Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-15 / 139. szám

Vasárnap. 1980. június 15. Harminc Avagy: Sunt lacrimae rerum H

armincéves érettségi találkozó egv borongós vasárnap délelőttön. A régi épület ma is áll. Valamikor főreáliskolának hívták később gyakorlógimnáziummá avanzsált és fölvette a Baross Gábor nevet. 1950-ben átkeresztelték Móra Ferenc gimnáziummá, egy esztendő múlva pedig megszüntették. Helyét akkor egy gyorshirtelen létrehozott építőipari technikum foglalta el. Az épület azóta is az építőipari oktatás szolgálatában áll. A gyors döntés ezek szerint nem bizonyult elhamarkodottnak. Ugyanakkor a megszüntetett „Baross" — és az egy évvel korábban, még 1949-ben szanált „piar" — helyett később új gimnáziumok — Ságvári, Rózsa Ferenc, Tisza-parti — létesültek. Azokat is igényelte az élet. Ha most kéne újra dönteni, annyi időközbeni tapasztalat birtokában tán úgy határoznánk, maradjon meg a régi. nagy hagyományú iskola, az új pedig kezdje új életét új épületben. Az újteremtés ne kapcsolódjék egybe hagyományrombolássat... De hát: nem lehet kétszer belépni ugyan abba a folyóba az oktatásügyben sem. 1. 1950-ben, érettségiztünk. Valaki kiszimatolta, hogy R. M. is ugyanebben az intézményben maturált, ráadásul pontosan negyven esztendővel elébb, ezerkilencszáztízben. Adáról került Ide. Ráakadtunk az Ittlétét őrző régi anyakönyvre. Csodálatosképp nem hiányzott belőle az a lap sem, amely R. M. nacionáléját, érettségi osztályzatait rögzítette. R. M. a korabeli bejegyzés tanúsága szerint jó tanuló volt, osztályzatainak többsége „jeles", alig akadt egy-két „jó" kalkulus közöttük. Ismerni kéne — vagy fölidézni — a korabeli körülményeket annak magyarázatául, mért is lelkesedtünk föl anynyira az érettségi dátumok e már-már jubileumi egybeesésén. Tablónk jelmondatául mindenesetre ezt a szöveget választottuk: „Előre R. M. útján". A tablót állítólag órzl a jogutód tanintézet. Hogy nem mutogatják a folyosón, a többi régi relikvia közt, meg tudom érteni. Mi mindenesetre akkor még egy hosszú táviratot is megeresztettünk Budapestre, az Akadémia utcába — ahol akkor az MDP Központi Vezetőségének székháza volt —, amelyben minden jót kívántunk iskolánk egykori diákjának, érettségi vizsgájának negyven éves jubileuma alkalmából, újfent biztosítottuk, hogy az 6 példája lelkesít bennünket, és hogy az 6 útját kívánjuk járni. A távirat teljes szövege megjelent a korabeli Délmagyarországban — le »e lehe—e tehát tagadni. Vagy harmincnyolc forintot fizettünk érte a főpostán, ami akkoriban borzasztóan nagy pénz volt (kettó hetvenért mérték a tömény féldecijét és tizenkét forintért adtak egy liter „kocsisbort" zenedíjjal együtt a régi Hungáriában). A táviratra nem érkezett válasz. Egyáltalán: senki, semmilyen módon nem reagált lelkes gesztusunkra. Leérettségiztünk. Megtartottuk a hagyományos bankettet, aztán 1950 júniusának egyik napsütéses délelőttjén kiléptünk az ÉLET-be, stílusosan , mondva, elindultunk R . M. útján, ahogy a tablónkon is megfogadtuk, s ahogy máson — nem lévén akkor — nem ls mehettünk volna. 2. A felsőoktatásban ezerkilencszázötven volt a „nagy áttörés" éve. Két osztályban, ötven-egynéhányan érettségiztünk, közülük tán húszat vettek föl „első ugrásra" az orvosegyetemre. Szinte minden osztálytársam folytatta tanulmányait. Alig néhányan nem; őket vagy nem javasolta az ifjúsági szervezet, a DISZ, vagy pedig a felvételi vizsgán érte őket valamilyen malőr. Meglepetések persze itt is akadtak. A szélsőségesség olykor szeszélyes szituációkat szült. Nem engedték például tovább tanulni a vidéki kocsmáros fiát, aki beilleszkedési szándékának számos — hihető — tanújelét adta. Az egyetemről ugyan eltanácsolták, a tanárképző főiskolára viszont azonnyomban felvettek — el is végezte — azt az osztálytársunkat, akinek korábban három pap fivére is disszidált és aki maga is nap mint nap utalt önnön