Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-21 / 247. szám
Kedd, 1980. október 21. 3 lusznak Rókusi mozaik Somogyi Károlyné felvételei Sokan várják — ha rajtuk múlna, akár naponta Is — a legújabb lakótelep, a Rókus építkezéséről érkező híreket. A mindennapok fősze-eplői az építők, akik házat ház után cme!nek a szemlátomást terebélyesedő lakónegyed Jól rendezett munkaterütetein. Fotóriporterünk három szocialista brigádot kezezett fel. El ő felvételünkön: a Ságvári Endre szocialista brigád a fűtőmű kazánházát éníti. — A 201-es ötszintes éiü'ct fogadószin'íét — második képünk — a Lenin brigád betonozza. — Harmadik kéjünkön: daru nélkül e'k^pze'betetlen az énítVetes: » 221-es énfi'et "aneliót emelik be a Szántó Kovács János szocialista brigád tagjai. Á munkapadtól a vezérigazgatóig A Dáimagyarország vitafóruma A művezető is a múlások Figyelemmel olvastam Gerencsér Ferenc cikkeit, majd a nyomukban kibontakozott vitát Ügy vélem, hogy ilyen eszmecserékre van szükség manapság, amikor elsődleges célunk az egyensúlyi helyzet megteremtése, ami csak az egész gazdaság jobbításával lehetséges. Egyaránt szükség van hatékonyságot fokozó intézkedésekre, jobb anyagés eszközgazdálkodásra, az eddiginél korszerűbb munkaszervezési formákra. Sokat gondolkodtam Gerencsér Ferenc alábbi megállapításán: — A vállalati belső irányítási rendszer merevedését az utóbbi tíz évben bekövetkezett újabb vállalati összevonások sora is segítette; a trösztök, a több telephelyes vállalatok létrejötte ugyanis óhatatlanul előidézte a gyárak irányításának centralizálását, az adminisztratív szabályozási rendszerek előtérbe kerülését. A korábban külön gazdálkodó, önálló gyárak öszszekapcsolása után ugyanis kézenfekvőnek látszott, hogy a gyárak eggyéforrasztását (az esetleges elkülönülni yágyásük fenntartását) a vezetés centralizációja szo'cálja legjobban. Magam művezető vagyok, egy kisebb egység munkájáért felelős ember. Trösztben dolgozom, de arról szinte egyáltalán nincs információm, hogy tröszti szinten miért oluan döntések születik, mint amilyenek. Sok döntési szint van. A művezetőnek persze a termelési feladatokat kell megoldania. Az a kérdés, hogy munkaköréhez hozzátartoznak-e a megfelelő jogkörök, s azokat hogyan alkalmazhatjuk. Nálunk például teljesítménybérezés van a húsüzemben. Ez már önmagában is jótékonyan hat a munkafegyelemre. Ám az órabérben foglalkoztatottak esetében nem ilyen egyszerű á helyzet. Ha az ember igazából követelni kezd tőlük, veszik a kalapjukat és odébbállnak. A művezető nem beszélhet magas lóról Hadd mondjam el itt, hogy szerintem a művezető valójában munkás inkább és nem vezető. Visszatérve az előbb már Idézett gondolatsorára Gerencsér Ferencnek, vitatkoznom kelL Az a tény ugyan, is, és ezt mutatja a mi gyárunkban meghonosodott gyakorlat is, hogy tröszti rendszerben dolgozunk, nem jár például a művezetői jogkörök felszippantásávaL A műhely közvetlen gondjaiban a hozzátartozó vezető dönt. És ezek után hadd szóljak néhány szót arról, hogy miben látom én az előrelépés útját. Abban, ha valóban jól működő üzemi demokrácia alakul ki. Nagy dolgokat ritkán lehet elintézni. Nekünk, művezetőknek a kis gondokat kell enyhítenünk naponta. Erről pedig altkor értesülhetünk pontosan, ha olyan viszony alakul ki vezető és vezetett között, amelynek a jobbító párbeszéd a jellemzője. Ha * munkások idejében felhívják közvetlen vezetőik figyelmét