Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-29 / 151. szám

Vasárnap. 1980. június 29. ^ilv'Vtj Vy'lí Egy ember élete S

zeretem a hosszú őszt. A fáradt-szép színeket, a nyugalmat, a bágyadt napsütést. Hagyom ilyenkor becsapni magamat: most minden mozdulatlan, változásnélkUll, ez az állapot örbk. Pedig csak gyönyörűséges út a megmásít, hatatlanságig. A természet törvénye az emberé ls: végigéli a tavaszt, a nyarat, az őszt és a zimankós telet, öregek járnakkelnek körülöttünk, a mieink és idegenek. Ráncaikban a múltat hordozók, emlékeikben a kincsesé habnozódott tapasztalatot. Bennük ott él a tavasz, a nyár is. de mi hajlamosak vagyunk arra. hogy csak az őszt a telet lássuk. Pedig az 6 életükben is volt rügyfakadás és harsány, termést érlelő forróság. Amikor őszutón kézen fogjuk őket. mert kötelességünk ez, mostani rigolyáikat meg bocsátva gondoljunk erre ls. • Hangját a telefonból már jól ismertem, többször is keresett a szerkesztőségben, miután megjelent az egyik, szociális gondoskodásról szóló írásom. Segítséget kért, sürgőset: „Elviselhetetlen az élet így betegen, öregen. magára hagyottan." Felesége agyhoz kötött beteg, ő maga a 80 esztendejével, rossz szívével hol lábra tud állni, hol nem. Gyerek, rokon, szomszéd nincs, ki istápolná őket. Akkor kértem a tanács illetékeseit, vegyék pártfogásba a házaspárt. Ezután is gyakran csörgött a telefonom, amikor 6 volt a vonal másik végén. Köszöni a segítséget, mondta, de kérlelt, látogassarrv meg. hallgassam meg, annyi mondanivalója lenne. Egyik nap elmentem hozzá. Algyő hosszú, virágdíszes főutcáján keresgéltem a házszámot Azt hittem, rossz helyen ' járok, hisz lakóház helyett virágüzlettől árulkodott a felirat: — Ötott bácsit keresik? Ott hátul &7. udvarban — szólt ki az elárusítónő. Kopogásomat odabentről vad kutyaugatás fogadta. Ötott bácsi köntösben, pizsamában nyitott ajtót, és a vetetlen ágy, az orvosságos üvegekkel telerakott asztal mellől betessékelt a másik szobába. . — Amint látja, most egyedül vagyok. A feleségem fölkelt, rosszul lett. elvágódott, beverte a fejét. Először a vásárhelyi kórházban kezelték, most áthozták Szegedre. — Miben tudunk segíteni —, kérdeztem vendéglátómat. Válaszul belekezdett élettörténetébe, amelynek első dátuma 1900. Nyolcvan év hosszú idő. Lepergett munkával, sikerekkei és csődökkel, utóbb betegségekkél. de mr.jdig sikerült talpon maradni, most meg elmondani, levegővel bírni is nehéz. — Apámnak boltja volt a Délibáb utcában — elárverezték. Hat évig szoba-konyhában éltünk. Anyám paprikakoía volt, apám kőműves, összetákolt egy kis házat. Ezt is elárverezték. Akkor már tízen voltunk testvérek. Üjabb szűkölködés- — De fölcsillan a még mindig élénk íekintet, amikor reményteljes, szép gyerekkori emlék merül föl a múltból: — Tudja, akkortájt divat volt a -aseregyerekeskedés. Torontálból jöttek gyerekek hozzánk, mi hozzájuk. Két évig tanultam ott németül, illetve svábul, s mikor hazajöttem, polgáriba írattak. De boldog voltam akkor! Az öröm azonban nem tartott sokáig: fél év elteltével szüleim nem tudták tovább fizetni a tandíjat, kellett a pénz az itthon élő hat gyereknek. Hentesinas lettem, akár a bátyám. A szegedi üzlet, amelyet az apa vásárolt, a két fiú keze alatt jól ment. Annyira vitte a család, hogy a városban tudtak házat venni. De múló volt ezúttal is az öröm: a háború, a spanyol nátha minden tervet keresztülhúzott. El kellett, adniuk a házat, Algyőre költöztek. Jöttek volna a katonaévek, csakhogy: — Egy híres futballista, aki a Kispesti AC-ban játszott, elkért a századostól. mondván, Csongrádon játszik a katonacsapat. Elengedtek. £s nem Írtam alá az Antant-bizottságnak, hogy 12 éves katonai szolgálatot vállalok. Egy pártnak se voltam tagja. Apám mondta, ha úgy érzed, a politikából meg tudsz élni, lépj be. Ha nem. dolgozz! Hentes maradtam. Valami földöntúli elégedettség, büszkeség tölti el, amikor arról mesél, volt úgy, hogy Algyőn 2—3000 disznót levágott. Szegeden ugyanannyit. idényben. — Iskolám nem volt. de dolgoztam. Házam lett. Biztos látta itt a vendéglőt, na, ott laktam. 