Délmagyarország, 1980. december (70. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-09 / 288. szám

t Szombat, 1980. december 9. ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának elnöka táviratban üdvözölte Antonio Ramalho Eanest abból az alkalom­ból, hogy újból megválasz­tották a Portugál Köztársa­ság elnökévé. EANES AZ ELNÖK Antonio Ramalho Eanes •ddigi köztársasági elnök nyerte meg a vasárnap tar­tott portugál választásokat. A hétfó reggeli ideiglenes százalékos végeredmény sze­rint Eanes elnök az érvé­nyes szavazatok mintegy 57 százalékát kapta meg, a jobboldali kormánykoalíció jelöltjének Soares Carnetro tábornoknak 38,0 százaléká­val szemben. Otelo S. Car­valho, a szélsóbaloldal je­löltje 1.5 százalékot, a töb­bi három jelölt együttesen 1,7 százalékot szerzett, nem kerül tehát sor második fordulóra: Ramalho Eanes marad a következő öt esz­tendőre a Portugál Köztár­saság elnöke. BEFEJEZŐDÖTT AZ OSZTRÁK KP KONGRESSZUSA Az Osztrák Kommunista Párt 24. kongresszusának harmadik napján, hétfőn is­mertették az előző este új­jáválasztott — 86 tagú — központi bizottság zárt ülé­sén hozott döntéseket. Az Osztrák Kommunista Párt elnökévé Ismét Franz Muh­rl-t választották. A központi bizottság titkára újra Erwin Scharl, a párt központi na­pilapjának, a Volkstimmé­nek főszerkesztője pedig Hans Kait lett A politikai bizottság tagjainak száma 11­ről 12-re emelkedett és Kari Reiter vezetésével létrehoz­ták a központi bizottság hét­tagú titkárságát. . VISSZATÉRNÉK AZ ÜRIIAJÖSOK Csomagol az „űrhármas": Leonyid Kizim, Oleg Ma­karov és Gennagyij Sztreka­lov gyakorlatilag befejezte a kijelölt programot, végre­hajtotta a Szaljut—0 űrál­lomás felújítását, a terve­zett kísérleteket, s készü­lődik a visszatérésre. Hét­főn a három űrhajós kita­karította a Szaljut—6 helyi­ségeit, konzerválta a tudo­mányos berendezéseket, és megkezdte azoknak a felsze­reléseknek az átszállítását a Szojuz—T—3 űrhajóba, ame­lyeket magukkal hoznak a Földre. HAZÁNKBA LÁTOGAT A SRI LANKA-! KÜLÜGYMINISZTER Púja Frigyes külügymi­niszter meghívására de­cember 9-én hivatalos láto­gatásra hazánkba érkezik A C. Shahul Hameed, a Sri Lanka-1 Demokratikus Szo­cialista Köztársaság külügy­minisztere. Brezsnyev Indiában Iteddi elnök melegen kö- barátságát, együttműködését, szoiuo.ie in j..,czs.iye- kiemelte, hogy a szovjet nép «u, a ueLon este Ucauen őszintén becsüli Indiát, a iuba„ason — ineitat- szovjet vezetés tiszteli az ui a ivei ország, a ket nep országot. ua.atsaBai. ué^erteteu A szovjet—indiai kjpeso­aiva, uogy a bzovjfctu.uo latokról szólva Leonyid K.ezueiiui fog.a ua,it/gat.a Brezsnyev külön aláhúzta e ntuia nepouc.i iÚBg-uwise- kapcsolatok stabilitását, gi natcut, aKKor is, a.nm.or majd megállapította: nem SOK mos uisgugoftii nem er- titok, hogy a Szovjetunió tetiéK meg e Kuzde em igaz- mindig különösen nagyra sagat. iaa..gSd.yoz.u: Leo- értékelte Indira Gandhit, a aynl Brezs..yev India meg- mai Ázsia e kiemelkedő po­oiznato es őszinte taraja, litikai és állami ezemélyisé­akl mélyieiiató erdeklődest gét. Hangsúlyozta: sok min­tanúsit India iránt, és meg- den, ami elsőnek a szovjet­ért! az ország céljait és Indiai kapcsolatokban jött gondjait egyaranL Az Indiai létre, ma már jefemzője a elnök méharta a Szovjet- fejlődő országok és a szocia­unió, Leonyid Brezsnyev áll- lista országok kapcsolatai­nataio-; eroicsziteseu a