Délmagyarország, 1980. december (70. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-14 / 293. szám
10 Vasárnap, 1980. december 14. OB l-ben a SZEOL AK cselgáncsozói! Áz út NB l-be vezethet négyes Miskolci íiyiTA^B Szombaton reggel 8 órától sóként kerültek a j^MFOr^m^P rendezte meg a Magyar döntőbe, ahol a MmM* Cselgáncs Szövetség Szege- VSC-vel, az Eger SE-vel és den, a városi Sportcsarnok- a Közgazdasági Egyetem ban az idei OB 11-es csel- csapatával találkoztak. A gáncs csapatbajnokságot. A döntő első összecsápásán a tét pedig: a CSB első két rivális M.VSC volt az ellenhelyezettje bekerült az OB fél. I-be! MVSC—SZEOL AK 4-3. A Három tatamin, 7 csapat szegedi győztesek: N agyba részvételével, két csoportban ta. Szabó M., Tomszer. SZEkezdödtek a küzdelmek. Az OL AK—Eger SE 6-1. G.vőzI. csoportban a SZEOL AK, tesek: Bürgés, Szűcs, Nagya PVSK és a Szekszárdi bata. Szabó M., Budai, SzaDózsa. A II. csoportban pe- bó ö. SZEOL AK—Közgazdig az MVSC, a Közgazda- dasági Egyelem 6-1. Gv.: sági Egvetem, az Eger és a Dávid, Nagybata, Nagy L., Ma, vasarnap a SZE- MÉLYÉPTERV. Szabó M„ Budai. Tomszer. OL AK Székesfehérvárott, a SZEOL AK—Pécsi VSK Az OB II-es CSB végereriMAV Előre ellen lep palya- 4.3 Győztesek: Szűcs, Nagy- ménye: 1. MVSC. 2. SZEOL ra. míg a DELEP SC ellen- bata szabó M.. Budai. SZE- AK. 3. Közgazdasági Egyefele a fővárosban a Bp. OL AK—Szekszárdi Dózsa t„m A S7eáedi cselaáncsoSpartacus lesz. A SZEOL s_2 Guőztesek- Naaubata szegeai cseigancso AK tervezett összeállítása: Nm) Budai Sza^ M' zók bravúrosan szerepeltek, Nagy — Furkó, Kozma Z„ Tomszer. Az I.' csoportból « jövőre az OB I-ben folyKovacs, Kutast — Hagel- tehát a szegediek csoportéi- tathatják a küzdelmet, mann. Marton, Repka — Idegenben a SZEOL AK és a DÉLÉP SC Szeghalmi. Kun, dr. Jernei. A DÉLÉP SC kerete: Leskó, Terhes 1. kapusok, Czompó, Terhes S„ Czibere, Parti. Mészár, Diószegi, Gyottai. Miklós E., Miklós J., Tőrök, Wenner. Sportműsor Labdarúgó NB I DMVSC—Pécsi MSC 0-0 Debrecen, 2000 néző, v.: Tompa. Nyíregyháza, 7000 v.: Kuti. Volán—Dunaújváros (0-0) Czabán Samu tér. 500 néző. vezette: Soós. Góllövők: S-l Kézilabda Terem Kupa mérkőzések az újszegedl Sportcsarnokban 8-toi 20 Óráig. Kosárlabda NB I N«k SZEOL ak-BSE. Seres Szakál, Hámori, újszeged! Sportcsarnok, 11.30. N . in_tv_ parHavi P« utána NB-s ifjúsági mérkőzés. Békéscsaba—Diósgyőr 3-0 Nagy L" llletve Pardavl> Po' Teke Nemzetközi férfi mérkőzés: DELEP 3C-ELEKTROMURES, Békéscsaba 10 000 néző DELÉP-pálya, 14. " ,, ,, Labdarúgás v.: Pál völgyi. Góllövők: KiNB n. Középrsnport. Szeged! rályvári, Csepregi, Kurucz. Dözsa-Epltők SC, Hunyadi tér. 13, dr. Botka. MAV Előre- Kaposvár—MTK-VM 1-0 zetteSZEOL AK. Székesfehérvár, 13, /(j.flj Kőrös. Bp Spartacus-DELEP ir_™.„z_ ocnn „A-A „« sc, Budapest Kőér u.. 13, Me- Kaposvár, 2500 néző, vezet. zette: Huták. A DÉLÉP SC NB IT-ben 3. helyen végzett c«apa'a. Alinak, halról jobbra: Turzó Gábor, a • zitkn«ztálv elnöke. Tihanyi. Klem. Nyári Sándor játékosedző, Schulcz. Pe're, Haitlú Béla szakosztály-vezető. Guggolnak: Lcnárt. Vtrba, Pesti, Széli, Mile, Mártha. Hilszta. Nem is régen azon kese- volt a kép. hitét vesztett dacsapat. Az együttesen' beregiek a szegedi férfi róp- társaság fogadott — utalt az lül uralkodó morált, a játélabdázásért aggódok, nehe- érkezésekor tapasztaltakra kosok fejlődőképességét nezzen ereszt gyökeret a sport* Nyári Sándor, ak szentem- ve állíthatom, néhány rutiág fá a: hol