Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-07 / 132. szám
6 Szombat, 1980. június 7: Gazdasági vezetők Szeged sportjáért Ma a Tisza-parti stadionban SZEOL ÁK—Esztergom Úszás Olimpiai reménységek versenye Az ország 8 sportegyesületéből delfin- és úttörőúszók indultak az olimpiai reménységek felmérő versenyének első fordulójában,, amelyet Kecskeméten tartottak vasárnap A SZEOL AK delfin fiúi figyelemre méltó eredményt értek el: a pontversenyben második helyen végeztek az FTC mögött. Lengyel Gábor első lett 50 m háton és 200 m gyorson. Széli Csaba pedig második, 200 m mellen. Szintén ezüstérmet szerzett a 4x100 m vegyesváltó (Lengyel, Széli, Acs, Bán). A lányok közül Kiss Judit harmadik lett 100 m gyorsúszásban. Az úttörőknél Seres László győzött 200 m mellen, Gulácsi Angéla pedig második helyen végzett ugyanebben a számban. Irány: Velence Az Országjáró Diákok Országos találkozóját az idei tanévben június 17—22. között Velencén rendezik meg. A megyei résztvevők: Fiúk: Radnóti'Miklós Gimnázium 3 csapattal, a Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola, a Déri . Miksa Gépipari Szakközépiskola, a hódmezővásárhelyi Kossuth Zsuzsa Szakközépiskola, n Rózsa Ferenc Szakközépiskola, a szentesi Pollák Antal Szakközépiskola, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola, a Vedres István Építőipari Szakközépiskola 1—1 csapattal. Leányok: Radnóti Miklós Gimnázium 3 csapattal, a hódmezővásárhelyi Frankéi Leó Szakközépiskola 2 csapattal, a szentesi Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakközépiskola 2 csapattal, a makói Juhász Gyula Kertészeti és Egészségügyi Szakközépiskola, a szentesi 603. számú Ipari Szakmunkásképző Iskola és a Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola 1—1 csapattal, találkozón a következők: A .magyar sportmozgalom fejlődésének, előrelépésének egyik foraos tényezője a gazdasági vezetők hozzáállása, egyesületek, sportágiak támogatása. Sorozatunkban ezúttal azok szólalnak meg. akik fontos gazdaságvezetöl munkájuk mellett Szeged sportslkerolért fáradoznak, szabadidejük jelentős részét a sportnak áldozzák, anyagilag. erkölcsileg támogatnak egyesületeiket, sportágakat. Most dr. Stmády Béla, az ATTVIZIG állami dijas Igazgatója volt a vendégünk. O Néhány évvel ezelőtl *" kezdtek felfigyelni a Vízügy SE evezőseire. Tavaly már Tóth Erika és Sárai Beatrix személyében magyar bajnokot avathattak. A két evezős bekeretezett fényképe azóta az igazgatói iroda falát díszíti. Ha a Vízügy SF, evezőseiről, kézilabdázóiról, a Dózsa sportolóiról kerül fel a sző, mindenki dr. Simády Béla nevével köti össze a sportsikereket. Igaz is, az Állami díjas igazgató, nemcsak protokollelnöke a Vízügy sportegyesületének. Megteremtette a sportoláshoz szükséges feltételeket, a sporteredményekhez elengedMég két forduló, és véget mann visszakerül a kezdő ér a labdarúgó NB II-ben az csapatba, amely a követke1979—80-as bajnoki év. A zö: Nagy — Hevesi. Kozma SZEOL AK csapata a Tisza- III.. Kollár — Petró, Nahóczlának, vagy egy fagylaltnak parti stadionban ma. szom- ki, Repka — Szeghalmi. Háis tud örülni, és nemcsak a baton az Esztergomi Vasas gelmann, Márton. Polyvás. A sportból akar megélnj. Saj- együttesét fogadja, egy hét kispadon Üjhelyi és Vígh henos az ilyen sportember már múlva pedig Jánoshalmára lye biztos, hogy ki lesz a egyre kevesebb! utazik. A szegedi