Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-13 / 36. szám
Sierila, 1980. február 13. 5 • • Ülést tartott a Vöröskereszt megyei vezetősége ülést tartott tegnap, kedden a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei vezetősége, dr. Gál György egyetemi tanár, a megyei vezetőség elnökének elnökletével. Dr. Koncz János, az MSZMP megyei bizottságának titkára tájékoztatót tartott az időszerű nemzetközi kérdésekről, és a Vöröskereszt szerepéről. Ezután Hantot Jányp, a Magyar Vöröskereszt főtitkára bejelentelte: dr. Török Juditot, a Vöröskereszt megyei titkárát érdemei elismerése mellett, más fontos munkakörbe való megválasztása miatt fölmentették eddigi beosztásából. Egyúttal javasolta Pádár Lászlónénak, a megyei úttörőelnökség elnökének, a' Vöröskereszt megyei vezetőségi tagjának titkárrá választását. A vezetőség a javaslatot egyhangúan elfogadta, megyei titkárrá választották Pádár Lászlónét, dr. Török Juditot pedig alelnökké. Dr. Koncz János, az MSZMP megyei bizottságának titkára a délelőtti órákban fogadta a pártbizottságon Hantos Jánost, a Magyar Vöröskereszt főtitkárát, s a vöröskeresztes-munka időszerű feladatairól folytattak eszmecserét. A megbeszélésen jelen volt dr. Gál György professzor is. Hz MTESZ elnöksége az irányelvekről A Műszaki és Természet- Ezt követően az MSZMP tudományi Egyesületek Szö- Csongrád megyei bizottsága vétségé Csongrád megyei állásfoglalásáról, s annak az szervezete tegnap délután MTESZ-elnökség és a tudotartottp elnökségi ülé6ét. Az mányos egyesületek munkáülés napirendjén két fő té- Jában történő érvényesítéséma szerepelt, A XII. párt- ről számolt be dr. Erdélyi kongresszus irányelveiről és Ferenc titkár, az MTESZ ezzel összefüggő Az előadásokat számos feladatairól Juratovics Ala- hozzászólással egészítették dúr, a szervezet társelnöke ki az elnökségi ülés részttartott vitaindító előadást, vevői. Nemzetközi hidrológiai tanfolyam A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központban kedden ünnepélyesen megnyitották a XI. nemzetközi hidrológiai továbbképző tanfolyamot, amelyen 13 — elsősorban fejlődő — ország vízügyi szakemberei bővítik ismereteiket. Kovács Györgynek, a nemzetközi hidrológiai program (UIP) magyar nemzeti bizottsága elnökének, a V1TUKI főigazgatójának a nagy síkvidéki vízgyűjtő területek hidrológiai sajátosságairól tartott előadásával kezdte meg munkáját a nemzetközi tanfolyam. A továbbképzésen angol nyelven csaknem 40 magyar és több külföldi akadémikus, egyetemi tanár, tudományos kutató számol be elméleti és gyakorlati foglalkozásokon a vízgazdálkodásban hasznosított legkorszerűbb módszerekről és a legújabb kutatási eredményekről. A továbbképzés célja: a legújabb hidrológiai ismeretek átadáséval segíteni elsősorban a fejlődő országokat, hogy hatékonyabban vehessenek részt a mind inkább növekvő vízszükségletek kielégítése, az emberi környezet szennyeződésének csökkentése és a vízgazdálkodás fejlesztése érdekében kidolgozott világprogramok megvalósításában. (MTI) Deszken megvalósul a tüdőgyógyászati központ A deszki új, 140 ágyas kórházi pavilont várhatóan tavasszal, márciusban átadják. (A létesítményt az elmúlt év végén műszakilag