Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-22 / 118. szám

Csütörtök, 1980. május 22. m* Megállapodás az építőtáborozásról 97 táborban dolgosnak idén a diákok Szerdán az Országházban a KISZ Központi Bizottsága revében Varga László, a KISZ KB titkára, az Állami Ifjúsági Bizottság nevében Barabás János, az ÁIB titkára, valamint Gábor András kohó- és gépipari, Klézl Kóbert közlekedés- és pustafigyl, Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, valamint a •többi érdekelt minisztérium, főhatóság képviselője aláírta az 1980. évi nyári önkéntes ifjúsági építőtáborokra vonatkozó megállapodást. E szerint a KISZ kilencvenhét építőtáborba 57 900 fiatal mozgósítását vállalta —mezőgazdasági, építőipari, útés vasútépítési, illetve egyéb népgazdasági feladatok megoldásának segítésére. A megállapodás szerint az állami szervek, a vállalatok és a gazdaságok gondoskodnak arról, hogy a fiatalok szervezetten, jó körülmények között dolgozzanak, táborozzanak. (MTI) Ifjúsági nap Az MTESZ ifjúsági és koordinációs bizottsága, a KISZ Csongrád megyei bizottsága, valamint a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza holnap, pénteken szovjet—magyar ifjúsági napot, ifjúsági találkozót rendez Szegeden, a Technika Házában. Délután fél 2-kor kiállítás megnyitásával kezdődik a program, 2-kor pedig dr. Benedek Tibor, az ifjúsági és koordinációs bizottság titkára tart elnöki megnyitót. Ezután előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődök a szovjet fiatalság életéről, amit filmvetítés követ. Később szabad klubnapra kerül sor a szovjet fiatalokkal Ujítai fmm is stabilizációnk? Ezzel az összefoglaló címmel fut két darab a szegedi Kisszínházban. A szezon utolsó műsorajánlata, a drámabemutatók végére jutottunk. S minthogy a színház másik két tagozatán, az operáén és operettén sincs több premier, bizonyos szempontból akár lezártnak tekinthetnénk az évadot. S Rozewiczet idézve jelképes sóhajjal fölkérdezhetnénk. vajon meghozta a mi kis. prózánk oly hőn óhajtott, régóta várt stabilizációját? rn A Jó nevű gyárban a szalagmunkán dolgozó fiatalember a szerelés közben beépített alkatrészt kissé bonyolultnak találta, ahhoz képest legalábbis, amit rendeltetése szerint szolgálnia kellett Addig törte a fejét, míg rá nem jött a megoldásra, mely szerint az alkatrész feleannyi elemből, feleannyi idő alatt megépíthető, annál is inkább, mert azt az előző gyártmánytípusból változtatás nélkül vették át az újabbhoz. Leírta hát a megfigyelését, ötletét benyújtotta a főnöknek, s pár hét múlva a havi fizetésének dupláját kapta jutalomként, miután az elgondolása szép summa megtakarítást jelenlett az üzemnek. Szép történet, csak egy baja van: az újító fiatalembernek és munkahelyének vajmi kevés köze van a szocialista iparhoz. A jó nevű gyár ugyanis a Mercedes Művek — tőlünk mindenképpen távol... Ha megéri „odakint" az bjítómozgalmat támogatni, meg kell, hogy érje idehaza is. Jórészt így foglalhatnánk össze annak a minap lezajlott szakmai tanácskozásnak a lényegét, amelyet a Technika Házában rendeztek Szegeden a szövetkezeti iparban végzett újítómunkáról. Üjitómozgalmat akartam írni. de megakadt a tollam, hiszen a szó kissé hamisan csengene ott, ahol akadozó kezdeményezésekről „döcögő mozgolódásról" lehet csupán beszélni. Az ipari szövetkezetekben az elmúlt négy év alatt 18 százalékkal emelkedett a bejelentett újítási javaslatok aránya, s az így létrejött megtakarítás 40 százalékos növekedést mutatott ám a szövetkezeti ipar lehetőségeit tekintve az eredmény még mindig nem kielégítő. Ezt a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság is megállapította. Ugyanez az összefüggés Csongrád megyében pedig enyhén szólva sajnálatos, rosszabb a nem épp dicsért országos átlagnáL A megye 46 ipari szövetkezetében 1976-ban 138 bejelentett. 