a „csemetével'', beri súlyos bokasérüléséig nos röplabdás igazolásával hol a „talajjal" akadt gond- játékosként is nagyon sokat komoly feladatokat is megjuk. Éveken át lelkesedtek, tett a sikerért. — Lelket oldhatunk. Persze nemcsak igyekeztek, szívükön visel- kellett öntenem beléjük, el- a mát nézzük, felelősséggel ték sorsát, mégsem tudtak hitetni velük, többre is ké- gondolunk a holnapra is. A kitörn' az ördögi körből, az pesek. Kértem, vállaljanak felsővárosi tornacsarnok — Jaczina. Góllövők: Jurácsik ügy szekere valahol mindig többet, legyenek szorgalma- nyugodtan nevezhetem így (2 mindkettő 11-esből) megfeneklett Kudarcaik sak. Hallgattak rám. az _ építésekor a városi la Vasas—ZTE 3-1 (1-1) Fáy utca, 3000 néző, vezette: Tátrai. Góllövők: Izsó, ZSS^XT'-Ji Kiss. Znmbori, i.letve Gass Cjpcstl Dózsa—Rába ETO 3-2 (3-0) Győr, 3000 néző, vezette löskei. Ferencváros—Tatabánya 3-0 (2-0) okát leginkább abban lát- eredmény nem maradt el, nács és a vállalat között ták, túl messzire távolodott rengeteget fejlődhetnek tak- együttműködési szerződ, -t a dicső múlt — húsz- tikailag, technikailag. Szá- kötöttünk, melynek érteiméegynéhány éve a Szegedi momra is meglepőt, érlek el ben az a röplabdázás baziHonvéd, majd jogutódja a a korábban tartalékokként sa lesz. Ha "előbb nem, öt Szegedi Haladás csapata le- számon tartott játékosok, év múlva bizonyosan érezÜllői út, 10 000 néző, ve- tette névjegyét az első osz- Bíztam bennük és viszont. z(jk hatását. Űgv gondolom Bártfai. Góllövők: tólyban. _az NB II-ben —, ^tek_jnagukban_ annyi _ ezt valamennyiünk neve Nyilasi, Dusztal. A SZEGEDI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM felvételi előkészítő tanfolyamot szervez, azok számára, akik már érettségiztek és az orvostudományi egyetemeken kívánnak felvételizni, fizikából és biológiából A tanfolyamra 1980. december 20-ig lehet jelentkezni az általános orvostudományi kar dékáni hivatalában (Szeged. Zrínvl u. 9.). Rock and roll party minden hétfőn a Centrum klubban. (Gutenberg utca) Dlsc Jockey: Benc Gábor. az utóbbi években, legalabb- erőt, hogy véghez vigyék, ben mondhatom'— jó úton is Szegeden, elvesztette von- amit kérek. járunk, azt választottuk, zasat a sportág. Major Gyula, a klub emd- ameiy az j_be vezet Ma már kellemesebb hely- k.e —. régebben maga is ak- _ Ha 'már eiső osztily zetben vannak a „mecéná- tfv játékos volt — megkü- kerjjh szóba, kérdezem, misok". tovatűntek az akkori 'ónböztetett figyelemmel ki- korra ha éí; muiva „ongondi.k. Közel tíz éve, pon- serl a szakosztály munka- doiták? tosabban Í972-ben a DÉ- iat „ A beszélgetésünkkor még LÉP SC újjáalakította--röp- — Örvendetes, hogy a ve-LEP SC ui'anlakitotta röp- ' tvrul d ''j- gipszcsizmát viselő vezető labda-szak s tólyát. Vállai- zeto* - mutat 7>'76 í'r edző derűs arcvonásai megta a kezdeményező szerepét. borra laz ő szobájaban be- keményednek a hallottakra a hanvománvok út.tán iárva szeigerunK), najuu oemra, s„mmi M„, ' is. a hagyományok útján járva . megpróbálta fellendíteni fér- Nyan Sándorrá — ennyire — Semmi esetre sem jö-, vőre — tartja maga elé tilKeresünk, irányító jellegű munkakör betöltéséhez, vendéglátó szakmában jártas üzemeltetési, értékesítési és áruforgalmi előadókat Szakirányú végzettség és gyakorlat szükséges. Jelentkezéseket kérjük: „Január 1. 150122" jeligére a Hirdetőbe. X Ma este diszkós vetélkedővel egybekötött fáficversciiy sorozat kezdődik a Dánt utcában, ezt követően BENE-DISZKO. A tél virágai A SZOMBATHELYI KERTÉSZ TERMELŐSZÖVETKEZET / orchidea' és szoba növénybemufafót fari Szegeden, az MTESZ Technika Házában (Kígyó utca) DECEMBER 20—21-ÉN. Kötészeti munka: Városgazdái kodási Vállalat. Szeged A BEMUTATÓVAL EGYÜTT KEDVEZMÉNYES VIRÁGVÁSÁR IS LESZ Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy a DÉLEP szavatossági üzeme ISM. december lS-ével Szeged, Kereszttöltés u. 37. szám alá költözik » Telefon: 14-210. fi vonalon a, röplabdázást. Á ™K"ak J^ takozva kezeit, jelezvén, fel szakosztály-vezetés törekvé- az útónod l«**«nek tartja elkapkodseit kezdetim nem koronázta az els? csapatra az uumpot- feljutást — Mint emlísiker. váltakozó szerencsével tós5a » nagy gondot fordító- réttem le ki smeretes tanubirkózutt az NR II hen az nak Most arra kel töreked- 7, • Jalfc'lsmereies, xanu DirKorim az n-oen az i,i0i„v„iv,« „ lékony jatekosaim bamuiaelőzó évek lemaradásából "u"k< hnRy kialakuljon a dolgokat produkáltak és adódó nehézségekkel Hírn-n stah>l váz. amire — edzőnk tus ao'e,at ProauKaitaK, es aaoao nenez.segeKKel. Három • meg mindig latok bennük éve azonban a vezetők el- savaival e ve — aicar n ra- , ,, 1artalékokat A iötiutottak odáig hocv biztos mist ls építhetünk. Eltökélt ,u ta tdiekokat A jotjutottaK onatg. nogy Diztos iómaeam hi t°mkoc „kepzetlenek" ma alapokat teremtsenek a to- sza.nneRunK',, Jómagam ni- hll76embe ek bÍ7to- nontiai vábbi munkához az idén na- szek megvalósulásában, egy- nuzoemDei ck, oizTos pontjai vaobi munKanoz. az idén pe múlva férfirsauntunk a csapatnak, fazont adtak dig elerkezettnek vélték az eet ev rerncsapatunk stílusunk van időt hogy elkezdiék a fa- hosszu távra szóló bérletet to^KunknaK, stílusunk van. tók énítését válthat az NB I*be! Repesek lennének egy ev ' A szakosztályelnök veszi mulva feljutni a magasabb Döntésüket indokolva Tur. £t a szdt osztályba, de — .és ezt ők zó Gábor, a szakosztály el- — Ugy látom, érdemes ^ tudják — amit ma tudnöke elmondta, éppen eleget volt belevágnunk, létjogo- nak- kevés lenne a bentmavártók már, a középszerűség sultságot nyertünk, nemcsak radáshoz. Most egy dolgunk lnngyosvizéből ki kellett lép- a vállalat, a városi'sportfel ü- van- úgv készülni. hogy niük, hisz.en — különösen gyelőség, a megyei sporthi- meglepjük a hasonló erőt az utánpótl ás-nevelés terén vatal is örömmel vette tá- kepviselő ellenfeleinket. Ha — majdhogy +íz év lemara- mogatja erőfeszítéseinket. f8V lesz, másfél év mulva, dását kell pótolniuk. Ebben Amit az év elején mond- lí)f,2 őszén arról beszélgetaz évben új vezető edzőt tunk. ma is álljuk: tettek- hetünk, mit kell tennünk, szerződtettek. Januártól Nyá. kej bizonyítjuk. mennyire hogy helytálljunk az NB ri Sándor, a Testnevelési akarjuk, hogv Szegeden le- I-ben! ként^edzóS'az nTi^ gyC" NB ^^ fétfi ráplab' ls megjárt, lelkesedéstől. tenni vágyástól fűtött fiatal szakember irányítja a csapatot, amely az idei bajnokságban a Középcsoportban 22 győzelmével, 4 vereségével — rosszabb játszmaaránya miatt — az ugyancsak 48 pontos Dunaújvárosi Kohász mögött a harmadik helyen végzett — Visszagondolva a kezdetre, nem valami biztató A Dél-alföldi Tégla- és Cseréoipari Vállalat munkavédelmi önálló csoportja felhívja a lakosság figyelmét hogv a Csongrád megye területén levő bányagödreiben korcsolyázni, szánkózni és a bánya területére idegeneknek bemenni. . életveszélyes és i SZIGORÚAN KYAR'81 Megjelentek az IBUSZ új programfüzetei T9S.OS! /try pzy