Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

ízlés — Aranyos kislányom, ajánljon nekem egy jó könyvet! — Milyen legyen az a jó könyv, Kovács néni? — Legyen benne szerelem! — Majdnem minden könyv, ben szó esik szerelemről. — De ne legyen benne az a sok szex! A múltkor is ajánlott nekem az egyik kis kolléganője. Valami görögről szólt az a könyv. Aztán csupa olyan nők voltak benne, öregebb is, fiatalabb is. Az egyik meghalt magától, a másikat megölték egy férfi miatt. Éjszaka fölijedtem, mikor olvastam. Csak néztem a kolléganőjét, milyen kis hamvas, fiatalka, és máris ilyenek tetszenek neki. — A Zorbász nagyon jó regény. — Nekem nem tetszett. Nem szeretem az olyan könyvet, amelyikben meghalnak az emberek. Mindig úgy sajnálom, aki meghal. Az jut eszembe róla, hogy én is meghalok nemsokára. Még sírni is szoktam olyankor. — Száz évig tetszik élni! — A háborús könyveket meg végképp ki nem állom. — Nem ajánlok háborús könyvet. — Nézze csak! Itt ez a vastag, ezt sokáig lehetne olvasni. — Kikölcsönözzem? — Előbb mondja el, miről szól! — Nem olvastam. — Hát hogy lett maga könyvtáros? — Elvégeztem az egyetemet. — Es nem tudja, miről szól ez a könyv? — Ebben a könyvtárban félmillió kötet van. Senki nem olvassa el mindegyiket. — Persze, maga is fiatal még. Tudja, bogaram, én ruhásboltban dolgoztam negyven évig. De nekünk minden darabról tudni kellett, milyen anyag, mekkora méret, hogyan kell tisztán tartani. -J- Sajnálom, Kovács néni. Válasszon valami mást! — Én teljesen magára bfzom magam. Adjon olyat, amilyet már olvasott — Van itt egy nagyon jó. Szerelem is van benne, meg nevetni is lehet rajta. — De szex ugye nincs benne? — Kevés. Tessék átlapozni, ha olyat talál. — Jó. És miről szól a könyv? — Egy szovjet író írta. Moszkvában megjelenik a sátán és leleplezi a gonosz, anyagias, hazug embereket. — Éltől szerelmes? — Ettől nevetséges. Van egy fiatal író, aki bekerül a bolondokházába. Meg egy fiatalasszony, aki szerelmes belé. — Összeházasodnak? — Nem egészen. Sok bonyodalom után együtt elrepülnek egy söprűnyélen. De ez csak szimbólum. Annyi, mintha összeházasod nána k. — Nem hal meg benne senki? — Csak a rossz emberek. Csupa olyanok, akikért nem kár. Kikölcsönözzem? — Ne. Inkább mondja meg nekem, mit divat mostanában olvasni. — Hogyhogy mit divat? — Mit keresnek a legtöbben? — Megnézem az előjegyzési listát. Itt van például a Védett férfiak. Róbert Merle írta rengetegen keresik. — Ezt adja nekem! — Kikölcsönöztük. Elő kell jegyeztetni. — Akkor jegyezze elő! — Drága Kovács néni, maga lenne a huszonnegyedik előjegyzett olvasó. Legjobb esetben is csak másfél év múlva kerülne magához ez a könyv. — Nem baj. Akkor másfél év múlva olvasom el. — De ez a könyv tele van szexszel. Tízoldalanként egy ágyjelenet. Az egész cselekmény az körül forog. — Le akar beszélni? — Csak figyelmeztetni szeretném. Maga nem szereti, ha meghalnak a könyvben. Ebben a regényben elpusztul a fél emberiség. Rosszat tetszik álmodni tőle. — Ne törődjön vele! TANÁCS ISTVÁN Közönségünk manapság csupán melegházakból, esetleg virágüzletek kirakatából, vagy újabban kiállításokról ismeri az orchideákat, ezeket a csodálatosan szép virágokat s hallomásból tudia, menynyi viszontagság kell megszerzésükhöz, s mennyi ügyesség ahhoz, hogy termőhelyüktől távol virágzásra késztessék e trópusi növényeket. a fény és meleg gyermekeit. Megtalálhatók ezek eredeti hazájukban a fák koronáin — ahol kellő mennyiségű fényhez jutnak —. éppúgy a törzs kérgén, többnyire ágakon élősködve. 