Délmagyarország, 1980. július (70. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-05 / 156. szám

Szombat, 1980. Július 5. 5 Pályázatok eredményhirdetése a TESZÖV-nél A Csongrád megyei ta- madik díjat pedig a hód- Rackmi Balogh Katalin és nács vb mezőgazdasági és mezővásárhelyi VŐrdí Csll- Igaz László ezenkívül meg­éleimezésügyi osztálya, a lag Tsz Gagarln brigádja kapta a KISZ Csongrád Magyar Agrártudományi kapta. Összesen tíz brigádot megyei bizottságának külön­Fgyesület megyei szerveze- jutalmaztak kiemelkedő te- díját U. tének gépesítési szflkoiztA- vékenységükért. Az admi­lya, a KISZ Csongrád me- nisztráelóban dolgozó szo­gyei bizottsága, az Energia- cialista brigádok közül a r,«,„«.,„. «„»<, felügyelőség szegedi klren- versenyben első díjat kapott ^ AUat 'm AMl Tn'o celtsége, valamint a Csöng- a mórahalmi Homokkultúra ^uJSfi­rád megyei Mezőgazdasági Tsz Georgikon brigádja. Eb- ^XíJfkmfSL ^Tőth Szövetkezetek Szövetsége ben a kategóriában két kol- M aSStáA mZi.l által kürt pályázatok díját- Aktívát jutalmaztat vb S^daSgft élelmezési osztályának he­át n Ugyancsak tegnap kerdlt sor a mezőgazdaságban doU adó ünnepségét rendezték meg tegnap, pénteken. Sze- az először 1979-ben megbír- i^Z'^m.ZAíT'tM* geden, a Technika Házában, detett energiagazdálkodási Ifll*?. Ifja 1 kSÍJJ A nemzetközi szövetkezeti és éllóelzköz-kthasxnálásl f/t KaeSat. j P « nap alkalmából rendezett verseny dijait. A. szárítóval Ábrahám Vince, rendelkező szövetkezetek ka­unnepsegen a a if). Kecskeméti István, a pusztaszeri Hétvezér Tsz műhelyvezetőié. Vakulva Jó­TESZÖV titkára méltatta tegóriáiában az első díjat a yón„iit™ A,mád szövetkezetek, a szővetke- második díjat a makói Le­ágazatvezetóje és Tas nádi zeti mozgalom állal elért nin Tsz, a" harmadik dflat r.Abn- B ta eredményeket, s azok mun- a nagymágocsí Egyesült Tsz, S,' Magdik dílban káját, akik kiemelkedő teve- a negyedik díjat pedig a nénTfalo* a kenységükkel hajtóerőként sándorfalvi Magyar-Lengyel' S^w VerA Vz iánész járultak hozzá a sikerekhez. Barátság Tsz kapta. Kl- °Z^L. ^„aL ' Méltatta a szocialista bri- emelkedő tevékenységükért Űi ftlrtt Tsa vtl­cádmozaglomban elért ered- külön Jutalomban részesül- •anvszéreiőle és Méuáro* menyeket, azután átadta a tek Iga* László, a makói Tíb0f" _ tanár* ' díjakat az 1970. évi megyéi Lenin Tsz energetikusa és Harmadik ' dijat szocialista brigádverseny- Racka* Balogh Katalin, a -Karv>tt SÜU O/örou a utisz­pályázaton legjobb ered- sándorfalvl Magyar-Lengyel tJ™H Hétvezér Tsz kertész, ményt elért közössegeknek. Barátság Tsz üzemgazdásza. mérT)pkfi ^s rflrőfc Sándor. A termelőszövetkezetek A szárítóval nem rendelke- 0 Rákóczi Tsz szocialista brigádjainak ver- ző téeszek kategóriájában senyében, a fizikai dolgozó első dfInt kapott a csongrádi brigádok kategóriájában az Tisza Tsz, a szegedi Üj Elet Végül Vanl Rezső, a me­első díjat a makói József Tsz oedig második díjban gyei pártbizottság rr.unka­Atllla Tsz Május 1. brigádja, részesült. A díjazott szövet- társa köszöntötte a dtjozot­a második díjat a zákány- kezetek megkapták az Ener- takat az MSZMP Csongrád széki Egyetértés Tsz Komó- Riafelügvelőség szegedi ki- megyei végrehajtó bizottsága csín Zoltán brigádja, a bar- rendeltségének oklevelét ls. nevében. Kutatások az agrár­ipari komplexumról Barcs Sándor kitüntetése A Minisztertanács Barcs Sándort, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatóját — sa­ját kérésére, nyugállomány­ba vonulására tekintettel, ér­demeinek elismerésével — e tisztségéből felmentette, egy­idejűleg Lakatos Ernőt az MTI vezérigazgatójává ki­nevezte. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Barcs Sándornak — négy évtizedes kiemelkedő munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége elismeréseként, nyugállományba vonulása alkalmából — a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losoncéi Pál, az, Elnöki Tanács elnöke pénte­ken a Parlamentben adta át, Jelen volt Ordrl Miklós, az MSEMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, Bajnok Zsolt államtitkár, a Miniszterta­nács Tálékoztatást Hivatalé­nak elnöke. Nyári akadémia k iskolai nevelésről Tíz éve rendezi a Juhász ismerkedtek meg a pedagó­Gyula Tanárképző Főiskola gusok, a szemlélet forrnálo­a .Tanárok nyári akadémti- tekintették feladatuk­ig" elnevezesü, pedagógus­továbbképző tanfolyamokat. flak az előadók (többségűt Évente különböző tantár- főiskolai oktató), gyak szakos tanáratt hívják ldei> jublieumi nvá.. meg Bacs. Békés, Szolno*, , , .... Pest és Csongrád megyéből, akadémia, amely hétfőn valamint Szegedről. kezdődött, s tegnap, pénm­Az eltelt Idő alatt csak- ken fejeződött be. osztályfo nem valamennyi általános nökök és napközis tanáról• iskolai tantárgy szerepelt a programban. A foglalkozá­sokon nem egyszerűen a főiskolai Ismeretanyag át­adása volt a cél. hanem — mint ezt dr. SÍPOS Sándorne főiskolai docens, az akadé­mia igazgatóhelyettese ju hallgatták az előadásokat Most ugyanis nem az egyes szaktantárgyak, hanem az iskolai nevelés kérdései ad iák a tanfolyam tematiká ját. A szerveíők (a főlskoU növekvő előállítani Napjainkra Magyarorszá- a mezőgazdaság mellett egy- madlk szférája gon is kétpólusúvá vált az re növekvő hányadban vesz mértékben tud clelmiszer-termcles: 00 szú- részt az Ipar, sőt szerepe határainkon túl értékesithe­zalékban a mezőgazdaság, perspektivikusan egyre nő. tő termékeket. 50 százalékban pedig n nem Ez hívta létre a közgazda- A kutatások jelenlegi mezőgazdasági ágazatok — ságban az agráripari komp- 8zttkagzaban elsősorban az döntően az „ipar — végzik., kiitm fogalmát, s a* ezzel foeiai^ov.uuja a szakembe­Egyebek között ezt Igazol- kapcsolatos kutatásokat. E rt,ket ,ui„y ^ élolmlszer­ták a kutatások a Magyar komplexum felöleli az élei- különböző ágaza­Tudományos Akadémia miszer-terrneles vertikális talban megállapítsák: egy közgazdaságtudományt inté- láncolatát. zetében. ahol másfél évti- foglalja a mezőgazdaság s2ükséges ráfordítások zede kezdtek foglalkozni az számára történő ipari ter- m^ven eredményre vezet­agráripari komplexum kér- melőesziköz-gyártást és ^ s bűként lehet lobban déseivel. Az eddigi eredmé- -szolgáltatásokat (első szfe- ;:#.,zehangolnl az élelmiszer­nyékről Benet Iván kandi- ra), magát a mezőgazdasagi termelés három szféráíánák dátus tájékoztatott termelést (második szféra), tevékenységét A