már átvették.) Ezzel a beruházással és gekkel is egyre inkább számolni lehet. Évente a megyében közel 4 ezer olyan ember szorul kórházi ápolásra, aki nem tbc-s, de mégis tüdőbeteg. Nem szüka majdani átszervezéssel az séges tehát hosszasan maegészségügyi szervek megte- gyarázni, hogy a megyei taremtik annak a lehetőségét, nács miért döntött úgy, hogy hogy egy modern, az orvos- az egészségügyi szervek tü- 6zív- és érrendszeri betegek tudomány mai követeimé- dőgyógyészati központot hoz- gyógyítása az egészségügy nyeit kielégítő tudőgyógyá- zanak létre. Deszk alkalmas egyik fő feladata. Csongrád ezati központ létrejöjjön. Ér- erre. A 140 ágyas új patti- megyében eddig nem volt demes ennek az előzményeit Ionnal együtt 270 beteget fofelidézni. gadhat. A fejlesztésekkel a A 70-es években a vuber- tüdőbeteg-ellátásnak megyei kulózis visszaszorítása lehe- szakkórházi szintű feltételetővé tette, hogy a gümőkó- it teremtik meg. Az ilyen ros betegek gyógykezelésére ellátás lényegesen nagyobb itlkalmas intézmények egy műszerezettséget igényel, mintha csak gümőkórosokat kezelnének. A korszerű, drárészét átszervezzék. így Kakasszéken (110 ágyon) mozgásszervi betegekkel, Szegeden (84 ágyon) belgyógyászati esetekkel foglalkozzanak- Makón pedig 120 ágyas osztályt ideg- és elmegyógyászati kezelésre szerveztek át. Kútvölgyön idén január elsején szüntették meg a tüciális tüdőosztály mellett egy kardiológiai rehabilitációs osztály is működik majd. Ez utóbbinak létrehozását szükségessé teszi, hogy rendkívül növekszik a szív- és érrendszeri megbetegedések száma, emelkedik a fiatalabbak veszélyeztetettsége is. A tökéletes a kardiológiai rehabilitáció. Most Deszken erre is lehetőség nyílik. Az új pavilon üzembe helyezése után az intézet feladata a területi járóbetegellátás, a gondozói munka szakmai felügyelete és irányítása is. A megyei tanáes ga gyógyászati eszközöket határozata értelmében a hatékonyan pedig csak ott lehet kihasználni, ahol legalább anpyi hely van, mint Deszken. Az új tüdőgyógyászati központ rendelkezik majd azokkal az eszközökkel, amelyek nélkül a modőgyógyászatot, de a tüdő- ' dern diagnosztika és kezelés betegségek kezelésére Desz- ma már elképzelhetetlen. ken (130 ágyon) és Vásáriig lyen (58 agyon) lehetőség nyílik. A tuberkulózisos megbetegedések előfordulását az eredmények ellenére sem lehet figyelmen kívül hagyni. A nyilvántartott gümőkórosok száma 1960-ban 6 ezer volt, 1978-ban már csak 1900, s így ez a betegség aránya 70 százalékkal csökkent. Jóllehet, a gümőkórosok száma nem emelkedik, azonban továbbra is fontos a megelőzés. ós a tüdőgyógyász szakhálózatnak még több szűrést kell végeznie. A gümőkóros esetek csökkenése ellenére a szakorvosi hálózatnak egyre több a feladata. Ugyanis a gyermek- és időskori légzési betegségek és a tüdőrákosok száma növekszikEgy országos felmérés szerint a 40 éven felüli lakosság tíz százaléka légzési betegségben szenved. Zákányszéken már évek óta folytatnak olyan vizsgálatokat, amelyek eredményei az országos statisztikát megerősítik. Az adatok arra utalnak, hogy az idült tüdőbetegséA központban a több spedeszki intézethez csatolják majd a vásárhelyi és a szegedi