szenzáció" a nemrégiben sére fordítja. Mint Süie Jó átadott babaház, a boltostól zsef személyzeti osztályve- volt az odesszai Fésű utcai a papás-mamásig mindenfé- zető és Tartóczki Károly bölcsőde csatornája is, ame­le „felnőtt" játékra alkalmas csoportvezető elmondta, a lyet végül szintén a válla­házmakett örvendezteti meg szocialista brigádok társa- lat brigádjai javítottak meg. a kis tulajdonosokat. A há- dalmi munkájának két főbb Az iskolák patronálása is zikó a Dél-magyarországi területe a gyermek- és rendszeres vállalása a DÉ­Magas- és Mélyépítő Válla- sportlétesítmények támoga- LEP szocialista brigádjainak, lat szocialista brigádjainak tása, fejlesztése. Az elmúlt s ezeknél a gyermekintéz­ajándéka, s jól fémjelzi azt évben a város gyermekinléz- ményeknél a kise'ob-na­a sokoldalú és gyümölcsöző menyeinek támogatására gyobb javításokat végzik el kapcsolatot, amely a nagy- mintegy 25 ezer társadalmi- a dolgozók, de jelentősebb vállalat és a város, de a munka-órát (közel 1 millió munkát is magukénak megye gyermekintézményei- forint értékben) fordítottak, mondhatnak. Így például a vei is immáron évek óta ha- A szegedi óvodák közül Gutenberg utcai szakközép­gyományosan kialakult. az elmúlt évben a legjelen- iskolában pinceklub kialakí­Ha már az odesszai óvo- tősebb segítséget a tabáni tását kezdték meg. dánál vagyunk, itt érdemes óvoda, a Mérei utcai, a Ju- A vállalatnak jók a kap­megemlíteni, hogy a nevelő- hász Gyula utcai, valamint csolatai a megyeszékhelyen munkához rendkívül nagy az odesszai 2-es számú óvo- kívül is. A községekben, vá­segítséget nyújtó tárgyi fel- da kapta. A vállalat szocia- rosokban nem zárkóznak el tételek biztosítása is részben lista brigádjaj ezeknél a kérés elöl, ha egy-egy is­a szocialista brigádok érde- egyenként közel 100 ezer fo- kola, óvoda vagy bölcsőde me, pontosabban az, hogy rint értékű munkát végez- vezetősége valamilyen segít­ezek állapotáért a minden- tek, amelyben legtöbbnél a séget kér a DÉLÉP dolgo­kori segítőkészség jelenti a helyiségek festése, a padlók zóitól. Hódmezővásárhelyen biztos garanciát. Az emele- cseréje, illetve parkettcsi- például rendszeres Festő-, ten például a nagycsoportos szólás szerepelt. A Mérei karbantartó munkával tá­teremben vígan ugrándozó utcai óvodában például a mogatják az Oldalkosár ut­gyerekek lába alatt az a tetőszigetelést is elvégezték, cai óvodát. A mélyépítő szőnyegpadló van, amelyet a valamint tálalóhelyiséget üzem brigádjai Bakson, a DÉLÉP Makarenko brigádja létesítettek. A régi pályává- 'községi óvoda játszóudva­sok társadalmimunka-órával lasztási intézet helyén meg- rát készítették el. Szolnokon, felújított, kicserélt. De nyílt ..pótóvoda", az odesz- a DÉLÉP ottani főüzeme ugyanígy sok segítséget je- szai 2-es számú óvoda nagy ugyancsak több óvoda oat­lent az, hogy tantermeket, közösségi helyiségének par- r0nálásával nyújt segftsé­tálalókat és más helyisége- kettcsiszolása nem kis szak- feiadatok megoldásé­ket korszerűsítenek, festesi mai feladatót jelentett a munkálatait elvégzik a segí- brigádoknak, amelyek ezt hoz­készsége nagymértékben nö­velheti a nehézségek politi­kai elviselhetőségét — az olyan véglet is súlyos politi­kai bizalmi válságnak lehet a forrása. A két világrend­szer közötti éles osztályharc körülményei között ez min­den szempontból fokozott te­hertételt jelent és politikai konzekvenciákkal járhat. A fejlesztés dinamizmusá­nak optimuma a politikai tűréshatár szintjétől függ, amit sokféle körülmény be­folyásolhat. Éppen ebben áll a politikai vezetés művésze­te, hogy ezt az optimumot jól ki tudja tapintani, és sem alá, sem fölé nem céloz túlságosan. A politikai sebesség és a dinamikus fejlődés közötti összhang olyan ellentmon­dásos folyamat, amely az el­lentétes tendenciák kölcsön­hatásaként valósul meg. A fejlődés dinamizmusa min­dig együtt jár korábbi meny­nyiségi és még inkább mi­nőségi viszonyok felbomlá­sával és átalakulásával. Ál­talában felborítja a régebbi jövedelmi és presztízsvi­szonylatokat. A változások közvetlen hatása egyes tár­sadalmi rétegeket, csoporto­kat előnyösebben, másokat hátrányosabban érinthet. Ezek kezdetben természete­sen ennek alapján ítélik meg a változásokhoz való viszo­nyukat. Igaz, az alapvető ér­dekek minden dolgozó réteg­nél a fejlesztés mellett