harcos katolicizmusára. (Most derék általános iskolai tanár, népes családdal a Dunántúlon.) Hárman meghaltak. Hárman disszidáltak. Közülük egytől méltatlan magatartás miatt időközben megvonták a magyar állampolgárságot, egy még soha sem volt itthon 56 óta. A harmadik pedig ötévenként mindig pontosan megérkezik Párizsból, hogy újra elmondhassa: „Szia, öreg fiúk, szép volt, 4ó volt. Én most is magyarnak érzem magam. Az is vagyok." Az orvosok közt mindenféle akad: körzeti, intézeti. Osztályvezető — kórházban, tanácsnál —, igazgató-főorvos, kutató. Számbelileg is az orvosok vannak többségben a harmincéves találkozóra eljöttek közt. Sok a mérnök is. Néhányan egyetemen dolgoznák. S akad néhány tanár. 1950-ben érettségizett ötvenegynéhányunk közül egy diáktársunkból lett munkás, a szó nem teljes értelmében, de tulapdonképpen mégis. Egy kulákfiúból, aki kellő mértéktartással vállalta-játszotta annakidején a ..hivatalosan megtűrt ellenség" kor rászorította szerepét, ö prezentálta, amit nap mint nap megcáfolhattunk. Nem volt könnyű szerep. Jól csinálta. Humorérzéknek sem híjával. Kitanulta az autószerelésécet. Volt „állami", lett maszek. Próbálkozott a buszsoförködéssel is. Humorérzéke csak mostanára csappant meg, mikorra révbe ért volna. — Oda az egészség — mondogatja kesernyésen. — Rokkantságiba készülök. Betegeskedik az asszony is. Barátunk sokáig nagy vagány volt, nőben csinost, cselekményben a balhésat kedvelte. Most sétálgatnak kettesben a korzói alkonyatban. Sápadt az asszony, nem néz ki jól, de azért mosolyogni próbál, mikor mondja: — Minden meg van bocsátva... — És mennek tovább a Dugonics tér felé. Egy kopaszodó fiú azéletútmesélésben csak a kezdő mondatig jut el. Aztán elcsuklik a hangja. Pedig a postánál kötött ki. a szállításnál, ahol nem éppen angyalok repdesnek az egyre nagyobb terhekkel küszködő és egyre akadozó, rosszul dotált gépezet felett. Néhányan elváltak. Később újra kezdték. Gvereknevek, évszámok röpködnek a levegőben. A fiúk előtt kár volna titkolózni. Az egyik nagy késéssel érkezett trónörökös például egy párizsi kiránduláson fogant. Egy másik jöttét szavazás előzte meg, mert az ingadozó apukajelöltet a nálánál fiatalabb feleség és a már meglevő két gyerek ígérete-szavazata erősítette meg abban a hitében, hogy gondoskodnak a kicsiről, ha őt netán — közel az ötvenhez — valami baj érné. Egyik tanárunk mondja: — Nagyobbik kislányom külföldre ment férjhez. Hát szóval.. Nem örültem ... Aztán a férje az ő kedvéért megtanult magyarul. Valóságos patrióta lelt belőle. Járatják az Élet és Irodalmat, a Kortársat, a Nagyvilágot, a Magyarországot ... — Részleteket olvas fel a vej leveléből. Szabatos magyarságú mondatok. —Teljesen segítség nélkül írta. Nem engedi, hogy a felesége ilyenkor segítsen neki... Hallgassátok csak: ilyen szavakat használ, ügyvédi munkaközösség... Na, mit szóltok hozzá? 4. M. mondja, miközben majdnem olyan kackiássan áll, mint harmincöt esztendeje: — Aztán hetvenen túl ráébred az ember arra, hogy az élet igazi értéke a nagyapaság... El is mondtam ezt mindjárt egy francia barátomnak. ..Oui. monsieur" bólogatott. ..És eközben meg kellett tanulni újra szeretni a nagymamát is"... V.: — Nemrég töltöttem be a nyolcvanötöt. Emberi számítás szerint már nem lehet sok hátra. De nyugodtan megyek el, ha üt az óra. Talán tévedtem, biztosan tévedtem. De soha nem hazudtam életemben. Senkinek nem okoztam tudatosan kárt. Én mindig segíteni akartam, mindenkinek. Ali. most is szálfaegyenesen a tanári asztalnál. S öklével időnként rádördít az asztallapra. mint annakidején, amikor Petőfit. Aranyt, Adyt magyarázta. Amikor Vörösmartyt idézte: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény"... Zs.: — Nagyon nehéz dolgom volt mindig az életben. Mert munkát, fegyelmet követeltem mindenkitől. Aki pedig ezt követeli, annak... annak bizony... 