67 elfogadott és végül mindebből 63 megvalósított javaslatról tudnak. ugyanakkor 1979-ben csupán 80 ötlet került az elbírálók asztalára, s 53 jutott tovább elfogadva címszóval, s ebből 48 valósult meg a gyakorlatban. Az újítások négy éve 2 millió forint megtakarítást eredményeztek, tavaly csak a felét. Az iparjogvédelemmel foglalkozó szakemberek a közelmúltban személyes tapasztalatszerzés keretében felmérték, hol tartunk ma? A 46 ipari szövetkezet közül — állapították meg — csupán 13 van, ahol egyáltalán' lehet beszélni újítómunkatámogatásról. Ez érthető így ls: 33 szövetkezetben lényegében nem veszik komolyan az újítómozgalmat. Pedig illenék. Már csak azért is, mert ez nem Illem és kedv kérdése: a 38/1974-es minisztertanácsi rendeled előírja, s rendelkezik többek közt arról is, hogy ennek legyen szervezett formája. Nem feltétlenül főosztály, osztály, vagy előadók csoportja, de legalább egy felelős irányítója, aki érdemben tudja támogatni, képviselni a jobbat akarók ügyét A nyugdíjas felíró, vagy a mindenre kész szövetkezeti elnök — aki maga lesz majd az elutasítás felett is döntőbíró — nyilvánvalóan nem alkalmas újítási előadónak. Pedig ilyennel is találkoztak a tájékozódó körutat tett szakemberek, mint ahogy olyannal is, hogy sokhelyütt vagy meg sem volt az egyébként kötelező újítási feladatterv, vagy még az irodai (elvileg illetékes műszaki képzettségű) dolgozók sem ismerték, nemhogy a termelőmunkát végzők. tehát azok, akiknek készült, akiktől várták volna az újításokat. Nálunk nem lehet újítani — mondták másutt. Nem, ahol nem is hisznek a munkás alkotóerejében, egyéni ötletreképességében. Sokszor annak képességében, aki a napi nyolc óra után haza, vagy — ez sem titok — fusiműhelybe, barkácsgarázsba, sufniba „ássa magát", s a legkülönbözőbb alkotmányokat varázsolja elő a nemegyszer ócskavastelepen öszszeszedett holmikból. Gondolkozik, s alkot. Mert ott akár saját kedvtelésének megfizethetetlen öröme, akár a — nem mellékes — mellékes a fáradozásának díja — megéri neki. Meg kellene, hogy érje... de ezt már mondtuk, s csupán arra hivatkozunk, hogy azokban a szövetkezetekben. ahol ezzel is törődnek (Április 4. Cipőipari, Szegedi Vas- és Fémipari, Szegedi Építőipari Szövetkezet, Universal Isz) ott az újító-alkotó kedv sem kíván adminisztratív ösztönzőket. Éppen ezért újítási javaslatot nyújtok be a szövetkezeti ipar illetékeseihez: legyen már végre élő újítómozgalom. Ha elhisszük, hogy a technikai fejlődés egyik alappillére — akkor ez lenne most a legsikeresebb újítás. Igriczi Zsigmond Nem hozta, sajnos. Elhúzódóban a korábbról datálható bomlási folyamat. Olyannyira, hogy utóbb adminisztratív lépésekkel siettek föltartóztatni. melyekről szólni nincs 'fölhatalmazásom, az évadzáró társulati ülésen jelentik be. Csupán az ernyedésről: eddig eltávozott vezető művészeket újabbak követitek. bizony szükségesnek látszik pótlásuk után nézni, hovatovább egy Shakespeare-dráma sem osztható ki föltűnő