apróbb hibákra, azokra, melyek akkor még könnyűszerrel elháríthatok, úgy kevesebb lesz a kár, nem romolnak el teljesen drága berendezések. A szervezetek racionalizálásának szükségességét nem vitatom. De ennél is fontosabb dolognak tartom a munkakörülmények javítását. Olyan iparágakban, amelyekben állandóan fogv a létszám, a stabilizáció csak a bérek növelésével nem oldható meg. Visszatérve a munkámra, a művezető szerepkörére... Az, amit a szerző A felaprózott felelősség című írásában fejteget, sok igazságot tartalmazó gondolatsor. Olyan esetekben _ például, amikor gyáron belül a termékek minőségéről vitatkozunk, szinte mindenki talál a maga mentségére kibúvót. És szinte minden esetben objektív tényekre hivatkozik. Hiányzik néhány ember az állományi létszámból. A szalag sebessége állandó. Kevés ember nem képes ugyanannyit produkálni, mint a szükségek állományi létszám. Aztán... Itt vannak a szállítási ütemtelenségek. Egyszer alig van feldolgozni való nyersanyag, máskor • rohammunkában kell dolgozni, hiszen mi romlandó árut dolgozunk feL Az üzemi demokrácia szerepéről már szóltam. Végül szeretnék a másik, szerintem ugyanilyen fontos dologról, a szocialista brigádmozgalomról is beszélni. A vezetőknfek szerintem jobban kellene segíteniük a szocialista kollektívákat abban, hogy tevékenységük eredményesebben szolgálja a vállalati célokat. Kétségtelen, hogy vannak a vezetői munka területén is jelentős tartalékok, de nem jó átesni a ló túlsó oldalára, és azt állítani, hogy a műhelyekben nin. csenek. Záhonyi István művezető. Szegedi Konzervgyár G azdálkodásunkat jobbítani akaró jelentésekből, előadásokból ritkán marad ki az a megállapítás, hogy sajnos, tovább duzzad az adminisztráció. Legutóbb a szegedi építőipart mérlegelő beszámolóban szerepelt a téma, így: „Csökken a fizikai létszám, nő a nemtermelők aránya." És a verkli így megy évek i óta, mintha senki sem ven; né komolyan a dolgot, az önmaga által is elmondottakat, jóllehet, a vállalati vezetők külön-külön arról is beszámolnak mostanában, ' hogy náluk sikerült egyi két fővel csökkenteni az iro: dai állományt. Örökzöld témánk a szocialista demokrácia „kiszélesítése" is. Erről szónokolunk, ezért „imádkozunk" már több mint két évtizede, s minden bizonnyal javult is a helyzet annyira, hogy időnként hivatkozhatunk rá. De átütő sikert — valljuk be! — mindmáig nem tudtunk elérni. Különben miért kellene a pártnak újra és újra biztatni, ösztökélni a politika végrehajtóit, hogy tovább, tovább? Hogy meszszire ne menjünk vissza, a legutóbbi pártkongresszus határozatában ez áll: „Az elért eredmények ellenére még nem kielégítő a szocialista demokrácia eddigi szintje." Lázár György miniszterelnök az országgyűlés szeptember 25—26-i ülésszakán tartotta szükségesnek hangsúlyozni: „A kormány legfontosabb kötelességei között tartjuk számon, hogy a magunk eszközeivel is elősegítsük a szocialista demokrácia — az alkotó munka e legfőbb éltető elemének — még teljesebb érvényre jutását.. ." S néhány nappal ezelőtt a párt Központi Bizottságának ülésén hozott döntések között is szerepel, kissé szűkített változatban, ez az éltető elem: „A vállalati önáJóság növekedésével, a szervezeti és belső irányítási rendszer fejlesztésével egyidejűleg tovább kell erősíteni az üzemi demokráciát" Nem lehetünk türelmetlenek, számolnunk kell a realitásokkal, a demokráciára érettségünk mai színvonalával. Bizonyos