Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-26 / 47. szám
Keüd, 1980. február 26. 7 Karambol Személygépkocsijával A Roosevelt tér felől a Híd utca felé tartott vasárnap, a liéső esti órákban a 32 éves Oláh János, jugoszláv állampolgár. A Hfd utca kereszteződésébe a jelzőlámpa villogó sárga fényére hajtott. be, úgy, hogy nem vette figyelembe az Elsőbbségadás kötelező!-jelzőtábla utasítását Emiatt összeütközött egy, a Széchenyi tér felől a lúd felé haladó személygépkocsival. A balesetben Oláh János u.tasa, Koza István, Jugoszláv állampolgár sérült meg, könnyebben. A két autóban körülbelül 20 ezer forint értékű anyagi kár keletkezett Újabb balesetek vasúti átjáróknál A múlt heti Szentes—Szegvár közötti baleset után most újabb két olyan esemény történt Csongrád megyében, amikor közút—vasút találkozásánál nem győződtek meg járművezetők a érkezéséről. Vasárnap délután, 17 óra 5 perckor a Szentes—Fábiánsebestyén közötti vasútvonalon Váczi Jánosné 27 éves szentesi (Kasza utca 2 'A) lakos személygépkocsival körültekintés nélkül a sínekre tolatott, ahol egy odaérkező Tradikó hidegindítóval -40 foknál is biztos a gyújtás! CSAK NÉGYÜTEMÜ GÉPKOCSIKHOZ. ÁRA: 647 FORINT. Kapható a ^KERAVILI^^ szaküzleteiben: Budapest VII.. Thököly út 2.. Budapest VI., Lenin körút 99.. Budapest XX.. Helsinki út vidékre utánvétellel szállít: Budapest VI., Liszt Ferenc tér 2. 1061. személyvonat elgázolta. A gépkocsivezető a helyszínen meghalt, két utasa pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett. Szeged és Algyő között az vonat egyik vasút—közút kereszteződésben a hétfő reggeli sűrű ködben történt baleset Major József szegedi (II. kerület. Külterület 45.) lakos a helyi . Felszabadulás Tsz pótkocsis vontatóját vezette, feltehetően a traktor erős hansjától nem hallotta, hogy az algyői Tisza-híd irányából vonat közeledik. Azt hitte, szabad az útja, elindult az erőséppel, és a mozdonynak ütközött. A traktor felborult, a közúti jármős+erelvériy szétszakadt, a traktoros szerencsére csak könnyebben sérült meg. Felszereléssel rendelkező tímármestert keresünk Szeged és" Vidéke ÁFÉSZ élelmiszer-gazdasági főosztály. Szeged, Szt. István tér 3. Földrengés Recsk környékén Vasárnap éjjel 0 óra 33 perckor az MTA plszkéstetői és budapesti földrengésjelző állomásainak szeizmográfjai Magyarország területén keletkezett kisebb földrengést regisztráltak. A rengés epicentruma Budapesttől mintegy 100 kilométerre. Recsk környékén volt. Nagysága a Richter-skála szerint 3,1-es erősségű, a Mercalli-skála szerint az előzetes becslés alapján az epicentrumban 4—5 fok volt A rengést Recsk környékén több községben érezték, káresetről nem érkezett jelentés. (MTI) 1330. FEBRUÁR 26., KEDD - NÉVNAP: GÉZA A Nap kel 08 óra 32 perckor, és nyugszik 17 óra 