Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

Kiss Benedek Magam-nevéért Napolajtól fénylő köldök-hold alatt messzire nyúlik a macska-nyivákolás az udvarokban, hol jácintos-petuniás virágágyakon ordítva bagzanak. S leng zászló diadallal penetráns-bula szag mindenfelé, rügyek ragacsa rögzít a derengésre konok-friss memorandumokat, temetve-fedve magával minden ó mementó mori!-t. Tenyészet bibliája, te. fölmérhetetlen évgyűrű-rétegű sejtelem-hirdetőoszlop: téged betűzlek én. betű. ki le rólad ugrott, téged fürkészlek magam-nevéért, nevezhetetlen! gyermekirodalom új bölcsőhelye, itt született meg a 10—14 évesek irodalmi-művészeti folyóirata, a Kincskereső, mely az Olvasó népért mozgalomhoz kapcsolódva igyekszik olvasóvá nevelni az úttörőkorúakat. Nem véletlenül célozta meg a szerkesztőség a felsőtagozatosok korosztályát. hiszen ezek a gyerekek a legnyitottabbak, a legfogékonyabbaJc minden újra, szépre és izgalmasra, ez a korosztály az, ahol a legsorsdöntőbb kérdéshez kaphatnak fontos indíttatásokat. Biztosak lehetünk abban, ha a 10—14 éves gyerekes a Kincskereső révén rendszeres íolyóiratolvasókká válik, megízlelik a könyvtári búvárkodás szépségeit, és gyönyörűségét lelik mindebben, később sem tudnak elszakadni az írott szó varázsától. Ebben pedig hatalmas erő rejlik. * Nem kis világ-megrázkódtatások után bizonyította értékét és érvényességét a könyv. Volt idő, nem ls olyan régen, mikor sokan temetni kezdték a könyvet, a könyvnyomtatást. Ügy gondolták, a világméretű információrobbanás, a rádió és a televízió óriási mértékű elterjedése viszszaszorítja, sőt meg is szünteti az emberiség fél évezredes vívmányát. A Gutenberg-galaxis hirdetőit hamar megcáfolta az emberiség. Igaz, a hagyományos nyomdaipar forradalmi változásokon ment keresztül, a kézi szedést felváltotta a fénvszedés, a hagyományos eljárásokat az új technikák. De a könyv maradt, s ma is az emberiség szellemi kincsének — szépirodalomnak, tudománynak, művészetnek — legjavát könyvekben találhatjuk meg. S lehetnek törekvések az egységes világnyelv megteremtésére, kísérletezhetnek gyorsolvasási tanfolyamokkal, programozásokkal s föllelhetjük bár a szakbarbárság számos jelét — a könyv, az emberiség kultúráját magába foglaló könyvlapokra sűrített érték tartja magát. Sőt, soha nem tapasztalt módoh virágzik! • Az elmúlt hét, az 51. magyar könyvünnep ismét rekordokat hozott. A megjelentetett 95 mű döntő többsége szépirodalmi alkotás, s közel fele kortárs magyar szerző munkája. Ez részint arra vall, hogy hazai íróinknak, költőinknek. tudósainknak és művészeinknek van mondanivalója, közölnivalója az olvasókkal. A vásárlási láz pedig azt bizonyítja, hogy hazánkban mind nagyobb az Igény erre, s a könyvet egyre többen magukénak szeretnék tudni, birtokba szeretnék venni, gyarapodnak a kisebb-nagyobb házi és családi könyvtárak. Garai Gábor mondta az ünnepi könyvhét szegedi megnyitóján: „Azok a jó és hiteles müvek, amelyek ihletért a múltba vagy a félmúltba nyúlnak vissza, segíthetik és segítik is mai nemzeti-társadalmi önismeretünk tisztázódását; a lélek belső tájait fürkésző verses és prózai munkák pedig, ha igazak és hitelesek, személyes önismeretünket gazdagíthatják ... Mert a „termelési eszközöket odakint'' már birtokba vettük, de „az ösztönöket idebent" méa nem maradéktalanul... Napjainkban nemcsak arra való a könyv, a tó könyv, hogy a külső világ megismerésében. örömet szerezve segítsen bennünket, de arra is, hogy belső örömeinkhez, próbatételeinkhez társul szegődjék." * Elmúlt az idei ünnepi könyvhét, elfogytak a könyvek, azokhoz kerültek, akiknek szánták azokat. Az olvasás hétköznapjai következnek. A jó öreg Gutenberg most biztosan azt mondaná: a hétköznapokon szerezzen mindenki magának egv kis ünnepet, olvasson mindenki mindennap legalább egy fél órát. Mi pedig hozzátehetnénk: A maga gyönyörűségére, önnön épülésére — mindannyiunk gazdagodására, társadalmunk emelkedésére. TANDI LAJOS K