2—3 ezer méter magasságig. Ezek képviselik a növénvek országában a legnagyobb fajszámot (több mint 20 ezer fajjal, sok. üvegházban termesztett változattal). Élnek belőlük Európában is. hazánkban is. környékünkre is jut, tucatnál több. a hazai előfordulás 31 százaléka. Ha nem is olyan nagyok, impozánsak a virágaik, mint az őserdőben, de ugyanolyan alkotásúak, s bár kicsinyek is (a legnagyobb, ha eléri a 3—4 centimétert,), de színben, szépségben nem maradnak el óriás rokonaiktól Kevesen tudnak a hazai orchideákról. többen a tengerentúliakról. melyek példányaira valósággal vadásznak a gyűjtök, s nagy pénzekért adják tovább virágkedvelőknek. De vadászni kell a mi orchideáinkra is. Hogy megvédhessük őket.. Egykor kiváltságosak gyönyörködhettek orchideákban. Ma már a nép is birtokába veheti ezeket. De a hazai példányokból összeállított csokor mindig ott díszeleg a nép kancsójában is. ha nem is orchidea, de — egyszerű, népies nevén —. mint kosborcsokor. Az ókori természettudós Dioskorides, kitől a nagy család legrégibb elnevezése (Orchis = here, a kosborfélék herét utánzó gumójáról) származik, egészen biztosan ezeket az ókori világ területén növő. s nem a trópusi fajokat ismertette, mint később Theoprastos is. vagy a rómaiaknál Plinius. Legalábbis erre utal Orchideavadászat Szeged környékén az orchideák szakkifejezéseinek görög, illetve latin eredete. Az első példányokat területünkön Lányi Béla flóraműve (1915) sorolja fel. összesen tíz fajt. Ezekből el is tűnt egyik-másik, meg újabbak is kerültek elő. több mint négy évtizedes kutatómunka során. Akadnak köztük olyanok, melyeket nem minden évben lel föl az ember. pedig számon tartja lelőhelyeiket. így hát kétszeres az öröm a szerencsés lelet után. Mint az elmúlt év szeptemberében, midőn az őszi füzértekercset (Spiranthes spirális) leltem meg. elsőként, a szűkebb értelemben vett magyar alföldi területen. Tartsunk hát rövid szemlét Szeged, s tágabb környéke orchideái fölött: Május. Az állandó figyelés hónapja. az orchideák virágzásának kezdete. Legkorábban a két legritkább faj virít. Az ásotthalmi rezervátum nyárasligetében a bíboros kosbor (Orchis purpurea) viszi a pálmát. Tavaly, május 6-án bukkantam rá első példányára. Eddig még sehol sem látták a megyében, a Duna—Tisza közén másutt is alig! Az idén már hiába kerestem lelőhelyén. Jövőre talán újra szerencséltet bíborszínű. visszás szív alakú, pöttyös cimpájú virágával. Nem sokkal később jelentkezik a másik ritkaság. a pókbangó (Ophrys sphecodes). a Dorozsma környéki homokhátakon. A hónap közepéin kell keresnünk, s örülhetünk, ha rábukkanunk. Egy-két meleg nap. s ha késünk, már csak elszáradt elnyúlt példányát találjuk. Diákkoromban a zsombói erdőben is találtam, ma már ott nyoma sincs. Bodrogközy barátom hívta föl figyelmemet egy új termőhelyére, de ott sem leljük minden évben. Idén végre. Nagyszék határában ráakadtam „biztos" termőhelyére, s virágzás! ideiére. Bizonyára több helyütt is előfordul: már a környéki iskolákban faliújságon is „köröztem" a növényt, eddig eredmény nélkül. A hó utolsó hetében kerülhet csővégre az ásotthalmi emlékEva asszony, a szegedi tornatanárnö lapátolja felém közeledve a mártélyi holtág vi. zét, s biztató pillantásokkal és némi útbaigazítással segít úrrá lenni az alattam imbolygó kajakon. Jótékony közreműködésének köszönhetően immár megfordított evezővel, túl a huszadik csapáson és a kezdeti halálfélelmen utánaeredek újdonsült tanítómesterem könnyen sikló hajójának, s míg el nem fogy a levegő körülöttem és görcs nem húzza kormányzásba gémberedő talpamat, hiszem, hogy utolérem. De ő eltűnik a kanyarban, a kanyar meg a szememre függönyként boruló feketelila ködben. Valahogyan, vala. mikor partot is érek, majd az első egészségesnek mondható kilégzéssel fogadkozás hagyja el a számat: megtanulom, akármi lesz is! Nem kikerült, mert nem maradt rá időm. Aznap este elkezdett emelkedni a víz. Reggelre a meder szélén ringtak a fűzfákhoz kötözött ladikok, délben már vízbe lógatta lábát egy szerelmespár a sétány padján ülve, estére a kertvendéglő kerítését közelítette a zöldesből hirtelen zavaros-szőkévé váll Holt Tisza. Beszédtéma lett az áradás. Az üdülövendégek óráról órára nézegették a csendes igyekezettel terjedő, fákat