Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-21 / 68. szám

6 Péntek, 1980. március 21. 6 Áz év úttörősportolói Nyílt túrák A városi sportfelügyelőség és a Kolacskovszkv SE már­cius 23-án, vasárnap nyílt lakossági gyalogtúrát szer­vez. Asotthalomra. Találko­zás vasárnap a Marx téren, az autóbuszállomás l-es ko­csiállásánál negyed 9 óra­kor. Túravezető: Tóth Gyu­la. A KPVDSZ Vörös Mete­or március 23-án, vasárnap nyílt lakossági gyalogtúrát szervez a füvészkertbe. A résztvevők vasárnap reggel 9 órakor találkoznak a 22-es autóbusz ú.iszegedi végállo­másánál. Túravezető: Ra­konczai Lászlóné. Csütörtökön délelőtt Bu­dapesten, a III. kerületi Üt­törőházban Molnárné Koz­ma Erzsébet, a Magyar Üt­törők Szövetsége Országos Tanácsának titkára átadta az év úttörő-sportolóinak és csapatainak a kitüntetése­ket. A kitüntetést 6—6 lány és fiú és 6 csapat kapta meg. A kitüntetettek: lányok: Fenyősi Ildikó atléta (So­mogy m.), Galbács Judit havasszámok (Nógrád m.), Hervai Edit tornász (Zala m.). Polgár Anna kajakos (Budapest), Szántó Annamá­ria atléta (Heves m.), Zsi­linszky Tünde tornász (Bé­kés m.). Fiúk: Balogh Barnabás atléta (Fejér m.). Fidel László kajakos (Pest m.). Kemény Ákos úszó (Fejér m.). Király Zoltán atléta (Nógrád m.), Kőszegfalvi László birkózó (Vas m.). Mészáros Csaba tornász (Bács-Kiskun m). Csapatok: a Széchenyi ál­talános iskola második kor­csoportos lány A kategóriás négytusa csapata, a nagyka­rácsonyi iskola nagypályás labdarúgó-csapata, a kazinc- ­barcikai 1478. sz. Kun Béla úttörőcsapat A kategóriás leány röplabdacsapata, a nyíregyházi 2. sz. gyakorló általános iskola A kategóri­ás fiú kosárlabdacsapata, a kiskunmajsai általános isko­la B kategóriás leány kézi­labdacsapata, a Vas megyei tájfutó csapat. Ezenkívül az Oktatási Mi­nisztérium különdíját kapta a szegedi 1. sz. gyakorló ál­talános iskola tollaslabda­csapata, az Országos Testne­velési és Sporthivatal kü­löndíját pedig Cziner István nagykarácsonyi labdarúgó­csapat tagja. Háziversenyre szűkült az UEFÁ Kupa A labdarúgó megyei II. osztályban Rangadót nyert a Tápé Európa 12 stadionjában zsúfolt nézőtér előtt jálszól­ták le szerdán a BEK, KEK és az UEFA Kupa visszavá­gó mérkőzéseit a legjobb négy közé jutásért. Újabb „márkás együttesek" számá­ra ért véget a küzdelemsoro­zat, kiesett a korábbi (1967. évi) BEK-győztes Celtic, s az a Barcelona, amely nemcsuk a KEK-védönek számítod, de BEK KEK korabban — 1958. 1P60. 