Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)
1980-02-21 / 43. szám
4 Csütörtök, 1989. február 21. A szabályozók fogadtatása A hatékony gazdálkodás káderkérdés is Elkészült az 1979-es év me- zótlenek az adottságai, nem helyzetét, azt, hogy tudfcögazdasági eredményeinek megfelelő a vezetés, alacsony nak-e megfelelő munkaheértékelése, körvonalazódnak az eszközellátottság. lyet biztosítani például a az-idei tervek is. 1980 átme- Tóth Imre: Ami jelenleg házastársnak. A jogi szareti esztendő, amelyben a objektív adottságnak látszik, bályozása is elég problémagyakorlatban vizsgáznak a legtöbbször az is visszave- tikus ennek: előfordulhat, most életbe lépett gazdasági zeihetö szubjlektív hibaikra. hogy sok millió forintért szabályozók. Az elmúlt he- Lehet, hogy az a vezetőség rendezik egy téesz adóssátekben négy termelőszövet- már rég nyugdíjba ment, gait, de az már jogi bonyokezet vezetőit kérdeztük amelyik nyolc-tíz éve elmu- dalmat okoz, hogyan tudncg, gazdaságukban milyen lasztott valamit, de a kő- ják elszámolni az új elnök hatást váltanak ki a szabá- vetkezmény máig rontja a napi kijárásának üzemanyaglyozó íendszer egyes elemei, gazdaság eredményeit Ob- költségét, hogyan igyekeznek alkal- jektív adottságnak tűnik _ A szabályozók a nyemazkodni a változó követel- például a gyakori belvíz: resíges p^álkodást támoményekhez. Befejezésül arra de a téeszeknek már korábkérdeztünk rá, mi várható a ban is lett volna lehetősémegye mezőgazdaságában, gük a meliorációs munkák képesek lesznek-e a termelő- elvégzésére. Lehet, hogy az rzövetkezetek megbirkózni a akkori vezetők csak legyinnövekvő teladatokkal. Tóth tettek, amikor felajánlották Imre, a Csongrád megyei ta- nekik a támogatást Az elnács vb mezőgazdasági osz- hibázott gazdasági dT.lótályának helyettes vezetője sek pénzügyi terheit is és Ábrahám Vince, a TE- éveken keresztül hordhatja egy gazdaság. —' Mi lesa » gyenge az elnökjelöltek: elenged tecszekkcl? Esetleg évti- hetetlen, de nem elég a zcdes, hibás gyakorlaton szakmai tudás, emberség, és kellene változtatniuk. A aZi hogy össze tudja tartafejlesztesl Ichetosegek hiá- ^ képes iegyen irányítani nyában megnövekednek az a mkmai vezetőket. A taüzemviteli költségeik, le- pasztalat azt bizonyítja, hogy maradnak? a tagok közt is népszerűek Ábrahám Vince: Ha vala- a kiváló vezetők, kinek 150 centire teszik a —.Hányszor kaphat bimintegy 25 százalékkal csök- lécet, de csak 120-at tud ug- zalmat valaki? kentik. A mezőgazdasági osz- rani. az nyilvánvalóan, le- Ábrahám Vince* Akt egy tály adatai szerint a növény- veri majd. Gondoltak erre helyen megbukik, azzal nem termesztés árbevétele 6szá- az illetékesek, ezért a leg- ^bad tovább kísérletezni, zalékkal, mintegy 145 millió gyengébbeket „tisztába teforinttal, az állattenyésztésé szi" az állam. Rendezik vesz18 százalékkal, kb. 203 mii- teségeiket, de nem feltétel lió forinttal növekszik. Ezzel nélkül: olyan vezetőséget szemben mintegy 430 millió kell vinni a téeszbe, ameforlnttal több kiadást jelent lylk biztosan Jól él majd a az ipari eredetű anyagok ár- visszakapott lehetőségekkel, emelkedése. A legnagyobb Más gyenge téeszekmé.1 is tételek a műtrágya és a nö- megkeresik az eredménytevényvédő szerek (körülbelül lenség okát A visszatérő 100 millióval, az alkatré- belvízveszélyt például kompszek (körülbelül 70 millió- lex meliorációs programokyal), az energia (mintegy 150 kai igyekeznek felszámolmillióval) és a vásárolt ta- nt kármány (körülbelül 100 — Ha a pénzügyi helymillióval) árának emelkedé- setét nézzük, tiszta lappal indulhat az ilyen gazdaság, de meg lehet-e változtatni a tagok mentalitását, a munkaszervezés, a mnnkamorál helyzetét JofÖ szabályozás lehetőséegyik napról a másik- get ad arra. hogy fölvegyeSZÖV titkára válaszolt kér déseinkre. — Ml lesz a várható pénzügyi hatása az új szabályozóknak a megye termelőszövetkezeteiben? A tanács is, a TESZÖV is ta 1978-as tényszámok alapján készített számításokat Ezek szerint az új szabályozók az 1978. évi nyereséget gatják, ami megfelelő ve zetőgárda nélkül lehetetlen Az elnököt viszont a közgyűlésen a tagok választják, akik gyakran sem a jelöltet, sem a szabályozókat nem ismerik. Mi a biztosíték rá, hogy jól választanak? Ábrahám Vince: Az, hogy alkalmas emberek legyenek se. Az adók összes pénzügyi hatása elhanyagolható, de megoszlásuk az egyes gazdaságok közt igazságosabb lett. Különböző téeszekben eltérő hatása van a sertésértékesítési prémium megszűnésének, ami a megyében mintegy 12 millió forint bevételcsökkenést okoz. A tejárki — A szigorúbb szabályozás szinte ipari munkastílust követelne a téeszekben is. Nem mond ellent ennek a meglehetősen laza jogszabályrendszer? Arra gondolok, hogy a tagok szinte akkor mennek dolgozni, amikor akarnak 1500 óra után jár nekik a nyugdíj, a háztáji, akkor is, ha munkacsúcs idején elkerülik a közös mnnkát, november végén pedig napjában háromszor felsöprik a majorudvart, hogy szaporodjon a munkanapjuk. _ Tóth Imre: Az általános helyzetét Jogi szabályozás • másik- £«t ad arra, hogy ra? Tóth Imre: A olyan, amilyen a ség.. Következetes. nek olyasmit az alapszabályba mennyit kell a kövezeti telező munkanapokból pélcélratö- őául júniusban elvégezni. egészítés növekedése viszont ró energikus vezetéssel rö- Ezt nem könnyű a közgyű mintegy 20 millió bevételi Vid idő alatt eredményeket léssel elfogadtatni, de vetöbbletet jelent Az üzemvi- lehet elérni. Ttési kérdés, jogi akadálya teli támogatások minlmáli- van alkalmas vesetői nincs. san mintegy 10 millió forint- utánpótlás? — Ismerik-e mindenütt tal csökkennek a megyében. T<jth Imre: Van. Csak a az új szabályozókat, és A TESZÖV számítása sze- kádermunka gyengeségei tudnak-e alkalmazkodni rint a szabályozás hatásának miatt nem mindig kapnak a hozzájuk? pénzügyi egyenlege a me- tehetséges fiatalok bizal- Tóth Imre: Néhány helyen gyében mínusz 157 millió „^t „ kriló mértékben. még nem vették figyelembe forint. A beruházási támo- Ábrahám Vince: Jobb saö- őket a tervezésnél, most pógatás kulcsainak változása vetfeezetekböl lehetne átadni tolják. Egészében véve reáezenkívül körülbelül 80—100 szakembereket Két-három lis tervek készültek az Idei millió forinttal csökkenti a fiatalt akik már évre. megye termelőszövetkezetei- rendelkeznek vezetési ta- Ábrahám Vince: A szabánek beruházási lehetőségeit pasztalatokkal. A káderki- lyozókat nem elég Ismerni, Mindkét vezető hangsú- választás nem könnyű: nem- konkrét utasításokra, hatélyozta e számadatok fikció szakmai, politikai ker- komy üzemi döntésekre kell jellegét. Csak akkor igazak, déseket kell nézni, hanem a változtatni, a gvakorlatban jelölt emberi ügyeit csalá- kell alkalmazni őket. di körülményeit is. Lakás- Tanács István ha a téeszek 1980-ban ls úgy gazdálkodnak, ahogyan 1978-ban. A szabályozás célja pedig éppen az, hogy változtatásra serkentse azokat a gazdaságokat, ahol még jelentős tartalékok vannak. — Képesek lesznek-e ezt a veszteséget kigazdálkodni a téeszek? Tóth Imre: A szabályozók nem egyformán hatnak: ahol nagyobb volt az állattenyésztési ág súlya és eddig is nyereséges volt, ott az árváltozások kedvezően hatnak. Ahol a növénytermesztőn van túlsúlyban, vagy kevésbé nyereséges az állattenyésztés, ott csökken a jövedelem. Ábrahám Vince: Ezeket a szabályozókat a közepes szinthez igazították. A jobb szövetkezetek, a megye gazdaságainak harmada különösebb megerőltetés nélkül jól tud élni a lehetőségeivel. Ahol a termésátlagok magasak, a ráfordítások alacsonyabbak, ott az áremelés hatása is pozitív. A jő téeszekben sem annyival magasabb a műtrágyafelhasználás, amennyivel magasabbak a terméshozamok. — Mitől gyenge a gyenge téesz? Ábrahám Vince: KedveÉpü/a Tbiliszi Tbilisziben, a grúz fővá- lönös figyelmet fordítanak a rosban évente több mint fél- város ősi arculatának megmillló négyzetméternyi új őrzésére. A múlt és a jelen lakás adnak át Üj gyorsfor- összehangolása, az új épügalmi utak és metróvonalak letek beillesztése az ősi váis épülnek, s bővül a szol- hangulatos utcaképébe, a " . . .... változatos domborzati viszogaltató hálózat Az épitke- nyok figyeiembevétele - ez zések sok gondot okoznak a mind a grúz építészek napi grúz építészeknek, mivel kü- feladatai közé tartozik. Nyeremény az országnak Faluhelyen mindenféle ak_ bdvül a vízhálózat,' fákkal, mezővásárhelyi és kisteleki ció és versenyfelhívás nél- parkokkal teszik üdébbé, lakatosok, valamint Makó és kül eddig ls kitisztította a egészségesebbé környezetüke1 Szentes központifűtés- és ház előtt húzódó árkot a az emberek. A városok, köz- csőnálózat-szerelő kisiparosai, gazda vagy a gazdaasszony, ségek lakói gondoltak sza- csaknem ezren, s virágokat ültetett portája bad idejük tartalmas eltölté- A megye kiskereskedői a elé. Saját maga és más^k sére ls: nem egy helyen vál- tanácsokkal és a népfrontgyönyörűségére. A városi lalkoztak sportpálya-, uszo- tal együttműködve segítenek ember meg, ha érezte, hogy da-, erdei tornapálya-, sí- egyes területek, üdülöövezeszűkében van lakóhelye a fölvonó-építésére is. tek ellátásán, szociális ottpénznek, s nem futja óvo- Az országos tanács értéke- honokat, gyermekiritézrnényedára, játszótérre, eddig is lése szerint Csongrád me- ket patronálnak. Vállalták, szívesen adta saját idejét, gyében „jól összehangolták a nagyobb gondot * fordítanak energiáját. tanácsok társadalmi szer- saját üzletük felújítására, Természetes emberi törek- vek tevékenységét és közö- környékük rendben tartásáravésekre is épített tehát a sen szervezik a társadalmi Hogy mi mindent vállalta Hazafias Népfront Országos munkát". Ennek köszönhető, felhívás óta a szegedi lakosTanácsa, amikor tavaly szép- hogy a megye legtöbb tele- ság, arról már többször is temberben felhívással fordult pülése csatlakozott a fölhí- írtunk lapunkban. Ezúttal a lakossághoz, a tanácsok- váshoz, s szép eredmények- azonban mar eredményekről hoz és a társadalmi szer- kel kecsegtet a kiskereskevekhez: csatlakozzanak a dők és kisiparosok, egves lats beszámolhatunk: elkészült a Déri Miksa Gépipari SzakXII. kongresszus és hazánk kásszövetkezetek felajánlott középiskola kézilabdapályájának aszfaltburkolata, kézifölszabadulásának 35. év- társadalmi munkája Is. A fordulója tiszteletére kibor- megyében élő kisiparosok labdapálya épült a szőregil takozó munkaversenyhez, tavaly is kivették részüket az általános iskolában és torhogv önkéntes közremükö- önzetlen munkából. Óvodák, nakert a ságváritelepiben. désükkel épüljön, szépüljön