nem- nak, zetközi béke és az együtt- Brezsnyev a vacsorát meg­müköJes érdekében, hang- előzően rövid udvariassági súlyozva: Indiában Ismerik látogatást tett Recidi elnök­és nagyra értékelik ezt a nél. Ezt követően Indira fáradhatatlan munkát. Gandhi miniszterelnök ke­Az indiai elnök hosszan reste fel a szovjet á'.tam'őt. szólt a gyümölcsöző együtt- és ötvenperces beszé'getést működésről India és a Szov- folytatott vele. A menbeszé­jetunió kőzött, hangsúlyozva, lésen rásrt vett a két or­nogy a két ország közötti s-ág külügyminisztere is. kapcsolatok segitik India Mint az indiai kománv szi­fejlődését. „Barátságunk ki- vivője közölte, a t':VM kö­állta az idők próbáját" — zTt röviden érintették a hangoztatta. nemzetközi hetvzet ké^dése­Leonyid Brezsnyev vá- lt. is, és kifeta-ésre juttat­'laszbeszédében ugyancsak ták e"v",ftes aggo-tn'mukat a hosszan méltatta a két nép bekövetkezett romtás miatt. Lengyelország Legyőzik a nehézségeket c Varsó (PAP) A gazdaság állami irányításának korszerűsítéséről (Folytatás az 1. oldalról.) több segítséget és iránymu- A vállalati önállóság gya­A gazuasági bizottság lét- tatást a minisztériumtól, korlati kiterjedésével egy­rehozasánál lényeges szem- amiben eddig is joggal tob- idejűleg hatásosabbá tesz­pont volt, hogy a kül- és bet és jobbat vártak: fej- s/.ük az Irányító szervek pi­Delgazaasági folyamatokat, lesztési koncepcióik kíalakí. acfelügyeleti tevékenységét, amelyek egyre szorosabb tásához, nemzetközi kapcso- hogy minden területen — kölcsönhatásban vannak, lataik fejlesztési irányainak fogyasztási cikkek, termelő­egységes és folyamatos köz- megválasztásához. Ugyan- eszközök, külkereskedelmi ponti irányítás fogja át akkor nő önállóságuk és fe- áruforgalom — rövid tévőn A hatékony gazdasági irá- lelósségük abban, amihez is kegyeasúlyozott, a nép­nyítás nélkülözhetetlen elő- nekik jobbak a feltételeik: gazdasági tervnek megfelelő feltétele, hogy a szervezeti- termelési szerkezetüK és ér--keresleti-kínálati viszonyok leg elkülönült funkcionális tékesítési irányaik megvá- érvényesüljenek. A placfel­és ágazati szervek feladatai- lasztásában. a színvonalas ügyelet központi szerve az kat összehangoltan lássák el. gazdálkodásban. Országos Anyag- és Arhiva­Ez az összehangolás jelentős Az Ipari Minisztérium tal, de meghatározott fele­részben közvetlen együttmű- létrehozása nem egyszerűen lőssége van igen fontos rész­ködésük útján — jogilag a három minisztérium egy- területeken — a belkereske­szabályozottan — valósul beolvasztását jelenti — ha- delemben, a mezőgazdaság­meg, egy része azonban kor- bár ez önmagában is javít- ban, a külkereskedelemben mányszintű koordinációt, ví- ja a hatékonyságot —. pusz- — mas szerveknek is, ame­tás esetekben pedig kor- tán azáltal, hogy egy sor lyek között az Országos mányszintű döntést igényel, párhuzamos tevéker.ységet Anyag- és Arhivatal koordi-s Ezt a feladatot a gazdasági végző osztály összevonása je- náló és irányító funkciót is bizottság végzi. lentős létszám- é3 költség- betölt A gazdasági bizottság fel- megtakarítást eredményez Az Ipari Minisztérium fo­idatal ellátásához olyan — hanem új minisztérium kozottabban részt vesz első­munkamódszereket alakított létrehozását, új tartalommal, sorban a KGST-egyűttműkö­ki, amelyek lényege, hogy- kisebb, de kvalifikáltabb dés, az ipar nemzelkózl kap­ha az események természete létszámmal