Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-07 / 132. szám
8 Szombat, 1980. június 7. Idill Távol vagyok a várostól, a Duha ködben magas pontjait se látom, elég alacsony fölöttem a felhőzet, nem látok meenzire, csak egy-egy tanya kéménye füstöl laposan és fekete varjak kárognak egy kukoricaföldön. Csavarogni jöttem ide. nem vonzott semmiféle határozott szándék, nyolc-tíz kilométert szeretnék gyalogolni, bakancsban, könnyű kabátban és könnyű sétabottal. Nagyon szép ez így. ahogy most megállok. hogv a szerelemmel kapcsolatos gondolatokat letegyem az. út szélére. Szép. Dedig hegyvidéken nevelkedtem. ott neip láttam ekkora távlatokat, ilyenkor, télidőben, feketék voltak a /enyvesek és knnárak a csapások, amelyek mellett nyáridőben illatos szamóca és vadmálna termett. Itt most egv kicsit rendbe rázom a gondolataimat és folytatom n gvalpglást a homokon. Nem könnyebb út ez a téli havas utaknál, megsüpped benne a bakancs sarka és finoman serceg a homok, amint visszaigazodik a helyére. Aztán tanyához közeledek. Számolgatom magamban, hány méterre lehetek tőle. száz, százötven, vagy ennél is több; nem érdekes most, a lábaim jól bírják az iramot, nagyon kíváncsi vagvok, milyen élmények fogadnak ennek az isten háta mögötti, jegenyék védelmében álló háznak közelében. Ebben a pillanatban megint eszembe jut. hogy miért Vs beszélek én mostanában olyan keveset a szerelemről, a friss, őszi vetés fölött szép. formás női lábakat látok, gömbölyű csípőket és puhán lengedező hajakat az áramló szellőben. Eközben olaérek a ház közelébe. Eszmélő kutva vakkantja el magát. figyelem, hol bukkan elő. Elhatározom. hogy hátam mögé fogom a botot, nehogy megharagítsam vele. És akkor előbukkan a konyhaajtón a nő. Kosarat tart a csíoőjére fogva, hozza teregetni a mosott ruhát. Elég messze vagvok tőle. nem tudom megállapítani a korát, de a mozgásából sejtem, hogy fiatal, ha nem is húszéves, de harmincnál semmiképpen se lehet több. Megállok, ö felém fordul kis pillanatra. aztán a nyárfák közé feszített kötélhez lép. leteszi a kosarat, kivesz belőle egy hófehér ruhadarabot, talán párnahuzat, találgatom. és ő rugalmasan, szép mozdulattal. lendülettel átveti egyik felét a kötélen. Itt van ni! — örvendezek magamban, ez az a mozdulat, amely elragadóan széppé teszi a női testet. Nem kellene most más. csak belenézni egv más szemébe, nem kérdezni semmit, csak nézni, aztán megfogni egymást derékban, ér, kész d szerelmi idill, amit vérmesebb és szabadabb költők olyan vérpezsdítőén tudnak megénekelni. A nő megint lehajol, megint lendül. most már a szép vonalú lábát is látom, nemcsak térdhajlatig, hanem valamivel följebb is. S így megy ez. amíg ki nem ürül a kosár, meg nem telik a kötél lengedező fehérneművel. Elindulok, arra gondolok, hogy így messziről odaköszönök neki. hátha szívesen venné, hogy bemenjek hozzá, talán azt is. ha elmondanám, milyen meleg érzelmek hullámzanak bennem, A nő felkapia a kosarat, odapillant felém, aztán táncos, szép lépésekkel befut a házba. A varjak most nem csak kárognak. Nevetnek is. O. G. IS22. JÚNIUS 7. SZOMBAT — NÉVNAP: ItÖBERT A Nap kel 04 óra 48 perckor, és nyugszik 20 óra 38 perckor. A Hold kel 01 óra M perckor, és nyugszik 13 óra 38 perckor. VJZALLAS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 