23 perckor. A Hold kel 13 óra 15 perckor, és nyugszik «3 ora 50 perckor. VIZA LI.AS A Tlszk vízállása Szegednél hétfőn plusz 153 centiméter (apadó) Petőfitelepen, a Dárda utcai terményesnél MINDEN VASÁRNAP 9-TOL U ORAIG TÖRÖK MIHÁLY fogadóórát tart Szeged és Vidéke Arasz ADÁSVÉTEL KcLveaukre* rekamié kéé főtanai és sportáocní elTarján 510/A Irat. 1 sz. X niitorok vétele ás eltdá. sa, darabonként U. Tele. zt u. S. X Jo álkapettHut levő, 5611rs Zelor és egy 56-es MTZ. bl'le*i|úw,óy. kb( Siklrál ela^j. LiífbriijbiSI. Parene. Mérahslom. VI kor. M. szám. X £555: Porti!, •• 'tóAnól 125 0.5 (.'kunéra* eladók. Loro smal út 112. Dé'e'.őut 8 óráig. X Mi vxkvír, 40b-se, remdi -m Déliül, eladó. AlFVfl. I. Mun&isirálló. x Telki 1300 felújítóit illa rőtben, müaeakt virága rl-iül, olcsón eladd. — laüi várasrém 1I6/B I. 3. Illés. X 11 iromcves ahorto 100 L, k 'egártalsst ülepciban c Kló. Srd.: erényi Pál, Ei Voiiya, GeJ-O-nya 51. Bú-Ős úton, 151. kmrói. z Mnreedee Behz/250 típus.t, 1970-es év)iratú, leli te, megkimélt i! jepott« r'.sdó. Jánoshalma, t abad M. tár 50. Dr. Mhkre. * olaex rotálót, kassával e'xóó. MearteUnthetO: < i.Mnbs* délután és vslimsp. Vereecra utca Írásai vessek betiltásra n m nostól és rállatoitt Pocóoe fla-tés é6 tur ifcavééiaéB. „MeeeayeB'liac lg 978" Joas&re a Sa.'tsMiázka. a Nírycves, 1600-as P. PIÁT vonOhoroggial, oso. Súgta rtóral eladd. Sneecd, Gábor Áron u. 77., r-ész mp. x Cdesssában garázst vennék ..Kéezpóne 8314" JM Igére a Hirdetőbe. * -link Ployd., Kitt Zeppe lin-lemanaket keresek lúegvéwíre. piantnőt bérelnék. Pelaóváros 314/A yii. ao. HAT 830-es váltó és* vil'tfrsTktejfcwlf, íényiraArOk, Illések eUMlt. ÉrckAlód. ht: 18 órától 18-ig. — 15«é ss Ladára gyári, tU külsők eladák. 5400 Ke. kunhalae, Árpád u. 3. Dr. Seép. Tel: 11-267. Jé állapotban tovö, a ss. Baéguk, kétéves müszsltl vijrirAval, érvényéé, eladó. Ró.ake, RéJbica n. 14. Ki. Nagy, kerek ebédiJőaretatt vennék. „Régi 8299" ]t"lg«re a Rlrdótake. Vegyes intáUótrágya eladó, 130 máma vagy réhmrményra carréllieéő. — Paprika u. 21. Ilfei, 1300-ág ZllrtuU <a v-rer 'toMtoéet- ims: Érd.: Ruaré, Vttést ót 25. Ml 36. 412 es McSTkvlos e'adó. Dcimr.esák, Dózsa György u. 10. örriónh Jámoe. IV u, War.lrutg Tounet eladó. Esd reg. Magyar u. 63. Érd.: hétköznap 4-tól 7 óráig. Cl ranurtrémü Wartburg, brtegrég inlett eladó, megiekiDiihetO. HoUló u. 2. Figyelem! szuper O'.ym. Pia televízió, príma ál. lapotbán, 2800 Ft. átalánydíjáé garanciával eledé. írd.: aHástor, min. daninvp. elszeged. Gyapjas Pál tl. 4. Kraookai. Olajkályba eCadii. Párizst krt. 26. Busáéi, esie Ot óhsjkor. FIAT 600-as, tle motorhibával eladó. Kigrr.cévee. Oak késvpénz. tr. őrködné: Tóth Láaaió, OmgeO, Pf : íeo. Hársai métere* tOtevelü pálma eladd. Brd.: du.. Vásárhely, Oyörgy a. 