1924-ben megnősültem. A harmincas években a többi családdal együtt lehúzta őket ls a hullámvölgy: nem tudtak vásárolni az emberek. A fiatal hentesnek azonban fölajánlotta egy kereskedő: csinálják a „boltot" felesben. — Pick földolgozta a húst, boldogan, hisz 2—3 vágó volt Szegeden. En szerencsés helyzetben voltam, nem kellett fogyasztási adót fizetnem, vágóhídi díjat sem, mert helyben dolgoztam. — Harminckilencben már jegyre adták a disznót. Algyő havi 7 sertésre kapott vágási engedélyt. Vásárhelynek azonban 44-ig telente 2000 disznót vágtam le, kellett a szalonna a nyári munkásoknak. Amikor a szakma nem adott munkát, akkor sem tétlenkedett. Mert kockáztatni. — Rámbeszéltek egy földbérletet. Mondtam ls a barátomnak: életem legnagyobb marhaságát csináltam, hisz nem tudom, melyik a búza. melyik az árpa. Barátom azt felelte: nem baj, ha nem sajnálod a pénzt. A földnek ha adnak, az is ad. Tanácsot kértem a konzervgyár akkori igazgatójától, ö azt mondta: reszkírozni kell, á lehető legkorábban ki kell ültetni a palán tálcát. Fogadtam felesben egy kertészt. Április 1. és 10., között 4—5 fajta paprikát kiültettünk. Húzódozott ugyan a kertész, vakarta a fejét, olyan még nem volt. hogy fagyosszentek előtt ez sikerülne. Sikerült! És sikerült a borsó is. Február derekán elvetettük, és ml voltunk az elsők a piacon. Az első stráfkocsiból vettük a hálószobát, aztán az ebédlőt és így tovább — körbejártatta szemét Zclk Z(jjtán Három krajcár Juhar voltam, de elhagytam az erdőt: mert ágaim hasztalan fenyegették csúfolkodó árnyaimat Ríhattok, madarak, fészket nem raktok rajtam, már kopár hegyhez szegődtem sziklának. de egyszer maid tudom, elbámészkodom és legördülök a tóba. s tóvá változom. (Nem voltam boldog, se boldogtalan, csak juhar és szikla és tó voltam én — három krajcár az Isten megszámlálhatatlan tömérdek vagyonából.) A diétások ügyében a szobán, büszkén és boldogan. Nagyot sóhajtott, kérte. hadd pihenjen egy cseppet. Bólintottam. Később kiderült, nemcsak az emlékek fölidézése ilyen fárasztó, az egyéni élet „hőskorszaka" sem múlt el nyomtalanul. A megbetegedett szív nem engedte. hogy 45 után elvállalja a vásárhelyi marhahizlalóban fölajánlott állást Hogy könnyebb munka nem akadt-e, amelynél a szakmai tudást kamatoztatta volna? Már nem firtatom. És azt sem, miért szakadt meg már több gondozónővel a kapcsolatuk. A lényeg: nem maradhatnak magukra. ' A szusszanás csöndes perceit a volt postaépület telefonja zavarta meg. Az új házi gondozónő jelentkezett aki a múlt héten már járt Ötott bácsinál. Délután is meglátogatja — mondta. — Zlatarovné a -tanácsnál nagyon kedves volt hozzám. Fölajánlotta, hogy a petőfitelepi szociális otthonban kapunk helyet Csakhát a feleségem azt mondja, ha egy napot él is. de itthon marad. , Elbúcsúzom, a borzas pumi is kikísér. Mi végre Is Jártam Itt? — tűnődöm visszafelé. Semmi egyébért: meghallgattam egy őszutóban Járó embert, aki csak beszélgetni akart. CHIKÁN ÁGNES Levél a vendéglátóknak Amit most mondani akarok, annak a velejét megírtam már három évvel