Délmagyarország, 1980. december (70. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-30 / 304. szám
2 Kedd, 1980, december 30. Irán—Irak ÉVFORDULÓ BULGÁRIÁBAN A bolgár állam megalakulásának 1300. évfordulóját ünneplik Jövőre a Bolgár Népköztársaságban. Ebből az alkalomból hétfőn, Szófiában együttes felhívást Intézett az ország lakosságához a Bolgár Kommunista Párt, az Államtanács, a Minisztertanács és több tömegszervezet A dokumentum felidézi a 681-ben alapított állam történelmének íontosabb eseményeit, a szláv írásbeliség és kultúra kialakulását, majd hangsúlyozza, hogy a szocialista forradalom 1944. szeptember 9-1 győzelme nyomán, a párt Irányításával az elmült 36 év alatt Bulgária fejlett ipari-agrár országgá változott A telhfvás kiemeli, hogy az eredmények eléréséhez nagymértékben hozzájárult Bulgáriának a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való barátsága éa együttműködése. KITÜNTETÉS — KINEVEZÉS A Magyar Népköztársaság | Elnöki Tanácsa Komornik VUmos rendőr vezérőrnagyot, a Belügyminisztérium csoportfőnök-helyettesét és dr. Hontl János rendőr vezérőrnagyot a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjét nyugállományba vonulásuk alkalmából — több évtizedes kiemelkedő munkájuk elismeréseként — a Szocialista Magyarországért Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetéseket dr. Horváth István belügyminiszter adta át. A belügyminiszter dr. Ilcsik Sándor rendőr ezredest nevezte kl a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé. ".'Vi MEGBÍZÓLEVÉL ATADASA Debreceni István, e Magyar Népköztársaság DJakartában akkreditált nagykövete átadta megbízólevelét T. N. J. Suhartónak, az Indonéz Köztársaság elnökének. ELSODORTAK OKÉT A HULLÁMOK Spanyolországban három ember meghalt és négy eltűnt a hét végi vihar következtében. A mintegy 100 kilométeres szél 8 méteres # Bejrút (UPI) Az iráni—iraki fegyveres konfliktus 15. hetének Kezdetén mind a teheráni, mind pedig a bagdadi hadijelentések győzelmekről számolnak be, miközben egyik fővárosban sem mutatnak készséget a harcok befejezésére. Bejrúti arab diplomáciai források szerint a december közepén elindított iráni ellentámadás elakadt, és — a teheráni állítások ellenére — nem volt kepes kiűzni az iraki csapatokat az általuk elfoglalt iráni területről. Khomelnl ajatollah vasárnap, egy vallási ünnep alkalmából mondott beszédében a „pozícióharc" beszüntetésére szólította föl az Iráni vezetőket. A főpap intelmére az adott okot, hogy a hét végén újra fellángolt a hatalmi harc a Baniszadr elnök vezette polgári szárny és az iszlám köztársasági pártba tömörült vallási erők között. Radzsai miniszterelnök, az Iszlám Párt egyik vezetője ugyanis új igazgatót nevezett ki az egyik iráni bank élére, amihez a köztúrsasági elnök szerint nem lett volna alkotmányos joga. Khomeini élesen bírálta Cartert is, rámutatva arra, hogy a most leköszönő amerikai elnök korábban „a szabadság és az emberiesség" szószólójának mutatkozott, ám hivatalbalépése után — másokhoz hasonlóan — megtagadta ezeket az elveket. Tízek pere Csiang Csing vádol C Peking (MTI) A „Lin Plao és Csiang Cslng-féle ellenforradalmi klikk" fővádlottalnak pereben illetékes különbiróság hétfőn délelőtt befejezte Csiang Csing asszony — Mao Ce-tung özvegye, a Politikai Bizottság volt tagja — ügyének tárgyalasát. A vád képviselője visszautasította Csiang Csing védekezését, s az ellene felhozott vádakat bizonyítottnak minősítette. A per folyamán a vád képviselője elsőízben hivatkozott a kinai büntető törvénykönyv 103. cikkelyére. Ez azt jelenti, hogy az ügyész Csiang Csing asszony ügyében, halár los ítélet kiszabását indítványozza. Mao Ce-tung özvegyét a kínai nép ellen elkövetett ellenforradalmi, a nemzet és az állam érdekelnek felmérhetetlen károkat okozó cselekményekkel vádolják. Egyben szemére vetik, hogy a per folyamán nem tanúsított megbánó magatartást, sőt „szemérmetlen kirohanásaival" gyakorta megsértette a birói testületet. A tízek pere lényegében befejezettnek tekinthető, már csak az ítélethirdetés van hátra. Csiang CSslng, aki maga látta el védelmét, egyebek között azzal érvelt, hogy a vád által említett cselekedeteit Mao Ce-tung megbízásából hajtotta végre. E kijelentését a vád úgy értékelte, hogy megpróbálja felelősségét a volt elnökre hárítani. Az ügyész hangoztatta: a kinai párt, a hadsereg és a nép egyaránt tisztában van Mao elnök felelősségével a kulturális forradalom idején történtekért, azért, mert nem ismerte fel a Lin Piao-Csiang Csing-féle klikk ellenforradalmi jellegét. Ugyanakkor kiemelte a néhai elnök „elévülhetetlen érdemelt a forradalom győzelemre vitelében", valamint a Kínai Népköztársaság megalakításában, a szocializmus ügyének szolgálatéban. Angliai helyzetkép Harc Thatcher asszony kormánya ellen hullámokat korbácsolt part menti vizeken, de Mallorca szigetén a hullámok a 13 métere* magasságot is elérték. Az áldozatok közül kettőt — egy nyugatnémet ée egy norvég állampolgárt — elsodorták a hullámok, amikor megpróbálták biztonságosan kikötni vitorlásukat. A vihar zátonyra sodort egy spanyol teherhajót, *ok vitorlást pedig a kikötőkben összetört, vagy a nyílt tengerre sodort. ÖSSZECSAPAS A TŐRÜK HATÁR MENTEN A török rendőrség és terroristák összecsapásában vasárnap este meghalt egy rendőr hadnagy és egy terrorista. A szíriai határ közelében fekvő Gaziantepben a rendőrség egy bejelentés alapján rajtaütött a terroristák rejtekhelyén, de a fegyveresek ellenálltak. A lövöldözésben megsebesült a helyi rendőrparancsnok ls. Egy terroristát letartóztattak. KATOLIKUS VOLT — MEGÜLTEK Észak-Írországban vasárnap este agyonlőtték a brit hadsereg egyik tartalékos katonáját. A katolikus vallású katonát lakása ajtajában gyilkolták meg. A merénylet véget vetett a karácsonyi viszonylagos nyugalomnak a tartományban. Korzikalak éhségsztrájkja £ London (MTI) A Brit Munkáspárt és Nagy-Britannia Kommunista Pártja vezetői harcra szólították az egész baloldalt a Thatcher-kormányzat romboló belpolitikája, a tömeges munkanélküliség és a fegyverkezési hajsza ellen. Michael Foot, a munkáspárt vezére a párt több millió hívéhez intézett felhívásában kijelentette: „Tegyük 1981-et a szocialista újjászületés esztendejévé, amikor a munkáspárt új reményt és új távlatokat kínál az országnak!" Két hatalmas feladat: áll a mozgalom előtt: a Thatcher-féle politika pusztításainak felszámolása és a világot minden eddiginél jobban fenyegető fegyverkezési hajsza, a nukleáris veszély elhárítása —mutatott rá Foot, majd igy folytatta: „Első feladatunk 1981-ben — közösen harcolva az ellenség ellen és nem egymással vitatkozva —, hogy meggyőzzük a nemzetet, bebizonyítsuk a népnek, a munkanélküliség sújtotta tömegeknek, s akik félnek tőle, hogy megmenthetjük őket és az országot is... A munkanélküliség már nemzeti gyalázat méreteit öltötte. Még pusztán pénzügyi szemszögből értékelve ií évi tízmilliárd fontos pazarlást jelent a nemzetnek. Az érintett családoknak pedig emberi tragédia, egész közösségeknek hírtelen' Halál vagy a gyors pusztulás." Foot befejezésül a fegyverkezési hajsza veszélyéről szólva kijelentette: „Szocialistáknak, akik hisznek közös emberségünkben, a legfájóbb seb a fegyverkezési hajsza, és főleg nukleáris fajtája a maga végtelen iszonyatával. Ennek a hajszának a leállítása, a nukleáris fegyvertárak leszerelése ... A szocialisták legnagyobb feladata lesz a század hátralevő részében." Gordon McLennan, NagyBritannia Kommunista Pártjának főtitkára úgy nyilatkozott, hogy a kommunisták „derűlátással és — 1980 utolsó negyedévének eseményeire alapozva — némi bizalommal tekintenek az új év elé". Emlékeztetett a munkáspárt októberi „valóban történelmi kongresszusára", amely kemény csapást mért a munkáspártot sokáig markában tartó jobboldalra. Ezt követte a nukleáris leszerelési kampány látványos, 70 ezres tüntetése Londonban a szárnyasrakét.