Délmagyarország, 1980. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-14 / 216. szám

31 Vasárnap, 1980. szeptember 14. 'SSSSEKZOM Felnőtt mércével Mindennapok művészete E

lnéptelenedtek a középiskolás-építőtáborok, s bár a részletes értékelésre, valamint néhány működő megyei és egyetemi szervezésű tábor adataira még várni kell, a hozzávetőleges számok már rendelkezésre állnak. A KISZ Iránymutatása erre az évre úgy szólt, hogy a tábormozgalomnak szervezettségben kell erősödnie, és ennek megfelelően az egyes munkafolyamatokra érvényes felnőttnorma meghatározott százalékát kell a fiatalok elé tűzni, teljesítendő feladatként — annak általában hatvan-hetven százalékát. (A hetvenet önként vállalták pluszként • táborozók, és átlagosan ennél h többet; 84 százalékot teljesítettek.) A tavalyival azonos létszámú hetvenötezer főnyi sereg így kétszázötvenmilliónyi összértéket termelt, az előző évinél lényegesen többet. Ez a tény Is arról tanúskodik, hogy a munka jobb megszervezése, az eszközök biztosítása, a kiegyensúlyozottabb munkaellátás növelte a hatékonyságot. A felnőttnorma százalékában meghatározott várakozással „gyerekadag" született, s őrülhetünk annak, hogy a jó munkaétvágyú közösségeknek ez kevésnek bizonyult. de felötlik a kérdés: felnőtteknek nem kevés? A jelek szerint nincs mindenütt meg az igazi mérce. Tisztában vagyunk azzal, hogy sok munkafolyamat nehezen normázható, de ez nem változtathat azon a tényen, ha valahol rossz, találomra mér a „mérleg". A számok egyszerre szolgálnak adalékul a fiatalok értékeléséhez, meg a gazdaságok működésének tablóján. K. T. A tömegkommunikáció és az olvasás V

ajon elősegíti vagy gátolja a tömegkommunikáció a könyvolvasást? Vajon az újság, a rádió, a televízió barátja vagy ellensége az irodalomnak? A vita évtizedek óta tart. Ugyanolyan biztonsággal hangoztatják némely szakemberek azt, hogy például a televízió eltávolít a könyvtől, mint ahogyan mások az ellenkezőjét állítják, mondván: a televízió olvasásra, művelődésre késztet. Milyen egyszerű lenne, ha az egyik vagy a másik megállapítás egyértelműen Igaznak bizonyulna! Egyrészt azért lenne egyszerű, mert nem kellene tovább vitatkozni, másrészt az olvasó emberek lelkiismeretfurdalás nélkül bekapcsolhatnák vagy kikapcsolhatnák a televíziót. (Csak az olvasókról szólok, hiszen a nem olvasóknak nem okozhat szorongást, hogy egy arra érdemesnek tartott könyv kézbevétele helyett középszerű, vagy annál is rosszabb tévéfilmet néz.) • A két álláspont között azonban nincs szakadék, sajnos, mind a kettő igaz. Sajnos — írom —, mert ez a kettős igazság sokkal bonyolultabbá teszi a helyzetet és ezzel együtt a sok évtizedes vitát. A tömegkommunikációs eszközök ugvanügv gátolhatják, mint amennyire elősegíthetik az olvasást. Nyilván az olvasott, hallott, látott műtől függ — mondhatnánk —, hogy elvezet-e a könvvekhez, vagy elvisz azoktól. És gyorsan néhány példával meg Is erősíthetnénk ezt a gondolatot. Jogosan. Hiszen való Igaz: a Gyökerek vagy az Anna Karenlna képernyőre kerülése után. e könvvek olvasóinak száma rekordmagasságokba szökött, míg a Colombo- vagy a Kojak-sorozat filmjei — hogy finoman fogalmazzak — nem ébresztettek bennünk ellenállhatatlan vágyat a betű iránt. Az úlságban olvasott rádióban hallgatott, vagy a televízióban nézett művek tartalma tehát önmagéban nem határozza meg az emberek viszonyát a könyvolvasáshoz. Azt is tudnunk kell. hogy ki a befogadó — az újságolvasó, a rádióhallgató, a tévénéző. Vissza kell térnünk tehát az írás elején említett olvasó és nem olvasó emberekhez. Sőt! Még ennél is tovább kell lépnünk és az olvasók táborában különbséget kell tennünk értékes irodalmat olvasó és értő, értékest és értéktelent vegyítő, valamint csak könnyű könyvekhez — krimikhez, szentimentális regényekhez — vonzódó embertársaink között. Ezen a felosztáson belül még sokféle finomítást végezhetnénk. Különösen annak a szempontnak a figyelembevételével, hogy egy könyvet is sokféleképpen lehet olvasni: műveltségünk, világképünk, érzékenységünk szerint. De ezeknek a felosztásoknak az elvégzése már túlnő egy cikk keretein. Maradjunk most csak annál a megállapításnál, hogy az adott tömegkommunikációs alkotás és a befogadó személye együttesen határozzák meg az olvasáshoz való viszonyt. Ebből a bonyolult helyzetből következik, hogy a tömegkommunikációs eszközök munkatársai nehéz helyzetben vannak. Ök — reméljük — mindenkinek értékes, de legalábbis színvonalas, szórakoztató élményeket szeretnének nyújtani. „Mindenki" azonban nem létezik, csak a különböző befogadói rétegek öszszessége. Ezért általában megpróbálnak sokfélét adni és rábízzák a befogadóra, hogy válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet. Csakhogy ez nem könynyű feladat. A puding próbája az, hogy megeszik. De például a televízió esetében, egy címből vagy a kétsoros ismertetőből nemigen derül ki, hogy a megnézésre szánt mű éppen a mi pudingunk-e? S gyakran előfordul, hogy az „értékes" könvvek olvasója értéktelen tévéjátékkal találja szemben magát, ami csak elrabolja az olvasásra szánt időt, míg a könnyű olvasmányok kedvelőie egv általa kevésbé érthető művön bosszankodik, s szintén nem olvas. A cél az lenne — ideális esetben —, hogy mindenki azokkal a tömegkommunikációs alkotásokkal randevúzzon, amelyek műveltségének megfelelnek és amelyek továbbművelődésre ösztönöznek. Ezt a célt a különböző társadalmi rétegeknek szóló képeslapok és magazinok, valamint a rádió napi liatvanőrányi széles választékú műsorával elősegíti. (A televízió esetében a csatornák száma, illetve a programok színvonala is kisebb a kívánatosnál.) A felelősség — megfelelő kínálat esetén — az egyes embert terheli: vajon van-e önismerete? Tud-e válogatni a felkínált tömegkommunikációs lehetőségek között? Ha tud, akkor az élmények világképe szerves részévé válik és ezáltal úi olvasmányok iránti Idények ébredhetnek benne. Ha nem tud válogatni, akkor időt, élményt — életet veszteget el. N. G. A