Az új miniszté- csolatainak alakításában, azt kívánja, a kormányzat rium körülbelül fele annyi Ennek megfelelően bizonyos gyors döntésekkel leagáljon dolgozót foglalkoztat majd, módosulások következnek úgy, hogy a tényleges cse- mint a három jelenlegi. be a Külkereskedelmi Mi­lekvést elindító Intézkedé- Az Ipari Minisztérium nisztérlummal és a Munka­sek késedelem nélkül szülés- változatlanul el fogja látni ügyi Minisztériummal kiala­senek meg. Alapvető, hogy ágazati, hatósági és vállalat- kított munkamegosztásban, a bizottság csak a valóban felügyeled funkciókat. En- Ezen túlmenően szükséaes­kormányzati döntést Igénylő nek megfelelően részt vesz nek látszik, hogy a vállala­kérdésekben, nem pedig a az általa irányított g-wdasá- tl érdekek közvetítésében, , felelős vezetők, miniszterek gi ágazatokban érvényesülő egyeztetésében kibővített | helyett foglaljon állást Te- gazdaságpolitikai célok ki- feladatot és hatáskört kap­j vékenységével éppen a mi- dolgozásában és megvalósí- jon a Magyar Kereskedelmi i niszte.-ek nagyobb felelőssé- tásában, összehangolta az ál- Kamara, zetőinek moszkvai találkozó- ! Sínek gyakorlati ét-vénye- tala irányított ágazatok fej- _ Hol tartanak az új mi­ját. Rámutat arra: ismét ki- j sülősét kell alátámasztania lesztéset egymással, illetve a nisztériuri, létrehozat ásónak A lengyel kormány 1981- teiezé3re jutolt az a gondo-i és megkövetel-ie azt, hegy népgazdaság többi gazdasági előkészületei? sn 20 százalékkal növeli a ^ ame]y Stanislaw kania | minden szerv és mmden ve- ágazatával. ben szociális célokra fordított be­és Józef Pinkowski előző ZhJ*á3°kat ,A*aC3%TB' moszkvai tárgyalásai aikal­ügyie 29 az oktatásra 23, a máb6, ü fogalmazódott lakasépítkezesekre 22 száza­zető a gyakorlatban éljen a Kiemelten foglalkozik a szerin, halad szervező rábízott hatáskörrel és fele- műszaki fejlesztés. « tudo- ^^ ° régi szervezetek is fofytat­— Részletes, pontos terv lékkai' költenek többet, mint l^t^ZTZ A nistak, a munkásosztály es eddig. A költségvetési kiadá­sok nagy része — mintegy 140 milliárd, zloty — bér­emelésekre Jut. A lakosság­ellátásra szánt összegek to­vábbi 50 milliárd zlotyval növekednek. a dolgozók képesek lesznek a nehézségek legyőzésere és biztosítják, hogy az ország tovább fejlődjék a szocializ­mus útján. Mint a lap hangsúlyozza, A minisztertanács legutób- ®zt az ?.lláspontot ™ost a bl ülésén mindenekelőtt a Va,rsó' Szerzőacs valameny­költségvetési egyensúly meg- nyl tagállamának vezetói őrzésének lehetséges mód- megerősítették, s ezzel bi­jait vizsgálták meg, tek.n- és Umogata*uk™ _ Mi indokolja a három zetközi együttműködés ága- JJ*' eke'vseuüket A H ipari minisztérium egy szer- zati fe'adatalval. Hatósági J" ^J"™^ A . w vezetbe való összevonását? jogkörébén érvényest az ^^m^tAm^^ - Mindenekelőtt hangsú ága-ati, szakmai körteimé- Sff.A^f ScionáUs lyozni szeretném, hogy az nyeket Az ipán miniszter , . intézkedés lényege nem a gyakorolja a válWatfelttjQ*- « ? e^varáht szervezeti változás hanem let. Lmokat mlndazon álla SoL^f részt váiSk'a az iparirányítás tartalmi* ml vallalat és gazdáikod i fo!vamntnk tartású nak. színvonalának fejlesz- szervezet felett ame'yekre ^tmS miniét tese Alapvető érdekünk, nézve az allamot Illető tulaj- ^ mcakönnvlti hoav a hogy a magyar Ipar, pép- doncsi alapító Jogokkal CT^ffi"Krff^S SSSStmrTSSi — a' Az Ipa4! Minisztérium ^.S^J?: egységes, hosszú tnvni - a « ipitt, mm.sz em m ye szabá!yozo rendszer tettel' «7™'"rnev''» tompít biztosították a LEMP KB hazai szükségletekkel és a egyik alapvető feladata váltoZiisa„ 8 részlete<>en tá­ÜHULÜ™! .