7. Te'afon: 13-367. Japán zv-obsnámológép, csíkos cserge eladó. — Nagy. Bercvóno-l u. 8/A. 163x13 SR, alig haeraaáit, 2 díb eladó, tárcsával, 16 órától. Bolyai u. 16. Plres fehér, mély bába. kocsi ée Zuiasl kévJkótOgép eladó. PelsOváros 139/B I. 3. Piros, NDK, panorámás, mély babakocit, megkimóH állapotban eladó. Érd.: Tarján 111/C 1/6. fc'itb M 7—8 óráig. Délelőtt 8—10 óráig. Caerzy M. 27 Ili i Trabant, frjee mfl szakival eladó. Székely sor 13 yrűeklOCtnl: 16 óra trtán. F.ladé ülő ryertneááODcsl Igény—nak. Papp Oyuláné. Szeged. Petdli telep. Pápai Utca 72. Ilálóezobabótor elragadható áron eladó. Tarján, • .ssamos n. 5/B. 323. Vn. 28. Haekrányágy, «H áfynrnnülartée •aekrény, TT terepaeKal, fetezere léssel. Simson 8 50 B motorkerékpár igényesnek eladó. Érd.: Vfcdáss u. f/A IV. 8 Bste 6 órátói. 26—2T-én. PL modern UlógasnátOra 7500 Ft-ért eCadó. Caeorele. B«m u. 1. ráncéitőkés zongora adó. Széchenyi tér II em. 4. Négyszemélyes és kéitseemüyee rekamié olcsón éC. aló. Limán krt. 66. I em. htlvce Ciéga Upued tllók 'alt kertnek megvételre. Ses/al László, Feleovárog 113/B fsat. 3. Etádé kótszemélyee rekamié, toto'.okkal, Kékekkel. Maros tl. 11. m. 12. Orion Ds.iai televízióhoz való aCkalréezek. háztáji, 2,kerekű kccsl 2 de 253 l-es. 2 db 100 literes olagcválordó. olajpumpa, marmockann* eladó. ALSÓ Tlsea part 10. Haj tatásra, kttBctesre alkatowis tűzdelt aáíátaés karslábpalántk eladó. OJseegad, TánádS u 1/B. OTt-s, fehér, 1200-gs Zs) guil elédú. Érd.: ezge 5 órától. Dr. Bsigeit, stéged, Bóitort u. 50. ALBÉRLET Küleft bejára*ú konyha kiadó. Hangos u. 5 Leinformálható, értelmiségi háza. párnák szoba-konyha albérletbe kiadó. „Pé.ötlielepen 8386" Jeajére á Hirdetőbé. x Házasságkötés elolt álló, fiatal, dlpk>máa pár ösJéomt ortcs aiWile'.ét Inras, kehé.öleg főbérlő nó'JtiU, ár uVTjeki léméi. ..Máiclus 1 lói 8394" lu.lutm a Illr.irtóbc, Kiséye4mekes, sioűd család búionozaittein a'öérletl szobáé keres, konyha- ás fUivMfc.-db-. liauzr.ila-itial. ..Mópogyeetlnfc 12 911" Jeligére a Sajtóháza, x Egyszemélyes, öeszkomfartoe szoba nó rémére kiadó. Süliért sugónlt 45/B vnx, 23. 5—7 áráig. lakás Két szoba, ó&srkoufortos, loggiáé, tarjául, szöveté kc-p'l ic'káa kp. + OTPátvállalást ail eladó. — „Azonnal beköltözhető — 13 015" Jeligére a öaútóházba. Szegedi Igényre, belvárosl, 71 m'-re, 2 szoba, összkomfortba lakáeotnat caailádá házra cserélném. ..Kall 13 032" Jeligére a Bnijtótoáeba. z Két és fél szobás, erkélyre, tanácsi lakásom elozerdjném magánházra. Lehat OTT ls, vagy veszek hársé. Mlmton megoldás érdekei. Szegve. CfeoDgriffl sugárút 126. ép. vll. 38. x Eladnám 3 szobié, nem panel, OTP-laká-zom. Érdeklődni: esténként. Újszeged, Odesszai körűt 16/D fötasztnt 4. Másfél szobás, 42 ov'-er OTP-órökükis eladó, kp. + OTP. Megtekinthető: rebe 6 óra után, Andraj Záu szánna, Szeged-TarJán 307. C m/13. Kis utcai szobám, külön konyhával. Jóreávtartissal sooseréieni. Rohonei u. 7. flgiabő. Elcserélem 2 oealédnak meaféréló. ujaaegcstt, komfort nélkUll, kerten magánházaim másfél szobáé, öMokomíortoe, tanócsá lakásra. ,.Tavasét csere 8283" Jeligére a Hl relét dbé. Tarjául, VIH. emeleti, másfél szobás, 48 m' re, twr.