ezelőtt. Ételekről van szó. Érdemes-e hárorr.lves ennivalót fölmelegíteni? Megpróbálom akkor is, ha friss korában nem nyúlt utána senki. Diétára fogott emberek legnagyobb panasza, hogy ennének, ha volna mit. Vesebetegekre, cukrosokra, májbajosokra és sok más társukra tessék. gondolni. Hányan vannak? Nem tudni. Három évvel ezelőtt azt hallottam, csak a vesebetegek száma négyszázzal gyarapodik minden évben Szegeden. Orvo6i rendelők és gondozó intézetek nyilvántartásait kellene átnyálaznunk hogy pontos számot mondjunk. Elégedjünk meg annyival, hogy nagyon sokan vannak, és tegyük hozzá: egyetlen beteg emberen is kötelességünk segíteni. Azt is három évvel ezelőtt írtuk. le, hogy sok ember életét tudnánk meghosszabítani, vagy a művesét kerülhetnék el sokan, ha az orvos által elrendelt diétát be tudnák tartani. Miért nem tudják? Mert nem tudnak, kimérni 10 gramm tojássárgáját, 20 gramm sárgarépát, vagy 5 gramm morzsát.' Olyan adagok ezek. amelyek nem néLkülönözhetűk, és nem fokozhatók. Három orvossal, dr. Gál Györggyel, dr. Simon Pállal, dr. Sonkodi Sándorral beszélgetve jutottunk arra a gondolatra három évvel ezelőtti írásunkban, hogy legtöbbet a konzervgyárak R

ecsegő hangon figyelmeztet az állomás hangosbeszélője. legyek szíves, ne dobjak ki égő gyufát, csutkára szívott cigarettát a vonatablakból, mert cselekedetemmel Jelentős népgazdasági károkat okozhatok. Egyébként a vonat indul egy perc múlva. Indul, megáll. leszállok, megyek az erdőbe. átugrok néhány tócsát, amelynek halvány fogalma sincs a szárazságról; s a bennük „virágzó" algáktól zöld vize a nemrég bőven hullott esőt juttatja eszembe. Elvégre a tömegkommunikáció eme eszközével hozzám juttatott információ és persze az évtizedek óta belémrögződött emlékek szerint is a nyár a tűzveszélyek évszakja. A nagy igyekezettől alig veszem észre, hogy órák óta caplatok a fák között, és a magammal szemben támasztott. KÖJÁL-nál. tűzoltóknál szigorúbb követelményeknek sehogy sem tudok megfelelni. Mármint, hogy olyan szalonnapörkölő helyet „jelöljek ki", amely elég meszsze van a legközelebbi szárazfától, elég közel a „víznyerési helyhez". A környezetvédelmi napok még el sem múltak, hát hogyne lenne bennem óvatosság. • Túlzott óvatosság! Ezt most már megállapítottam. Mert, hogy végül is agyonfüstölődve. a nyársalás gyermeki Nyári tüzek örömeitől — életre lehelhető tűz híján — megfosztva, savanyú képpé] majszolom a húskonzervet. Rám legalább nem mondhatják a tűzvédelmi szakemberek, hogy veszélyeztettem a környezetet. Igazán nem tudhatja az ember, mikor és (főleg mitől!) mi lobban lángra. Mint például azon a nyári estén... A teherautó, lehagyva bennünket, eltűnt a kanyarban "egy facsoport mögött, s pár másodperc múlva csak a két stoplámpa pirosát, majd két. őrült iramban szemberohanó, fehér fényű lámpát láttunk. Majd hirtelen azt sem. Csak egy sárgát, nem is sárga, talán narancsvörös volt... Embermagas, emeletmagas volt a felvillanó láng? Ma sem tudom, csupán a horizonton elterpeszkedő vörös vibrálás maradt meg emlékezetem filmszalagján... S az újabb, magasba lobbanó lángok ijesztő-szép tűzijátéka. Egy, még egy! Vergődő állatként oldalára fordult a teherautó lassan, még forgó kerekei mint az agonizáló végtagok mutatták az iménti „élet" jeleit mígnem óriási csattanással, kirobbant belőlük a hőségtől túlfeszült levegő. Két fekete sziluett: a sofőr és a rakodó a fülkéből kimászva néma szoborként álltak a pusztuló autó ravatalánál. Némán és tehetetlenül, akárcsak valamennyien, akik összegyűltünk. Néztük a haldokló nagyot, s a szörnyethalt kicsit. A