Délmagyarország, 1981. január (71. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-22 / 18. szám

4 Csütörtök, 1981. január 22. A csöves jelenség 4. Beilleszkedési válság Bizonyos értelemben ml ls Versenytársadalomban élünk. Korunk fő tartalma a két világrendszer küzdelme. Ha — mint reméljük — e versengés világméretekben továbbra is csak a gazdaság és a politika szférájában folyik, a gazdasági hatékonyság akkor is kulcskérdés marad. A gazdaság hatékony működésének pedig megvannak a maga törvényszerűségei. Az emberek maguktői — többnyire — nem egészen azt és nem egészen úgy csinálnák, amire és ahogyan a társadalomnak szüksége van. Irányítani, ösztönözni kell őket, hogy azt tegyék, ami a társadalom egészének leginkább hasznos. Főként arra, hogy dolgozzanak, sőt ott. és azt végezzék el, amit éppen kell. Mivel lehet leghatékonyabban ösztönözni? Minden egyéb igyekezet ellenére úgy tűnik, a gyakorlatban az vált be, hogy — a minimális szükségletek kielégítésén túl — a fogyasztás lehetőségét összekössék a társadalmilag hasznos teljesítménnyel. A nagy közös tortából az vághat nagyobb szeletet, aki jobb teljesítménnyel vesz részt a versenyben. A fogyasztás növelése a szocializmusban is óriási ösztönző erói A társadalomirányítás — Jószántából, vagy mert kénytelen — él is az ösztönzésnek ezzel az eszközével. még akkor is, ha a szocialista fogyasztásnak mindeddig nem alakultak ki a polgári társadalométól lényegesen eltérő jegyei. Ml köze mindehhez a csöves jelenségnek?Sok. A fogyasztás lehetőségéért, egyszerűbben szólva a pénzért folyó nagy tülekedésben — bizonyos torzulásokkal ugyan — kit fő értéket ismer el a társadalom: az alkotókészséget és a szorgalmat A kreativitás magas szintjére megfelelő nevelés mellett is csak kevesen jutnak el. A szorgalom viszont kifejleszthető — lenne —, ha a család és az iskola hatékonyan neveina... Egyetlen ifjú nemzedék sem illeszkedett súrlódások nélkül a felnőtt társadalomba. Mégis, napjainkban nagyobb gond ez hazánkban, tnint eddig bármikor a szocialista társadalom történetében. A szembenállást, az elkülönülés szándékát elsősorban a külsőségek, az öltözet, a viselkedés jelzik. Am az végül is mindegy, hogy bőrnadrágban vagy farmerben járnak, biztosítótűt vagy karikát fűznek a fülükbe. E magatartás lényege: a társadalomból vaui kivonulás szándéka. A beilleszkedési válság rem véletlenül a hatvanas évek végén vált érzékelhetővé. Akkorra tömegesen álltak munkába a nők is. A inal tinédzserek nagyobb része Igen kevés időt töltött a szüleivel. Az anyák, akik többségükben betanított szellemi vagy fizikai munkát végeznek, már a munkahelyen elfáradnak. Vállukon még ma is — a viszonylag alacsony jövedelmek és a riasztóan elmaradott szoltáltatások miatt — a háztartás súlyos terhei. Nem csoda, ha tartalmas nevelésre kevés energiájuk marad. Nincs idő közös játékra, beszélgetésre. Egyre több a válás, a csonka család. A hagyományos családban az apa képviselte a tekintélyt, kiskorától szoktatta a gyereket a társadalmi alá-fölérendeltség tiszteletben tartásához. Viselkedési, világnézeti mintát adott — mindegy, jót vagy rosszat —, és hatékonyan számonkérte a minta követését. A családi nevelés ma csak árnyéka egykori önmagának. A pénzszerző munka nem családi közösségben, a gyerekek szeme előtt, esetleg a részvételükkel, hanem külön-külön, a munkahelyen folyik. De mert lehet keresni, és mert több munkával többet lehet keresni, a szülőket leköti a pénz utáni hajsza. Mindenki gürcöl, hajtja magát, maszek munkát vállal, ügyeskedik. Akinek lakása sincs még, azt mondják rá, érthető. Akinek már van lakása, az is ezernyi dologra költheti a pénzét Hiszen teli vannak az üzletek. Évente százezer személyautót adnak el. Üdülőtelkeket parcelláznak, lehet utzni, vásárolni, újabb célokat kitűzni. És még lehet mindezt azzal magyarázni, hogy a gyerek érdekében történik. A nevelésnek túl nagy része marad az iskolára, az iskola pedig képtelen pótolni a családi nevelés mulasztásait. Teljesen akkor sem tehetné ezt, ha megkapná hozzá a szükséges anyagi és erkölcsi feltételeket. De nem is