művészi tervezésű tárgyak, a kézműipari termékek egyre keresettebb darabjai mindennapjaink használati tárgyainak. Nemcsak saját otthonunkat díszítjük szívesen egy-egy szép ötvös- vagy kerámiamunkával, hanem ajándékozási alkalmakkor is gazdag választékot kínálnak az iparművészeti alkotások. Budapesten öt bolt, Balatonfüreden egy ajándékpavilon kínálja az Iparművészeti Vállalat termékeit. Ezek az üzletek közvetlenül tartoznak a vállalathoz, termékeiket azonban a szövetkezeti és a nagykereskedelmi vállalatokon keresztül Juttatják el országszerte a fogyasztókhoz. Több mint ezer iparművész dolgozik a vállalatnak, akiknek munkáit zsűrizik és forgalmazzák, valamint a vállalat üzemei a művészek által készített prototípusokat kivitelezik és sokszorosítják. Az első iparművészeti kiállítást még egy kölcsönvett pingpongasztalon rendezték meg 1955-ben. Forgalmuk tervezett értéke 1980-ban már eléri a 481.8 millió forintot. Az utóbbi öt év alatt összesen a két és fél milliárd forint értéket is meghaladta. A vállalat munkáját többször ismerték el Kiváló Vállalat címmel és minisztériumi dicséretekkel. A fogyasztókat ezekből az adatokból csak a növekvő árukínálat, a szép és ízléses tárgyak és azok árai érintik elsősorban. Az iparművészeti boltokban és a képcsarnokokban kapható iparművészeti áruk mindegyike a zsűrizett ár és a vállalat egységes rendelet szerinti, de termékcsoportonként változó árrendszer (árrés) költségeivel kerülnek forgalomba. A világszerte nagy rangra emelkedett kézi iparművészet termékei itthon nem elérhetetlenek a fogyasztók szélesebb rétegei számára sem. Hazai áraink a nyugati országokéhoz viszonyítva Jóval kedvezőbbek, ugyanakkor a színvonalas alkotások a növekvő nyugati megrendeléseket ís vonzzák. A vállalat önálló exportjoggal rendelkezik, s külkereskedelmüket az ARTEX Külkereskedelmi Vállalaton keresztül bonyolítják le. Tizennégy nyugati országba mintegy 50 millió forint értékben juttattak el 1979-ben Iparművészeti alkotásokat. Jelentős nyereségét a vállalat elsősorban a termelőüzemek révén éri el. Az Iparművészeti Vállalat gazdasági tevékenysége megalapozott, kulturális és közművelődési munkája és annak távlati tervei is nagy jelentőségűek. Művészi életünk egv része (az iparművészek foglalkoztatása, propagálása) irányításának feladatát végzik el, valamint fontos közművelődési igényeket elégíthetnek ki. Dinamifcusan fejlődő társadalmunkban tömegesen jelentkezik a modern lakáskultúra, az ízléses használati tárgyak és dísztárgyak. divatcikkek iránti Igény. Az Iparművészeti Vállalat feladata ennek magas színvonalú kielégítése és fejlesztése. M. I. G. STANDÉ KATALIN: KERÁMIA FEJ KISS ROÓZ ILONA KERÁMIÁJA SZEDLECZKY RUDOLF BÚTORAI \