éost lalkásctnaé másfeles. főezőfUlkésre vagy egy süoba östó-rafertosr» vsgy tomfortoera taeré'em. ,.Ráfizetést kérek 8276" jetegére a Hlrdxóbc. Elesorélnéa budapre.: brívároef, tanácrl, főbér. lett. egy szoba, kcxnfortcs lakásom. Szeg-d vagy hömtvéftén egy szobáért. „Sürgős . 8602" Jeligére a Hfrretöbe. Elcserélném felró vérem. 1 é 3-éa, XV. estalau. fóbérleU lakásom kwrtes makáiwháaért Mérávárre elónvhen. „Tavaete c-ere 13 983" jeligén a SajtóFöútrcusl meTaté levő, 3 szebás magánházamét másfél srobás, tanácsi Irkáéra cserélem. ..KUlörbözebeé kémek 8378" Jeligére a Hirdetőbe. 8,5 scobáe, belvárosi ÖssvkomfCirlot cserélek klaebhre, másféltől hi remszobí.vg. ,,Belvárosi rá 1I3 971" jeligére • Sajtóházba. Odesszai, nrgyautk emelett. 2 szobás, loggiás, snlvetkeveii lo&is cjieó. ..Eléstpémz 12 953" JeL vígéra'b SÚtőházbi'.- 4 Kettőtzáznyolcvausssr kp. + OTP.áéváUaJássat 1,3 3tKki.4. • STÖTOCtasaa; Itt' kas eladó. Március — 12 9SS" Jelgére a Sajtóházba, Kft szoba, hallos, erkélyes OTP-lulbáét cserék nSk k'eebbro, térítésnél ,, Elmelet nem számít — 13 987" Jeligére a Seütóházba. INGATLAN Dattyastelcpen 150 niégysrfgdl építést telei eladó. Irámyár: 95 ezer forint. Érd.: Szeged. Murányi u. 4/B fSBÍ. 3. 5 órától. X Az E;> ős Ut meXett elanó 4CÚ négyszögöl gyümölcsös. Érd.: ftv.üv, Szatymotá Z. kerület 67. * Sándorfalván, Ró.ca utoa 37. Mérné. 447 négyszögöl hétvégi kert, szőlő, gyümőlreöxrel bei«>pttv», eladó, írd.: SáadorfaJvs. Árpad u. 30. Gugénovtos-tiainya. x Sándorfalván, Rózsa utóiban, építést lehetőséggel, müUMól kb. 30 méterre, snölő-gytlmb-csas eladó. azerarámosIkoliTtra van. Víz, vülany megokiha'.é. ímeklödtu: hétkónnwp 8—le, szombaton 8—12 óráig, 13.606 telefocscámon vagy délután 18. órától, Krreszrtö'Aée u. 14/B L 5. Felsóvárot 234/B. X Hétvégi kert, 300 négy. .'ingó; eladó. Bak tó mögött. ÉrceKlídhl: szambkt déhrtón, veeírrep Oélelölé. Tnrjin 317. ép. Ifi/14. X Gyálmréten házáie'y e! adó.*-,;9ttrgös 8385" Jeltgére a Hirdetőbe. x fcJstegr.Ji, 2 szobás. OTP-öröklakás, garéztsal eiado. Fizetéekedvezméoóyel. Odereznl krt. 1S/C 1U 13. írd.: szombat-vasárnap egész pap vagy du. 6 órától. x Rágvér) telepen 440 mf kertinek, lDgait'lein eladó. „Stlrgös 8391" Jeligére a Hirdetőbe. KHzombor, Polmer Kaimán u. 66. sí ház sür. gösen eadó. tíjsiegeden, leényes helyen közmüvééi lett teltet, eaeélcg bűd árra siJcattuio liKátlant