ák ellen, majd novemberben Michael Foot győzelme Denls Healey felett a munkáspárt vezérségéért és a munkásmozgalom 150 ezres tüntetése Liverpoolban a tömeges munkanélküliség ellen. McLennan rámutatott, hogy a katasztrofálisnak bizonyult gazdaságpolitika hatására megindult a bomlás a toryk soraiban, de a munkáspárti Jobboldal is szervezkedik. Ezért a következő munkáspárti kormánynak gyökeresen különböznie kell az 1974—79-es Wilson- és Callaghan-kormánytól — húzta alá McLennan. „Nem akarunk több társadalmi szerződést, bármilyen formában és ravasz lepelbe bújtassák is. A bérkorlátozás, ami e trükkök lényege, csak súlyosbítja a munkanélküliséget a vásárlóerő további csökkentésével. Ha a következő munkáspárti kormány meg akarja oldani tucatnyi problémánkat, fel kell hagynia a tőkés rend igazgatásának formulúzgatásával. Ehhez pedig magasabb bérek és nyugdíjak kellenek, jobb szociális szolgáltatások, szigorúbb árellenőrzés, importkorlátozás, a valutaforgalom ellenőrzése, a köztulajdon radikális kiszélesítése és a gazdaság demokratikus tervezése a nép érdekében" — hangoztatta McLennan. „ Mindez azonban egy kulcstényezőn múlik: sikerül-e bevonni a politikai küzdelembe az ország legnagyobb erejét, a szervezett munkásmozgalmat, amelynek csak töredéke mutatkozott meg a liverpooli tüntetésen. Ennek az energiának a felszabadítása megköveteli a baloldal egységét, . különösen 1 a munkáspárt és a kommunista párt egységét" — fejezte be újévi nyilatkozatát Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára. ÖSM-lrán Közvetítési kísérlet # Párizs (MTI) Negyvenöt napja tart a Fresnes-i börtönbe zárt hat korzikai éhségsztrájkja, amejet azért folytatnak, hogy ismerjék el őket politikai fogolynak. Ügyvédjük közlése szerint állapotuk súlyosra fordult. Egyikük. Gilbert Casanova szombaton — noha tiltakozott ellene — mesterséges táplálásban részesült és orvosa közlése szerint rosszul lett, Egy másik rab, Marc Tirrolini állapota is Igen súlyos. A korzikai autonomistákat azután vették őrizetbe, hogy egy évvel ezelőtt túszul ejtettek két férfit, akik a F.R.A.N.C.I.A. nevű. a hatóságok által támogatott és a sziget önállóságáért fellépő autonomisták ellen merényleteket szervező terrorszervezet taglal voltak, majd elfoglaltak Bastelica korzikai városkában egy szállodát. A túszejtés szervezői végül is megadták magukat a kivezényelt cnendőralakulatnak ée azóta várják tárgyalásukat a Fresnes-i börtönben — együtt a köztörvényes bűnözőkkel. A F.R.A.N.C.I.A. emberei — noha bebizonyosodott, hogy ők is törvénybe ütköző cselekményeket követtek el — azóta szabadlábra kerültek, Ajaccióban szombaton ötezer ember tüntetett az éhségsztrájkot folytató korzikai foglyok szabadon .bocsátásáért. Ezt sürgeti az emberi jogok védelmére alakult bizottság is. amelynek Georgcs Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára az elnöke. A l'Humanité hétfőn rámutatott, hogy az éhségsztrájkot folytatók valamelyikének haláláért, vagy a szigeten esetleg kirobbanó új erőszakcselekményekért a merev, hajthatatlan magatartást tanúsító hatóságokat terhelné a felelősség. A lap ugyanakkor leszögezi: a kommunisták elvileg helytelenítik az erőszakos eszközöket. például a túszszedést, amelyekhez egyes korzikai autonomlsták folyamodtak. * Washington (MTI) Carter elnök vasárnap Camp-Davidben fogadta az iráni túszügyben közvetítő algériai diplomatákat. Reagan nemzetbiztonsági tanácsadója ugyanakkor figyelmeztette Teheránt: ne reméljen jobb feltételeket a republikánus kormánytól. Az algériai diplomaták nz elnöknél tett látogatás előtt egésznap a külügyminisztériumban tárgyaltak. A jelek szerint mindenesetre Carterék célja most már csak a tárgyalási folyamat fenntartása január 20-lg, Reagan elnök hivatalba lépéséig. Washingtonban vasárnap nyilvánosságra