550 cm (áradó). Hegemlékezés a környezetvédelmi világnapról A Hazafias Népfront városi bizottsága ankétot rendezett tegnap, pénteken a környezetvédelmi világnap alkalmából a szegedi Kiss Ferenc erdészeti szakközépiskola ' kollégiumában. Dr. Berencsi György egyetemi tanár, a népfront városi elnöke üdvözölte a részt vésőkét, majd Zsadányi Csaba, a népfront városi környezetvédelmi bizottságának.elnöke tartott előadást TőrsaUhlvnl együtt működés az emberi környezet védelméért címmé 1. A <ugnapi rendezvényen kihirdették o környezetvédelmi fqtó- és fogalmu: > eredményeit ls. A fotójáljr ,-rt első díját Bárdos Róbert, a Radnóti Miklós Gimnázium tanulója nyerte, a fogalmazásért járó első díjat nem ítélték oda KIÁLLÍT is A NÉPI IPARMCVfSZETROL Hazánk r.övezetes népművészeti tájegységeinek legszebb hímzéseit, szőtteseit, fafaragásait, festett és faragott bútorait, a fazekasmesterek legszebb alkotásait mutatja be az a kiállítás, mely pénteken nyílt meg a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. A Népi Iparművészeti Tanács és a Magyar 'Néphadsereg Művelődési Háza az idén együttműködési megállapodást kötött E kiállítás az első közös rendezvényük, melynek folytatása a művelődési központ. népi iparművészeti szakkörének megalakítása lesz. CSALT. LOPOTT Valótlan indokkal több, mint 10 ezer forintot kért egyik ismerősétől kölcsön az 51 éves. büntetett előéletű Kaizer Mártonné Szeged, József Attila sugárút 3—5. szám alatti lakos. A pénzt, melyet rövidesen elszórakozott esze ágában sem volt megadni. Sőt, a becsapott kölcsönadót meg is lopta, 4 ezer forint értékben aranvat és ruhaneműt vitt el tőle. Ka izemét a rendőrség letartóztatta, lopás és csalás miatt büntetőeljárást Indított ' ellene. röviden Szakmunkástanulók A Szegedi Ruházati Szövetkezetben gondoskodnak a. szakmunkások utánpótlásáról. Az 1971 óta működő Rákóczi utcai tanműhelyben a fiatalok szakoktatóik segítségével 3 év alatt szakmunkás-bizonyítványt szereznek. Nagyrészük az iskola elvégzése után a szövetkezet dolgozója lesz. Képünkön: lányka szőrmebundát varrnak a leendő női szabók BŐVÜL A MIRELITÉTLAP Újfajta Ínyencséggel bővül a mirelitétlap: a győri hűtőház hamarosan megkezdi a gyümölcstorta gyártását. Minden eddigi mirelit süteménynél kevesebb dolga lesz vele a háziasszonyoknak. Linzer jellegű "tésztáját többféle gvümölcssel töltik meg, me" ls sütik, s csak ezt követően mélyhűtik. Az ízletes és nem magas kalóriatartalmú édesség felengedés után azonnal tálalható. A másik újdonság a fánk. 21-26° Várható időjárás ma estig: Időnként erősen megnövekvő felhőzet, szórványosan záporral. zivatarral. Tovább mérsőklődő északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 21 és 26° között. A lottó nyerőszámai: 6, 23, 27, 35, 42 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Lengyeltótiban megtartott 23. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 6, 23, 27. 35. 