Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

4 Vasárnap, 1980. október 26. Ablak mellett Valójában, ha utána gondolunk, jól jártunk. Lassan megszokjuk már; a szomszédok rendesek, csendesek, mi kell más? Itt úgy van, behúzod az ajtót, s alászolgája! Senkivel semmi közöd. Kifizeted rendesei^ ami kell, ha közmunkára hívnak, mész, s el van intézve. A lépcsőházban én mindenkinek köszönök, ne mondja senki: „na, ez ls egv bunkó"! De ennyi. Ha éppen akkor lépek ki az ajtón, amikor a szomszéd, váltunk két szót az időről, s megy ki-ki a maga útjára. Apám azonban nem tudta megszokni. Külön szobája volt pedig, ne legyen az, hogy a gyermekek zavarják, vagy mi zavarjuk. Tudja, hogv van. ebben a korban már minden idegesít. Legyen csak meg saját területe, a saját élete. Akkor kelt, amikor akart, akkor feküdt, amikor akart. Csakhogy többnyire nem feküdt. Ült az ablak mellett, s nézett maga elé. Sohasem volt bőbeszédű, de ez a csend...! Sokszor hirtelen nyitottam rá az ajtót, mert azt hittem, ha nem vagyunk ott, olyankor kinézdegél; annyi minden történik az utcán, jönnek-mennek az emberek, ez is mond valamit, az is. De nem, apám nem nézett ki, ült a széken, s nézte a szőnyeget. Iskolába jártam még, színházba készült az osztály. Mentem volna én is. Mondtam apámnak: elenged? Nem — mondta kurtán. Azzal én mentem is a dolgomra. Karőztuk a paradicsomot, egy kicsit meg is késtünk vele, ami ritka volt nálunk, hát nem vitatkoztam, beláttam, hogy ez tényleg fontosabb. Volt egy kisebbfajta fejszénk, azzal hegyeztem a karókat; szabtam hát, igaz, belül rettenetesen békétlenkedtem. Na, beesteledett, anyám hátrajött utánunk: gyertek vacsorázni. Mentünk; ahogy máskor, kétoldalt álltunk a lavórnak, mostuk a kezünket. Anyám a törülközőt tartotta. Leültünk enni, apám előbb megitta a maga pohárkájával, széttörölte kezefejével a bajuszát, kenyeret szelt, s szokásához híven elkezdett mártogatni. Ettünk csendben, pontosan úgy. mint mindig. Ügy a közepetáján egyszer fölnéz nnám. azonnal rákaptuk a tekintetünk; azt mondja anyámnak: Te, Zsuzsi, adj aztán pénzt a gyermeknek, színházba megy az osztály, menjen ő is. Ekkor az egyszer változtatta meg apám a kimondott szót. Igaz, a közösbe se akart belépni. De az más ... És most ez a bontás . ií Én inkább anyámra ütöttem, könnyebben hajlok, könynyebben alkalmazkodom. A bontás . .. így kell legyen, hát így kell legyen. Épül a város, terjeszkedik... Apám, más! Egészen más. Pedig nem volt. a szónak rossz értelmében konok ember. Ügy tudta például mondani : te, Zsuzsi —, hogy csak ámultam mindig. És érdekes, nem emlékszem, hogy anyámnak bár egyszer azt mondta volna: nem! „Jól van, Zsuzsi, legyen ahogy te akarod". Számomra ez még ma is megfoghatatlan. Apám akkora volt, mint egy hegy. döngött a hely alatta, ha mozdult, anyám meg akkorka, mint egy gyermeklány. Igaz, az esze úgy szaladt, hogy ember kellett hozzá, hogy a nyomába érjen. Apám még csak töprenkedett, anyám már tudta ls, mit kell tenni. De sohasem parancsolgatott. Nemvolt abban semmi ravaszság, legalábbis szándékolt ravaszság nem — azt apám észrevette volna! —, amikor jóval apám döntése előtt így szólt: nem gondolod, Dénes, hogy így kellene? A bontáskor anyám már nem élt. Anyám halála nem rázta meg apámat úgy, ahogy számítottuk. Látszólag nem változott semmit, csak egyszeregyszer vevődött észre, hogy elbizonytalanodik. Ekkor fedeztem fel egy mindig-volt mozdulatát: kérdő arccal fordult a