Délmagyarország, 1980. február (70. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-15 / 38. szám

Péntek, 1989. február 13. üzemi bét a müveledési központban A Komplett Ruházati Vál­lalat után most az Ikarus karosszéria- és járműgyár dolgozóit várják egyhetes rendezvénysorozatra a Bar­tók Béla Művelődési Köz­pontba. A kölcsönös ismer­kedést célzó, a gyár és a művelődési központ által kö­zösen kialakított program is­mét gazdag. Február 18-án, hétfőn ünnepélyes megnyi­tóval kezdődik az „Ikarus­hét", ennek vendégei gyár­történeti előadást hallgatnak meg, melyet dokumentációs kiállítás illusztrál. A nyitó­nap estéjén humoros, játé­kos vetélkedőn vesznek részt a szegedi üzem dolgozói. A vidámság a későbbi progra­moknak is jellemzője, Kibé­di Ervin és Hlatky László szerdai estjének például, vagy a szombati műsoros délutánnak, amelyen szegedi színészek lépnek fel. Ked­den lesz a nyugdíjasok nap­ja, szórakoztatásukról Ko­vács János színművész gon­doskodik. Külpolitikai elő­adás, tárlatlátogatás, operett­est, a fiataloknak tánc — a további események. Pénte­ken, az úgynevezett nyitott napon a művelődési központ szolgáltatásaival ismerked­hetnek meg a gyáriak; a lá­nyok-asszonyok tanácsokat kaphatnak a kézimunkázás­hoz, kicserélik tapasztalatai­kat a horgászok, a kertbará­tok, s ki-kl választ kap a kérdésre: hogyan rendezzük be lakásunkat? • • Üzenetek az éterből Tegnap, csütörtökön a sze­gedi vasúti csomópont MSZBT tagcsoportja elnök­ségi ülést tartott a MÁV igazgatóság épületében. Ott volt Bujdosná Lengyel Esz­ter, a városi pártbizottság munkatársa és dr. Eke Ká­roly, a Magyar Rádió kül­ügyi osztályának vezetője. Az ülés napirendjén szerepelt annak a felhívásnak az is­mertetése és elfogadása, amelyet a Kunszentmiklósi TEMAFORG MSZBT tag­csoportja intézett a szegedi vasúti csomópont MSZBT tagcsoportjához Eszerint a szegedi csomópont dolgozói rendszeresen fogják hallgat­ni a Moszkvai Rádió magyar adását, és negyedévenként közösen megbeszélik a hal­lottakat „Szórakoztatni a publikumot" Molnár Ferenc-bemutató előtt a Kísszínházban A bohózatok és vígjátékok tó, poénekre kihegyezett, hosszú sorát, melyek közül szellemes színpadi szöveg, nem egy aratott világsikert, hatásosan szerkesztett hely­A doktor úr nyitotta; 1902- zetek, cselekményfordulatok, ben már be is mutatták a s nem utolsósorban, kitűnő­Vigszíriházban, ahol ettől en megírt szerepek, pompás kezdve Molnár Ferenc házi- karakterek. A korabeli si­szerzőnek számított De hogyan került A doktor úr a szegedi Kisszínház mű­sorára, hiszen az évad eleji tervben nem szerepelt. An­gyal Máriától kérdeztük, a ma, pénteken este bemuta­tandó színdarab rendezőjétől. — A színházlátogatók két­ségtelenül igénylik a köny­nyed, szórakoztató prózai előadásokat is, éppúgy, mint a zenés darabokat, az ope­rettet vagy a musicalt. Eze­ket az igényeket kielégíten­dő, a színházi emberek ter­mészetes mozdulattal fordul­nak a vígjátéklrás világszer­te ismert magyar mesteré­hez, Molnár Ferenchez. A molnári erények közül A doktor úrban is megvannak a következők: a jól mondha­kernek is nagyjából ezek le­hettek a titkai; s mi most arra számítunk, hogy Mol­nár, aki sajátos írói erényei­vel a színpadi szerző lehe­tett, a mai közönséget is megnyeri. Az előadással szó­háttérben maradjon, azt va­lamiképpen mégis el kell érni, hogy a színészek