vásárolnék. — ..Autnegjelöléfooi la 992" Jeligére á Sajtóházba. HÁZASSÁG *f etjei ah egyedül éló, 60 é7es, nyugdíj w nő hozzá IUÓ intet,Igene férfi Lgteretségét krreel. ,,ba„ zásig céljából. ,.Komoly 8169" Jeligére a Hlrdetőbe. X Ftillakortéssethre értő társat kereeek, akt gépkocsival rendelkezik. — Vix. villany van. ÉnJ.i KLikundoroaama, Faragó dűlő 10. x Parkcttnc. iszoUsl, -takfcűDást azonnal váltatok, közű ötnek lg. Telefen 1 17-936. X Megbízható nöt keresek, három órai házi mmv kára. „Sürgős 13 9ő2" JeMgéra a Bsjtóháztn. x Ksxmetikal kczelérek méhészeti termékekkel, száraz. zsírra, pattanásos, májfoltos arcbőrök eee lén. T/>fonbaJol»rj:es; .17-673,' GoMI kozmetika. STécheryl tar 7. * Hnsronc-t évre, 175 cim Iffugns, hsnra. é'.válü, károe svon vet ló lyektól mer .vs férfi rr.-gpmerfcctfnie órzólml'cg tgéoyee, koraóy gcírzdoükodaíiU nővel, haiávság céljából. Fényképes leveleikre válnozoiok. „Igaz scíwel — 12 98S" Jeligére a Sajtóházba. Intelligens, HegyernUlyoeotit, Jó mcgjelorósü, 57 éves, elvált férfi hasonló adottéágű özvegy vaey alvilt nó tnmer?itségét ker-i, Lázaizság oé'.Jábó!. „Boressltk cgymánt 12 944" Jetisére a Sajtóházba. Megismerkednék év közö-üi, 168 cm-nél rem magasabb, barna Hóval, házasság Céljából, pozícionált férfi. ..Caalk Te hiányzol 13 011" JeL tgóre a Sanóbázbi. Negyvenhárom évre, egy. •szerit , dolgozó asszony nvegkanerieGiió Józ-vn életű férfival, háza-ég céljából „Roees egyedül — 13 037" Jeligét* a BajtiAh á?(tfa. Elvált férfi, házasság oé Íjából keres flltgrán. bttaü'Jbrte rvöt, 40 évééig. „Kajasfcláta 13 (90" Jeligére a Sajtótiáhba. Gyélarétan 250 D-ól be építhető te'.Jk, ma'teókepttkétel elw.tó. Érdeklőd, nt: mindennap 17 órától. B-ítide Peremmé, Komsncmol u. 3/B. Eladó nzgythétetfl magánház Tápén. Jószág, mrtásri Is alká'cnas, sür. gócan. Érd.: Budai N. A. u. 34. Szegedtől 28 km-re tanya, Jó állapotban, gazdasági épületekkel, gs. rámpát, rzép környezetben 1 hold -HMM;, helyszínre vitt építőanyagokkal, 3Ő000 ruént. sürgőren ertdó. Válterokat: „Kp. re kiücaatadáa — 12 974" jeligére a Sajtó 38 éves, 165 cm megaé, jó nvegjalenéeü, órettcégiz*t,t fiatalember, táraacég hiányában erűtetn keresi csinos, rendre láry vagy elvált aescoiny usmeoetsé. gót, h inassá g cékjából. Egy gysrmf* neiTw slksdály. Lakás van. Fényképes levelck:.t „Tarrasz — 8030" Jeligére várok a Hirdetőbí. Egyedül éW, ötvénöt éves, Jóesu élatü. nem dohány zó férfi, háramág Oéűiá. ból megl-merlccdire elvált vagy öxvegyaassmnya:, ukánck otti.onából hiányaik a megértő férj. ,.Bol:dog t-avaaf 8293" jcUgere á Hirdetőbe. EGYÉB Irha, velUr és Börruhá zat tisztítása, festére ég javltáaa. Mónus, Brürz erei! krt. 19. T. Biológiából érevteéglre. felvételire elökáreltóst vállalok. „Orvosnő 8376" jeligére a mrde.n'ihe. z Sz«16, gyUmőlczösikert eraikzzerű metezéééé, 1U. müve'jérnat yáClalom. — „Szeged hözeléten 8884" ' - a Hirrieiöba x Takarítónőt. heti egy napra felvarek. Szeged, fanln krt. M. I. emelet, bal. Orvos. Gyesen lev6 anyuka. 