mezőgazdaság lparoso- valamint a feldolgozást-fo„ j ~ . dása Magyarországon is — galmazást végző élelmiszer- Az agráripari kompiexum miflt szerte a világon — ipart és kereskedelmet ihar- koncepciójának pyatoríaf. rendkívül előrehaladt. En- madlk szféra). jelentősege abban reilik, VIek a folyamatnak feltétele, Az agráripari komplexum hogy helyes alkalmazása KÖ­illetve következménye hogy külkereskedelemben betöl- wlebb viszi a szakembere­a mezőgazdaság egyre sok- tött szerepének tisztázásé ket a három szféra harmo rétűbb és szorosabb kapcso- különösen fontos és idősze­íatba lép a számára terme- rü feladata a hazat közgaz­lőeszközöket — tráktorokat daságtudománynak. A kuta­mezőgazdasági. gépekét, mfl. tások során rámutatták ar­trágyát, növényvédő szere- ra, hogy az első szférában ket — gyártó iparral, vala- az Import gyors ütemben mint a mezőgazdasági ter- növekedett, s ezzel nem mákekét feldóigözó élelmi- tartott lépést az export fo­szeripárral, és e termékeket kozódása. Itt tehát nagy a fogyasztókhoz eljuttató mértékben negatívvá vált a élelmiszer-kereskedelem- külkereskedelmi egyenleg mel. Ezzel szemben az agráripari Az élelmiszer-termelésben komplexum második és har­nikus összekapcsolásához. A színes televíziólíra is átalánydíjas javítási szerződés A második félévtől a szí- a Gelka-szervlzben telefonon nes televízlókra Is köthető vagy személyesen lehet je­átalánydíjas javítási szerző- lentkeznl. dós a Gelkával. Eddig a Gel- E t f jt . ftá , rend. ka a hazai gyártmányú fe- „crt az tet'te lehetővé, hogy kete-fehér televíziókra, mo- Ge]ka az utóbbi id5bez sogepekre hutogepekre, ggakosított ^(nestelevlzió­Jp mtbm'JTJ "árvizeit a legkorszerűbb, villanytűzhelyekre szovidött , ,, , ' ily módon a fogyasztókkal. naSV óctékű diagnosztikai Ezentúl minden belföldi ke- mérőeszközökkel és mflsze­reskedelmi forgalomba ke- rekkel látta el az egész or­rülő hazai gyártmányú. „Z!wban üzemképes színes televízióra • ' is köthytő ilyen javítási szer­ződés, amelynek átalánydí- ' ját, a készülék korától függő­en két kategóriában állapí­tották meg. Havi 140 forin­tot kell fizetni azoknak a szerződő feleknek, akik szí­nes készüléküket négy éven belül vásárolták. A televízió életkorát számlával, gyaran­cíalevéllel kell igazolni, de a Gelka felmérő műszaki szakemberei figyelembe ve­szik a típus általános forga­lomba kerülési Idejét is. ha a készülék tulajdonosa nem rendelkezik vásárlási okmá­nyokkal. Célszerű tehát a garanciaidő lejártát követően azonnal megkötni az áta­lánydíjas javítási szerződést. A négy évnél Idősebb színes televíziókra 1?0 forint a ha­vi átalánydíj összege. Az átalánydíjas szerződés­sel rendelkező színesteleví­zió •tulajdonosoknak ezentúl díjmentesen javítják, illetve cserélik a hibás alkatrésze­ket, beleértve a képcsöveket ls. Kiszállási, esetleg szállí­tási költséget sem számíta­nak fel. A szerződéskötésre blieumt értéifelé-,ében hang- mintzstérlum! támogatőnss súlyozta — az egyes szak- á megírni továbbképző inté tudományok rejlődéséneK zetekkei és a gzefledt vám*, nyomon követese. A leg- . . „ romosabb konkrét ismeretek ,aMCS művelődésügyi os ­mellett a korszerű tudomá- tályával közösen rendezi c nyos