Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-05 / 234. szám

MAGAZIN 12 Vasárnap, 1980. október 5, m Életképek 0 Szövetkezetiek keresnek, távoli rokonok. Fiatalok. Egyikük gépészmérnök, másikuk brigádv esető. Hamarjában előadják mondóké jukat, író-olvasó találkosóra menjek haza a faluba. Percek alatt elrendeződik az ügy. Boldogan válnak el tőlem a földiek. Azóta se hírük, se hamvuk. Hány 'éve is?... E A faluba utazom. A busz tömve, leginkább asszonyok, gyerekek szállnak le s £eL Terebélyes útitársaim ssöval tartják egymást. A táj ismerős, hagyományos növényekkel. Behemót gép veti a búzát, kombájn zörög a kukoricásban, paprikaszüretelőket is látok. Kevés az ember, sok a diák. A busz sűrűn megáll. Csupasz major képe villan elém, magával hozza a múltamat. Akkor éppen aktatáskásnak számítottam, szövetkezetszervezőnek. Közgyűlésre érkeztem, kerékpárral Korgott a gyomrom, felmásztam az útszéli epei-fára, és teliettem magamat. A közgyűlést este tartottuk, lámpafénynél, az agyonra füstölt szobában. Vitatkoztunk, és éjfél jóval elmúlt, mire kifáradtunk, befejeződhetett a világmegváltás. Szedelőzködtünk. Az éjjeliőr bekiáltott: — Addig el ne menjenek mán, míg a jószágokat fel nem támogatjuk! Gyatra Istálló, csontsovány lovak, tehenek, önerejükből nem tudtak lábra állni. Feltámogattuk őket Éppen ebben a majorban történt. A busz megáll a falu közepén. 0 a könyvelők mosolyognak, s némi élccel adják tudtomra, pótmúazakot tart Az Istállóban hat bikaborjú. A főagronómus éppen aljaz alóluk. — Ez a lényeg — mondja komolyan. — Sok időt elrabol, de nem csap be, a végén jól tizet — Elismernek, Jól megfizetnek. Minek a túlhajtás? Leteszi a vasvillát tessékel a szépen berendezett családi házba. Az alsókonyhában gyorsan mosakszik, átöltözik, tovább vitázhatunk. — Két életet követel a kor, az előbbre jutás. Akik nem érik fel esszel, alul maradnak. Mindegy, ki, hol dolgozik, az az egyik élete, a másik az otthoni, s ebben nagyon egységes a falu, foggalkörömmel termeli belőle a pénzt Más háttérbe szorul. Kilépjek a sorból? Többet keresek ezzel, mint a közösbeli fizetésem. Vastag bukszával mindent elérhetek, lelkizéssel meg a szegénykonyhát — Vezető vagy — vetem közbe —, miért nem a teljesebb életre tanítod az embereket? — Termelek, ami új és jó, igyekszem felhasználni. Másra nincs Időm, egy-két előadásra talán. A veterán kertjében gyönyörű szőlőt termeszt. Malacokat is hizlal. Valamikor ő volt a főkáderozó, az egyszemélyes hatalom. — Magának sokan éljeneztek akkor! Van haragosa? — Akad. A földművesszövetkezet havonta egy vagon lisztet kapott, a pékek szétosztották egymás között, megsütötték a kenyereket, és Jegyre szétmérték. A szomszédomban lakó péknek ment a legjobban, s egyik alkalommal kifizette az egész havi szállítmányt, elhappolta a többlek elól — mondja r. öreg a történetbe feledkezve. A szobában ülünk, régebbi bútorok, televízió, rádió és néhány szakállas kiadású könyv társasagában. Napilap az asztalon. — Jöttek hozzám panaszra, nincs miből sütniük. Intézkedjek, mielőtt háborog a nép. Visszaadattam a szomszéddal! Ezért haragszik, pedig meggazdult, felszülte a kisipar. Azt hányja a szememre, megvolt a tőkéje, s arpit ma lehet, akkor akarta elkezdeni. Nem néz másra, csak a maga kamrájára. — Maga néz? — A községi vezetés tagja vagyok, a fiatalokkal törődök, próbálom őket irányítani, összefogni. Nehéz. Akik segíthetnének, a diplomások, pénz után szaladnak, akinek meg pénze is, szabad ideje is, botrányosan viselkedik. — Micsoda? — lepődök