konyhai kályha felé ... Egy pillanatig tartott ez a megtorpanás, idegen észre sem vehette volna az arcán átlibbenő árnyékot. Más semmi. Ugyanúgy lépett ki az ajtón, mint azelőtt, ugyanúgv hajladozott az ágyások között... Csak vasárnap nem ment többet a templomba. Felöltözött ugyan, ünneplőbe, ahogy kell, s kiballagott a temetőbe, anyámhoz. j Amikor jöttek, hogy ki kell költözni, mert bontják az utcát, az egész negyedet, apám elsápadt: én nem megyek sehova! Olyan hangon mondta, hogy megijedtem tőle. A néptanácsiak nem sokat vitatkoztak, mentek a dolguk után; sok házat kellett még bejárniuk. Én toporogtam, hogy mit tudjak csinálni, mert, ha apám megkutyálja magát!... Akkor megint eszembe jutott: ha most itt lenne, anyám ...! Mintha vasárnap lenne, apám ünneplőbe öltözött — Hová megy, apám? — A temetőbe. Kiment anyámhoz. Este, amikor hazajött, megállt előttem: — Tudd meg, mikor van fogadónapja az elnöknek. Es írass fel, hadd lám...!? Addig se volt bőbeszédű, de most hangját sem tudtuk venni. Ha enni hívtuk, jött, ha megvetette a feleségem az ágyát, lefeküdt. A kihallgatás napján egyszer a temetőbe ment. aztán a néptanácshoz. Mondtam: jövök magával, apám, nem tud maga olyan jól beszélni... Legyintett Aztán megkaptuk a lakást, | valamelyikünk mindig ott volt ; apám nyomában, nehogy vala- j mi bolondságot tegyen. De az j ember kiismerhetetlen, kiszámíthatatlan. Éppen csak szavát nem lehetett hallani, de nem ellenkezett a költözésnél; kihordtunk mindent a házból, apám pontosan úgy dolgozott, mint én vagy a kollegáim. Fölhurcoltunk mindent a hetedik emeletre. — Na, apám, ez a maga szobája. — Jól van. Ügy tűnt, minden rendben. Pontosan két hétig ült az ablak előtt, s nézte a szőnyeget. Akkor azt mondta: — Fiam, nem tudom megszokni. Ez a tétlenség ... ! — Ö. apám. ne féljen, mert megszokja, majd az idő ... — Most már csak utatokban vagyok... — Hogy mondhat ilyent, apám? — Ott a helyem anyád mellett. Tudtam, hogy nem könnyű, de hát... Megint ünneplőbe öltözött: a temetővel kezdte, majd végiglátogatott minden ismerőst a városban, ütána tudtuk meg: az időjárásról beszéltek, meg a régi dolgokról: szüreti mulatságokról. piacozásról, zöldségfajtákról ... Nem tapasztaltak semmi különöset. Csak amikor elbúcsúzott, akkor azt mondta: ne haragudjanak, mennie kell; ha valakft valamivel megbántott, bocsássák meg. Este ért haza, éppen izgalmas film volt a tévében, leoltva a villany, nem láttuk az arcát. Alit egy darabig, azt hittük a filmet nézi. — Békességes ió éiszakát! — mondta egy idő után. Bement a szobájába, de nekem csak a film után jutott el a fülemig a hangja: „Te. jó isten, mi ütött apómba? Sohasem köszönt nekünk így!" Reggel aztán megtudtuk; hiába költötte a feleségem. KISS JÁNOS Leszállástól fölszálíásig A gép egyre közeledik. Már alig kétszáz méterre van a földtől. már csak százötvenre, százra... A Ferihegyi repülőtér teraszán felélénkülnek a várakozók. Még néhány méter, és most. igen. ebben a pillanatban már a leszállópályán gurul a TU—154es: „A MALÉV menetrend szerinti járata Athén felől megérkezett" — közli a hangosbeszélő. Az utasokra váró barátok, rokonok a kijárati ajtók felé tódulnak. pár perc múlva integetés, virágok, hangos ölelkezések jelzik a kellemes utazás végét. Mindennapos képsor ez Ferihegven. Ami azonban az utasok számára valaminek a befeiezése. ugyanaz a repüléssel foglalkozóknak a munka kezdete. Mert miután egy gép földet ért. egészen addig, míg