föl­tétlenül azonosuljanak a színpadi fikurákkal. Mint­hogy szinte kivétel nélkül valamennyi szerep jó alakí­tásokra ad lehetőséget, a szí­nészek dolga örömteli és ne­héz egyszerre. Csak fölényes mesterségbeli tudással bol­dogulhatnak, akár Molnár, aki írói magabiztosságával uralta a színpadot és a né­rakoztatni szeretnénk a pub- zőteret. Szerencse, hogy olyan likumot; minthogy színpadi mesterművet választottunk, ezt művészi megalkuvás nél­kül tehetjük. — Manapság, szerencsére, a szórakoztatást illik komo­lyan venni. Hogyan készül­tek a bemutatóra? — A könnyedség termé­szetesen nem áll elő csak úgy, magától. Bár egy Mol­nár-darab színrevitele néze­tem szerint azt kívánja a rendezőtől, hogy szerényen nagyszerű színészeink van­nak, mint Máriáss József, aki Puzsár figuráját kelti életre, Kovács János az ügyvédet, Nagy Zoltán a segédjét, Ber­talant alakítja. Csizmadia László Csató rendőrfogalma­zót. Varga Mátyás a polgári jólét miliőjét úgy tervezte meg, hogy tájelőadásainkra is gondolt, a konkrét, meg­fogható díszletdarabokból bárhol felépíthető a színpad. S. E. A cigánylakosság helyzetéről Tizenkétezerháromszáz d- hangzott, a különböző szer­gánycsalád költözött, illetve vek egymástól eltérő adat­költózik az ötödik ötéves terv időszakában új. korsze­rű lakásba. A cigány lakos­ság huszonnégy százaléka azonban még mindig ci­gánytelepeken él — hang­zott el a fővárosi és megyei cigányügyi koordinációs bi­zottságok titkárainak Salgó­taijánban megtartott orszá­gos értekezletén. A Minisz­tertanács Tanácsi Hivatala által összehívott, csütörtö­kön befejeződött kétnapos eszmecserén elmondták, hogy a családiház-építés ösztönzésére az állam — a száznyolcvanezer forintos hitelen kívül — 1980-tól harmincezer forintos segély­lyel is támogatja a cigány­családok otthonalapítását. Remélhetőleg szintén ser­kentően hat hogy a községi tanácsok ezentúl nem a ci­gánytelep teljes felszámolá­sa után, hanem évente kéz­hez kapják a cél érdekében számúkra megítélt £llami támogatást. Az eddig vég­zett munka alapján néhány megyében — így Somogy­ban, Szabolcsban, Tolná­ban, Zalában és Nógrádban — a következő ötéves terv­időszakra kitűzhették a ci­gánytelepek teljes felszámo­lását. Nem egyenlő azonban a tehervállalás a megyék között. Vannak vidékek, ahol a célkitűzések elmaradnak mind a lehetőségektől, mind a szükségletektől. Ennék cgvik oka, mint az a ta­nácskozáson többször is el­szolgálta tása. Emiatt nem­ritkán már a feladat felbe­csülése és kitűzése is elhi­bázott. A résztvevők ellen­példaként Baranyára hivat­koztak, ahol az országban először végeztek teljes körű felmérést, s ennek eredmé­nyeként megbízható adatok­hoz jutottak a cigánytelepe­ken és azokon kívül élő ci­gánylakosság társadalmi, szociális és kulturális hely­zetéről. Sürgették a tanács­kozáson a lakások építésé­nek összehangolásával meg­bízott építési, közlekedési osztályok szorosabb együtt­működését a kérdésben ér­dekelt tervosztályokkal, s a kapcsolat erősítését a ci­gány, férfiakat és nőket fog­lalkoztató vállalatokkal, in­tézményekkel. Rámutattak, hogv hiányos a cigánylakos­ság tájékozottsága lakásépí­tési jogairól, lehetőségeiről. Ezért a tanácskozáson java­solták egy ilyen céllal szer­kesztett, közérthetően fogal­mazott jogszabálygyűjte­mény mielőbbi megjelente­tését és széles körű terjesz­tését. (MTI) Takarékosság ­lemondás nélkül Könnyelműen pazaroljuk a magának, hogy amerre csak séges, s ebből, ha hővé ala­villamos energiát. Talán tud- jár a lakásban, fényár tün- kítjuk át. 860 kalória lesz. juk, miként lehetne takaré- dököljön a nyomában. Ne le- a DÉMÁSZ területén szol­kc&kodni vele, talán nem. gyünk végre restek leoltani gáltatott villamos energia Forgó Morgó még mindig a villanyt, kikapcsolni a té- 20—22 százalékát a háztartá­nem morgott eleget. Igaz, ed- vét, a rádiót, ha nincs szűk- sok emésztik föl, s csupán dig sem morgott liiáua: au- ségünk fényére, hangjára, tíz százaléka jut a hivatalok­gusztustól decemberig — az Köztudottan sokat fogy aszta- nak, intézményeknek. (A előző évek azonos időszaká- nak például az automata mo- nagyipar az energia 80 6zá­hoz képest — már csúcsidő- sógépek, áldásos tevékenysé- zalékát használja föl, 2,5 szá­ben sem növekedett országo- gükről balgaság lenne le- zalékot a közvilágítás.) Ki ne san a terhelés. Legyünk mondani a takarókosság je- látott volna hajnalban gyö­igazságosak: ez is nagy szó, gyében, ám amit mégis meg- nyörűen kivilágított iroda­hi6zen az országban évente tehetünk az áramszolgáltatók épületet, akkor, amikor dol­átlagosan 6 százalékos emel- kérésére: lehetőleg ne csúcs- gozói, jószerével még csak az kedést tartottak nyilván a időben terheljük meg vele az álmot dörzsölgetik ki odaha­villamosszakemberek — Sze- amúgy is túlterhelt erőműve- za a szemükből. Egy-két ta­geden pedig 8—10 százalékot ket. Nem nélkülözhetjük ter- karítónő uralja ilyenkor az Márpedig a villamosenergia- mészetesen a vasalót sem, de irodákat és porszívózás után szolgáltatásban a lényeg az távlatokban megéri, ha hő- is égve hagyják maguk mö­egy időpillanatban fogyasz- szabályozós vasalót vásáro- gött a villanyokat. Az üze­tott kilowatt-teljesítmény, lünk. A vízmelegítés költse- mek úgynevezett térvilágítá­amely délután fél 5-től este ges dolog, noha nem luxus, sa is luxusszámba megy né­9-ig, 10-ig, a házartások be- Ahol nincs gáz, ott — külö- hol. Akkor is nagy a fényes­kapcsolódásával óriásira ké- nősen az árváltozások óta — ség a munkahelyeken, ami­pes nőni előszeretettel térnek át az kor senki sem dolgozik. Itt Hogyan lehet úgy takaré- emberek a hőtárolós elektro- jó szolgálatot tenne az „őr­koskodni a villamos energiá- mos készülékek használatára, világítás" is. A megfelelő sza­val, hogy ne kelljen lemon- Ennek tarifája ugyanis este bályozáshoz persze megfelelő dánunk a már megszokott 9-től reggel 9-ig 40 fillér. automata kapcsolót kellene fényről, a segítségünkre levő n0 és kinek jutott eddig fölszereltetni. Megérné, gépekről, de egyúttal lehető- eszébe, ha tévét vásárolt: Az viszont rosszul értel­leg több pénz is maradjon 0iyan készüléket válasszon, mezett takarékosság, ha egy zsebünkben. A magunkéban amely a lehető legkevesebbet sportpályán csak azért nem és a népgazdaságéban is. Ezt fogyasztja. A hagyományos rendeznek este mérkőzése­kérdeztük meg Hörömpő televíziók 250—300 wattosak, ket, mert világítani kell. Ha Józseftől, a DÉMÁSZ szege- az éj, modern rendszerűek van mivel, ki kell használni! di igazgatóságának helyettes azonban már csak 100 wattot Két órán át egyetlen háztar­vezetőjétől. fogyasztanak. S bizonyára tas fél év alatt elhasznált Sokan legyintenek erre: kényszerűségből teszi, aki vil- energiája fogy el. ugyan mi az az 5—10 százalék, lamos fűtés mellett meleg- Takarékoskodnunk kell te­amit évente a háztartások a téli hónapokban. Amíg hát az eddigieknél is jobban kapcsolóinak ésszerű haszná- egy liter olajból 10 ezer kaló- a villamos energiával, de latával megtakaríthatunk? rja nyerhető. 