kapja meg. Országos jelenség a legminimálisabb oktatási „kellék", a tanterem hiánya. A pedagógus lemaradott ember a presztízshierarchiában. Egyre kevesebb tehetség marad meg ezen a pályán. S a megmaradóktól is inkább megszállottságot, egyéni érdekektől mentes odaadást várnak el, ahelyett, hogy kellően megbecsülnék őket Nem tudnak mit kezdeni a szabad idejükkel a fiatalok. Mintájuk sincs hozzá. A szülők mosnak vagy maszekolnak „szabad" idejükben. A lakótelepeken egyszerűen nincs program a számukra. Aki'kipő a játszótéri mászókából, légüres térbe kerül. A csövezés nemcsak azért általánosabb nyáron,. mert melegebb az idő, hanem, mert szünet van az iskolákban. Ilyen körülmények közt serdül fel a fiatalok egy része. Mindezeknek szükségszerű következménye a csöves jelenség felbukkanása. A fiatalok nem látják át a tapasztalataik mögött húzódó összefüggés-rendszer egészét, nem érzékelnek történelmi távlatokat: csak annyit döntenek el, nem akarnak a szüleik módján élni. S ha úgy tűnik, szüleik életét a pénzszerzés, a verseny kényszere rontja meg, a pénzszerzés eszköze pedig a munka, akkor — úgy vélik — a munkának kell hátat fordítani. Kivonulni valami más értékrendet valló világba. Tanács István (Folytatjuk.) Műemlékek helyreállítása Mintegy 400 restaurátor dolgozik napjainkban a Német Demokratikus Köztársaságban. Munkaadójuk az ország 600 múzeuma és a műemlékvédelmi szolgálat Aprólékosan pontos, szakszerű, nagy hozzáértéssel végzett munkájuk is hozzájárul ahhoz. hogy a II. világháború során megsérült, az idő pusztításának kitett nemzetközi értéket jelentő műemlékek, mint például a potsdami Sanssouci-kastély, a drezdai Semper Opera a berlini Akadémia tér nagyszerű épületcsoportjának külső-belső restaurálása jól halad. A legértékesebb műemlékek listáján több mint 370 jelentős létesítmény szerepel. A számát tekintve kicsiny restaurátorgárda sikerének egyik titka a nemzetközi együttműködés jó hasznosítása. A drezdai képtár háborús károkat szenvedett, értékes festményeinek helyrehozásában például szovjet szakemberek segítettek NDK-beli kollégáiknak. Élénk a kapcsolat a lengyel restaurátorokkal is. Szívesen látják vendégül — tapasztalatcserére, tanácskozásra a más országokból érkező szakembereket. A közelmúltban Berlinben rendeztek több napos kollokviumot, amelyen 18 ország restaurátorai, muzeológusai és művészettörténészei vettek részt Az NDK-ban a restaurátorok képzését és továbbképzését egy országos szakiskolában és két képzőművészeti főiskolán biztosítják. (BUDAPRESS—ADN) Népünk hagvoiaánvvilágából Tanyai emberek, télen A jószágot hétköznap, ünnepnap, télen és nyáron egyaránt el kell látni, legfeljebb a módja évszakonként változik. Télen már négy órakor megkezdik az etetést. Legkorábban a lovak elé vetnek takarmányt, mert a ló lassan és sokat eszik. A család felcseperedett férfi tagjai a meleg lóistállóban aludtak, gyakran még az öltözködés előtt dobtak szénát a rács mögé. A marhaistállóban már több dolguk akadt Négy órakor > kezdték a munkát. Ilyenko'r még sötét volt. A századforduló táján mécsessel, a harmincas évek elejéig petróleumlámpával, azt követően széllámpával, viharlámpával világítottak. A tanyákban egvmás után gyúltak ki a fények, jelezvén, hogy hozzáláttak a munkához. A marhaistálló jászlaiból kiízíköltek, azaz a megmaradt takarmányhulladékot kiszórták az alom közé. A szárizékkel többet bajlódtak, az istálló mögé vitték. A jó idő beálltával kévékbe szedték, kazlakba rakták és kemencében fűtöttek, katlanban tüzeltek vele. Reggel kukoricaazárat, délután szálas takarmányt raktak a jászlakba. A kijáró disznóknak répát dobáltak az óljukba. A hízók eleinte szemes kukoricát kaptak, később, a félhízásuk után, vízzel kevert kukoricadarát. A baromfiak etetése inkább az asszonyok feladata volt A marhák másodszor, sőt harmadszor is kaptak takarmányt. Mire az Itatásra került sor, már teljesen kivilágosodott. A lovakat kötői eken vezették ki a vályúhoz, a marhák köteleit eloldották és szabadon engedték a kúthoz. Amíg ittak, a család egyik tagja megigazította helyüket, beajjazott. Ha