iskolák, a KIOSZ épületei. Béketelepen bitumenes lcélakóhelyük szolgáltatóházai újultak föl A belső indíttatású segf- 1533 kisiparos keze nyomán, birtokbavételt* tőszándéknak, az elszigetelt 700 ezer forint értékben. Az tömbbelsőben' cselekvésnek azonban meg- őszi fölhíváshoz elsőnek 1 esik, hogy kevés a látsza- nagymágocsi Markovics Mi zilabdapálya várja a tavaszi a Palánk homokozóknak, csúzdáknak, több új padnak örülhetnek az édesA szentendrei nyár tervei Kovács Margit művészete rint — a szentendrei nyár rendezvénysorozat gerincét héttételes zongoraszvit kom- idei programjában kerül ezúttal is a Szentendrei ponálására ihlette Georg sor. Ez alkalomra a szerző a Teátrum műsora jelenti, Arányi-Ascher osztrák zene- helybeli kamarazenekar szá- mégpedig ismétléssel: a taszerzőt. A grázi zeneművé- mára hangszereli alkotását. \aly műsorra tűzött Dundo szetj főiskola tanára gyako- A szentendrei nyár június Maroje című előadás — Mari vendég Szentendrén. Hí- 28-án kezdődik és július 27-' rin Drzsics szerb szerző műres keramikusunk gyűjte- én ér véget. A nyitónapon, a ve —, a fő attrakció. Most ményének hét szobrát vá- hagyományoknak megfelelő- sem marad el a vidám ju1 asztotta a szvit egyes téte- en megrendezik a dalmát 'iális, bővül a zenei clőleinek alanyául" A mű ós- Iván-napi búcsút, s a dodo- adások, kiállítások száma es bemutatójára — a rendező lajárást. A látni- és halla- gazdagabb lesz a korábbiopera ti v bizottság tervei sze- nivalóban várhatóan gazdag nál a sportprogram is. (MTI) ta. Egy-egy település képén, hály kisiparos brigád csat- anyák és a gyerekek. A Tataz ott élők gondjain csak lakozott. Kérték a megye ra téren rendezett a terep, együttes, jó szervezett mun- többi kisiparosát is az együtt- az első enyhébb napon folykával lehet változtatni. Ép- működésre. Szeretnék elter- tatódhat a munka* A Torocpen a szándékok és a szűk- jeszteni a Dolgozz hibítla- ^ÓJ utca lakói az út ségletek ésszerű összehányó- nul! — és a Panaszmentes hosszának háromnegyed rélását célozza a társadalmi munkát végző kisiparos moz- sz^n már élvezhetik munmunkamozgalom. galmat, anyag- és energiata- kájuk eredményét. A felajánlások nagy része karékosságra, a hulladékok . .. . már megérkezett a Hazafias hasznos földolgozására ösz- * rsnHakozntt ef Népfront Országos Tanácsá- tönzik társaikat — termeszehoz. Az eddigi összesítés sze- tesen nem a megrendelőre- !_ s rint a 19 megye lakóinak vására. Céljuk, hogy meg- kd iJet '^s egyaránt elsőrendű szívügye szokottá váljék a határidők 6 ' a gyermekintézmények épí- pontos betartása, a kisiparo- Versenyben hát az ország, tése, felújítása, bővítése. En- sok körében. Vállalják, hogy versenyben a települések: nél több. a vállalásoknak műhelyeiket korszerűsítik és ho1 kéPes mlnel tobb haS7csaknem fele a teleoülések társadalmi munkájukkal hoz- nosat es szépet alkotni az belső rendiét, kulturáltságát zájárulnak városuk, közsé- önzetlen akarat és a tett. hivatott fejleszteni. Ami a gük fejlesztéséhez. Felhivá- Ermpfc a vetélkedőnek nem tanácsok jelzése szerint rem sukhoz csatlakoztak a Kis- esznek vesztesei: mert nyevalósulhat meg állami kasz- ipari Termeltető Vállalat út- remény az egesz országnak szából, azt az ott élők sa- ján exportra dolgozó kisipa- minden uj óvoda, játszótér. ját kezükkel teremtik elő. rosok, a szegedi autószere- sportpálya, minden gyökeret Sok kilométeres út. Járda lők és villanyszerelők. a eresztő fa. épül majd így az országban, szentesi kőművesek, a hód- Chíkán