í?™n!S hatodik és hetedik plénumán külpiaci igényekkel egyaránt hogv az Ipar nemzetköz, csökkent, a nyersanyag-ellá- hatodlk és hetedik plénuman tásában hiányok mutatkoz- felvázolt irányvonalát" tak, s a szénre alapuló cner- A Jrybuna Ludu kom­getikában is nehézségek lép- ™fnt,ó.rJa s:5erlr!t különösen tek fel. Az idei széntermelés ,jeie"£os " a £eny: 3?°ey ,a meghaladta a 197 millió G50 T^Mp képviselői tájékoztat­czer tonnát, azaz 14 millió t6k, a . moszkvai találkozó tonnával termeltek keveseb- resztvevoit a Lengyeiország­bet, mint azt a tervek elő- ,ban végbemenő változások [rtdk lényegéről. Kétségtelen — Ezenkívül tovább csökken- [rJa,8 lap ,hogy f? a 'es­tik azokat a kiadásokat, hitdcsebb tájeKOztatás nem­amelyek nem érintik az élet- cafk a LEMP KB ..hetedik színvonalat, többek között az plénuma tartalmának teljes állami adminisztrációra for- megertesehez szükséges fel­dított ősszegeket. tétáí - hanem annak alatá­Hétfől kommentáriában a masztása is, amit nyomaté­Trybuna Ludu, a LEMP KB kosán hangsúlyoztak a len­központi lapja igen nagy je- gye párt képviselői: Len­lentőségű eseményként érté- syelország szocialista állam, keli a Varsói Szerződés Tag- a szocialista országok csa­államai párt- és állami ve- Adjanak állandó tagja volt az ma is, es az is marad." Az MHSZ gépjárműiskolája folyamatosan Indít vezetői tanfolyamokat az alábbi járműkategóriákban: segédmotor, motorkerékpár, sxemélyg épkocsi, tehergépkocsi, metőgaxdasági vontató Jelentkezés és felvilágosítás: kirendeltségeinken Szeged. Kossu'h L. sgt. 89. Szentes. Sátrán M. u. 31. Makó. Felszabadulás u. 1. Hódmezővá'árhe'y. Felszabadulás n. 6, Csongrád. Hunyadi tér 11.. KRtelek. Vasút n. 8.. művelődési ház Mórahalrm. MHSZ-ssékhás. vásártér Ölatxorsxági földrengés Maradnak a szülőföldön 0 Róma (MTI) A földrengés különösen Még mindig nem végleges nagy gondot okozott Nápoly­adatok szerint a dél-olasz- nak, ahová 45 ezer ember országi földrengés halálos özönlött a környező elpusz­óldozatainak száma 3104, az tult. vagy megsérült telepü­eltünteké 1575, a sebesülte- lésekről. í Nem tudják 6ket ké 7671. elszállásolni. Valenzi. Nápoly A legfőbb gondot továbbra kommunista polgármestere is az okozza, hogy a hajlék- elmondta, hogy óriási nehéz­talanok — kb. 200 ezer em- ségeket támasztanak azok, ber — nem akarják elhagv- akik több lakás tulajdono­ni a sátortáborokat és biz- sai ugyan, de csak az tonságosabb helyre költözni egyikben laknak, s a többit a hideg elöl, podfg Zamber- nem hajlandók bórbeadni a letti kormánybiztos rende- rászorulóknak, jóllehet a ta­letére a tengerparti szálló- nács törvényes bért fizetne dákban több ezer szálláshe- értük. Valenzinek fe'.tettlk a lyet foglaltak le számukra, kérdést: miért nem foglalják Az emberek még mindig re- le hatóságilag az üres laká­ménykednek, hogy a romok sokat? Azzal válaszolt, hogy alól előkotorhatnak valamit a törvény jobban védi a a kevésből amijük volt. Má- magántulajdont, mint az ele­sok jószágukat földecskéjü- mi csapás sújtotta emberek ket féltik otthagyni. érdekeit számoló I- koncepció" alap- szakosítási és kooperációs gvefteív ^rUVrő^í Ján fejlődjön, s ez a kon- A^úi SS^ cepció szervezetten. össze- kával osszehangotta-i Irá- tós,mak elökto:0„w decwn. hangoltan valósul|on meg. nyítsa és szervezze. . hefeleTÖ.'nek s E fontos feladat eddiginél Feltétlenül számítunk ar- .