meg. — A nőket hajkurássza! Fiatal. középkorú, megkörnyékezi, a pénzével csábítgat és kurafizál. — A felesége hagyja? — Annak hallgass a neve! Odalök párezer forintot, a többit meg elveri, szoknyákra költi. — Haragszik rá, vagy irigykedik? — Nem szeretem az adósokat. Nemrégen még pusztaság volt a falu helyén, mostanra egyremásra szaporodnak a szép, módos házak. Költözgetnek a hajdani cselédek, elhagyják a rogygyant cselédházakat, önerejükből, az állami gazdaság segítségével új életet, új hajlékot emelnek. Sz. J. új háza tiszta, karbantartott. Az alsókonyhát használják napközben. Az udvaron a disznóhizlalás erős szaga érződik. Alacsony, ki® bajuszú, csapott vállú, valaha zöld szemű ember a volt cseléd. Kicsit púposnak tűnik. Kék munkaruhában cigarettázik, műfogsora ki-klvlllan. Valaha sok tréfával járt az élete, dalolni ls szeretett, a kukorieafosztásokban a figyelem ráterelődött. Az ám. A kukoricafosztás divatjamúlt. — Brigádvezetőként nyugdíjazták? — Nem. Leváltottak. A kezdet kezdetén lettem brigádvezető. Intéztem a takarmányt, az embereket napoltam, ki, mit csinált, a jelenlétét írtam, a jószágok elhullását, vagy gyarapodását, melyik falkában, hány kiló a hízás. Szaporodott a munkám, éjfélkor még az asztalnál ültem, a lámpa fényénél számolgattam. — Nehezen boldogult öt elemivel? — Akkor még nem követeltek annyit, szorozni, osztani tudtam, az egyszeregyet máma is pontosan elsorolom. Noszogattak a tanulásra, de hiába iratkoztam technikumba, nem ment ám az. 9 szaporulati naplót rosszul töltöttem ki, négy anyakocát kétszer vettem fel a papírra. Ellenőrzésnél kiugrott a baj, négy disznóval és nyolcvan malaccal több volt papíron, de a falkából meg hiányzott. Rámondták. hogy elloptam. Csak kiderült a tévedés, erre leváltottak. — Mire emlékszik legszívesebben ? — A kanászkodásra — mondja cigarettára gyújtva. — Amikor a cselédek teheneit legeltettem, abban volt minden örömöm. Arra nagyon emlékszem, emlegetem az asszonynak ls, hogy csak úgy, hátratett kézzel ballagott az ember, vitte a botot. Hát az nekem nagyon jó volt 0 A főagronómus fiatal, jó szakember. Megkeresem. Ebédidőben érdeklődőm utána az irodában, Húsz esztendeje ismerem B. P-t. Azóta elnöke a tsz-nek. Szenvedélyes alkat, mondja a magáét, ha nem ls figyelnek oda. Sebeket oszt, sebeket kap Jó. megbízható, nagy szövetkezetet irányit A közösség életében a legnagyobb krízis akkor következett be, amikor látszatra legjobban mentek a dolgok. Óriási beruházásba kezdett a kollektíva, hiteleket kért eladósodott, a termelés nem hozta a várt eredményeket, a vegetálgatás ls üggyel-bajjal járt A felszín mutatott, új épületek sorjáztak, de a pénztelenség, az eladósodás összeomlással fenyegetett Nehezen, áldozatok árán billent helyre az egyensúly, egyforma felelősségvállalással. Az elnököt feljelentették a szövetkezeti vagyon hűtlen kezeléséért... Érdemes végigmenni a falun. Emeletes, háromszobás, összkomfortos házak, önálló közmüés üzlethálózattal. A gazdaság ereje ebben ls megmutatkozik. Jól megváltozott a termelési szerkezet evek óta nem bolygatták, dúsan fizet a föld, s az ezredfordulón is így maradhat a gazdaság. Az egy tagra jutó személyi jövedelem 50 ezer forint A stabilitás jellemző. — Az emberre is? — kérdem az elnököt — Üj helyzet ez. At kell értékelni az ember helyét és szerepét A szövetkezeti tag nem azonos a régivel, még Inkább nem azonos az egyéni gazdával, aki valaha volt A széttagoltság, a különböző érdekek hajszolása meghatározó. Az önkormányzati szervek szerepe nagyobb, nincs