kék-feke- harmadik, még nem tudom. — Mi a véleménye a sze- ték ellenfeleinek helyezését A mérkőzés délután 4 gedi labdarúgásról? figyelembe véve — az Esz- órakor kezdődik. A Szegedi Dózsa csaoata Űjpesten, a Tábor utcában a Vasas-Izzóval játszik. A lila-fehérek helyzete váltotatlanul kritikus, pontokra Dr. Simády Béla, az ATlViZIG igazgatója tergom a 18.. a Jánoshalma , . . ..... ,, , „ ,, 20. a táblázaton — mindkét ert.Amultjaró könnyűién- alkalommal SZEOL-győzelem ne beszelnem, hiszen nagy várható szurkolója voltam az akkori csapatnak. Most, valami — Nem panaszként monnincs rendben. Nem tudom dom. de utolsó hazai mérkőmi az oka hogy Szeged zésünk előtt igencsak meg- „an szükségük a kiesés elkenem tudja ide kötni tehetsé- szaporodtak gondjaim — rüiéséhez. Mint dr. Kalocsay ges játékosait Azt hiszem ecsetelte pillanatnyi helyze- céza vezető edző elmondta, zavaró a két gazda is. így a tűket Kovács József vezető ennek megfelelően. elszánt felelősség is megoszlik... Az edző. — Hojszák betázaso- . hangulatban készülnek Bíróutóbbi években már csak if- dott. Kozma II. lábát fájlalja, ék az összecsapásra. A kőJúsági mérkőzésekre járok. Kunszt hetek óta sérült, dr. vetkezők keltek útra: Makat, ott legalább még látok küz- Jernei pedig húzódással baj- Tóth Z6di Biró dr Emődi, delmet, győzni akarást. lódik egyikükre sem számít- Nagy póctlfc LadanjÁ Sza— Volt arra már példa, . teTVezett Csavaf> b°- Kun- Pipicz. Takács, hogy, mint egyesületi elnök A tervezetl csavat. beleszólt az edző munkájába, vagy befolyásolta a csapat összeállításánál? — Soha nem szóltam bele az edző munkájába. Többször azonban megkérdeztem, hogy mi az elképzelése egy— A tervezett csapat? — Szeghalmi és Hágel-Bánfi, Mohácsi. Kakuszi. Kosárlabda NB I SZEOL AK—Volán SC 67-58 (37-33) hetetlenül szükséges nyugodt ideig mostoha körülmények egy válogató-verseny, vagy légkört. között küszködött, örömmel magyar bajnokság előtt. Tet— Hogyan került kapcso. vállaltuk a sportág fellendí- tem ezt a tájékozódás milatba a sporttal? lését. A kezdeti lépések után, att is, hiszen ha megkérdez— Mindig szerettem a látva a fiatalok akaratát, a nek mint az egyesület elnö- —. __ sportot. Amatőr alapon at- kitűnő edzői garnitUra hoz- két,' illik pontos felvilágosí- Sportcsarnok, 300 néző. Ve- -10'-P j, 1t14' ,17L íl1,,? letizaltam. asztaliteniszez- ;:áértését, mi is megszerettük tást adnom. Sportvezetői el- zette: Bacsfay, Faiét. p . ^-52 se' p- se-se .teP:. futballoztam es kosár- az evezést. Serdülőkkel, út- vem hogv szabadkezet kell labdáztam. Az oregliuk ko„ törökkel indultunk és már Férfimérkőzés. Üjszegedi Az eredmény alakulása: 4. p.; 32-25, 34. C7mr . ... DJTiPír?! Mindkét fél játékosai nehezein őit-UL A IS.. ."AJ AftiLZ.4 tAhlAk alatti , . , . , — —— land (litek bele. táblák alatti zé még ma is beszállok egy- az idén raev várakozással a szakvezetőknek, hogy (17) Vtncze (12), MESZÁ- helyzetek sokasága maradt wMv kosárlabdamérkőzésre tekintünk e^dmén^ik íó teljeS felelosse^el vegezhas- ROS (]5h Dobi (10) Kovács iwmáuunut Tíz perc elteiy w^l.l • - tekintünk eredményeik ele ék munka.jukat, majd a sze- (6) Csere- Reisz (—) Kecs- tével fegyelmezett játékávai — Hogyan latja a magyar Tavaly megszületett az első értékeltük az el- , ,Íf , ' kZ.aL felülkerekedett a szegedi csapat, sportmozgalom támogatását, magyar bajnoki cím 1980- vegen ertekeijuk az ei