1 kilowattóra nem föltétlenül ésszerűtlen Bizony nem kevés az ország villamos energia előállításá- lemondások árán! összes energiafogyasztásban hoz 2,9—3 ezer kalória szük- Chikán Ágnes sem, ha 1—2 százalékkal, . 5000 megawattal nagyobb teljesítménnyel gazdálkodha­tunk. De az egyes családok költségvetésében sem mind­egy, mennyit emészt föl a havi villanyszámla. Mit be­gyünk hát? Semmi esetre se cseréljük ki 100-as vagy 60-as égőinket 25-ösre. Sőt: fokozottabban ügyeljünk arra, hogy íráshoz, olvasáshoz megfelelő világí­tás mellett lássunk hozzá. Annál is inkább, mert a ka­tonai sorozás előtti orvosi vizsgálatok tapasztalatai sze­rint a két műszakos tanítás miatt sokat gyengült a fiata­lok szeme. Az elekromos szakemberek ki i6 dolgoztak olyan tervet az iskolák ré­szére, amelyen lehetővé te­szik a tantermek egyenletes megvilágítását. A 40 ezer fo­rintos szerelési költség ha­mar megtérülne: egy negy­ven wattos fénycső ugyanak­kora fényt ad, mint egy 100 wattos izzólámpa, nem be­szélve a gyerekek egészségé­nek megőrzéséről. Ugyanezt a tanácsot megfogadhatja bárki, akinek lakása alkal­mas erre, és pénztárcája en­gedi: szereltessen föl fény­csöveket. Praktikus, ha gyön­gébb általános világítás mel­lett alkalmanként gyújtjuk föl a helyi fényforrásunkat, az íróasztali lámpát, a moso­gató fölé, a tűzhely fölé sze­relt körtét vagy csövet. Azt az „úri szeszélyt" ma már senki sem engedheti meg A Belváros jövője Szegeden, a Technika Há- portok javaslatait a Közle­zába'n annak az országos rcedéstudományi Egyesület tervpályázatnak a szakmai értékelését tartották meg tegnap délután, amelyet a városi tanács a KPM-mel és az ÉVM-mel közösen írt ki Szeged belvárosának rende­zésire, különös tekintettel a gyalogosközpont kialakításá­ra. ötvenhat tervezőcsoport vette át a pályázati kiírást, s a feladat összetettségét jellemzi, hogy csupán 13 kollektíva nyújtotta be pá­lyaművét. Ezek közül a dí­jazott munkák ma még lát­hatók a Technika Házában rendezett kiállításon. Az építészekből, városren­dezőkből, közlekedésszerve­zőkból alakult tervezőcso­neveben dr. Berényi János, a Magyar Építőművészek Szövetsége képviseletében Stadley József, a Magyar Urbanisztikai Társaság meg­bízásából pedig Takács Má­té értékelte a tegnapi szak­mai találkozón, a MÉSZ felkérésére pedig Borvendég Béla mondta el opponensi véltménvét. A bíráló bizottság meg­ílélese szerint a pályaművek többsége értékelhető javas­latokkal segítheti a szegedi városmag részletes rendezé­si tervét kidolgozó, s Ko­c.zor György vezette kollek­tíva munkáját. Pedig a feladat igen nehéz volt: az egyre zsúfoltabb lakóterü­letet és intézmény központot — értékeinek megőrzésével — alkalmassá kellett tenni arra, hogy többféle funkció­ját megnyugtatóan betölt­hesse a következő évtize­dekben is. Egyebek között meg kellett oldani a tömeg­közlekedési, közúti és gya­logosforgalmi kapcsolatok összehangolását, a zöldterü­letek bővítését, az áruszál­lítás és parkolás várható gonúiait. A tervezők egv része igazolta is pálvamű­vévcl, hogy „a megvalósítás feltételeiért