42. MAGVAR—BELGA BÉLYEGEI ÁLLIT AS A kulturális kapcsolatok szélesítéseként a két ország filatelista szövetségének irányításával rendezték meg az első budapesti magyar—belga bélyegkiállítást, amelyet Kiss Érnő. a MABEOSZ főtitkára és André Sanders. a Belga Filatéliai Körök Királyi Szövetségének titkára nyitott meg pénteken, a MABÉOSZ Vörösmarty utcai székházában. A kiállításon húsz magyar és húsz belga gyűjtő több ezer bélyegből álló összeállításáttekinthetik meg az érdeklődők. TISZTÚJÍTÓ KÖZGYŰLÉS A Neumann János Számítógéptudományi Társaság megyei szervezete tegnap, pénteken tisztújító közgyűlést tartott Szegeden, a Technika Házában. A vezetőség beszámolója és annak vitája után újjáválasztották a tisztségviselőket. Szesztilalom Választójogi törvényünk előírja: a választások napját megelőző nap 12 órájától a választást követő nap 12 órájáig szeszes italt árusítani vagy más módon forgalomba hozni tilos. Ennek alapján a Minisztertanács elrendelte az 1980. június 7-én 12 órától 1980. június 9-én 12 óráig tartó szesztilalmat. SZÁZÉVES IKERPÁR Rendkívül ritka esemény zajlott le Azille dél-franciaországi helységben. Ikernővérek ünnepelték 100. születésnapjukat. Száz éven keresztül, kizárólag Az.il ieban laktak, mindketten házasok voltak, és mindketten három-három gyermeket hoztak a világra. Tanács — Adj tanácsot: két állást ajánlanak nekem, az egyikhez intelligencia kell, a másikhoz testi erő. Melyiket válaszszam? — Fütyülj mind a kettőre, és keress magadnak valami olyan állást. ami megfelel a képességeidnek! Megrendülten mely fájdalom, mai tudatúik, hogy a forrón szeretett férj. édesapa. nagyapa, RÉ"ÉSZ LÁSZLÓ rövid, súlyos betegség után elhunyt. Búcsúztatásáról később intézkedünk, melyről értesítéssel teszünk. A gyászoló csalad. 8341 Mély fáidalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapa, testvér és nagyapa. SOLYMOSI nKZSO étetének 71. évében elhunyt. Temetésé Jún. 9-én IS órakor tesz a Betvnrosl temető ravatalozójából. A gyászoló család. 7770 Gyászközlemények Köszönetet mondunk mind. azoknak a roitonoknsk, Ismerősöknek. munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, BITÉ JÁNOS temetésén megtetentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló csalid. 7767 Köszönetet mondánk mind. azoknak a rokonoknak, volt munkatársaknak. szomszédoknak. akik felejthetetlen halottunk, HUSZKA SÁNDOR temetésén megjelentek. A gyászoló család. 7765 Köszönetet mondunk mind. azoknak, akik felejthetetlen ha. lőttünk, LASKAY ANTAL temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájóalmunkat en> hítenl igyekeztek. A gyászoló rokonok. 7763 KERTBARÁTOKNAK A Bartók Béla Művelődési Központ és a Népfront városi kertbarátkörében kedden, délután 6 órakor Füleki László, növényvédelmi felügyelő tart előadást Nyár eleji növényvédelem a .kiskertekben címmel. VADSZÁMLALAS SZIBÉRIÁBAN Repülőgépekről végzik a vadállomány számlálását a Bajkál—Amúr vasúti fővonal mentén elterülő erdőkben. Az AN—2 típusú repülőgépek az Uszty-Kut-I repülőtérről szállnak fel a kslet-szibériai vadgazdálkodási és állattenyésztési kutatóintézet szakembereivel a fedélzetükön. Az. első kiértéke1 ések szerint egyedül az irkutszki terület északi részén 20 000 jávorszarvas él. A jávorszarvasok mellett regisztráltak cobolyokat. farkasokat és szarvasokat is. A vadszámlálássol hozzá kívánnak iérulni ahhoz, hogy javaslatokat dolgozzanak ki az állatok védelmére. szAziiARivn.NCör ÉVE született Asbótli János (1845 — 1811) író, újságíró, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, AslK'th Lajos honvédtábornok