helye a mesedélutánnak, a mellébeszélésnek, a tity-toty-vezetésnek. Bármilyen ls az üzemés iparszerü a termelés, az emberekkel őszintén szót kell érteni, Informálni őket ne csak a szöveget ontani rájuk. — Sokan a vackukra húzódnak, vezetők, beosztottak. Leteszik a munkát és a falnak fordulnak. — Nem szeretem a kialakult szituációt. Ismert emberek csendesedtek le, akiknek korábban hangjuk, véleményük volt, most végigülnek egy-egy tanácskozást mukk nélkül. Sokan szeretnék idő előtti nyugdíjazásukat Ez nem tiszta, nem jó. Az ötvenöt eves téeszvezető ne ásítgasson korengedményre, s az ötvenhét eves téesstag ne számolja a hátralevő napokat, mint a klskatonal — Kultúrember lesz a paraszt? — vetem közbe. — Ezt nem látom. Idegenkedik a kultúrától, kicsi az Igénye, nem ls azt kínáljuk, amivel megfoghatnánk. Egyre tetemesebb hátrányba kerül, as anyagi alap ellenére. Felöltöztettük, jóllakattuk, könnyebb az élete, a munkája mindenképpen, s a végén kiderül, nem tud mit kezdeni magával. Felemás kultúrával táplálkozik. Boldog igy ? Teljes értékű? — És az agrárértelmiség? — nézem az Íróasztalon sorakozó kávéscsészéket — Amikor teheti, elmegy a faluból, azt szeretné, ha egyáltalán nem lakna ott. Nincs jelen a kultúrpolitikában, ahogy megtehetné. Igen kevés, ami van. A téesz élteti a focit, különben az se lenne. Elegáns a művelődési ház, évente egypár műsor, egy kis mozi, maroknyi gyerekseregnek. Ez elég? Senki nem akar mést mondani? Nincsen politikája, nincsen módszere? Vagy minden Jó, ahogyan van? SZ. LUKACS IMRE A szabad idő fogságában A

szabad idő az egyik legsokrétűbben értelmezett fogalom napjainkban. Olyannyira, hogy sokan a munkaidővel is összetévesztik- Méghozzá nem ls szórakozottságból vagy rosszhiszeműségből: egyszerűen azért, mert javarészt nincs mit csinálniuk dologidőben a munkahelyükön. Fiataloktói hallani gyakorta, hogy „kifogtam egy jó melót, nem kell csinálni aemmit". Aztán azinte észrevétlenül elkezdik magukat rosszul érezni ebben a „kiváltságos" helyzetbea Cammog az óramutató, nem volna rossz agyonütni az időt valamivel. De mert feladat csak nem adódik, úgy módosul a filozófia, hogy „mi a fenének blokkolok én itt minden hajnalban, ha egyszer úgysem csinálok semmit". S mire hősünk gondolatmenete végére ér, többnyire már ki is kérte a munkakönyvét. Ml sem egyszerűbb, mint a könnyebb ellenállás irányába menni. Nyáron munkát vállalt fiatalok mesélik gyakorta, hogy ők bizony nem értik, miért nyolc órában állapították meg a munkaidejüket, mikor fele anynyi idő alatt is a végére érnének annak amivel a régi dolgozók éppen megbízták őket Pedig — mégha azzal ls hencegnek — nemcsak a zsebpénzért vállalnak munkát a diákok. Legtöbben Igenis bele akarnak kóstolni az apjuk, felmenőik által annyit emlegetett munkába, ntagúk is tapasztalni akarják azt a fáradtságot amiről a felnőttek mindig panaszkodnak, kicsit azzal a nem titkolt virtussal is, hogy rajtuk ugyan nem fog ki a munka. S mikor ott vannak „a dandárjában", azt kell tapasztalniuk, hogy — tisztalet a kivételnek — a példaképek szép lassan elkezdenek lecsúszni a pl ed esz tálról, fontoskodnak, adminisztrálják magukat — teljesítmény meg sehol. Padig sorsdöntő lehet ez a találkozás. Ha nincs rangia. igazi hitele ennek az ideiglenes együttlétnek, az meghatározó lehet egy tiszta ideákban gondolkodó kamasz egész életére. S az ilyen srác könnyebben fordul az eddig visszautasított csábitások felé. Elkezd lötyögni, „agyonütni az időt", más természetűek lesznek a korábban elraktározott