3 évei kortól gyermek felügyeletét vállalja. „Reg. g'l 8 órától du. 18—17 óráig 12 913" Jeligére a Sajtóházba. Vasipari szakmákból Jártas szxkmunkás, jogoEÍtvácmyal, elfog', altoagot b-.res. ..Kéé rr.Ovrek — 8387" jellaóre a Hirdető be. SZÁZHARMINC ÉVE született Máitgold Lajos (18Ö01918) történész és bibliográfus. Főleg az egyetemes történeteimmel foglalkozott Részt vett a Paillas Nagy Lexikon, valamint a Révai Nagy Lexikon munkálataiban. MOZIK Fáklyái Karrier (színes szőrlet, hAromncgyed 3. negyed 6 ée tél 8 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10 órakór: Karrier (színes szovjet), délután negyed 4. tét 6 és háromnegyed 8 óraikor: Élve vagy halva (Színes magyar történelmi kBtandfiim). Szabadság: A kétbalkezes és az örömlány (színes m. b. amerikai westernoaródia, 14 éven felülieknek, m. helyárrol. fél l, háromnegyed t és 8 óraikor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Dugonics tér 1. sz. '13/53). este I órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a be-lesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. sz. Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. sebészeti ügyeletet ls a II. sz. Sebészeti Klinika tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Ma U órától 19 óráiig a Lenin krt 20 szám alatti Köriét) gyermekorvosi rendelőben, 19 órától 24 óráig • Gyermekklinika ambulanciáján. 0 óra és reggel S óra között a Gyermekklinikái (Korányi fasor 18.) és a Várost Gyermekkórházban füjszeged Odesszái krt. 37) történik a sürgős eseteit órvoíl ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 arától reggel 7 óráig munkaszüneti napokon reggel J órától este 19 óráig a felnőtt la. kosság részér* Szeged, Hunyadi János tgt. 1. sz. alatt Telefon: 10.100. ALLATORVOSl ÜGYELET Március Mg ceté 8 órától reggel 6 óráig elsősegély éa nchézellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület Gyálarét. Kiskundorozsma területén: dr. Slkovanyect János állatorvos. Lakása: Szeged, Közép fasor 2. Telefon: 18-817. II. kerület. Algyő, Tápé területén: dr. Bíró János állatorvos. Lakása: HóbiArt basa u. 17/A. Telefőn nincs. Kübekháza. Szöreg. Tisza sziget, Üjszentiván területén: dr. Kis Albert állatorvos. Lakása: .újszeged, Közép fasor 21. Telefon: 18-sea. Az állatorvos kiszállításáról a hivő fél köteles gondoskodni. mm 10.45! Napóleon és a szerelem — 2. (ism.) 11.38: Lehet egy kérdéssel több? (ism.) CMÜ^S ALLANDO MŰSORSZÁMOK KOSSUTH: (hétköznap)] 6.257.59: Jó reggeltl (közben: 4.43 és 6.43: Szót kérek! 5.20: Tudósítói jelentések 5.40: Falurádió. 6.30 és 7.20: Reklám. 