^Til' htertalo magasabb szintű megoldásét ra. hogy az loari M-nlszté- megkezdhri mM­szolgátta az loari Miniszté- rium a vállalatíelügvetetl "" ,,s megKezar,eU mUKÜ rium létrehozása. tevékenységét — beleértve a e5el A gazdasági"ányitás szem- kádermunkát ls — hatéko- — Hogyan történik a szögéből az. Ipari M'niszté- nyabban látja el Flnősorban tervezeti intézkedésekkel rium létrehozása kettős célt azért mert. a vállalatok te- kapcsolatos munkacrő-átcso­szolgil. Részint erősíti a vékenvségét. fokozottabban portontás? központi - irányítást. Javítja az iparpolitikai követeimé- — Az Ipari Minisztérium az iparirányítás egységessé- nyek függvényében, nem vezetői és munkatársai gét koordináltságit, s ez- pedig a vá'lalnt! ga'dálko- nagyrészt a három ágazati által az egységes miniszté- dás rövid távú szempontjai minisztérium káderállomá­rium tevékenysége szerve- alaoján ítéli meg nyából kerülnek kiválasztás­sebben illeszkedik a kor- Nagyrészt mentesül vi- ra, szoros összhangban a máoyzati munkába. Részint szont a termékforgalmazási, feladatokkal és a miniszté­pedig növeli a vá'ia'atok ós elsődleges árhatósági fel- rium szervezeti tagozódásé­önállóságát és felelősségét, adatok alól. amelyei nz Or- val. A vállalatok abban kapnak szagos Am-ag- és Arhivatal A minisztériumok közötti , vesz át. Ez nem egyszerű feladatok átcsoportosftásá­'e1 adat-átcsoportosítás. ha- nak megfelelően az ágazati nem az egész Iránvltási minisztériumok számos mun­-eods'erünket érinlő tartal- katársa más irányító szer­mi változás Megszűnik az a vekhez kerül. A kádericér­'elenlrgi hetyzet. hogy az déseket a párt- és a társa­inari termelés és anyngeRá- dalmi szervekkel szoros tás rövid távú egvensúlyáért együttműködésben folyama­felelős szerv feladatai meg- tosan rendezzük. A három oldása érdekében kénytelen megszűnő minisztérium va­legyen a fo'ügyetett jogköré- lamennyl dolgozójával sze­ből fakadó vállalatvezetői mély szerint foglalkoznak, függelmi viszonyt is fel- hogv képzettségüknek, ké­használnl, óbatatlnnul ke- pesség'lknek és a népgazdn­resztezve ezáltal a nvereség- sági érdekeknek megfelelő érdekeltségen alapuló vál- munkahelyekre kprüUenek. 1 alatt önállóság gyakorlati Egzisztenciális gondokkal érvényre jutását. senki sem kerill szembe, de — Hogyan érinti az Ipari a változtatások természetezc­Mlniszlér'.um létrehozási a rűleg felszínre hozhatnak főbb! irányító szero munká- egvéni problémákat. Ezeket iát? nagy türe'emm?!, embe"sé­— Bővül az Országos geseff! az érdekek kölest"1 nHs Anya5 és Arbiva'al fela-taí- figvete-nbovételével kell köre. mivel az Irnr teriíle- rremttanl. tén á*veszi a te-mék'o-gal- Itt ^ze-e'-ék rá-nutafr' ar­•narásl és e'sődleges árhatö- ra. hogy minden, egvé'-ként sági funkc'ókat. anrr-tvrket heivcs jafézi-adós sikkes ~ddlg átruhámtt hatáskör- vép-e^^nf,^ dö-tően füvg ben az áeaza'i mlnlsztériu- attól boev a dnlgo-ók mi­nink láttuk el. Ehhez a te- íven felelősséggel. áldozat­vékenvséghez az Ipari Mi- váttatissat és eredménvesert nisztérium szakmai seg-'tsé- tudnak, illetve akarnak tc­get nyújt _ az Országos vékenykedni. Anyag- és Árhivatalnak. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents