Délmagyarország, 1980. november (70. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-07 / 262. szám

41 Péntek, 1980. november 7: Vladimír Tyendrjakov Leszámolás Részlet A rkagyij Kirillovics úgy gondolta, hogy a pedagó­gus a szétrombolt Sztá­lingrádban született meg benne «gy emlékezetes éjszakán. Talán az volt az első csendes éjszaka. Előző nap még aknák robbantak száraz pukkanással a romok között, hosszú géppuská­vá rövid, ugató géppiszlolysoro­zatok kusza szövedéke jelezte a frontvonalat, süvültöztek a Ka­tyusák, tompa dörejekkel áraszt­va el az agyongyötört földet, az égen rakéták virágai nyíltak, fe­nyükben újra meg újra össze­zsugorodtak a fantasztikus ala­kú, tátongó ablakszemű házma­radványok. Előző nap még folyt a háború, de mára véget ért A hold csendben kelt fel a romok, n hó borította hamutenger fe­lett. Az ember el sem tudta hin­ni, hogy már nem kell félni a csendtől, amely színültig megtöl­ti a sokat szenvedett várost. Ez nem pillanatnyi szélcsend: itt már beköszöntött a béke. ez itt már a távoli hátország, az ágyúk több száz kilométerrel arrább dörögnek. S bár az utcákon az üszkös romok között hullák he­vernek, ezek tegnapiak, újak­kal nem szaporodnak. Ezen az éjszakán nem messze az egykori tizenegyes számú is­kola óvóhelyétől, ahol ezredünk törzse elhelyezkedett, tűz ütött kí. Előző nap még senki se tö­rődött volna vele — folyik a harc, a föld ég —, de most ez u tűz a béke nyugalmát törte meg, és mindenki rohant oda. A német katonai kórház há­romemeletes faépülete égett, amit eddig szerencsésen elkerült a háború. Odabent sebesültek voltak. A vakítóan aranyló, lo­bogó falak heve messziről is perzselt, és egyre hátrább szo­rította a tömeget Ar emberek pedig dermedten, megbabonázva, lesújtottan figyelték, amint oda­bent az ablakok mögött az izzó mélyben Időről időre leszakad egy-egy sötét tömb. S valahány­szor ez történt, a tömegen egyik végétől a másikig keserű, fojtott sóhaj futott végig: egy-egy Ö6Z­szeégett német sebesült zuhant le ilyenkor ágyastól, olyan, aki nem tudott felkelni és kimene­külni. Sokuknak sikerűit kijutni. Mot ott álltak elvegyülve az orosz katonák között, velük együtt figyeltek, egyszerre tört fel belőlük a sóhaj. Arkagyij Kirillovics vállához szorulva is ott állt egy német Fejét és arcát kötés takarta, csak hegyes orra állt kl belőle, s fél szemében kétségbeesett iszony parázslott A félelemtől és a hi­degtől egész teste remegett mo­csárszinű, szűk vászon egyenru­hájában. Remegése akaratlanul is átragadt Arkagyij Kirillovics­ra, aki pedig jól beleburkolód­zott meleg bekecsébe. Elszakítot­ta tekintetét a ragyogó tűzözön­ről, lassan körülnézett — tégla­vörösre izzott arc<jk. oroszok és németek vegyesen. Mindannyiuk szeme egyformán Izzik, éppúgy, mint a szomszédjáé, mindannyi­uk arcán fájdalom és tehetetlen beletörődés. A szemük láttára lezajló tragédia egyikük számá­ra sem közömbös. Arkagyij Kirillovics ezekben a pillanatokban rádöbbent egy egyszerű Igazságra: sem a törté­nelem vad kanyarjai, sem a má­niákus őrültek gyilkos eszméi, sem a téboly járványai, semmi nem képes rá, hogy kiölje az emberekből az emberséget. El­fojtani, azt lehet, de megsem­misíteni nem. Mindenkiben lap­panganak a jóság érintetlen tar­talékai, csak fel kell tárni, hagy­ni kell, hogy felszínre törjenek. Es akkor... A történelem ka­nyarjai egymást gyilkoló népe­ket, vérfolyamokat, a föld szí­néről eltörölt városokat, letiport mezőket jelentenek... Csakhogy a történelmet nem az úristen csinálja, hanem az emberek! Va­jon, ha szabadjára lehetne en­gedni az emberekben rejlő em­berséget, nem azt jelentené-e az, hogy sikerül megzabolázni a kegyetlen történelmet? Izzón aranylottak a ház falai, a vörös füst szikrakévéket so­dort a hideg Hold felé, s fátylat borított rá. A tömeg erejét vesz­tetten figyelt Arkagyij Kirillo­vics vállához szorulva ott resz­ketett a bekötözött fejű német, fél szeme előparázslott a kötés alóL Arkagyij Kirillovics a tö­meg közepén lehúzta magáról a bekecsét, rávetette a didergő né­met vállára, és tuszkolni kezdte kifelé a tömegből: — Schnell! Schnell! A német csodálkozás nélkül, közömbösen fogadta a gondosko­dást, engedelmesen kocogott egész úton a törzs pincéjéig. Arkagyij Kirillovics nem néz­te végig a tragédiát, később megtudta, hogy egy mankós né­met ordítva előrontottt a tömés­ből, bele a tűzbe, s egy tatár katona utánavetette magát, hogy kimentse. Az égő falak beomlot­tak, s maguk alá temették mind­kettőjüket. Mindenkiben kihasz­nálatlan emberségtartalékok lap­panganak. A történelmet embe­rek csinálják. Az egykori gárdaszázadosbői elemi iskolai tanító lett, és egy­idejűleg beiratkozott a pedagó­giai főiskola levelező tagozatára. A tantervek Ilyesmiket írtak elő: a tanulónak ismernie kell a nagy írók életrajzát, legjobb mű­veiket. világnézetüket, képesnek kell lennie arra, hogy a meg­adott szempontok szerint meg­határozza az egyes Irodalmi ala­kok kilétét: ez néples, az reak­ciós, amaz úgynevezett „felesle­ges ember"... Tudnia kell, hogy kire kl hatott, kl kiről ho­gyan vélekedett, ki a romantika képviselője, ki a kritikai realiz­musé... Egyet hagytak csupán figyelmen kívül ezek a tanter­vek: hogy az irodalom emberi viszonyokat mutat be, ahol a jóság megütközik az aljassággal, a becsület a hazugsággal, a nagylelkűség az alattomossággal, az erkölcs az erkölcstelenséggel. Az Irodalom az emberi együtt­élés megválogatott és megőrzött tapasztalatkincsei Felháborodsz a gazdasszonyon, akire Vanyka Zsukov így pa­naszkodik a nagyapóhoz írott le­velében: „Fogta a halat, fejjel a számba tömte." De nem különös, hogy egy cseppet se háborodsz fel azon, ha egy ismerős felső­osztályos csak ' úgy mellesleg, pusztán passziób'ól lekever egyet egy arra szaladó kis srácnak? Egy erős a szemed láttára meg­üt egy gyengébbet, csupán azért, mert ő erős. Miféle ember vagy, ha ez közömbösen hagy? Olvastátok Tolsztoj Feltáma­dás című regényét. Eresszük sza­badjára a képzeletünket: mi lett volna, ha Nyehljudov belső gyávaságból vagy szégyenből elfordul Katya Maszlovától? Hogyan élt volna tovább? Meg­nősül? Családot alapít? Nyu­godtan élne?... Az irodalom révén Arkagyij Kirlllovicsnak sikerült sajátos bonyolult erkölcsi versengést kezdeményeznie: aki erősnek érezte magát, kereste az alkal­mat, hogy a gyengébb segítsé­gére siessen: a gyenge büszke volt rá, ha az erősebb szemébe mondhatta a kemény igazságot, az ártatlan zokszó nélkül viselte a mások vétkéért járó büntetést,' de jaj volt annak, aki gyávaság­ból hagyta, hogy vétkéért más bűnhődjön. Mindebben sok volt a játék és sok volt a kérkedés. De lehet-e kételkedni abban, hogy a kérkedésből gyakorolt erény idővel szokássá, a játék pedig életté változik? Az utóbbi időben még a szakfelügyelők is azt hangoztatták, hogy a száz­húszas számú iskola tanulói egész magatartásukkal irigylés­reméltóan különböznek a többi Iskola tanulóitól. Argyakij Kirillovics meg volt győződve róla, hogy a keze alól lelkiekben szép emberek lépnek ki a nagybetűs életbe, akik nem bántják a gyengét, és nem bé­külnek azokkal, akik ezt megte­szik, nem tűrik az aljasságot és hazugságot, s tisztában vannak erkölcsi felsőbbrendűségükkel. Azok pedig, akikkel összeütkö­zésbe kerülnek, önkéntelenül , is szembe kell, hogy nézzenek ön­magukkal. ,Minden emberben ha­talmas emberségtartalékok lap­panganak. Arkagyij Kirillovics egyetlen percre sem felejtette el az egykori ellenségek összeve­gyült tömegét, ott, az égő kato­nakórház előtt, a tömeget, ame­lyet közös szenvedés hatott át És nem felejtette el az ismeret­len liatonát sem, aki berontott a tűzbe, hogy megmentse azt, aki nemrég az ellensége volt Meg volt győződve róla, min­den tanítványa egy-egy gyutacs ' lesz, mely felrobbantja maga körül a rosszakarat és a közöny jegét, és felszabadítja a mások­ban rejlő pozitiv erkölcsi érő­ket. Á történelmet ember,ek csi­nálják. ö, Arkagyij Kirillovics Pamjatnov, pedagógus, a maga szerény módján hozzájárul a történelem előrelendítéséhez..." Hitt ebben, és másokat is rá­vett, hogy higgyenek bén ne. Egyre többen fordultak hozzá, szavára felfigyeltek, nemcsak a tanítványai, hanem a szüleik is kikérték tanácsát Szonya Po­tyehina is, lám, kétségbeesésé­ben nem másnak, hanem éppen neki telefonált az éjszaka kö­zepén. Arkagyij Kirillovics ott Olt a konyhában, öklére támasztva ne­héz fejét. A falon túl, alig né­hány lépésnyire ott feküdt az a puskalövéstől szétzúzott fejű nagydaVab férfi. Az ő tanítvá­nya megölte az apját! Az 6 ta­nítványa ... Egyike azoknak, akik büszke hitet ébresztettek benne. Mi ez? A sors véletlen fintora, vagy egy hibáért járó kegyetlen bün­tetés? Ha van egyáltalán, aki képes hozzásegíteni a válaszhoz, az csakis Kolja Korjakin lehet, sen­ki más. Ha ugyan képes rá ... Körös-körül csend. Arkagyij Kirillovics már nekikészült, hogy feláll és lemegy, amikor hirtelen lopakodó lépteket hallott, ösz­szerezzent. fölegyenesedett, és... a konyhaajtóban Vaszilij Potye­hint pillantotta meg, homlokába húzott sapkában, prémgalléros bundában. (Soproni András fordítása) Kovács József Vers a papáról A papa hetvenegy éves, a papa egész nap dolgozik, új fészert ácsol a tüzelőnek, épít a csacsinak kétkerekű kocsit. A papa megjavítja a tetőt, a-papa egész nap kalapál, sütőt csinál erős bá-Iogból, a papa egész nap dolgozik. A papa este nézi a televíziót, és ülve elalszik. A papa hetvenegy éves. Zelk Zoltán Éjszakába zárva Szinérválalján Ábris bátyámnak volt egy százéves faliórája, kulccsal nyitotta indulni reggel, s zárta kulccsal minden éjszakára. Jaj, miért is, jaj, miért ls tette! kapta egyszer az Isten őt tetten: HA TE ÜGY, HÁT ÉN IS s fogta kulcsát és rázárta az éjszakát szegény nagybátyámra. Titkoltam eddig a titkom, de mert vénen, már kimondom, miként halt meg