Délmagyarország, 1980. március (70. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-20 / 67. szám

4 8 Csütörtök, 1980. március 20. Tájak, festmények Országos táj képkiállítás nyílt a Phenjani Képtár termeiben. A tárlat szervezői — a Kulturális Minisztérium és a Festőművész Szövetség — több mint 200 művet válogattak ki erre a célra. A művek többségét rizspapirra és selyemre festették, hagyományos koreai stílusban. Természetes festékanyagokkal készültek, amelyeket ásványból és fakéregből állitottak elő, a régi képíró mesterek receptjei szerint. Különösen nagy sikert aratott Cson Jen Guan „Manmulszan sziklái". Kim Oju Bon „ösz Cshilboszanban" és U Jen ír „A Mlghjangszan vízesés" című festménye Mindhárom kompozicló eredeti látásmódról tesz bizonyságot, s a változatos szépségű koreai tájak különleges hangulatát idézi. A tárlatot igen sokan tekintik meg. Az ország különböző vidékeiről érkező látogatók véleménye szerint a kiállítás a hazaszeretetre nevelés kiemelkedő eszköze. (APN) Bélyeggyűjtőknek Április 4-től április 10-ig olvashatók Btilizált ábrázoDunuúj városban rendezik lásokkal meg a 18. Országos Ifjúsági • Béiyegki állítást. A rendez- A csendes-óceáni Marvényre április 3-án jelenik ehall-szigetek, amely ENSZmeg a 3+1,50 Ft névértékű gyámsági terület az EgyeIfjúság '80 bélyeg, mely a KISZ akció keretében a „Tiszta kulturált környezetünkért" mozgalmat népszerűsíti. A kiállítás előzetes propagálására Dunaújváros 1. postahivatal március 1. és április 4. között alkalmi bélyegzőt használ. A rendezvény színhelyén az Uitz-teremben a kiállítás nyltvatartása alatt használnak rajzos alkalmi bélyegzőt. Felszabadulásunk 35. évfordulóján, április 4-én ünnepi hajójárat indul Budapestről Dunaújvárosba. Ezen a hajón különleges hajópostai fedélzeti bélyegzőt használnak. Az alkalmi bélyegzők rajzait és a kiállítási plakátot a Dunaújvárosban élő művész. Pálfalvi János tervezte. • A Szovjetunióban három bélyegből álló sorozatot hoztak forgalomba „Cselekvési program a békéért" felirattal. A bélyegeken e programot népszerűsítő jelszavak sült Államok közigazgatása alatt, önkormányzatot kapott. Ebből az alkalomból 11X16 centiméteres bélyeget adtak ki, melyek a filatélía történetében méretben a legnagyobbak. Méretükre jellemző, hogy egy normál borítékra is alig férnek fel. Bizonyára ezzel kívánják felhívni magukra a gyűjtők figyelmét. ami sikerrel is jár, mert nagy az érdeklődés a bélyegek iránt. Április 3-án a dohányzás elleni küzdelem jegyében, egyben az idei Egészségügyi Világnapot is köszöntve új alkalmi levelezőlapot ad ki a Magyar Posta. A levelezőlap 60 fillér névértékű bélyegképén az Országos Egészségnevelési Intézel, emblémája látható, bal oldalán Tamássi Zoltán dohányzás elleni plakátja alapján készült grafika látható. Az új levelezőlap 100 ezer példányban kerül forgalomba. Deák Endre — Savanya Tamást keressük. — Ne keressék, mert Itt van. Ha végigmennek az egész soron, ebből a névből ennél különbet akkor se találnak. — Nagyon savanya? — Csak annyira, amennyire kell. Édös-savanya. Mit akarnak? — Jó szót. — Vigyázzanak, arra ráfizetnek. — Már erre is? — Mindig jó szót vártam én is, de adó lett belőle. Büntetés. — Egyezzünk meg; szóért szót. — Akkor beljebb ls mehetünk. — Mennyiért adná el • botját? — Nincs az a pénz! Többet ér ez, mint az SZTK, mert