mértékig köt bennünket a múlt, s a megszokás pedig rettentő csökönyös valami. Ha egy munkahelyen hosszú évekig az volt a gyakorlat hogy csak a szépet és jót emlegették mindenfajta tanácskozáson, akkor nehézkes dolog rögtön megértetni a társasággal, hogy a bajokat sem szabad elhallgatni. Még a most befejeződött szakszervezeti választásokat is egyfajta sematizmus jellemezte Csongrád megyében. A hozzászólások többsége ugyanis alig volt tobh, mint hűségnyilatkozat a politika mellett, sót még formájukban is az úg/nevezett hőskorszakot idézték, pedig a beszámolók már igencsak Továbbképzés m nsssnftrósffrségben A kiképzési programnak megfelelően a Csongrád megyei munkásőr parancsnokság az alegységek parancsnokainak több napos továbbképzését kezdte meg a tegnapi nappal. Hétfőn a kiképzésre ellátogatott dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának tagja a megyei pártbizottság első titkára, aki az alegységek parancsnoki állományának előadást tartott az időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről valamint a további feladatokról vetettek föl problémákat, és ösztönözték a bírálatot. Tudjuk nem várható el, hogy akar a legnyilvánvalóbban áldásos és hasznos politikai törekvések, vagy intézkedések automatikusan érvényesüljenek a gyakorlatban. Pláne akkor nem, ha egy-egy helyi nagyság véleménye szerint a meggyőzéssel való bíbelődés helyett célravezetőbb módszer a pattogós vezénylés. Tény, idő kell ahhoz, hogy a fejekben is beérjen mindaz, amit az élet fejlődése megköveteL De azért jobban is nekifeszülhetnénk már a végrehajtásnak! Az egyik vállalati ünnepségen rekeatségig ment a „vagy alusznak, vagy nem hallják ..." nóta. Kiderült, a munkások így próbálták tudtára adni a vezetőségnek, hogy hézagot látr nak a „fönti" intézkedések és a „lenti" megvalósítás között S volt, aki megmondta köntörfalazás nélkül: „A főnökök némelyike azért nem marasztalja el a túlzott adminisztrációt, mert fázik tőle. A demokratizmus fejlesztése pedig rettentő türelem- és munkaigényes valami, a lélekben megvénültek igen nehezen szánják rá magukat" B enne rejlik ebben a látásmódban, hogy a műhelvek dolgozói nem az ügyintézés, nem a szükséges adminisztráció ellen dohognak, hanem a fölösleges, az ügyek normális menetét fékező, az önmaga létét túlzott aktagyártással igazolni próbáló bürokrácia ellen. Akik olvasnak újságot, sőt, most már mind gyakrabban közgazdasági könyveket is, azok már tudják: a magasabb színvonalú gazdálkodás, a hatékonyabb munka rendszerint szükségszerűen növeli a nemtermelő létszámot Az árut, amit az üzem gyárt, olcsón, kifogástalan minőségben kell produkálni majd folyamatosan eladni. Ehhez pedig általában több mérnökre, kalkulátorra, könyvelőre, pszichológusra, munka- és üzemszervezőre, piackutatóra stb. van szükség. Nem az ilyen, szinte magától értetődő jelenségeket szokta tehát bírá'ni a munkahelyi közvélemény, hanem az üresjáratokat Azt a jól ismert lázas semmittevést ítéli el, amely csak drágítja, nehezíti a termelést, s amely végeredményben — viszolyogva a látók jogos észrevételeitől — az üzemi demokráciának is kerékkötője. Nagyon régi mondái, hogy „kész munkában a bolond is talál hibát". Ezt azok idézik szívesen, akik a maguk dolgát mindig oly tökéletesnek vélik, amelynek a legenyhébb bírálata is vétek. Aki szeret kinyilatkoztatni, munkaidőben is értekezleteket összehívni, örökösen frázisokat prédikálni, az könynyen