érdezhetné címünkkel Gutenberg János, ha föltámadna több mint 500 évvel forradalmi találmányának, a könyvnyomtatásnak felfedezése után a statisztikai évkönyv azon lapjánál, ahol a nyolcadik osztályt nem végzettek, a kimaradók, s a még mindig meglevő analfabéták tragikus emberi sorsait sűrítették számoszlopokká. S ha csak egyet lapozna, bizonynyal örömmel vegyes csodálkozással kiáltana föl: Mi az, hogy nem divat már az olvasás!, hisz a magyar könyvkiadás fejlődésének statisztikai adatai valóban lenyügözőek. Az 1970-ben a könyvkiadók 4 ezer 793 könyvet jelentettek meg 47 millió példányban, az elműlt évben közel 9 ezer féle könyv hagyta el a nyomdagépeket, 97,5 millió példányban. Az évi könyvforgalom az elmúlt évben 2 milliárd 300 millió forint volt, s ebből 1,9 milliárd lakossági vásárlás. Elég volt elsétálni az elmúlt héten a könyvsátrak körül, benézni a könyvesboltokba, hogy erről a könyvéhségről meggyőződhessünk. Tömött szatyrokkal, könyvcsomagokkal Igyekeztek az emberek, böngészgettek. Ismerkedtek az új kötetekkel. A nagy kérdés most már csak az. hogv ez a könyvéhség együtt jár-e az olvasás éhségével?! » Itt még jó néhány ellentmondás feszül. Kezdjük az elején. Tudunk-e olvasni? Oly természetes velejárója-e életünknek a mindennapi betű, olvasás, mint a levegővétel, az étkezés vagy uram bocsá' a televíziózás? I Ellentmondásos korban élünk, s változó világunkban szembe kell néznünk a mind nagyobb eredményeinkre sötétebb árnyékot vető jelenségekkel is. Hisz minél magasabb csúcsokra jutunk, annál riasztóbbak mélységeink. Mert igaz. hogy nálunk kötelező az általános Iskolai oktatás, öröm és büszkeség tölti el az embert, ha nap mint nao látja, első osztályos gyereke hogy birkózik meg a betűkkel, hogyan nyílik kl számára a könyvekbe szorított világ, s a megízlelt örömök utón hogyan válik szenvedélyévé az olvasás. Csakhogy pedagógusok panaszkodnak, hogy felső tagozatban megtörik ez a hatalmas ívű lendület, nagyon sok gyereknek nehezére esik a folyamatos olvasás, és a néma olvasással elsajátított anyagban nagyok a hézagok. Akkor még nem ls beszéltünk a gyenge tanulókról, a közepesek óriási táboráról. akiknek — valljuk be, — nem öröm az olvasás. S mi van a kimaradókkal, a tíz-hűszriegyven éve végzettekkel?! Mert tudnunk kell; kíváncsiság nélkül nem lehet, és öröm nélkül nem érdemes olvasni! Aki pedig nem tud folyamatosan, némán olvasni, akinek gyötrődés és kegyetlen birkózás a sorokoa szedett betűk megértése, feldolgozása, annak bizony távol áll az örömtől, a gyönyörűségtói az olvasás. Nem véletlenül került éppen az utóbbi időben az érdeklődés középpontjába ez a kérdés, nem ok nélkül szólt erről Jó néhány felelős ember rádióban, újságok hasábjain. • Ezt tűzte zászlajára a több mint tíz esztendős mozgalom, az Olvasó népért /-mozgalom. Évtizedek eredményei nem lebecsülendők. Soha annyi könyv nem Jelent meg és soha annyi gazdára nem talált, mint az elmúlt esztendőkben. Elmúlt az a néhány év is. amikor gyakran mesélték könyves emberek, hogy sokan színre, és méterre vették a köteteket új lakásuk frissiben vásárolt bútorainak polcaira. Hogy többen olvasnak, arra ta. Ián a könyvtári adatok szolgáltatják a legfényesebb bizonyítékot a napilapok és folyóiratok keresettsége után. Két és fél millió beiratkozott olvasó évente 60 millió kötetet kölcsönöz az ország könyvtáraiból. Annak a felismerésnek is lassan egy évtizede már, hogy a gyerekek olvasóvá nevelése ezirányú fejlődésünk egyik záloga. Külön öröm, hogy épp Szeged lett a üRIIAJÓ ÉS JEGENYÉK. SC1IÉ NF,R MIHÁLY RAJZA Nyílt szavazás A városban választásra készülődtek a század elején. Meghalt ugyanis a sok vihart kavart államférfi, báró Bánffy