erre lehet támaszkodni. De ne is nagyon kívánja, mert ami nekem nagyon jó, magának nagyon rossz is lehet. Nem vagyunk egyformák. — — Virgonc a beszéde. — Pedig nem iskolában tanultam. Egy évben hat napot jártam csak, mindjárt elvitték a tanítót katonának. Akkor még nem számoltuk, hogy az volt az első háború. Sokára jött egy másik tanító, de akkor meg megsántultam. — A szomszédban azt mondták, belement a hideg vízbe, és úgy maradt. — Az orvos csonttébécét mondott. Lovas kocsival jött ki, hej, nagyon ráért akkor. Egy héten volt két betege. Megnézett, kérdezte apámat: Savanya bácsi, hány gyereke van magának? Nyolc. Ha beviszi a kórházba, a hét nem eszik kenyeret, de maga se. - Olyan sentencla volt ez, föllebbeznl nem lehetett. Ügy emlékszem rá, 102 korona lett volna egy napra, egy fias tehénért 220 koronát adtak. Vagy a tehénből volt kevés akkoriban, vagy a kórházat nem nekünk találták ki. Mire négy év elmúlt, úgy meggyógyultam, hogy járni is tudtam. — Láttam, most is dolgozott. — Most már ráérek, megvan a nyugdíj. — Hány éves? — Bottal ugyan, de étléptem a hetvenet — Az éplábú embernek is arra való a nyugdíj, hogy nyugodjon. — Látja, ezt is elfelejtettem megtanulni. Én csak azt tudom, a magunkfajta addig tem. öt már nem büntethették meg, kiszabdták énrám. dolgozik, amíg a munka e4 — Ezt én nem tudhatom, nem kergeti magától. Az emberi élethez hozzá tar— A büntetés? tozik a ház. Jobb élethez a — Apám elkezdte építeni jobb ház. ezt a házat, én meg befejez- _ Xehát most Jobban — Azt még maga se tudja, * , , „ .. , mennyivel jobb világ van _ A faluban kellett vol- most> mint régen Aki do,go_ na építenie? zik, hat nap alatt meg tud — Ha arra várunk, ne- venni egy biciklit Akkor? künk ebben az életben soha Törlesztésre 155 pengőért adnem lett volna emberi haj- ták. Aki elment a géphez, lékünk, keresett hét mázsa rozsot. — Miért nem szólt? A Eladta mázsáját tíz pengőbottal járót mindenki segíti, ért, hét hétig köpte érte a — öcsém, maga ehhez ™rk,át; mégsetudo" nem ért A törvény csak a érte fele b'ctiWít se Aki ezt házat látja, az én botomat me? ne™ nem 15 nem. A törvénynek nin- milyen *6 vilá* van mostcsen szeme. A törvény azt mondja, itt a ház, engedély meg nincsen. — Miért nem kértek? — Mert nem adtak. Itt tilos épiteni. Az utca másik oldalán elkezdték mérni a házhelyeket, aztán azt is megbüntették, aki komolyan vette. Aki el merte hinni, lenne? — Akkor nincsen semmi baj, csak egészség legyen, — Baj, az mindig van. — Nagy? — A legnagyobb. — Mekkora? — Az a baj, hogy nem most vagyok 30 éves. — Mit csinálna^ ha annyi hogy itt tanyaközpont lesz. — Mennyi a büntetés? — Tizenhatezer forint •— A maga pénze? — Rokkantsági járadékként kaptam akkor 450-et minden hónapban. — Nem fellebbezett? — Mentünk mi mindenhová. Én nem tanultam az iskolában, de tudom, vannak bűnök, amik évek múlva elmúlnak. Az a vétek, hogy egy szerencsétlen ember a maga gebeszkedésével házat mer épiteni saját magának, tíz év múlva se évül el. — Mennyit törlesztett? —- Mondom az asszonynak, ezek nincsenek megijedve, akármit mondok nekik. Fölajánlok havi száz forintot a négyszázötvenből. Azt nem mondta senki, hogy nem kell, csak azt mondták, kevés. Kétszázötven kell, de nem lesz baj belőle, ha többet fizetek. — Nem tudom, a háza mennyit ér, de a humora megfizethetetlen. — Minek