művészi megalkuvások nélkül, ami pediglen hivatásos társulatokra nézve aligha hízelgő. Nem is annyira az itt levő színészekkel lehetünk elégedetlenek, hiszen szerződött utóbb Szegedre néhány tehetséges művész. Hanem a régóta, vagy még mindig hiányzókkal, a hosszabb ideje betöltetlen szerepkörök hiába remélt várományosaival. Amióta objektív nehézségekre nemigen hivatkozhat a próba — vagyis három esztendeje, hogy elkészült a Kisszínház —, azóta (is) feszítő gondja a saját tervezőművészek, fiatalok, a korszerű játék kellékeivel fölszerelkezett színészek és színésznők, a modern Rómeók és Júliák távolmaradása. „A városi pártbizottsággal szoros együttműködésben konkrét feládatokat határoztunk meg a szakmai és szervezési munka javítására — nyilatkozott március elején e hasábokon a városi tanács elnökhelyettese. — Olyan kérdésekről van szó, Annié Hall új film miMi • v Színes, szinkronizált amerikai film. írta: Woody Allén és Marshall Brickman. Fényképezte: Gordon Willis. Zene: Carmen Lorabordo és Isham Jones. Rendezte: Woody Allén. Főbb szereplők: Woody Allén, Diane Keaton, Tony Robcrts. Annié Hall egy csinos, enyhén hibbant, felszínes, csapongó és szétszórt Ifjú hölgy, aki vérbeli amerikai módon akar karriert csinálni, hogy énekesnő lehessen Kaliforniában. Ám hem ő az igazán fontos, pontosabban nem egyedül az: Woody AUen (neve jelen esetben Alvy Singer) a Jolly Joker most is. Woody Allén, ez a kis, szemüveges, vörös hajú Díjkiosztó ünnepség A nemzetközi gyermekév alkalmából taivaly meghirdetett gyerniékfaodailmi pályázat. dijait szerdán. adták át a Móra Könyvkiadó székházában rendezett ünnepségen. Eíliső díjat kapott Ignácz Rózsa — az időközben elhunyt írónő —, -A kóborló kisfiú kaland-. jai" című ifjúsági műve, vadaimint Lázár Ervin „Szegény Dzsoni és Árminka" című meseregénye. Második díjjal jutalmazták Rónaszcigi Miklós „A gemuai fogoly" című történelmi regényét. A harmadik díjjal pedig Varga Katalin „Légy te is Bonca" című meséjét (MTI) gnóm. New York Brooklynnegyedének fia, aki egyszerre ironizál saját zsidóságával és a mai amerikai nagyváros életformájának lélektani következményeivel. S aki éppolyan szétszórt, hebehurgya, tragikomikus kisemberfigura, mint korábbi /— általa írt, rendezett és eljátszott — filmjeibea (fogd a pénzt és fuss! Játszd újra, Sam. A jó nevű senki.) Az Annié Hall egy nagyszerű színész fintora, társával a Broodway-sztár létére egészen kiváló Diane Keatonnal (Annié Hall) együtt. Woody AUen humora sajátságosan amerikai: a szürke, kis show-man lezser, hányaveti, megmosolyogtatóan komolykodó medi tálasa. Hogy mindez — a néhány valóban szellemes mondat ellenére — mégsem hat igazán, s igazán jó filmnek nem nevezhető: látszólag érthetetlen. Hiszen nemcsak a két főszereplő nagyszerű és eredeti, hanem az a sajátos, bár vitatható szellemiség is. amit a karikírozott USA-értelmiség álmélységeiről mutat föl a film. Ám egyrészt a történet idegesítően banális, másrészt a valóban komoly, humorba csomagolt keserű nevetés filozófiája nem elég átgondolt, tisztázott ós differenciált. Igaz, Woody AUen és Diane Keaton — a nyomtatott informéciópletykák szerint — állítólag most az egyszer igazán „önmagukat adják", akkor viszont mi egyebet várhatnánk? A végső- szerelem és tiszta emberi érzések után sóvárgó komikusvallomás hiteltelen a felhőkarcolók tövében: aki ennyire „link", akin a metropoliszneurózis