Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

Siker Párizsban Az idei nyár filmslágere minden bizonnyal Mészáros Már^i Örökség című filmje Franciaországban. A magyar—francia koprodukcióban készült filmet — Cannes után — június 20-án mutatták be Parizsban egyszerre tizenkét moziban. Isabelle Huppert. Monori Lili és Jan Nowiczki „hármasa" egyre nagyobb siker. A filmek sikerlistáján jelenleg a 14. helyen áll a számon tartott 45 film közül. Á siker kiszámíthatatlan a mozik nézőterén. Mészáros Márta neve — úgy tűnik — biztosíték. Sajnálatos módon még nem idehaza. Külföldön járt hazánkfia viszont meggyőződhet róla. hogy a ChampsEl.vsées-n öles betűk hirdetik az Örökséget. A fesztiválok és filmhetek szakmai elismerése után a nézők körében is beszédtéma Mészáros Márta legújabb filmje. — Tíz év után ez az első közös filmünk a franciákkal — mondja Mészáros Márta. A film univerzális. Miért ne lehetne vegyíteni a különböző nemzeteket? A harmincas években játszódó történetet Monori Lili magyar. Isabella Huppert francia és Jan Nowiczki lengyel színész alakítja. A film problémája — hogyan jöhet világra egy új élet — viszont nem ismer országhatárt. — Az Örökség Mészáros Márta tizedik filmje. Lehet-e beszélni a tizenegyedikről? Még nincs kész a forgatókönyvem — válaszolja Mészáros Marta — de valószínű, hogy a következő filmemet is a franciákkal közösen forgatom. A mai történet főszereplője Anouk Aimée lesz. A helyVán: Budapest. Párizs. New York. Az Örökséget nálunk szeptember 4-én mutatják be. Franciaországban a filmet egy hónap alatt 500 ezren nézték meg. Isabelle Huppert és Monori Lili A

metálkék surrogva vette a kanyarokat. Az út csatakos, szürke szalagja mentén havas volt a táj. a fákon is megült a puha, álszent fehérség, mint egy kórházi lepedő, amivel letakarják a halottakat. — Három év, Afrikában — bólintott a férfi a kormánykerék mögött.- — Két hét gondolkodási időt kaptam. Mi tartana itt? Hidat fogok építeni. A fiú nézte az apját. A dús. fekete szakáll elrejtette az áll markáns vonalát, ismeretlen derűt kölcsönzött az arcnak, amely mosolygott. De csak az arc; a szemek fáradtan, fegyelmezetten figyelték az út kanyarulatait. — Rendes tőled, hogy eljöttél elbúcsúzni. — Nem azért! — rázta mek a fejét a férfi. — Tudod, hogy sose törődtem azzal, mi a rendes dolog. Az ember éljen a hajlamai szerint. — Inkább mesélj, mi van veled? — A lovardához megyünk — mondta a • férfi. — Régen jártam erre. — Régen — bólintott a fiú. — Akkor is karácsony volt. — Véletlen! — nevetett ismét a férfi, — hidd el. hogy véletlen! Nem hiszek az ünnepekben. Nevetséges is volna, nem gondolod? Persze, lehet, hogy te még nem érzed ezt. Ha az ember annyi mindenen keresztülvergődött, mint én, nem hihet az ilyesmiben Ha mégis, akkor az annyi, mintha beismerné, hogy veszített. — Hogy érted ezt? — Csak úgy, fiam..Nézd, itt is vagyunk! — A metálkék bekanyarodott a parkolóba. A férfi leállította a zümmögő motort, de a kulcsot nem vette ki a kapcsolóból. — Vedd fel a kabátodat, kiülünk a teraszra. A kastélycukrászda öreg kávéfőzőnője összecsapta a kezét: — Ez nem lehet igaz, Békefi úr! Cézár mennyire fog örülni! — Szeretnénk kiülni a teraszra a fiammal. Éviké. Lehet? — Hogyne lehetne! Istenem! — Két könnyű széket kapott a hóna alá. — Nem. nem, bírom én, tessék csak hagyni! — szólt a fiúra. — Nahát! Cézár iskolázik a lovasokkal, nemsokára végez. Istenem. Békefi úr! Tessék csak, nem fognak fázni, hozok két forró teát. Istenem! A hótól tisztára sepert terasz körül ragyogott a fehérség Néhány méternyire a terasz előtt tizenkét lovas ügetett a körpályán felállított akadályok között. A férfi a lovasokat nézte, miközben cigarettára