1366 — a mostani UEFA Kupa elődjében háromszor is dia­dalmaskodott. Skócia, Jugoszlávia. az NDK, Svédország, u Szovjet­unió. Csehszlovákia cs Bul­gária veszítette el utolsó képviselőit, igy a kupák haj­rájára már csak 6 ország 12 csapata maradt, az alábbi megoszlás szerint: UEFA Kupa NSZK (5) Hamburg . Anglia (2) Spanyol­ország (2) Hollandia (1) Francia­ország (1) Olaszország (1) Nottingharn Arsenal Real Madrid Valencia Ajax Nantes Juventus Mónchengladbach Bayern München E. Frankfurt Stuttgart * MINDENFELŐL HÜBNER GYŐZELME Bad Lauterbergben (NSZKt csütörtökön a harmadik játszmára került sor az Adorján—Hübner sakkvilág­bajnok-jelölti negyeddöntő píros mérkőzésén. A két döntetlen után Hübner győ­zött a harmadik játszmában, s így 2:l-re vezet. A negye­dik játszmára vasárnap ke­rül sor. POCSAI ÉS LÉVAI NEGYEDIK Az elmúlt hét végén a miskolci városi Sportcsar­nokban rendezték meg az országos felnőtt szabadfogá­sú birkózó-vidékbajnokságot. Pocsai Lajos és Lévai Gábor (mindkettő SZVSE) a negye­dik helyet szerezte meg a 62, illetve a 100 kg-os súly­csoportban. OLIMPIAI SPORTI.OTTÖ Szerdán megtartották a nem­zetközi olimpiai sportlottó hetedik sorsolását, amelyen a következő számokat húz­ták ki: J, 12, 51, 64, 81 SZEOL AK TEKESIKEREK A területi egyéni bajnok­ságon jól szerepeltek a sze­gedi sportolók. A nök Szol­nokon léptek pályára. Egyé­ni I. csoport: 1. Ábrahám M. (SZEOL AK) 841, 2. Tompá­né (SZEOL AK) 825, 3. Sán­ta (SZEOL AK) 799.4.Bakos (Özd)797. 5. Süliné (DELÉP SC) 780, 6. dr. Révész (SZE­OL AK) 775, 7. Sajtosné (DÉLEP SC) 748. II. csoport: 1. Kállainé (Szolnok) 766. 2. Lovasné (Makó) 764, 3. Cza­kó (Szolnok) 759, 4. Kórász (DÉLÉP SC) 745. 5. Szakmá­riné (Szolnok) 737, 6. Ber­náthné (DÉLÉP SC) 730, 7. Oláh (Somoskőújfalu) 729. Páros: Tompáné, Ábrahám M. (SZEOL AK) 795, 2. dr. Révész, Sánta (SZEOL AK)­767, 3. Sajtosné, Kardos (DÉLÉP SC, Szentes) 742, 4. Kántorné, Burjánné (Szol­nok) 737. A férfiak Kecske­méten vetélkedtek. Egyéni: 1. Klakk (Özd) 900 * 2. Sötét (DÉLÉP SC) 891. 3. Zsámbé­kl (DÉLÉP SC) 879, .., 5. Naschltz K. (Szegedi Postás) 866, ... 7. Fekete M. (SZE­OL AK) 860, 8. Tóth Z. (SZEOL AK) 859, ... 11. De­ák I. (DÉLÉP SC) 856. Pá­ros: 1. Tösi, Pummer (Ege:) 900, 2. Sötét, Bernáth (DÉ­LÉP SC) 875, 3. Császár, Klakk (Ózd) 860. 4. Deák I., Doncsik (DÉLÉP SC) 849. A labdarúgó megyei II. osztályban újabb fordulóra került sor. A rangadót Tá­pén játszották, ahol a helyi együttes ellenfele a bajnoki cím megszerzésére aspiráló Székkutas volt. A hazaiak szinte kiütéses győzelmet arattak, s ezzel bebiztosítot­ták vezető helyükei a táblá­zaton. Meglepetéssel szolgál! a Szegedi Postás és a Ferencszállás — mind­két együttes idegenben szerezte meg a két bajnoki pontot. A fábiánsebestyéni közönség jó mérkőzést és öt gólt láthatott. Nagyniágocs—Tisza-Üj KSK 2-0 (1-0). Nagymágocs, 200 néző, vezette: Kubato­vics. A hazai csapat erőtel­jes és gyors játékkal vágott vissza az ősszel elszenvedett vereségért. Földeák—Dcszk 2-0 (1-0). Földeák, 200 néző. vezette: Száraz. Végig a hazai csa­pat irányította a játékot, a tucatnyi gólhelyzetéből azon­ban csak kétszer tudott ered­ményes lenni. A mezőny leg­jobbja a deszkiek kapusa volt. aki több gólnak látszó lövést hárított. Góllövők: Forgó, Rakonczai. Tápé—Szckkutas 5-1 (2-1). Tápé, 