Délmagyarország, 1980. december (70. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

Csütörtök, 1980. december 25. 76 MAGAZIN Munkásőrök édesanyja A kitüntetésre felterjesztés­ből idézve: „Idős Ocskó Lajosné férje és három fia huzamosabb ideje teljesít munkásőri szolgálatot. Mint fe­leség és édesanya sokat tett ajért, hogy családtagjai minél eredményesebben teljesítsék ön­ként vállalt pártmegbízatásukat. Távollétükben fial családjának gondját is magára vállalva dol­gozott otthon, és amellett a munkahelyén is becsülettel helyt­állt." Négy lánya, három fia és tíz unokája van Ocskónénak, u forráskúti Haladás Tsz kertésze­ti dolgozójának, akit nz idén a fegyveres erők napja alkalmával tüntettek ki a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával. Kedves édesanya, mivel szol­gán rá erre a kitüntetésre? — Magam sem tudom — tette össze két kezét és babrált as uj­jaival. — Amikor Lajos fiam le­szerelt a katonaságtól, elment pártiskolára, majd beöltözött rpunkásórnek. Örömmel fogad­tam elhatározását. Neki köszön­hető, hogy követte őt édesapja éa két öccse is, Imre, aki ebben a téeszben vasesztergályos, Pé­ter pedig az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ tmk-Jakatosa. őszintén mondom; boldog feleség és büsz­ke édesanya vagyok, bár nehéz volt a sok gyermeket felnevel­ni, tőlünk telhetően taníttatni őket, hiszen csak a férjem fize­téséből éltünk. Az édesapa kovács volt és az ma is. Kilenc éve munkásőr, Ko­váé* a bordányl Munkásőr Tsz­ben. Otthonról mindig eljárt a közeli községekbe dolgozni. A gyerekei nevelésében szigorú, de igazságos apa volt. Előfordult, hogy csak a hét utolján ért ha­sa, mert ott tartotta az Izzó vas, annak tudata, hogy több ke­nyérrevalót vihessen haza. — Akkoriban még nem volt annyiféle anyagi támogatás az anyáknak, mint ma van — só­hajtotta Ocskó néni —, de nem bántam meg. Néha szűkösen él­tünk, de megvagyunk mlndany­nyian. Tíz unokám közül négy fiú és hat lány köszönt, ölel, csókol, Kell enné) nagyobb bol­dogság? Mindannyian szépek, és bearanyozzák az életünket. Mondják, amikor megkapta ezt a kitüntetést és gratulált neki a megyei és a járási munkásőrség parancsnoka, meghatódott és ki­csit elsírta magát örömében. A gyermekei mindannyian összese­reglettek otthon, csókkal és vi­rággal halmozták el. Mondja, édesanya, nem félti a gyermekeit? — Nem. Bízom bennük és a társadalomban is. Rajtuk áll a világ, ök tartják válukon a Földet, legalábbis én így érzem, ha látom őket. Sok időm ma sem Jut olvasásra. A szívemmel ér­zem Inkább, és látom, hogy a gyermekeim, az unokáim jófelé haladnak. Ocskó néni üllésl. Forráskúton csak dolgozik. Asszonykorától kezdve főz mindennap vacsorát. Az a főétel. Akkor érnek haza, akkor ülik körül az asztalt, akik még otthon laknak. Hogyan élnek ma itt. a homo­kon az emberek, kedves nagy­mama? — Azt látom, hogy a dnleosok boldogulnak Ullésen és Forrás­kúton is. a közigazgatásilag egv­bekapesplt két községben. Ma már úgy járunk ót egymáshoz, mint az összetartozók. Összeköt bennünket a hatalmas gazdaság, amelyből élünk, amely éltet bennünket és büszkék vagvunk rá. Mi