kes (4)i Lestar (3), Novak de a ^udö végére csökkent mint aa-dasáai vezető' ban ned'e 4azvVh«innk ert eredmenyeket megha- (_} Edzö: Guoth Iván. előnye. Fordulás után Vlnczéék mint ga-aasagi lezeto. tan peo L . magyar bajnok- tározzuk a jövő feladatait. A v Q_ ,„„„„ , , hibáit rendre kihasználták a A sport támogatása, a bagót varok a serdülőktől es „VUBodt munkavégzéshez vi- Volan SC' . \7.? voiánosok, kiegyenlítetté vált a Owoic intézése olyan az ifjúságiaktól. Ha nem jön I^Jf^ Nyitrai (14), DONKÓ A. (21), küzdelem, A hajrában a nagy .•oinf hn n ti i innm o L-I.-nr < lo s«ini a leuetusegeaei, a Ba/.- Helembai (11), sportügyek részgazdasági munka, mint he a tippem, akkor sem leküzdő Márton. Szigeti (G). akarással ^71 úlltami tudtak. L _ helyenikiént JéS megérdem szerezte meg a győaelmetL sportkomplexum terveit. — Mint sportegyesületi elnök, milyen eredményeket vár a Vízügy sportolóitól 1980-ban? — Tömegsport szakosztályunk a legnépesebb. Szakszervezeti és vízügyi versenyeken veszünk részt. Egyesületünkben az élsport azonos az evezéssel. Nem titok, olimpikont vagy világbajnokot szeretnénk nevelni. Szegeden az evezős sport hosszú biztosítania, a szakosztályok működéséhez szükséges anyagi eszközöket megteremtenie. Azok viszont, akik érdemtelenül dugeszpénzekkel dotálnak szerényebb sporteredményeket, nagy kárt tesznek. Azt a sportolót, aki ereje maximumát beleadva csak utolsó ieszegy versenyen megdicsérem, hiszen minden tőle telhetőt megtett. Nagyra becsülöm azt a sportolót, aki egy coSportműsor Atlétika Az. SZVSE országé* gyáloglőwraenjv. üjszegedi liget, 14. Birkózás Terű heti Ifjúsági szabadfogású verseny. 1T. lcrcs.. Bebrtts Lajos Szakközépiskola, 14. Kézilabda NB t B. Férfiak: DELÉP SCDurtakcszl VSE. Szőreid út, 16.30. NB II. Nők: Konzerv SK—Jánoshalma. Kisstadion. 17. Megyei bajnokság. Nők: Algyő-Maxól SVSE. Algyő, 17. Férfiak: TiszaŰJ KSK—Mindszent. Tiszasziget, ált, lak., 16. Algyő—Volán SC IL, Algyő. ne. DÉLÉP SC IL-Vízügyi SK. S/Amgi út. ie. Küplabda NB I. Nők: SBegedt EpítőkSpartaeus-Külker SC. Rókusi Tornacsarnok. 14, Huszti, Gulyás. NB IL Nők: DELEP SC-TaZaliányiai Petőd. S-zőregl út, 16.30. A rdsziked Kossuth Tsz szarvasmarhagondozókat és fejőket keres, laikas megoldható. Jelentkezés Köszkén, a téesziirodAban. az elnökhelyettesnél. Férfiak: DÉLÉP SC-Romhány, S-zőregl út, IS. Tenisz OB H. Nők: Sz. Textilművek SE-Debtrécont Universitas. újszegedi pálya, 14. labdarúgás NB II. Középcsoport: SZEOL AK-Esztergomi Vasas, Tiszaparti stadion, 16. <lr. Botka. Vasas IZZÍ6-SZ. Dózsa, Ojpest, Tábor u., 16. Bognár L Megyei I. osztály: Apátfalva— Kinizsi-Húsos, Apátfalva. 18, Bodor. Kistelek—KSZV SE, Kistelek. .18. Ata-anov. Szentesi KindzsiDÉLEP SC. Szentes. 18, Kiss J. Csongrád—Klskundorcrzs-ma, Csongrád, 18, Csepregi. Mindszent -Sándorfalva. Mtndszient, 18. Bács m. Jv. Mártely-H. Porcelán, Mártély. 18. Szolnok m. jv. SZVSE— Szentesi Vízmű, Vasutas-stadion, 17. Békés m. Jv. Alsóváros —Makói SVSE. Szabadság tér, 18, Varga. Az első csapatok mérkőzése előtt az Ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály: Deszk-Tápé. Deszik. 16. Szécsi Z. BordányFöldeák. Bordány, 18, K-eresztúrl. Nagyirágocs—Pitvaros, Nagymágocs, 18. Varró. Szegvár-Székkutas. Szegvár, 18. Sípos. FábtánsebestN-énv-Csanytelek. Fáblánsebestyén, 16. Aiok. Mórahalom— Ferencszállás. Mórahalom. 