Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-01 / 51. szám
8 Szombat, 1980. március 1. család otthon Farsangi modellek A farsangi rendezvények, bálok, összejövetelek kellemesek, de gondot okoznak a ruházkodás szempontjából. Hiszen, akinek ilyesmire szüksége van. az gyakran jár szórakozni és nem mindig tud több ruhát beszei-eznl erre a célra. Ezért a praktikumot keresve kell és lehet a farsangi ruhákról gondoskodni. Megoldás lehet különbözö típusú szoknya. blúz is. de sokféle kritériumhoz kötött, korhoz, alkathoz és elsősorban pénztárcához. a választás. Rajzainkon három nagyon különböző estélyi ruhát mutatunk be, a fent emlftett szempontokat figyelembe véve. l-es modeR: a 30-as évek divatját visszaidéző, úgynevezett vonalruha, amely ledőzött felsőrésszel, mély dekoltázzsal és a szoknyán raffolt és repülő, szabadon álló redőzéssel gazdagított. A nyak körül végződő felsőrészhez hátul pelerlnszerfl, lebegő rész járul., Ezt a ruhát csak nagyon puhán omló, selyemből, zsorzsettból, esetleg nagyon vékony jerseyből lehet elkészíteni. A színe az összes divatszínekben elképzelhető, mindenki egyéniségéhez alkalmazva. Férfiaknak való A férfiaknak olyan, könynyű, természetes alapanyagú öltözékeket ajánlanak a divatkreátorok, amelyeket reggeltől estig, munkában és társaságban egyaránt viselhetnek. A természetes bőség, a rever hangsúlyozottsága, a széles váll és az egyenes nadrágszár a jellemzők. Az anyagok — bár valójában nagyon puhák és jő minőségűek — durva szövésűnek. rusztikusnak látszanak. A modellek között sok a klasszikus stílusú, amelyeket felold egy-egy nem szabalyos szabásvonal — például a nadrág hajtással összefogott derékbősége. A színekben a barna minden árnyalata divatos, az egészen világos bézstől a sötétbarnáig. De a szürke, mint a másik alapszín is sikerre számíthat. A különböző színek kombinálása, például a kék és a szürke. Igen. elegáns. A kockás és az egyszínű nadrág, mellény, zakó variálása jól öltöztet Viselhetnek a kockás öltönyhöz csíkos és mintás inget, de az egyszínűhez Inkább ugyancsak egyszínű ing a divatajánlat MIT Ígér n nyár a n61 divatban? A szabásvonalak keskeny, testközeli fohnát hangsúlyoznak. A nőiesen lágy sziluett uralkodik. A színekben az élénk, vidám, nyári árnyalatok dlvaiosak. Néha ellenétesen sokszínű az Oszszeállltás.* Az an; agok finomak, természetes hatásúak, matt és fényes változatban egyaránt kedveltek. Az egyszínű anyagoké a vezető szerep. S csak az igen apró. geometrikus mintákat kedveli a nyár divatja. MegNyá rra nőtt a kellékek szerepe az Öltözködésben. a ruházattal egyenrangú szerepet töltenek be. övek, csatok, szalagok, szegözések, zslnördíszck teszik változatossá ruháinkat. Képeinken néhány jellegzetes nyári modellt mutatunk bet 1. Tiszta selyem, tollrajzszerfien finom virágmintás ruha. Szabása féloldalas, felsőrésze mély japánu.i.(a| készült í. Jellegzetes nyárt együttes. A kombinéruha krepdesinből készült, az élénk szinü kiskabátot selyemmel paszpólozták. :t. Délutáni ruha, finoman mintázott tiszta selyombfll. A hosszú sálgallér. a- hosszított, karcsú derék és » bő, lenge szoknya a nőies eleganciát hangsúlyozza. 2-es modell: A kétrészes ruha készülhet azonos anyagbál, vagy két különbözőből. például a felsőrész ezüsttel, arannyal átszőtt jerseyből, a szoknya hozzá vastag selyemből, vagy bársonyból ls. A felső részen kevés gyöngyöt, Gittért hímzésként alkalmazhatunk. Nagyon divatos, ha a derékban vágott felsőrész szélére kis fodorhosszabbítást helyezünk. A szoknya majdnem egyenes, de rejtett rakásokkal bővített. 