kevés volt az alomszalma, a friss trágyát összegyűjtötték. A marhák visszatértek az istállóba: mindegyik beáilt a maga helyére. megkötötték őket, és készülődtek a fejeshez. , A lovakat és a marhákat megvakarták. A lovak pucolása akkurátusabb munkát kívánt, Lóvakarót, kefét, szalmacsóvát vagy rongydarabot használlak. Először a port fellazították, majd kefével lekefélték, végül szalmacsóvával vagy a rongydarabbal fényesre dörzsölték a ló szőrét. A marhák vakarása nem volt annyira rendszeres. A vakarón összegyűlt szőröket meleg vízben addig nyomkodták, amíg labdává nem állt össze. Fejés volt az utolsó munka a jószágok regge'i ellátásában. Utána, legtöbbször úgy kilenc óra tájban, megfrustukoltak. Ez tulajdonképpen ebéd is volt, mert a rövid nappalok miatt csak kétszer ettek. Délután két-három óra körül, az etetés megkezdése előtt, újra az asztalhoz ültek, Ós főtt ételt fogyasztottak. A délutáni végezkötődés nagyjából azonos volt a reggelivel. A lovak részére pác készült. Gyalult répát és pelyvát kevertek össze, ha száraz volt, meglocsolták. A marhák kukoricaszárat kaptak. Este 6 órára befejezték az etetést és a fejést, majd aludni tértek. Bár korán keltek, tíz órát aludtak. A hét egyik napján takarmányoztak. Kocsival megtöltötték az istállóval összeépült talcarminyos vagy másként kandi nevű helyiséget takarmánnyal. Alomszalmát is hoztak az istállóajtó mellé. A hét egy másik napján kiganéztak. Talicskával kitologatták a trágyát az istállóból az udvarra, és még ugyanazon a napon kocsival a megtrágyázandó szántóföld végén a ganérakásba lerakták. Ha hó esett, már az etetéssel egy időben hozzákezdtek az eltakarításához. Utat hánytak a kúthoz, az istállóhoz, az ólakhoz. A fal tövétől egy méterre minden épületnél elhányták a havat. Az ablakpárkányokat tollsöprűvel tették rendbe, így a vályogból készült épületek nem rongálódtak meg a nedvességtől. Jobb idő esetén a két etetés közti időben kaszafűrészszel megnyesték a tanya körüli fákat A gallyat kévékbe kötötték, kazlakba rakták. A botfát baltával összevágták, s a rözse mellett Ö6Zszerakták. A jószág ellátása során sokszor kellett a trágyát taposni. A csizma gyakran átnedvesedett. Ferkó olajjal kenték be. Ruhájuk átható ammóniákszaggal telítődött. Akik a lóistállóban aludtak azoknál még fokozottabb mértékben lehetett érezni. Innen a büdös paraszt kifejezés, aminek van alapja — csak az a baj, hogy gyakran sértő szándékkal mondták. Börcsök Vince reflektor Balesetveszélyes udvariasság Aligha van olvasóink között olyan közlekedő ember, aki ne értené a címbeli kifejezést. A balesetveszélyessé váló udvariasság — szivesebben mondanánk így: udvariaskodás — sajnos, egyre jobban terjed a járművezetők és a gyalogosok körében, kiszorítva az előzékenységnek azt a fajtáját, amely a dinamikus és veszélytelen továbbhaladást, a forgalom rugalmas áramlását szolgálja. Szegedi olvasóinknak aligha kell részletesebben is magyarázgatni, milyen közlekedési veszélyhelyzetek állhatnak elő például a Rózsa utca—József Attila sugárút—Retek utca egymáshoz közeli, kettős kereszteződésében ... Éppen ott, ahol maholnap a sugárúton haladók , jó értelemben vett előzékenysége nélkül a kanyarodó járművek aligha folytathatnák útjukat hosszas várakozás nélkül. És mégis ... És mégis, hányszor tapasztaljuk, hogy a mellékutcákban várakozó autósok az egyik irányból lehetőséget kapnak ugyan a kikanyarodásra, ám a másik irányból érkező járművezetők erről nem vesznek tudomást. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az említett kereszteződésben kettős villamosmegálló és kijelölt gyalogátkelőhely is van, a fény- és kézjelzéseket váltó közlekedési partnereknek tehát alaposan meg kell gondolniuk, lemondhatnak-e elsőbbségükről más javára, illetve elfogadhatják-e a felkínált lehetőséget. A legtöbb baj ugyanis —, s most már szakadjunk el a konkrét példától, de maradjunk a balesetveszélyes udvariasságnál — az elsőbbségi jogról való lemondással van. A dinamikus közúti közlekedés azt igényli a járművezetőktől, hogy éljenek elsőbbségi jogukkal, mert így növekszik az utak