tüdőgondozó intézetet. Ez csak akkor lehetséges, ha a deszki intézet már szakmailag is és szervezetileg is teljes. A megyei tüdőgyógyászati hálózat integrációja ekkor lesz igazán eredményes. Népszerűbb a szakirodalom Elkészült a magyar könyv* kiadás múlt évi gyorsmérlege: a kiadók műhelyeiből 8153 könyv több mint 92 millió példányban jutott el az olvasókhoz. Bár némileg kevesebb művet adtak ki, mint 1978-ban, a példányszám szinte megegyezett az ítkkorjval. Míg 1978-ban a megjelent művek 42,7 százaléka volt szakirodalom, addig 1979ben a szakmai ismeretet továbbító kötetekből ennél is több hagyta el a nyomdákat; aránvük 43 százalékra emelkedett. Változatlan mennyiségben részesült a kit dásból a szépirodalom; nagy jából minden tizedik mű hazai vagy külföldi író, illetve költő alkotása volt, példányszám szerint viszont csaknem 18,5 millió kötetet — húsz százalékot tett ki — a szépirodalom. A szakirodalom után az ismeretterjesztő és a tankönyvek következnek a kiadod; művek sorában. 18,8, illetve 15,9 százalékkal. Legtöbb példányban a tankönyvek jelentek meg; a 28 millió 523 ezer kötet az összes példányszám 30,9 százalékaTovább nőtt — 4,2 százalékról 4,6 százalékra «• az ifjúsági és a gyermekkönyvek részesedése. A legfiatalabb olvasókhoz szóló kötetek meglehetősen nagy — 11, g millió fölötti — Példányszámban készültek. Az 1978. évjvel csaknem azonos számban és példányban hagyták el a nyomdákat a tudományos müvek! részesedésük a művekből 10,6, a példányszámból pedig 1,1 százglék. Érdekes képet mutat a Szépirodalmi művek részletesebb statisztikája, összesen 414 magyar szerző alkotását jelentették még, mintegy 8,3 millió példányban. Kulturális politikánknak megfelelően nagy figyeunet fordítottak a kiadók a hazat kortárs irodalomra; nagyjából kétszer annyi mű jelent meg mai szerzők tollából, mint a klasszikusoktól. illetve a már nem élőktől. Tavaly 337 külföldi szerző alkotásit gondozták a kiadók, s e könyvek több mint 10 millió példányban hagyták el a nyomdákat. (MTI) Kiállítási napló Grafikusok válogatottja A tizediik miskolci orszá- Vele vallja és teljesíti ki: lapjait láthatjuk, melyeknek gos grafikai biennálé alkal- „Rendszert kell alkotnom, sajátja a narratív előadásmából — az elmúlt év őszérv különben más rendszere igáz mód, a rendteremtő szándék — kiállítást rendeztek az ed- le, / Nem okoskodni é* ha- és a vonal humorának kidigi kilenc nagydíjas művész sonlitani fogok, az én dol- aknázáxa. Lenkey Zoltán alkotásaiból E jubileumi gom a teremtési" Széteső, jci- gondolatokat, érzelmeket és tárlat anyaga eljutott Sze- .Iáit vonalai mögött új, képi hangulatokat rögzít jórészt gedre, s most a Móra Fe- valóság, művészi rend s?ü- színes lapjain, A száguldó renc Múzeum Horváth Mi- letik. Magába ötvözte és ki- vonal és a falttóra kapesolahály utcai Képtárának két sugározta a XX. századi tait, izgalmát, feleselését ketermében látható. Kilenc művész minden tragikumát resi, Rékassy Csaba az egyik művész reprezentálja a és bölcsességét, félelmét és legősibb sokszorosító tevhkortárs magyar grafika intését, a romantikából ki- nikát műveli, példátlan két évtizedes fejlődésé- növő szürrealizmusa egy mesterségbeli