sírnék? öregségemre mégiscsak jó házban lakom. Lefényképeztek itt egy tanyát egyszer, könyvbe tették: milyen elmaradott helyeken élnek itt az emberek? Engem ne mutogasson senki, vagy ha akar, ezt n házat mutassa. Jött erre valaki egyszer, megkérdezte: erre viz nincsen? Nincs. Kétszer be akart jönni, de nem engedtük. Ha az a vizesség vitte volna el a házamat, segített volna az állam, de megbüntetett, mert magam segítettem magamon. — Aki a törvényt hozta, nem magára gondolt. — Dolgoznék, édes fiam! Rengeteget dolgoznék. Horváth Dezső Párhuzamosan futó autóbuszok A munkásszállítás hétköznapjai Nem ritkaság, sőt mindennapos gyakorlat, hogy négyöt autóbusz fut egymás után egy távolabbi településről és munkásokat, utasokat szállít a nagyobb városokba. Reggel jönnek, délután mennek. Az útvonal: lakás—munkahely—lakás, vagyis háztól házig. Ha minden busz telve volna utasokkal, egy szót sem érdemelne az egész ügy, de nem ez a gyakorlat. Elöl megy a Volán menetrend szerinti járata, utána a vállalatok saját autóbusza, majd a bérautóbuszok, s azokat követi az úgynevezett szerződéses járat, de előfordulhat, hogy a vasúti pálya ugyancsak párhuzamos az országúttal és ott is gurul egy szerelvény. Az indulóés a végállomás azonos. A járműpark kihasználtsága már korántsem jó, olykor egy autóbuszban is elférnének az ötben helyet foglaló emberek. Jogos a kérdés: kinek van erre pénze és energiája? S ezzel el is jutottunk mondandónk lényegéhez, a munkásszállítás jelenlegi helyzetéhez. Valamikor nem érdekelte a munkaadót, hogy miként jut el a dolgozó a gyárba, s az utazás mennyibe kerül. Ma más a helyzet, nem a szabad munkaerő keres elhelyezkedési lehetőséget, fianem fordítva, a vállalatok keresnek munkaerőt, s az sem érdekli őket, milyen messzire kell elmenniük érte, s mennyit kell fizetniük azért, hogy a munkahelyükre, majd lakásukra szállítsák a megszerzett embereket. Elgondolkodtatóak a számok: a megyében körülbelül 25 ezer ember jár lakásától távol eső munkahelyre, közülük közel 15 ezer Szegedre. A bejárók hetven százalékét a vállalatok saját járműveikkel szállítják. Hozzávetőleg 300 vállalati autóbusz fut a megye országútjain. s ezeket kiegészíti még 61 szerződéses- és 30 bérautóbusz. A munkásokat szállító buszok kisebbek, nagyobbak, kényelmesek, és kevésbé azok, a modern panorámás autóbusztól a bódés teherautókig, mindenféCikkűnk visszhangja Legyen a legcsendesebb is! A D. M. március 13.-I szá- lassan el ls szoknak Innen — ma hírül adta, hogy a vá- valahova máshova. Magam pasi tanács vb. megtárgyalta is nem egyszer mérgesen ráa Sómogyi-könyvtár munká- juk néztem, kértem is, hogy ját Magam régi látogatója ne beszélgessenek, ez egy vagyok az „ország legismertebb vidéki könyvtárának", annak olvasótermének, ezért ragadom meg az alkalmat mert szeretnék szóvátenni egy jelenséget, mely egyre jobban kezd eluralkodni. Igen bosszantó is a mi korosztályunk számára, de úgy gondolom, hogy ez nem korosztályprobléma. Modor, magatartás, tapintat kérdés ez, ami a könyvtár olvasótermének látogatottságát is befolyásolja. könylár olvasóterme és vannak sokan akik a csendben tudnak olvasni, de mint a falra hányt borsó, sőt — annál jobban hangoskodtak. Március 5-én is bent ülök a könyvtár olvasótermében, öt óra az idő. Hátam mögött, előttem szórakozó fiatalok, talán azt hiszik, hogy