csupán szexuálodüsszeiában fedezhető fel, alci ilyen aranyos-felelőtlenül abszurd figura — az mindent elhitet, teleszá.iú röhögéssel vagy könnyed mosolylyal. csak épp azt nem, ami eredetileg célja lenne. Nevezetesen, hogy szenvedélyt együttérzést, valami valóban komoly emberi tartást sejtsünk meg csetlései-botlásai láttán. Érdemes szót ejteni a magyar szinkronról: Kern András talán iobb, mint maga Woody Allén. Olyan csibészes beleérzéssel, olyan hamisítatlan pesti vagánysággal frissíti fel ezt a hol tragikomikus, hol hisztérikus kis zsidó-kókler figurát hogy az eredeti komikus-színész Hőssé magasztosul magyar hangja révén a filmvásznon. „Sohasem szeretnék olyan klub tagja lenni, amely olyan embereket mint én. felvesz tagjai sorába" — ez Alvy Singer-Woody Allén leiszava a filmben. Hát ami azt illeti: kedves fiú ez a Woody, de abba a klubba, melybe netán őt is felvennék, azért én sem lépnék be. Domonkos László mint a művészi színvonal emelése, műhelymunka, stúdió-előadások, szocialista eszmeiségű hnai magyar dráma, kapcsolat a drámaírókkal, fiatalok felkarolása. dramaturgiai munka, társulatfejlesztés, a látogatottság növelése, tervszerűség." Vagyis minden fontos komponens javításáról szó van. Hiszen hozzátette: „a prózai társulatot jelenleg néhány színész tartja életben. Gyenge a műhelymunkája, kicsiny a vonzereje, mindenképpen változásokra lesz tehát szükség." S hogy nem pusztán a kritika veri félre a harangot évek óta megátalkodottan, az elnökhelyettes véleménye kísértetiesen rezonált a színházigazgatónak napokkal előbb közreadott önkritikus aggályaira: „Hiába játszunk mi magyar darabokat, vannak korszerű rendezői törekvéseink, részsikereink, a helyes követelések szellemében tett erőfeszítéseink még inkább reflektorfénybe emelték fogyatékosságainkat. Mit ér modernnek lenni a drámában. rendezésben, ha nem tudjuk eljátszani. Vágyainkat olyan döcögős, poros gyakorlat igyekszik megvalósítani, melynek fölismerése és fölszámolása csak szívós munkával, soká érhető el. Az apparátus zöme tudniillik nem szükségszerűen dolgozik itt. Véletlenül került a Szegedi Nemzeti Színházhoz, munkája nem művészetcentrikus, főleg önigazolás. alig tudunk mit kezdeni velük." Mit tehetnőnk ehhez? 1*1 mutatókat, kivált ha évfordulós alkalmakhoz varrhatjuk. az árviz centenáriumára darabot rendeltek Fáskándi Gézától, ami el is készült, csak éppen nem jutott színpadra. Persze objektív nehézségek okán. bar változatlanul kérdéses. mi lesz a sorsa). Továbbá: képviseltette magát az évadban a mai szovjet irodalom (Gelman: Éjszakai utazás), századunk nyugati, polgári humanista drámája (Anouilh: Becket vagy Isten becsülete), az obligát vígjáték (Molnár Ferenc: Doktor úr) és terven felül, napjaink érdekes, számunkra még újdonságnak számító drámai törekvéseiből a lengyel és az amerikai színház (Rozewicz: A szemtanúk, avagy A mi kis stabilizációnk, illetve Albee: Mese az állatkertről). Kívülük játszott a próza gyermekdarabot (Schwajda György: Nincs többé iskola), és ha egyetlen bemutató erejéig is, de fölújította-megúiította stúdióját: Kovács Jánostól láttuk G. D orfer—A. Zettel monodrámáját, a Josef hang cs. és kir. hóhért (Nagy Zoltántól viszont nem az ugyancsak megrendelt Széchcnj/i-monodrámát, szegedi írónak, Mocsár Gábornak darabját). Nagyjából tehát a tervezett program ment-megy az idén. mely a társulat akut gyengeségeinek, zilált