szültük, ha verejtékkel ls. és miértünk van. Beszélgetésünkkor ott volt a családból a legidősebb fiú. Ocs­kó Ijojos, Üllés és Forráskút kö­zös tanácsú nagyközség pártbi­zottságának titkára, aki koráb­ban ugyanebben a téeszben vol' szállításvezető. később pedig az Üllés és Vidéke ÁFÉSZ elnök helyettese. — Anyánknak ez a beszélgető nagy öröm — mondotta. — Kt vesét járt, forgott a világba^ emberek között, mert lefoglalta lekötötte a hét gyerek. A hálánk iránta kevés Naponta illeti őt csók, gyermeki szeretet Apánk? ről, a tűzkováosról szólva pedig megfigyeltem; amikor az unokák jöttek, telt a kor, kemény szigo­rúsága eltűnt, elveszett. Amikor hazajönnek, lefekszik a padlóra, járkálnak a hátán, a hasán, mi­kor hol éppen sikerül. Kopaszo­dó mór édesapám. Próbálják ki­szedni meglevő néhány szól ha­ját. Hogy a hét gyerek felneve­lése törte-e meg, avagy érzi az élet könnyebbik részét velünk, ölelésünk biztonságában, nem tu­dom, de megváltozott. Anyám kitüntetésének jobban örültem, mintha én, vagy bármelyikünk kapta volna. Köszöntjük őt, a nagv erejű asszonyt, az édes­anyát, a nagymamát és apánkat ls, a szigorú, de nagyszívű ko­vácsot. Nagyon kívánjuk, legye­nek velünk sokáig. LÖDI FERENC R égóta foglalkoztat a gon­dolat: milyen rossz szo­kás az, hogy karácsony­kor csak a családon, vagy a szű­kebb baráti körön belül ajándé­kozzuk meg szeretteinket. Igazán kiterjeszthetnénk e jó szokást többi „kedvesünkre" is: a Ked­ves Utasra, Kedves Vendégre, Kedves Ügyfélre, Kedves Vásár­lóra, Kedves Olvasóra. Mindad­dig nem hoztam azonban nyilvá­nosságra ezt a javaslatomat, amíg a lebonyolítás hatásos és egysze­rű módját ki nem találtam. Most megvan! íme. Állítsunk fel egy hatalmas fe­nyőfát a város főterén, s kérjük fel Szeged intézményeit, vállala­tait, helyezzék el ott ajándékai­kat, amelyeket nekünk szánnak! Lássuk csak, mit juttatna kará­csonyi ajándékként néhány, talá­lomra kiválasztott eég költségve­tési, fejlesztési, felújítási kere­te... Először is: díszeket a fára. Tetejére azt a kétezerötszóz fo­rintos Szeged-címeres . selyem­zászlót, amit a nyáron a lemez­gyár előtti zászlórúdról vágott le egy Kedves Arrajáró. Vagy azt a fényes fém-Napot, ami az új híd emléktáblájáról tűnt el az avatás utáni napokban; köréje — sugarak helyett — a Dugonics téri szökőkút versfeliratának éke­zetei kerülhetnének hó még megvolnának. Akik még eddig P«m Ismertek volna magukra, nézzenek bele az éttermek, bisztrók illemhelyeiről a fára vándoroltatott tükrökbe, meglátják, tükröződik abban még más isi Az Időjárási viszontag­ságokat jól tűrő, rozsdamentes evőeszköz-garnitúrák százai dí­szítik fánkat, g szánkat tátva ál­lapíthatjuk meg, magkerült a május elsejei majálisról eltűnt ötezer söröskorsó! A SZUE-heli Kedves Fürdőzők is megtalálhat­ták az ide) „fejadagjukat", ezer­kétszáz üvegkorsó formájában. Tányérból vagy 15 ezret lengetne a decemberi szél, s hogy a töré­sek zaja még inkább hasonlítson az angyalkák csengettyűire, kér­jük a postát: nyilvános telefon­fülkéi üvegtábláit most egyszerre töresse szét velünk, Kedves Te­lefonálókkal. A MAV félezer be­tört vonatablaküvegét