Abris bátyám oly hirtelen, oly nem vártan negyvennégy éves korában. Dédelgetett kedvenceink Üj magyar filmet forgatnak Boldogkőváralján, a festői környezetű észak-magyarországi faluban készítette a MAFILM Dialóg Stúdiójának stábja a Dé­delgetett kedvenceink című film felvételeit. A film rendezője Szalay Györgyi, akit igen sok dokumentumfilm, valamint alko­tótársával, Dárday Istvánnal kö­zösen készített több játékfilm — Jutalomutazás, Filmregény, Harcmodor — alkotójaként is­merünk. Stábja — s benne öt­ven gyermekszereplő — több mint egy hónapot töltött Bol­dogkőváralján. Az egyik utolsó forgatási napon beszélgettünk: — Nem volt egészen zavarta­lan a munkánk, az időjárás többször megtréfált, hátráltatott, ötven gyereket táboroztatni Ilyenkor nem könnyű, nehézsé­get okozott a patakbeli fürdési jeleneteknél a sok esőzés, ára­dás, de most már mindezeken túl vagyunk. A Hernád-völgyét vá­lasztottuk történetünk szinteré­nek, mert itt van Boldogkő vá­ra, amely szintén „játszik" a filmbea A Dédelgetett kedven­MOHACS1 REGÖS FERENC: ÜNNEPLÖK ceink egy nyár története, illetve egy pesti kislány és egy helybeli fiú kamaszkori bontakozó szerel­mének hátterében két különböző életforma találkozásáról kíván képet adni. A tizennégy éves kislány és tízéves öccse fővárosi értelmiségi szülők gyermekei. A mama tévériporter, a papa kül­kereskedelmi dolgozó, igen ren­dezett körülmények között él­nek. E két gyermek 6zemével próbáljuk lájtatni a falut. és érzékeltetni a két életforma kü­lönbözőségét. A falusi fiú apja traktoros, anyja elhagyta a csa­ládot, a fiúra sok házimunka terhe is hárul. Nagy hangsúlyt kap filmünkben a tárgyi kör­nyezet. Pesten is forgatunk, a történet ott kezdődik, s oda tér vissza. A belső felvételeket ere­deti környezetben készítjük itt, Boldogkőváralján, s. a helybeli lakosság adja hozzá a társadal­mi hátteret. Dárday István és Szalay Györ­gyi általában nem színészekkel szokott dolgozni. Mostani film­jükben lesz-e színész? — Valamennyi szereplőnk amatőr, illetve civil, a gyerme­kek és a felnőttek egyaránt. Az ötven gyereket körülbelül két­ezerből válogattuk ki. Ezt is, mint minden filmünket az ötlet­től végig együtt csináljuk, s módszereink is azonosak, mint korábbi filmjeinknél. A törte­net fiktív, amit a szereplők is formálnak a maguk képére. Azt szeretnénk elérni, hogy a Dédel­getett kedvenceink ne csak a felnőttek gyerekfilmje legyen, hanem a tizenéveseké is. Szere­pel majd benne az Edda Művek és a Beatrice együttes. A film fiú főszereplője, Ringer Péter a közeli Szerencsre való. A főszereplő lány pedig Járay Csilla, aki Budapesten, a Veres Pálné Gimnáziumban most kezd­te meg középiskolai tanulmánya­it Sok Idő nincs a beszélgetésre, filmforgatásnál az idő pénz. Pap Ferenc kamerája körül újra ott áll a stáb. Szalay Györgyi és Dárday instrukciókat adnak, el­hangzik a vezényszó: — Csapó: háromszázötvenhét! Teljes csen­det kérek!..., és szemközt a ka­merával az úton felénk indul egy fiatal legényke, kötélen von­szolva maga után egy fehér kecs­két. Felrebben egy libacsapat, rövid szárnyverdesés után nyu­godtan eltotyog, ügyet sem vetve arra, ml történik a háta mögött, miért a szokatlan felfordulás Boldogkőváralia utcáján BENEDEK MIKLÓS

Next

/
Thumbnails
Contents