250 néző, vezette: Pa­czali. Fordulatos, jó iramú mérkőzésen a gólkülönbség a Székkutasra nézve hízelgő. Sz.cgedi Postás—Szegvár 1-0 (0-0). Szegvár, 300 nézó. vezette: Horváth. A lélekte­lenül játszó szegváriak meg­érdemelten vesztették el a két bajnoki pontot. Ferencszállás—Bordány 2-1 (0-1). Bordány, 200 néző, vezette: Nyerges. A vendé­gek a helyzeteiket jobban kihasználták. Fábiánscbcslycn—Mórit ­haloin 5-0 (2-0). Fábianse­bestyén, 200 néző, vezette: Tóth F. A nagy iramot dik­táló hazai gárda fölényének csak a 30. percig tudott el­lenállni a mórahalmi tizen­egy. Ezután csak a fábiáni csatársoron múlott, hogy milyen eredmény születik. Góllövők: Szeleczkei (3), Fataki, Kiss. Csanád palota—C'san.v te­lek 2-0 (0-0). Csanadpalota, 250 néző, vezette: Laczkó. Jó iramú mérkőzésén a hazaiak biztos győzelmet arattak. Góllövők: Hadobás, Erdélyi A. Tanárképző—Pitvaros 1-fl (0-0). Szeged, 100 néző. ve­zette: Somogyi. A szeren­csésebb csapat győzött. A bajnokság állítsa: Mint a fentiekből is kitű- A szerdai mérkőzések nik. az UEFA Kupa nyugat- megfosztották veret lensegp­német háziversennyé szú- tö1 a Hamburger SV-t és * kült, a másik két kupában Nantes-t. Már csak a KEK­ben található veretlen, meg­viszont 4—4 nemzet adja az pedig kél csapai,. az Arsenal elődöntő mezőnyét. és a Valencia. Közel ezer futó a mezőn 1. Tápé 18 11 4 3 59-22 26 3. Földeák 18 9 6 3 28-11 21 3. Nagymájoes 18 9 8 3 33 18 24 4. Mórahalom 18 7 8 3 47-73 22 5. Tanárképző 18 10 2 6 30-21 22 6. Szckkutas 18 9 2 7 41-31 20 7. Szegvár 18 8 3 7 33-17 19 8. Bordány 18 S 3 7 33-32 13 9. Csanádpal. 18 8 3 7 24-30 11 10. Fáhlánseb. 18 7 3 8 37-29 17 11. Tisza Cj 18 6 4 8 33-33 16 12. Pitvaros 18 4 8 6 26-24 16 13. Sz. Postás 18 6 4 8 22-36 16 14. Csanytrlek 18 6 « 7 19-32 16 15. Ferencszáll. 18 3 4 11 18-38 Ili 16. Deszk 18 - 2 16 17-86 2 Szerdán delelött 788 in­duló részvéteievei rendeztek meg Szegeden a Tanácsköz­társasági Kupa keretein be­lül Csongrád megye közép­fokú iskolai mexei futóbaj­nokságát. ahol kiegyensúlyo­zott mezőnyök indultak el és az élvonalban egy-két ki­vételtől eltekintve igen he­ves küzdelmeket láthattunk. A kiemelkedő képességű at­léták biztosán nyerték ver­senyeiket. Fiúk. 400 m (1061 évfolyam): 1. Zombon (Szegedi Rozsa) 14:20.6, 2. R6U (Szegedi Erdész) 14 :S0.2. 3. Zuboly (Szegedi Bebrits) 10:00 9. Csapat: 1. Szegedi Ved­res 81. 2. Hvh. Kossuth 102. :i. Er­dész 100. 4000 ni (62) : 1. Vecser­nyés (Erdész) 13:26.2. 2. Gaál (Bebrits) 13:34 8. 3. Siölősi (Hvh. C02) 13:49.2. Cs.: 1. Bebrits 47. 2. Vedres 109. 3. Erdész 123. 4009 m (63): 1. Erdei (Csongrádi Batsányi) 13:34.6, 2. .lenei (Sze­gedi 609) 14:23.7 . 3. Csáki (Ved­res) 14:37.3. Cs.: 1. Sz. 600 DSK 56. 2. Sz. Vedres 66. 3. Szegedi Tisza parti 111. 3009 ni (64): 1. Győri (Szegedi Radnóti) 10:19.4, 2.' Vajkó (Sz. 600 DSK) 10:22.7. 3. Bohner (Szegedi Deri) 10:22.8. Cs.: 1. Deri 38. 