Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-04 / 53. szám

üeiid, 1980. március 4. 3 Sopronból Ruhák, exportra Negyvenhárommillió forin­tos beruházással teremti meg a külföldről, zömében az NSZK-bol és Hollandiából kapott ujabb megrendelések teljesítésének feltételeit a Soproni Ruhagyár. Az ösz­szeg háromnegyed részét gé­pekre költik. Hazai gyártmá­nyú es külföldi szabó- és varroautomatákat állítanak munkába, s ezekkel évi 400 ezerrel több női és leányka­ruhat tudnak készíteni vál­tozatlan létszám mellett. A nehéz fizikai munka megkönnyítésére több nagy teljesítményű vasalógépet is beszereznek. (MTI) Több lei a nagyüzemekből A Csongrád megyei Takar­mányozási és Állattenyészté­si Felügyelőség tájékoztatása szerint a gazdaságok jól sá­fárkodtak a szarvasmarha­tenyésztés fellendítését szol­gáló állami támogatással, él­tek a különböző kedvezmé­nyekkel. 1979-ben — az ösz­szesítő adatok szerint — nagy előrelépést tettek a tej­hozam növelése terén. A ko­rábban jelentós beruházással megépített szakosított telepe­ken ma már kizárólag szak­képzett állatgondozókat fog­lalkoztatnak. Az elmúlt esztendőben 389 literrel emelkedett tehenen­ként az átlagos tejhozam a megelőző évhez viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy amíg a megye 56 termelőszövetkeze­tében és állami gazdaságá­ban 1978-ban 3 ezer 287 li­ter volt a tej hozam, addig 1979-ben elérte a 3 ezer 676 litert. A tenyésztői színvonal ja­vulása mellett nagyban hoz­zájárult az eredmények el­éréséhez a kongresszusi és a felszabadulási munkaverseny, amelyhez csatlakoztak az ál­lattenyésztésben dolgozó szo- i cialista brigádok. Hat megye és a nép­hadsereg pártértekezlete Á megyei pártbizottság munkabizottságai Ipartól az orvostudományig Vasárnap Bács-Kiskun. Fejér. Hajdú-Bihar. Nógrád, teremthetjük további gyor- j Pest és Veszprém megye, valamint a néphadsereg pártérte- sabb haladásunk feltételeit. | kezlete is befejezte munkáját. A tanácskozások munkájá- A küldöttek egyöntetű bi­tem részt vettek a Központi Bizottság képviselői is. zalmukról biztosították pár­tunk immár több mint' két A kommunisták küldöttei vőjéért érzett-vállalt fele- évtizede kamatozó v helyes ezeken a fórumokon is al- lőséggel vonták meg az el- politikáját, és mind a kotó módon járultak hozzá múlt öt esztendő mérlegét, maguk, mind közösségeik az MSZMP XII. kongresszu- összegezték a XI. kongresz- nevében ennek megerősíté­sanak méltó előkészítéséhez, szus baátrozatai helyi vég- sét kérték a kongresszustól, a további szocialista fejlő- rehajtásának tapasztalatait. Ugyanakkor arra is rám'.i­désünket meghatározó nagy Számba vették közős gyara- tattak, hogy fejlődésünk jelentőségű döntések sokol- podásunk gazdasági, politi- jelenlegi szakaszának szigo­dalúbb. jobb megalapozásá- kai, társadalmi és kulturá- rúbb követelményei igénye­hoz. A pártbizottság beszá- lis eredményeit, és elköte- sebb, jobb, következetesebb moloja es a Központi Bi- lezett segítőkészséggel szól- munkát kívánnak mindenki­zotfsag kongresszusi irány- tak azokról a feladatokról, tői a maga