körülölelő, füvek kúzt alt Hornosán szivárgó nedvességet, amely az imént még száraz földet elázta va percek múlva már tükörként csillant meg a nap. fényben— majd a holdfény ben. Mert éjszaka is kijártak bámulni, kíváncsian, de ggv ben tárgyilagos érdeklődéssel is szervié.ni, hogyan halad, Kedélyes özönvíz merre terjed. Ügy nézegették, mint valami hatalmas, de ártalmatlan kígyót, amely makacsul kúszik előre, bármi történjék is körülötte. Mindenki tudta, hogy ÁRVÍZ, de senki nem mondta, senki nem félte-vigyázta, senki nem kezdett lázas igyekezetű menekülésbe. Ami a Körösökön pusztító elemi csapás volt, az itt ATTRAKCIÓ. Sikongva gázoltak a járdát elborító vízben a lányok, másnap a reggeli kifliért önfeledten ordítozó-éneklő csónakosok siklottak az élelmiszerbolt lépcsője alá, mint újdonsült velencei gondolások, élvezvén a helyzet különlegességét, hogy a játszótéri gyermekforgó fölött, a hinta tartóvasa, mint diadalív alatt, manőverezhettek, s a kapuoszlophoz köthettek immár járművé előlépett játékszerüket. Az első jel a sátrazók elköltözése volt. Az üdülőtelep magaslata fokozatosan elvesztvén védettségét, a szélső telkek keritéskarói csónakkikötő cölöpökké lényegültek át. Az udvarokban meg-megvillanó tükörfoltocskák a sebtében kikapkodott sátorcövekek helyén tűntek fel. A sátrak gazdái még száraz lábbal értek ki a gáthoz — de már csak az alsó ideiglenes kijárón, mert a szemből bevezető aszfaltutat húsz méter hosszan elborította a víz. A halszállító autó. szélvédő jére is permetet fröcskölve még itt hozta be az utolsó adag pontyot a csárdába. amely ha a lenti kerti aszta, lok „fuldoklottak is" a töltésnyi magaslaton a civilizáció hídfőállásaként kitartóan üzemelt. Csirregő-csipogó seregélycsapatként gyerekhad vonult végig a még szárazon maradt úton: kiköltözött az úttörőtábor. Két gyerek megállt, irigykedve nézett a járdán evező magaformájú két kiváltságosra — bezzeg ők maradhatnak! Nem sokkal utánuk átbukott a porcelángyári törmelékből épített úton a gátoldalba kihúzódott, a gyalogakác bozótban alattomos támadásra gyülekezett vfz. Meglódult seregként hömpölygött át, előbb tenyérnyi, majd bokamagasságban, s amint a csempehulladékot az első félórás rohammái lesöpörte, térdig érő zuhataggá komolyodva borította el az egyetlen kivezetőt. A zúgó két szélén rekedt emberek a nagv sportteljesítménynek kijáró lelkesedéssel biztatták a biciklin nekivágókat, sikerüljön átérniük, s a per. cek alatt átkelési rekordhajhászó arénává (kinek meddig sikerül szárazon maradni?) minősült gázló partjai fokozatosan szűkültek. Ekkor döbbentünk rá, be vagyunk kerítve. Felgyorsult az élet. A szemlélődő vendégekből menekülők lettek. Elszánt akarattal hajtották neki bentrekedt autójukat a habok közül elősejlő útnak, szemből pe dig újabb- s újabb teherautók rohantak le a gátról és fordultak vissza a vízen át üdülőbútorokkal megrakodtam A teljesen elzárt felső bejá. rónál idős asszony toporog. Integet. Fiatalember, merre mennek, kérdi a strandöltöző ajtaján át manőverező műúton csónakázó pártól, s ladikstoppal igyekszik a tanácsi üdülőbe, ö ott dolgozik, neki tehát most oda kell menni! Első a kötelesség. Mint Sanyi bácsinak, a sporthivatal üdülőgondnokának, aki utolsónak gubbaszt a hirtelen kiürült mártélyi paradicsom kellős közepén — egy pingpongasztalon. Villany, vízvezeték már „halott", estére megszűnik az élet, de Sanyi bácsinak még DOLGA van. Még nem járt le a munkaideje. A víz már az udvarban van, a pinpongasztalt percek múlva eléri, de Sanyi bácsi, a nyugdíjas kubikos csak ül, mert neki még nem mondtak semmit... Derékig az áradatban, talpunk tétován keresi az elmosott út köveit, araszolva kínlódunk az élővízzé előlépett holtág habjaiból a gátra. Végigcipeljük a csomagokat, s az üdülőkhöz vezető, három napja porzó betonútból csak húszméternyi csonkot látunk. Szélén egy fiatalember asztallal, rajta