3-as modell: kétrészes, igen trükkös megoldású, mert lábikra közepéig ér, az első fodor széle, és így ez a kis kabátkával, valamint egy angolosabb selyemblúzzal színházt, vagy társasági öltözék. Ha az alsószoknya aljára a ruha anyagából pliszszé fodrot varrunk, akkoir nagyestélyi ruhaként szolgál. Ez esetben a kabátka alá na evőn kivágott, elegáns, alkalmi blúzt hordhatunk. A kis kabátka a derékban megkötött, masnival záródik, nagyon jellemző a sonkaujj megoldás, amely az alkalmi jelleget hangsúlyozza. Nádor Vera Bécsi keringő: 171 kalória Aki díványon ül és álmodozik, erre a tevékenységre fél óra alatt 13 kalóriát használ fel. Aki azonban díványon ül. és kőt, az félóra alatt. azaz ugyanannyi idő alatt 28 kalóriát ad le. Aki íróasztalnál ül. és írógépen dolgozik, az már 36 kalóriát, és aki fel is áll, és gyalogol (óránként két kilométeres „sebességgel"), az már 51 kalóriát igényeL összeállítottunk egy kis listát a leggyakoribb hétköznapi tevékenységekről és sportgyakorlatokról, és így meg tudjuk mondani önnek, mennyi kalóriát használ fel, ha ezeket végzi 30 perc alatt. „Kis mosás" a mosdókagylóban 57 kalóriába kerül, az edényelmosogatás (kézzel) 76 kalóriába. A burgonya tisztításához 84 kalóriára van szükség, a kerékpározátsh oz (óránként tíz. kilométeres sebességnél) 85 kalóriára. A porszívózás 88 kalóriát „nyel el", a bevásárlás (közben legalább hét kilogramm súlyú táskát kell cipelni) kereken 100 kalóriát. Az ágyazás 102 kalóriát igényel, az autóvezetés (csűcsforgaJmi időben, a városban) 105 kalóriát. A mosott ruha kiteregetése helyett (ami 150 kalória súlyveszteség) inkább bécsi keringőt táncoljunk. az ugyanis 171 kalóriát fogyaszt. Ezenkívül a mellúszást is lehet gyakorolni, amikor is 340 kalóriát ad le a szervezet. í íf* Á ráncokról Az arcbőr korai ránoosodását különböző okok idézhetik elő. Kétségtelenül van erre családi hajlam is, a korai ráncosodásban azonban a fő szerepet a testi és lelki megerőltetés, a szervezet túlzott igénybevétele viszi. gyorsan rombol az egészségtelen életmód, az éjszakázás és a szeszes Italok, meg a nikotin mértéktélen élvezete is. A kozróetika az öregedés látható jeleit igyekszik elleplezni, vagy a" kifejlődést próbálja késleltetni. Erre megvan a lehetőség, hisz számtalanszor látjuk az életben, hogy a nyugodtabb életmód, a dohányzásról való lemondás, vagy a nyaralás után mennyire felfrissül a szervezet, fiatalosabb lesz az arc. A fiatalos külső legfontosabb feltétele az egészség. Az egészséges életmód annyira fontos a fiatalság megőrzésére, hogy röviden ismertetem is a legfontosabb szabályokat. Minden tartósabb betegség nyomai megmutatkoznak az arcon ls, tehát a kigyógyulás. a testi vagy lelki megbetegedésékből az első lépés a ráncok elleni küzdelemben. Az egészséges szervezetet pedig ésszerű életmóddal kell óvni és biztosítani az újabb megbetegedésekkel szemben. A tunya. tétlen életmód a szervezet testi és lelki • ellenállóképességét legyengíti. A végzett napi munka után azonban gondoskodni kell a pihenésről, a kikapcsolódásról. Napi munkánk után legalább egy negyedórát töltsünk teljes pihenéssel. Utána következhet az étkezés, a szórakozás, a házi munka, az olvasás, stb. Ezekben azonban legyünk mértéktartók. Álmatlanságnál kíséreljük meg a kora esti étkezést, nehogy megterhelt gyomorral feküdjünk le. Hideg zuhanyozással. hideg vizes mosdókesztyűvel dörzsöljük