Délmagyarország, 1980. szeptember (70. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-21 / 222. szám

Vasárnap, 1980. szeptember 21. 84 Fogadtatás H

árom kerek esztendő telt el. Amikor első nap, pontosabban első éjszakára bementem dolgozni, nem sejtettem, hogy egyszerre lesz nehéz is, szép is az első műszak. Épp bezártam az öltözőszekrényem ajtaját, ültem egy kicsit a padon, amikor berobogott Margitka, a mindig utolsó percben jő-, vő fonólány. O volt az egyetlen, aki üdvözölt, s a gyerekekről érdeklődött. Ennek hallatán a többiek is felfigyeltek. Éva, az örökké csinos, szőke lány odaszólt: — Mi van, anyám, mégis viszszajöttél? Pedig már fogadtunk is, hogy nem jössz vissza! Agi, aki nem maradhat ki soha semmiből, most is gúnyosan megjegyezte: — Kell a pénz, mi? — Kinek nem kell! — hahotáztak a többiek. — Én ugyan nem jöttem volna vissza, ha annyit tanulok, mint maga! — szólt irigyen Juliska néni. ö már nyugdíj előtt állt, s talán ha négy elemit vegzett. Boszorkányságnak tartotta, hogy a fiatalok esténként beülnek a fekete tábla elé. — De én, amint látja, visszajöttem. — Nem szóltam többet, mert attól tartottam, nagyképűségnek tűnik, ha elmondom nekik az igazat. Talán kinevetnek azért, mert nekem valóban hiányoztak a szövőgépek. Agi megint megszólalt: — Mondd, te tényleg leérettségiztél ? — Ez olyan elképzelhetetlen? — kérdeztem vissza. Hiszen ha megnéznénk a statisztikát, a gyár minden második dolgozója érettségizett. S nem tudtam, hogyan magyarázzam meg, hogy nem azért tanultam. hogy csinosan felöltözve Íróasztal mögött töltsem el életem hátralevő részét. Különben is már kilenc éve, hogy leérettségiztem, azóta senki sem foglalkozott vele. Arról meg nem tehetek, ha egy szabás-varrás tanfolyam vagy a jogosítvány megszerzéséért „iskolába járást" valami felsőbb iskola elvégzésének tudják be. Nem értettem, mi ütött a lányokba Régen mindig a legújabb divatról, férfiakról, randevúkról beszéltek. De abban bíztam, minden csoda három napig tart, s majd csak abbahagyják. Egy kis fekete hajú lány kuncogva fordult a többiekhez: — Mit vagytok úgy oda? Biztosan főzőtanfolyamot végzett. Hallottam olyat, hogy a férj mindennap megverte a feleségét, mert nem tudott főzni. Biztosan 6 is így van ezzel. Ti meg itt ajnározzátok. Margitka a pártomra állt: — Hagynátok már abba! Én olvastam a cikkeit, amit az újságban írt, azokat biztosan nem a főzőtanfolyamon tanulta. A fekete hajú most Margitkára támadt: — Képzeld el, én nem olvastam tőle semmit! — Akkor analfabéták vagyunk — nevetett Ági —, mert képzeljétek el, én sem olvastam semmit De a fekete folytatta: — Ha irt is, mások is írnak. De ő biztosan nem a saját fejéből írta... Még folytatták volna a piszkálódást, de Bözsi néni véget vetett a vitának: — Itt a kávé kislányok — vonult végig az öltözőn. Végre levegőhöz jutottam. Az órán 10 perc múlva 10 óra. Még egyszer megnéztem, bezártam-e a szekrényt. lefelé még váltottunk Margitkával néhány szót. Látta elkeseredett arcom, vigasztalni próbált. — Hagyd őket a fenébe, már hónapok óta így csinálják. Rászállnak valakire, azt jól kibeszélik, aztán továbbállnak. — Azt hiszed, ők bosszantanak? Dehogy. Lámpalázas