5. Most az áll föl. aki harminc esztendő után most van itt először. — Irtóztam tőle. Mert mindenki így csinálja ... Mert így illik. Mert így szokták... Sokat töprengtem. Aztán rájöttem: az élet olyan, hogy a közhelyek is hordozhatnak emberséget, a szokvány is őrizhet fontost. — Zavart mozdulattal végigsimítja haját. — Ügy látszik, öregszem... 6. — Emlékszik még. tanár úr? A régi típusú, nyolc osztályos gimnázium első osztályában az első órán a tanár úr arról kezdett el beszélni, hogy aki nem kezdi el most azonnal nagy elánnal tanulni a latint, arra szörnyű kínszenvedések várnak majd — nyolc esztendő múlva — az érettséginél. — Emlékszik még, tanár úr? Nem voltam éppen kiváló latinista. De egyszer kezembe került a századforduló híres tárcaírójának. Tóth Bélának a . Szájrúl szájra" című könyve. Összegyűjtött benne egy csomó latin mondást: is. Köztük ezt. a Vergiliustól idézettet, a szerinte is szinte lefordíthatatlant: Sunt lacrimae rerum. ö így ifnagyarította: az élettelen dolgoknak is vannak könnyeik. Még azt is megjegyeztem akkor, milyen nyelvtani szerkezetű a mondat... Egyszer egy latinórán aztán váratlanul felhangzott: „Sunt lacrimae rerum". Még hallgattak az eminensek, még nem ocsúdtak föl a „jó"-k, mikor én már odavágtam: ..Gemitivus ob.iectivus!" Csak bámult mindenki rám. Mintha csoda történt volna. — Emlékszem. Csakhosv Tóth Béla nem pontos fordítást mellékelt. A genitivus objectivus ugyanis az objektum és a szubjektum viszonyából éppen azt fejezi ki. hogy ... Hogy tehát az élettelen dolgok is fakaszthatnak könnyeket. 7. A másodemeleti osztályterem ablakából akkoriban épp ráláttunk a Széchenyi téri városháza toronyórájára. Lestül; egyre a mutatók lusta járását, csöngetésre várva. A torony időközben mintha hátrébb csúszott volna. S csak homályos folt most az óraszámlap is a lombhasadékok álcája mögött. Sunt lacrimae rerum. I'APP ZOLTÁN Nagy a zsivaj, lárma... B

ömbölteti a szomszéd a rádióját — csak kibírható valahogy. Túráztatja a motort a suttyó legény — kinövi a feltünősködést egyhamar. Cölöpöznek egy utcával odább — csak befejezik egyszer. Fűrészgép süvít, fék nyikorog, sziréna vijjog, rádió röcsög, tele az életünk ezerféle zajjal. Lassan már észre sem vesszük. Egyszer vasárnap, kora reggel, az ásotthalmi erdőben meglestem a csöndet. Parányi volt, csak néhány másodperces, mert aztán belerikkantott az erdőzajok szünetében egy arra járó ember, s mintha tudta volna, hogy nem övé a szentségtörés bűne, traktor fordult be a dűlőútra. Kész, enynyi! — mondaná egy filmes stábban a rendező, s hozzátenné még: majd a végét kivágjuk. Ki hinné el ugyanis, hogy erdőszélen nagy a zsivaj, lárma... * „Tárgy: Ajánlat a munkavédelem fejlesztésének tervezésére. A 47/1979. MT. számú rendelet minden gazdálkodó szervezet számára előírja a munkavédelem fejlesztésének tervezését. Vállalatunk a jelentkező munkavédelmi tervezési feladatok megoldására készséggel felajánlja segítségét, a következő területeken: — zaj- és sugárvédelmi mérések, vizsgálatok, az elkészítés módjának kidolgozása ... Szívesen vállaljuk, hogy megkeresésük alapján a fenti témákra: 1. Műszeres méréseket végzünk 2. Korszerűsítési javaslatot adunk 3. Elkészítjük a szükséges terveket. Amennyiben további információra tartanak igényt..," (Aláírás: á vállalat igazgatója.) * 1978. novemberében a Szakszervezetek Országos Tanácsa az elmúlt 10—15 év munkavédelmi helyzetét tekintette át, s megállapította: az úgynevezett foglalkozási betegségek közül a halláskárosodásé volt a legnagyobb növekedési ütem, a munkahelyi zajszint emelkedése tömegesen ható egészségkárosodáshoz, súlyosabb esetben gyógyíthatatlan nagyothalláshoz vezet. A SZOT megállapításaira alapozva 1979-ben új előírásokat fogalmazott meg a Minisztertanács, új szabványok jelentek meg, melyek 1980. január elsején léptek életbe. A Magyar Népköztársaság MSZ 18152—79. számú szabványa a munkahelyen megengedett zajszintekről: zajos munkahelyen — a halláskárosodás megelőzésére — a dolgozókat érő zaj egyenértékű A-szintje nem haladhatja meg a 85 dB (AI) értéket, továbbá impulzusos zaj esetén nem haladhatja meg a 125 dB (AI) legnagyobb értékét sem. — Kérem, magyarázza meg a szabványban szereplő szakkifejezéseket. — A zaj egyenértékű Aszintjének a 8 órában mért, átlagolt zajszintet tekintjük, a dB a decibel mértékegysége, az AI pedig azt az értékelő szűrőt jelenti, amely a fülhöz hasonlóan viselkedik. Látható: a szabályozásban már vannak eredmények, most már csal; a zajcsökkentésben kellene hasonló lépéseket tenftünl;. * A KSZV szegedi gyárában audiológiai vizsgálati rendszert alakítottak ki, évente egyszer a zajos munkahelyen dolgozókat, három évente mindenkit megvizsgálnak. A felvételre jelentkező munkások szűrése pedig lehetővé teszi azt is. hogv aki korábbi munkahelyén már zajos körülmények között dolgozott, és hallása csökkent, azt a KSZ V-ben már „zajszegény" munkahelyre irányíthassák. Dr. Kiss Ferencné, az audiológiai laboratórium munkatársa: — Nálunk a kollektív szerződésbe is belefoglaltuk a dolgozók egészségvédelmének szorgalmazását. Az üzemen belüli megelőzésben és hallásgondozásban a szegedi OrrFül-Gégeklinika szaktanácsaira és gyakorlati segítségére is támaszkodunk. Zajártalmaknak kitett dolgozóink zajcsökkentő hallásvédőt, vattát, füldugót kapnak, tapasztalataink szerint aki rendszeresen használja a védőeszközöket, öt év alatt sem romlik a hallása. Akik viszont nem szívesen, tehát rendszertelenül élnek a védekezés lehetőségével, azoknak egyéni érzékenységüktől függően évente 5—10—15 decibellel is rosszabbodhat a hallásuk. * Részlet az egészségügy helyzetét felmérő Csongrád megyei népi ellenőrzési vizsgálat jelentéséből (1980. május): „A vizsgált üzemeknél foglalkoztatott 37 ezer 604 munkás közül 5619-en (14,9 százalék) dolgoznak egészségre ártalmas munkakörülmények között ... A tényezők között első helyen áll a zaj (57 százalék), amely az elmúft időszakban azáltal is fokozott jelentőségű, hogv a nehéz fizikai munka gépesítése és a légszennyeződés csökkentése sok helyen fokozott zajexpozíciót idézett elő... Az egyéni védőeszközök alkalmazására, a műszaki zajcsökkentésre tettel; intézkedést a Fémtechnikai Vállalatnál, a Szegedi Házgyárban, az NKFV algyői üzeménél. a Szegedi Ruhagyárban. Fontos szerepe van a dolgozók hallásgondozásának, audiometriás vizsgálatának a KSZV-nél. a HÖDIKÖT-nél, a HÓDGÉP-nél, az Alföldi Porcelángyárban." * A KSZV újszegedi szövőcsarnoka 1973-ban épült. A zajszint 105 decibel. A budapesti műszaki egyetem készítette vizsgálat szerint minden egy decibeles zajcsökkentés egymillió forintba került volna a tervezés időszakában. Van ugyanis olyan szövőgép, amelynek zajszintje 85 decibel, énr> a megengedett. Az újszegedi szövődében 23 ilyen „csöndes", úgynevezett ragadókaros gép van. És 240 régi típusú. — Mi ösztönzi hát a gyárakat arra. hogy a technológia révén csökkentsék a zajt? — Ha két „zajos" gyár egyformán fizet, a munkás oda megy dolgozni, ahol kisebb a zajhatás. , * 1 Zaj, hangzavar, lárma, zsivaj. zörej, ricsaj, dübörgés; erős, átható, fülsértő, harsány; vijjog, sípol, röcsög, csörög — kérem ki-ki folytassa a sort, ami a „hangos" oldal árnyalatait gyűjti össze. S vesse öszsze a „csendes" oldal sokkal kevesebb variációjával: halk, fojtott suttogó, gyenge, néma, szordinós; súg, elhalkul, hallgat... „Aki a zajvédelemmel hivatásszerűen foglalkozik, a szakkönyveken kívül retorikai könyvet is tartson a keze ügyében" — summázta véleményét egv akusztikai kérdésekkel foglalkozó szakember, ö jól tudja ugvanis: a zajártalmak. kellemetlen hanghatások elleni védekezésben a technikán kívül fontos szerephez jut a szó. A szó, a vitatkozó. érvelő, meggyőző, figyelmeztető szó. amely arra int: az ember, ha nem küzd a zajártalmak ellen, merényletet követ el maga ellen. PALFY KATALIN