gyújtott — Igaz is — fordult a fiához —, dohányzol? A fiú megrázta a fejét. Á férfi most' figyelmesen nézett rá, s mint minden apa, ki hosszabb idő múltán látja viszont a gyerekét, láthatóan megörült az egyre jellegzetesebbé váló. hasonló vonásoknak. — Az állad az anyádé. — Anya azt mondta, nem akartad, hogy megszülessek. A férfi most egész felsőtestével a fia felé fordult, hosszan, tűnődve nézett rá. — Butaság — mondta végül. — Persze — visszakozott a fiú. — Nem érdekes. Csak eszembe jutott. — Egyébként — szívta meg a cigarettát a férfi —, ha úgy lett volna is.., Dehát szamárság. — Kevés rumot is tettem bele! — A öregasszony a kezükbe adta. a forró teáscsészéket. — Istenem, Békefi úr! És mekkora fia van! Nem éhesek? Készítek valamit. — Köszönjük — mondta a férfi, — Ne fáradjon, Éviké. Az öregasszony visszament a cukrászdába. A lovasok kört alkottak, majd egyenként átugrattak a legalacsonyabb akadályon. Vezetőjük kiállt a sorból, észrevette a teraszon ülőket, barátságosan intett nekik. A férfi viszonozta az üdvözlést. — Ezredes volt — magyarázta a fiának. — De nézd csak meg. csupa egészség és életöröm most is! Nem hagyta. hogy összetörjék. — Ne haragudj, apa — szólalt meg a fiú —. nem akartalak megbántani. Csak... — Hagyd el! — nevetett a férfi. — Finom ez a tea. — Tudod, mostanában... — folytatta a fiú —, magam sem értem ... valahogy semmi nem érdekel igazán, és ... — Sportolsz valamit? Pedig az jó volna. Erőt ad, kitartást. Abban a korban, amiben te vagy. nagy szükség van a kitartásra ahhoz, hogy az ember át tudja vészelni ezt az időszakot^ Meg kell találnod azt a valamit, amiért mindent feláldoznál. Egy dolgot, érted, egyetlen egyet, mindenek felett. Mindegy, hogy mit. homolyan mondom. Engem nem zavarna, ha a fiamból nem lenne mérnök, hanem, mondjuk, gombatenyésztő, vagy asztalos, ács, csavargó ... .— Vagy lovardafőnök. — Miért ne? Az a baj. hogy ebben a korban az ember túl könnyen mond ítéletet mások felett. Cézárral mi valamikor történelmet csináltunk. Nem a partok közé, hanem az emberek közé akartunk hidat emelni. — Szavak. — Ügy gondolod? A lovasok befejezték a gyakorlatot, felsorakoztak. A vezetőjük leugrott a lováról, valahonnan előkerült egy lovászfiú, átvette tőle a szárat. A lovasok a fiú vezetésével indultak az istállók felé. A tagbaszakadt, pirospozsgás ember felszaladt a lépcsőn a teraszra: — Nahát! Ezer éve! Édes öregem! — A két férfi átölelte egymást, a fiú felállt, megvárta, amíg kibontakoznak egymás karjaiból, aztán bemutatkozott. — Nahát! — ragyogott a lovarda főnöke. — Stramm kölyök! De miért itt ültetek le? Gyertek, iszunk valamit az irodámban. — Nem lehet, csak néhány percre jöttünk. Elintéződött az afrikai utam, egy hónap múlva indulok. Említetted, hogy vannak Ghánában ismerőseid.., — Persze, hogy vannak, de te, idefigyelj, a címek odahaza vannak, végülis beköltöztem a városba, ezer ok, szóval, a hét végén feladom neked a címeket. most sehogy nem tudok veletek menni, németek vannak itt, tereplovaglásra kell vinnem őket, megígértem nekik, hogy én megyek, személyesen. Nahát! Nagyszerű apád van ám. kölyök! Tudsz róla? — Tudok. — Volt egy-két ügyem apáddal, korrekt, tiszta ügyek, mindketten ráfaragtunk becsületesen, de mi ketten az elpusztíthatatlanok fajtájából valók vagyunk. — Tudom — bólintott a fiú. — Történelmet csináltak. — Cézár, hoztam neked is egy teát és egy széket. Mit szólsz — mosolygott az öregasszony —, hogy Békefi úr nem feledkezett meg rólunk? — Vannak még emberek. Éva, akik soha semmit nem felejtenek — felelte a lovarda vezetője. — No. menj be, mert meghűlsz. Az öregasszony visszavonult a cukrászdába, maga elé engedve a lovasokat, akik nagy hanggal, nevetgélve