alapqsart végig egész testünket mindaddig, míg bőrünk kipirul, kellemesen bizsergő nem lesz. Minél többet tartózkodjunk friss, szabad levegőn. A fiatalos arcbőr megőrzésének jelentős tényezője az ésszerű táplálkozás is. Sohasem lehet eléggé hangsúlyozni a túlzott fogyasztókúrák káros hatását az arcbőrre. Amennyit javít az erőltetett fogyókúra az alakon, legalább annvit ront az arcvonásokon, különösen idősebb korban, amikor a bőr alatti zsírréteg minden tizedmilliméterére szükség van. Ismerünk kozmetikai módszereket a ráncosodás megelőzésére. Tudjuk, hogy a száraz és vízhiányos arcbőr hamarabb ráncosodik, mint a zsíros. Ilyen esetekben már idejekorán kezdjük el a ráncokat megelőző kezeléseket. Gondoskodjunk arcbőrünk kellő zsírozásáról is. A meleg vízzel és szappannal való mosakodást el kell hagynunk, és arcbőrünket esténként lemosókrémmel. olajjal vagy arctejjel tisztítsuk. Reggel csak lágy. hideg vízzel öblítve frissítsük arcbőrünket. Megfelelő zsíros krémek használatával pótoljuk arcbőrünk hiányzó zsiradékát. Hetenként egyszer alkalmazzunk olajos, majonézes vagy paraffinos pakolást, vagy készítsünk gyógyteából hidratáló, nyugtató pakolást (kamilla, mályva). Jönnek a tavaszi, szeles, esős napok, készüljünk fel rá. Megszokott arckrémünkbe tehetünk egy kis kamillás krémet, esténként arcbőrtől függően hideg kamillateás borogatást vagy krémpakolást alkalmazzunk. A kamillateás borogatást úgy készítsük, hogy egy evőkanálnyi kamillateát három dl. forró vízzel leforrázunk, majd teljesen hidegre lehűtve és átszűrve átitatunk vele egy vatta- vagy gézdarabot, és fekvő helyzetben borogatjuk vele arcbőrünket. Borogatás előtt zsíros krémmel kehjük be az arcot. A borogatást, amint a bőrön felmelegedett. Ismét bemártjuk, enyhén kinyomjuk." hogy ne csurogjon, és így váltogatjuk 10 percen keresztül. Az olajos pakolást fekvő helyzetben alkalmazzuk. Étolajjal átitatott géz-, vagy vászondarabkákkal borítsuk be arcunkat, fölé termofort vagy gőzön melegített törülközőket helyezzünk. A megmelegített törülközőket gyakran váltsuk, hogy melegen tartsa a^ olajréteget és elősegítse az olaj beivódását a bőrbe. Ráncok ellen kiváló táplálópakolás a sárgarépa, mely gazdag A -vitamintartalmával újjáéleszti és erősíti a bőrt és megakadályozza a szövetek gyengülését. A narancspakolást úgy készítsük, hogy a gvümölcs külső olajtartalmú részét lereszeljük. a belső részét metóarálhik, és a kettőt öszszekeverjük, kevés hintőporral besűrítjük, hogy könnyen tudjuk felvinni arcunkra. Lemosás után vékonyan krémezzük arcunkat. Tonlzálő, frissítő pakolás, ha zúzott banánt néhány csepp olajjal, citromlével és egy fél tojássárgával kikeverünk és felkenve száradásig arcunkon hagyjuk. A lemosás langyos vízzel történjék, és utána vékonyan krémezzünk. Ha arcbőrünkön piros, viszkető foltokat észlelünk, ne kísérletezzünk házi kezeléssel. forduljunk kozmetikushoz, súlyosabb esetben bőrgyógyászhoz. A ráncos arcbőr otthoni kezelését nagyban megkönnyíti és hatásosabbá térni, ha időnként kozmetikussal kezeltetjük bőrünket Itt szakszerű kézi masszást végeznek, mellyel, élősegítik a bőrtápláló, zsíros krémek belvódását a bőrbe. A •kézi masszázs eredményességét még gépi masszázs alkalmazásával is támogathatják. Ilyenkor a gép rázogató, vibráló mozgása a bőr vérkeringését is élénkíti. Ha azt akarjuk, hogy testünk felszíne egészséges és friss maradjon, úgy kell élnünk, hogy egész szervezetünk sokáig megőrizze fiatalos erejét. Csaba Éva