belső életének figyelembevételével önmagában sere lebecsülendő fegyvertény. Hat kisszínház! bemutató és egy-egv gvermek-. illetve stúdiódarab. A fentiekből több fontos következtetés ered. Leginkább az, hogy esetleges a műhelymunka, koncepciótlan a műsortervezés, társulatgondozás és -fejlesztés. Mert például a műsorpolitika sem lehet pusztán pár értekezlet napirendi pontja. Lexikon segítségével összeállíthat bárki programot, nehezen klkezdhetőt. amit meg is tud védeni. Csak éppen vagy a megfeleld színészek hiányoznak hozzá, vagy mondjuk a közönségnek sincs momentán szüksége rá. Az itt és most elmellőzhetetlen szelekciós szempontjaihoz behatóan kell ismerni a helyi publikum igényeit (vajh mikor szondázták a szegedi közönséget?), a rendelkezésre álló objek-' tív (anyagi, műszaki) és szubjektív (színészek, tervezőművészek) föltételeket, s messze nem utolsósorban a szocialista kultúrpolitika elvárásait. Melyek, ha termé. szetszcűleg nem feltétlenül és mindig a szocialista alkotások bemutatását szorgalmazzák, azt azért igen, hogy a haladó polgári eszmeiségű irodalomból valóban az érték kerüljön színre, illetve a szocializmus eszmei-etikai normáival ellentétes gondolatokat hordozó mű ne kerüljön színre. Ez utóbbival nincs ls baj. A szocialista kultúrpolitika amúgy is érvényt szerez magának, hiszen a színházak műsortervét köztudomásúan ellenőrzik, jóváhagyják, korrigálják. Mégis ez az a mozzanat, ami évek óta fölöslegesen merevítette el a szegcdi próza tervezését; kényelmesebbnek tűnt bevált struktúrákhoz szabni a premierlistát. Gyakorlatilag ilyen skatulyákba bújtatták az idei évadot is. Akad benne klasszikus mű (Calderon.: Az élet álom) és mai magyar szerzőé (Csurka Házmestersiratója — s minthogy e kategóriában szeretjük az ősbeCsakhogy. A publikum nem műsorlapokat néz, hanem eleven előadásokat. S a Kisszínház tényleges közönségstatisztikája, látogatottsági grafikonja a korábbi évekénél mérsékeltebb számban eladott bérletekhez mérve is alatta marad a várakozásnak: a bérlők távolléte megszokott jelenséggé vált, a spontán jegy forgalom pedig elenyésző. Nem egészen érthetetlenül. A szegedi próza régóta rossz passzban van. Híre. szájpropagandája ijesztőbb a valóságosnál is, ezért aztán igazán vonzó színházi élményt — az átlagnézőnek, előzetesen — csak a kolozsváriak és a szolnokiak vendégjátéka ígért. Az a fajta reveláció, megrázó-fölkavaró színházi est. melv önbizalmat adhatna, kilendíthetné mélypontjáról a szegedi prózát. elkerülte az idei évadot is. Mindössze reményt keltő próbálkpzások tanú i lehettünk, mindenekelőtt a Házmestersirató operettsikerével, az Éjszakai utazás kor_ rekt hazai bemutatóján, vagy gondolati tisztázatlanságai ellenére Az élet álomnak előadásain. Nem kevés haszonnal járhat viszont levonni a tanulságokat. Hogy mitől siklott holtvágányra a gyermekdarab, a kasszasiker reményében műsorra tűzött Molnár Ferenc-vígjáték, a DoRtor úr (Molnár is, vígjáték is — igazán nehéz érteni), s miért maradt annyi kiaknázatlan lehetőség a részletei, ben tehetséges momentumokat fölmutató Anouilh dráma-, illetve Rozewicz egyfelvonásosának előadásai, ban. Kovács János a szegedi bemutató után rövidítette, tömörítette az osztrák szerzőpár monodrámáját, mellyel a közelmúltban (s ez gyógyír lehet az egész társulatnak), komoly és érthető szakmai sikert aratott a gyöngyösi országos fesztiválon. * Nikolényi István Í