Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-19 / 246. szám

Vasárnap, 1980. október 19. 9 M SHSUSEŰMJM tán kiabálás, Jóska apuka mindent ordított anyu meg elrohant, akkor stoppal ment vissza Pestre; befut a vonat: „majd lejövök érted, hamarosan rendeződnek a körülmények, és lejövök erted", a két rohadt mostoha a vonaton, anyu az eltávoiodó kupéablakban, még látni, de már nem integet, „lejövök érted", hogy hazudik, mennyire hazudik, már eltűnt a vonat, anyu meg a két rohadt mostoha, itt voltak, és nincsenek, mint a porJóska apuka, lehet, hogy majd anyu is port csináltat magából, anyu engem nem szeret, csak a két rohadtat, ordítani kellene: anyuuu! de itt csak a Kaszap bácsi van. azt hallottam Visangyalom, ez itt az en kezem, véled esett el a ló, az állomásról hazáig, véled esett el a ló, a Kaszap bácsiék háza előtt egyszer egy cigány agyonvert egy lovat, bokáig állt a sárban, először kötéllel, majd durunggal verte a leroskadt lovat, és ordított, átkozódott, a ló vére belefolyt a sárba, és piros sár lett a lóból, végig az állomástól hazáig az átkok anyura és a két rohadékra, és az a hangosan kimondott, de később sírva megbánt szó: anyu egy ribanc! a Jóska apuka az, de a Jóska apuka semmi, csak por. Otthon a mama: — mama, megjöttem — elment anyád? — tudja, hogy el, de azért kérdezi, kettesben a mamával, és később fel a padlásra, a nagy láda: régi fényképek. Tolnai Világlapja bekötött példányai, elfent pengéjű borotvák, rossz cipők, csipkés kalap, kakukkos óra porrá vált kakukkal, katonai levelezőlapok: Édesanyám, én már csak arra gondolok, apró orvosságos tégelyek, szakadt szélű szentképek, kislánybugyik csipkével, egy papírba csomagolva különböző színű haj csomók, kicsi üvegbili. penitakötésű könvvek, régi kalendáriumok, már minden többször átnézve, összetúrva, kincsek porráválón, és egy cirádás keretű. foncsorakopott tükör, benne feltűnve és szétfoszló arccal... kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet, a tükörben szétfoszló arccal, kitörted a kezedet, megmozdulva és szinte teljesen eltűnve a porfogta, foncsoravesztett üveg lapjában, és akkor belevágva a kakukk nélküli kakukkos órát, a csörömpöléssel egy időben sírva fakadva ... kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet, anyu már sehol, már Pest felé a két rohadttal, és nem ölelt meg, csak légy jó, érted jövök, majd sohanapján, ide se fog eljönni, hagyta, hogy állami gondozásba vegyenek és „a gyermek egészségi állapotára való tekintettel", ígv hát kedves kisangyalom, elfelejteni minden rosszat elfelejteni. nem lehetek a tied. és a padlás végébe vágott fénykör előtt az a nagv pók, hirtelen kétségbeesett zümmögés, és akkor elő az a dög, neki a darázsnak, zümmögés, a darázs behajlítja a potrohát, harap, dolgozik a szárnya, az a kövér, sötét ocsmány dög azokkal az ocsmány lábaival tekeri az ocsmány hálóját, és már nem zümmög a darázs, csak birkózik, küzd, az undorító dög körbeöleli, a darázs megfeszül, a potroha gvorsan remeg, és az a szörnyeteg biztosan szívia, és már nem mozdul a darázs, ott van összeosnmózva ezüstösen az ezüstös hálón, de már nincs, semmi sincs, csak az a fekete dög. ott van egv kis drótdarab, meeoöccinti a dögurat. hogv nucol. szétvágni a hálót, a padlás. poráRari szalad, a e«renda felé. átdöfni a dróttal eltannsni. norrá 7'rtnl. sötét bugzvan. ömlik belőle. és most a mennyezetről ereszkedik fokoto szálon, bele a kurazsáVHa. bele a szívbe. bele mín-te-nbe A esitár! begyek alatt, fényf! szemet lrlnvltni. kttáeni ott yannul- o Vte. évek, a tiszta napsütéstől világosabb zölddé vált fenyvesek, régen leesett a hó, minden itt van; és ami volt, az hülye -elszenderedés, mert itt van' ez a sipítva éneklő lány, itt van Nánási, és itt jön Katica nővérke, iila szalagcsíkkal és fénnyel sötétszőke haján. Jó volna felugrani és elszaladni. de: a csitári hegyek alatt... ASFERJAN GYÖRGY Petrl Csathó Ferenc A csitári A fizika elrablása Aztán bizonyossá lett hogy nincsen bizonyosság ez abban a percben történt amikor egy asszony a huszadik században egy év valamely évszakának valamelyik estéjén fölfedte mellét majd egy sejtelmes félmosollyal gombolni kezdte harisnvakötőjé • Werner Heisenperg fizikus göttipgai laboratóriumában Frontátvonulás már a szezon vége felé gyakoriak voltak már a frontátvonulások a szezon vége felé történt amikor bejelentette: visszavonul ő volt köztünk a legszorgalmasabb és ennek ellenére ő volt az örök legutolsó azért volt hogy utcahosszal előtte átszakíthassuk a célszalagot két hét volt hátra a szezonból