felkészültségnek, útjának nyomvonalát, összetett filozófia, egy tolá- gel. Rézmetszetein egy új Hincz Gyula volt az 19(Jl-es lis világkép közvetítésére lett Dürer-i világ tárul elénk első biennálé nagydíjasa, őt alkalmas. Feledy Gyula is kristálytiszta rajzosságban, követte Kondor Béla, majd őt vallja — sok más társa- Kissé hűvö6 szépsége, tarFeledy Gyula, Csohány Kál- val egyetemben — mesteré- tózkodó előadásmódja objekmán, Pásztor Gábor, Würtz nek. Az Énekek énekéhez liv megítélésre késztet benÁdám, Lenkey Zoltán, Ré- készített színes rézkarcai- nőnket is. Somogyi. Győző kassy Csaba és Somogyi ban harmonikus egységet tu- 6zitanyoma'ai lépnek ki az Győző, s a tizeclik biennálé dott teremteni szövegfolt, eddigi hagyományosabb granagydíjasa Banga Ferenc. klasszikusan tiszta vonal és fikai világból. Az első és szembetűnő jel- színes felületjáték körött új yyjj pusztán a miskolci legzetessége a tárlatnak az érzelmekkel- tudta gszdagí- graf;kaj biennálé nagydijalllusztráció műfajának, a réz- tani, férfi és nő bonyolult sainak iapjaj nyomán szekarc technikájának és Kon- kapcsolatát. Csohány Kál- retne megítélni a magyar dor Béla iskolateremtő vilá- mán a népművészet forma- graftkát az elmúlt hét évgánalt meghatározó jelentő- kincséből merítve teremtet- tized fejlődését, kicsit egysége, szerepe. De nézzük te meg a vonal karakterére oidalú képhez 'jutna. K'idesorjában. Hinez Gyula szinte építő grafikai munkásságát, raine számára, hogy rendegyidős a századdal, sokszí- Pásztor Gábor törtenelmi kívüli felkészültségű, szinte nű, gazdag művészetének leckéket ad föl a litográfia azonos színvonalú művécsak egyik — de minden- eszközeivel. Rutát tónusai, ezek élnek itt, de világuk képpen jelentós — vonulata tragikus hangneme azonban mégis sokban hasonlít egygrafikax tevékenysége, il- nem elkeseredésből táplál- máshoz, nem is beszélve ar. lusztrációe munkája. Sokfele kőzik, hanem a múlt tanul- ról, hogy műfajilag sem épmufajban, sokféle eszköz- ságaibó! mai veszélyeinkre pen változatosak. A korzel es sokféle stílusban dol- figyelmeztet. Würtz Adóm társ magyar grafika ennél gozott termékeny pályáján, egyjk legbravúrossbb tech- sokkal gazdagabb, tártaim! s talan nem is a grar«aban nikaja mövé6ZÜnkr 01yan lndíWatá«ait tekintve cppdóbbat méitis a E'szfm" f^t' if™** „ ügy, mint eljarásait, kifeooDoat. mégis a DeKet szun- tud helyezkedni az illuszt- , ' . „ .. , _ bolizálo könnyed, kalligrafi- rálandó mű világába, t>n Jez6 gőzeit nezve. Ezer. a kus lapjain és József Attila gazdagítani is tudja azt sze- képen némileg változtatnak verseihez készített illusztrá- mélyisógének jegyeivel. A a legutóbbi biennálé nagyShakespeare díjasának, Banga Ferenctapasztalata, kulturált világ- Szentivánélyí álom című nek irómkus-kócos firkalátása. A tragikusan rövid művéhez készített virtuóz lapjak életű Kondor Béla a felszabadulás utáni legnagyobb hgtású művészegyénisegunKMunkássága William Blake költészetével, szimbólumteremtő tehetségével rpkqn. A februári Kincskereső „A költészetnek nem szabad vigyáznia, hogy a világ technikai arzenálja miként alakul, mert fontosabb feladata van: az ember belső világának mérőműszere, vagy. ha