2. Bebrits 119. 3. H Kossuth 120 . 3000 m (65) : 1. Király (H. 602) 10:50.6 . 2. Bodor (Tisza) 11:03.8. 3. Kukla (Rózsa) 11 :0íl.l. Cs.: 1. Rózsa 75. 2. Sz. 600 DSK 77. 3. Makói József Attila 87. Pontversenyben: t. Szegedi Déri 35. 2. Szegedi Ved­res 33. 3. Szegedi Rozsa 30. 4. Szegedi Bebrits 30. 5. H. Kossuth 28. 6. Szegedi Erdész 27. 7. Sze­gedi 600 DSK 27. Összesen 14 iskola indult el. Leányok. 1500 m (61): 1 Kosa (Csongrádi Batsányi) 5:48.8. 2. sallay (Szegedi Kórösy) «:tK.4. 3. Patkós (Szentesi Horváth M.) 6:32.(I. Cs.: 1. Szentesi Kozg. )S. 2. Szentesi Horváth M. 52 3. Makói Juhasz Gyula 55. löoo m (62): l. Vlsnyei (Sz. Tiszai 5:18.2. 2. Csamangó (Sz. Korösy) 3:33.2. 3. Budai Eva (BebriUi 6:08.4. Cs.: 1. Tisza parti 6; 2. Sz. Radnóti 83. 3. Szentesi Kózg. 91. 1500 m (63): 1. Szopon (Sz. Tisza parti) 5:35.4. 2. Szabó (Sz. Tisza) 5:45.8. 3. Achtzehner (Ma­kói Juhász Gy.) 6:06.2. Cs.: ; Sz. Tisza 22. 2. Makói Juhasz. Gy. 66. 3. Csongrádi Batsányi 93. 1200 m (64) : 1. Tan (sz. Radnóti) 4:40.8. 2 "úszta: ' (Szen­tesi Horváth M.) 4 :47.9 3. Cseh (Sz. Radnóti) 4:51.2. Cs.:*l. Sz. Radnóti 37. 2. Makói Juhasz. Gy. 81. 3. Szentesi Horváth M. 85. 1200 m. (65): 1. Kiss (Hvh. Bethlen) 4:49.8. 2. rmnokos (Szegedi Tisza) 5:01.6. 3. Kiss (Sz. Bebrits) 5:03.0. Cs.: 1. Tisza 35. 2. Makói Juhász Gy. 109. 3. Sz. Körösy 112. Pontversenyben: Makói Juhász Gyula 41, 2. Sze­gedi Tisza porti 40. 3. Szenu-34 Közg. 34. 4. Szegedi Radnot: 5. Szegedi Körösy 20. 6. Sze> ' esi Horváth Mihály 28. összesen 12 iskola Indult cl. Monostori Tibor Közlemény Értesítjük kedves fogyasztóin­kul. hogy 1980. március 24-én. 7-től 15 óráig áramszünet lesz. a Brüsszeli krt. 14. sz.-tól a 31. számig és a Pusztaszeri utca 23-tól a 29. számig. Fogyasztói szíves elnézését kéri a DEMASZ Szeged. Belvárosi-Tiszántúli Ki­rendeltség. x Érdemes eladni a régi típusú, használt fényképezőgépet és helyette KORSZERŰBBET VÁSÁROLNI. Használt cikkek vételével és eladásával foglalkozó boltunk a megyében: 9. sz. Szeged I., Kárász u. 16. Ha 50 db, bármilyen MÁRKA-kupakot összegyűjt és 1981. március l-ig beküldi vagy beviszi azokat a MÁRKA-kupak központba (Budapest, Hegedű u. 9. 1061), sorsjegyet kap, amellyel részt vesz a nyereménysorsoláson. Főnyeremény: Egy Lada személygépkocsi. Sorsolás: 1981. ÁPRILIS 18-ÁN. A MARKA-kupak központ nyitva: hétfőn, szerdán és pénteken. 13-tól 16 óráig. A Szeged és Vidéke Altalános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet 8. sz. kertpresszó. Szeged feliratú, 2. számú bélyegzője elveszett használata érvénytelen. A Gépjárműjavító Isz, Tarjámban, az Olajbányász tér 1. sz. alatt levő autószervizeben. RÖVID IIATARIDORL VALLALJA szEMKLvr.nraocsix kis- és közép' javításait INDUL A JfMM •M&Á'M. Minden 20 Ft értékű háztartási textil hulladók után egy sorsjegy is jár HvmttiwsQwm 204*

Next

/
Thumbnails
Contents