Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-31 / 26. szám

é 102 Szombat, 1981. január 24. Kosárlabda NB I Négy pont a tét A férfi kosárlabda NB I egy pillanatra sem szabad. A keret: Dobi, Nóvák Mészá­lájátszusánuk ő—6. forduló- Elég egy-két megingás, bár- ros, Vincze. Molnár. Kovács, jara keiül sor a nét vegén, melyik ellenfelünk olyannyi- Lestár, Jakab Boros. Kecs­Az igen jól rajtoló SZEOL ra felülkerekedhet, hogy kés. Aradszki és Kónya. AK csapaia — 3 győzelem, 1 esetleg nem tudunk fordíta- A szombati mérkőzés dél­vereség — mindkét mérkö- ni. Bízom, ilyenre nem kerül után 4 órakor, a vasárnapi /-eset hazai pályán játssza, sor. a játékosaim mindent délelqlt fél U-kor kezdődik Ma. szombaton délután a megtesznek a sikerért. az újszegedi Sportcsarnok­Volán SC. holnap, vasárnap — Sérült, beteg ? ban. délelőtt a Bajai SK lesz az — Sajnos Vincze nincs 4 bajnokság állása: ellenfél. A tet nem kicsi, rendben, és ez pont akkor Körmend Guolh Iván fiai néggyel sze- következett be. amikor végre n". Baja retnék szaporítani meglévő formába lendült. Derekát 12- Szeged pontjaik számát, mindkét ta- tájlalja. játéka bizonytalan. }*• o^ÍT""' lálkozót meg akarják nyer- Ha nem jön rendbe, Áradsz- 15; vóíán' Kosárlabda NB II Sz. Posfás-Mezőberény 108-80 (52-37) Sakk Ribli döntetlenje A Unaresi nemzetközi verseny 10. fordulójában Ribli Zoltán világossal 23. lépésben döntetlent ért el a szovjet Szpasszkij ellen, míg Portisch Lajos - szin- kérdés, a Volán "sze7epe"lte­í?xuVlla£0SS-Í JatSZ0U "" ti-e szovjet játékosait? Ha m. — Mi vagyunk az esélye­sebbek. de ... — jegyezte meg a kek-feketék vezető ed­zője. félreérthetetlenül hang­súlyozva az utolsó szócskát, pillanatnyi szünetet tartva — játéka függőben maradt a jugoszláv Gligorics ellen. A jönnek a „vendégmunkások", lcle-fele arányban oszlanak ki vagy Kónya helyettesíti. 16. Sz.-fehér. Kézilabda Á férfi NB I tavaszi sotsoiása 34 15 19 2487-2665 49 34 15 19 2675-2705 49 34 13 21 2473-2613 47 34 13 21 2429-2618 47 34 11 23 2421-2661 45 34 9 25 2497-2761 43 34 8 26 2512-2824 42 34 4 30 2441-3013 38 Férfimérkőzés. Szeged, Rókusi Tornacsarnok. Sz. Postás: MÉSZÁROS (12), Kálmán (9), ELEKES (14), TCHICAMBOUND (23), Józsa (20). Csere: Velesov (4), Simor (8). Marsi (—). Papp (10), Lobozár (8). Ed­ző: Kecskeméti Ferenc. A szellemesen és jól ját­szó postások a nagyszerű napot kifogó Elekes és Mé­száros vezérletével tetszés szerint érték el pontjaikat. A biztos győzelem tudatá­ban a szegediek a második félidőben már cseresorukat játszatták. L' * MINDENFELŐL versenyben vezető szovjet meg a lehetőségek. A közié- I. forduló (IV. 12.): Ta- V. forduló (V. 8.): Tata­vilagbajnok Karpov az ame- kedésieknél sok magas kosa- tabánya—Ózd, Dunaújváros bánya—Elektromos, Duna­rikai Kavalekkel 19 lépéses ras van a válogatottban ko- —Debrecen. Bp. Honvéd— újváros—Rába ETO, Bp. döntetlent ért el ebben a rábban szóhoz jutott Donkó FTC, Bp. Spartacus—PMSC, Honvéd—Veszprém, Bp. fordulóban. fivérek, a ma is válogatott Sz. Volán—Elektromos, Spartacus—Sz. Volán, Deb­Az éllovas Karpov 7,5 kerettag Nyitrai. hogy csak Veszprém—Rába ETO. recen—PMSC, Ozd—FTC. ponttal, Ribli a 3—6. he- az ismertebbeket említsem. II. forduló (IV. 19.): Rá- VI forduló (V 10): Bp lyek egyikét foglalja el 5 _ A bajaiak, gondolom a b* ETO-Sz. Volán, Elekt- Spartacus-Ózd, Sz. Volán pontjával, míg Portisch a szesedj szurkolók is tudják, romos—Bp. Spartacus, _Bp. Honvéd, Veszprém— 7-9 4 ponttal es egy fug- igen jó csapattal rendelkez- PMSC-Bp. Honvéd. FTC- Dunaújváros, Rába ETO­góvel a 11., egyben utolsó nek Legutóbbi találkozónk, Dunaújváros. Debrecen—Ta- Tatabánya, Elektromos— fordulora szombaton kerül b.ir kosárszegény összecsa- tabánya, ózd—Veszprém. Debrecen, PMSC—FTC. sor- Pást hozott, mégis küzdel- m- forduló (IV. 26.): Ta- forduló ÍV 17)- Ta­„ * mes. színvonalas volt. A tabánya-FTC. Dunaújváros V1' -Veszprém Duna­A hollandiai Wijk aam Volán elleni mérkőzés sem -PMSC. Bp. Honvéd- ^LY-Sz VoIán' Bd Hon Zeehen a 11. fordulót ját- iesz könnyű, ez azonban még Elektromos. Bp. Spartacus- vo'a"; szották. és itt Sax .Gyula vi- annál is nehezebbnek ígér- Rába ETO. Sz. Volán- EtektroLos Deb™-Rába lágos bábukkal döntetlent kezik. Mást ne mondjak, ed- Veszprém. Ózd-Debrecen. játszott a szovjet Szvesnyi- dlg, amióta a SZEOL edzője IV. forduló (V. 2.): Sz. . Il.x ™ „.. „ kovval. Az élen a holland vagyok, mindig ők győz- Volán—Ózd, Veszprém—Bp. VIII. forduló (V. 24.): Bp. Sosonko áll 7.5 ponttal, tek. . Mit tagadjam tartok Spartacus. Rába ETO—Bp. Honvéd—ózd. Bp. Sparta­Sax a 9—10. az angol Miles- ezektől az erőpróbáktól, na- Honvéd, Elektromos—Duna- cus—Dunaújváros, Sz. Vo­sel, eddig 4,5 pontot gyüj- gvon komolyan kell venni, újváros, TMSC—Tatabánya, Ián—Tatabánya, Veszprém tött. könnyelinüsködni. kiengedni FTC—Debrecen. —Debrecen, Rába ETO— FTC, Elektromos—PMSC. IX. forduló: (V. 29.): Ta­Jubileum, szép csendben... • ^Í^X^^nZ PMSC—Rába ETO, FTC— W I I F f • f Veszprém, Debrecen—Sz. Nyolcvan ev margojara ^ GYOZEI.F.M A HOLLANDOK ELLEN A szófiai nemzetközi kézi­labdatornán Magvarország javított mérlegén, a második fordulóban 4 góllal verte Hollandiát. Faludi Mihály csapata 19-15 (10-6) különb­ségű győzelmet ért el. A magvar csapat legköze­lebb a románokkal mérkő­zik. GERULAITIS JOBB VOLT Az Egyesült Államok fe­dettpályás ten is zba i n okságá­nak nyolcaddöntőlében a 11. helyen kiemelt Taróczr Ba­lázs a klasszis amerikai Vi­tás Gerulaitisszel került szembe, és viszonylag sima mérkőzésen 6:3, 6:4-es vere­ségével elbúcsúzott a továb­bi küzdelmektől. Sportműsor J A II. világháború után érdekes módon alig ffbllett valamit várni, hogy újra csodálatos tehetségek sarjadjanak ki a grundok (azóta is oly sokszor vissza­sírt ...) talajából. Az öt­venes évek eleién már úi nagy csapat volt kibontako­zóban. néhány idénven belül klasszisgárda rázódott össze. A Puskás. Kocsis. Hidegkúti, Bozsik, Grosics, Czibor ne­vével fémjelzett társulat hi­hetetlen tempóval haladt elő­re... — 1952: olimpiai bajnok­ság. a helsinki döntőben 2:0 Jugoszlávia ellen; — 1953-ban Rómában 3:0 Olaszország ellenében (ezzel 1925 után először sikerült le­győzni a Squadra Azurrát); — ugyanezen évben befe­jeződött az V. Európa Kupa is. a magyar válogatott győ­zelmével (e meccssorozat 1948-tól 1953-ig tartott): — majd ősszeL 1953 no­vemberében Londonban: Anglia—Magyarország 3:6! Ily eredménysorozat után