18, Seres. Sz. Poslas-Tts-za-ÜI KSK. Postás-pálya, 17. Kovács H. Csanádpalota—Sz. Tanárképző, Csanádpalota, 18, Kiss M. Az első csapotok mérkőzése előtt az ifjúságiak JátiBstn-ak. - Orsjásuti kcrüűlóbajaöktág: Sz. Dózsa—FTC. Hunyadi tér, 16.30. 7 Országos ifjúsági bajnokság: Sz. Dózsa—FTC, Hunyiadi tar, 18. Veress. NB-s tartalékhajnokság: SZEOL AK—Szarvas, Tisza-parti stadion. 14, Pördi. DÉLEP SCHMSE. Szőregi út, 15, Téli. Megyei III. osztály: Dóo-Szatymazi Dóc. 17.30, Németh. Balástya —Baiks. Balástya, 17.30. Sipka. Üllés-Kübekháza, Üllés, 17.30, Kormiányos. Az első csapatok mérkőzése előtt az Ifjúságiak játszanak. VASÁRNAP Atlétika Csongrád megye ifjúsági és SA bajnoksága, Tisza-parti stadion, 9.30 és 14. HÉTFŐ Labdarúgás Radnóti-hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udvarán. A Radnóti Szuper Kupa utolsó fordulója. FC—ACCY—DÉLEP. 17 óra 30. Szekeres. Varga. Old Boys -SZAK. 18.30. Köböl. Kormányos. Harlem—Erirra, 19.30. Kiss, Szilágyi. Trabant-, Wartburgmotoron Írásban garantált felújítása 1 Főtengelyek cserébe kaphatók l Hengorfúrás minden típushoz. Sz. Nagy István műszerész, Makó, Szegedi u. 25. KEVESEBB GOND, NAGYOBB HATÉKONYSÁG X I'C- ... ,R I I N - 'ICICUN/TTI \ / 9 \ • — —- ——* a tervek elkészítése. Vélemé- szék csalódott, mert a négy kel1 ^ Csere: Mocsy (2), Szűcs (3), ú^mamK s^^dgtiőrxg nyem szerint kötelességnek bajnoki cím a sportban Donkó T. (1). Edző: Orbán }Atsz/ SZEOL megérdemeíiiú* kell felfogni, hiszen az egész- szükséges optimizmusom Bagaméry László ség megóvása érdekeben, az árulja el. Mérges vagyok egészséges életmód kialakí- ugyanis, ha egy edző nem a tásában óriási jelentősége győzelemre serkenti vervan a sportnak. Egy biztos, senyzőit, hanem mint a labamíg lesz Szegeden öt öreg darúgóknál megelégszik a kosaras, addig a Vízügy SE döntetlennel. (Dr. Simády csapata ls működni fog. A Béla fia egyébként a DÉLÉP gazdaságvezető feladata az SC labdarúgója), is. hogy biztosítsa a lehető- Hogyan képzeli el a gazsegeket üzeménél, gyáregysé- daS(í i vezetök fetadatatát a genél, a dolgozok sportolási sportmozgalom segiigényeinek kielegitésehez. A tésében-? főmérnök szobájában éppen most beszélik meg a tápéi A gazdasági vezetőnek a gépüzemnél kialakítandó technikai feltételeket kell állattartóknak olcsó és fehérjetakarékos takarmányozási lehetőséget kínál a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát A nyugatnémet HOCHST cég licence alapján gyártott NUTRAFOSZ TAKARMANYKIEGÉSZtTÖK 1,5 kg-os, 3 kg-os és 25 kg-os csomagolásban május 1-től valamennyi szövetkezeti áruházban és boltban megrendelhetők, illetve megvásárolhatók. A NUTRAFOSZ készítmények tartalmazzák mindazokat az ásványi anyagokat, nyomelemeket és vitaminokat — abban az összetételben ős mennyiségben— amelyekre az állatoknak naponta szükségük van. NUTRAFOSZ 1 — a szarvasmarhák takarmányozásához NUTRAFOSZ 2 — a sertések takarmányozásához NUTRAFOSZ 3 — a baromlik takarmányozásához A NUTRAFOSZ készítmények alkalmazása rendkívül egyszerű. Közvetlenül belekeverhetők a megdarált gazdasági takarmányba, ezáltal teljes értékű tápot állíthatunk elő. GYÁRTJA ÉS CSOMAGOLJA: Levélcím: ^eov.^ Mezőgazdasági Kombinát Bábolna, 2843 Nutrafosz üzem Tel.: Bábolna 1/298. Telex: 27-211„ 226-555. FORGALMAZZA: Levélcím: SKÁLA-COOP Élelmiszer-háztartási főosztály, Hf Budapest, Soroksári út 16. 1095 Tel.: 142-404. SKALA-OitólP Telex: 22-5989. « I