vagyok. Már négy eve nem álltam a szövőgép mellett. — Fel a fejjel, fog az menni. Nem hiszem, hogy tizennégy évi munkát el lehetett felejteni. Jólesett a biztatása. A szövődé neonfénye mintha ió estét köszönt volna. Megnyugtató volt, ahogy belépve az ajtón fülembe zúgtak a gépek. A főművezető épp hogy csak megmutatta, melyik gépeken kell dolgoznom, máris rohant tovább. A művezető kezet fogott velem. — Üdvözlöm — mondta, majd végigmustrált, szabályosan van-e bekötve a fejem, s gyűrűt, órát lát-e a kezemen. Végigvezetett a gépek mellett, együtt ellenőriztük a lánchengereket, megnéztük a szövetet, idáig semmi hiba. Elindított néhány gépet, s a saját munkájához látott, de éreztem, azért minden tettem figyeli. Megpróbáltam iparkodni, mindent, ami tőlem telt, megtettem. A fehér szövetek vakítóan néztek rám, s a gépek zsongása is bódító volt. Már újra a régi, begyakorlott mozdulatokkal kötöztem az elszakadt szálakat, s a befűzés sorrendiét sem tévesztettem el. Ügy éjfélig szinte észrevétlenül telt az idő. Előkerült Juliska néni is, a takarítónő, aki kávéval kínált. S még aztán is nézett rám, mikor már kifizettem a kávé árát. Kíváncsisága hozhatta ide. Meg is kérdeztem tőle: — Ugye, Juliska néni, kíváncsi volt, hogyan hajtom a gépeket? — Hót arra is, meg ahogy elnézem magát, mintha mindig a szövőgépek mellett állt volna. Csak a gyerekeket sajnálom. Biztosan nem úgy alszanak, mint otthon. — A, ne féltse azokat! Mindenütt feltalálják magukat. Azzal az öregasszony sarkon fordult. S én tudtam, csak magamiuk mondtam, hogy a gyereked jól érezhetik magukat. De majd csak reggel lesz, s megint együtt lehetünk. Az első szünetben én is kimentem a mosdóba. A mellette levő dohányzóban vágni lehetett volna a füstöt. Csak hangokat hallottam, az embereket nem láttam, szerencsére engem sem láttak. A kis fekete hajú vitte a szót, aki az este az öltözőben szórakozott: — Tudjátok, hogy a Maca visszajött dolgozni? Egy rémült hang kérdezte: — Csakugyan? Bolond az a nő. Űgy hallottam, orvos a férje. Kocsijuk is van. Nem értem, mi a fenének jön épp ide, a „kócegyetemre" dolgozni. Egy felcsattanó férfihang fontoskodott: — Először is, nem orvos a férje. A kocsi sem az övéké, a bátyja hozta be este dolgozni. Ismerem a fickót, együtt fociztunk. Egy másik férfi felröhögötí: — Te mindenkivel együtt focizol! A végén még az is kiderül, a dirivel is együtt fociztál. Amikor kapus voltál, csak azért is beengedted a gólját, hogy megkapd tőle a „Kiváló Dolgozó" címet. A többiek még nagyobb nevetésben törtek ki. Én nem bírtam tovább hallgatni őket. Sírva mentem vissza a szövődébe. A művezető azonnal észrevette. — Mi a baj? — kérdezte részvéttel a hangjában. Hirtelen nem tudtam mit mondani, de ekkor megláttam egy lerobbanó gépet. Ez kapóra jött. — Sajnálom, de elfelejtettem az eltört alkatrész nevét. — Csak ez a baj? Máris kicseréljük, s aztán csak integessen, ha valami baj van. Jó szándéka enyhítette dühömet. de mégsem tudtam felejteni a hallottakat. S az fájt legjobban: nem tudom nekik megmagyarázni, hogy nincs férjem, sem orvos, sem más, kocsi sincs még, de lakásom sem. Csak a két gyerek, akiket egyedül nevelek De