Délmagyarország, 1980. április (70. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-02 / 78. szám

5 Szerda, 1980. április 2. Színpadi játékok, versek, politikai dalok Folytatódtak a fiatalok művészeti fesztiváljának bemutatói Nagy sikerrel zajlanak az egyetemi és főiskolai kulturális napok, valamint a művészet és ifjúság akció bemutatói. A felsőoktatási Intézmények és a megyék irodalmi színpadai, színjátszó csoportjai, vers- és prózamondói, valamint politikai és társadalmi dalokat előadó együttesei és szólistái négy helyszínen adnak bizonyságot felkészültségükről, tehetségükről. Ma, szerdán befejeződnek a bemutatók és ma rendezik a művészet és ifjúság akciósorozat Csongrád megyei gálaműsorait. A Bzólóhangszeresek, énekesek és kórusok kategóriájában kiemelkedően szerepelt Csongrád megyei fiatalok ma délután 4 órakor a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola Lenin körút 79. szám alatti hangvérsenytermében lépnek föl, a vers- és prózamondók, néptáncosok és népzenészek, valamint a polbeat-esek gáláját ugyanabban az időpontban a DÉLÉP ifjúsági klubjában (Vár utca 1.) rendezik meg. A JATE Auditórium Maximuma és KISZ-klubja az irodalmi színpadok és színjátszó csoportok bemutatóinak két helyszíne. A hétfői és keddi programok után ma öt felsőoktatási intézmény együttese lép fel, köztük a JATE egyetemi színpada, mely Árkosi Árpád Nyilvántartás című produkcióját mutatja be. A művészet és ifjúság bemutatóinak keretében ma a Szabolcs-Szatmár, Heves és Csongrád megyét képviselő együttesek lépnek fel. Színvonalas a vers- és prózamondók bemutatója, a Bartók Béla Művelődési Központban a Műsorválasztásra jellemző, hogy legtöbbjük a 20. századi magyar irodalom kiválóságainak művét tolmácsolja. A szegedi Ifjúsági Házban mutatják be produkcióikat a politikai és társadalmi dalokat előadó együttesek és szólisták. Közéleti kérdéseket fogalmaznak meg vagy neves költők verseit zenésítik. József Attila közöttünk 3. Találkozás Juhász Gyulával Az orvos szemével Gyerntekbeteg-ellátásunk Az utóbbi időben a Délmagyarország hasábjain néhány olyan cikk és panaszos levél jelent meg, mely — egyedi példák alapján — a gyermekorvosi, különösen az ügyeleti ellátás helyzetét kifogásolta. Közéletünket az őszinteség jellemzi, ezért joggal igényelhetjük, hogy az egészségügyi dolgozók munkájáról tárgyilagos képet kapjon a város lakossága, elismerve a munka eredményeit és nyíltan feltárva a fogyatékosságokat Mint a gyermekellátás egyik vezetője kötelességemnek tartom, hogy a szóban forgó kérdésekről a valóságos tények alapján tájékoztassam a közvéleményt. Annál is inkább szükség van erre, mivel a tárgyilagos vélemény hiánya zavart okozhat az orvos és a szülő kapcsolatában, s ez hátrányosan befolyásolhatja a beteg gyermek helyzetét. A gyógyító munka alapvető feltétele az orvos— beteg kapcsolatában rejlik. A gyermekorvoslás sajátossága, hogy az orvos és a beteg közé beékelődik egy harmadik személy, a gyermekért joggal aggódó szülő. Ez az orvos és a beteg kapcsolatát bonyolultabbá, s egyben sebezhetőbbé is teheti. Ugyanis a szülői aggodalom sugallta vélemény, nem mindig találkozik az orvos objektív szakmai megítélésével. Ez olyan konfliktusokat szülhet, ami az orvos iránti bizalom időszakos, vagy tartós elvesztésével jár. Ilyen konfliktushelyzetek gyakoribbak a tömeges megbetegedések idején, amikor az orvos igénybevétele fokozottabb, a szülő pedig