fia. Harcolt Vajda János elismertetéséért, és Munkácsyról Irt tanulmányában az elsők között hangoztatta a proletármúvészet és -költészet fontosságát. KISSZfNHAZ Este 7 órakor: Kakukkfészek — Bérletszilnet — A Szabadkai Népszínház vendégjátéka. Vasárnap este 7 órakor: Berket vagy Isten becsülete — Radnóti 2-bérlet. ZENÉS SZtNHAZ (Szabadság mozi) Délelőtt fél 11 órakor: Johanna — nyugdíjasba rlet. Vasárnap este 7 órakor: Szöktetés a szerájból — uray 1-2bérlet. MOZIK Fáklya: ma és vasárnap hálom negyed 3. negyed 6 és fél 8 érakor: Kojal; Budapesten (szí. nes magvar bűnügyi, It. hclvárral). Matiné vasárnap délelőtt tél 11 órakor: Déryné (zenés magyar). Vörös Csillag: ma és vasárnap délelőtt 10 órakor: Kojak Budapesten (színes magyar bűnügyi, II. helyárral), délutón negyed 4, fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Kicsi a kocsi, de erős (színes, m. b. amerikai, II. helyárral). Kertmozi: ma és vasárnap este fél 9 órakor: Gyilkosság a hajón (színes angol). November 7. Újszeged: Kalózok Jamaicában (színes angol, III. hely árral, 7 órakor). Dugonics mozi (Kossuth Lajos sgt. 53.): Felkavart víz (színes NSZK bűnügyi. II. helyárral, 5 és 7 órakor). Postás mozi: Tenkes kapitánya n. rész (5 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. (13 "53-as) este 8 ónától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma és vasárnap a nalesctet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti ügyeletet mindkét nap az L sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma 13 órától 18 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben. 19 ónétól 34 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján, 0 óra és reggel, a óra között a Gyermekklinikán (Korány! fasor 18.) és a Városi Gyermekkórházban (Újszeged, Odesszai krt. 37.) történik a sürgős esetek orvosi ellátása. Vasárnap 8 órától 14 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti gyermekorvosi rendelőben, 14 órától 24 óráig a Gyermekklinika ambulanciáján. 3 óra és reggel 8 óra között a Gyermekklinikán és a Városi Gyermekkórházban. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel a óráig munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 19 óráig a felnőtt lakosság részére Szeged. Hunvadj János sgt L sz. alatt. Telefon! ló-iwi ÁLLATORVOSI ÜGYELET Június 14-lg. szombat 13 órától hétfő reggel 6 őráig, hétköznap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes: I, és ni. kerület. Gyálarét, Kiskundorozsma területén: dr. Palotás Gyula állatorvos. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Telefon: 10-563. n. kerület. Algyő. Táoé területén: dr. Malőr József állatorvos. Lakása: Algyő Géza u. 9. Telefon: 67-262. Kübekháza. Szőreg. Tisza sziget. Cjszentiván területén: dr. Kalmár Sándor állatorvos. Lakása: Újszeged. Marostői u. 12/A. Telefon: 18-300. Az állatorvos kiszállításáról e hívó fél köteles gondoskodni sratíj BUDAPEST 1. 9.00: Tévétorna (isim.) 9.05: Perpetuum mobile (ism.) 9.50: Angol zenés film (ism.) 10.40: Hat év történetem — 12. (ism.) 11.2S: Játék a betűkkel (tsm.) 14.05: Maigret felügyelő. Éjszaka arz országút mentén 18.30: Fókusz (Ism.) 16.10: Hírek 16.15: villanófény 16.40: Főzőcske — de okosan (ism.) 17.05: Miskolc - dok.