tartalékol­juk ráadásnak, nagy siker ese­tére. Apropó. Telefon! Ha még nem volnánk elegen, akik ajándékhoz jutunk a közadakozásból, nyolc leszerelt nyilvános készülékkel toborozhatna a posta nagyobb gyülekezetet, azon a 31 elvásott kábelen, amely csekély negyed­milliós kárértékével növeli az Meghívó köz­adakozásra ajándék nagyságát. Ha elektrg. mos áramot vivő kábelek is gu­bancolódnának arrafelé, kéretik A vezgték érintése életveszélyes! táblákat előadni a Kedves Gyűj­tők lerakataiból. Lém, roskad már fánk a díszek terhétől, kitá­masztésához a megdőlt telefon­oszlopokat, a tövestől kitépett fa­csemetéket és a KRESZ-táblák nélkül maradt eszlopokat ajánl­hatják fel g szolgáltató vállala­tok, Fenyőfadíszként — a bizarr összhatás érdekében — használ­hatók még az ünnepi hetek de­korációs zászlói, lánckorlátokkal, melyekre könyvtári katalóguscé­dulákat fűztek fej, a súlyosabb ágak pedig elbírják a villamosok kézifék-kerekeit, a gázcsapszek­rények fedlapjajt ls, A Kedves Megajándékozandók ostromát fel­foghatják a helyükről kiemelt csatornafedelek, barikádépítéshez pedig legalkalmasabbak a közte, rületi virágállványok, azzal a 150 hulladékgyűjtővel kombinálva, ami a Tiszta, szép Szegedért mozgalom Kedves Híveinek szer­zett az idén örömet törékenysé­gével. Ne feledkezzünk meg persze a ía köré tett tárgyakról sem: a Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat a cigarettával kiégetett kárpitozott ülőgarnitúrákkal, a városgondnokság törött padokkal, a közlekedésben dolgozok pengé­vel felhasított műbőr ülésekkel tehetnék kényelmesebbé a vára­kozás tétlen perceit. És ne le­gyünk szemérmesek; igenis szük­ségünk lehet még a Vigadóból korábban „kimenekített" ilJero­helyi ülőkére is, persze porcelán csészéstül! Melegedéshez a szét­szerelt kézszárítók alkalmasak, az unatkozóknak pedig a keres­kedelem ad olvasnivalót; Vásár­lók könyvét. Az IKV pedig vagy a Lakóházak rendjének plakát­jaival, vagy a gombfocizáshoz is alkalmas iiftgombokkal szolgál­hatná a tömegek közművelődé­sét- s amikor már mindenki egybegyűlt, aki ajándékra jogo­sult, a fa környékét terelőkúpok­kai kell lezárni, ezekből 6zá* ugyanis csupán ötezer forintjába került az idén a Szegedi Magas­éi Mélyépítőipart Vállalatnak, s ez Igazán nem nagy áldozat a piros-fehér csíkos bólyák nyúj­totta esztétikai élvezet mértéké­hez képest. További ötletek gyűjtésére ked­vet, erőt ég kitartást érezvén ma. gamban, közvéleménykutatást kezdeményeztem a közadakozás e formáját ugyancsak jót ismerő kollégáim körében. Mi mindent kaphatnánk még ajándékba, ba már egyszer úgyis elvesszük­megszerezzük a tulajdonjogát, gondnokságunk alá helyezzük, megmentjük a pusztulástól kör­nyezetünk minden mozdítható tárgyát? — ez volt a kérdésem. Hosszas töprengése közben egyik Kedves Munkatársam tekintetét a szoba falán pihentette. Követ­tem a pillantásét az ovális, zo­máncozott tábláig. Rajta a felirat a színes címer körül: állami ál­talános iskola. „Nem Jut most eszembe semmi" — válaszolta. . Nem tudom, kapott-e meghívót a közkarácsonyfához?... PALFY KATALIN l£H ERDŐ NAGY LÁSZLÓ FEL YLXLLLI

Next

/
Thumbnails
Contents