átbocsátóképessége. De: erről a jogáról a járművezetőnek meg kell tanulnia lemondani is, ha ezt szabály írja elő (megkülönböztető jelzéseket használó járművek!) vagy, ha más ok miatt ez indokolt, kívánatos. Ha például a hátrányos, alárendelt helyzetben levő jármű vagy ember veszélyhelyzetben van (a közeledő villamos sínén „ragadt" a jármű, vagy az úttesten szabálytalanul halad át a gyalogos). Indokolt lemondani az elsőbbségről akkor is, ha a forgalom zavartalan áramlása ezt Indokolja, vagy ha az előzékenység, a segftő szándék késztet erre (például utasokkal teli autóbusznak biztosítjuk a szabad utat, mert abban százan, mi pedig egyedül utazunk...). A defenzív vezető az elsőbbségéről sohasem ötletszerűen mond le, figyelembe veszi a körülményeket, az előtte, mellette, mögötte hatadó járművek helyzetét, vezetőik szándékát. Azaz: mások számlájára nem udvariaskodik, számol azzal, hogy partnerekre, értő társakra talál! S ezért „lemondó szándékát" félreérthetetlenül közli. Nem elég tehát, ha csak járműve lassításával, megállításával utal szándékára, hanem kiegészítő jelzéssel is nyomatékosítania kell azt. Erre legalkalmasabb a kézjelzés! S itt. álljunk meg egy pillanatra, a legtöbb veszélyhelyzetet ugyanis épp a kézjelzéssel takarékoskodó járművezetők okozzák, ök azok, akik a fényszórót villantják fel, pedig már évek óta azt olvashatják minden közlekedési témájú cikkben, hogy a „villogtatás" nemzetközi értelme: „Vigyázz, jövök!". Azaz: a fényszórót felvillantó vezető éppenséggel azt jelzi, hogy él az elsőbbségi jogával! Nálunk, Magyarországon, ennek épp ellenkező gyakorlata van kialakulóban, s ez a rossz beidegződés, külföldön járt honfitársainkat sokszor veszélybe sodorta már, s az útjainkat járó külföldieket, meg a fényszórójelzést helyesen alkalmazó hazai autósokat is megtéveszti. A balesetveszélyes udvariasságnak ez a legelrettentőbb példája!... Talán nem haszontalan megismételnünk az elsőbbségi jogról lemondó előzékenység többi alapszabályát sem. A lemondás mindig csak két jármű kapcsolatában érvényes, tehát, azt minden egyes, alárendelt helyzetben levő jármű vezetőjével külön-külön kel! közölni. A lemondás nem vonható vissza. Az a járművezető tehát, aki egyszer már jelezte, hogy átadja az elsőbbséget, az — önkéntes vállalása szerint -- alárendelt helyzetbe került, és döntését nem vonhatja vlszsza. (Gyakori példával szemléltethetjük ezt az íratlan szabályt: a kijelölt gyalogos átkelőhely előtt megálló autós int a gyalogosnak, hogy átengedi a zebrán. A gyalogos rosszul értelmezett előzékenységből visszaint hogy csak hadd menjen az autós. A rövid huzavona azzal végződik, hogy mindketten, egyszerre indulnak el, vagy a túloldali járdáról időközben újabb gyalogosok indultak el, az oda nem is néző autós elé...) A tájékoztató kézjelzések nem csupán az elsőbbségről való lemondás közlésére használhatók, hanem, például tisztázatlan forgalmi helyzetek feloldására is. Persze, annak, aki kapja a jelzést, meg kell győződnie annák veszélytelenségéről! A hazai közlekedési gyakorlatban egyébként kívánatos volna többször használnunk ezeket a tájékoztató jelzéseket Például, amikor a szomszédos sávban haladó jármű vezetőjének jelezzük, hogy az úttesten áthaladó gyalogosnak elsőbbséget adunk, tehát ő se veszélyeztesse a „takarásban" levőket Vagy amikor a bennünket előzni szándékozó járművozetőnek jelezzük, szabad-e az általa be nem látott útszakasz. (Erről persze, neki magának is meg kel! győződnie!). Tanácsos egyébként „visszaigazolnunk" azt is. hogy az előzési szándékot látjuk, tudomásul vettük, segítjük azzal, hogy az úttest szélére húzódunk, jobb oldali irányjelzőnket felvillantjuk, esetleg lassítunk. E£ek a helyzetek, amikor tehát a segítőkész közreműködést bizonyítjuk, persze nem mentesítik partnereinket a körültekintő óvatosságtól. Mert'a defenzív vezető az tljren tájékoztató Jelzéseket is kritikával, a közlekedési szituáció egészének áttekintésével fogadja. Azaz, tudja: a tájékoztató Jelzés alapján végrehajtott forgalmi manőverért nem a jelzést adó, hanem a jelzést vevő partner felel! P. K.