Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

12 Vasárnap, 1980. augusztus S. Más ez az aratás M

egint egy nehéz aratás. És lassú. Minden érdekünk azt kívánná, menjenek a gépek, amilyen gyorsan csak tudnak, mégis lassan járnak. Lazsálnak a kombájnosok? Rossz a kiszolgálás? ilyen lassú aratást még nem is láttam. Hacsak az az egy menne lassan, amelyikre várok, átpártolnék másikhoz, de a nyolcból nyolc a lassú. Ember kerülgeti gyalogszerrel, amelyiket kinéztem magamnak. Ellenőriz talán? Rossz lenne a gép. és figyelnie kell? Más ez az aratás. Majdnem kicsattantunk az örömtől, amikor a búzatáblák ígéretét figyeltük. Voltak nagy reményeink eddig is, és voltak esztendők, amikor a legszebbeket is fölülmúlta a valóságos termés, most úgy látszott, megint több lesz. Tél nem bántotta a gabonát, tavaszi esők öntözték, és a nyár elején szokásos aszály se szaggatta a gyökerét. Marékba fogva is gyönyörű a kicsépelt búza: testes, kemény és nehéz. Ennyi szép után mi lehet a baj? Csak az, hogy a jég is csépelt. Kiri József az. aki gyalog arat a röszkei vasútállomás mellett, az Üj Élet Tsz földjén. Azért kerülgeti a kombájnt, mert tanulót kapott. Forgács Béla áll fönn a kormány előtt, a mester pedig lenn figyel. — Minden évben az a nóta, hogy minden megtermett szemet takarítsunk be. Most is az, csak erősebben szól. Nézze meg a földet, szőnyeget terített rá kalászból a jég — Azért kellene sietni, legalább az ne pusztuljon, mi fönn maradt. — A kombájnost nem hektárra, hanem mázsára fizetik. — Ha gyorsabban megy. több a mázsa. — Teljesen igaz. Több maradna benne a kalászban, de mégis jobban járnánk, ha csak magunkat nézzük. Ráereszteném a gépet, kinyitnám a dobkosarat, és hadd menjen. Hogy két szem minden kalászban benne marad, nem baj, mert tízzel-hússzal többet vághatnék. Csakhogy magunkat csapnánk be. — A maguk érdeke a több pénz. Erre találták ki az egészet. — Száz ága van ennek. Leülünk a gépelhagyta kis kazal tövébe. hadd menjen egyedül Forgács Béla. — Rosszul áll anyagilag a téesz, szüksége van minden szemre. — Maga honnan tudja? — Megérzi azt az ember, — A fizetésből? — Azért kell jól aratni, hogy a fizetésen ne érződjön. Lehet, hogy most többet kapnék, ha úgy menne a gép. hogy zutty bele, de százszor is vissza köszönne. — Például? — öregek a gépek, vigyázni kell rájuk, de úgy, hogy jövőre is bírják, mert nem biztos, hogy újat tudunk venni. Különben is, maga meg tudná tenni, hogy a termés egy részét elverte a jég. a maradékot pedig maga herdálja, csak azért, hogy többet keressen? A nyolc kombájnosból egyet se talál, aki így gondolkozik. Tisztázódott a kazal tövében, hogy az aratónak hajszálra ismernie kell a gépét, a búzáját, de ezen túlmenően tisztességes embernek kell lennie. — Számolhat így is, úgy is, de a becsületet soha ne hagyja ki a számításból. El ne felejtse, hogy akit maga most gépen lát, egytől-egyig tisztességes ember. — Válogatják? — Minden szakma kiválasztja a maga embereit. — Kiri Józsefet mikor választotta? — Tizenhét évvel ezelőtt. — Azóta minden évben arat? — Számítsuk le a katonaságot, és még két évet. — Mire ment el a másik két esztendő? — Ne beszéljünk róla! — Beszéljünk! — Magasabb beosztásom volt. Műhelyvezető voltam. — Akkor maga egy lecsúszott komba j nos? — Úgy is mondhatjuk. — Bántotta? — Eleibe, mintha bántott volna. Amikor leváltottak, szinte rosszul esett. Megvigasztalódtam azóta. — Mivel? — Ketten jöttek utánam, mind a kettőt leváltották. Tehát nem bennem volt a hiba. Verhettem volna utána a mellemet, de nem szóltam