munkanapló, pénztárkassza, blokktömb. Épp most telepítették két lépéssel föl. jebb, hogy nyugodtabban osztogathassa a jegyeket. Ö a csónakkölcsönző. („Ladikázzon az eresz alatt. Tessék, tessék!") Olyan, mint ha valaki a tűzvészben égő város határán kormozott látcsövet árulna. Asztalán a táskarádióban hi. reket mondanak: Békésben hatezer embert költöztettek ki a saját hajlékából. IGRICZI ZSIGMOND erdőben a piros madársisak (Cephalanthera rubra). Olyan gyönyörű, hogy az ember nem állja meg. minden alkalommal meg ne örökítse. Ugyancsak Bodrogközy György fedezte fel itt ezt a növényt. Az idei esős. se tavaszos se nyaras szezonban csak csenevész példányait láttam! A "áros hat-arában, f Makknserdő fiatal tölgyesében újra gyönyörködhetünk a tömegesen növő fehér madársisakban (C. damasonium). Június elejére ez is elszárad. Május végétől június közepéig pompázik mocsaras rétjeinken, sömlyékeinken a mocsári kosbor (Orchis laxiflorus). Az idén ugyancsak megkésett. Ez a leggyakoribb orchideánk. melyet pusztulás igazán nem fenyeget, s jiz egyetlen, melynek népies neve is van: „tácavirág". (Az idén hallottam a Hajdúságban ezt „kancamarina" néven is emlegetni.) Kísérője a poloska szagú kosbor (O. coriophorus). szennyes, vörösesbarna. a mezei poloskára emlékeztető szagú virágaival. Inkább a savanyúbb homokos talajokon, sziken nem ritka. 1940ben Győrffy professzorral találtuk a szabadkai vasúti töltés mentén az agárkosbort (Orchis morio). Azóta sem láttuk a megyében! Június. Ilyenkor a legszebbek a Szeged környéki rétek. Előírás szerint az összes orchideafajok virítási ideje. A hó első napjaiban jelentkezett hosszú idő óta először. 1977-ben a vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) a Nagyszéken, s az idén másodszorra is. örvendetesen megnövekedett példányszámban. Sötét bíbor színű, tömör virágfüzérével, mint az őrt. álló katona, emelkedett ki a csenkeszes gyepből. Egész Európában a legkésőbben. szeptemberben virágzó őszi füzértekercs (Spiranthes spirális) fölfedezése volt az elmúlt év orchideavadászatának legnagyobb eredménye. Szinte hihetetlen, hogy ez a növény elkerülte eddig a kutatók figyelmét. Persze, a botanikusok már nem járnak olyan sűrűn ki ebben az időben a terepre!? Igaz. hogy ez az igénytelen külsejű, ugyancsak vanília szagú növényke alijé észrevehető úgy embermagasságból. Le kell hasalni érte! A felsoroltak, egy-két kivétellel. a legszigorúbb védelmet igénylő növények. Bár. meg kell adni az igazat, sem a szedés, sem a „gyűjtés" nem veszélyezteti létüket. Nem az egyén a bűnös, akit megejt a szépségük, hanem az a számukra végzetes tevékenység, mely megszünteti ten mőhelyeiket. Belátjuk, kell a termőföld. az olaj az országnak, de azt is elismerjük — szegény ember vízzel főz — kisebb értékű természeti ritkaságainkat is meg kell becsülnünk. Veszélybe került Szeged határában néhány ritka orchideafaiunk létezése. Kiskundorozsma határában, ahová öszszehordiák a gumi- és lemezgyár hulladékát, hogy ott elégessék, a fölhalmozódó szeméthulladék egyre inkább fenyegeti azt. a területet. ahol látótávolságban öt orchideafajunk díszlik. Szükséges lenne itt a természetvédelmi övezet kiszélesítése! Homokország — Móra Ferenc nevezte így Szeged környékét — tavaszi szépségéhez tartoznak "ezek az eltünedező, vadon termő orchideák. A sömlyékek zöld szőnyegét bíborral bevonó. a nyárasokban. tölgyesekben megbúvó. vagy a székhátakon, réteken pompázó májusi—júniusi virágcsodák. Közel ötven évvel ezelőtt. 1933-ban találkoztam velük először igazában, amikor mint végzett diák. első mocsári kosborcsokromat, a nagyszéksósi tó partján Móra Ferencnek bemutathattam. Felejthetetlen élmény volt számomra, amikor az író kihegyezett ceruzájának hegyére tapadó nveles portokokkal szemléltette ezeknek a virágoknak sajátságos beporzását, S azért gondolok azóta is ilvenkor. nyáron, a búzamezők .énekesére . . . CSONGOR GYÖZÖ