tettét később sem tudtuk magvarázni gyakoriak voltak a frontátvonulások Jóska apukát nem lehetett szeretni, mert mindig fájt, csak feküdt és fájt, meg ivott, mert ha ivott, átkozódott, és nem fájt .annyira, a Jóska apukát el kellene felejteni, és honnan jött most elő Jóska apuka, hiszen ő por, és azért akart por lenni, hogy egyáltalán ne legyen; részegen a hangja: „a ribanc anyád", Jóska apukát le kellett voína ezért köpni, igy hát kedves kisangyalom. nem lehetek a tied, mert nyomorékul a Jóska apuka nem kellett anyunak, aki mégis sírt, és kivágott fekete ruhában jött Lázárral és Dittivel, n mama: „nézd meg. miben iött. kivágott ruhában", és akkor tényleg észre lehetett venni, hogy anyu kivágott fekete ruhában van, vagyis, ott felül ki volt vágva, és a karja is szabadon volt, dehát Jóska apuka nyáron halt meg, anyu nem tudta —, nem tudta?! — hogy Jóska apuka alól k! kellett hordani a székletet. és részegen Jóska apuka bepisilt, útálnivaló volt, a mama perlekedett vele és sírt, Jóska apuka meg dühöngött, ordított, utána meg ő ls a mamával sírt: „anvám, miért vaevok én ilyen szerencsétlen?" Jóska apuka tényleg szerencsétlen volt: jó lett völna elmenni akkor anyuval Pestre, a temetés után, állni a hídon és a Dunába köpködni, de már nem is emlékezve Pestre. A csitári hegyek alatt régen leesett a hó, mindig elölről, mindig újra kezdve a dalt. pedig jó volna mindent elfelejteni, de nem úgy, ahogy a Jóska apuka: porrá válva, csak nem emlékezni arra, ami rossz; anyu a temetés után elutazott, a két mostoha is, „csókolom, disznó", és ilyet magával visz „a ribanc anyád", másnak ilyet soha nem mondanak, a kántor anyut nézegette, anyu festett szeme, festett szája, festett körme, anyu „kivágottan", a kilesett Körtvélyesi Marika néni egyszál sárga bugyiban, anyu egyszál sárga bugyiban, nem, anyu kivágott fekete ruhában, es a por Jóska apuka a dobozban; az egészre nem kell gondolni; az állomáson anyu: „fogadj szót a mamának", és az a két útálatos mostoha törleszkedve, ők mehetnek vele, „a ribanc anyád", a Jóska apuka is ment volna vele: „Juli, én már nem énülök fel soha, ne meni el, találsz itt valami munkát", de anyu: „megbolondultam. hogv ebbe a tetűfészekbe költözzem?" és Jóska apuka: „tudod, hogy mennyire szeretlek", mire anyu: „sokra megyek vele!" — és azhegyek alatt Négy-öt fekvőhellyel odább, könyökére támaszkodva picike fejű, hosszú, fekete hajú, csúnya lány, vékony hangon: A csitári hegyek alatt régen leesett a hó... A rideg, kövezett folyosón mindenbe beleivódik: azt ^hallottam kisangyalom, véled esett el a ló... egyre vékonyabban, mind bántóbtin. Imre behunyja a szemét: ez ő, mégis valanogy bizsereg -a teste, és alig Hinető, hogy mindez vele történik. Nánási nevet valamin. Kiskora óta nevelőintézetekben él, megszokta már. Imre biztos benne, hogy soha nem fogja megszokni. A nevető Nánási felé fordítja fejét, és keserűen: — ő aztán boldog — a folyosó mennyezete, a cirádás fémoszlopok, az egyik felső ág mintázata között a rongyolt pókhálón két üressé száradt légy maradéka rezeg .. . Ezt látni? És Imre ismét magába temetkezik. És éppen Jóska apuka temetése után. Temető: Jóska apuka már sehol. A ravatalozó közepén, ahcl valaha a papa feküdt a koporsóban, egy furcsa alakú dubcz, vagyis az urna Abban van Jóska apuka. Vagyis, abban nincs, mert abban csak por van, mivel Jóska apuka azt kívánta, hogy őt hamvasszák el. A papa ott volt, amikor temették, de JotkE apuka n ncs sehol. A'dobozban nem lehet, hiszen Jóska apuka volt, a dobozban pedig... Hol van most Jóska apuka? Körben: mama, anyu, Lázár és Ditti, a két mostohatestvér. Jóska apuka gyeretei, a szomszédok, a sírás, a pao: — porból lettünk, porrá válunk — és beszél ahhoz a fehér dobozhoz, a kántor fekete fedelű vastag könyvben lapoz, unottan énekel, és anyut nézegeti. Anyu sir, és óvatosan törölgeti a könnyeit, el ne maszatolja szerré:? a festéket. "Anyu szeme festve, a szája festve, a körme lakkozva, anyu két éve nem volt itt, és anyu csak a Lázárt és Dittit... az a két hü'ye a Lázár fejbe vágott efy bottal, a Dittf meg csókolomct köszönt a disznónak. A kis, üvegezett, feketére festett szekrényben ketten viszik a dobozt, vékonyan szói a halottasház felől a lélekharang: kitörted a kezedet, mivel ölelsz en gemet, mint ennek a lánynak a hangja, be kellene bújni a kurazsákba. hogy ne lehessen hallani, bebújni a zsákba, és mindent elfelejteni, talán Jóska apuka is azért akart por lenni, hogy mindent elfelejtsen, a sok fájdalmat. RIEZ ADALBERT BÉLA FESTMÉNYEI: BÉKEGALAMB; BÁRBAN