7.19: Körzeti Időjárás. 7.30 Reggelt párbeszéd) - 8.05: Műsorismertetés, utána: A mai nap kulturális programjából (vasárnap f.48-kor). - 12.00 Déli Krónika (utána hétfőtől péntekig: Kl nyer ma?) 18.15 Hol volt tiol nem volt 18 30 Esti Magazin. PETŐFI: (hétköznap) 4.98-7.091 Reggelt zenés műsor (közbeni 5.55 és 8.33: Torna. 6.45! Könyvajánlat 7.25- Körzeti Időjárásjelentés) - 10.00: Torna - 13.451 Idölárás- és vlzálláslelentéí. HlREK. IDOJARASJELFJVTES! KOSSUTH: 4 30-tól J.«Mg félóránként maid 8 10. 12. 18. 17, 18.30. 22 24 (szombaton éjjel 1kor IS) Vasárnap: 6. majd 8-tól ugvanaz mint hétköznap. PETŐFI: 4.30-tól 8.30-1g félóránként. majd 10,30-tól 20.3(Mg kétóránként, ezután 23 és 24. Vasárnap: 8 10 30. 14.30. majd ugyanaz, mint hétköznap. 3. MŰSOR: 8 1L 13. 19. 23.90. Lskósomoa géplrá*t viltolok. „MegblOháitó 8363" Wigóre * Hl rtetőbe. Idős wamóljaíriek regi. (ima kanre nraráaáiáx. Dói, fiaitaii hómopár. Díj. menrtirecn, mcgbírlhaitő. — Bánéar Bertán, Deák F. u. 20., s'Mrrer.' Oíppel htmean.i tanítok. „Villanytép 8107" j<dhtére m Hlntotóbe. (rtwttcra Kfttves Meg(jeoveíőímct, ho»y tető tartipairt tevékenycéownet.. Gépi htmzra (rts«Uó), élő1'vem ás iparrá! bővíteti. tom. MetrendeJésokkc: Mlvretedjc-iuk fUkereimj. Saimu S'lndorné kOMparos. Goeu; tl. 2. Takarítást vállalok. — „Pootős 8292" JeJtgőre a Hirdetőbe. Kardvlrágbaszma, boric térié, bíbor-bordó, ró zíéwin, f*hér. tüzplroc. 4 n/dh. Megrendelhető: postán, Utánvéttel, 10 db cn alul nem szalutok Jóó Sándor, Aor.. Toldi U. 0. 2941. X HftclirasókéBt kérettek 004—éC8-ig (oJlrtllén tcmiőbiíl mércére teeaiot Am-aybCBBcrzóet a hresfrés szerint vállaiom. Sregéd. telefon: 12-454. NrnxóUat öcvezyaeeeenv vaiirycír, Balvárocben 16 bérleté, öscckonifcrtos le tesom Van. Kere-cm ö'va n mir.den károe srauveóálytöl menées. magá nháwia! rertfelksvő. Időé. ezv-düláiló, nyueétjee férfi Ismerrisétét, aklrr* rrr-r-gr-a van srtikxéz-:. F—'I-d. környéki ls Irhc' 12 977" Jeligére é Sajtóbánba. Egyetemista bMmeheíálá-st és tiSrsatoásn vájtat antol nyelvből. „Déhit-in 13 036" Jelltere a Sajtobáziba. narás- kiadó. írdek'.ödst: Brureaw krt. 16. Gépírást hetárktóre válto'jok. „Minőséi 13 042" jeBgére á Sajtóházba. BUDAPEST I. 8 00: Tévétorna (ism.) 8.05: Isitolatévé 14.40: Iskolatévé (Ism.) 16.35: Hírek , l6.»o: Téli fantázia i iT.oo: -Melyiket az ötezerből? (isin.) 1 17.15: Kisfepek a ház körül | 17.30: Mindenki Iskolája | 18.10: Tevétorna j 19.15: Esti mese I 20.09: Napóleon és a szerelem I - 7. 20.50: Földalatti történet — dok..íilm 22.10: Unokáink is látni fogják 22.50: Tévéhíradó 3. BUDAPEST 2. 20.00: Fiatalok eetja. Még egyszer a munkamorálról Kb. 20.25: Videó diszkó Kb 21.00: Tévéhíradó t Kb. 21.23: Hétköznapi szülők, figyelem l BELGRÁD |. 17.10: Magyar nyelvű tévénaplő 17.