semmit. — Év közben, amikor nem arat? — Raktáros vagyok. — Maga ajánlkozott kombájnra? — Ki nem jött volna a számon ilyen szó. Hívtak. — örült neki? — Nagyon szeretek aratni. — A pénzért? — Miért emlegeti azt a nyavalyás pénzt? Azért is! Aki pénz nélkül is dolgozik, az bolond, de ez nem szempont, mert a munkát mindenhol megfizetik. Aratni jó. — És nehéz. — Felelősség! — Mikor a legjobb? — Por nélkül a kombájnos nem is érzi jól magát. Amikor maga nem gépet lát, hanem egy nagy port, akkor nyugodtan haza mehet, mert minden rendben van. Most? Még mindig nedves. Öt milliméterre állítottuk a dobkosarat. — Ezt nem értem. — Forog a cséplő dob, nekiveri a szalmát a dobkosárnak. Ha száraz, nagyobb adagot nyelhet, tágíthatom a kosarat, de ha nedves, össze kell húznom. — Ügy értsem, hogy az egész megtermett szalma öt milliméteres nyíláson megy át búzával együtt? — Úgy kell érteni. — Azt már régen megtanultam, ha rosszul indul az aratáj,, később mindig rosszabb lesz. — Ha jól indul, akkor is romlik később Fölnő a gaz, összefogja a búzát, csak kínlódunk vele. — Még egy indok, hogy gyorsítani kellene. — De nem úgy, ahogy maga gondolja. Szó van róla, ahol befejezték már, onnan jönnek a kölcsön-gépek. — örül neki? — Nagyon. — Megint saját zsebe ellen dolgozik. Elaratják maga elől a keresetet. — Ügy látom én. nem érti egészen. Igen kicsi az én zsebem, nem nézhetem csak azt. Ügv hallottam, nyolcszáz forintért jönnek naponta az idegen gépek. Három mázsa búza ára. Ha a jég előtt jöhettek volna, minden hektárról legalább tízet nyerhettünk volna Számolni csak így szabad. A többi ártalmas. HORVÁTH DEZSŐ Kiss Benedek Zalán Tibor Régi fénykép Fakó-kék falak meg foltos-sárga falak — szafttal leöntött matrózruhában így áll itt. nézd. így álmodik magában tengert és tengerészt az infantilis kisvárosi zsúr. íollos itt minden, és minden kifakul. — itt meg rőt diákszerelem itt meg rőt diákszerelmek s kiskatonacsók-morzsa közt az okkersárga érseki palota mellett rózsásra kopasztott kiskutyát hömbörget az agyagos csatornavíz... Nézd csak: akár egy szív. Mondjuk, a szívem. Vagy a te szíved. Rések Katona ludit K Hétköznapoí fohásza Az évszak vak fákat vezet — nem kéne törődni vele — utolért, rámnehezedett a tél inas, átizzadt tenyere. Piros sapkáját lekapja, ég felé hajítja a som. Hajnal harangja kondul. Versek igaz létéért fohászkodom. Elér minket is a halál, tömés leszünk űri fogban Doktor! — ha a Nagy Fogorvos műszere csillaghoz koccan. De elrohad az a fog is, melyben mi leszünk a tömés. Áthullunk maid másik űrbe, s megmarad utánunk a rés. Dolgunk így bevégezetlen, s reménytelen pályánk vége. Mind. mit sorsunkkal betöltünk: újabb hiányaink rése. Herceg Árpád Öleljen hát a bánat Jaj! Jeszenyin — a szerelem a szerelem madarak vére! Ügy hulltunk el mindahányan mint aki még soha nem volt sirályröptető kedvébe'. Jaj! Jeszenyin — szárnyaltunk mi. vagy csak a lelkünk? Amikor legjobban zuhogott a múlt s égre kellett volna kelni — az utolsó tanú is eltűnt. Virágok húzták a harangokat, nyírfácska hajtott térdet... Koldus és pópa imádkozának: ..öleljen, öleljen hát a bánat, de egyetlen ének ne zengjen teérted!" Ma nyit a fotószalon Ma. vasárnap délelőtt 11 órakor nyitják meg a Bartók Béla Művelődési Központban a 16. szegedi fotószalont, amelynek anyagából választottuk ki az alábbi három képet. Csonka Bél* (Somogvi Fofő- és Filmklub Kanosvár): Cím nclkfll Vadász György (Debreceni Fotóklub): Akit letagadtak a falról... Kürti Mihály (ifjúsági ház fotóstúdiója, Pécs): Cigánylakodalom I.