nem mondom nekik, engem ne sajnáljanak. S talán azért is kiröhögnének, ha elmondanám nekik, a szövőgépek mennyit jelentenek számomra. Igaza van Margitkának, ezekkel nem érdemes kezdeni, hagyjam őket, hogy irigyeljenek, vagy tartsanak bolondnak, még mindig jobb, mintha sajnálkoznak felettem. Reggel a többieknél alig kevesebb termelést tettem le az asztalra. A művezető biztatóan bólintott: — Holnap majd több lesz — de nem válaszolhattam, mert örültem, hogy vége a műszaknak, sikerült átvészelnem, és rohantam a gyerekekért KURUNCZI MÁRIA Szépek és okosak H

ányszor halljuk társaságban, munkahelyen is. egy-egy felvetett; gond, megoldásra váró tennivaló kapcsán a divatossá vált szólásmondást: Itt szép lehetsz, de okos nem. A cinizmusba hajló vélekedés azt sugallja, hogy a kis embernek nincs beleszólása a közügyek, a vállalati problémák megoldásóba, azokat nélküle döntik el. A cinizmus mindig a legérzékenyebb pontján veszi célba, próbálja kikezdeni, aláásni a való igazságot. Hiszen az igazság éppen az, hogy szocializmust építő éveink során talán soha nem volt olyan szükség a dolgozó sokaság véleményére, tanácsaira, ötleteire, egyszóval a beleszólásra, mint napjainkban. Beleszólásra, aktív részvételre ösztönöz a párt, a többi vezető szerv, a közös töprengést, a jobb megoldások keresését sürgetik közéletünk, gazdasági életünk gondjai, a világbékét fenyegető, sűrűsödő veszedelmek. Mi sem bizonyítja ékesebben, hogy a fejlődésünk érdekében vállalt közös felelősség, közös töprengés, mind hatékonyabb, elevenebb valóság, mint az év első felében napirendre tűzött két nagy esemény, a XII. nárikongresszus és a választásokat kísérő politikai pezsgés, a közbizalomnak népszavazással fe'érő megnyilvánulásai. Hiszen a vitázok nem kisebb kérdéseken törték a fejüket, mint azon. hogyan tudnának a harmincöt év alatt elért tiszteletreméltó magaslatról még feljebb jutni. Hogyan lábalhatunk ki a világgazdasági válság teremtette gondjainkból, mit kell tennünk azért hogy társadalmunk, közgondolkodásunk lépést tartson az általános fejlődéssel. Nem véletlen persze, hogy a viták során a politika helyi megvalósításának kérdései kapják és kapták a legnagyobb hangsúlyt Örülnünk kell ennek, hiszen a jó helyi végrehajtás az alapja a kisebb közösségek jó közérzetének, összességében egész társadalmunk jó hangulatának. Az a közvélemény, amely a maga helyén okos. jó döntésre képes, megérett arra is. hogy az országos gondokból építő módon vegye ki részét A vitázó sokaság nemcsak politizál, javasol és gondolkozik, hanem mind eredményesebben cselekszik is. Aki az országot járja, szinte napról napra lát valami újat ígéreteset. Megújult megszépült falvak, új középületek, kulturális intézmények jelzik az összefogás ereiét, s az új létesítmények örvendetes többsége éppen a beleszólásokat a kéréseket és igénveket öszszegező viták nyomán feltámadt helyi vállalkozókedv eredményei. A közös fejtörések, felszabadítják a képzelőerőt az alkotókedvet Aki politizálni kezd. az gondolkodni kezd. S aki gondolkodik, hamar rájön. hogy különösen mai helyzetünkben, nem várhatunk mindent fentről. ..Fent" sem fonják kolbászból a kerítést. A helyi