önképzés lehetőségeivel akadémiákat) ilyen formá­ban is részt kívántak válla' ni a szocialista nevelőiske , megvalósításának társafii mi feladataiból. At élta' nos pedagógiai és pszicho! gtai témákon kívül az isko lat nevelés különféle konk­rét lehetőségeiről és hely­zeteiről két szekcióban vol­tak előadások, konzultációk, amelyeket képmagnó segí' ­ségévet tapasztalati anyag gal is illusztráltak. A tegnap zárult tanfolyam ISO résztvevőjének dr. Mo holt Károly főiskolai fő­igazgató jubileumi emlék­lapokat adott át. Német szakos tanárok tanfolyama Általános és középiskolák nyelvgyakorlatokat vezet­német szakos tanárainak két- nek. hetes továbbképzése kezdő- A tanfolyam tegnap dél­dött meg tegnap, pénteken előtti megnyitóján — ame­Szégeden. A tanfolyamot az lyen a megyei pártbizottsá­OrszagOs Pedagógiai Intézet, got Vántus Istvánná mun­a mégyal továbbképző köz- katárs képviselte — a mód­pont munkatársai és a szertani Intézet előadóter­zakfelügyelök szervezték mében dr. Sódar Mihály, a és irányítják. Hatvan tanár- megyei tanács osztályveze­nak biztosítanak lehetőséget tő-helyettese beszélt az Ide. elméleti es gyakorlati isme- gen nyelvek oktatásának reteik fejlesztésére. A bu- megyei eredményeiről a dapesti NDK kulturális és nyelvtanulás és -tanítás információs központ támo- hasznáról fontosaágáróLA . • , „„„ , . pedagógusok ezután NDK­gatasaval NDK-beh egyete- ;ate^lbnet Ktekintetlek m0JÍ, mek oktatóit hívták meg, rnajd megkezdődtek az elŐ­aluk előadásokat tartanak, adások. Tanyaszínház „Mindenki számára ta- sá:k: július 2B-án este féi nuleagos és mulatságos éne- kilenctől eljátsszák a városi ke» szírt játékot" mulat be tanácsház® Muzsikáló udva­Július 10. és 20. között a rán is — rossz Idő esetén a szegedi járás községeiben, tanácsteremben —. Palslellb falvaiban a Szegedi Kísope- Az énekmester című egy­ra. Bárdi Sándor együttesé, felvonásosával együtt. Gluek A jó útra tért részé- A Juhász Gyula Tanár­ges, avagy az ördögi házas- képző Főiskola ének-zene sag című darabját Szilágyi tartszékének dlákköi'éből Béla, Kovács András. Vajda 1975-ben alakult együttes Júlia, Tóth Márta, ördögh tavaly szeptemberé óta a József és Wendler Tibor, Bartók művelődési központ valamint „szellemek, fúrl- égisze alatt működik, s már ák, ördögök, manók" viszik a múlt nyáron is látszott színre Kovács András ren- tanyaszínházat, Haydn ' A dezésében. Bárdi Sándor patikus című operájával, a fordításában — először jú- makói járásban. Pár hó­lius 10-én este fél nyolctól napja Szegeden, a Bartók A solthalmon. A további elő- művelődési k őz pont ban Vit­adási napok: július 13 este ték színre Pauer A vacsora 8-kor Zsombón, a-kor Bor- című öperagrótes2kjét, dényben. július 14»ért fél Adam vígoperáíát, A nürn­nyolctól Mórahalmon, júli- bergi bab át, valamint Bach us 16-án fél nyolctól Zá- Ahogy tetszik című művét, kányszéken, július 17-én fél s nagy közönségsikert arat. nyolctól Csengelén, július tak. Az utolsóéves és a már 18-án fél nyolctól Rúzsén, végzett főiskolások kife.ie­Július 19-én hattól Üllésen. zetten népművelői célzatú nyolctól FOrráskúton, július előadásai minden bizonnyal ZÓ-án hattól Öttömösön, érdekes színfoltját