Trabantot, mely a frontális ütközés pillanatában lángra lobbanva az első nagy villanással megkezdte a kísérteties tűzijátékot. s a csomagterében lapuló két fázpalack robbanásával megközelíthetetlenséget parancsolt a döbbent nézőseregnek. Tűzoltók, fehér vízsugarak, sárga viaszfénnyel festett puha gőzfelhők, mérges sistergés, halkuló pattogás-recsegés. sötétség, csend. Indítás. Megbabonázottan, lélegzet-visszafojtva gördültünk át a tragédia pár lépésnyi szabadtéri színpadán. A pusztulás színjátékának túlélő mellékszereplője bekötött kézzel állt az üszkös roncsok közt, s eszelős makacssággal ismételgette: „miért rohant, miért rohant"? A Trabant torzóból nem jött felelet. Csak a fehér fogak villogtak a gubanccá görbült volán fölött. Ha flgvelmeztet az állomás, hangszórója, eszembe 1ut: vigyázzunk a nyári tüzekkel Még az ilyen esőre álló időben is IGRICZI ZSIGMOND -J segíthetnének. Bemenne a beteg a boltba, hetekre, hónapokra dobozba zárva, megvehetné amit az orvos rendel neki. Rá nöm fizethetne a konzervgyár se, hiszen stabil vevőkre dolgozhatna, és külföldi érdeklődésre is számíthatna, mert ilyet sehol se csináltak. Lehet, hogy ez az utóbbi tény tartja a konzervgyáriakban a szigorú elhatározást? Ha külföldön nincsen, miért éppen mi kezdjük? A jót akaró dok.orok akkori rágódására egy szót nem válaszolt az ipar. Akkor nem mertük fölvetni, mert két reménytelen dolgot egyszerre tálalni sok. Arra is gondoltunk, szervezhetnének olyan éttermeket, ahol diétás étel is kapható. Ismételjük nem luxusról van szó, hanem emberek tömegéről. . Mi történik most? Befizeti a cukorbajos az üzemi kosztot egy hónapra előre, és biztosan tudja, egy részét ő nem eheti meg. Cukros a paradicsomos káposzta és a spenót, a saláta is édes. A baj ott kezdődik, hogy a dolgozónak dolgoznia kell, és a közétkeztetés — bár jótéteménynek fogjuk föl — valójában a munka föltételének a megteremtése. Első pillanatra látszik, üzemi konyháink nem tudnának diétásoknak főzni, itt tehát ne keressük a megoldást. Kapura jött valami, amit kl lehetne használni. Kölcsönös érdekről van szó, hiszen nemcsak a beteget fogták diétára, hanem a vendéglátóipart is: nem tudta kiheverni megrázkódtatását. Kevesebben esznek ott, mint azelőtt. Hallani a panaszt, hallani olyan törekvésekről is. amitől megoldást remélnek, ezért merem fölmelegíteni a diétás eledelek ügyét. Kitérhetnék, mert orvosoktól tudom, tíz évvel ezelőtt már elvetették a gondolatot a vendéglátók. Azt viszont közgazdászoktól tudjuk mindnyájan, mások "most a gazdasági lehetőségek, és minden vállalatnak érdeke, hogy kapaszkodjon. Nem merek fillérre számolpi, mert tudom, az üzemi költségek egészen mások, mint ahová az én eszem hordhat. A cukorbetegek étrendjébe kevesebb szénhidrát kell, a vesebetegekébe kevesebb fehérje, de más adalékból nyilván több kell. Biztosra veszem azonban, hogy több száz ember jelentkezne, mert más lehetősége nincsen, és a nagy tételek gazdaságossá tehetik ezt a fajta főzést is. Gondolom, át lehetne lépni azt az idétlen megkötöttséget is, hogy az üzemi étkezések vállalati támogatását csak a saját konyhájuknak átutalva tudják elképzelni a számokkal bánó emberek. Akárki mondhatja, aki a legjobb lebbencslevest tudja főzni, nem biztos, hogy diétás konyhán is megállja a helyét. Orvosoktól tudom azt is, hogy tíz évvel ezelőtt fölajánlotta az egészségügy: saját költségén hozzáértő diétás nővért ad, és használható recepteket. Örömmel közölnénk tehát a vendéglátók véleményét, ha válaszra méltatnak bennünket. Nem megfeledkezve a konzervgyárakról sem. H IX v