vállalkozásokkal, a közös munkával sok olyan terv valósulhat meg, akár néhány hónap alatt, amelynek beváltására évekig várhat az. aki csak állami segítségből tudja elképzelni a gyarapodást Aki belevág, eredményt mutat fel. az a segítségre is jobbaD számíthat mint azok. akik csak várnak és követelnek. Mondhatná valaki, hogy egy-egy ilyen spo»tán vállalkozás nagyon kockázatos lehet Kockázat nélkül bármiféle vállalkozás elképzelhetetlen, de a legnagyobb kockázatot mégis csak a tétlenek, a tehetetlenek vállal ják. Az sem igaz. hogy a közéletben ugyan van már hélye a beleszólásnak. de a munkahelyen legjobb, ha hallgat az ember. Akadnak merev, értetlen munkahelyi vezetők, és vannak munkahelyi tennivalók is, amelyek megállapítása valóban nem a dolgozók, a brigádok feladata. Igy tehát az is lényeges, mit és hogyan tesz szóvá valaki. De hogy a légkör milyen legyen, egy-egy adott feladattal hogyan birkózik meg jobban és eredményesebben egy-egy dolgozó, vagy a közösség, ebben nemcsak joga. de kötelessége is beleszólni mindenkinek, aki segíteni akar és tud a bajokon. S aki jól szól. az joggal követelheti. hogy véleményét a döntések idején is figyelembe vegyék. Egyet azonban ne feledjünk, a beleszólás, a saját kérések, igények megfogalmazása, kimondása, a dolgozó elidegeníthetetlen jogi szocializmust építő társadalmunkban. A jogokkal viszont együttjárnak a kötelességek is. A már említett világgazdasági válság nehéz terheiket ró népgazdaságunkra. Ezt a terhet itthon, a magunk portáján, a magunk erejéből kell viselni, könnyíteni. Szépen és okosan kell dolgoznunk, jobb minőségű, a külföldi piacokon is kapós árut termelni, fegyelmezetten, ésszerűen, takarékoskodva élni a közéletben, s a munkahelyen is. Vigyázni a rendre, közéletünk tisztaságára, társadalmunk meleg emberségére. KÉK ESDI GYULA Tűzeset — Halló! Tűzoltóság? Hallóhalló?!... Vegyék már föl, az isten szerelmére! Halló!!... Kérem, én a tűz miatt... Hall... — ... gatom asszonyom! Itt a Tűzoltóság! Ha tűzről van szó, kérem a pontos címet! — ...Mit? Minek a címét? — A tűznek! — A tűznek? Jézusmária, tűz van?! — Tréfál? Hát n»m tűz miatt telefonál? — Dehogynem, de ... — Akkor semmi de, tisztelt hölgyem! Mondja a címet, mi azonnal odamegyünk! — Ide?! Jóember, minek jönnek maguk ide? Nem nálam van a tűz! — Asszonyom! Gondoltam, hogy nem a lángok közül telefonál! Azt az utcát mondja legyen szíves, ahol tűz van! Ért engem? — Kristálytisztán! Csakhogy én annak az utcának nem tudom a nevét! Én ... — Ne legyen már olyan naiv, hölgyem! Biztosan van ott valahol egy utcatábla, olvassa le, és minden kiderül! — Kérem tisztelettel, én nem tartok itthon utcatáblákat! Nálam ... — Szóval a lakásáról telefonál! Akkor viszont hogy értesült a tűzről? — Könyörgöm, hiszen maga kezdte azzal, hogy tűz van! — Azt mondja, én!! Viccel? Hát nem ön kezdte azzal, hogy a tűz miatt... — Ez igaz, csakhogy ... — Semmi csakhogy! Elég a mellébeszélésből! Értse meg végre, ön miatt emberek élete forog veszélyben, sok milliós érték lehet a tűz martaléka! — Miattam?! -Ezt kikérem... én... én nem gyújtottam fel semmit! — Ezt majd kinyomozzuk! Most csak a tűz helyét közölje, de