érzelmileg lényegesen sebezhetőbb. A gyakorlat azt mutatja, hogy kivételes helyzetektől eltekintve, az orvos— szülő kapcsolat még a nehéz helyzetekben is kiállja a próbát. Továbbra is arra kell törekednünk, hogy ez az egészséges kapcsolat legyen a meghatározó. Ezt elősegítheti minden jószándékú kritika, mely felhívj,a figyelmünket az orvosok magatartásában és munkájában fellelhető hiányosságokra. Ugyanakkor sokat árthatnak az olyan jellegű kritikai észrevételek, melyek a hibák bemutatását szubjektív túlzásokkal motiválják. Ilyennek ítéljük azokat a kritikákat, melyek az ügyeleti munka fogyatékosságait úgy tették szóvá, hogy a kiragadott példákkal igazságtalan általánosításokra adtak lehetőséget. Egyik ilyen példa az 1980. március 26-án megjelent cikk, melyben az ügyeletes orvos jogos elmarasztalásán túl, más orvosok munkája elleni bizalmatlanság is tükröződik. A szocialista egészségügy vívmányait és az orvos iránti nélkülözhetetlen bizalmat gyengítheti a lap 1980. március 12-i megjegyzése: „Isten mentse meg az általános keresetű, a privát rendelés költségeit fedezni nem tudó embert attól, hogy a gyermeke vasárnap vagy szombaton betegedjék meg!" Bárki meggyőződhet arról, hogy a körzeti rendelőkben nem a szülők fizetési jegyzékéről, hanem kizárólag a beteg gyermek állapotáról esik szo. Egyetértek azzal, hogy az orvosi et'ka megsértőit minden esetben szigorúan el kell marasztalni, de jogos elvárásunk, hogy ez konkrét formában történjen, és általánosításokkal ne sértsük meg a becsületes orvosok emberi méltóságát. Véleményem szerint csak akkor adhatunk reális képet Szeged gyermekellátásának valódi helyzetéről, ha a kétségtelenül meglevő hiányosságokat is figyelembe véve vizsgáljuk, hogy ez a közösség milyen munkát végzett el az elmúlt időszakban. A városban harminc gyermekkörzeti állás van. Ebből jelenleg kettő betöltetlen, nyugdíjazás, illetve külföldre távozás miatt. 1980. január 1-től március 28-ig, elsősorban egészségi okokból összesen 226 munkanap esett ki a gyógyításból. Ebből következik, hogy éppen a legnehezebb időszakban hét orvos munkáját vpltunk kénytelenek nélkülözni. A feladatok elvégzése 23 orvosra hárult. Ezek közül három férfi, a többi nő, legtöbbjük családanya. A 23 orvos nem egészen három hónap alatt 87 ezer 299 vizsgálatot végzett el. Ezenkívül ellátták a rájuk bízott bölcsődéket és általános iskolákat, ebben az időben végezték valamennyi óvodában az iskolaérettségi vizsgálatokat is. Ennek a rendkívüli igénybevételnek csak úgy tudtak eleget tenni, hogy a hivatalos rendelési időn túl több mint ezer munkaórát teljesítettek. Megjegyzem, hogy részükről ezért a többletmunkáért az anyagi ellenszolgáltatás igénye fel sem vetődött Munkánk másik lényeges mutatója a csecsemőhalálozás alakulása, ami a világon mindenhol az adott ország, és ezen belül egy szűkebb terület szociálpolitikai, kulturális és egészségügyi helyzetének színvonalát tükrözi. Jelenleg még az 1979. első félévi hivatalos adatok állnak rendelkezésünkre. Ezek alapján Csongrád megye és ezen belül Szeged város erre vonatkozó mutatói messzemenően jobbak az ország valamennyi megyéjének és városainak eredményeitől. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezekkel az eredményekkel — melyek a megye és Szeged város szülészeti és gyermek-egészségügyi dolgozóinak munkáját tükrözi — a világ számos országa büszkélkedhetne. Ezeknek a kiemelkedő eredményeknek ez ideig nem volt városunkban sajtóvisszhangja. Közel három hónapja a tömeges megbetegedések időszakát éljük, ez óriási feladatokat ró a gyermekorvosi hálózatra. Tudatában vagyunk annak, hogy ilyen körülmények között azoknak a formai elvárásoknak, melyekre a szülő joggal tarthatna igényt, nem mindig tudunk eleget tenni, de a betegellátás tartalmi követelményeit teljesítettük. Az elvégzett munkánkhoz képest az egyedi hiányosságok és mulasztások — amelyekkel szemben sohasem leszünk elnézőek — nem meghatározóak akkor sem, ha a közvélemény elsősorban ezekről kap tájékoztatást. Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, ha esetenként viszontagságosabb körülmények között is, de a városban egyetlen gyermek sem maradt megfelelő orvosi ellátás nélkül. Az egészségügyért felelős szervek és vezetők mindent megtesznek azért, hogy a jelenlegi helyzet. lehetőségek szerinti javításával, egyre jobban tehermentesítsék a gyermekükért aggódó szülőket a betegellátás időszakos hiányosságaiból adódó pszichés megterhelések alól. A feladatukat tisztességgel ellátó orvosok őszinte igénye, hogy az orvos—beteg— szülő kapcsolat minél harmonikusabb legyen. Valamenynyien reméljük, hogy ebben a törekvésünkben nem maradunk egyedül, és a sajtó segítségére is számíthatunk. Dr. Pataki Lajos, GyermekkórházRendelőintézet igazgató-főorvosa Az új év is a különbözeti vizsgára való fölkészüléssel kezdődött. 1921. január 31én József Attila letette a különbezeti vizsgát, és másnap, február 1-én vége lett a szénszünetnek, megkezdődött a második félév. Február 20án József Attila így kérkedett nénjének: lm itt egész költő leszek ... Csatolta is a Homály borult az erdőre című versét, amelyet 27-én a tanárelnök, Hencz Antal olvasott föl. Ez lehetett első nyilvános szereplése. A húsvéti szünetet március végén végre Pesten, családja körében tölthette. Áprilisból már több versének kézirata maradt fönn, jelezve, hogy a tanulás mellett egyre többet foglalkoztatja a költészet. Június 29-én volt az évzáró. Ahhoz képest, hogy az első félévet késve kezdte, erejét sokáig lekötötte a különbözeti vizsga, majd utóbb szőke szeretője, a Múzsa csábítgatta el a tanulástól, a költészet egyre több idejét vette igénybe, a jórendű bizonyítvány szép teljesítménynek minősül. A nyomtatott értesítőben pedig már olvashatjuk az első költői sikerek gyümölcséről a híradást: „Költemény pályamunkáért 50 K.: József A. V. és novella pályamunkáért 50 K.: Szél L. VIII. o. t." Nyáron lakásért és ellátásért tanítottam Mezőhegyesen — írta József Attila 1937 tavaszán önéletrajzában (Curriculum vitae). A mezőhegyesi uradalom írnokának, Farkas Bélának Zoltán fiát készítette föl az elemi iskola harmadik osztályának anyagából magánvizsgára. A vizsga augusztus 29-én sikerült is. A házitanító a jól végzett munka tudatával tért vissza szeptemberben az internátusba. Űj, friss erővel, reménnyel fogtam a tanuláshoz — írta szeptember 24-én Jolánnal:. — Mindent kaptam a gimnáziumtól. Könyveket, füzeteket, rajzlapokat, vonalzókat, rajztáblát, körzőt, buzdítást és elismerést. Űj verseiből ötöt mellékelt is: Bírálatot is kérek. Bizonyára Galamb hívhatta föl a figyelmét a Nyugat című folyóiratra, s ő már korábban kérhette az új számok megküldését nénjétől, mert most sürgette: Mi van a Nyugattal? Október 23-án meg így kérkedett: Van egy egész csomó új meg újabb versem, az internátus igazgatója evvel