szól­nak, de ezek automatikusan nem kerülnek összhangba a pillanatnyi és közvetlen ér­dekekkel. Ezért szükséges az érdekek kapcsolatának meg­teremtése, a megfelelő tuda­tosság kialakítása. N apjainkban az egyik legfontosabb feladata népgazdaság egyensú­lyi helyzetének helyreállítá­sa. Ez az erők és eszközök olyan átcsoportosítását igényli, amely átmenetileg egy mérsékeltebb fejlődési ütemet tesz lehetővé. Ezen belül azonban a visszafo­gottság és a dinamizmus vi­szonylag tág teret kap. Egyes ágazatokban mérséklés, eset­leg visszafejlesztés, míg má­sutt éppen a dinamikus és gyors fejlesztés szolgálja a jobb egyensúlyi viszonyokat. Ennek alapján kerülnek megítélésre az egyes vállala­tok beruházásai, hitelkérel­mei, bérfejlesztési, stb. lehe­tőségei. Ilyen feltételek kö­zött új differenciálódás megy végbe egyes vállala­tok, termelési ágak, munka­fajták között. A korszerűbb és hatéko­nyabb termék- és termelési szerkezet — általános ten­denciaként — jobban ked­vez a szakképzettebb, ama­gasabb termelési kultúrát képviselő munkának, elő­nyösebb feltételeket teremt a munkaerő értékesülésének. Az új vagy legalább is mó­dosult értékrend új viszo­nyokat hoz létre az emberi, a csoport- és rétegkapcsola­tokban. Ez nem mindig megy végbe simán, konfliktus nél­kül. Illúzió lenne azt kép­zelni, hogy akár a legjob­ban átgondolt, égetően szük­séges intézkedésekhez » mindenki egyforma lelkese­déssel viszonyulj egyformán támogatia azokat. A társa­dalomirányító szerveknek, in­tezmen/eanetc ezen ne.ucsak e folyamatokkal, hanem az ezzel összefüggő tendenciák­kal is feltétlen számolniuk kell. Megfelelő tudatosság­gal, előrelátással szükséges felmérni a várható követ­kezményeket. Ügy kell befolyásolniuk a gazdasági döntéseket, hogy az a lehető legkisebb ellen­állással és a lehető legtelje­sebb egyetértéssel találkoz­zon, s ugyanakkor a fejlő­dés követelményeinek is. A párt- és az egyéb társadal­mi-politikai szerveknek ilyen szempontból mérlegelve kell támogató bizalmukat meg­adniuk, illetve a politikai fe­lelősséget érvényesíteniük. A z előrelátás, az intéz­kedések várható kö­vetkezményeinek po­litikai megítélése lehetőséget nyújt a tudatformáló, a gon­dolkodást és szemléletet be­folyásoló munka pontos megtervezéséhez. Annak fel­méréséhez, hogy a dolgozók milyen csoportjánál számít­hatnak támogatásra, kik azok, akiket közvetlenül nem érintenek az intézkedések, s hol kell ellenérzésekkel, el­térő véleményekkel számol­ni. Kikre lehet támaszkodni a politikai agitációban, a jó és szükségszerű kezdemé­nyezések elfogadtatásában, és kiket, milyen érvekkel lehet és kell megnyerni az ügy­nek. A távlati és alapvető érdekekre éoít a közvetle­nebb és az általánosabb ér­dekek közötti eltérés ellen­súlyozásához, megszüntetésé­hez szükséges feltételek fel­vázolásával ez utóbbiak szá­mára is előbb vagy utóbb elfogadhatóvá válik minden konstruktív célkitűzés. Ke­vés olyan ember van, akit jó érvekkel előbb vagy utóbb ne lehetne megnyerni az értelmes céloknak, a jó ügyet szolgáló törekvéseknek. Kü­lönösen, ha olyan törekvé­sekről van szó, mint például a hatékonyabb, a jobb, a szakképzettebb munka na­gyobb megbecsülése, a kor­szerű, a piacon keresett ter­mékek előállítása, a gazda­ságosság, a munka jobb szer­vezettsége, a takarékosság stb. Ily módon a politikai stabilitás fenntartása mel­lett megvalósíthatók a dina­mikus fejlődés követelmé­nyei, kiszűrhető az ezzel kapcsolatos zavaró tényezők nagy része. Sőt, a politikai stabilitást magasabb szinten lehet megszilárdítani, to­vábbfejleszteni. Ebben az értelemben nap­jainkban különösen megnö­vekszik a szervezett, terv­szerűen irányított, a konflik­tusokkal is számoló és azzal bátran szembenéző, jól fel­készült politikai munka je­lentősége. Rákos Imre 2000 teherautót. 800 pótkocsit,1 tőkész brigádok, elvállalva nagyban hozzájá­L Zs. Fotókiállítás él Kambodzsa él címmel fo­tódokumentációs kiállítást nyitottak szerdán Budapes­ten. a Pataky István Műve­lődési Központban, a Pol Pot—leng Sary vezette nép­írtó rendszer fölötti győze­lem 2. évfordulója alkalmá­ból. az Országos Béketa­nács, a Magyar Szolidaritási Bizottság és a művelődési központ rende*c iiben. A megnyitón Mondok Pál, az OBT alelnöke, a Pest me­gyei tanács elnöke mondott beszédet. «

Next

/
Thumbnails
Contents