újra startol, bizony sok minden történik. Úgy fe mondhatnánk: minden, ami a repülés biztonságát szolgálja, ekkor kezdődik. — Én inkább úgy mondanám: ami a repülés- teljes biztonságát szolgálja. Mert a mi munkánk során ezen van a hangsúly. Itt nincs helye tévedésnek vagy feledékenységnek. Minden gépet felszálláskor százszázalékos műszaki állapotban kell útra indítanunk. Koczur Ottóval, a MALÉV főmérnökével beszélgetünk a repülőtéri karbantartásról és a javítómunkákról. Arról a tevékenységről. amely a polgári légi közlekedés mechanizmusában cseppet sem látványos, ám annál fontosabb. — A legtöbb gép — a külső szemlélőnek úgy tűnik — megérkezik a repülőtérre, az utasok kiszállnak, majd alig fél óra múlva beszállás, és már indul is tovább. — Indul, de amíg a betonon áll, szerelőink teljesen átvizsgálják. Ez az úgynevezett forgalmi ápolás, amely alól egy gép sem kivétel, s amelynek megtörténte nélkül egyetlen parancsnok sem repülhet tovább. — Látok néhány gépet a hangárban. amelyet egész állványerdö vesz körül... — Ezeken karbantartást végzünk. Első ízben 300 repülési óra után. majd 600. 900 és minden újabb háromszáz óra után kerülnek a gének ilyen vizit alá. -— Az egyik gép. innen látszik, szinte teljesen szét van szerelve... — A nagyobb javítómunkának különböző fázisai vannak. Az első már a levegőben elkezdődik, amikor a javítással foglalkozó műszaki szakemberek menet közben figyelik meg a gép működésé', meghallgatva egyúttal a fedélzeti személyzet észrevételeit is. E tapasztalatok összegezése után kezdődik a javítás a földön. — Benn a hangárban... — Igen. ott. A gépet, ahogy látta, beállványozták létrák tucatjaival veszik körül és megkezdik a különböző műszaki paraméterek vizsgálatát. — Hány ember dolgozik egyegy gépen? — Típusa válogatja. A TU— 134-esen például 30—40 fő végzi a karbantartást, hozzájuk számolhatjuk még a laboratóriumban dolgozókat. Vannak ugyanis a gépnek olyan részei. amikrt, kiemelnek, és laboratóriumi ellenőrzésre visznek: s ha ott úgv találják, hogv nem megfelelőek, már. kicserélik azokat. A többiek eközben a teljes géptestet átnézik: minden csatlakozást, minden apró csavart megvizsgálnak. — Ezek után már következhet is az összeszerelés? — Igen, de ha ezzel el Ls készülnek. a gép még messze ninc* üzembiztos állapotban. Először kipróbálják a részrendszereket, maid a kimenő melegpróba következik, ami azt jelenti, hogy teljes üzemmel járatják a gépet a földön. Ezt követheti ha a kormányrészt is érintette a javítás, az úgynevezett műszaki berepülés. és ha ezen is minden tökéletes. csak akkor kerülhet a gép ismét, vissza a forgalomba. — Még elmondva is halálosan komoly munka ez. Müven képzettséggel rendelkeznek azok, akik ezt végzik? — Van közöttük mérnök, sárkányhajtóműves. rádiós és műszerautomatikus végzettségű. A technikusok és a szerelők is ezekben a szakágakban képzettek, első-. másod- és harmadosztályú minősítéssel. — Milyen különbséget takarnák ezek a minősítések? — Azt jelentik, hogv ki milyen fontosságú munka végzésére jogosult. Mert például, aki letette a repülőgép-szerelői szakmunkásvizsgát. az még — ha színjelesen végzett is — önálló munkát nem végezhet. Először beosztják egv elsőosztályú szerelő mellé, akinek az oldalán megismerkedik s típussal. Hat hónap elteltévej beiskolázható az úgynevezett típustanfclyamra. Ha azt elvégezte. megkapja a nemzetközi b'CAO) szakszolgálati engedélyt "zzel végezhet III. osztályú munkát. — Űjabb