tüstént! — Hát... ha magának ennyire fontos... elmehetek körülnézni... — Atyaúristen, körülnézni!!... Fényképezni nem akar? Maga piromániás! Egyszerűen jelölje meg a tűz helyét, hallja?! — Jó... de én félek a tűztől, nem merek a közelébe menni... — Jaj nekem! Mondja, hölgyem, miért kellene magának a tűz közelébe ... — Hát, hogy megjelöljem! — Ne jelölje! Csak mondja, hol a tűz? Egyáltalán, hol lakik maga? — Hol? Nos, a kisebbik szobában! A nagyobbikat ugyanis a volt férjem elperelte! De majd én elintézem azt a brigantit, azt A... — Azt a mindenit! Erről többet egy szót se! Engem a tűz érdekel, én nem lelki doktor, én TŰZOLTÓ vagyok! — Maga kis hős! — Jó, legyen úgy, de én most a lakása címére vagyok kíváncsi! — Oh, de izgalmas! Hat miért nem ezzel kezdte? Szeretettel várom... — Ne várjon! A lakása címét, de azonnal! — 6739 Krach utca 9., jobbra, egy üvegezett ajtó! Ha kettő hoszszút koppant, beengedem! — Kit? — Csakis magát! — Szóval mégis a lakásán van a tűz? — Jaj, maga kis akaratos, hát ilyen fontos az a tüzecske? Tudja, mit? A kedvedért én be is gyújthatok! Akkor minden egy helyen lesz, a tűz, meg én, meg te... — Meg az a jó magasságos!... Mondja, ugrat minket? — Esküszöm, hogy begyújtok...! — Hát jó! Gyújtson be, mit bánom én! De a tűz! A tűz hol van? Vagy nincs is tűz? — Még nincs, de ígérem, hogy lesz... én igazán igyekszem! — Hát ez nem igaz! Ez egy bolondokháza! Idefigyeljen jóaszszony! Ha a bolondját járatta velünk, olyan eljárást indítunk ön ellen, hogy az Isten sem menti meg! — Annál én jobb ügyvédet ismerek ! — ön őrült, asszonyom ... Mondja, egyáltalán igaz, amit a tűzről mondott? — Hiszen én még nem is mondtam semmit! — Pedig mióta könyörgök magának ... — Dehogy könyörgött! Inkább akadályozott! — Én?!... No, de mindegy... Akkor tessék, most már mondhatja, mi van azzal a tűzzel! — Az van, hogy kevés betűből áll! — Miből?! — Betűből! Mert ugye a tűz az három betű, a keresztrejtvényben viszont négy hely van! Namármost! Mi az a szó, ami négy betűből áll, és éget, ha az utolsó három betű á-en-gé, és előtte még van egy betű, ami hiányzik. pedig, ha az nincs meg, akkor nincs megfejtés! És arra gondoltam, hogy a tűzoltók ugye szakemberek, és tudják, mi az, ami éget, mert értenek ehhez! Tehát, ha volna olyan szíves, és segítene... na! Most miért sír?! Halló! Ne tegye még le! Hát nem érti. hogy ez nagyon fontos!... Puff, lecsapta! A pimasz! De nem baj, elboldogulok én nélküle is ... nézzük csak! Hátha a függőleges 23 második betűje kiadja a hiányzó vízszintest... aszongya, hogy függőleges 23, szóval: „Nagyon sürgős esetben sérült helyszíni ellátása"... és ebből megvan az, hogy: ...pont, pont... sösegély! No nézd csak! A csuda se érti! Milyen segély lehet az a ső? Ez már megint valami orvosi dolog ... valami doktort kellene megkérdezni... várjunk csak! Megvan! Hívom a mentőket!... — Halló! Mentők? Hé! Halló! ... Vegye már föl valaki az Isten szerelmére ... no, végre ... Kérem, én egy nagyon sürgős esettel kapcsolatban hívom önöket! Sérültről vagv miről van szó!... Halló? Mit mond? Mit mondjak én?... A pontos címet?... De könyörgöm, miféle pontos címről beszél maga?!... REISZ ANTAL