klubba jöttek beszélgetni, nem egy könyvtár olvasótermébe olvasni. Rajuk nézek, rájuk szólok — hiába. Felkeltem és elindultam az aszAz olvasóterem közönsége tálhoz. És most jön a sztori! többnyire fiatalokból áll. A? •falnál üla "felü^eia _ . , . nőnek" panaszkodom, hogy Egyetemisták, főiskolások ta- avi|r egyesek hangos beszé. nulnak itt, ami feltétlen jó de, mire ő így szólt hozzám: és hasznos, hiszen ő értük is „Üljön távolabb tőlük, ahol van az olvasóterem a lehető- nem hallja annyira őket"! ségeivel. Van azonban so- Lehet, hogy még megérem, kukban, és nem csak néme- miszerint az olvasótermekbe lyikben valami hiány. A ta- ^ bevezetik a disco zenét, plnta! A beszélgetéseik, han- akkor azután hova menjünk gos nevetgéléseik állandó kí- m| csendszerető idősebbek sérője az olvasóteremnek. Az olvasni? idősebbek ezért lassan — DB. VERESS SÁNDOR le és -fajta megtalálható. A bódés teherautóikat azonban még ebben az esztendőben ki kell vonni a munkásszállításból. Erre miniszteri rendelet kötelezi a vállalatokat, s helyettük autóbuszokat kell használni. Tagadhatatlan, hogy a munkásszállítás az utóbbi esztendőkben sokat fejlődött, színvonalassá vált, de az is tagadhatatlan, hogy a vállalatoknak milliókat jelent a szállítási költség. A pontos és kulturált szállítás népgazdasági érdek is, hiszen a dolgozóknak időre kell megérkezniük a munkahelyükre, majd munkavégzés után lakóhelyükre, otthonaikba. S hogy milyen körülmények között oldják meg a vállalatok távolabbi településeken lakó dolgozóiknak szállítását, az morális és anyagi szempontból sem közömbös. A nemzetgazdaság mechanizmusában mindenkinek megvan a pontosan körülhatárolt érdeke és szerepe. Az a szerencsés, ha ezek az érdekek úgy hatnak a gyakorlatban, hogy a népgazdaság fő célkitűzéseinek vonalával megegyeznek. Ez esetben már nem lehet közömbös a vállalat és az egyén számára sem, hogy miként használják ki a meglevő járműparkot, mivel ennek költsége közvetve, s közvetlenül is hatást gyakorol a vállalati eredményekre, az árakra és a bérekre. Mivel manapság a vállalat keresi a munkaerőt, ebbul elmondta, hogy ők naponta 500 embert hoznak és visznek, létszámuknak negyven, százalékát, náluk a munkásszállítás minden verziója megtalálható. Hasonló a helyzet a Szegedi Konzervgyárnál. Az építővállalatnál mégis panaszkodnak, a bérautóbuszok rosszak, a „kivénhedt" és lerobbant buszokat adja bérbe a szállítási vállalat, de azok ls nagyok, 50—60 személyesek, holott kedvezőbb volna a kisebb kocsi, a 20— 30 személyes. S nekik eleve ki kell fizetniük a napi 100 kilométeres átlagot, pedig mindössze napi 30—35 kilométert használnak föl, s így az egy főre jutó kilométerköltség jóval húsz forint fölött van. A konzervgyáriak elmondták, hogy az nem is olyan sok, náluk nem ritka, hogy 80 forintba kerül egy dolgozó utazási költsége egyetlen kilométerre. Szinte hihetetlen! A vállalatok eddig a munkásszállítás költségeit különbözően számolták eL Ezután nem lehet variálni, az utazási hozzájárulások a nyereséget terhelik. A konzervgyáriak elmondták, hogy náluk a vonatjegy árának 60 százalékát téritik, míg azok, akik vállalati, vagy bérelt és szerződéses autóbuszokon utaznak a gyárba, azok havi 20 forint névleges összeget fizetnek. Mi lenne a kivezető út? Minden bizonnyal az, ha következik, hogy a kereslet olyan kitűnő