kapcsolatban azt mondta, hogy született nyugatista vagyok. Közülük küldök most egy-kettőt. Az új igazgatónak, Kályánl Ferencnek a minősítése nem egyértelmű dicséretet jelentett; egy kicsit az utánzást is bírálhatta vele. József Attila még nem érezte ezt magához méltatlannak. ' Jolán Ady-kötetet ígérhetett neki, mert előre is köszönte: Nagyon köszönöm Adyt — már adybb vagyok Adynál. December 2-án kérdezte: Hogy tetszettek a verseim? Azóta ötven főre növekedtek. Es — merem bátran állítani — jók, sokkal jobbak és szebbek, mint az előbbiek. Jellemző, hogy Galamb is úgy emlékezett: Attila sohasem azt kérdezte tőle, jó-e a verse, hanem mindig azt: jobb-e az előbbieknél? Van-e haladás benne? Egyedül ez érdekelte. Karácsonyra csakis Adyt kérek! — zárta levelét. Az ünnepeket most Pesten töltötte családja körében, a Lovag utcában. Ahogy a szünet véget ért, 1922. január 8-án tanszer- és cipősegélyt kért a gimnázium Segítő Egyesületétől. Meg is kapta. Szépen szerepelt az önképzőkörben is. Az új tanárelnök, Tettamanti Béla (1884— 1959) rövid ideig németre tanította, de nem az osztályban, hanem az önképzőkörben ismerte meg diákját, és vált melegszívű pártfQgóinak egyikévé. Holott 1955ben szerényen megvallotta, hogy nem ismerte föl benne a jövendő nagy költőt, és verseit súlyosan megbírálgatta, a fiatal diákköltőt Ady-epigonnak bélyegezte. Ennek ellenére József Attila később is ragaszkodó szeretettel fordult Tettamanti felé, amint későbbi kötetdedikációi bizonyítják. A bizonyítványom jobb, mint tavaly volt, de még mindig elég gyenge — nem színjeles. Talán az év végére már az lesz. Hármasom nincs. Görög jó, német és gyorsírás jeles. így számolt be 1922. február 18-án az első félévi bizonyítványáról gyámjának, Makai Ödönnek. Ezekben a napokban, majdnem két év szünet után, Makón vendégeskedett Juhász Gyula. A szegedi költő 1913tól 1917-ig a makói gimnázium tanára volt, s ekkor szövődött meleg barátság közte és az irodalomkedvelő, műpártoló, köztársasági nézeteiről híres-neves ügyvéd, Espersit János (1879—1931) között. Arról az eléggé nem becsülhető hatásról, amelyet a radikális Espersit az akkor még tétova Juhász Gyulára tett, félreérthetetlenül vallott maga a költő az őszirózsás forradalom első napjaiban az Espersitnek írott versében, amelyet „Az első szabad ének" címmel, közölt a Makói Üjság 1918. november 17-i számában. A forradalmak után először 1920. június 5-én járt Juhász Gyula Makón: a Dugonics Társaság fölolvasóestjén „Zrínyi, a költő" címmel tartott szabadelőadást. Most is előadni jött a városba: ezúttal Kiss Józsefről beszélt február 25-én este a Koronaszálló emeleti nagytermében. Minden valószínűség szerint ekkor ismertette meg Espersit János Juhász Gyulát József Attilával. Espersit azt írta 1929-ben, hogy az ő figyelmét Galamb Ödön hívta föl József Attilára: „Van az iskolánkban egy hatodikos diák, aki gyönyörű verseket ír. Kötetbe gyűjtjük az arra érdemes verseket, s Juhász Gyula előszavával kiadjuk." Azt hiszem, ebben az emlékezésben bizonyos visszaható torzítás van. Az nyilvánvaló, hogy ez aligha lehetett 1921ben még, ahogy Espersit írta; inkább 1922 legelején. Azt is kissé korainak ítélem, ahogyan már ekkor a verseskötet kiadásáról tervezgettek volna, s még inkább, hogy Juhász Gyulával akartak előszót írni. Hiszen, mint látjuk majd, az előszó terve csak később, korábbi elképzelések módosulása folytán került elő. Péter László (Folytatjuk.) A kis Mozart: zenében, képekben Integrált áramkörök Az Egyesült Izzó Sajtolóés Szerszámgyárának üzemében megkezdte munkáját az a két darab svájci gyártmányú gyorspréselő berendezés, amely elsősorban, az integrált áramkörök fontos alkatrészeit készíti. Ez a beruházás is segít abban, hogy az integráltáramkör-gyártást 30 százalékkal növelhessék az elmúlt évhez képestNem hétköznapi vállalkozáson szorongott a Kisszínház kapacitását meghaladó nézősereg. A szegedi Tömörkény gimnázium és művészeti szakközépiskola hétfői Mozart-estje ötletes példáját kínálta a mozgósító erejű pedagógiának. Mielőtt a zenészek bemutatták volna Mozart kisoperáját, a Bastien és Bastiennet, a képző- és iparművészeti tagozatosok a színház előcsarnokában rendezték be alkalomra készült kollekciójukat. Hogy mi is történt, pontos kalauzul idézünk az igazgató, dr. Diós József megnyitójából. „Iskolánk minden évben rendszeresen megrendezi képző- és iparművészeti szakközépiskolánk kiállítását, egyrészt, hogy felmérjük, mennyire haladtunk művészeti nevelésünk útján, másrészt, hogy alkalmat adjunk a tehetséges tanulóknak olyan erőpóbára, ahol képességeiket megmutathatják. Ezeken a kiállításokon zeneművészeti szakközépiskolásaink is közreműködnek egykét elkészült darabjukkal. Az idén nagyobb lélegzetű vállalkozásba fogtunk: egy kisopera bemutatásához, amelyhez nemcsak kíséretképpen, hanem tematikailag is hozzákapcsoltuk képzőművészeti kiállításunkat. Növendékeink azt a konkrét feladatot kapták, hogy ehhez a Mozartoperához tervezzenek plakát-, lemezborító- és meghívótervet, szabadon választott megoldásokkal. Ezzel a konkrét feladattal azt a művészeti nevelési célt kívántuk szolgálni, amely a képességek megmutatása mellett az alkotó ember művészeti meglátását, kreatív fantáziáját is sorompóba állítja, azt neveli és gazdagítja. Így született meg ez a kettős összeállítás: operabemutató és képzőmű-. veszeti kiállítás, amelynek látszólagos szokatlansága ellenére úgy érezzük, hogy teljességében az iskola művészeti nevelésének kiemelt célját szolgálja." Mind a tárlat, mind az operabemutató a meglepetés erejével hatott. S minthogy színházban vagyunk, különösen a plakátok ötlet- és fantáziagazdagsága. De remek választás volt a zenészek próbatétele is. A mindössze 12 esztendős zseniális kamasznak, Wolfgang Amadeusnak kisoperája — egy pásztorlányka és csapodár szerelmese évődésének tetszetős ariosókat, kettősöket fölvonultató zsánerjelenete — igazán alkalmas arra, bogy szereplői megmutassák az életkori sajátosságok okán lányoknál előbb jelentkező hangbeli képességeket, meg persze a zenei formálás, a rátermettség, az intelligencia jegyeit. Bátori Éva, ez a második gimnazista kislány, rendkívüli tehetség. Bastiennéje üde, csilingelő, hamvasan tiszta szoprán, a maga nemében (és korában) úgyszólván tökéletes. Föltűnően szép alt a harmadikos Komlósi Ildikóé is (Bastien), aki szintén eséllyel startol a pályán, legföljebb Bátori Éva egészen kivételes adottságai szorították némiképpen árnyékba. Az előadás harmadik figurájának, Colasnak, mostohább lehetőséget juttatott a kis Mozart: a vendég Szilágyi Béla is inkább színészi képességeire hagyatkozott. Aracsi László invenciózus irányításával e'sőrangúan iátszott az iskola növendékeinek kamaraegyüttese. s nem lenne' telies a beszámoló a fölkészítő tanárok nevei nélkül: Bárdi Sándor, Herdál Valéria, dr. Simor Ferencné. N. L