kell, építőeszköze. A költészet a gyerek körül félelmesen változó világon nem tud még módosítani sem. De feladata, hogy a belső világ ne kényelmessé, har,em alkalmassá váljon• a küiső világ átéléséhez, megértéséhez és megváltoztatóHagyománya már a Kincskeresőnek, hogy februári számában a szokásánál több a humor, a játék, a vidámság. A farsang örömeihez igyekszik kapcsolódni a lep sajátos eszközelvei: a vers. és prózairodalom humorban, groteszk elemekben, szatirikus vonásokban bővelkedő válogatásával. Énhez választják az illusztrátort, ak) most a kiváló karikaturista ós grafikus, DalIqs Jenő, Az illusztrációk sóhoz" — mondja a vele mellé mulatságos rajzokon készített interjúban a fiatal magyar költészet egvlk reprezentáns képviselője, Veress Miklós• A látogatást és tartalmas beszélgetést a költő Cirkusz című müvének néhány részlete egészíti ki. fejti ki véleményét Kincs a könyv cím alatt. Örkény István egyperces novelláinak néhány darabja, a tavalyi RóÉóíi Humor fesztivál csúfolódó történetcinek válogatása, Kádár Péter a matekgondokat megoldani látszó elbeszélése. Jacques Pévert, Rózsa Endre versei kapcsolódnak ehhez a szándékhoz. Olvashatjuk még a lapszámban Lubomír Feldek, PjOlr Vegin, Pinczésu Judit és Simái Mihály verseit, Sarkady Mária, Gáldonyi Béla és Rónaszegi Miklós prózai munkáit. Versének közlésével búcsúzik a Kincskereső a gyerekversek egyik nemrég elhunyt kiváló mesterétől. Tamkó Sirató Károlytól. Folytatódik Móser Zoltán népzenei sorozata, mégis, merkedhetünk Varaa Domokos Tisztelt család-om, »od, -ja című könyvével, ós megtudhatjuk, hogy valóban hasadnak-e a szavak? Utánpótláskeret Fiatal amatőr képzőmű- hány lehetséges lépcsóf*. vészek alkotásai láthatók a ka (Ungvári Judit, Korognál November 7, Művelődési János), fölfedezhető a rendHázban. <5k voltak az el- teremtési szándék (Halas.;® múlt év nyarán Márté- Katalin), az organikus forlyen a XIV. országos kép- mák izgalmainak megforzőművészeti tábor haliga- málása. (Tóthné Rosta Pirostói. Most elhozták Szegedre ka. Kurcsícs László, Pécsi úiabb munkáikat, melyek Erika) és az illusztráció részint a máriólyi élménye- (Soós Károly). ket dolgozták föl, részint az Külön szólni kell az elsőott tanultakból táplálkoz- díjas Sebestyén Sándor kisrwk, plasztikáiról és érmeiről, örvendetes, hogy a Már- melyek — ugyan még visetélyra erkezó fiatalok mind hk a példaképek ihlető hatóbb ösztönzést kapnak a lásait —. úőek, frissek, kedsokirányú és sokszínű tevé- vesek és biztonsággal megkenységre. Ebből követke- formáltak. Második díjjal zik, hogy gazdagodik a mű- jutalmazták Szabó Noémi faji skála, s a festmenyek, népi ihletésű butejláit, har. pasztellek, rajzok, plakátok madik díjas lett a toiirajzo. mellett megjelent a batik, kat készítő Kurcsics László a zománckép, a kerámia. S Az idén nyáron tizenötödik ez is figyelemre méltó, hogy alkalommal gyűlnek össze a hagyományos alföldi rea- a mártélyi holt Tisza partlista kifejezésmód (S2abé Jün a fiatalok, és az eddigi József, Varga János, Nagy óborok Ukrií' Kiderül, hogv Aancs Szalal Pál JK, ÍM aii utánpótlaskeretböl kik Ágnes, Szalay Pál stb.) mei- ]ettek válogatottak. lett megjelenik az átírás néz Tandi Lajos