autóbuszjáraés a kínálat törvénye szerint neki feltételeket szabnak, igy többek között az utazással kapcsolatos kérdésekben is. Félreértések elkerülése végett megjegyezzük, jiogy nem vitatjuk a korszerű és minden igényt, kényelmet biztosító munkásszállítás jogosságát, ha már az ipartelepítés és fejlesztés ilyen megoldásokra kényszeríti a vállalatokat. Azt azonban szóvá kell tenni, hogy gyakoriak a párhuzamosságok, a járművek kihasználtsága messze elmarad a kívánatostól. Nemrégiben az SZMT közgazdasági osztályának kezdeményezésére tíz nagyvállalat képviselői és a Volán szakemberei áttekintették a munkásszállítás időszerű kérdéseit. s közösen próbáltak valami megoldást keresni, hogy mérséklődlék a meglevő párhuzamosság, javuljon a gazdaságosság. s közben semmi csorbát ne szenvedjen a közös és az egyéni érdek. Végighallgattam a szakembereket. s azt a következtetést vonhattam le eszmecseréjük után, hogy mindenkiben megvan a készség a takarékosabb szállítás megvalósítására, de mégsem olyan egyszerű ez, mint ahogyan első hallásra gondolná az ember. Az igaz, hogy a költségek főszerepet játszanak, s minden vállalat szívesen mérsékelné azokat, sőt a legjobban annak örülnének, ha nem is volna szükségük ilyen megoldásra. A szállítási vállalat érdekei arrafelé hajlanak, hogy utazz>on csak minél több ember, hiszen nekik az jelenti a hasznot. Tehát minden egybevág, jobb szervezéssel, a vállalatok együttműködésével akár milliókat lehetne megtakarítani, s miért fusson száz autóbusz ötven-hatvan helyett Ha Ilyen egyszerű volna a megoldás, már holnap változtatni lehetne. De sajnos nem Ilyen egyszerű és egyértelmű. A megyei tanácsi építőipari szervezet képviselője tok hálóznák be a megye településeit, hogy időben mindenki eljuthatna oda, ahova éppen kedve tartja, tehát a munkahelyére is. A Volán azt ajanlja a munkásszállítást igénylő vállalatoknak, hogy adják el nekik saját autóbuszaikat, s ők precízen megszervezik a szállítást, ha kell több gyárral összehangolják az igényeket, s így mindenki jól jár. A gyárak nem idegenkednek ettől, csak némi fönntartásokkal élnek, s kérdezik: jut-e a hely a menetrend szerinti jaratokon dolgozóiknak, a különjáratok megérkezneke pontosan a munkakezdésre, s elindulnak-e a műszakok befejezése után, betartják-e a dolgozók kéréseit, hogy a lakásaikhoz legközelebbi helyen megáll a busz, s ugyanígy a gyárba menet, elkanyarodik-e a járat a gyárkapu elé, vagy kitessékeli őket a Marx téren; s miként bizonyítja be a közlekedési vállalat, hogy valóban jelentős összeget takarítanak majd meg? Nem könnyű kérdések. S vannak ennél még speciálisabb Igények is. Némely építőipari vállalat építkezésén nincs szociális helyiség, ezért a dolgozóknak munkaruhában kell utazniuk, vagy az áramszolgáltató vállalat egyszer az egyik, másszor a másik településre irányítja a brigádokat. A szállítással foglalkozó szakemberek minden bizonnyal jobban értenek ehhez, mint az újságíró. Ám a kívülállónak is hihető, hogy jobb szervezéssel, a vállalatok kölcsönös együttműködésével jobban ki lehetne használni a munkásszállításban az autóbuszokat, jelentős pénzt, üzemanyagot és munkaerőt megtakarítva. Természetesen csak a Jól összehangolt szállítás hozhat sikert, s úgy javulhat a népgazdasági eredmény, ha közben nem csorbul a vállalati és az egyéni érdek. Gazdagh István