jöttek az istállóból. Cézár leült, beleivott a teát>a. — Szép dz a hely — mutatott körbe. — Szeretek itt lenni. Meg aztán — nevetett —. a lovakat is szeretem. Szebbek, mint mi vagyunk — tette hozzá. — Ha nekem fiam volna, nem engedném, hogy mást csináljon. Te is hidakat fogsz építeni, mi? — fordult a fiúhoz. — Épp olyan vagy, akár az apád. Le se tagadhatnád a kölyköt. Ervin. — Arról nincs is szó! — Mindhárman mosolyogtak. A fiú .felállt. — Menjünk innen — mondta az apjának — Neked is dolgod van? — kérdezte a férfi. — Nem — felel'ue • a fiú. —Csak elegem. A két férfi megütközve nézett a kamaszra. A hirtelen megnyúlt fiú lágy álla fölött furcsa grimaszba gyűrődött az apjáéhoz hasonló, keskeny ajkak, szemében összesűrűsödött a kékség. A havat nézte, amely makulátlanul ragyogott a napsütésben. — Miért kellett így viselkedned? Mi értelme volt, azt mondd meg?! — A férfi nagy sebességgel vezette a kocsit, szinte folyamatosan az út baloldalán haladtak, a Mercédes motorja halkan zümmögött. — Mondtam, hogy Cézár régi barátom, meg akartalak mutatni neki. hadd lássa, milyen nagyszerű fiam van, te meg... Hová vigyelek? — Már készen van a történelem — mondta a fiú. — Mi van? — Elkészült, passz. Lehet lovagolni, hidat építeni, és megpengetni az érzelmes húrokat. A férfi fékezett, beállt a járda mellé, leállította a motort, -I- Van a kesztyűtartóban egy boríték. Kétezer forint van benne. Vedd ki. A tied. — Nem kell. — Ne szamárkodj. Mi bajod van? Nézd, én megértem, hogy neheztelsz rám, amiért... Nehogy azt hidd. hogy nem értelek. De te is próbálj megérteni engem. — A férfi már nem mosolygott, hirtelen nagyon öregnek és fáradtnak tetszett. a szakálla ellenére. — Nem erről van szó. apa, félreértesz, és félreérteni mindig könnyebb, mint megérteni. Nem az a bajom, hogy otthagytál minket, ostobaság ez az elvált szülők gyermeke című halandzsa. Így mozgalmasabb volt az egész, és te akkor azt tetted, amit tehettél... De most ..j Hagyj ki engem ebből. — Miből? — A hídépítésből, a lovardafőnökségből, a mosolyaidból, a tanácsaidból. hogy sportoljak, meg hogy egy valami, mindenek fölött. — Miért beszélsz így? — Nem akartam — mondta a fiú. — Hidd el. De valahogy nagyon elegem lett. Mindenki ilyen, és még te is... — Milyen? — kérdezte a férfi. — Mit kellene csinálnom? Jónéhányszor bevertem már a fejem. Elég volt, semmi értelme. A hidak viszont állnak. — Persze — bólintott a fiú.' Lehet sétálni a partok között. — Nézd, Andris — szólalt meg a férfi az üveg mögötti világot figyelve. — A dolgok ma nem úgy állnak... És én sem vagyok már fiatal. Te viszont még nagyon is az vagy. — Ne haragudj, apa. Nem kellett volna. — Te viszont még nagyon is az vagy. így nem tudhatod... Na, vedd ki a pénzt, mégiscsak karácsony lesz holnap. — Viszszafordult a fiához: — Ennyit adhatok neked. Ezt. Hogy mire költöd, az már a te dolgod — Lenézett, maga elé. — És hidd el, a hidak is fontosak. Miközben megcsókolták egymást. a fiú orrát megütötte a férfikölni kesernyés illata, s arra gondolt, ezt a szagot ugyanúgy nem fogja elfelejteni, mint azt a másikat, a sok évvel ezelőttit. Akkor is búcsúzni kellett, a férfira két másik várt az ajtóban. zsebredugott kézzel, felhajtott galléros ballonkabátban. — Félsz? — kérdezte súgva az apját. — Nem — felelte a férfi. —, csak izzadok. Megvárta, amíg a metálkék bekanyarodott a sarkon, aztán elindult a folyó felé. A szürkésrózsaszín felhők megnyíltak, szitált a hó. 3 fehérség eltüntette a sebeket, amelyeket a járókelők léptei vágtak a földet borító hótakaróba. A folvó fö-' lött átívelő híd vaspántján is megült a hó, s a fehér lepel alalt már a másnapra várt a város. HORVÁTH PÉTER Isabelle Huppert Monori Lili