helyén, elvei fölötti vitában szűkebb amelyek mielőbbi megoldá- a pártértekezleteken meg­hazajuk, munkaterületük és sával megszilárdíthatjuk .ed- választották a küldötteket a az egész ország sorsáért; jö- digi vívmányainkat, és meg- XII. kongresszusra. A Csongrád megyei párt­értekezlet altal újjáválasz­tott megyei pártbizottság megválasztotta munkubizott7 sagait is. Az. alabbiakban közöljük a munkabizottsá­gok tagjainak névsorát. PARTÉPlTÉSI BIZOTTSÁG Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság titkára (elnök), Szögi Bcla, a megyei párt­bizottság osztályvezetője (titkár). Tagjai: Berényi Ferenc, az MSZMP Nagy­magocs nagyközségi bizott­saganak titkára, dr. Duró Lajos, a szegedi József At­tila Tudományegyetem tan­székvezető egyetemi docen­se. Hadobas Katalin, a HÓ­DIKÖT munkása. Vásár­hely, Horváth József, a FIM Alföldi Porcelángyára partbiaottsagának titkára, Vásárhely, Judik István olajipari munkás, Szeged, Klimó Lászlóné. a mind­szenti Bőrdíszmű Ipari Szö­vetkezet munkása. Kovács Sándor, az SZMT titkára, Labádi Sándor, az MSZMP Szentes városi Bizottságá­nak első titkára, Molnár Sándor, a Hazafias Népfront megyei Bizottságának titká­ra, Szász .Gergely, a puszta­szeri Hét vezér Tsz mun­kasa, Szctei József, a me­gyei pártbizottság Oktatási Igazgatóságának tanszékve­zető tanára. Szönyi Ferenc nyugdíjas, Makó. dr. Varga Dezső, az MSZMP Makó vá­rosi bizottságának első tit­kára, Vincze Rókus, a Tisza Bútoripari Vállalat fődisz­pécsere, Csongrád. GAZDASAG­ÉS SZÖVETKEZEI ­POLITIKAI BIZOTTSÁG Szabó Sándor, a megyei pártbizottság titkára (elnök), Papdi József, a megyei pártbizottság osztályvezetője i titkár'. Tagjai: Berta Ist­ván, az, MSZMP Szeged vá­lttá Biscttaaganak ütkara, Dobsa Ferencné, a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat makói üzemének munkása, Farkas Kálmán, a Panko­tai Állami Gazdaság műve­zetője, Horváth János, a KISZÖV megyei elnöke, Szeged, Horváth Gyula, a PM Bevételi Igazgatóságá­nak igazgatója, Szeged, dr. Kakuszi László, a Csongrád megyei Népi Ellenőrzési Bi­zottság elnöke, Körösi Lász­ló, a FÜTÖBER csongrádi gyárának igazgatója, Le­hóczki András, a pitvarosi Felszabadulás Tsz elnöke, Lovász Lázár, a MÁV Sze­gedi Igazgatóságának igaz­gatója, dr. Nagy Lajos, a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, dr. Petrik István, a Csongrád megyei Tanács elnökének általános helyettese. Sípos Mihály, a DÉLÉP vezérigazgatója. To­kaji István, a Derekegyházi Állami Gazdaság igazgató­ja. dr. Varga János, a DÉ­GÁZ1 igazgatója, Szeged. AGITÁCIÓS ÉS PROPAGANDA­BIZOTTSÁG Dr. Koncz János, a me­gyei pártbizottság titkára (elnök), dr. Sebe János, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője (titkár). Tagjai: dr. Bánfalvi József, a szege­di Radnóti gimnázium igaz­gatója, dr. Dobóczky Ká­rolyné. az. SZMT titkára, Hézső Ferenc festőművész, a szegedi Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola adjunk­tusa, Juhász Petemé, a Szegedi Ruhagyár szb-tit­kára. dr. Lovász László, a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Molnár Zoltán, a TIT