*5: űuörő tévéhíradó 18.13: A könyv élete 18.45: így Is zenélnek 19.15: Rajzfilm 20.00: Belpolitika 20,55: ceciía — francia Játékfilm BELGRÁD 8. 18.30: Kts kóncert. 16.45 Elvtársi találkozók 18.46: A raJzfilmfesztlv/11 elé 10.00: Nepszerű.tuüományos sorozat 20.00: Szórakoztató müeor 20.30: Huszonnégy óra 21.10: Család és társadalom 22.00; A két háború közötti horvát költészet BUKAREST 15.05: Köznevelés 15.35: Angol nyelvoktatás 13.53: Hírek a s/ocialista országokból '.6.30: Utlörö-híradó '5.40: Énekszó 17.50: A mevő<»azdaságban dolgozóknak '7.?0: IsmerCtertesrifl műsor 17.50- t-ívermekeknek 13.00: Tévéhiradó 13 35: Dalok 19.50: Románia tájain 19.20: Román színház) est — Egy kedv«s arc 20.40: Tévéhíradó SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 3.00: Tévétorn* (ism.) 8.95: Iskolatévé 10.25: Delta (ism.) KOSSUTH 8.97: És ha azt mondom . i vé«e? . . 8.57: Népdalok, néptáncok 9.44: Gyermekversek zenével 10.03: iskolák - óraök barátok 10.35: 7-cnekarl muzsika 11.42: Ragtime 8. 12,38: Törvénykönyv 12.50: A Rádió DalszíníiázB Suppé: Piajkoa diákok 13.59: Amatör zenei együttesek felvételeiből 14.11: A Magyar Rádió esztrádzenekana játszik 14.43: Két román Író: Liviu Rebreamu és Mihail Sodoveartu 15.10: A Szovletuniió népeiineOc zenéjéből 15.28: Nylinikék 16.05: Az aimatör zenei mozgaion) híradója 17.WÍ: Fiatalók Stúdiója. 17.26: Filmzene 17.15: A Szaibó család 19.15: Mdndenikd zeneiskolája 20.07! Az Esti Magazin különkiadása 30.47: Vass Lajos: Négy gyermekjáték dal saólóéneikTe és kamamegyt))»esre 20.95: N-riilag a szükőktitbsB — riport 21. IS: A TUS dió Dolszínházánaác bemu'atója: pajzán históriák 2. 2? 30: Tíz perc külpolitika £2.30: Régi híres énekiasok műsorából 22.90: Meditáció - a reálpoUitkáról és a voluntarízmustról S3.00: Jaiseha Heifetz hegedül. Brooks Stmlth zongorázüe 0.10 Gulyás László: Bókósl cetét PETŐFI 8.08: Az MNH MÜVésíegyUttesánek énokkara énekel 8.20:.Tiz pere külpoUtilka 8.33: Két óra irodsOonto kedvelőkneik 10.33: Zcmiedólelőbt 12 35: Látószög - ifjúsági Jegyűét 72.33: Melódiákoktól 13.22: Barkácsolóknaoc 13.27: Éneklő Ifjúság 14.00: Kettőtől haüg..; 18.00: Tip-top parádé 16.33: Beszélni nehéz 18.45: Saes Sylvia. Stmándy József és MélJs György oporet tf elvételeiből 19.20: Véleményem szenné Nemes György lráaa 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára 21.04: Nótacsokor 21.50: „Szállj régi dallom" 22.30: Kellemes pihenést! Közlemény A DÉMASZ Déli Kirendelte^tre értesíti a lakosságot, hogy 1.980. február 27-én 7-től 17 óráig időszakos áramszünet lesz Ság várté lep területén, hálózatátopjtésl munkák miatt. FogyasztótniK szíves elnézését kérjük. x Tápkockás paradic.éomés kték karalábép&Sánía azonna.il szállítással kapható Érdeklődni: röezkél Kossuth Mgtsz felvásárló telep*