hozott áldoza­tok arányban állnak a jól működő, rendezett városköz­pont. nyereségével. " Zenei naptár KEREK FERENC ZONGO- klagen variációi és Chopin RAESTJE. A műkorcsolya- b-moli szonátája közé versenyek néhai divatján, Brahms és Debussy „apró­amikor tévédobozhoz szögez- ságokat" helyezett el a mű­ve gubbasztott át hosszú éj- sorban (intermezzók, rap­szakákat az ország, riporté- szódia, illetve az Estampes), reink a nagyvilágból röppen- láthatóan kiérlelt, bepróbált tettek föl egy nagyon találó anyagot, melyeket rutinosan, kifejezést: biztonsági kür. A átgondoltan, szépen játszott versenyzőknek akkor még végig, tulajdonképpen meg­nem kellett rövid programot támadhatatlanul. Ha ennek a futniok, s tulajdonképpan a szólóestnek biztonsági hát­nagyközönségnek láthatatlan térfala hiányzott Kerek Fe­iskolagyakorlatok rangsorol- rencnek ahhoz, hogy legkö­ták a mezőnyt. Széles nép— zelebb valami szárnyalóbb, tömegek igazságérzetét bor- a reveláció esélyével bíztató zolva, hogy hiába produkál programmal álljon elő — valaki hajmeresztő dolgokat, akkor <most megszerezte, s a jön a szürke eminenciás, aki- szépszámú ráadások, melyek­nek nincs kockáztatnivalója, kel megtoldotta műsorát, hiszen előnye úgyszólván nyugalommal tölthetik el. behozhatatlan, csinál pár Ámbátor a nagy kür, minek tetszetős figurát, piruettet, . , .... ..., ugrik két duplát, s mehet az lgerete néhány korabbl fo'­aranyért. A sors ilyen külö- lépésében már érzékelhető nős kegyeltje volt az osztrák volt, azért várat még ma­Trixi Schuba, nagy ugrások, gára. S ha igazán nevet akar ban, látványos megoldások- szerezni a zongoristák nap­ban véletlenül sem részeltet- jainkban r.em is akármilyen te a nézőt, úgyszólván alig konkurrenciát támasztó tá­tett mást, csak győzött. Min- borában, soká el nem odáz­óig csak nyert hatja. Trixj biztonsági kürjeinek utilitarista bölcsességén tű­nődtem Kerek Ferenc goraestjét elhallgatva VENDÉGMŰVÉSZEK A BANKBAN. A szegedi Zenés zon- Színház ma esti Bánk bán szer- előadásán két „új" szereplő lép be a helyi operatársu­latba. Ahogyan mondán! szokás, i evük nem cseng ide­genül: a címszereplő ugyanis Melinda Stefánia dán a Tisza-szállóban. Ez a rokonszenves szegedi fiatal­ember, aki szívós szorgalom­mal küzdötte föl magát a hangszeres szólistáknak már Simándy József, minőséget garantáló rangra, pedig Moldován a szólóestére Szegeden, a lesz> aUi ezúttal önnepli Pá, filharmóniában, elképzelhe- lyafutásának negyedszáza, tőén nagy drukk, dilemma dos jubileumát Mindkette­előtt állhatott műsora meg- iük szerencsecsillaga Szege, választásánál. Miként küzd- den ívelt föl, Erkel népszerű je le a „hazai pálya hátrá- operájának hőseit sem egy. nyait", hiszen 1974 óta, hogy izer dalolták-játszották már Zempléni Kornél növendéke- e város köszínházában, sza. ként diplomát szerzett a badtéri színpadán. Az opera­Zeneakadémián, nemcsak barátoknak tehát ritka cse­tanít, de rendszeresen kon- megét kfná, a estl eld< certezik is itt. Mit adjon hát adáSj melyet Pál Tamis du az ismerősöknek: szolgáljon rlg61f s a vendégművészek valami meglepetéssel, eset- partnerei Lengyel Ildikó, 'eg nagy, merész programot Gyimesi Kálmán. Réti Csa. rockáztasson, vagy beérje a ho> Kenesey Gábor. Szakoly biztonság, kürrel. Az utóbbit Péter. választotta. Liszt Weinen, Nikolényi István 4

Next

/
Thumbnails
Contents