megyei szer­vezetének titkára, dr. Rácz János, a szegedi József At­tila TudomaiiyegycI cm tan­székvezető egyetemi tanára, S/pos Sándor ne. a kövegvi Beke Tsz növénytermesztő­je, Szabó G. László. a Csongrád megyei Tanács el­nökhelyettese, dr. Szarvas Ferenc kórházi főorvos, Szeged, dr. Székely Sándor, az. MSZMP Szeged városi Bizottságának titkára. dr. Szilágyi Júlia. a megyei pártbizottság Oktatási Igaz­igatóságának vezetője, dr. Tamasi Mihály, a Csongi'ád megyei Hírlap főszerkesztő­je, Turcsikné Sáli Mária, a KISZ Csongrád megyei Bi­zottságának titkára. IFJÜSAGI BIZOTTSÁG Gyárfás Mihály, a megyei pártbizottság titkára (elnök), Kamenszky Péter, a megyei pártbizottság politikai mun­katársa (titkár). Tagjai,: Bódi György. a KISZ Csongrád megyei Bizottsá­gának első titkára. Dienes Júlia, a HÖDGÉP munkása, Vásárhely, Kozma Rozália. a Mórahalmi ÁFÉSZ mun­kása, Lovászi József, a KISZ Csongrád megyei Bi­zottsága Oktatási Központ­jának igazgatója. Mari Kál­mán. a Csongrád megyei Tanács V. B. Testnevelési' és Sporthivatalának vezető­je, Molnár Melinda, a Sze­gedi Orvostudományi Egye­tem hallgatója, dr. Müller Józsefné, a Csongrád me­gyei Tanács vb művelődés­ügyi osztályának vezetője. Nagy Gizella, a Szegedi Textilművek munkása. Osztreluczki Márton. a szentesi Árpád Tsz munká­sa. Palásti Erzsébet, a MIR­KÖZ csongrádi üzemének munkása. Pap p István. a szegedi József Attila Tudo­mányegyetem pártbizottsá­gának politikai munkatársa, Polgár Margit, a FÉG ma­kói gyárának munkása, dr. Somogyi Ferenc, az MSZMP szegedi járási bizottságának első titkára, Zeleiné Hor­váth Sára. a Magyar Üttö­rők Szövetsége Csongrád megyei elnökségének elnö­ke. A Béke utcai általános iskola napközis ta- Az Oskola utcai gyermekgyógyászati s/ak­nulóival Almási Károlyné foglalkozik rendelésen dr. Molnár Amália gyógyít Marosi Ildikó a szegedi vasöntöde melegüzemében segéd­munkás Fóris Piroska fonónö a textil­müvekben ' Somogyi Károlyné telvételot A röszkei határállomáson Király Zoltanne pénzügyőr alhadnagy teljesít szolgalatot A szegedi Felszabadulás Tsz üvegházaiban a Béke szocialista brigád tagjai dolgoznak A hétköznapok szinte egyformák, de va­lami mégis megszépíti legtöbbször azokat. A munka, a hivatás, az otthon, a család... A nőn'ek. férfinek egyaránt ez adja az élet értelmét, a boldogságot. De milyen az asz­szonyok. lányok napi huszonnégy órája. Az anyáktól sokszor lehet hallani, jó lenne, ha 48 órából állna egy nap. Mert nem mindig könnyű, s egyszerű helytállni a munkahelyen, s teljesen ellátni a családot. A „kettős" munkamegosztás, a dupla teher még sokszor érezhető, és még mindig töb­bet beszélünk a szocialista csalódról, a nők otthoni munkájának csökkentéséről, mint­sem azt valóban mindennap tapasztaljuk. Ezen a héten lesz március 8.. a nemzetközi nőnap. amikor a lányokat, asszonyokat köszöntjük. Fotóriporterünk ellátogatott olyan munkahelyekre, ahol nők végzik mindennapos hasznos tevékenységüket, • mezőgazdaság tói az orvostudományig, a 'kereskedelemtől az iparig, a pedagógia',ól a sportig.

Next

/
Thumbnails
Contents