Ágnes A sporh közösségteremtő Talán a sportfelelősé a képzés és viták szolgálják az ls eredmény, ha sikerűi legnépszerűbb feladat egy a szellemí felfrissülést, az két csapatot alakítani. TudCtsdndofívlve'tória 'smeretgazdagftást. Az eddi- valevö. hogy a tizen- és huel ezt a funkciót a Volán 81 táborok mind jól sikerül- szonévesek többségét elég 10. sz. Vállalat ifjúsági szer- tek. nehéz bevonni a sportolásvezetében. Azelőtt, mint a Egy 400 tagú KTSZ-szerve- ba- <A lányok rendszerint legnagyobb létszámú alap- zetben nem kis dolog figye- azért nPm finnek el, mert szervezet titkára, „tárca nél- lembe venni a tagok igé- vőlegényük. vagy szüleik küli" tagként vett részt a nyelt Pedig nagy szükség nem engedik el őket, a fiúbizottsági üléseken. van erre, hiszen a sport kat Pedi0 legtöbbször más Napi egy-másfél őrit for- iránti érdeklődést érdemes érdekli" — mondja a sportdít a sportrendezvényekelő- fölkelteni. így is előfordul, fe,eI<5®készítésére és szervezésére, hogy csak tíz-tizenöten Jön- Kár, hogy neki is ez a Szerencsés körülmény, hogy nek el egy-egy alkalommal, tapasztalata. A közös játék, munkája nagyobb mozgási A sportfelelős munkáját a a felfrissülés érzése nagyszelehetőséget biztosít számá- vállalatnál működő Edzett rüen összekovácsolja a kora. Gépmester a vállalat há- Ifjúságért! szervező bizottság zösséget A fiatalok utána zi nyomdájában. Munkájá- segíti. Az összegyűjtött igé- fél szavakból is megértik ban nem hátráltatja a szer- nyeket, kívánságokat a bi- egymást. S ez később a munvezéssel járó jövés-menés zottság tagjai átadják Varga kában sem múlik el nyom. sem, a „kettőt össze lehet Sándornak, aki ezekre ala- talanul. egyeztetni" — vallja. A ko- poz a tervezéskor. Emellett „Ezért elsősorban azokra a molyabb, időigényesebb te- a legváltozatosabb „csa'.oga- sportágakra kell jobban fiendőkre úgyis a munkaidő tó módszereket" ls kell al- gyelni amelyek látszólag etán kerül sor. Ilyen pél- kalmazni, hiszen sokan van- nem népszerűek, mégis feldául amikor a vállalat ál- nak, akiket nem köt siker- keltik az érdeklődést. A kétal bérelt két tornaterem va- élmény a mozgáshoz. „A mi zilabdának és a kispályáslamelyikében rendezik a sportolásunkban nem a ver- focinak például nagy hagyokispályás labdarúgó- vagy senyzés, hanem a felüdülés mányai vannak. Az alapkézilabda-mérkőzéseket. Sí- a fontos" — mondja. Ter- szervezeti sportfelelösöknek tábort is indítanak minden mészetesen elkerülhetetlen, többet kellene foglalkozni a évben. Hogy változatosabb hogy néhányan ne kapjanak propagandamunkával, az legyen a program, politikai kedvet az aktív, versenysze— agitációval, Mozgósítani min— rü sportoláshoz is. Az idén denklt, hogy a sportdélütáis elhívtak négyet a kézi- nokon ne csak ketlen-hárlabdás lányok közül az Épí- man lézengjenek. Eddig nem tők Spartacushoz. Mégsem éltünk eléggé lehetőségelnklehet egyenlőségjelet tenni a kel. Pénzben és sportfelszesportfelelős munkája és a relésben pedig ninc3 hiány. fizetésnélküli edzősködés kö- _ mondja, majd feláll, zött, mert a mozgásukat, nyújtózkodik, sportos féltestkultúrájukat fejlesztő kabátjában, hogy elérje a fiatalok többnyire nem ve- magasan levő faliszekrényt, szik jó néven, ha megszab- Melegítők tornacipők soraják nekilc, mit csináljanak a koznak a polcokon. A sportsportdélutánokon. Az a leg- felelősön múlik, hogy mindcélszerűbb, hogy mindenki egyiket megtalálják a mo. azzal foglalkozik, amihez zogni vágyó fiatalok. kedvet érez. Többnyire niár j. E. *