hozták az amerikai rendezési terv néhány részletét. E szerint az Egyesült Államok ragaszkodik ahhoz, hogy a sah vagyonát' Irán csak amerikai bírósági döntés útján kaphatja vlszsza. Az amerikai bankokban levő Iráni betétek közül Washington hajlandó lenne azonnal átutalni 2,5 milliárd dollárt, amely felett a kormány rendelkezik. Az iráni követelések többi részének hovatartozását nemzetkőzi döntőbíróság határozná meg. A külföldi amerikai bankokban levő több mint 4 milliárd dolláros iráni vagyont az amerikai fél szintén hajlandó lenne vlszszaadnl, ha Irán lemond b kamatokról. Karácsony előtt közzétett állásfoglalásában ez Iráni kormány ' 24 milliárd dollár algériai bankokban való elhelyezését követelte, az amerikai tervezet szerint viszont legfeljebb 8 milliárd dollárról lehet szó. A másik lényeges ellentét a két kormány között az, hogy míg Irán előre kéri a teljes öszszeget, Washington csak a túszok hazatérése után lenne hajlandó kiegyenlíteni a számlát. „Nem hiszem, hogy váltságdíjat kellene fizetnünk barbárok által elrabolt embercinkért" — mondta vasárnap, a Kaliforniában időző Ronald Reagan. Egyik fő bizalmasa. Edwín Meese szerint az Iráni kormány „nem számithat enyhébb feltételekre" az új kormányzat részéről. „Reagan megteszi a megfelelő Intézkedéseket, ha elérkezik az idő" — mondotta Reagan kijelölt nemzetbiztonsági tanácsadója. Meese véleménye szerint Teherán előnyére válna, ha az ügvet most zárnák, le. Nem pontosította ugyan, mit ért „megfelelő intézkedéseken". Az ABC-televízió vasárnapi értesü'ése szerint Reaganék „a katonai lehetőségeket is megvizsgálják". A világ nagy hírügynökségei a legutóbbi órák során két Japán rekordról adtak hírt. A földkerekség gazdaságilag egyik legerősebb — és változatlanul dinamikusan fejlődő — országában nem ritka a nagy számokról, a rekordokról szóló Jelentés. A mostani kettőre azonban világszerte felfigyeltek. A két csúcsszám logikailag öszszetartozlk. A hírek egyike szerint a japán autógyártás az idén megelőzte a világ megelőzhetetlennek hitt gépkocsinagyhatalmát, az Egyesült Államokét. A másik hír szerint a japán kormány 1981re az ország történelmének legmagasabb katonai költségvetését hagyta jóvá. Hogyan függ össze a két rekord egymással? Kezdjük az autókkal. LasKommentár Japán rekordok san közhely, hogy az expanzíonista japán gazdaságpolitika Immár esztendők óta hideglelést okoz nyugateurópai és elsősorban amerikai gazdasági-politikai körökben. A felkelő nap országa a második világháború után először a textilfronton keserítette meg amerikai szövetségese életét, aztán a híradástechnikában és az elektronikában, a színes televízióig, a Sonytól az Akaiig, most pedig az autók következtek. A legkülönbözőbb amerikai iparágak washingtoni „lobbystái" — törvényhozási ktjárói — mind dühödtebben követelnek törvényhozási védelmet a japán dömping ellen. Direkt, tehát védővámokkal operáló Intézkedésekre Washington eddig nem szánta rá magát. Nemcsak gazdasági, hanem politikai okokból sem A búcsúzó Carter-kabinet közvetett módon próbál segíteni a bajon — méghozzá úgy, hogy ezzel katonapolitikai legyet is üssön egyésapúsra. A távozó hadügyminiszter, Harold Brown a minap valóságos ultimátumban követelte Tokióban Japán nagyobb katonai „hozzájárulá-. sát" és példátlan módon számot is mondott: a japán hadügyi költségvetés 9,7 százalékos emelését „kötelező minimumnak" minősítette. Az országon ugyan végig zúgott a tiltakozás vihara, de most kaptuk a hírt, hogy Szuzuki Zenko kormánya engedett az amerikai nyomásnak és az eredetileg tervezett 6,6 százalékos növelés helyett 7,6 százalék mellett döntött. Washington a nagyobb tehertételtől azt reméli, hogy: 1. A Pentagonnak arányosan kevesebbet kell távol-keleti célokra költenie és 2. A Japánra nehezedő nagyobb gazdasági nyomás talán csökkenti az USA számára már-már elviselhetetlen japán konkurrenciát. Harmat Endre