Dezső, Tiszaszeg Belvárosának képviselője. Az emberek két pártra szakadtak. És mi, középiskolai tanulók, tegnap még jópajtások, szintén szembekerültünk egymással. Belesodródtunk a nagypolitikába. A tanárok megtiltották, mi mégis jelvényeket tűztünk a kabátunkra. Az iskolaudvaron verekedések zajlottak, nem volt ritka a kék folt, a hajtépés, az orrvérzés. A küzdelem két jelölt között fojyt. Az egyik a kormánypárti, a „vöröstollas" báró, a tízezerholdas Gerliczy Félix volt, a másik a budapesti zsidóvédő ügyvéd, a függetlenségi Eötvös Károly. Ebből aztán valóságos felekezeti háború lett. A katolikusok. Gerliczy hívei azt mondták. Eötvös zsidóbérenc, mert megmentette a zsidókat a vérvádtól. Fekete papok járták a házakat, azt hirdették, hogy Tiszaszeg városában „másvallásút" megválasztani nem lehet. Pedig Eötvös nem volt zsidó. ezt mindenki tudta. Június eleje volt, jöttek a vizsgák napjai. De ki törődött most a tanulással?! Csatangoltunk a városban, iestük az eseményeket, telefirkáltuk vagv letéptük a plakátokat, röoccdulákat osztogattunk. Egy Gerliczyféle plakáton ezt olvashattuk: TISZASZEGI VlGSZlNPAD Szenzáció! Rendkívüli attrakciók! A kabaréban fellép Eötvös Károly akrobata, demokrata, politikai komédiás! Erre én szénnel rárajzoltam: ..GERLICZY HÜLYE!" Eötvös ugyanis a Vígszínpad helyiséffében mondta el programbeszédét. Én is ott kujtorofftam. de nem engedték be a kölyköket. Nem tudom odabent mi történt. Utána az Eötvös-párt zabaestet rendezett a Próféta udvarán. A rácsos kerítésen leskelődtem. Ettek. ittak, röhécseltek, szónoklatok mellett ürítették poharukat. Az pmber nem is hitte volna: az egyik asztalnál „vöröstollasok" ültek az ellenséges tábor közepén. Midőn Hajpál Benő, az „eötvösisták* elnöke elkezdett szónokolni, egy „vöröstollas" kortes közbekiabált: „Abcug Eötvös!" „Le vele! Le vele!" — kiabálták a GerlJczy-pórtiak. Ekkor a szomszéd asztalnál felugrott dr. Kreisler Manó ügyvéd, s egy szódásüveg egész tartalmát a közbeszóló uraság hájas képébe fröcskölte. Kacaj, hahotázás és taps követte ezt az ötletes cselekményt. De a derű csak egy percig tartott. Mert azon nyomban egy asztal felborult, aztán egy másik, söröskorsók, poharak, palackok röpködtek, nők sikoltoztak, menekültek, férfiak egymás édesanyjának micsodáját emlegették, egyesek büdöszsidóztak. Aztán lihegve jöttek a rendőrök, a tiszt békéi elvonulásra szólította fel a nagyságos urakat és politikánkívüli feleségeket. A csendes estét követő napon magas deszkapalánkot kezdtek ácsolni a városháza két kapubejárata közé avégből, hogy elkülönítsék a két párt acsarkodó híveit. A szavazás napján nem kevés záptojás hullott át a kerítés innensó meg túlsó oldalára. A szavazókat a rendőrök csoportonként. sorjában, hol az egyik, hol a másik kapun engedték be a szavazóhelyiségbe, nehogy odabent szembetalálkozzanak. Az ötvösista oldalon ólálkodtam, füleltem, miről is beszélnek a szavazók. Volt, aki biztosra vette a győzelmet, volt. aki azt mondta: a szavazás nyílt, nyílt szavazás mellett csak a kormánypárt győzhet. Neki leit igaza. Az Eötvösre szavazók már kifogytak. Gerliczy ék még mindig hozták a szavazókat. Kocsival. Este a városháza erkélyéről ki- • hirdették: Gerliczy 1272, Eötvös 972. Engem nagyon letört a vereség. Otthon apámat faggattam: mi az a nyílt szavazás? — Hát az, hogy mindenkinek nyíltan kell megmondani, hogy kire kíván szavazni. Ha nem a kormánypártra szavaz, elvesztheti állását, mellőzhetik, előléptetését, szóval gáncsolják. Csak a független emberek mernek nviltan az ellenzékre szavazni. A titkos szavazás. az az iffazi. A szavazatot borítékba teszik, bedobják egy urnába, aztán kiszedik, összeszámlálják. Nem tudni, ki kire szavazott. Később megértettem: a nyílt szavazáson ki-ki az érdekei szerint hazudik. SARLÓ SÁNDOR Vasárnap, 1980. június 8.