rosszindulatnak minősít mindenfajta életre való indítványt. Kívülről nézve kétségbeejtő némelyik „vezetői tanácskozás". Az igazgató veri az asztalt, hogy mindenkinek sokat jár a szája, de tovább növekszik a raktárkészlet, tönkrement az egyik gépsor, a nyugatnémet cég nem vette át a szállítmányt, s majd 6 véget vet ennek a virtcsaftnak. A munkatársak lapítanak, majd az egyik mérnök bátortalanul elkezdi dadogni az okokat: meg van kötve a kezük, képtelenek még jelentéktelen dolgokban is intézkedni, mert mindent az igazgató tart kézben, vele pedig szinte lehetetlen két ertet-, ezlet között szót váltani, a gépeliat is ki lehetett volna már javítani, ha nem ragaszkodnánk egyetlen céghez, amelyet már ötödszörre ígéri, hogy .,. Nem tudja befejezni. Az igazgató közbevág, hogy itt mindenKi csak ma gyalázkodni tud, ebből elég, majd 4 megmutatja... Nem kitalálás ez, hanem tényleges tapasztalat. Sőt, olyan is előfordul, hogy éppen a demokratizmussal kólintják fejóe a fölszólalót, mondván: ha a kákán is csomót keresők befogják a szájukat, az — a termelés zavartalansága révén — az egész kollettü'vának használ. Lám, mindent a viszszájára képes fordítani az, akinél csak szólamokban érvényesülnek az irányelvek, aki megtanulta már, hogy elég illetékes külső fórumokon hangoztatni a szocialista demokratizmus szükségességét. Persze, hogy másképpen csinálják ezt az üzemek többségében. Hosszan lehetne sorolni azoknak a művezetőknek, mérnököknek, igazgatóknak a nevét, akik nemcsak egyetértenek a párt és a kormány döntéseivel, hanem azok. szellemében cselekszenek is. Figyelemre méltó fölszólalások, interjúk, párbeszédek tanúskodnak amellett, hogy az okos vezető támaszkodik munkatársaira, megbízik ben-s nük, és nemhogy beié i ük fojtaná a kezdeménye? :st, hanem önzetlenül honorálja őket. De meg a legjobbak közül is viszonylag kevesen jutottak al odéx hogy többet legyenek ami nkások között, s belás: ík, hogy az erre fordított idő kedvezően hat vissza aa egész üzemi gyakorlatra es a végeredményre. Gyakran emlegetjük, hogy a dolgozók még nem eléggé érzik magukénak a gyárat, a hogy ezen a téren még rengeteg a tennivaló. Melyek ezek? Mondják, hogy az első számú vezetőnek nincs ideje arra, hogy rójja az üzemrészeket és beszélgessen az emberekkel. Pedig csak szervezés kérdése az egész. Ha olyan konstrukciót alakítunk ki, amelyben ki-kl nagyobb önállósággal és felelősséggel látja el munkakörét, akkor talán megoldható lenne ez a komoly probléma. Idős „szakik" mesélik — nem nosztalgiából, csupán tényeket említve —, hogy a valamirevaló tőkés munkaadó személy szerint Ismerte a legjobb munkások családi és anyagi körülményeit, mert tudta, hogy ez az érdeklődós intenzívebb teljesítményben, tehát több haszonban térül meg számára. T alán a szocialista űzera igazgatója is megtehetné ugyanezt, ö politikai vezető is, felelős azért, hogy milyen a beosztottak hangulata, mi foglalkoztatja őket a termelés folyamatában. Talán munkaköri feladatává lehetne tenni, hogy a . dolgozók derékhadával bensőségesebb legyer. a viszonya. Nem nagyobb megterheléssel, hanem újszerű munkamegos.áissal. • A gazdaság operatív irányítását jól megválogatott, kisebb létszámú szakértő munkatársaira kellene bíznia, őket — érdekeltségük szem előtt tartásával — inkább csak felügyelné, ellenőrizné, s — a nagyobb tájékozottság birtokában — kezdeményezésre, újabb sikerekre biztatná. F. Nagy István