ígérik a nyolctól Pusztamérgesen. S nyári kulturális szórakozta­hogy a szegediek is láthas- tásnak a szegedi járásban. Korszerű könyvtár— több olvasó A könyvtárosok hfradójé- csökkent, a könyvtárakba ban, a Csongrád megyei (tanácsiakról van a*ó) be­Könyvtáros eimű kiadvány íratkozottak. következéskép­új számában felsőoktatási, pen a látogatók és a köl­közmflvelődési és szak- csönzött kötetek száma. A könyvtárak munkájáról csökkenő olvasóforgalom egyaránt olvashatunk érde- évek óta országos jelenség, kes, ismertető jellegű írása- Szegeden csak az elmúlt lcat. Ábrahám Edit, a Ju- évben Völt érzékeLhető. A "hász Gyula Tanárképző Fö» Somogyi-könyvtár munka­iskola magyar irodalmi tán- társai igyekeznék föltárni széki csoportjának könyv- az okokat: ária a követkéz­tárát mutatja be, ahol érté- tetésre jutottak, hogy Szé­kes régi könyvek is vannak, geden csak akkor iratkoz­s egyelőre ött őrzik Móra nak bé többen (szélesebb Ferenc magánleveleit. Stef- körből) a könyvtárakba, ha meezkl Kálmán A sZegedi a hálózat korszerűbb léSz. postaigazgatóság szakkönyv- A Somogyinak közismertek táráról ír, amellyel együtt a a gondjai, a zsúfoltság, a munkahely szakszervezeti kevés Szabadpolcos tér (a letéti könyvtárát is kezelL aaépu Aaluti és jameretter­Gyermekfoglalkozások meá- jesztŐ könyvekből, égv-egv tartásához adnak Szakmai- keresett műből mindössze módszertani • isrnei"-ete«ut két-három példányt tudnak Termi Antalné és Sebőt a 7 ezer 713 beiratkozott 01­Zsuzsanna cikkei, a szen- vaso rendelkezésére bocsa­iesl gyermekkönyvtárban, tani). A korsZéfŰSÍtést. VI­illetve a szegedi fiókkönVV- SZont gazdasági problémák (árakban szerzett tápaszta- gátolják, követkézéiképpen iőrészt az amúgy ls túlfér. nelt, munkájukat különféle nehézségek közepette Végző könyvtárosokra hárul, hegy próbálják megtartani a a ől­vasóka^ latok alapján, Közli a híradó a fflégve mnácsj és szakszervezeti könyvtárainak tavalvi, öéz­SZesített adatait, Kétségte­len — a mérleg mulatja —, Kartográfia Nem kell világvárosi szabadtéri játékok igazgs­rangra áhítoznia Szeged- tósága és a Turlsta-szllló nek ahhoz, hogy az ide- régóta elköltözött a Klauzál gen eltévedjen benne. B térről, illetve az Oskola Ut­ha az idegenforgalmi sze- ca sarkáról, a többi 13 zon beköszöntével idelátó- cfm után periig akár tŰVÍ gató, szép számú turista- teheti az ábrát, meg Soha­had valamely közkatonája sem találja, minthogy lé­így járna, s tájékozódás- maradt a térképről, A kar­képpen rtétalántán fölütné tógráfia eme friss lele­a városi tanács mővelódé6- ményének birtókába jut­ügyi ós2tályának és á vá- va, mit tehet mégis a naiv ros kulturális intézményei- idegen, azon kívül persze, nek tájékoztató füzetét, a hogy a2 utcán kérdezés­Szegedi Műsor júliusi szá- ködtk? Fölkeresi például s mát. az annak közepén el- Szeged Tourist Klauzál téri fekvő térképet, böngészve irodáját, s vásárol egy hl­igencsak zavarba jöhet. teles várostérképet. A mellékelt címjegyzé- héivét _ váUA. ken föltuntetett 38 számo- c.6o, ,rtt,otA zott intézmény, illetve he- za,-psságképpen. szeren­lyiség, épület közül 15-őt ósáfe — pontosan tüntették hiába keres a térképen. A föl.

Next

/
Thumbnails
Contents