előrelépés miként lehetséges? — Két és fél év gyakorlat és újabb tanfolyam árán. Így vezet a lépcső egészen a különjogosításokig. amelyek birtokában már néldául haitóműpróbázási joga is lehet egv szerelőnek, ami nagyon komoly dolog. H. A. Ma már nem tudnám megmondani, mikor fogamzott meg bennem a gondolat, hogy ez a tanya az enyém. Játékos gondolat volt ez, vonatablakban könyököltem, fák, bokrok futottak el hátrafelé, egyszercsak megláttam a tanyát és azt mondtam magamban: ez az enyém. Nagyon tetszett a tanya elsuhanó képe. Piros, cseréptetős ház állt nagy, meztelen jegenyék között, két apró ablak nézett a vonat felé, az ablakokban valami zöld növények, volt melléképület is, az udvaron tyúkok kotorásztak és elindult rohanva a vonat felé egy fekete kutya. Sok száz ilyen méretű házat láttam, nem tudom, miért éppen ez tetszett meg. Néztem. amíg el nem gördült a vonat, elképzeltem, kik laknak benne, láttam magamban egy őszhajú asszonyt, aki talán integetni szokott a vonatnak, láttam egy fiatalt is, aki biztosan örömmel lépne ki a küszöbön, ha a valóságban elindulnék feléjük. ' Visszaültem a helyemre, nem néztem ki az ablakon, a tanya képét igyekeztem rögzíteni a tudatomban, elképzeltem, hogy milyen szép életet alakíthatnék ki a piros cseréptető alatt, talán nagyon egyszerű a bútorzat a nagyszobában, talán el se férne benne az íróasztalom. De a Tanyám lelkemben forró hangulatok keletkeztek, láttam magamat belépni az ajtón, mellettem a farkcsóváló kutyával, láttam egy asszonyarcot, két gyönyörű szemet és máris otthon voltam. Megkérdeztem, mi történt a ház körül, mióta utoljára jártam itt, a levegőben frissen forralt tej és ropogós kenyér illatát éreztem, az aszszony szépen mosolygott, mint aki nagyon örül a hazatérőnek, kitárta a szobaajtót, tessék, mondta, ülj le az asztalhoz, azonnal hozom a reggelit. Mindezt a vonatban képzeltem el így, fájt egy kicsit, hogy ilyen alaposan szakítottam a múltammal, de örültem, hogy valami nagy örömet leltem a jelenben, örültem a tanyának. Ez a kép. ezek a kúszált gondolatok fölbukkantak bennem olykor a városi utcákon is, rendszerint olyankor, ha idegeskedés, türelmetlenség fogott el; ilyenkor elém tárult a tanya a városi kirakatok között. Ha ma visszagondolok, csodálkozom, hogy nem felejtettem el ezt az élményt. Amikor legközelebb arra utaztam, nyugtalanság fogott el, amint közeledtünk hozzá. Kipillantottam az ablakon, ölembe engedtem az újságot, ez az — biztattam magamat — most kell figyelni, nemsokára odaérünk és nagyon örültem, amikor előbukkant a tanya. Akkor tömör-zöldek voltak a jegenyék, a piros tetőre szeszélyes foltokat festettek, a kéményből vékony fafüst csavargott elő és fehér libák legelésztek a vasút felőli oldalon. v Volt olyan találkozásom a tanyámmal, amikor lila ingbe öltözött a bal ablak keretében álló orgonabokor, és kint volt a tehén, tízméteres körre láncolva; ugyanekkor sokszínű teregetett ruhával játszadozott a szél a gémeskút mellett. Akkor társaságban utaztam, de kiszakadtam a társalgásból, egész szívemmel, lelkemmel integettem a tanyámnak, és valamiféle gyönyörű barokk dallamok remegtek bennem. A többiek nem csodálkoztak, megszokták a hallgatásaimat, én hátradűltem az ülésen és megint azon gondolkoztam, hogy egyszer elgyalogolok a tanvára, ajándékot viszek az asszonyoknak. megsimogatom a fekete kutyát és friss tejet kérek vacsorára. De a vonat elfutott, s bennem elhalványult a tanya képe. ORMOS GERÖ