-ftlm 17.35: Költőnk és kora: Bihari Sándor 18.05: A hétköznapok anatómiája — 5. 18.4S: Egymillió fontos hangjegy 19.05: Tévétorna 19.10: Esll .mese 19.30: Tévéhíradó 20.00: Arany János: Családi kör 20.05: Lázadás a Bountyn — m. b. amerikai film - 1. (14 éven felülieknek!) 31.45: Reflektorfényben — osztrák zenés filrm 22.15: Tévéhíradó 3. 22.25: Szerelem kikötője m. b. amerikai film BUDAPEST 2. 17.20: Gólyavári esték — 9. 18.00: Darvas József: Részeg eső (ism.) 19.30: Tévéhíradó 21.05: Leon Kruczkowskl: A szabadság éteri napja — a békéscsabai Jókai Színház, előadása BELGRÁD 1. 16.25: Gyermekeknek 17.25: Labdarúgás 19.15: ifjúsági műsor 19.45: Tévénoveltlák 20.15: Rajzfilm 21.00": Vezető - lengyel Játékfilm 23.00: Éjféli séta BELGRÁD 2. 18.45: Gyere, barátkozzunk 19.30: Népi muzsika 20.00: Válogatás 21.00: Balett 21.50: Huszonnégy ógm 22.00: Tévétárca 22.50: Sportszombat 22.50: A vadon gyöngye VASÁRNAP DELELOTT BUDAPEST 1. 7.95: Tévétorna (ism.) 8.00: Körkapcsolás a választásokról 8.25: Sír-nevet 9.13: Óvodások film műsora 9.40: Játsszunk bábszínházat: - 1L 10.25: Hírek 10.30: Plrx kalandjai - ifjúsági tévéjáték-sorozat L (ism.) 11.25: Körkapcsolás a választásokról 1L45: Vasárnap délelőtti muzsika mm KOSSUTH 8.30: Lányok, asszonyok 8.55: 4X4 — Játék 10.05: Szimfonikus zene 11.00: A szórakozó Sidnev 12.20: Zenei anyanyelvünk 12.30: Magya»ién szólva ..." 12.45: Rozsos István openaéjrlákat énekel 13.01: Szórakoztató irodalmi magazin 14.01: Kapcsolatok. Riport 14.11: Haydn: C-dúr szomáta 14.3(1: Egy bizottság számvetésé 15.05: Új Zenei Újság 16.00: 168 óira 17.30: Szmes népi muzsika 18.25: Mait könyvajánlatunk 18.40: Az ember tragédiája. Madách Imire drámai költeményének rádlöváltozata 22.15: Puccint: Bohémélet 0.18: Melód lakoktól PETŐFI 8.05: Kállai Kiss Ernő klarinetozlk 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Polkák fúvószenekarra S.45: Magnóról — magnóra 9.30: Nyugdíjasok műsora 10.36: Valasz.olunk hallgatóinknak 10.51: Honthy Hanna felvételei höJ U.34: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta 13.30: Éneklő Ifjúság 14.00: Harminc perc noek 14.35: Orvosi tanácsok — a pihenésről 14.40: Pért lányok szép hajáról. Mikszáth Kálmán elbeszélése 14.51: Szimfonikus könnyűzene 15.41: Napsugárfantázia 16.33: Pophullám 17.30: Közkívánatra 19.00: Körkapcsolás 20.00: Dunajevszklj és Miljutyin ooerettjelből 21.03: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Hatalom és pénz 22.00: Nóták 22.30: A Rádió Dalszínháza 23.10: Slágernuizeum VASÁRNAP DÉLELŐTT KOSSUTH 6.10: Kellemes vasárnapot: 7.23: Kopogtató 8.10: öl kontinens hét napj 8.36: Népdalok 10.15: Az utolsó róka — mesejáték 10.50: Kaffka Margitra. emlékezik Dénes Zsófia 11.17: A zeneirodalom rerm ekrn ű vei bői 13.20: Edes anyanyelvűink PETŐFI 7.31): Lehotka Gábor orgonál 8.05: Mit hallunk? 8.25: Miska bácsi levelesládája 8.55: Vasárnapi koktél 10.28: A Rádió Kabarészínházának júniusi bemutatója 12.08: Jó ebédhez szól a nóta DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: É Na?? Isfván - Főszerkesztő-helyettes: Sz. Simon István - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged Bajcsy-Zsilinszky otca 28. - 6780. Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 3* forint. • Index) nuia ISSN) *133—025 a m