kételkedései, amelyek szép lassan azt a sztereotípiát ls kikezdik, hogy „mindenki az életnek tanul". A szabad idő ilyen módon a munkaidő értelmezésének az áldozata sok esetbea Aki tudja a dolgát, s szinte észre sem veszi az Idő múlását az esztergapad mellett vagy a tervezőasztalnál, az a munkaidő után sem azon töri a fejét, hogy ugyan mihez kezdjen. Van dolga egész életére. Ilyen génekkel született, ilyen példát látott az édesapjától, a tanítójától s a munkahelyén attól a szakitól, aki a mesterfogásokra megtanította. A késés nyilvánvalóan megbocsáthatatlan egy ilyen folyamatban, hlRatkó József Az idegen Észrevettem az idegent, a halálommal megbízott nem evilági férfiút Arcom mögül kimozdult és figyelt. Objektív pillantása volt Tudtam, hogy régóta követ arcom mögé húzódva Jön. sunyít és Jegyzi bűneim, elfordul, ha szeretkezem. Dolga vagyok de nem siet Fogában kétélű mosolv szemembe nyúl. arcomba nvúl babrálgat elront valamit. szen ezt a fajta állandó nyitottságot a cselekvésre csak fiatal korban lehet egyszer s mindenkorra elsajátítani. Az unalom, a tétlenség — mindkettő a feladatnélküliség gyermeke — társadalmunk első számú közellensége. Akik nem szereztek ez ellen védettséget, azok nemcsak a munkahelyükön téblábolnak, mint afféle szürke eminenciások, de a munkaidőn túli szabad idejükkel sem tudnak mihez kezdeni. Egy kettős ünnep például valóságos Istencsapása az Ilyen embereknek. A fiatalok persze nem adják meg egykönnyen magukat Ügy tűnik, jól megvannak a szabad idő fogságában, s szinte észrevétlenül szűkítik maguk körül a világot. Különösen új lakótelepeken jellemző ez. s nemcsak azért, mert elfelejtettek klubot létesíteni vagy mert a pincehelyiséget nem alakították pingpongteremmé. Ez egy későbbi önmagyarázkodás szövege lehet. Két villamosmegállóval odébb ez is van meg az is van, csakhogy cikls ez is, meg az is. Igy lesz az a srác, aki rendszeresen olvas — könyvmoly; aki barkácsol, modellezik -- technokrata, szakbarbár; aki pedig megvív minden emberi kapcsolatért s azt magát építve megőrzi — törtető, stréber. Mégsem mondhatnám,' hogy az Ily módon világukat fokozatosan vesztő fiatalok „menthetetlenek". Veszélyes la lenne ilyesmit deklarálni, hiszen a szabad idejük fojtogatásában élők többsége alig várja, hogy kiszabaduljon. Csak éppen nem tudnak mit kezdeni a szabadságukkal Az erőltetett, rutin édesgetésektől még Jobban visszahúzódnak, a mintegy Igazolva érzik salát filozófiájukat, hogy tudniillik „majd csak lesz valahogy ezután is". A társadalomnak messze nem mindegy, hogy hányan élik le az életüket Ilyen szemlélettel. Tetten érni azt • pillanatot, azonban amikor egy fiatalember elvoaztl az érdeklődését, jóformán lehetetlen. Bár ea fogalmazható így is: hagyták, hogy Ilyen sorsra kárhoztassák. Az azonban Igenis észlelhető, ha valaki kezd elszakadni a közősségtől, társtalan, kapcsolattalan. Norma nem szabható arra, hogy kinek mennyit kell elviselnie mellőzöttségből, s ha mégis: fiatalok részére ez alacsonyabban állapíttassák meg. Ami viszont ne állapíttassák meg alacsonyabban az a munka, a feladat, ami erőn felüli gyürkőzést Igényel. ami egyenlővé tehet bárk) ember fiát rutinos, gőgös tekintélyelvűség alapján kivívott pozíclonéltakkal. Egyetlen Ilyen győztesen megvívott csata elegendő ahhoz, hogy e^V mindenre nyitott, mindent jóhiszeműen befogadó fiatalember játszi könnyedséggel kikerülje a szabad idő csapdáit, vagy ha véletlenül belelép egvik-másikba. hát magától könnyűszerrel kiszabaduljon onnan. KERTÉSZ PÉTER CSOHANY KALMAN RAJZA