mindenki csak egv esélyest emlegetett az 1954-es világ­bajnokság előtt: Magyaror­szágot Aztán a berni döntő­ben a iobb erőnléttel rendel­kező. a feladat nagyságától meg nem ijedő NSZK-játéko­sok — óriási meglepetésre — hosszabbítás után 3:2-re nyertek. Wankdorf stadionja majdnem egyenlő volt Mo­háccsal ... szinte nemzeti gyász kerekedett a dologból. Igaz. hogy a ..repülő őr­nagy" (ahogy a külföldi saj­tó őt becézte), vagyis Puskás a döntőben nem volt száz­százalékos állapotban — a csoportmeccsen az NSZK­beli Liebricht durva szabály­talansága következtében sú­lyos sérülést szenvedett. Igaz az is. hogv az angol játék­vezető. Ling érvénytelenített egy teljesen szabályosnak tű­nő magyar gólt — de ez nem változtatott már az eredmé­nyen. Valószínű, hogv a nagv fa­voritnak számító magvarok kissé lebecsülték ellenfelei­ket: hisz a csoportmérkőzé­sen könnyedén nyertek 8:3­ra az NSZK ellen. Valószínű, hogy a negyeddöntőben Bra­zília (4:2). majd az elődön­tőben Uruguay (4:2) ellen hosszabbításban győztes klassxiscsapat tagjai azt hit­ték — a döntő ezek után már formalitás lesz csupán. Valószínű, hogv a rossz idő­járás is az inkább erőből játszó ellenfeleket segítette — de ez nem változtatott már az eredményen! ígv vagy úgv. NSZK—Ma­gyarország 3:2. Az ellenforradalom ideién külföldön tartózkodó világ­klasszisok közül többen nem tértek haza (Puskás a Real Madridnál sok-sok kilót le­fogyva másodszor is sztár tu­dott lenni és Kocsis is ered­ményes volt az FC Barcelo­nánál). így jórészt úi csapa­tot kellett kialakítani. Az ..aranycsapat" utáni időszakban azonban már iá­val kevesebb siker termett. Egvénileg igazán csak Albert Flórián került a világklasszi­sok szintiére — 1967-ben ő volt az Év Játékosa Európá­ban. azaz az Aranylabda dí­jazottja —. mellette pedig néhány labdarúgónak sike­rült nemzetközi elismerést kivívnia. Mint például az egykori „szőke sziklának", a mai szövetségi kapitány Mé­szöly Kálmánnak: a rendkí­vül eredményes Tichy Lajos­nak és Berte Ferencnek — és két-három éve azért „jegyzik" Töröcsiket és Nyi­lasit is. Bármennyi gond is van velük, azért egv dolog­gal tisztában kell lenni — ők egyéniségek, akikre min­den külföldi csapat minden edzője megkülönböztetett gonddal figyel. Két olimpiai bajnokság (1964. 1968). a válogatott 1964-ben harmadik helyezett a mai Európa-bainokság elödiének számító Nemzetek Európa Kupájában. Klub­szinten az FTC Drodukálta a legtöbbet: 1965-ben meg­nyerte (a mai UEFA Kupa iogelőd.ieként számon tartott) Vásárvárosok Kupáját. 1968­!>an uevanezen a tornán és 1975-ben a Kupagyőztesek Európa Kupájában volt dön­tős. Emellett a hatvanas évek elején az MTK. majd ezen évtized végefelé az Űjpesti Dózsa jutott még el egy ilyen fináléba. No. szóval ennyi. Manapság azért, már eny­nyivel rendkívül boldogok lennénk. A válogatott ugyanis az ősszel megszerezhető tiz pontból hármat szerzett (1 győzelem. 1 döntetlen. 3 ve­reség). az európai kupákban rajtoló klubok közül pedig mindegyik kiesett... És a két eredménysorból követke­zik: szinte csodának számíta­na. ha a nemzeti tizenegy (Angliával. RomániávaE Norvégiával és Svájccal lé­vén egv csoportban) kihar­colná a VB-részvétel jogát. A nyolcvanadik hivatalos MLSZ-születésnap megün­neplésére szerény keretek között került sor. szinte tel­jes csendben. A jelenlegi helyzethez al­kalmazkodva: stílszerűen... Horváth István naújváros—Ózd, Bp. Hon­véd—Tatabánya, Bp. Spar­tacus—Debrecen, Sz. Volán —FTC. Veszprém—PMSC, Rába ETO—Elektromos. XI. forduló fVI. 7.): Tata­bánya—Dunaújváros. Elekt­romos—Veszprém, PMSC— Sz. Volán. FTC—Bp. Spar­tacus, Debrecen—Bp. Hon­véd, Ózd—Rába ETO. Az Ózdi Kohász és a Veszprémi Építők szabad­téri pályán játszik. Kézilabda Hírlap Kupa mérkőzések az újszegedi Sportcsarnok­ban, 17.25-től 19.20-ig. Kosárlabda NB I. Férfiak. SZEOL AK —Volán SC, újszegedi Sport­csarnok, 16 óra, Weidinger, Szabó IV. Előtte NB I-«s ifjúsági mérkőzés. Teke NB II. Férfiak. Sz. Pos­tás—Bp. Postás, DÉLÉP­pálya, 10.30. Vívás Üttörőverseny, . Gutenberg u„ 15 óra. VASARNAF Atlétika Megyei ifjúsági és serdü­lő terembajnokság, Vasutas Sportcsarnok, 9 óra. Kézilabda Hírlap Kupa mérkőzések az újszegedi Sportcsarnok­ban, 13.30-tól 20 óráig. Kosárlabda NB I. Férfiak. SZEOL AK Bajai SK, újszegedi Sport­csarnok, 10.30, Szittya, Új­vári. Előtte NB l-es ifjú­sági mérkőzés. NB n. Férfiak. Sz. Pos­tás—Kazincbarcikai Főisk., Rókusi Tornacsarnok, 11.30. Teke NB L Nők. DÉLÉP SC— BKV Előre, DÉLÉP-pálya, 10.30. Vívás Üttörőverseny, Gutenberg U„ 9 óra. Labdarúgás Előkészületi mérkőzések: SZEOL AK—Szarvas, Ti­sza-parti stadion, 10 óra. Sz. Dózsa—Szentesi Vízmű, Tavasz utcai pálya, 10 óra. Fölhívást A Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiója felvételt hirdet segédoperatóri munkakSr ellátásira. Jelentkezni lehet: levélben, részletes önéletrajzzal. Katonaidót letöltött, érettségizett fiatalok Jelentkezését várjuk. Címünk: MTV körzeti stúdió, Szeged, Odesszai krt. 38, (6726) Keresünk üzlethelyiség céljára 35—50 négyzetméter alapte­rületű bérleményt új lakó­telepek környékén. Ajánlatokat, az Alföldi Ven­déglátó Vállalat Területi Igazgatóság elmére kérjük leadni. Szeged. Jósika u. 14. szám. Telefon: 11-413. x NAP MINT NAP CIPÖOSZTALYUNK AJÁNLATA: Alföldi férfi félcipők velúr felsőrésszel 250—350 Ft-ig. Alföldi női sportos félcipő bőr felsőrésszel 350—430 Ft-ig. ÉTTERMÜNKBEN: FARSANGI BAL 1981. február 6-án. Kötelező ételfogyasztás 100 Ft. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. ­Pályakezdő fiatalok, figyelem! VÁLASSZÁTOK A VÁLTOZATOS MŰSZAKI-TECHNIKAI ÉLETPÁLYÁT KÍNÁLÓ növénytermesztő gépészszakmát © A növénytermesztő gépész szakmunkások feladata a szántóföldi növénytermesztés technológiai folyamatai­ban részt vet'* erő- és munkagépek, kapcsolt gépso­rok szakszerű üzemeltetése © i ' •• » , í t 1 TEVÉKENYSÉGÜK A MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉSBEN KULCSFONTOSSÁGÚ. © Jelentkezési feltétel: az általános Iskola 8 osztályá­nak eredményes elvégzése. Jelentkezés módja: az általános iskolában kiadott Je­lentkezés továbbtanulásra" nvomtatvánv kí­tölté.-e amit az iskola küld meg intézetünk címére Címünk: Mezőgazdasági Szakmunkásképző intézet Csongrád Szentesi út 2/A (6640) Kedvezmények: 200—650 Ffhó ösztöndfi iiákoHhoni elheivezés és étkezés vontatóvezetői Jogosít­ván v továbbtanulásnál évkedvezménv a kö­zéniskolák levelező tagozatán

Next

/
Thumbnails
Contents